Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

i y lüiar mmdéáfeir 1976. szeptember 1., szerda 4 Nap kel 5.02 — nyugszik 18.25 órakor A Hold kél 13.21 — nyugszik 22.12 órakor Szerettei köszöntjük névnapjukon EGYED nevű kedves olvasóinkat! A görög „Aigidos” az eredetije, mely nyelvben az „aigis” „keeskebőr”-t jelent. Háromszáztíz évvel ezelőtt halt meg Id. Frans Hals holland festőművész a haarlemi festőiskola és egyút­tal a holland festészet Rembrandt előtti korszakának legnagyobb alakja, az európai portréfestészet kiváló képviselője. Életéről viszonylag keveset tudunk. Bizo­nyos, hogy Haarlemben tanult, s életét is ott töltötte; sírja itt található, a Szt. Bavo-templomban. Fiatalkori műveit a művészettörténeti kutatás egyelőre nem tudta felderíteni. Első ismert képe 1616-ból való, s a Szt. György lövészek tisztjeinek lakomája elmet vi­seli. Ezen már kialakultak stílusának jellegzetességei; a zárt, ugyanakkor mozgalmas kompozíciói, az élet­vidám alakok vonzó, realista, széles ecsetkezelésű, festői ábrázolásmódja; a kevés színnek — főleg a fe­hérnek, feketének cs szürkének — kitűnő alkalmazása. Munkásságának középpontjában mindig az ember­ábrázolás állott. Az 1620—30-as években számos ízes, életvidám népi figura (A vidám ívó, A cigánylány A mulatt, A haarlemi boszorkány stb.) jelent meg képein. Fő müveit a róla elnevezett haarlemi múzeum őrzi. , mulattr Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, többfelé ismétlődő esővel, záporral. Mérsé­kelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati, szer­dán a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. Vár­ható legmagasabb hőmérséklet szerdán: 20—25 fok között. ft/reír.. .esemínye#... ft/relr... eseraí ö/clr_. Wrefc... Der, die, das — amíg a munka elkezdődik Tanulnak az NDK-ba utazó fiatalok Mint már arról korábban beszámoltunk olvasóinknak, a magyar és az NDK kor­mány közötti megállapodás értelmében, az idén csaknem 400 fiatal utazik majd az NDK nagyobb üzemeibe. gyá_ raiba. három évre szakmát és nyelvet tanulni. Égő traktor Mezőtárkányban f~ Eddig ismeretlen okok mi­att augusztus 30-án, Mező­tárkányban, a sóderbánya te­rületén kigyulladt egy DT— 75-ös lánctalpas traktor. A tüzet az egri, a mezőkövesdi állami, valamint a helyi ön­kéntes tűzoltók oltották el. A kár így is jelentős: több mint 40 ezer forint. A tűz keletkezésének okát szakértők bevonásával vizs­gálják. u i Megújul Kőszeg vára j J Felújítások kezdődtek a | csaknem 700 éves kőszegi « Jurisich várban. Az 1963 « óta művelődési központként $ funkcionáló erőd belső ud- i varának homlokzatát javítja« ki az Országos Műemléki S Felügyelőség szombathelyi « építésvezetősége. Korszerűsí- S tik a vár színháztermének és« nagyobb ünnepségeinek szín- > helyéül szolgáló lovasterem« világítását és hangosító be- 5 rendezését. « p jha'hmIM ,1 ÜGYELET H EGERBEN: 19 órától csütörtök « reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- > ky utcai rendelőben. (Telefon: « 11-10.) Rendelés gyermekek ré- « szere is. > GYÖNGYÖSÖN: 19 órától esti- « törtök reggel 7 óráig, a Szé- J chenyi u. 1. szám alatti rende- « loben. ' Kamerák, monitorok a padok között Az Iskolatelevízió műsorszerkesztői Egerben Egy évvei ezelőtt kötötte meg az Iskolatelevízió szer_ kesztősége és az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola azt az együttműködési szer­ződést. amelynek keretében az elmúlt tanévben a főisko. la 2. számú gyakorló általá. nos iskolája az Iskolateleví. zió első bázisiskolájaként is működött. A két intézmény közötti szerződésben foglaltaknak megfelelően, a gyakorló isko_ la szaktanárai és alsó tago. z'atos nevelői egész éven át folyamatosan figyelemmel kí_ sérték az iskolatelevíziós adásokat, s tapasztalataikat, véleményüket írásban elküld, ték. Emellett ötleteikkel, ja­vaslataikkal is segítettek a műsorok forgatókönyveinek elkészítésében a szerkesztők, nek, akik cserébe kísérleti és bemutatóórákat tartottak az intézetben. Kedden délelőtt az együtt, működés kezdeményezőinek és résztvevőinek közös ta­pasztalatcseréjére és az éves munka értékelésére került sor az egri 2. számú gyakor­ló általános iskolában. A ta­nácskozáson részt vett Ko. vács Béla, a Magyar Televú zió ifjúsági és oktatási fő. osztályának vezetője, Kele. men Endre, az Iskolatelevízió főszerkesztője, az egri főis­kola képviseletében dr. Gaál István főigazgató-helyettes. valamint a kettes és négyes számú általános iskola okta. tói. A résztvevők megállapí. tották, hogy az éves kísérlet jól sikerült, s elkészítették a következő tanév közös mun. katervét. Ugyancsak ez alka lomból sor került annak a szerződésnek a megkötésére is. amelyben a Magyar Tele. vízió egy ifjúsági brigádja vállalta a belső televíziós há. lózat teljes műszaki felszere, lését a 2. számú általános is. kólában. A vendégek és a pedagó­gusok délután közösen meg. tekintették azokat az új ok­tatófilmeket, amelyek a most következő tanítási évben ke. /ülnek a képernyőre. A felsőtárkányi táborban Az új tanévre készülnek a fiatalok Heves megyében még szép. tember végéig jelentkezhet., nek a megyei tanács mun­kaügyi osztályán azok a Iá. nyok és fiúk, akik külföldön szeretnék elsajátítani az esz. tergályos, a lakatos és az elektroműszerész szakmát. És azok. akik már sikeresen fel. vételiztek ezekre a szakokra — a hagyományoknak megj felelően — a Megyei Műve. lődési Központban és a gyón. gyösi művelődési házbán hat héten keresztül, heti hat őrá. ban nyelvtanfolyamon ismer, kednek a német ábécével, a beszélgetésben, a társalgás, ban használt legfontosabb ki. fejezésekkel, szavakkal. Mindez nagy segítséget je­lent majd számlikra a mun­kában és a hétköznapi élet­ben. -giváx'.stl Takaros üzem, hangulatos,’ vidám. A falak kellemes, fi­nom pasztellszínűek, festmé­nyekkel, virágokkal díszítve. A zümmögő gépek, halkan surrogó szalagok mellett csu­pa csinos nő. Muszáj nézni őket, a szőke, barna, bogár­fekete fejeket, a kacérkodó virágszemeket. Férfit szinte csak mutatóban látni a va­salógépek körül. Figyélem az ügyes kezű lányokat, asszo­nyokat, ám az önfeledt néze­lődést is félbeszakítja egy gondolat, egy nagyon prózai és nagyon gyakorlati kérdés. Arra gondolok, nem lehet leányálom egy ilyen üzem vezetőjének lenni, ugyancsak sok vesződés, szeszély, irigy­kedés, hiúsági kérdés elő­adódhat itt, e tetszetős és fájintos nőseregben. Amikor az irodába érünk, meg is kérdezem tüstént a vezetőt, aki természetesen szintén egy csinos asszony: —Ma mi okozta önnek a legnagyobb gondot? — Egy férfi — válaszolja azonnal. Csodálkozásomat látva, készségesen elmagyarázza az esetet. — Az illető vasalógépen dolgozik, s azt mondhatom, hogy igen szorgalmas, igyek­vő munkás. Valami ok miatt Bár lassacskán véget ér a nyár, az ifjúsági táborozások még korántsem fejeződtek be. Igaz, most már a szün­időt idéző sátrak, faházikók árnyékában is elsősorban a következő tanév feladatairól esik szó. A Felsőtárkányban ma kezdődő vezetőképző tábor­nak is az a legfontosabb cél­ja, hogy a megye két felső­fokú iskolájának fiataljait felkészítse az új esztendő mozgalmi munkájára. Az eg­ri Ho Si Minh Tanárképző 120, és a gyöngyösi Mező- gazdasági Főiskola 40 hall­gatója az egy hétig tartó program keretében többek között megvitatja a KISZ- kongresszus határozatait, s természetesen azt is, hogy az alapszervezetek irányítói mi­ként építhetnék be az ott született döntéseket az 1976— 77-es tanév terveibe. A diákok délelőttönként vendégül látják a főiskolák párt- és állami vezetőit, va­lamint a KISZ Központi Bi­zottsága és a megyei KISZ- bizottság képviselőit, akik a legaktuálisabb politikai kér­désekről tartanak tájékozta­tókat. A délután a szekció ülések, amelyeken a kulturá­lis és sport feladatokról, va­lamint a kollégiumi problé­mákról esik majd szó. Természetesen azért ebből az ifjúsági táborból sem hiá­nyozhat a jókedv és a szóra­kozás, a felsőtárkányi egy hetet műsoros estek, sport- versenyek színesítik majd. Mától ismét tét ősi Ha jól emlékszem, legutóbb 1972-ben tiltották ki a munka­helyi büfékből a bort, a sört, meg a pálinkát. Mint oly sok más rendelet, azonban ez is csak szándék maradt, mert a gyakorlatban mindössze annyi történt hogy a büféket sorra kitatarozták, a jó áruellátás, a kulturált kiszolgálás, valamint a ,,nedű,, közelségének eredmé­nyeként évről évre nőtt kínála­tuk és természetesen forgalmuk a szóban forgó kereskedelmi egységeknek. Mától ismét tilos szeszt áru­sítani és fogyasztani a munka­helyi büfékben. Az ötlet ugye nem új, de nem is elvetendő. Büfék nélkül is sokat iszunk, legalább a munkahelyen, mun­kaidőben ne mérgezzük magun­kat. Mármint itallal. Hogy mennyivel csökken majd az egy főre jutó szeszfogyasz­tás, az csak később derül ki. A rendelet aktualitásához éa szelleméhez azonban kétség nem férhet. Minden bizonnyal na­gyobb sikerre számíthatna azon« ban ez a legújabb „szesztila­lom’‘is, ha nemcsak a büfék polcairól kerülnének le a boro3 a sörös- a pálinkásüvegek, ha­nem azoknak a korábban hozott rendeleteknek is érvényt szerez­nének, amelyek félreérthetetle­nül és kivétel nélkül megtiltják a munkahelyi és főként a mun­kaidő alatti italozást. Ne átitas­suk magunkat: ott is gyakran felöntenek a garatra, ahol nincs és nem is volt büfé. Mert inni nemcsak a büfékben lehet. Különösen, ha hagyják is. «4 EILs..-. —íeods— Szakszervezeti előkészületek Több mint 25 ezer embert oktatnak T apasztalatcserén a díszítőművész szakkörnél Országosan is elismert munkája nyomán a megyei , Művelődési Központ és a Ha­zafias Népfront megyei nő­bizottsága szervezésében mű­ködő díszítőművész szakkör. Tagjai rendszeresen szerepel­nek munkáikkal a különböző országos jellegű népművé­szeti kiállításokon. A nyír­egyházi díszítőművész szak­kör tagjai tapasztalatcserére érkeztek Egerbe, hogy köze­lebbről is megismerkedjenek a szakkör munkájával, a pa­lóc tájegység hagyományai­val. A 45 tagú csoportot dr. Puskás Nándorné, a nyíregy­Na és a nők...? összekülönbözött a feleségé­vel és odáig fajult a dolog, hogy most már válnak. Es mit fundált ki sundám-bun- dám ez a gazember?! Rá­szedte a munkatársait, hogy vállaljanak át magukra bi­zonyos részt a teljesítményé­ből, mert így papíron keve­sebb lesz a keresete és ke­vesebb gyerektartást kell majd fizetnie. Nem sok pénz­ről, hatvan-nyolcvan forint­ról lett volna szó, amitől el akarta ütni a saját gyerme­két. Éppen ma derült ki a hamisság. Először egy ropo­gós fegyelmit akartam a nyakába akasztani, aztán ar­ra gondoltam, nem ítélkez­hetek ebben az ügyben egy személyben. Javasoltam, ál­lítsák társadalmi bíróság elé és szabjon rá büntetést a kollektíva. őszintén háborog, méltat­lankodik ez a csinos asz- szony, az üzem vezetője. Leginkább a munkatársakra mérges, az nem fér a fejébe, hogyan állhatták rá, hogy közreműködők legyenek eb­házi szakkör vezetője vezet­te.- A látogatókkal Eiben Im- réné népi iparművész, a me­gyei szakkör vezetője ismer­tette a palóc népszokásokat, majd megtekintették az ere­deti palóc kézimunkákat, — melyeket a szakkör vezetője a szajlai asszonyok körében gyűjtött, s melyek alapot ad­tak a palóc színes hímzés új rater vezéséhez. A vendégek látogatását még ebben az évben viszo­nozzák az egri asszonyok, hogy a szabolcsi táj népmű­vészeti hagyományaival is­merkedjenek. ben az alattomosan kitervelt; csalásban. — Talán az Illető úgy óllí-; tóttá be előttük a dolgot, < hogy az asszony, a feleség a < hibás mindenért — próbálok; indokot keresni számukra. — Pontosan erre hivatkoz­tak ők is, amikor kérdeztem^ — néz rám az üzemvezető« asszony. — Persze, ,ez nem« mentség a cinkosságra. Csa-; ládosak mind. Legalább a< gyerekre kellett volna gon-< dőlniük, akit ők is segítetteké meglopni. Nem úszhatják« meg az ügyet büntetés nél-< kül. Egyetértőén bólintok. Igen,! igen. Azután, csupáncsak < férfiszolidaritásból, megkér­dezem: — Na és a nők... ? Velük < nincs gond? Ők semmit sem; csinálnak soha? — A nők... ? — nyitja J rám sugaras szemét seprű­sűrűségű pillái közül. — A j nők — mondja — lábravalót, j ingeket és zakókat, nadrágo- J kát csinálnak a férfiaknak. J Ugyanis a mi üzemünkben j minden termék a férfiaknak! készül... S ahogy ezt mondta, nyu- < godt, zöld szeme kötekedően; mosolygott. Pataky Dezső Immár szeptemberre for­dult a naptár. Még néhány nap és kezdődik az iskola­év, s hamarosan elközeleg a szakszervezeti népművelés idényének nyitánya is. Az 1976—77-es oktatási év fel­adataira időben elkezdték az előkészületeket, erről tanács­kozott kedden délelőtt Eger­ben az SZMT kulturális, agi- tációs és propaganda bizott­sága is. Az egri szakszervezeti székházban rendezett ta­nácskozáson — amelyet Molnár hászlóné, a Pedagó­gus-szakszervezet Heves megyei Bizottságának titká­ra, a kulturális, agitációs és propaganda munkabizottság elnöke vezetett — elsőnek Horváth Nándor, az SZMT osztályvezetője számolt be a soros feladatokról. Elmon­dotta többek között, hogy a bizottságnak meg kell vizs­gálni a szocialista életmód é: életforma alakulásának, fej­lesztésének Heves megye tapasztalatait. A testület tag­jai előtt részletesen ismertet­te a vizsgálati program ja vasolt szempontjait, amelye kiegészítésekkel elfogadtak. Ezután Garamvölgyi Lá jós, az SZMT oktatási mun­kabizottságának titkára táí tott tájékoztatót a 76—77-e oktatási év előkészítésénél feladatairól az SZMT elnök ségének ötéves oktatási prog ramja alapján. Elmondott; többek között, hogy az idei több mint 25 ezer dolgozi vesz részt a szakszervezet oktatás különböző formái ban. A feladatok teljesítésé hez kérte a munkabizottsáj tagjainak támogatását, han­goztatta : a szakszervezet népművelés tetteinek talaj, előkészített, jöhet a kultúr: magvetése. KüosogatogepeSx Gyárában, ausztrál licenc alapján, gyártják a nagy teljesít­ményű konyhai mosogatógépeket. A gyárban havonta mint­egy 50 darab készül, ezek nagy részét belföldön értékesítik, de az idén 100 darabot a KGST-országokba is exportálnak, (MTI fotó — Fehér József — KS) A Magyar Szocialista Munkáspárt {leves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP 7A.NOS — Kiadia 9 Heves megyei Lapkiad vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZ1US FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (PL: 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29, 2! 44. S200 Gyöngyös, Rózsa u 11-697. 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) lü-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Éle fizetési di1 egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, VinceUérisktS utca 3. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF. J é

Next

/
Oldalképek
Tartalom