Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-20 / 275. szám

Cédrusok — háttérrel 2. Robbannak az időzített bombák... AA^Aaaaaaaaaaaaaazx^vnaaaaaaaaaaa/vwwvwnaaa/vwwwnaaaa/wsa/n Péntek esti külpolitikai kommentárunk: ^ Tíz vagy huszonöt? Aki járatos az olajpolitikában, a címben sze­replő két számjegyről nyomban az OPEC, a kőolaj­termelő országok szervezetének vitájára gondol. Rö­vid átmeneti időszak után ugyanis ismét napirendre került a kérdés: emeljék-e az olajárakat. S ha igen, mennyivel? Az utóbbi fél évben a világ olajtermelése némi­leg megtorpant. Olyan jelentős olaj lelőhelyekkel rendelkező országok, mint például Venezuela, szánt- szándékkal az „optimális mennyiségre” csökkentet­ték termelésüket. Ez annyit jelent, hogy legalább 30—40 százalékkal többet lennének képesek felszín­re hozni, de az olajkutakat inkább „rövidre zárták”. Nem mintha a világpiacon csökkent volna az érdek­lődés e fontos energiahordozó iránt. Ellenkezőleg, nőttön nő, annak ellenére, hogy például a mammut- fogyasztónak számító Egyesült Államokban igye­keznek új energiabázisokkal helyettesíteni a hagyo­mányosnak számító olajat. Csakhogy az olajkinccsel rendelkező fejlődő or­szágok egyöntetű panasza az importált iparcikkek árának rohamos emelkedését kárhoztatja. Irak pél­dául Bécsben, az OPEC gazdasági bizottsága vitájá­ban 25 százalékos áremelést javasolt: az olaj ilyen mérvű drágulását a behozott nyugati importcik­kek árának 31 százalékos növekedésével indokolta. Hasonló álláspontra helyezkedett Irán, az egyik leg­jelentősebb közel-keleti olajexportőr is. Teheráni vélemények szerint a fejlődő országok eladósodnak, ha egyetlen kincsükkel nem gazdálkodnak bölcsen, vagyis nem igazítják árát a nélkülözhetetlen ipari termékekéhez. Vannak megfontoltabb és szerényebb törekvések is. Szaúd-Arábia, Katar, Algéria, Kuvait és az Arab Emirátusok Szövetsége úgy ítéli meg, hogy egyelőre beérik a 10 százalékos áremeléssel, aztán majd el­válik, elegendő-e ennyi. Mindenesetre a téma ismét rendkívül élénken foglalkoztatja a világ gazdaságpolitikusait. A fejlett nyugat-európai tőkés országok közül mindenekelőtt Olaszország helyzete a legkirívóbb: az Andreotti­kabinet tervezett takarékossági intézkedései az or­szág rendkívül nagy olaj behozatalára áldozott milli- árdokat vette figyelembe. Ha december közepén az OPEC miniszteri tanácsülése az árak 10 vagy netán 25 százalékos emelése mellett foglal állást, a római stabilizálási tervek kártyavárként összeomlanak. Megfigyelők már most azt jósolják, hogy az olaj árának bármily mértékű emelése újabb válság­ba sodorhatja a nyugati világot. Azt állítják, hogy a hónapok óta néhány országban — például az Egye­sült Államokban — tapasztalt fellendülés folytatása nem annyira az amerikai közgazdászoktól, hanem az osztrák fővárosban rövidesen Összeülő OPEC-szak- értők és miniszterek döntésétől függ. ^VfVWW'^/WWS/WWWVWWV/VW'WWWS/WWWWWWSAAA^AA^AAAAA»" (Mai számunkban folytatjuk csütörtökön megkezdett, és teg­napi lapszámunkból anyagtorló­dás miatt kimaradt libanoni so­rozatunkat.) A TÉRKÉPPEL ÉS VO­NALZÓVAL történt osztoz­kodás a külügyminisztériu- mi paloták íefüggönyzött termeiben — nem a képze­let világának szüleménye. 1915-ben Sir Mark Sykes, angol és Francois Georges Picot francia diplomata sza­bályosan felosztják országa­ik között a Közel-Keletet, ahol akkor még a török zászló lobog, Libanon a kékre satírozott francia ér­dekövezetbe kerül... A francia nagytőke nagy lendülettel veti magát az új vadászterületre. Korsze­rűsítik a bejrúti kikötőt, autóút épül Damaszkuszig, a libanoni fővárost az egész térség gazdasági-kereskedel- mi-pénzügyi központjává ala­kítják. Megindul egy belső népvándorlás: a maronita felső réteg otthagyja hegy­vidéki településeit és töme­gesen a városokba, minde­nekelőtt a fővárosba költö­zik. Pénzvagyonukat befek­tetik a bankszakmába, ke­reskedelembe, szállításba, idegenforgalomba, kisebb mértékben az iparba is. A francia hatóságok támogat­ják ezt a folyamatot, sőt ál­landóan a „keleti keresz­ténység” megvédéséről szó­nokolnak. A maronita milí­ciák megtarthatják fegyve­reiket, s 1925-ben, a gyar­mati hódítás elleni első li­banoni felkelés idején a francia hadsereg ezekre a segédcsapatokra támaszko­dik. Libanonban közben mind hangosabb a függetlenség követelése és 1936-ban a francia Népfront-kormány önállóságot ígér, három esz­Két évvel Vlagyivosztok után Vlagyimir Brodeckij, az APN szovjet sajtóügynökség kommentátora írja: A SZOVJETUNIÓ és az Egyesült Államok két évvel ezelőtt aláírt vlagyivosztoki megállapodása volt az utol­só konkrét fejlemény a ha­dászati támadó fegyverrend­szerek korlátozásában. Saj­nálatos, hogy az elmúlt két évben semmilyen látható ha­ladás nem történt a szovjet —amerikai kapcsolatok e gyökeres kérdésének megol­dásában. Mik az okai en­nek? A kérdésre válaszolva em­lékeztetni szeretnék arra a reagálásra, amelyet világ­szerte kiváltott a vlagyi­vosztoki megállapodás és azokra az eseményekre, ame­lyek ezt követték. Mint is­meretes. a világ békeszerető és reálisan gondolkodó erői forrón helyeselték és támo­gatták a megállapodást, és azt az enyhülés irányában tett gyakorlati lépésnek te­kintették. E folyamat ellen­zői haladéktalanul siettek emlegetni a megállapodás „fogyatékosságait”. Bírálat­tal illették mind a szovjet, mind az amerikai felet. A „magas plafonokkal” való ijesztgetést felváltották a Nyugaton ,,Backfire”-nek ne­vezett szovjet bombázó ha­dászati lehetőségeiről szóló meddő találgatások. Ezt kö­vetően fogadták el az Egye­sült Államok rekord kato­nai költségvetését. Más szavakkal az ameri­kai fél olyan autóverseny­zőre emlékeztetett, aki a vlagyivosztoki megállapodás „biztonsági övét” magára öltve nem csökkentette a fegyverkezés ütemét. hogy így valamiféle egyoldalú előnyökre tehessen szert. Szó sincs arról, hogy a je­lenlegi szilárdnak nem mondható helyzetben bár­melyik fél is fel akarná ál­dozni saját védelmi képes­ségét. Különbséget kell azon­ban tenni a védelemhez való törvényes jog és a katonai erőnek a béke egyetlen biz­tosítékaként történő beállí­tása között. Ez a hideghábo­rú időszakára jellemző fel­fogás a világot olyan po­tenciális csatamezőként tün­teti fel, amelyben két el­lenséges tábor áll szemben egymással és ezek bármely pillanatban készek az ösz- szecsapásra. Hogy mivel fe­nyeget ez a felfogás, min­denki előtt jól ismert. A TERMONUKLEÁRIS világkatasztrófák veszélyével fenyegetnek azok a próbál­kozások is, hogy a távoli, vagy közeli jövőben bár­melyik fél is egyoldalú elő­nyökre tegyen szert. Hiszen csak szüntelen fegyverkezési hajszához vezethet „a vi­szonylag biztonságos” első csapás mérésének elmélete, akár az első csapás megté­telével való kacérkodással, akár a másik fél csapásától való örökös rettegéssel. Az újabb és újabb fegy­verrendszerek létrehozása azonban nem szavatolhatja egyik fél biztonságát sem, hiszen a fegyverkezésben már eddig elért „sikerek” tökéletesen elegendő „meg- bizható” bombát és szállító- eszközt^ eredményeztek. Ebben a vonatkozásban nehéz túlbecsülni a vlagyi­vosztoki megállapodás ér­telmét és jelentőségét. Szak­emberek még számítják (mint ez a Salt—1 esetében is történt), hogy hány mil­liárd megtakarítást eredmé­nyezett e megállapodás a két fél számára. Még fontosabb az az ösz­tönzés, amelyet a vlagyi­vosztoki találkozó a Salt—2 megállapodás számára adott. Ez az ösztönzés, reméljük, minden késlekedés ellenére meghozza gyümölcsét. tendőn belüli határidővel. Csakhogy a baloldali kor­mányzat lemondásra kény­szerül s 1939-ben, a II. vi­lágháború előestéjén a pá­rizsi nemzetgyűlés jobbolda­li többsége megtagadja a függetlenséget. Ismét a ma­ronita vezetés képezi ennek a pálfordulásnak a belső, libanoni bázisát. A háború a Közel-Keletre is kiterjed:ér­dekes módon Libanont a pe- tainista Vichy-kormány helytartója, Denise tábornok viszonylag nagy erőkkel tud­ja védeni. Az ostromló Sza­bad Francia Erők, szemé­lyesen de Gaulle tábornok újabb ünnepélyes ígéretet tesznek Libanon független­ségére, amivel maguk mellé állítják a lakosság zömét. Ezt az ígéretet, akkor, nem lehet nem betartani. 1944 ja­nuár elsején működésbe lép az önálló libanoni közigaz­gatás. két évvel később az utolsó francia csapatok is az ország elhagyására kénysze­rülnek- A franciák távoztak, de időzített bombák sokasá­gát hagyták maguk után, s azok rendre robbanni kezd­tek. A legnagyobb hatású politikai pokolgép az ország alkotmányát pótló ún. Nem­zeti Charta volt, amely pontosan előírta a vallási arányokat az államhatalom vezető posztjain. A KERETSZÁMOK £S VEZETŐ POSZTOK betölté­sének biztosítására a legje­lentősebb pártok csaknem kizárólag vallási alapon szer­vezkedtek. A maroniták ál­talában a két erősen jobb­oldali csoportosulásba, Cha- moun Nemzeti Liberális Pártjába és Gemajel falan- gista szervezetébe tömörül­tek. A vallási és párttago­zódás lényegében egybeesett A vlagyivosztoki megálla­podás megvalósulásának le­hetőségeiről szólva, hinni szeretnénk, hogy az új amerikai adminisztráció négyéves megbízatása hatá­rozottabb lépéseket tesz le­hetővé a szovjet—amerikai kapcsolatok legfontosabb kér­désének megoldásához. Ez távolról sem jelenti azt a mi szempontunkból, hogy a Salt—2 megállapo­dás végleges kidolgozásával a következő adminisztráció hivatalba lépéséig kellene várni. Hiszen minden nap elvesztése nagyon sokat je­lent mindkét fél számára. A kölcsönös biztonságot új, megbízhatóbb biztosítékokkal kell szavatolni, meg kell szilárdítani azt az irányvo­nalat. hogy a vitás kérdé­seket békés úton rendezzék. Törekedni kell a kölcsönös érdeklődésre számöt tartó egyéb kérdések egész köré­ről sikeresebb, és gyorsabb tárgyalásokra, a világhelyzet általános megjavítására. A SZOVJET FÉL nemegy­szer az amerikai fél tudo­mására hozta szempontjait a Salt—2 tárgyalások során, és konstruktív módon új ja­vaslatokat terjesztett elő, amelyek a két fél egyenlő biztonsága megőrzésének el­vén alapulnak. A Szovjet­uniónak ma is ugyanez a felfogása. (APN, MTI) az osztályszembenállással is. Igaz. akadnak tehetős mu­zulmán családok és szegény keresztények, de a gazdasági egyenlőtlenség főként a mo­hamedánokat sújtja. Márpe­dig Libanonban nagyok a különbségek: a nemzeti jö­vedelem felével az ország lakosságának mindössze öt százaléka rendelkezik; a kö­zép- és tehetősebb kispol­gárság 36 százalékkal része­sedik a lakosság túlnyomó többségének viszont alig 14 százalék jutott. Az állami hivatalokban és a hadsereg­ben legalább 70—80 száza­lékosra becsülték a keresz­tények arányát. A lakosság két fő összete­vő rétegének más-más kül­politikai elképzelései is vol­tak : a maronita vezetés nyu­gatbarát álláspontra helyez­kedett, míg a mohamedán többség az antiimperialista arab országok mellett állt, s különösen nagy volt körük­ben Nasszer elnök tekinté­lye. A belső feszültség fo­kozódásának első jelzése az 1958. évi polgárháború le­hetett. A keresztény-jobbol­dali vezetés elfogadta az amerikai elnök nevét vise­lő Eisenhower-doktrinát, amely az Egyesült Államok beavatkozásával fenyegette a Közel-Keletet. Hatalmas tün­tetések robbantak ki, majd amikor 1958. május 8-án meggyilkolták Naszib Me- tint. az ismert baloldali új­ságírót, fegyveres harcok robbantak ki. Az ország te­rületének háromnegyed ré­sze a baloldal kezébe ke­rült, de július 15-én — egy nappal az iraki haladó for­dulat után — partra szálltak a „bőrnyakúak”; az ameri­kai tengerészgyalogosok. Se­gítségükkel a jobboldal ké­pes volt visszaszerezni el­veszett állásait. A polgárhá­ború befejeződött, de Liba­non egyetlen problémáját sem tudták megoldani. Az ország közben végképp „kinőtte” a Nemzeti Char­tát. Nyilvánvaló, hogy egy korszerű ország hatalmi szer­kezetét nem lehet vallási alapokon elosztani de rá­adásul a népesség aránya 6:5 lett a mohamedánok ja­vára. Nem tekinthetünk el attól a ténytől sem, hogy közben 350 ezer palesztin telepedett meg Libanonban, akik javarészt ugyancsak mohamedánok. Miután 1970 őszén, a hírhedt Fekete Szeptember során a jordá- niai király légiósai leszámol­tak a palesztínekkel, a PFSZ központja Bejrutba helyező­dött át, s Dél-Libanonban, Arkud térségében, az úgy­nevezett Fatah-földön ala­kult ki a legerősebb palesz­tin bázis — a magas hegyek és barlangrendszerek ehhez kedvező terepviszonyokat biztosítottak. A PALESZTIN-PROBLÉ­MA újabb vízválasztónak bizonyulhatott. Az izraeli hadsereg ugyanis rendszeres támadásokat intézett Dél-Li- banon ellen, főként azért, hogy rávegye a libanoni jobboldalt: cselekedjen ma­ga. számoljon le az „idege­nekkel”, alkalmazza a jordá- niai módszereket. A hazafias­baloldali erők — ha úgy tetszik — a muzulmánok — a palesztin nemzeti mozga­lom mellé álltak. Réti Ervin (Következik: Egy autóbusz utasai) MEZŐKÖVESD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ — MATYÓFÖLDI ÁRUHÁZÁBAN, — SZAKÜZLETEIBEN AZ engedményes vásáruk KERETÉN BELÜL 1976. NOVEMBER Z2-TÖL: EGERBEN A — MÓDI boltban (Marx K. út 3. si.) 30—40 százalékos árengedménnyel értékesí­tünk egyes ruházati cikkeket. — Olcsó áruk boltjában (Széchenyi út 5. sz.) DALUNON-paplan-vásár 240 Ft-os egységáron. MEZŐKÖVESDEN A — Matyóföldi áruházban minden férfi, női, bakfis és nagykamasz átmeneti kabátokhoz 100—200 Ft-os ajándék- utalványt adunk. — Szlovák nyeles ernyőt 150 Ft-os áron hozunk forgalomba. — MÓDI boltban 30—40 százalékos árenged­ménnyel hozunk forgalomba egyes ruházati cikkeket. — Bútorbolt A vásárolt bútorok értékhatárainak megfe­lelően 300—1000 Ft-os vásárlási utalványt adunk. — Edény-tűzhely bolt A vásárolt VESZPO kézikocsikhoz 200 Ft-os vásárlási utalványt adunk. — Sport-játékosztály 200 Ft-on felüli játék vásárlása esetén 50 Ft- os vásárlási utalványt ajándékozunk. A következő hetekben engedményes áron forgalomba kerülő árukat az előző heti szombati számban közöljük. Kisérje figyelemmel minden szombaton hirdetéseinket! ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA, MEZŐKÖVESD November 15-tŐI 27ig ünnep előtti niimmml Z0-30 százalék engedmény a kijelölt cikkek áréból a KISKER- szakiizletekben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom