Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-14 / 217. szám

Műszerújdonság autósoknak A Fővárosi Finommecha­nikai Vállalat új gyártmánya az „Autó miniteszt” ellenőr­ző műszer. A táskarádió nagyságú készülékkel a gép­kocsi valamennyi villamos berendezése ellenőrizhető és beállítható. A vállalat meg­kezdte a műszer sorozatgyár­tását. MTI fotó — Csikós Gábor — KS) Befejeződött a lipcsei vásár A vásár magyar mérlege is kedvező Kocsis Tamás, az MTI tu­dósítója jelenti: Vasárnap késő este bezár­ták kapuikat a lipcsei vásá­ron részt vett ötven ország kiállítóinak pavilonjai. A vá­sár egy hetének mérlege nemcsak a rendező Német Demokratikus Köztársaság szempontjából pozitív, ha­nem a kiállító 22 magyar vállalat szempontjából is egyértelműen sikeres, hiszen a magyar külkereskedelmi vállalatok jelentős üzleteket kötöttek. A vásáron részt vett a KGST valamennyi tagorszá­ga, továbbá 26 fejlett tőkés ország és egy sor fejlődő or­szág is. Hans Kynast, a lip­csei vásár vezérigazgató-he­lyettese az MTI tudósítójá­nak adott nyilatkozatában a mostani vásárt a lipcsei nemzetközi szakvárosok tör­ténete egyik legsikeresebb állomásának minősítette, Lipcse — mondotta — ma már a világ legnagyobb nemzetközi szakvására. A lipcsei vásár jól tükröz­te a KGST-országok gazda­sági integrációjának fejlődé­sét. A most odaítélt több mint száz aranyérem pedig arról tanúskodik, hogy világ­szerte egyre több vállalat tö­rekszik arra, hogy új, magas színvonalú termékeit — a műszaki-tudományos fejlesz­tés gyakorlati eredményeit — Lipcsében bemutassa — fejezte be tájékoztatóját a lipcsei vásár vezérigazgató­helyettese. A lipcsei vásár magyar mérlege is kedvező, állapí­totta meg Szántó Attila, a magyar kiállítás igazgatója. A magyar vállalatok mint­0 Uj nemesített fűfajta A Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem növényter­mesztési tanszékén dr. Ecker István docens több éve fog­lalkozik a fűfajták nemesí­tésével. A több éves kutatás, vala­mint üzemi kísérletek ered­ményeként az utóbbi évek­ben több új fajtát jelentet­tek be az Országos Fajtakí­sérleti Intézetnél, amelyek a hazai talaj- és éghajlati vi­szonyok között előnyösen termeszthetők. Például a fű­keverékek vetésével eddig — agresszivitása miatt — ke­vésbé alkalmazták a csomós ebírt. Gyors növekedésével és erős gyökérzetével el­nyomja a többi fűfajt és legelőn hamar elöregszik. A régi fűfajból nemesí­tett „Keszthelyi 51 csomós ebír” néven bejelentett faj­tajelölt több éves parcellás, kis- és nagyüzemi termesz­tése azonban azt bizonyítja, hogy sűrű állományú, tiszta vetésben termesztése nagyon előnyös. Jól hasznosítja a nagyadagú nitrogéndózist is. Az új fajtajelölt a legelőkön bírja a gyakori taposást és silózásra is alkalmas, ezért az új telepítéseknél a nagy­üzemi gazdaságok egyre gyakrabban alkalmazzák. .(MTI) egy 80 millió rubel értékben kötöttek szerződéseket NDK- beli partnereikkel. Ezekkel az üzletkötésekkel együtt a két ország 1977-re tervezett árucsere-forgalmának több mint a felére született konk­rét szerződés. Magyar vállalatok Lipcsé­ben jelentős mennyiségben adtak el konfekcióipari gé­peket, textilárukat, cipőket, papíripari cikkeket, garázs­ipari berendezéseket, italfé­leségeket és egyéb élelmiszer- ipari termékeket. Szerződé­sek jöttek létre energiahordo­zók, élelmiszeripari termé­kek, bútorok, lakásfelszerelé­si és kozmetikai cikkek, kü­lönféle gépek és gépkocsi- alkatrészek Magyarországra történő behozatalára. Üjabb kooperációs megállapodások is születtek, például a MO- GÜRT- és a magyar vállalat NDK-beli partnerei között. A magyar termékek közül aranyérmet nyert egy gyap- júszál keverékű hagyomá­nyos jersey anyag, egy új tí­pusú pamutszövet, a magyar morzsolt csemegekukorica -konzerv és a balatonboglá- ri muskotály. Aranyérmet kaptak a biológiai laborató­riumok számára szükséges úgynevezett termikus szek­rények, amelyek magyar— NDK közös fejlesztés ered­ményei : Magyarországon ezeket a baktériumtenyész­tésre szolgáló berendezéseket a Labor Műszeripari Művek gyártja. Elsősorban a magyarorszá­gi autósokat érdekli a vásá­ron született utolsó magyar üzletkötés: vasárnap szerző­dést kötöttek a korábban le­kötött mennyiségen felül 1 000 Trabant Magyarország­ra történő szállítására. (Stan­dard, special és combi válto­zatban.) A kocsik közül 500 már az idén, további 500 jö­vőre érkezik. A Trabant Mű­vek egyébként most kezdi új színű — neptunkék és per­zsa-narancs — személy- kocsik gyártását. Az év utol­só negyedében valószínűleg már ilyen színű Trabantok is érkeznek Magyarországra. Tervek, intézkedések az orvosi adminisztráció csökkentésére Közismert, hogy az orvo­sok munkaidejük jelentős ré­szét töltik el a betegek nyil­vántartásba vételével, külön­böző adminisztrációs felada­tok ellátásával, jelentések készítésével, receptek írásá­val. Minél több azonban az orvosok adminisztrációs munkája, annál kevesebb idejük jut a legfontosabbra: a betegek vizsgálatára, gyó­gyítására. Hogyan kívánnak ezen se­gíteni, milyen intézkedéseket terveznek az orvosi admi­nisztráció csökkentésére? — erről érdeklődött az MTI munkatársa az Egészségügyi Minisztériumban. — Valamennyi orvos közül — mondták — a körzeti or­vosok munkája a legsokré­tűbb és — a rendelkezésük­re álló lehetőségek alapján — a legfelelősségteljesebb is. A gyógyító-megelőző tevé­kenység mellett, különösen vidéken, számos olyan fela­dat -T- iskolaorvosi és ható­sági teendők, házasság előtti tanácsadás stb. — hárul rá­juk, amelyet sok helyen szakorvosok, specialisták lát­nak el. Ezek mindegyike újabb nyilvántartásokkal és jelentési kötelezettségekkel jár. Ez egyik oka, hogy a körzeti orvosoknak jóval több adminisztárciós munká­val kell megküzdeniük, mint többi kollégáiknak. A nyil­vántartásokra, jelentésekre viszont szükség van, mert a tervezés, az átfogóbb intézke­dések előkészítése elképzel­hetetlen széles körű adatszol­gáltatás nélkül. Ezért szá­mukra főleg a jelentési rendszerek korszerűsítése, egyszerűsítése a megoldás. Az utóbbi időben jó né­hány ilyen intézkedésen dol­goznak az Egészségügyi Mi­nisztériumban. Közülük az egyik már a gyakorlatban vizsgázik: a táppénzesek nyilvántartásának egyszerű­sítésére néhány napja — a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságával közösen — újszerű naplót vezettek be Pest megye három városá­ban, Cegléden, Vácott és Gö­döllőn, — egyelőre kísérleti jelleggel. Az új rendszerű napló egyebek között fölöslegessé teszi, hogy minden táppén­zes betegről külön adatlapo­kat töltsenek ki. Elég ha az indigós átíró naplóból kitépik a másolatot. Adatai — a be­tegségét jelző kódszámok se­gítségével — közvetlenül al­kalmasak számítógépes fel­dolgozásra. Az „újítás” szélesebb körű alkalmazása nemcsak az ad­minisztrációs terheken eny­hít majd. Lehetővé teszi, hogy viszonylag rövid idő alatt átfogó képet kapjanak egy-egy terület — s később akár az egész ország táp­pénzhelyzetéről és egyes be­tegségek előfordulási gyako­riságáról. Ez pedig könnyeb­be teszi az okok kiderítését és a helyenként nagyobb mérteket öltő betegségek visszaszorítását. Ugyancsak az adminisztrá­ciós terhek enyhítését szol­gálja egy új betegnyilvántar­tási rendszer bevezetése. A tervezétt intézkedéssel min­denekelőtt azt szeretnénk el­érni, hogy a kartonokra egy­ségesen, mindenütt csak olyan adatok kerüljenek, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a beteg szak­szerű ellátásához. Készül egy kézikönyv is, amely a keresőképesség elbí­rálását könnyíti meg a körze­ti orvosoknak. Ez talán az újszerű nyilvántartási nap­lónál is nagyobb segítséget jelent majd nekik. Az ország legnagyobb te­kintélynek örvendő specia­listái írják meg az útmuta­tót, amely rövid, tömör meg­fogalmazásban tartalmazza mindazt, amire a körzeti or­vosnak szüksége van egy-egy betegség pontos megítélésé­nél. A készülő kétkötetes se­gédkönyv segítségével az ed­digieknél lényegesen köny- nyebben dönthetik el, hogy kit vegyenek táppénzbe és kinek, mikor van szüksége alaposabb szakorvosi felül­vizsgálatra, esetleg klinikai konzíliumra. A. PORTER Korai házasság (SZÜLŐI RÉMALOM) Hivattak az iskolába. — Milyen csínytevést kö- vettél már el megint? *ri kérdeztem a fiamat. — Képzeld el, semmi kü* Ionosét. Mindössze annyit, hogy megnősültem ... — Mit csináltál? — Mondom, hogy egysze­rűen megnősültem. — Mi az, hogy megnősül­tem? — Bensőmön, mintha villám csapott volna keresz­tül, de rögvest le is hűtöttem magam. — És kit vettél el feleségül? — Tánya Murzinát, az osz­tálytársamat — felelte a fi­am, mintha valóban semmi különös sem történt volna és matatott a táskájában köny­vei között. — De várj csak, fiacskám, valamit én itt nem értek. Nem magyaráznád meg, hogy mi is történt tulajdonkép­pen? — Mit kell itt magyaráz­ni?! Egyedül nehéz, ezért megnősültem. — Mit jelentsen ez, hogy nehéz egyedül? Mik azok a nehézségek? — A mindennapi nehézsé­gek. Tudod, hogy milyen ne­héz ma iskolásnak lenni? Ma nem úgy van, mint a ti idő­tökben volt. Akkor a fizika az Ohm-törvényével befeje­ződött. Elbírod te képzelni, hogy mennyi feltalálás szüle­tett azóta? — Ne-em, el sem bírom képzelni. — No látod, te elképzelni sem vagy képes, nekem meg tudnom kell valamennyit. — Ezek ellenére sem tu­dom megérteni, — mondtam az atyai szeretet teljes mele­gével'. — Mire jó ez az egész ... ez a te ... hogy is mondjam ... Szóval, mi van- a tanulással? — Ha csak a tanulásról lenne szó, — legyintett fiam a kezével, — azzal még egye­dül is meg lehetne birkózni! De az olimpiára nem kell-e kijutni? De igen! Irodalmi színpadra nem kell járni? Járni kell! Múzeumot sem kell látogatni? Kell! Vasat, papírt nem kell gyűjteni? De igen! Mindent, a jégtáncot is egyedül? így aztán úgy döntöttünk, hogy ezután együtt fogjuk ropni a jégen a táncot. Ö a zenére futja a kürjeit, vezet engem is, én pedig ez alatt az idő alatt megoldom a matematikai feladatokat. Mennyire jut­nánk egyedül?! — Azt értem, hogy segíte­ni kell egymást... De nem lehetne ezt egyszerűen, ba­ráti alapon? Feltétlenül kell ez az egész ... — Lári-fári. Itt a barátság már nem segít. Ismerjük mi már az efféle állapotot! Elő­ször apró csevegések, majd ifjúi szerelem, levelezgetések ide, oda, majd idő híján minden abbamarad. Itt min­dennek másként kellett tör­ténnie. Ügy mint közted meg a mama között, hogy min­denkinek meglegyen a maga kötelezettsége... — No, várj csak... —• szedtem össze a gondolatai­mat, — Tehát, ha jól értet­tem, akkor számításból nő­sültél? — Hol van itt számítás? Szanyka Puzirjev. az igen, az számításból nősült. Tudod kik a feleségének, Nyinkának a szülei? A papája a kémia professzora, a mamája osz­tályvezető. Tudod, mennyi mindenben segítik őket? Ez a Nyinka igazi főnyere­mény. — A fiacskám néhány pillanatra elhallgatott, majd így folytatta: — Szent igaz, hogy Tanyát én is jól kifog­tam. Éppen hozzám való! Tegnap délután is, amíg én ezeket az átkozott integrál- számításokat végeztem, addig ő a kerületi sportversenyen tudod milyen messzire dobta a kézigránátot? Mindenkit maga mögé utasított... Ügy kétségbe estem, hogy nem tudtam se felelni, se kérdezni. Automatikusan tört fel belőlem: — És most mit akartok tenni? — Persze, az iskolát azt be kell fejezni. Anélkül a gye­reket sem tudjuk sínre ten­ni... — Miféle gyereket, Jurik? Milyen gyerekről beszélsz?... — A harmadik B-s Vovká- ról. Tanyával mint kisdobost magunkhoz vettük. — Ahá!.... És mire nek­tek ez a Vovka? — Szörnyű vagy, papa! — Hogy-hogy mire jó? Gon­dolod, neki, az alsósnak jobb a helyzete, mint nekünk? Ezért határoztuk el Tányá- val, hogy bábáskodni fogunk felette. Persze csak addig, ameddig meg nem nősül... De fejezzük be a csevegést — nézett fiam az órájára — nekem ideje mennem. Le kell még írnom a Tánya nyelvtani feladatát, mert teg­nap egész este a kórusban énekelt helyettem. Gyorsán összeszedte köny­veit, bedobálta táskájába és mielőtt elsietett volna így szólt az ajtóból: — Csak azt nem értem, hogy miért kell a felnőttek­nek összeházasodni? Nem kell órára futkosniuk, nin­csen osztályon kívüli foglal­kozás, nem gyűjtenek va­sat ... Mikor jut itt idő bőr- labdát, jéghokikorongot űz­ni? ... Sigér Imre fordítása • 1 m ,i műsorok: I RÁDIÓ KOSSUTH 8.25 Régi muzsika 9.03 Utazás az agy körül 9.33 Haydn: Élet a Holdon 11.16 Romantikus kórusok 11.39 Tavaszi szél 12.35 Melódiákoktól 14.06 A Kék Tündér hídja 14.50 Éneklő Iíjúság 15.10 Egy hajdúsági nótafa: B. Nagy Ferenc 15.21 Dohnányi: Változatok egy gyermekdalra 15.44 Magyarán szólva... 16.05 Harsan a kürtszó! 16.35 A Kolinda és a Vízöntő együttes műsorából 17.05 Fiatalok stúdiója 17.30 Bemutatjuk új felvételeinket 18.00 A Szabó család 18.30 Esti magazin 19.15 Mindenki zeneiskolája 20.06 Felettünk a város.., 20.36 Beniamino Gigli énekel íl.iiS 0!’'astam valahol. . . 21.3b Nótá’t 22.20 Zenekari muzsika PETŐFI 8.05 Dzsesszfelvételek 8.33 Klasszikus operettek 9.33 Medvebocsok 10.00 Zenés műsor üdülőknek 11.55 Látószög 12.00 Népi muzsika 12.33 Arcképek a lengyel irodalomból 12.50 Zenekari muzsika 13.25 Barkácsolók ötperce 13.33 Kovács Péter énekel 14.00 Kettőtől hatig. . . 18.00 Nyolc rádió, nyolc dala 18.33 Barátom, Bumbury 18.55 A népdalelőadás mesterei 19.15 Véleményem s -erint. .. 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 Magyar remekírók Tóth Árpád 21.03 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 22.03 Népi zene 22.43 Kellemes pihenést! SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek A Hot Chokolate együttes slágereiből 17.10 Munkásportré — Kórusművek — Gyümölcsszüret a Kunságán — Népdalok, csárdásod 18.00 Alföldi kcrónika 18.15 Tom Jones énekel 18.27 Hírösszefoglaló — Lap­és műsorelőzetes tej 12.00 Tévétorna (Ism.) 12.05 Iskolatévé 15.25 MTK—Sparta Praha KEK labdarúgó-mérkőzés 17.30 Kuckó 18.00 Tájak, városok, emberek (Dók.-film) 18.30 Álarcok, népi játékok (Román rövidfilm) 18.40 Termel 1976-ban 19.20 Tévétorna 20.00 Névtelen levelek 22.10 Tv-híradó 3. ii. MŰSOR 20.01 Lássuk a zenét! Kb.: 21.00 Tv-híradó 2. POZSONYI 19.00 Híradó, publicisztika 20.10 Veled és nélküled (Szovjet film) 21.35 Híradó, publicisztika 22.10 Kamarazene 22.55 Sajtószemle mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4 és este 7 órakor Volt egyszer egy vadnyugat I—II. Színes amerikai—olasz wes- ternfilm EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és fél 8 óra­kor A szerelmes Blume Szórakoztató színes ameri­kai film EGRI KERT: Este 7 órakor A halott férfi esete GYÖNGYÖSI PUSKIN: De hová tűnt a 7. század? GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4. háromnegyed 6 és este 8 órakor Mackenna aranya GYÖNGYÖSI KERT: Charly HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Egykoronás románc HATVANI KOSSUTH: Talpuk alatt fütyül a szél FÜZESABONY: Az 5. hatalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom