Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-17 / 272. szám
VII, országos minősítő hangverseny Füzesabonyban r Énekeltek a kórusok Egy minősítés voltaképpen nem sokat jelent. Szép, vagy kevésbé szép oklevelet, ame- , lyet be lehet kereteztetni, s , a kórusokhoz látogató min- | denkori vendégnek meg le- I hét mutatni: ekkor és ekkor ezt tudtuk. Azóta? Talán többet talán kevesebbet. Mégis, egy minősítő hangverseny nagyon is sokat je- I lenthet akkor, ha sikerül az alkalmi eseményen, bemutatkozáson túllépni, és ha a szűk körű szakmai találkozások, megbeszélések hatását később érezni a fellépéseken. A vasárnapi füzesabonyi VII. országos kórusminősítő hangversenynek úgy tűnik ez alkalommal sikerült. Ez egyaránt köszönhető a kiváló résztvevőknek, és a rossz körülményekkel megbirkózó példamutató szervezésnek. f A járási művelődési központban nagy számú közönség előtt öt. úgynevezett általános és két kamarakórus mutatta be, hogy az elmúlt két esztendő alatt mennyit változott, mit fejlődött. és egyáltalán hogyan dolgozott. Köztük fölléptek olyan nagy múltú együttesek, mint a káli Bartók Béla Férfikar, a kompolti MEDOSZ Há- mán Kató Női Kar, az apci Munkáskórus, olyan kiemelkedő sikerekre visszatekintő csoport, mint a fesztiválfokozatot elért Építők Heves megyei Kórusa, és az aranykoszorús füzesabonyi ÁFÉSZ Tinódi Kórusa. És föltűntek két-három éve megalakult együttesek is, az Erkel Ferenc Munkás Vegyeskar mellett ezúttal első ízben mutatkozott be országos minősítőn a gyöngyösi TÜSZSZI Muzsikus Céh leánykara. Az Építők Heves megyei Kórusa Ocskay György és dr. Valentin Kálmán vezetésével esztendők óta megszokottan igényes, kiemelkedően jó produkciókkal jelentkezik. Előadásukat ezúttal is a szép hangszín, a tiszta, kulturált hangzásra való törekvés jellemezte. Műsoruk legérettebb darabja a paraguayi népdalfeldolgozás. Pászti A Hevesi Szemle ez évi utolsó, decemberi száma november 20-án jelenik meg. A gazdag grafikai anyaggal, változatos tartalommal megjelenő megyei közművelődési folyóirat mostani száma többek körött Illyés Gyula írását közli Gyöngyösről, két költő öt versét mutatja be és Egy kegy- vesztett érsek címmel Balogh :Béni írását közli a Rákóczi-kor idejébőL A Jelenünk című rovatban Szi- gethy András azzal a sokakat érdeklő kérdéssel foglalkozik. hogy vannak-e, vagy nincsenek UFO-k. E rovatban jelenik meg Gyurkó Géza és Suha Andor egy-egy izgalmas, napjaink aktualitását tükröző riportja. A Múltunk jelene című rovatból Pásztor Emil írása érdemel külön is említést, izgalmas, krimibe is beillő dokumentumokban számol be a tizennegyedik aradi vértanú tábornok haditörvényszéki peréről és kivégzéséről. Sereg József tanulmánya a nagy fejedelemnek, II. Rákóczi Ferencnek állít emléket. A Tudományos műhely rovatban Lőkös István folytatja a méltán népszerűvé vált megyei irodalmi kistükröt. Külön is szót érdemel Bereczky László nemzetközi folyóirat- és lapszemléje, amely napjaink oly fontos kérdése, a környezetvédelem köré csoportosul. Emellett számos más érdekes cikk. tanulmány, recenzió és az elmaradhatatlan Krónika teszi változatossá, érdekessé a Hevesi Szemle IV. évfolyamának 4. számát. Q£wjsM,-*■76. november 17» szerda Miklós Lamentója. Különösen értékessé tette Kakukk Jenöné elbűvölő szólója. Sajnálatos, hogy az együttes ritkán lép föl zenekarral, és ez erősen rányomta bélyegét az egri szimfonikusokkal közösen előadott Händel Békeódára és Kodály Kállai kettősére. Emiatt a zsűri nem értékelte a tőlük hallottakat. A kompolti MEDOSZ Hámén Kató Női Kar, amely most Balázs, Smetana, Ka- rasztojanov és Tóth András egy-egy művével, illetve egy Heves megyei népdalcsokorral lépett a közönség elé, legjobban karnagyuk, Tóth András bolgár népdalfeldolgozásával remekelt, de igen otthonosan érezték magukat a magyar népdalok világában is. Ugyanúgy, mint az apci férfi Munkáskórus, amely lendületesen, szépen zendítette föl a Csillagok, csillagok a Kávét ittam és a Már minálunk, kettő a kisbíró című dalokat. Kár, hogy műsoruk második részét nem a csoport jelenlegi tudásának megfelelően válogatták össze. A kompoltiak egyébként megtartották az ezüstkoszorús fokozatukat, az apciak pedig bronz fokozatot értek el. A gyöngyösi TÜSZSZI Muzsikus Céh kamarakórusa a hangverseny legnagyobb meglepetése volt. Mert bár ez volt első bemutatkozásuk az országos minősítőn, mégis az aranykoszorú diplomával fokozatot érték el. S méltán, hiszen színes, változatos műsorukat a legmagasabb igényeket is kielégítően tolmácsolták. Zenei anyanyelvűnk néhány darabján — Bartók Ne menj el. Játék, Senkim a világon című feldolgozásain. Kodály Esti dalának előadásán — éppúgy átütött a magas fokú muzikalitás, mint Balázs Rózsatáncán, Britten Karácsonyi kantátáján. Holló Erzsébet karnagy vezénylésével plasztikusan, összefo- gottan zengtek a szólamok. Külön említést érdemel Mo- csáry Lászlóné színvonalas zongorakísérete. Az 1958-ban szerveződött káli Bartók Béla Férfikarban nagyon örvendetes volt látni néhány fiatalt is. De valószínűleg ez magyarázza, hogy az együttes egy kicsit kétarcú. Esetenként — főleg a Krizsanovszki-műnél volt érezhető — egy-egy „szólista” megbontotta az ének egységes hangzását. Másutt viszont, mint például Galambos László karnagy-: (Befejező rés7% Fontoskodó ábrázattal csa-; pott az asztalra Szurokvarga Adám, az obsitos cimbora. — Melyikőtök emlékszik Rudasira, a jutási őrmesterre? Az egyik alkalmi ivócimbora, hogy valamiképp meg. szolgálja a potyát, bizonytalan mozdulattal emelte fel jobbját. — Arra a mélákra gondolsz, aki... — Eh. mit beszélsz?! — vágott közbe ingerülten Szurokvarga Adám. — A Ruda- si apró, „mitugrász” emberke volt, akit mi. a bakák, csak „Porbafingónak" neveztünk ... No, persze, csak a háta mögött, mert máskülönben vaddisznó volt a javából. Egy ideig maga elé meredt, majd Kantáros Pálra emelte tekintetét. — Drága jó egykomám — torzult sírásra az ábrázata —, emlékszel még arra, amikor 1945 nyarán Foksártiból hozott minket a vonat? Választ sem várva, belevágott az akkor dúdolt nóta kellős közepébe: — Megszabadult a haláltól, sej, haza visz az útja ... A nótafoszlány Kantáros Pálban is fölkavarta az emlékek keserveit. Görcsös, hideglelős rángással fogta két marokra a háromdecis poharat és a pult felé üvöltötte: — Tíz létért, a jobbikból! A dal rezegtetésébe a potyahad is becsatlakozott: Majd lm egyszer vége lesz a sok-sok szenvedésnek, Nézzétek el a, bakának, akiknek szeme sem rebbent, amikor egy éjjel elkártyáztak fél falut. Sőt. a hanyagul odadobott két darab ötszázasból visszajáró pénzt is odatolta a csapos elé. mondván: Egy gebinesnek semmiképpen sem hajlandó szaktársa lenni. Űri cimborája meg még kevésbé. Az italtól megbokrosodott kocsmahad — Kantáros Pál és Szurokvarga Adám vezérletével — áttelepedett a közelben levő Szarkaláb zenés vendéglőbe, ahol már, az éjszakai műszaknak megfelelően, a népi zenekarnak minősített muzsikus cigányok álltak készenlétben. Továbbtetőzött az ital csinálta hangulat. Kantáros Pál magára vállalva az italrendelés fedezésének felelősségteljes tisztét, rendelte az italt rendületlenül. A zenekar prímása pedig, aki teljhatalommal dirigálta muzsikus csapatát, a kutya alázatosságával hajlongott a pénzszagot árasztó vendég körül, miközben egyre érzelgősebb, szívet facsaróbb nótákat csalt ki a szárazfából. Az egyik emberríkató nótánál úgy ellágyult Kantáros Pál a bőgve nyirvákoló gyülekezetben, hogy könnyeit törülgetve nyalta föl az első százas bankót a cigányprímás palacsinta-ábrázatára, amit aztán egy-egy búval- bélelt kesergő után — újabb százasok fölragasztása követett S még két kézzel osztogatta a pénzt — * volt. aki gyorskölcsönt, kért az ivó- cimborák közül, so-ha-meg- nem-adomra —, addig ő valósággal fürdött, lubickolt a bugyellárisa által támasztott népszerűségben. A benyakalt töméntelen italtól, és a feléje áradó hűségnyilatkozatoktól annyira elérzékenyült, hogy hitetlenkedve motyogta maga elé: — Ki hitte volna. hogy ennyire jók az emberek! Aztán az egyik, soha nem látott szomszédjához fordult. — Pa... pajti, én téged nem ismerlek! Hányavetin ütött, mellére a megszólított — Pedig engem mindenki ismér, haverom! Az egész város tudja, hogy kicsoda Gajger Illés! Ezzel szájára emelte öblös poharát, s ivott ivott, miközben Kantáros Pál, mivel a habókos válasz megemésztésére képtelennek bizonyult, meggárgyulva bóbiskolt el pohara fölött. Rövid bóbis- kolás után föl-fölriadt ugyan, de aztán, ahogy mindjobban úrrá lett rajta az ital okozta tehetetlenség, lassú mozgással csúszott-haladt az édes anyaföld irányába, majd hirtelen zuhanással alányak- lott az asztal alá. Másnap reggel, úgy kilenc óra tájban, macskajajos hangulatban ébredt. A vánkosok között, ahol beágyazva feküdt. arra eszmélt fel. hogy otthon van. Bár fejébert még benne zümmögött a nagybőgő brummogása, amit kellemetlen fejfájás és fülzúgás kísért, váratlanul mégis az vágódott eszébe, hogy a Rigára szánt összeget elvitte a tegnap esti dáridó. Asszonya nyitott be a lakásba. Kantáros Pál, megriadva a kitömi készülő szemrehányások özönétől. ijedten húzta össze magát a vánkosok között. — Rozálom — szólt rekedten —. drága jó Rozálom! Kantáros Pálné, akit végletekig elkeserített emberének gyengesége, a dorbézolásra való hajlamának visz- ezatérése, szinte szánakozva nézett életének társára. S míg az ember meggyötört ábrázatát nézte, figyelte, az italtól, az éjszakázástól gyűrött, összekuszált ráncokat, addig a következő kérdések tolultak agyába: mi az oka annak, hogy az erős fogadkozást az első pohár ital semmivé teszi? És meddig kíséri az italozás ördöge az italozásra hajlamos embert? Meddig? Az élete végéig?... Fáradt mozdulattal göngyölte. össze a „tetemrehí- vásnak” szánt ünneplő holmit. amit a férj a nagy hac- cacáréban összeöklendezett, a kocsmák szutykos padlóján meghentergetett, s nagyon csendesen csak ennyit szólt: — Pihenj csak! Ha a fogadalmad alól föloldoztalak, a kocsmai mocsokból kimosdattalak akkor már igazán kitakaríthatom n gúnyádat is. És könnyeit törülgetve ment ki a szobából. nak, sikerült szépen, zengő egységbe tömörítenie a szólamokat. Megérdemelten kaptak ezüst fokozatot. A Muzsikus Céh mellett a másik kiemelkedő gárdának a Köröskényi Lajos vezette Füzesabonyi ÁFÉSZ Tinódi Kamarakórusa bizonyult, amely kellemes meglepetésként mutatta be Kátai László Tinódi-dallamok című kompozícióját — a szerző közreműködésével. Az ország egyetlen férfi kamaraegyüttese 6zép példával bizonyította azt, hogy a kamara jelző nemcsak kis létszámot, de egyfajta különlegesen bensőséges. társas éneklésmódot is jelent. Tudásukat legjobban Karai Égi vasútjának tolmácsolásával csillogtatták. Előadásuk a legjobb spirituálé-együttesekéhez közelített. Már 1974-ben is arany fokozatot értek el, most ehhez diplomát is szereztek. Az általános kórusok sorát záró füzesabonyi Erkel Ferenc Munkás Vegyeskar vezetője, Pászti József jó érzékkel válogatta ki a csoporthoz legközelebb álló és ezért legsikeresebben előadható műveket. Ezek közül is András B. Te kedves Lizi- cán című szerzeménye emelkedett ki. ök is előbbre léptek, hiszen ezüstkoszorús diplomát szereztek. A minősítő zsűrijének elnöki tisztét Pászti Miklós, az Állami Népi Együttes karnagya viselte, tagjai pedig Perlstein Klára és Emődi Györgyi, a Népművelési Intézet munkatársai voltak. Az egész napos hangverseny után megkérdeztük a zsűri elnökét, hogyan értékeli a hallottakat: — Egy nap alatt egy-egy produkción nagyon nehéz lemérni, hogyan dolgozott az együttes az utóbbi esztendőkben. És ennek talán nem is mindig az idő rövidsége az oka. Lehet az is, hogy egy szép eredményeket elért kórus túl hirtelen és túl nagy fába vágja a fejszéjét, Végül is összességében sokszínű, gazdag képet kaptunk Heves megye kórusairól — fejezte be értékelését Pászti Miklós. — Sokszínűt, hiszen az együttesek közt a vegyes-, a női és az oly ritka férfikórusok egyaránt képviseltettek, és gazdagot, változatosat is, hiszen a hallgatóság a kórusirodalom majd minden korszakával megismerkedhetett. Németi Zsuzsa ha egy kicsit részeg, Megszabadult a haláltól, sej, haza visz az útja, Kifele áll a mundérból a szekere rúdja. Az italmérésben elcsámpá- sodott csapos másodmagával sürgött-forgott a hevenyében összecimborásodott vendégsereg körül. S míg a boros butéliákat sorakoztatta az asztalon, addig az italt vedelő társaságot csitítgatta, imigyen: — Csendesebben, szaktársak, csendesebben! Viselkedjenek úriember módra, mert lármázni hatóságilag tilos. — Micsoda?! — fortyant fel a figyelmeztetésre Kantáros Pál. — Méghogy szaktársak és úriembere?! Ü, hogy az a... Szurokvarga Adám kurjantott át az asztal felett. — Édes egykomám — emelte koccintásra poharát —. csak az első liter bor drága! Kantáros Pál tovább füstölgött: — Fizetek! — verte meg öklével az asztalt. — Számolják föl mennyit fogyasztottunk, s már itt se vagyunk! Ügy fizetett, mint valamikor a tivornyas mágnások, A hangok világában Évről évre egyre több tehetséges diák kerül ki a gyöngyösi állami zeneiskolából. Az intézet művésztanárai hattól 12 éves kor ig oktatják a gyerekeket, gondos munkával vezetik be az apróságokat a zene és a hangok világába. Egy esztendő alatt 350 tanulu végez a különféle tanszakokon. Sokan közülük már a Zeneművészeti Főiskolán folytatják tanulmányaikat, l..cs mégis megszólal. (Bal' oldalon.) Bognár Zsolt kla- rinélórája, Holló Katalin tanárnő segítségével. A Nagyok is így kezdtek..; A zongoránál a kis Kévés Tamás, és aki naggyá akarja tenni: dr. Fehérné Tamás Judit zenepedagógus, (Lenti képünk.) (Fotó: Szántó György)
