Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-03 / 234. szám

%#VV\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA>Vfv«ífc MÁTYÁS FERENC: APÁM EMLÉKÉT ŐRZŐN Megszokták őket a temetők, vacog a vénség félrelökötten, mint kés, szívükbe szúr a szó, ha a könyörüld felröppen, elvonulnak, gödrük megásva, bakancsorruk tükréből a halál tekint rájuk a számadásban. Halál utáni élő emlékek fehér botján ha botorkálnak, nem tudják, merre lépjenek, a föld bcsüpped, ahol járnak a félelem zárt káoszában. Van okuk hát a borulásra, ráncos lelkűkből, rossz szag árad. szakálltalanul is csak árnyak, örvények fenekére hullnak s elmúlnak, a társtalan társak. Mellükben piros tulipánok haragja gyúl, és mindörökre leszáll a fekete rögökre. Nem tudják hiányuk fölmérni, s mit cr tapasztalásuk, hogyha igényük megkopott s a rosta kiszórja baljós visszatértük. Szakadékok szélén matatnak, s glória, fölöttük a vak Nap. Nincs minálunk temetőország, de ha ők megjelennek, léptük nyomán mégis sötétség arad, — s mögöttük két háborúval, megsebzett szívkoszorúval, a szeretet nélküli magány vet csak nékik halotti ágyat. Ők voltak a tegnapi fecskék, most átnéz rajtuk a fényesség, — s aki élni még gyáva, sunyin pislant apja arcába és lenézően megalázza. Belefáradtak önmagukba az öregek, a meguntak, megútáltak. a vissza nem állítható világ vak, — szívük halállal rég megtellett, szégyellik, hogy öregek lettek azok közt, kik az éden kardját hordozzák országos látványossággal, a közöny kárhozatában. Megszokták őket a temetők, naponta falja csontjukat a föld, asztaluknál süket magány a vendég, szomorúságukban rég elfeledték, mit hagytak hátra örökül, / s hogy az örökölt szabadság mit ér, ha nem tudnak érte már tenni, — van okuk keseregni, belefáradtak nagyon életükbe, ami azért mégsem volt egészen semmi. Őszi hangulatok A szülő és a gyerek kapcsolata %10 és életk#r SZERETETET, védelmet, biztonságérzetet vár a gye­rek szüleitől. Minden élet­korban. A járni tanuló ap­róság éppúgy, mint a fel­nőttkor küszöbén álló bak­fis, kamasz. Ha nem kap­ják meg a szülői szeretetet, valósággal szenvednek, és sokféle módon próbálják kicsikarni. Nem lehet har­monikus, kiegyensúlyozott felnőtt az az ember, aki szeretet nélkül nőtt fel, aki élete első két évtizedében nem részesült a féltő, óvó, dédelgető szülői szeretet- ben. Vicclapok gyakori té­mája, hogy felemlegetik a bűnöző mostoha gyermek­korát. Kétségtelenül sok a félresiklott fiatal azok kö­zött, akiket a kamaszkor nem talált érzelmi bizton­ságban, védelmet nyújtó családi körülmények között. Persze, a szeretetnek is vannak ártalmai. A legki­rívóbb a majomszeretet, amikor gyermekünk min­den tettéért kritika nélkül rajongunk, csak azért, mert saját szülöttünk követte el. Az okos mértéket elvetjük, nem állítunk fel követel­ményeket, a gyerek vágyai­nak uszályába kerülünk. Ra: ■ lgásunk következmé- nypiíinf hamis önértékelése lesz r« ’meténknek. Csodál­kozva 'acasztalja,1 hogy ta­nára* diáktársai véleménye néni egyezik a szüleiével. Ari" gyanakszik, hogy igsz- sö ‘ múl bánnak vele, rr' ■ Ilonul ítéli meg őt a külső világ. Az okos szüreteiben fel- -ver«'!- fejlőd!k csak harm kus emberré, belőle lesz a nagy sikereket és knda’c-'kat is kibíró, a heívét mindig megtaláló, a Ifizüssá-«'.'-.- könnyen be- jlleszked-* IrrtBl’nas kan- csolatokat. lélesítő ember­típus. Emi heti ük. milyen veszé­lyeket rejt a kényeztető bánásmód. Nem kisebb a kára. ha nem méltányoljuk kellőkénpen gyermekünket. Elismerésre, dicséretre min­den gverek sóvárog. Ha hém kapja meg, nemcsak elkedvetlenedik d° önbizal­mát is elveszti. Már az ap­róság is szereti mutogatni, mit formált homokból, mit épített kockákból. Dicsére­tünk láthatóan örömöt okoz neki. Épp így van a na­gyobb gyerek , is, _. Iskolai teljesítményéért, otthoni se­gítőmunkájáért elismerést vár. Ne fukarkodjunk veié, ha cseppnyi ókunk is van rá. Előfordul, hogy egymás után kudarcok érik: iskolá­ban, sportban. Esetleg a pajtásai elfordulnak tőle valamiért. Ilyenkor a leg­fontosabb, hogy melléáll- junk, és szemrehányás he­lyett megpróbáljunk segíte­ni neki. Ez jelenti számára a biztonságérzetet, az ott­hont. Hogy van olyan hely, ahol mindig megértéssel fo­gadják, ahol akkor is érté­kelik, ha másutt kudarcot vallott. Ha nem figyelünk a gye­rekre, ha nem ismerjük el értékeit, ez újabb hiányos­ságérzetet kelt benne. A tv Családi kör adásában mondta pszichológusunk, hogy a rossz gyerekek 90 szá­zaléka azért rossz, mert így akarja felhívni magára a figyelmet. Valóban, még azt is jobban elviseli a gyerek, ha szidják, büntetik, mint­ha közömbös a szülőknek, mintha nem törődnek vele. S mutasson bármit külső­leg, legyen örök ellenkező, vagy ölelésünk alól kibúvó kamasz, ne adjunk a lát­szatra, szeretetünket, törő­désünket és elismerésünket akkor is igényli, és szenve­di hiányát. Büntetés nélkül nem nő fel gyerek. Kimutatjuk ha­ragunkat csínyjei miatt, el­vonunk tőle ilyen-olyan kedvezményeket, s tudjuk, ez rosszul esik neki. De azt soha ne mondjuk, hogy nem szeretlek, mert ezt és ezt tetted. S úgy kell ne­velnünk gyermekünket, hogy bármilyen haragosak vagyunk is, bármivel bün- tetiük is viselkedéséért, egy pillanatra se higgve, hogy most már kevésbé szeret­jük, mint azelőtt. A GYEREK természetes megnyilvánulása, hogy aki szeretettel közeledik hozzá, annak viszonozza érzéseit. Ajándékokkal, kényeztetés­sel megvásárolni nem lehet. Csak kölcsönösségi alapon fejlődhet ki 5 szeretet, a jó kapcsolat szülő és gvermeke között. (Á. U) Francois Mauriac mon­dottá egy alkalommal: „Ami­kor a naplóimat lapozgatom, rájövök, hogy ifjúkoromban az érzelmeimet vetettem pa­pírra, érett férfikoromban a cselekedeteimet örökítettem meg, most pedig a kívánsá­gaimat írom a napló lapjai­ra.” Mitől jó a házasság? Körkérdések és tanulságok Chicagóban Au alkalmazkodás és feszültségek, konfliktusok esetén a jó légkör helyreállítása, ma is a nő fontos feladata. Ezt szűrte le a Chicagói Egyetem három pszichológusa 666 házaspárhoz intézett körkérdésre adott válaszokból. — A férfi könnyebben vívja a megélhetésért folyó harcot, ha otthoni viszonyai nyugalmasak és rendezettek. A családi élet ezekben az esetekben zökkenőmentesebb. — Manapság nemcsak a férfi várhat több toleranciát a házasságban, a nő sem akarja, hogy állandóan jársza- lagon vezessék. A jó házasságban vagy mindkét fél nagy­vonalú, vagy egyik sem lehet az. Végérvényesen elmúltak azok az idők, amikor a családfő mindent megengedhetett magának, a feleségnek pedig mindent szó nélkül tudomá­sul kellett vennie. — Zárkózottaknak nincs sok esélyük jó házasság foly­tatására közvetlen, érdeklődő és társaságkedvelő embe­rekkel. — A gyerekek nem tekinthetők a házasság „kötő­anyagának”, jóllehet tartósabbá tehetik. — A boldog házasságra azoknak van a legtöbb esé­lyük, akiknek örömteli, kiegyensúlyozott gyerekkoruk volt. Sziszi­fusz — Nem, ez így nem mehet tovább — ha­tároztam el minap, amikor reggel frissen ébredve, erősnek éreztem magam ah­hoz, hogy csatába in­duljak embertársai­mért. Én nem vagyok Dugonics Titusz, meg manapság tilos is várfalra lépni, áldo­zatot hozni hát nap­jaink leghasznosabb módján lehet és tu­dok: küzdők a deká­kért, a forintokért is. Akik szerények és embertársaim helyett píronkodóak. Akiket néhány dekával min­dig becsap a hentes, tíz-húsz fillérrel adós maradván nékik a pénztárosnö, és akik a sorbanállásuk végén hidegen kapják száj­hoz azt a löttyöt, amit kávénak titulálnak a félrevezetés céljából csak, esküszöm. — Nem. ez így nem mehet tovább, harcra fel! — jegyeztem meg magamban, amint az üzletben ott álltam a hentes pult­ja előtt, ■szemben ve­lem a hentes és a húsok, hátam mögött a türe7metlen. ám menvédésre mé’ió vá. sértő embertársaim tömege. —Uram. a hús há­rom, dekával keve­sebb. Kérem ponto­san megmérni! — vágtam ki bátran és diadalmasan, szembe­nézve a hatalmas hentessel, várva há­borgó dühét és a mö­göttem álló embertár­saim vállveregető biz­tatását. Vártam. A hentes végigmért és gondosan, dekánkint mérve pótolni kezd­te. egyetlen szó nél­kül a három deka hi­ányzó húst. — Hát megáll az ész ... Hé, apuskám, van pofája három de­ka húsért feltartani itt bennünket? ... El­adó, adjon neki tízzel többet, fizetem, csak menjen már a fené­be! — Ügy van ... Mit akadékoskodik ... A hentes is ember... Ne tartsa fel az em­bereket . .•. — Kukacos a pali. Még hogy három de­ka. Nem szégyellt magát? — zsongott a sorban álló bolti ve­vősereg és én lefor­rázva, távoztam. Nem. itt nem tudom sem a világot, sem ember­társaimat megválta. ni. — Kisasszony, húsz fillérrel kevesebbet adott vissza — néz­tem körül diadalitta­san a boltban, hogy látva lássák vevőtár­saim, én hajlandó va­gyok csatába indulni értük és velük, a visszamaradt tíz, és húszfilléresek hadse­reg-tábornoknői el­len ... A kisasszony végigmért, szó nélkül keresgélni kezdett egy húszfilléres, vagy két tízfilléres után, majd odalökött egy ötven- fillérest, és alig tit­kolt gúnnyal megje­gyezte: — Most maga jön harminc fillérrel... Nem tántorodtam meg az ütés súlya alatt, nem lettem kis­hitű, hanem kotorász­ni kezdtem a harminc fillér után. Többen eközben nyomatéko­san idiótának nevez­tek, egy fiatal lány megesküdött, hogy a tv-híradóban engem látott, mint jobboldali ír harcost, mire ba­rátnője közölte, hogy nem ír, hanem skót... Egy fejkendős néni egy forintot tett elém a pénztárpultra, Szent Antalnak akarta ad­ni, de nekem adja, csak menjek már, mert még az éjféli misét is elkési, míg­nem egy nagy darab férfi egyszerűen fél­relökött és krajcáros disznónak titulált. Most éppen a presszópult előtt ál­lok, várom, hogy ide­adják azt a hideg löttyöt, amiről ez elébb még utálkozva nyilatkozott egy ven­dég, mert én igenis kifogásolni fogom a kávét, mert én visz- szaadom, felqőzölte- tem, ha b eledöglök is, még ha az utánam jövő elégedetlenek meg is köveznek, mert értük, mégha ellenük is vívom ál­datlan csatámat. Nem rettenek visz-: sza. Tudom, mi a kötelességem. — Pardon, uram, ezt azért mégse. A kávét ne a nyakam­ba öntse... (egri) Fajok...?! Ügy tanultuk, hogy a fáj igealak a hiányos ragozású igék közé tartozik, s legin­kább csak az egyes szám har­madik személyben szoktuk használni: Fáj a feje. Fáj ra a foga. Mi. fáj? Nagyon fáj! stb. De újabban hallunk ilyen ragozási formákat is: Te fájsz nekem a legjobban. — Miért fájok én neked? Bár szokatlanok ezek az igeala­kok, a gyakori használatban mégis általánossá válhatnak. Ennek a folyamatnak a meggyorsítását elősegítheti az, hogy a szépirodalmi nyelvben, különösen az első személyű igealak, egyre gyakrabban nyelvi szerephez jut. A fájok forma pl. nem szokatlanságával állít meg bennünket, hanem nagyon is kifejező használati értékével az alábbi versrészletekben: „És mindig fájok, mint akit vad vitriolokba mártanak” (Szabó Lőrinc: Műhelytitok). — „Elég volt. Fájok. Fuldo­kolok” (Képes Géza: íme). — „Miért fájok, mint a seb? (Már anny; nyu.atatót bevet­tem” (Kiss Jenő: Mért fá­jok?). Nagyon ismert Descartes tétele is: Cogito, ergo sum: Gondolkodom, tehát vagyok. Ennek a tömör latin nyelvű mondatnak ezt a változatát is gyakran halljuk és olvas­suk: Cogito, ergo doleo. Fel­feltűnik ez a változat is: Doleo, ergo sum. A doleo magyar meefelelője ezekben a mondatokba a fájok ige­alak. Illyés Gyula egyik versé­nek címében a latin válto­zat, szövegében pedig a ma­gyar forma vállalt kulcssze­repét: „Minden tagom fáj, mindet érzem, fájok; ra- gyok!” (Illyés Gyula: Dolgo, ergo sum). Ha mégsem akarjuk szóban és írásban felhasználni a ma még szokatlannak tűnő fájok igealakot, akkor válogassunk a következő nyelvi formák­ból: szenvedek, fájdalmat érzek, fájdalom gyötör és kí­noz, bánat, szomorúság fog el, fájdalmas valami szá­momra, bántó, kínzó érzés tölt el stb. Szép példát ad a fájok igealak kiiktatására Féja Géza Némulás című versének a latin szólást na­gyon szellemesen közvetítő e mondatában: „Szenvedek, te­hát még vagyok”. Dr. Bakos József Orenelc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom