Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-12 / 216. szám
JPTLÄG PROLETÁRJAI, EGTESÜLJETOC! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVII, évfolyam, 216. szám 1976. szeptember 12., vasárnap Venceremos! — Chile győzni fog! Lelkes Ifjúsági szolidaritási nagygyűlés az egri Dobó téren Gitárszó, köszöntő: szolidaritás.',; kép bal oldalán erőt sugárzó ökölbe szorított kéz, s ebből. szinte kinő a chilei és a magyar zászló. Ez utóbbi is szinte teljesen készen van már: a felső piros szín vé- gighullámzik a képen, alatta az alapot képező fehér, és még lejjebb a kibontakozó zöld. Az együttes egyetlen leánytagja, a csinos és természetesen fekete hajú Pana Alexandra a munka kezdete előtt ceruzával jelölte meg, hogy ide a zöld szín jön — természetesen anyanyelvén, spanyolul: verde... Aztán az értő és határozott ecsetvonások után eltűnik a szó, kialakul a zöld mező, a magyar zászló és a kép is befejezéshez közeledik. Venceremos, venceremos ...! Szól a gitár, a dob, száll az ének, fiatalok egyre szélesedő gyűrűje veszi körül a sötétkék pancsóban, bíborszínű ingben fáradfiatatla- nul játszó-zenekart.-r- Tényleg:' fáradhatatla-' nők nagyfok?. Egy rövidke szünet alkalmat ad néhány szavas beszélgetésre. — Egy éve játszunk együtt, és már szinte egész Magyarországot megismertük. Ide, a hősi múltú Egerbe különösen nagy örömmel jöttünk, _ ifjúságát még inkább népünkkel rokonnak érezzük és ez is erőt ad nekünk és igyekszünk nem elfáradni — válaszol Victor Jara, az együttes vezetője, de sokkal többet nem is mondhat, az autogramkérők teljesen kisajátítják. Pihen egy kicsit a festőbrigád is, a fémkeretes szemüveget viselő chilei lány emléksorokat ír: „Los brigados Ramona Parra, con un saludo revolucio- naro los saludamos a los campaneros de Eger.'..” Forradalmi üdvözlet az egri barátoknak, aláírás: Pana Alexi. Űttörők, KISZ-esek, ifjúgárdisták újabb és újabb csoportja érkezik, míg a chilei zenekar tagjai barátkoznak, autogramokat osztogatnak, a tér túlsó oldalán magyar együttes, szintén gitárral, bendzsóval, furulyával, s dalukat hatezer fiatal kíséri: „Mi nem, mi nem, mi nem hajiunk sosem...! A teret és messze a környéket betölti a szolidaritás dala: „Venceremos!”, hogy Chile él, s kivívja szabadságát. A gyerekek kezében léggömbök, rajta „csak” a szó: Chile... Chile ... Tizenegy órakor Kiss Sándor, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára szól. Baráti, meleg szavakkal köszönti megyénk ifjúsága nevében chilei barátainkat, akiknek képviselői eljöttek hozzánk, akikkel együtt követeljük: szabadságot ennek a sokat szenvedett országnak, szabadságot a bebörtönzött hazafiak ezreinek, szabadságot Louis Corvalan elvtársnak! A köszöntő szavakra chilei lány válaszol, szeretettel üdvözli a szolidaritási nagygyűlésen részt vevő fiatalokat, Heves megye és Eger párt- és társadalmi vezetőit. Szavaiból a bizakodás csendül ki: velünk a világ, győzni fogunk. Fotósok, amatőr filmesek szegezik kameráikat az újra játszó zenekara, a nagy téren talán már nem is férhetne el több ember. Aki csak tehette, eljött még a környező falvakból is, hogy részese legyen ennek a lelkes, fiatalos, nagyszerű demonstrációnak. Szabadságot követelünk Chilének, a chilei nép jogos ügye mellett vagyunk, nem tágítunk, az igazság győzni fog, a zsarnokság, a fasiszta diktatúra elbukik. Ven c'eremos; venceremos...! — órákon át szállt a dal a Dobó tér felett. fír ■* i Pályakezdők hava S tatisztikusok és szociológusok jól ismerik a jelenségeb a legtöbb munkahely-változtatás a pályakezdés utáni első három-négy évben történik. Ennek semmi köze ahhoz a másik jelenséghez, amelyet a társadalom a meggondolatlan, vagy megrögzött munkahely-változtatók révén ismer. Sokkal inkább ahhoz van köze, amit egy szovjet szociológus az ifjúság „szerep-moratóriumának” nevez. Ez a társadalomtudományi szakkifejezés azt jelenti, hogy az ifjúkor valóban a felnőttkorra és azokra a szerepekre való készülődés jegyében telik el, amelyeket majd a fiatal nemcsak játszani, hanem ténylegesen alakítani fog társadalmi élete során. Ezek közé tartozik a szakma- és hivatásszerep. E szereppróbálgatás megerősödik és még határozottabbá válik a szakképzés során, s kialakulnak a várakozások is a választott pályával kapcsolatban. Viszont a haladék, az a bizonyos „moratórium” megszűnik mindjárt az első nap, amint benyitott első munkahelyének ajtaján. Ekkor megkezdődik az álmok, vágyak, elképzelések szembesítése a valósággal. Ha az a bizonyos szám, amely az első években bekövetkező munkahely-változtatásokat mutatja, túl magas, akkor figyelmeztető jel a társadalomnak: vizsgálja meg jobban és készítse elő jobban társadalmi méretekben is ezt a szembesítést a valósággal. Kövessen el mindent, hogy a munkaszervezetbe, a termelőmunkába, a közösségbe való beilleszkedés minél kevesebb zökkenőkkel menjen végbe. Nálunk ez a szám elég magas. S erről már sok fontos fórumon szó esett. Ami a fiatal pályakezdők fogadásának formai részét illeti, igen sok helyen pozitív változás tapasztalható az előzőekhez képest. A legszínvonalasabban vezetett munkahelyeken e fontos aktust az igazgatók, helyettesek, az intézmények vezetői maguknak tartják fenn. Igyekeznek személyesen is üdvözölni, megismerni, bemutatni az újonnan jöttékét, s e példával is felhívni a figyelmet az ügy fontosságára. Sőt, előkészítik a munkahelyeket, tisztázzák a munka-' köröket, rábízzák a fiatalokat a tapasztaltabbak gondjaira Van- ahol egyenesen úgy kezdik, hogy mindenekelőtt az üzem, a gyár, a vállalat egészével ismertetik meg a jövevényeket. Némely helyen egyenesen kötelezővé teszik, hogy meghatározott időt töltsenek el különböző üzemrészekben, osztályokon dolgozva, hogy a későbbiekben lássák a saját, személyes munkájuk és a gyár, hivatal egész tevékenysége közötti összefüggést, s egyúttal legyen még választási lehetőségük: hol dolgoznának legszívesebben. O kos vezető legalábbis így cselekszik, hiszen ha nem mindegy, hogy egy nagy értékű, új termelőeszközt hová állítanak be, és hogyan dolgoznak vele, még kevésbé lehet közömbös, hogy a legértékesebb és legnehezebben pótolható termelőerő, az ember, a szakember, milyen feltételek és körülmények között dolgozik. A baj, a hiba többnyire ott van, hogy egyhetes a lakodalom, örökös a bonyodalom”. Az ünnepélyes és barátságos formaságok, köszöntések után éppen akkor szűnik meg a gondoskodás a pályakezdők továbbvezetéséről, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, amikor a munkáshétköznapok következnek. Pedig a fiatal pályakezdő az első, felületes tapasztalatok után ilyenkor kezdi el az igazi tájékozódást. Kitartása, alkalmazkodó képessége még csekély, s minthogy a csoport, amelyhez tartozik, még nem ismerte el, olykor türelmetlen is. Tudásanyaga még jórészt könyvszagú, viszont friss szemmel képes látni és ezért kritikusabb is. Fésületlenül gubancolódnak még benne jó és rossz tulajdonságok, amelyek aszerint bontakoznak ki, vagy fejlődnek vissza, hogy a továbbiakban mik hatnak rá leginkább környezetében. A munkahely-változtatás tehát — még mielőtt a fiatal megállapodott volna — vagy a konfliktusok kikerülését szolgálja nála, vagy abból a nagyon sokszor téves meggyőződésből ered, hogy az egyébként természetes, szinte elkerülhetetlen ütközéseket és a munkával kapcsolatos súrlódásokat nem tudja megoldani. Vagy úgy érzi, hogy képességénél és képzettségénél lényegesen alacsonyabb szintű feladatot bíztak rá, vagy éppen ellenkezőleg: túlzottan nagy feladattal és ezzel együtt túl nagy felelősséggel terhelték, s ha kudarc éri, nem tudja megfelelően elrendezni magában. Természetesen, egyáltalán nem lenne helyes minden munkahely-változtatást negatívnak tekinteni sem a vállalat, sem az egyén szempontjából. Hiszen valóban vannak esetek, amikor a „szerepkeresés” még egyáltalán nem fejeződött be, és a „kényszerpályán” mozgó szakember — még ha marad is —, nem képes igazán kibontakozni és tudásának legjavát adni. Viszont az ésetek többségében a szerepmódosítást az üzemen, a vállalaton belül is meg lehet valósítani. Az ilyesfajta, üzemen, vállalaton belüli mozgások ki, fejezetten egészségesek. Az üzemek, vállalatok közötti mozgást azonban mindenképpen csökkenteni lehet és kívánatos a fiatal szakemberek körében. C sakhogy az ezzel kapcsolatos tennivalókat most kell hosszú távra is átgondolni, á „pályakezdők havában”. „Mi nem, mi nem hajiunk meg sosem...” — száll a dal a Dobó tér felett. (Szántó György felvételei) Réggé? <5tá száll á dal, zól a zene. Ez a nap a fia- aloké, a barátságé, az anti-* nperialista egységé, a chilei éppel való szolidaritásé, A >obó térre már reggel nyolc rakor egyre több fiatal ér- ézik. A vár védőit megö- ökítő szobor előtt emel- ény, az emelvényen a há- omtagú, országos hírnév- s, megbecsülésre, szeretetre sert tett zenekar, Victor ara együttese. Gitár, dob, imbatök, csupa dallam, ?upa ritmus, csupa erő a =néjük, s velük dúdol a iákok, ifjúmunkások egyre agyobbá duzzadó, népes se- ;ge: — Venceremos, vencerelOS±.. y .... Z M ellettük d festőbrígád, nelynék híre már régen el- -kezett hozzánk: egyszerre égyen-öten dolgoznak a szo- daritást ábrázoló képükön, asztellszínek. kék alan. a
