Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-03 / 234. szám

ÍWSAAAAAAAAAAA^*AA/VNAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA>V

Negyvenezernyi figyelem

Ha jól tudom, mintegy negyvenezer embert érint.

Negyvenezer családot.

Ennyi dolgozónak, szakmunkásnak kell saját üzemében más munkakörbe, más üzemben ugyanabban a munkakörben, vagy más üzemben és más munkakörben dolgoznia, majd — öt éven belül. A magyar ipar további szakosodása, belső és szükségszerű átszervezése, amely az alapja egész gazdasági életünk dinamikus fejlődésének, szükségessé teszi a munkaerő bizonyos átcsoportosítását. A „bizonyos” ebben az esetben nem jelent mást, mint azt, hogy azokból az iparágakból, üzemekből vagy éppen üzemrészekből, ahol nem gazdaságos a termelés, ahol a munkaerő fel- és kihasználása alacsony fokú, a szakértelem igénybevétele minimális — más szóval, ahol a legértékesebbel, az emberi munkaerővel nem jó a sáfárkodás, ott szakmunkásokat, szakembereket irányítanak át az ipar más területeire.

Ha jól tudom, mintegy negyvenezer emberről van szó. A szükségszerű és kikerülhetetlen intézkedés országosan tehát negyvenezer családot érint — és ki tagadná, hogy nem kis szám ez. Évek, sőt talán évtizedek óta egy helyütt dolgozó, dolgozni ott szerető, munkahelyéhez, társaihoz, a városrészhez szokott környezetből. Sok kisebb és nagyobb egyéni gond, fájdalom, kényelmetlenség és keserűség kíséri majd ezt a halaszthatatlan intézkedést, amelynek olyképpeni végrehajtása, hogy a keserűség, a gond a legkisebb, a humánum a legtöbb legyen, országos és helyi pártszervek, állami intézmények, minisztériumok fejfájós töprengéssorozata.

Negyvenezer ember megmozgatása öt év alatt rendkívül fontos politikai ügy!

Annak tekinti mindenki, aki felelős ebben az országban az emberekért, a munkásosztályért!

A gyöngyösi Izzóban sokat javult a munkaerő mozgása az elmúlt esztendőkben, mind kevesebb a jövő-menő ember, mind nagyobb létszámú a törzsgárda. Az Izzót jószerint megyei példaként is fel lehetne hozni, természetesen jó példának ezen a téren. Ám azért évente itt Is három-négyszáz ember veszi a kalapját és a munkakönyvét, hogy más városba, vagy a város más üzemébe menjen dolgozni. Ki ezért, ki azért, de senki sem azért, hogy szakmai tudását jobban hasznosítva, a népgazdaság számára legfontosabb munkaterületre „csoportosítsa át” önmagát. Megy a pénzért, megy azért, mert közelebb van a lakásához az új munkahely, megy, mert úgy érezte, hogy haragszik rá a művezetője, vagy egyszerűen megy azért, hogy — mehessen.

Egyetlen üzemben három-négyszáz az ilyen ember évente, öt év alatt ez a mozgás kereken — elnézést a spontán felkerekítésért — kétezer főt jelent. Az országos negyvenezer öt százalékát! Egy példának is állítható jó üzemben.

Budapesten, a város lakóinál kereken 1300 ezer az, aki munkaviszonyban áll valahol. Az elmúlt esztendőben ugyancsak kereken 400 ezer ember változtatott munkahelyet, majdnem egyharmada ez az összdolgozói létszámnak. Ez még akkor is meghökkentő és megdöbbentő — az országos adatok sem sokkal kedvezőbbek a fővárosiénál —, ha jól tudjuk, hogy a négyszázezer állásváltoztatás nem okvetlenül ugyanennyi munkavállalót jelent, hiszen ezek között nem kevés azoknak a száma, akik egy esztendőben többször is, akár ötször, vagy tízszer is munkahelyet változtatnak.

öt év alatt — ismét a példát adó öt évnél maradva tehát, kétmillió munkahelyváltoztatás történt a fővárosban és nem kell különösebb statisztikai utánelemzés, ha ezt megduplázva tényként az országos adatokra is kivetítsük. Tehát öt esztendő alatt Magyarországon négymillió munkahelyváltoztatás történik. Ennek egy hányada szükséges és hasznos, egy másik hányada méltányos és érthető, ismét egy újabb hányada a mai társadalmi termelés sajnálatos, de törvényszerű selejtje. A legnagyobb rész azonban olyan munkaerő-átcsoportosítás, sőt többszörös átcsoportosítás, amelynek mozgásiránya legtöbbször éppenhogy ellentétes a népgazdaság érdekeivel, de még ha egyezne is, spontán, önszántából elhatározott és végrehajtott.

Á számok persze önmagukban lehetnek még félre- vezetőek is, túlzott és nem mindenben konzekvens következtetések levonására késztetők, avagy egyszerűen csak olyan rideg tények hordozói, amelyek mögött a társadalom mozgásának bonyolult folyamatai zajlanak le. Ám azon töprengeni, hogy a tervezetthez képest az azt többszörösen meghaladó spontán munkaerőmozgás mellett, attól függetlenül, sőt annak ellenére, milyen aprólékos gonddal akarja végrehajtani ezt a negyvenezres átcsoportosítást évek alatt a szocialista állam, — hogy ez mennyire humánus, szocialista jellegű, nos, ezen töprengeni aligha felesleges. Sőt!

Negyvenezer emberről, családról van szó.

És ez nem lekicsinylendő dolog.

De szó van a társadalom mély felelősségérzetéről, az embert mérlegelő humánumáról is, és gondolom, ez még kevésbé hagyható figyelmen kívül. Negyvenezernyi figyelmen kívül sem.

VWSAAAAAAAAAAAAAAAAAA.

Mátra erdős magaslatai sokféle színben játszanak, s az őszi égbolt is, mint hatalmas rézkupola feszül felettünk. A hőerőmű kéményének karcsú felkiáltójele, nagy átmérőjű, zömök hűtőtornyai messzire látszanak. Közelebb érve pedig feltűnnek a mozgó acélkatedrálisok is, a külfejtéses bánya gépóriásai. Visonta két Herkulesének születését annak idején nyomon kísértem, tudósítva az ipari táj alkotóinak helytállásáról. Ölombetűs krónika őrzi a földrétegek víztelenítésének küzdelmeit, a szénmező feltárásának nehéz kezdeteit. S azt az izgalmas eseményt is, amikor a Téven- tanyánál váratlanul egy mammut maradványaira bukkantak. A földnyeső gépek éppen csak megbolygatták a kihalt ősállat sírhelyét, s addig azon a részennem folytatták a munkát, amíg Rozsnyói Márton egri paleontológus el nem végezte a leletmentést, gipszpólyába bu- gyolálva a laza megtartású csontokat. Többször megfordultéin az erőmű építkezésén is, s bár tanúja voltam számos műveletnek, mind a mai napig csodálkozva nézem, milyen grandiózus .művet alkottak a töméntelen vasból és cementből, kő és homok, meszesgödrök és téglahalmok bábeléből. Mindenképp illik melléje a felkiáltójel !

Rég elült már a munkatelep zaja, az avatás ünnepi zászlói is megfakultak azóta, hogy a dübörgő gépek először küldtek fényt az idegesen remegő kábeleken keresztül az országnak.

Járatlan vagyok a Gagarin Hőerőműben. Akit keresek, csak hírből ismerem: Oltóssy Rezső szakszervezeti titkár. Csupa jót hallottam róla: „Fáin gyerek. Ismeri,

szereti mindenki. Dolgos, népszerű, egyszóval alkalmas ember. Olyan, akiből nagyon sok kellene... !”

Nincs az irodájában, várni kell rá. Tétlenségemben mit tehetek mást, figyelem, hogyan irányítja a titkárnő az ügyes-bajos emberek forgalmát. 1

Végre húsz perc múltán megérkezik Oltóssy Rezső is. Középtermetű, vállas, már őszült férfi, de kék szeme miatt inkább szőkének tetszik. Erős kézfogása van. Hellyel kínál, s ő is leül. Egy pillanatra végigmérjük egymást. Egy pillanatra, mert a telefon csengetésére máris felpattan. Nem tudom, kivel tárgyal, csak a lényegét értem:

— A maguk felelősségére. .. Igen... Én nem értek vele egyet. Tessék...?! Ha kell, írásba adom... Nem, nem!... Ebben a kérdésben nem lehet tréfálni.

Még le sem ül, újabb telefon:

— Világosan megmondtam. .. Hiszen ott voltál... Értem, nem emlékszel már... Nem baj, pajtás... Az én véleményem változatlan... Legalább ezt vésd a kobakodba. .. Jó, jó nem történt semmi...

Csak rövid időre tud leülni. Vagy a telefon cseng, vagy személyesen keresik. És ő magyaráz, intézkedik, megnyugtat. Amikor némi szünet adódik, Válaszol a kérdezősködő ’ vendégnek. A mondatok töredékeiből így áll össze a kép:

— Harminc éve nyúzom ezt a szakmát... ötvenkét éves vagyok, többszörös nagyapa.. . Kazántisztítóként kezdtem és végigjártam az erőmű szakma minden lépcsőfokát. Voltam főgépész és művezető is. 1968. december elsején jöttem Visontára, azóta vagyok függetlenített szakszervezeti tisztségviselő... A mi munkánkban a szakértelem mellett a fegyelem a legfontosabb követelmény. Fontos feladat, hogy percenként arányítsuk a terPataky Dezső riportja

Visontai

vázlatok

melést a percenként változó fogyasztáshoz, mert a mi termékünket, az áramot nem lehet elraktározni. Minden pillanatban annyit termelünk, amennyire éppen abban a pillanatban szükség van. Gondolja csak el, milyen kárt okozna, ha a mi hibánkból kimaradna az áram valahol, mondjuk, például a kohóknál, a kórházakban vagy a bányákban.

— ... Apropó, bánya. Ott nem lehet helye fegyelmezetlenkedésnek, széthúzásnak, külön véleménynek. Ha a bányában az aknász, a szakvezető kiadja a feladatokat, azokat vita nélkül végre kell hajtani, hiszen mindenki élete egyformán veszélyben forog. Azért említem ezt, mert nálunk, bár ugyancsak veszélyes üzem vagyunk, még előfordulnak fegyelmezetlenkedések, széthúzások, különvélemények. A szakmai gőg miatt A huszonéves mérnök például kétségbe vonja vezetője utasításait, mondván, mit dumál itt nekem ez az ember, hiszen ő csak technikus. Az már meg sem íorduTaz eszében, hogy szíkmai tapasztalat is kell a dipi rnn mellé, s tapasztalat do'gaban a technikus a favorit, nem pedig ő, akinek tán meg sem száradt még a tinta az oklevelén.

— Hogy mennyire veszélyes üzem vagyunk, arra csak egy pé'dát hadd említsek. Az oroszlányi erőmű kazánházában történt a. katasztrófa, ahol főgépészként dolgoztam... 1967. április 30- án, este hét órakor a lejünk felett robbant fel egy kazán. Szörnyű pokol szabadult ránk, amit csak néhányan vészeltünk át. A csarnokban 470 fokos gőz hömpölygött, s ebben a gőzben elevenen főttek meg a társaink. Tapintsa csak meg a tenyeremet, a százéves tölgyfának sincs ilyen kérge. És a hátam is telenőtt kemény vadhússal. ..

Elhallgat, aztán érdekesebb dologról beszél:

— 1954-ben a dorogi erőműben szolgáltam. Történt, hogy meghibásodott több fontos alkatrész, amit Pestre kellett szállítani a Láng Gépgyárba. Dorogról Pestig 9 napig tartott az alkatrészek útja, mert méreteik olyan hatalmasak voltak, hogy nem lehetett akármelyik Duna-hídon átszállítani. Amikor, a kijavításával elkészültek, hiába fordultunk két minisztériumhoz is, hogy segítsenek az alkatrészek visszaszállításában, amelyekre sorsdöntő szüksége volt az erőműnek. Mikor már minden kötél szakadt, rám bízták a feladatot, vigyem haza az alkatrészeket, amilyen gyorsan csak lehet. És én hazavittem,

. kilenc nap helyett 2 és háromnegyed óra alatt. De úgy, hogy még az Államvédelmi Hatóságot is mozgósítottam. Lezárattam az Árpád-hidat jó fél órára, amíg a szerelvény átjutott a túloldalra. Pár nap múlva hivatott a nehézipari miniszter, mondjam el, hogyan csináltam ezt a bravúrt és mellemre tűzött egy kitüntetést...

Nem folytathatjuk a beszélgetést, mert újra meg újra félbeszakít bennünket a telefon csengetése. Aztán a változatosság kedvéért kopognak az ajtón, belép a titkárnő es mondja, hogy együtt a bizottság. Oltóssy Rezső elnézést kér. Egy vizsgálatot kell

most lefolytatnia, orvos-etikai vétség ügyében. Háromnegyed óráig tart az egész, mondja, felvesznek néhány jegyzőkönyvet. Addig csak nézelődjek a terepen vagy keressem meg a függetlenített népművelőt, fagassam ki, mi újság az ő portáján.

A függetlenített népművelő csinos, fiatal lány. Patkós Magdolnának hívják, Egerben végezte a főiskolát, s egy éve tölti be tisztét.

— Nálunk mindenki bejáró, így igen nehéz minden program megszervezése, látványos dolgok nincsenek — mondja. — Az emberek folyamatos három műszakban dolgoznak, autóbuszok hozzák és viszik őket naponta. Népművelési programra csak a délutánok alkalmasak, de a szervezés, a programok lebonyolítása nem megy köny- nyen. Két példát említek. Rendeztünk író—olvasó találkozót Soós Zoltánnal és Ber- kesi Andrással. Mit gondol, melyik volt a sikeres? Soós Zoltáné, természetesen. Több mint negyvenen gyűltek ösz- sze, hogy a verseket meghallgassák. Berkesire csak tízen voltak kíváncsiak (!). Van fotószakkörünk is és az idén alakult egy népdalkor is. A dalosok valameny- nyien szállítóüzemi asszonyok," saját pénzükön vették meg a szoknyának, blúznak való anyagot, meg is varrták és szépen kihímezték. Az első „tűzkeresztségen” is túl vannak: a május elsejei vállalati ünnepségen mutatkoztak be az erőmű dolgozói előtt. S augusztus 20-án ott voltak a nagyiügedi ifjúsági találkozón, ahol ugyancsak sikerrel szerepeltek. Most i minden héten szorgalmasan próbálnak, készülnek novemberi bemutatójukra, amelyre a nagy- fügedi és az abasári dalos együtteseket is meghívták, szereplésre.

— Van-e könyvtáruk?

— Van, de nagyon szegényes. Parányi szobába vannak beszorítva a könyvek, egy asztal és három szék társaságában...

Másfél óra múltán újra a szakszervezeti bizottság előszobájában várakozom. A vizsgálat javában tart, folytonosan nyitják-csukják az ajtót. Ebédidő táján végre szűnik a jövés-menés, alábbhagy a nyüzsgés.

— Ma nagyon sokan voltak itt, láthatta — mondja Oltóssy Rezső. Felszusszan, elmosolyodik. — De nehogy azt higgye, ez a mai valamiféle rendkívüli nap. így megy ez mindig... Kivétel ez a vizsgálat, mert ilyen nincs mindig... A rövid tényállás: van egy 23 éves

asszonyka, egyedül neveli négyéves gyermekét, itt, a közeli faluban. A gyerek sokat beteg, az anya szabadsága elfogyott, s hiába kérte a körzeti orvost, írja ki a gyerek mellé táppénzre. Az orvos kereken megtagadta, sőt durván kiutasította a rendelőből. Az asszonyka a bizalmihoz fordult segítségért, a bizalmi pedig hozzám jött. Sok könyvet átforgattam, megkérdeztem felülvizsgáló orvost is, aki helyeselte a körzeti orvosnak azt az eljárását, hogy nem vette táppénzre az anyát. Nem nyugodtam. megkérdeztem a társadalombiztosítás főrevizorát is, s ő azt mondta, úgy látszik, az orvosok elaludtak, nem ismerik az új rendeleteket, az asszonykát igenis ki lehet írni gyereke mellé 60 napra. Erről a rendeletről szóltak a körzeti orvosnak is. Persze, továbbra sem vette táppénzre, durván lehordta, elküldte, s aztán nyomozásba kezdett, hogy ki tett ellene „feljelentést”. Aztán akcióba kezdett. Először telefonon lerohanta a bizalmit, minek avatkozik olyasmibe, amihez semmi köze. Felhívta a bizalmi munkahelyi vezetőjét is és megtorlást követelt. Engem se hagyott ki a játékból, előbb telefonon fenyegetőzött, aztán meg személyesen zaklatott és fenyegetett. Én nem akartam ügyet csinálni az esetből, de az orvos támadásai, zaklatásai felhergeltek. Különben, mint most kiderült, az orvosnak nem ez az első „ügye”, máshol és máskor is vétett már az etika ellen, amiért büntetést kapott.

Közben a telefon cseng, cseng, cseng. Mikor ki tudja hányadszor már a mai napon helyére teszi a kagylót, azt mondja:

— Jöjjön, menjünk ki az üzembe. Közben nyugodtan beszélgethetünk...

Az üzemépületek között mindenütt gyepszőnyeg, bokrok, fák, virágok. Amerre haladunk, Rezső „bácsit” mindenki ismerősként köszönti. S ő tüzetesen magyarázza, hogy miképpen is csinálják a villanyáramot. Hatalmas malmok finom porrá őrlik a lignitdarabokat, s a szénport süvöltő be- fúvókon át erős ventillátorok jutattják a sokemeletnyi kazánok izzó tűzterébe. A kazánokból távozó gőz turbinalapátokhoz csapódik, soktonnás hengereket forgat, s velük együtt generátorok súlyos forgórészeit. Ennyi az egész. Csak a megvalósítása nagy dolog.

A kazánház lenyűgöző látvány. Özönvíz előtti állatokra emlékeztető, toronymagasságú gépszörnyetegek sorakoznak egymás mellett. És mind automatikusan működnek, műszerek, óraszerű szerkezetek jelzik, hogy mit végeznek és mire van szükségük.

Vaslépcsőkön kapaszkodunk fel az üzemépület tetejére. Itt sorakoznak a tur- bogenerátorok „sátrai”. Odabent patikatisztaság, nagy zaj, hőség. Sistergő gépek, percenként háromezer fordulatot végző kerekek. Itt születik a villanyáram, amelyet apró szénkefék nyalintanak le a generátorok hengeréről.

— Igaz, csak vázlatosan, de most már mindent látott. ..

— Mindent? Hát a villany?

Lemutat a tetőről, ahol

vastag drótok és szigetelők garmadát látni. Ott a villany a drótokban és a transzformátorokban. Mihelyt előállítják, már el is illan az üzemből. Más sem látja, nemcsak én.

Befejezésül a „vezérterembe” megyünk, az egyik önműködő blokk agyához. Elegánsan berendezett helyiség, szép függönnyel, fényes műanyagpadlóval, hatalmas félkör alakban elhelyezett látványos műszerasztallal, kapcsolótáblákkal, s körben a falon is műszertáblák. A fény csarnoka ez, ahol egész országrész szíve dobog. Jelzőszemek villognak folytonosan. Az országos áramkör adóállomása fényt, erőt küld a gyárakba, bányákba, városokba, falvakba.

Amint elhagyom az üzemet, az jut eszembe. hogy sok helyen, például a tejüzemben sörgyárban, üzem- látogatás után megkó. Altatják a vendéget termékeikkel. Engem a Gagarin Hőerőműben nem kínáltak meg semmivel, de azon veszem ész- .re magam, hogy ezt a jó szokást itt is tartják, mégiscsak került belém va'ami az itteni gyártmányból, mert egészen felvillanyozódtam.

Felvillanyozódtam a dinamikus, csupa villamosság, csupa energia Oltóssy Rezsőtől is. Sokat gondolok rá, gyakran eszembe jut találkozásunk óta meleg egyénisége, egyszerűsége, fáradhatatlan szeretete az emberek iránt, az az igyekezet, ahogyan mások ügyes-bajos dolgaival törődik. S ha egyszer kérdeznek felőle,, én is csak ezt mondhatom:

— Olyan, akiből nagyon sok kellene. Dolgos, népszerű, egyszóval: alkalmas ember. .. ‘