Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-27 / 254. szám
re Felvétel, indul! Az Iskola televízió az általános iskolák első osztályosa] részére szórakoztató környezetismereti órát készít a IV-es stúdióban. Képünkön egy bohócjelenet felvétele folyik. (MTI Fotó — Naszályt Kornélia — KS) Nyilvános közgyűlések az MHSZ klubjaiban Az új. ötéves tervidőszak kezdő éve, 1976 a Magyar Honvédelmi Szövetség szerveinek életében, is meghatározó jelentőségű. Ez év tavaszán fogadta el a parlament az új honvédelmi törvényt, s tartottak országos tanácskozást az MHSZ- vezetők. Ez évben beszéltük meg járási-városi aktívaértekezleteken munkánk tapasztalatait, jobb végzésének lehetőségeit. Most egy újabb, nem kevésbé fontos feladat, a nyilvános klubközgyűlések eseménysorozata előtt állunk. Az MHSZ-klubköz- gyűléseken — ezúttal első alkalommal — nyilvánosan értékeljük szerveink négyéves munkáját, nyilvánosan beszéljük meg az 1976—60- as időszak fő feladatait. Ennek elsődleges célja az, hogy a klubok működési területén — községekben, üzemekben, intézményekben — élők, dolgozók minél szélesebb rétegei ismerkedjenek meg a Magyar Honvédelmi Szövetség általános célkitűzéseivel. a klubok tevékenységével, eredményeivel ég gondjaival, a hazafias nevelőmunka megnövekedett feladataival, a verseny- és tömegsport eredményeivel, lehetőségeivel. E feladat végrehajtása megfontolt előkészítő munkát igényel klubtitkárainktól, s nem nélkülözheti a klubtanácsok és az együttműködő szervek mindig hasznos kollektív segítségét. Talán a legfontosabb feladat a klubtagság aktivizálása. Tudatosítanunk kell körükben a nyilvános klubközgyűlések tárgyát, el kell érnünk, hogy minél többen személyesen vállaljanak feladatot a rendezvénysorozat sikere érdekében. A közgyűlések alapgondolata a honvédelmi törvény, s az ebből adódó feladatok és lehetőségek ismertetése legyen. Mondják el, hogy a törvény szerint' milyen feladatok hárulnak szövetségünkre, klubjainkra, mi az egyes emberek feladata. Hangsúlyozzák a lakosság, elsősorban az ifjúság erkölcsi, politikai nevelésének fontosságát, ezen belül is a hazafias nevelés célját, s helyét a szocialista nevelés egészének rendszerében. A változó kor követelményeitől az MHSZ-klubok sem maradhatnak el, s ez megköveteli munkánk színvonalának emelését, az ismeretek bővítését. Mondják el a beszámolókban, hogyan javulnak műszaki feltételeink, s hogy emelkedik munkánk technikai színvonala. A párt- és állami rendeletek, határozatok nagy fontosságot tulajdonítanak a testkultúra fejlesztésének, az ifjúság fizikai állóképessége növelésének. Ennek szellemében szóljunk arról, hogyan akarjuk megszervezni, befolyásolni a lakosság, az ifjúság honvédelmi sporttevékenységét. Bizonyítani kell, hogy a testi nevelés, a fizikai felkészítés nem csupán honvédelmi, hanem egyéni és társadalmi érdek is. Az MHSZ-szervek feladatainak mennyiségi és minőségi növekedése szükségessé teszi a szervezeti erősítést, a klubokban dolgozók számának növelését, új tagok és pártoló tagok toborzását. Bízunk abban, hogyha eredményeinket és feladatainkat őszintén a nyilvánosság elé tárjuk, sokan lesznek, akik közösséget vállalva velünk, mellénk állnak, részt vesznek sokirányú munkánkban. Sokan vannak azonban, akik elfoglaltságuknál, beosztásuknál fogva képtelenek munkát, kötelezettséget vállalni klubjainkban, pedig szimpatizálnak velünk, egyetértenek munkánkkal. Ezeknek a megyénkben is ezrével található szimpatizánsoknak a közgyűléseken tegyük lehetővé, hogy valamely MHSZ- klub pártoló tagjai lehessenek. Klubközgyűléseink sikere, az MHSZ-klubok megerősítése, a megnövekedett feladatok megoldása szocialista hazánk védelmének, ifjúságunk sokoldalú nevelésének érdekében, valamennyiünk közös ügye. Legyen hát a nyilvános klubközgyűlések rendezvénysorozata egyben „kapunyitás” is. Törekedjünk arra, hogy minél többen találják meg az MHSZ- klubokban — aktív, vagy pártoló tagként — a tanulás, a munka, s a tartalmas szórakozás közben honvédelmi politikánk megvalósításának lehetőségét. Tóth György MHSZ megyei titkár Mihs Sándor szobrai a Hatvani Galériában Hosszú az út Mikus Sándor első köztéri szobra, az Özdon felállított Petőfi-em- lékmű, s a pár esztendeje Hatvanba került „Kígyóölő” között. De még hosszabb, amit az Egyesült Izzó munkapadjától a Százados úti műtérmes lakásig megtett, ahol a kezére bízott fém többé nem gyári termékek nyers, anyaga, hanem mód és lehetőség a benne feszülő művészi igazság kifejezésére. Hogy az üzem éveket rabolt el alkotó életéből? Lehetséges. Ám ugyanakkor olyan többlettel ajándékozta meg az új hivatáspályán elindult férfiút, amiből kevés művész részel. Megtanulta a kétkezi ember szemével látni a világot. S leszűrhette mindazokat az érzelmi, értelmi tapasztalatokat, amelyek nélkül szinte lehetetlen hitelt érdemlő módon mintázófához, vésőhöz nyúlni. A munkáséveknek így van meghatározó szerepük az immár Kossuth-díjjal kitüntetett Mikus szobrászaténak alakulásában, fejlődésében, tárgyválasztástól a formanyelvig. Parancsolják neki, hogy a gépek zaklatott, feszült világában fáradó-moz- gó embertársainak nyugalmat nyújtson. Tehát olyan alkotásokban fejezze ki önmagát, amelyek puritán egyszerűséggel, a mozgás és ornamentika sallangtalansága révén jelenítik meg a témául választott típusokat. Innen van tehát, hogy Mikus Sándor művei testes, tömbszerű fogalmazásban, a gesztusok hallatlan leszűkítésével szólnak hozzánk, akár dalba feledkező ifjakat, lóra ült mezőgazdászt, akár haját fésülő leányt mintáz. Portréi — mint a Hatvani Galériában látható Szabó Pál, Mihályfi Ernő, önarcmás — ugyanezen a módon, néhány jellemző, tisztán kimunkált vonás hangsúlyozásával adják vissza az ábrázolandó személyiség lényegét, villantják fel a modell szunnyadó szándékát, természetrajzát. De Mikus Sándor azt is tudja, hogy a felgyorsult idő, a zaklatottság, a disszonancia, az atomkorban felrém- lő pusztulás fenyegető volta, az emberi viszonylatokban gyakorta keletkező feszült ellenségesség kiszűrhető életünkből. Éspedig nem csupán tartalmi lényegük egyenes, naturális visszatükrözésével, Fésülködő nő (bronz) hanem akként is. hogy á művész birtokba veszi a körötte levő világot, valameny- nyi jelzésével. Uralkodik rajta, legyűri az embertelenséget, s müveinek humanitárius hangolásával, erejével a szépség és jóság felé tereli a figyelmet. Ezért sugárzik szinte valamennyi Hatvanban látható alkotásából — Twist, Húszévesek, Mosó asszony, Számoló kislány, Gordonkás — gyengéd líra. nyugalmat parancsoló érzékeny derű. s a dinamizmusnak valami egyedüli, csak Mikusnál föl. lelhető mértékletessége, amelynek a hatása alól nehezen vonja ki magát az ember. Miért is tenné? Hiszen ép. pen így, önmaga odaadása, val, a művekben való feloldódás útján születik meg mindennapi életünk egyensúlya. harmóniája. Vagyis az eredmény, amiért valahány évszázad legnagyobb művészegyéniségei küzdöttek. A Hatvani Galéria új kiállítása — a művek összességében — ezért nyer különös jelentőséget, ezért nyújt magas fokú esztétikai, szellemi él. ményt a tiszta szándékú látogatónak. Moldvay Győző Az idők kezdetén az Óceán mélyéből egy sziget emelkedett ki, amelyet idővel sűrű erdők borítottak el. A sziget lagúnáiban az Óceán vize folyt és halak úszkáltak. Ebben a régmúlt időben élt együtt két nővér: Naka- ri és Kurramára. Egy napon ennivalóért járták a környéket, s Nakari magával vitte a vállán kis gyermekét is. Briabi szigetét még nem lepték el az élőlények és az emberek sem. Az erdők sűrűjében a nővérek eltévedtek. Találomra barangoltak, mígnem elérkeztek a sziget közepére, ahol a fák közötti lagúnákat az Óceán vize töltötte meg. — Pihenjünk itt le ... — mondta Nakari. — Ez jó hely... Talált egy nagy, sima fakérget, arra rátette a kisfiát, aki azonnal elaludt. A nővérek pedig kopjáikkal elmentek halászni. Csakhamar eredménnyel jártak; egy nagy, kerek halat fogtak, amelynek ezüstös oldalán különös rajzolat volt. Olyan nagy és kerek alakú volt ez a hal, hogy alig tudták elvonszolni a pihenőhelyükhöz. Ott aztán tüzet csiholtak és a lángok csakhamar parázzsá égtek. A nővérek a parázsra helyezték a halat és beborították hamuval. OMmm 1976. október 37., szerda MARSHALL ALAN: A hold keletkezése — Nagyon nagy ez a hal... — szólt Kurramára — sokat kell várnunk, amíg megsül. Addig elmehetnénk egy kis gyökeret szedni. El is indultak. Amerre jártak, a folyondárok magasra kúsztak a fák derekán, nedvdús leveleik lelógtak a földig. Megtöltve zsákjukat gyümölcsökkel és gyökerekkel, visszatértek a tűzhöz. Nakari nagyon éhes volt már és előre sietett. Amikor azonban az otthagyott tűzhöz ért, azonnal észrevette, hogy a hamu és a parázs szét van szórva, s a hal sehol. — Gyorsan ide! — kiáltott a nővérének. — Megszökött a halunk! Odafutott Kurramára is, és értetlenül álltak a szétdúlt tűz mellett. Amikor magukhoz tértek ámulatukból, észrevették, hogy a tűztél az erdő felé szürke ösvény vezet, nem más, mint a hamu, amit a menekülő hal szórt el. Kurramára és Nakari arrafelé futottak, amerre a nyom vezetett, a fák közé. Az elszórt hamu elvezette őket egy hatalmas eukaliptuszfához. — A nyom itt megszakad ... — kiáltott Kurramára — a halnak itt kell valahol lennie ... Ekkor felpillantottak a magasba, és meglátták a halat a fa lombjai között. — Fuss a kopjákért! — kiáltott Kurramára —, én addig figyelem. Nakari elszaladt, ő pedig mindenfélét kezdett a hal után dobálni, de az ezüsthal egyre magasabbra kúszott. Visszaérkezett Nakari és most megpróbálták a kopjá- val eltalálni a halat, de nem sikerült. A hal most már a fa csúcsán csillogott. Nakari olyan éhes volt, hogy elsírta magát. „ — Valamelyikünknek a tűz mellett kellett volna maradnia, hogy vigyázzon a halra... — sirdogált. — Most mit tegyünk? — Várjunk még egy keveset ... — mondta Kurramára — az ágak a fa csúcsán vékonyak, nézd, hogy meghajolnak... letörik alatta és leesik... Egész nap vártak, mígnem este lett. Amint a sötétség elborította az erdőt, a hal felemelkedett a fa csúcsáról és lassan, méltóságteljesen, a nővérek szeme láttára, felkúszott az égboltra. Nakari és Kurramára nem akart hinni a szemének, megzavarodottan tértek visz- sza a pihenőhelyükhöz, Nakari gyermekéhez. Másnap reggel ismét útra keltek. A tengerparton Nakari lefektette'kisfiát a füvenyre, betakarta oposzszumbőrrel, majd elindultak rákot fogni. Szikláról sziklára másztak, és nem vették észre, hogy elkezdődött a dagály. A tenger nyugtalan lett. Erős hullámok ostromolták az alvó gyermeket és az egyik hullám magával sodorta. A dagály elmúltával a szikrázó tengerparti homok alól a kisgyermeknek csak a lábai látszottak ki. Amikor a nővérek visszatértek és Nakari észrevette, hogy mi történt, kétségbeesetten sírni kezdett. Kikaparta gyermekét a homok alól, tje az már halott volt. Eltemették a kisfiút, és Nakari vigasztalhatatlan volt. Hiába indultak tovább, egyre csak vissza-visszané- zett a kicsi halomra. Kurramára akkor kézen fogta és nem engedte el, amíg Nakari meg nem csillapodott. Alkonyattájt kiértek ismét a tengerszoroshoz, amely elválasztotta egymástól a szigetet és az anyaföldet. A tenger vize nyugodt volt és az asszonyok lehevertek éjszakázni egy barlangban. Másnap, amikor tovább akartak indulni, az égből hirtelen egy hatalmas gerenda hullott alá, éppen úgy, hogy hidat alkotott az Óceán vize fölött, a sziget és a szárazföld között. A nővérek kézenfogva mentek át a gerendán, a víz fölött, de alig értek a végére, a gerenda eltűnt; nem volt visszaút.-— Azt hiszem, itt kell maradnunk örökre... — szólt Kurramára. — Szép itt... — felelte Nakari. — Boldogan fogok itt élni. Tüzet gyújtottak, és leültek a tűz mellé, pihenni. Szélcsend volt, felfelé szállt a füst, és ez összekötötte az eget a földdel. Beköszöntött az éjszaka, de nem lett sötét. A nővé-, rek felnéztek az égre, és fejük felett megpillantották a holdat. — Ó, nővérem! — kiáltott Nakari — nézd, ez a mi halunk! Egész reggelig nézték a különös látványt. Szomorúak voltak, hogy ilyen óriási halat szalasztottak el. Aztán ismét elmúlt egy nap, ismét este lett. A hold ezen az éjszakán kisebb volt; mintha a kerek halból leharaptak volna egy darabot. A következő éjszakán már csak a fele volt meg, majd a negyede, és végül olyan csak, mint egy görbe kéa pengéje. Aztán néhány éjszaka elmúltával a hol<} már nem volt látható. — Mindet megették... —« sóhajtott Kurramára. — Már nem volt a mii enk... — szólt Nakari. Ettől kezdve még szomorúbban nézték^ éjszakánként az eget, mert 'valaki az éj leple alatt megette a halukat. Nappal azonban, amikor a szem hozzászokik a fényhez, látni lehet, amint egy távoli szigetről a magasba emelkedik a tűz füstje és össze? köti az eget a földdel. Fordította: Antalfy István
