Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-28 / 255. szám

Filmek a felnőttoktatásról igen Érdekesnek ÍGÉRKEZETT az október 2Ö.-Í keddj program. A nem­zetközi oktatási és nevelé­si konferencia résztvevői a felnőttoktatással és az is­kolán kívüli művelődéssel kapcsolatos alkotásokat néz­ték meg, illetve hallgatták 77 eg Mindkét témakör hosz- szú évek óta foglalkoztatja a hazai és a külföldi szak­embereket. Alapvető céljuk az, hogy olyan műsorokat, sorozatokat készítsenek, ame­lyek nemcsak lekptik a ka­landozó figyelmet, hanem felkeltik az ismeretgyarapí­tás vágyát. Mindez persze kevés a sikerhez. Rangos ereiiményeket csalt akkor ér­hetnek el, ha jobbnál jobb ötletekkel, ügyes módszerek­kel könnyítik meg a tanu­lást, a felkészülést. Nos, a hozzászólások és a Vita során ezekről is 6zó esett, A tévések munkacsoport­jában, lengyel, magyar, szovjet, finn, NDK-beli és csehszlovák filmeket mutat­tak be. Teljes vetítésre idő híján nem került sor, ám a gonddal kiválasztott részle­tek is ízelítőt adtak a kü­lönböző törekvésekből. A két lengyel produkció közül az egyik termelési ta­nácsokat kínált a magán gazdálkodóknak. Jó néhány javaslatot a melegházi, a fólia sátor alatti salátaneve­lésre, zöldségtermesztésre. Tények sorát vonultatta fel, lényegre törően, kerülve minden látványos képi meg- ol4ást. Külön érdem, hogy a kamera kizárólag a gon­dolati tartalom kiemelését szolgálta. A MÁSIK MÜ — egy tu. domány-népszerűsítő ciklus egyik darabja — a Holdrej­tély titkait fürkészte. Készí­tői sok húron játszottak, egy­aránt hatva az érzelemre és az értelemre. Tudták mikor kell hangot váltani, s azt is, hogy mit mivel cserélnek. Érezték: a vizualitás élmé­nyénél nincs nagyobb vonz­erő. Ha valaki a forgató- könyvet olvassa, talán unot­tan félreteszi, ám a látvány varázsa lenyűgözi, mert ott lehet az . űrhajók startjánál, részese annak a pillanatnak, amikor az első ember a kis bolygó felszínére - lép. Igen, szeretnénk mindenütt ott lenni, mindent látni, s ezt nyújtja számunkra, ezt a ßemmiversem pótolható va­rázslatot kínálja a televízió. Azok az alkotók, akik erre az igényre alapoznak, köny- nyen elbűvölik a nézőt, aki észre sem veszi, hogy szó­rakozás közben tanul. A szovjet tévések két filmmel jelentkeztek ezen a délelőttön. A felnőtt korúak képzését segítő, az ábrázoló geometria birodalmába ka­lauzoló adás munkatársai nem találták meg a helyes arányokat. Túltengett a meg­lehetősen száraz tanári ma­gyarázat, s nem használták ki a képernyőben rejlő le­hetőségeket. A műfajt követelmények­nek ßokkal jobban megfe­lelt a premizálás feltételeit taglaló, a nagyközönséget pontosan felvilágosító, elem­ző jellegű alkotás. Kár, hogy olykor-olykor itt is le­blokkoltak a kamerák. A MUNKA ÉS A KÖR­NYEZET kapcsolatát vizsgál­ták a finnek. Utazásra hív­tak, elvezettek — többek között — a távoli ország mezőgazdaságába. Bemutat­ták: miként hat a dolgo­zókra a nagyfokú gépesítés az egyre gyorsabb ütemi automatizálás. A kissé von tatott ritmusért költői ér zékre valló képekkel kárpó toltak bennünket. 1976. október 28-, csütörtöl Az NDK filmesei igazol­ták, hogy mesterei szakmá­juknak. Arra kerestek vá­laszt: mit tanulhatunk a természettől; a madarak lá­tásától, a virágok formái­tól. Az izgalmas témát vi-. lágosan körülhatárolták, csak annyit markoltak, amennyivel minden különö­sebb nehézség nélkül meg­birkózhattak. Méghozzá a zsonglőrök ügyességével. Fel­fedező körútra hívtak, s nem is maradtak adósak a meg­lepetésekkel. Ráadásul fel­vonultatták a tévés kifeje­zésmód gazdag formai kel­léktárát. Mértéktartóan és sosem öncélúan! Az ilyen próbálkozások nemcsak meg­babonázzák az érdeklődőket, hanem arra ösztönzik, hogy tovább kutassák az össze­függéseket. A csehszlovák vendégek a világnézeti nevelést szolgáló műsoraikból adtak ízelítőt, érzékeltetve azt a harcot, amit a szocialista országok vívtak és vívnak az euró­pai biztonságért és együtt­működésért. Munkájukat lo­gikus felépítés, lényeglátás jellemezte. Ez az erény fe­ledteti a keretjáték szokvá­nyosságát. Jó érzés leírni, hogy mi magyarok megálltuk a he­lyünket a rangos mezőny­ben. A Mindenki iskolájá­nak fizikaóráján a pedagó­gus az anyagok közti köl­csönhatás törvényszerűségeit tárgyalta. Olyan kérdés ez, amely aligha borzolja fel a fantáziát. Aztán kiderült: ezt is lehet színesen tálalni. Sinkovics Imre színművész megjelenítette Galileit, New­tont, idézetet hallottunk Brecht drámájából, képso­rok — valamennyi gondol­kodásra késztető volt — peregtek előttünk az élet­ből. Szóval: az író, az ope­ratőr, a rendező egyaránt jelesre vizsgázott. SOKAT ÍGÉR a tévé sza­badegyetemének természet- tudományos sorozata. Kor­szerű ismereteket ad. kitű­nő tudósok tolmácsolásában. Egy-egy részbe viszont elég sok fogalmat zsúfolnak, s nem járják körül ezeket. Ilyenkor lankad a figyelem, s ha kiesik egy láncszem, akkor elhalványulnak az összefüggések. Az értelmi kudarcért aligha kárpótol a legtöbbször látványos szem­léltetés. • A hatékony történelmi is­meretterjesztés nagyszerű példája a közkedvelt Száza­dunk ciklus. Most a frank­hamisítási ügy bonyodalmai­ba pillanthattunk be. A len­dületes rendezésnek, az ügyesen csoportosított doku­mentumoknak köszönhető, hogy életre kelt a kor, a húszas évek elejének világa. Ez az a plusz, amit csak a televízió adhat. Dicséret illeti a szerve’- zést. A vetítések előtt az egyes országok küldöttei be­szélhettek az adásokról, az alkotói elképzelésekről. Utá­na véleménycsere követke­zett, s a résztvevők megvi­tathatták a szakmai kérdé­seket. Az egyik hozzászóló arra figyelmeztetett, hogy a mű­vek megelégszenek az álta­lánosításokkal. A végső megállapítást idézik, ezt il­lusztrálják változatosan, s lemondanak az elmélyült gondolkodtatásról. Nos, ebben van valami, még akkor is, ha részben igaz. Oktató műsoroknál ez valóban káros jelenség, hi­szen csak akkor szerezhe­tünk maradandó ismerete­ket, ha a felsorakoztatott tényekből magunk vonjuk le a következtetést, ha miénk a felfedezés öröme. Más a helyzet viszont az egyéb, az ismeretterjesztő vagy a tu­datformáló adásoknál. A MÉRLEG PERSZE így is kedvező. A tanácskozáson részt vevő országok képvise­lői 'figyelemreméltó termés­sel jelentkeztek. Olyan mun­kákkal, amelyek megköny- nyítik a felnőttoktatást és az iskolán kívüli művelődést. Pécsi István A lány a május elsejei ün­nepekkor érkezett a városba, amely a lusta, széles folyó partjain feküdt. Egyik part­ján maga a város terült el, a másikon voltak a gyárak és munkásszállások. Az em­berek egy hosszú hídon át jártak munkába. A lányt egy fiú hívta meg. Azért, hogy vele maradjon. Sok éve ismerték egymást, sok éve leveleztek és a lány egy egész égszínkék vi­lágot épített föl magának a * Észt író. Moszkvában szer­zett mérnöki diplomat. Főleg lírai hangulatú novellákat ír. írásaiban figyelmét nem a hő­sök jellemének különlegessé­geire fordítja, hanem azt ku­tatja, ami az emberből min­dennapi. Néhány novellája ma­gyarul is megjelent a mai észt elbeszélőket bemutató Előérzet című kötetben (Európa, 1969. Modern könyvtár). levelekből. És mivel a lány felépítette azt az égszínkék világot, a fiúnak nem volt bátorsága hozzá, hogy ne hívja meg. Az ünnepek utolsó estéje volt A kisváros lakói elfá­radtak. Holnap megint mun­kába mennek, s kipihenhe­tik az ünnepek fáradalmait — egész novemberig. Né­hány teraszon még szólt a gitár. Fáradtan kanyarog a dallam, erőltetett a dalok vidámsága, a táncosok már ügyet sem vetnek a ritmus­ra. Akik éjszakai műszak­ban dolgoznak, lassan mun­karuhájukba bújnak. A lány a szállodai szoba ablakánál áll, s az ünnep utolsó estéjének szomorkás örömét figyeli. A férfi, aki­hez vendégségbe érkezett, a a falba szerelt rádiót tanul­mányozza. Megszólal: Újjáépül a drezdai operaház A drezdai operaház híres épülete 1945. februárjában a bombázások következtében teljesen elpusztult. Most megkezdték a klasszicista épület újjáépítését. A tervek szerint megőrzik az eredeti épület legtöbb elemét, de korszerű próbatermekkel, öltözőkkel és színpadi berendezésekkel egészítik ki az operaházat. (Fotó: Panoráma DDR — KS) Új ábécés könyv készül Mire az új tanterv 1978- ban életbe lép, a kis első­sök új ábécés könyv segít­ségével tehetik meg az első lépéseiket az anyanyelv bi­rodalmában. A készülő új könyvvel szemben nem ki­sebb a követelmény, mint hogy segítségével az eddi­ginél gyorsabban és zökke­nőmentesebben tanuljon meg olvasni a kisdiák. A mai ízlés és a kor megkö­veteli és lehetővé is teszi, hogy a „tanszövegek” helyét szép, tiszta nyelvezetű iro­dalmi - szemelvények foglal­ják el. A Tankönyvkiadó Vállalat tavalyi pályázatára hét mű érkezett. A szerzők a tan­könyv egy fejezetét, a be­tű-, illetve olvasástanítás 15 óráját dolgozták ki részlete­sen. A kiadó — az ábécés könyvek történetében elő­ször — egyszerre két szer­zővel, illetve szerzői mun­kaközösséggel kötött szerző­dést, s a sikeresebb kézira­tot jelenteti majd meg nyomtatásban. Az ábécés könyv egyik változatát Lovász Imréné, a fővárosi Arany János isko­la pedagógusai készítik, Ba­logh Beatrix grafikussal együtt. A pedagógus és a grafikus alkotói együttmű­ködése arra utal, hogy szer­ves egységnek tekintik a kisdiákok kezébe kerülő könyvnél az írott szöveget és a rajzot, az illusztrációt. Ez a koncepció a betűtaní­tás előkészítő időszakát a minimálisra rövidíti, s ezt követően a gyerekek néhány hét alatt összetalálkoznak valamennyi betűvel. Később — egy-egy órán három-négy betűvel — szorosabb barát­ságot kötnek. Ez az olvasó­könyv a mesék olvasóköny­ve nevet is viselheti, oly­annyira dominálnak benne a meseszövegek. A másik változat szerzői fiatal pedagógusházaspár, a Mogyoródon tanító Roman­kovics András és felesége', továbbá Meixner Ildikó ol- vasás-p6zichológus. A szer* zők az olvasókönyv elejére szöveg helyett csupán kép* sorokat terveznek, s ezek alapján gyakoroltatják a beszédet. Az olvasókönyv eszközrendszeréhez hozzávet­ték azokat a megzenésített gyermekverseket is, ame­lyeket a Sebő együttes, Ha* íász Judit és más éneke­sek népszerűvé tettek. El­képzeléseik szerint a TAN* ÉRT hangszalagokat készí* tene ezekről a dalokról, il­letve versekről. A hagyomá­nyos szóbeli és írásbeli munka mellett jelentős sze­repet kap az ő koncepció^ jukban is a rajz. A döntő szót, hogy a két kézirat közül 1978-ban tan­könyv formájában melyik kerül a kis elsősök táská­jába, 1977 januárjában szak­emberekből, gyakorló peda­gógusokból álló tankönyvbi­zottság mondja ki. (MTI) — Mennem kell. — Igen — válaszolja a lány. — Egyébként csak holnap este kellene munkába men- nem, de Vidrik megkért, hogy cseréljünk műszakot. A lány a bőröndjét csoma­golja. őszintén szólva, már készen van vele, s most azt nézi, nem felejtett-e kint va­lamit. — Holnap reggel utazom. — Igen, tudom... Ügyes öt. let ez a falba szerelt rádió. A lánynak nincs kedve be­szélgetni, sírni szeretne. De visszatartja könnyeit és azt mondja: — Iszonyú korán megy a vonatom. — Vidrik mindig cserélt velem, ha megkértem. — Akokr is, amikor elő. szőr jöttem hozzád? — Igen, akkor is, meg ké. sőbb is, ha kellett. De Vid- riknek ma megint vendégei vannak, és feltétlenül szűk. sége van a szabadnapra. — Emlékszel, öt évvel ez- előtt?... Körülbelül ugyan, ilyenkor volt... A parkban ültünk, és te akkor csókoltál meg először. Körülbelül ugyanennyi lehetett az idő. — Lehetséges. A lánynak semmi dolga az indulásig. Már a bőröndöt is összerakta. — El is mehetsz; a végén még nem érsz be tizenkettő, re. — Negyedórát lehet késni. — Elkísérlek. A fiatalember egy darabig még tanulmányozza a falba szerelt rádiót, aztán elindul­nak. A lány leadja a kulcsot a portán. Éjszaka van. A csillagok ■ megkékültek a hidegtől. A lány egy szál ruhában van. A fiú meg-megborzong. Előttük a híd. Hosszú híd. Azon túl kormos gyárak. És munkásszállók, ahol vidám emberek élnek. A lány megszólal: — Milyen magas a hid! — Magas. — Nem is látszik, hogy lent víz van, csak hallani le- hét. — Igen, nagyon sötét a viz. — Itt biztosan mély. — Nem akarsz visszamen­ni a szállodába? Hideg van... — Elkísérlek a híd végéig. — Jó, de utána azonnal fordulj vissza a szállodába. — Igen. — Megfagynak a csillagok. A vízen sötét pára. A híd végén a fiatalember megszólal: — Most fordulj vissza, még sokat kell menned. — Jó, nem megyek tovább. A fiatalember a munkás­szállások ablakából kiömlő fényben megnézi az óráját. Már elmúlt éjfél. A lány kezet nyújt. — Minden jót. A fiatalember keze puha. — Minden jót. Mennem kell. — Maradjunk itt még egy kicsit — kéri a lány. A fiú az óráját nézi. — Az ördög vigye el, meg. lazult az üveg, még szeren, cse, hogy észrevettem, el is veszíthettem volna. — Ha nem lennél éjsza­kás, elkísérnél a pályaud. varra? — Egyszer már kiesett be­lőle az üveg, alig találtam meg. — Holnap elutazom — mondja halkan a lány. — Na, sietnem kell. A lány vár. A fiatalember is vár. — Mennem kell. A lány vár. Aztán újra kezét nyújt. A fiatalember újra lanyhán megszorítja. — Minden jót. — Minden jót. A fiatalember gyors lép­tekkel elindul a munkásszál­lók irányába. A lány utá­na néz. Majdnem elvesztet­te az órája üvegét... És en­nek az idegen embernek akart ő adni mindent. Meny­nyi mindent! És ez a fiatal­ember most a munkásszálló felé megy, mert valami Vid­rik. aki talán nem is léte­zik, megkérte, hogy cserél­jenek műszakot. Most már sírhat. Megy vissza, a belváros felé. Mi­lyen hosszú a híd! A lány rátámaszkodik a korlátra. Ä sötét víz gőzölög. Csak a csobogásból lehet tudni, hogy ott valóban víz van. Mély a folyó. A korlát rosz- szul van odaerősítve. Mennyit adhat oda magá­ból az ember egy idegen­nek? És mit tegyen, ha csak ilyen kevés kell belőle a má­siknak? Hová tegye az ég­színkék világot, ami mese csupán? A korlát Itt rosszul van felerősítve. A víz pedig na_ gyon-nagyon messze van és mély. A város felől emberek jönnek, jókedvűek és fiata­lok. Megbámulják a síró nőt, és mennek tovább. ' A lány könnyben úszó szem­mel nézi a láthatatlan vi­zet. Erejét vesztve hajol át a korláton. A gyár felőli oldalról sán- t'a öregember közeledik, a hídőr. Odamegy a lányhoz, megérinti a vállát: — Itt nem szabad támasz- kodni, a korlát meg van lazulva. A hid két végén ott a figyelmeztetés. A csillagok hidegkéken ra­gyognak. Az öreg kíséri a lányt visz. sza a város felé. — Most menjen szépen ha. za. Hideg az idő, maga meg könnyen van öltözve. A sírás elhalkul. Hajnal­ban ki kell menni a vonal­hoz. Az öreg elkíséri a lányt -dz első házakig. Mit mondana' neki, ha a saját lánya len­ne? Az őr a felelős, hogy a hídon ne történjék semmi. Sé a híddal, se az emberek­kel. A lány a szálloda felé megy. Nincs égszínkék világ. De igazi van. És a vonat korán indul. Fordítottal Zahemszkyné Vándor Anna

Next

/
Oldalképek
Tartalom