Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-14 / 243. szám

Shakespeare^vigjáték egri színpadon

Sok hűhó semmiért

Az „Anyanyelvi nevelés” a tv-ben

V

Vannak, akik arra esküsznek, hogy ez Shakespeare legkitűnőbb vígjátéka. Vannak, kik eskü alatt vallják, hogy — legalábbis drama- turgiailag — ez a leggyengébb drámája. Esküt tesznek rá, vannak sokan ismét, hogy ez a színpadi mű a méhében hordja a majdani Jágót, Lear királyt, ott lelhető a színpadon a későbbi Desdemona, sőt itt-ott még Hamletet is felfedezni vélik a Sok hűhó semmiért alakjai között. Ismét mások és talán ők járnak a legközelebb az igazsághoz, úgy vélik, hogy Shakespeare zsenije több régi történetkéből „összealkotott” egy, a saját korához egyértelműen 6ZÓ1Ó, d'e mivel örök emberi jellemeket sorakoztat fel, hát az utókorok számára is egy többszálú reneszánsz történetet. Akkor volt e történetnek talán még napi realitása i% míg- ma és holnap mindig a meséjével fogja meg a nézőt.

Derűs, bolondos, még ahol tragikus, ott is csak a mesék mélységéig nyúlóan drámai története ez, nem is egy, nem is kettő, de legalább három emberpárnak, amelyből a harmadik pár, Galagonya és Bunkós, a két őr, népi realitása az, amely talán a legjobban átsüt az évszázadok változó ízlésén. Claudio, a nem éppen állhatatos és nem is éppen mindig gerinces hős, és az ő ártatlan szívű kedvese. Hero vajh’ a cselszövések ellenére is egymáséi lesznek-e, vagy sem? Hát persze, hogy egymáséi lesznek, azért mese ez. Aztán Benedek, ez a páduai nemes ifjú, aki egyszerre bátor és gerinces, meg szerelmes, bugyuta és ki- 4, szolgáltatott is az ű eserfcs, " a szerelmet szinte az utolsó percig tagadó —. de min- f denki előtt nyilvánvaló óm ez — férfigyűlölő Batricéjé- nek, nos, hogy szóval Benedek és Beatrice egymásra találnak-e? Hát hogyne találnának, egymáséi lesznek, még elébb is, mint a játéknak vége, hiszen azért mese ez.

Mindenki és tettéhez méltóan megkapja jutalmát, vagy büntetését e Shakespeare-! vígjátékban, amelynek legfőbb varázsa az a sugárzó életöröm, a kedélyek, a jellemek vidám, majdhogynem az a felelőtlen, de mindenesetre felhő nélküli játéka, amely gyermekké teszi a felnőttet is. Aki látja például, hogyan hallgatja ki az egyik szereplő a másikat, szinte egymást támasztva ott a színpadon, hatodszor is téve ezt immár, és mégis elhiszi, hogy azok nem látják egymást, ha nem akarják. Varázsos, bűbájos mese. mintha Prospero bocsátotta volna mézes, bűvös meseólmát a shakespeáre-i színpad nézőire.

OMMkM

1976. október 14., csütörtök

Öröm volt hát újra Shakespeare-rel és ráadásul ezzel a vígjátékkal találkozni az egri színpadon. Nemcsak egyszerűen azért, mert vígjátékban oly szűkölködő időket élünk. Azért is. De öröm volt, mert Shakes- peare-t öröm játszani a színésznek és biztosak voltunk benne, hogy ebből a bő forrású örömből jócskán kicsordul majd a nézőtérre is. Sajnos, nem egészen így történt: volt részünk örömben, derűben, de a fanyarság íze is ott maradt a szánkon. Nem végzett maradéktalanul jó varázslatot ama Prospero, akinek itteni „szerepét” Jurka László vállalta magára: ő volt a rendező.

Amíg férfiszereplőit

ugyanis jól „válogatta” ösz- sze, addig — sportnyelven szólva — nem a legegységesebb, és a megfelelő posztokra nem éppen a megfelelő színészeit küldte —, a női szerepeket illetően. Páva Ibolya Herója nem fedte azt a shakespeare-i elképzelést, amely szerint jellemében, sorsában ellenpontja lenne ő az unoka- testvérének, a cserfes, bátor és szókimondó Beatricének. Ez a tipikusan szőke, lelkében, sorsában is „szőke” Shakespeare-vígjátéki nőalak, akiben bátran vélhetjük Offéliát is és Desdemó- nát is — semmi meghökkenés: a mélységesen tragikus édes testvére a mélységesen komikusnak! — Péva Ibolya alakításában egy elkapkodott társalgási vígjáték szereplőjévé szőkült — vagy hogy inkább szürkült.

Pedig kitűnő színésznő állt a rendelkezésre ehhez, a Beatricét nagy igénnyel, a tőle alkatilag távol álló női jellemet egyéniségével így is sikerrel megtölteni tudó Gyöngyössy Katalin személyében. Gyöngyössy, mint Beatrice, mindent eljátszott, ami tőle telt, még többet is: elhitette velünk, hogy 6 az a szavakban férfigyűlölő, valójában az igazi férfit só- várgó, szerető, a szellemet és a testet egyaránt fontosnak tartó bővérű és bőszellemű reneszánsz asszonytípus, akit egyszerre gyönyörű és félni való is szeretni. Eljátszotta, de megélni saját alkata ellentétét nem volt képes. A többi nőszereplő

— a tiszta, szép szövegmondás azonban vitathatatlan érdeme Péva Ibolyának

— sajnos, még a szöveg- mondás tisztaságával sem volt képes megbirkózni. Nem lenne szükség, vagy nincs-e lehetőség — merül fel a gondolat — olyan színházi stúdió felállítására, ahol az arra alkalmas, és szöveg- mondással is megbízható segédszínészeket beszélni tanítanák?

A vígjáték férfiszereplői ■Italában is erősségei vol- ak az előadásnak, játékban, szövegkultúrában, színpadi mozgásban egyaránt. Vonatkozik ez leginkább Verebes

Istvánra, aki Benedek alakjában kitűnő alakítást nyújtott, könnyed' volt és dinamikus, hős, amennyire itt illik és szerelmes, amennyire e vígjáték határai szerint lehetséges. Mozgáskultúrája külön is elismerésre méltó, mert nemcsak izig-vérig színpadi, de nem válik el. hozzásimul a szöveghez, a színészi beszédhez.

Maszlay István Claudiója, mintha éppen ebből a shakespeare-i meséből lépett volna ki. Fennkölt, majdhogynem az ostobaságig, szerelmes a könnyekig való el- lágyulásig és csalfa, állhatatlan, hogy oka lehessen hiszékenységével a majdnem tragikus konfliktusnak. Matus György Don Pedrója és Simon György Leonatója elsősorban a szövegmondás szép tisztaságával hatott, kár, hogy Simon György monológjaiban túlságosan is felfedeztetni véli e vígjátékalakban egy majdani királydráma tragikus hősét. Fehér Tibornak éppen ezt sikerült szerencsésen kikerülnie Antonio megformálásakor és jó érzékkel nem lett holmi vétesz, jós, hanem inkább csak egy cselvetésre is hajlamos öreg pap Somló Ferenc, Ferenc barát szerepében.

Mindenképpen nyomatékkai kell szólni Paláncz Ferenc telivér, izig-vérig népi ihletettségű Galagonya alakításáról, és a kevés szöveg mögött is teljes portrét — karikatúrát inkább — felrajzolni tudó Bunkósról, Csapó János megformálásában. \

Blaskó Péter János grófja a legkevésbé sem egy vígjáték bajkeverője, sokkal inkább egy majdani véres dráma érthetetlenül makacs és alattomos intrikusa. Blas- kó, úgy tűnik, most elhibázott szerepfelfogásban játszott és ebben is, mint a darab ritmusában, valamint néhány színész szerepfelfogásában tapasztalható egyenetlenségekért a rendezőt is felelősség terheli. Shakespeare átsütött az előadáson, melegét hevíteni értő kézzel, de nem mindenkor kellő türelemmel és meggondolással nyúlt Jurka László.

A remekbe sikerült díszlet, amely kitűnő teret biztosított a színészek mozgásához, és mint egy meséskönyv borítólapja, keretbe zárta a történetet is — Székely Lászlót dicséri. Poós Éva önmagában kitűnő ruhákat tervezett, de mintha a díszlet nagyvonalú stilizált- ságával korántsem lettek volna összhangban a túlságosan is részletező, cicomáktól sem mentes jelmezek.

Gyurkó Géza

Két napra fogadta vendégül Gyöngyös azokat az amatőr színjátszó együtteseket, amelyeknek tagjai a gyerekeknek szoktak előadásokat tartani. Ahogy erről hírt adtunk, a - művelődési ház mögött ott állt patró- nusként a Népművelési Intézet is. A meghívottak között pedig megtalálhatók voltak a megyei művelődés- ügyi osztályok szakemberei, a pedagógiai felsőfokú tanintézetek tanárai, de még a hivatásos színházak rendezői is, ha nem is teljes számban. Ahogy tudjuk, kivéve közülük az úttörőházak előadóit, akik a meghívás fölött, úgy látszik, valamilyen nehezen érthető ok miatt, elsiklottak.

Szoktuk mondani: kezdeményezés. Olykor már csak azért is emlegetünk így valamit, mert ezzel is igyekszünk rangot adni annak is, amit aligha lehet és érdemes jelesen minősíteni. Ez a mostani gyöngyösi két nap azonban joggal követelheti a kezdeményezésnek kijáró

elismerést. Még nem történt meg nálunk, hogy gyermekközönségnek játszó színi együttesek összejöttek volna — előadni, vitatkozni, hasznosítható megállapításo. kát megfogalmazni.

Hogy ezt mennyire vették komolyan, mutatja az is, hogy az úgynevezett szakmai vitákat, megbeszéléseket az előadások után, az esti, sőt: szombaton az éjszakai órákban tartották. Hangsúlyozzuk: órákban,

mert annyi mondanivalójuk volt a résztvevőknek, hogy szinte észre sem vették az idő múlását.

— Milyen megállapodásra jutottak végül is? — kérdeztük Szívós Józsefet, a Gyöngyösi Városi Művelődési Központ igazgatóját, ennek a kezdeményező erejű találkozónak egyik elindítóját.

— Abban mindenki egyetértett — válaszolta —, hogy a gyermekeknek szóló színjátszás az amatőr művészeti csoportok legfontosabb tevékenységi formája lehet. A

gyermek a leghálásabb kö^ zönség, de talán a legérzékenyebb is. Nem tudja elviselni sem az üres formai megnyilatkozásokat, sem á merevséget. Nincs szüksége arra sem, hogy a túldísZle- tezett színpadon kifogástalan kosztümökbe öltöztetett szereplőkkel találkozzék. Miután könnyen beleéli magát a drámai helyzetbe, a jelzések is teljes értékűek előtte, csak a szereplő tudjon légkört teremteni maga körül. Legyen hitele annak, amit tesz és mond a színpadon, és mindezt szép hangképp zéssel közölje is.

Ez a néhány mondatos sűrítmény egy egész színházi világot rajzol fel, ha úgy vesszük. Ezek a követelmények cseppet sem könnyen teljesíthetők, igazi, jó színjátszást igényelnek. Hadd hangsúlyozzunk most. két fogalmat: hitelesség és szövegmondás. Az első vagy fakad a színi játékosból^ vagy nem. A másodikat viszont el lehet és el is kel! sajátítaniuk mindazoknak, akik bárhol, bárkiknek előadnak bármit, ha veszik maguknak ehhez a bátorságot. Ez a mesterség „szer* száma”. Enélkül — kár a fáradságért. Minden hang^ nak tisztán kell szólnia ak 4 kor is, ha az indulat feszt» ti a színjátszó belsőjét, és akkor is, ha a legtitkosabb vágyait kell elsuttognia bár»í ki fülébe. , -r-*r ;

Ha az amatőr sziníffszfcte ennek az országos vonzásúi találkozónak a segítségével találtak rá valódi tevékenységi területükre, ha eg# életre megjegyezték maguk-» nak a két szót — hiteles^ ség és artikuláció, mármint den elismerést megérdemel al kezdeményezők bátorsága ég lelkiismeretessége. ,,,

Itt illik szólnunk arrSl H hogy keresőkre három együta test országos minősítéssel éiv» tékeltek. Arany fokozatot! kapott a Győri Theatrumi Ifjúsági Irodalmi Színpad (rendező Popper Ferenc^ ezüstöt a Gyöngyösi Ano-j nym Színpad (rendezője Jó^ nás Zoltán), bronzot a Nyír* egyházi Gyermekszínháa| (rendezője Halmi Zsuzsa),

Az országos találkozó# kétévenként megismétlik, a házigazda továbbra is a Gyöngyösi Városi Művelődési Központ lesz. Mf,

(G. Molnár CJ

Nem a 25 éve elhunyt kitűnő német író, Bernhard Kellermann Alagút című híres regényéről írok. A szerző ezzel a század tízes éveiben megjelent utópisztikus regényével lett világszerte ismert. Az Alagút egy Európa és Észak-Amerika között, az Atlanti-óceán alatt húzódó, az író képzeletében megépített alagútról szól.

Az az alagút, amelyről én most írók, reálisabb alkotás. Itt terül el a fővárosban, a Déli vasút és a Kelenföldi pályaudvar között vezető kies sínpálya egyik szakaszán. A közelség ellenére az alagút ügye nem az én ügyem. Régi ismerősöm, Gránit Dezső, akit a véletlen a napokban utamba hozott, mesélte el az eléggé különösen hangzó alábbi történetet.

— Nem tudom, tudja-e — így kezdte —, hogy a Déli vasút környéki budai lakásunkról feleségemmel reggelenként személyvonattal utazunk kelenföldi munkahelyünkre, és ugyancsak személyvonattal térünk haza munkaidő után. Én a Kelenföldi Kenyérfaiskola pedellusa vagyok, nejem pedig a közeli Kőbölcsőde óvónője, immár húsz esztendeje. O csak fél napot dolgozik, így korábban utazik vissza, az egyik déli vonattal. Én viszont délután mindig igazgatónk csinos, fiatal titkárnőjének, Ibolyának a társaságában utazom hazafelé, minthogy Ibolyka is Budán, a mi környékünkön lakik. Ezekkel a reggeli és délutáni utazásokkal kapcsolatban egy egészen különös, rendkívüli felfedezést tettem. A Déli vasút és a Kelenföldi pályaudvar közötti alagút reggelente jóval hosszabbnak tűnik, mint délutánonként. Geológiai szakkönyvekben próbáltam utánanézni a dolognak, de a furcsa jelenség okára nem találtam magyarázatot. Vizsgálódásaim során végül arra a meggondolásra jutottam, hogy az alagút kora reggeli megnövekedését a reggeli sűrűbb‘vonatforgalom okozza: a rázkódások, rezgések következtében az alagút építményének részecskéi el- távoldnak egymástól, az alagút ezáltal megnyúlik; a délutáni csökkent vasúti forgalom alatt bekövetkező, viszonylagos nyugalmi állapot^ ban ' a kőrészecskék azután ismét összébbhúzódnak, elfoglalják eredeti helyüket. Jogos a feltételezésem, hogy ebből előbb-utóbb katasztrófa is bekövetkezhet, éppen ezért rendkívül helytelennek, sőt aggasztónak találom, hogy a felfedezésemmel kapcsolatban szerkesztett beadványaimra sem a MÁV igazgatósága, sem pedig a Földtani Intézet nem válaszolt...

★

;;. Eddig tartott Gránit Dezső rövid, de eléggé különös elbeszélése. Nem vagyok geológus, sem építési szakember, ezért a történetben foglaltakhoz érdembeli megjegyzést nem fűzök. Álláspontom: foglaljanak állást az ügyben azok, akikre közelebbről tartozik.

Heves Ferenc

Színi kísérlet — tapasztalatokkal

Az Iskolatelevízió népszerű „Anyanyelvi nevelés” sorozatának következő része az „Este a fonóban” alcímet kapta. A műsorban régi mondó kák, gyermekjátékok, gyér. mekdalok hangzanak el, jól érzékeltetve anyanyelvűnk sokszínű kifejezéseit. Rendezd: Fodor Ágnes. Képünkön: az MRT Gyermekkórusa a kamerák előtt.

... . ............ (MTI Fotó: Naszályt Kornélia)