Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-26 / 228. szám

VVAAAAAAA/VAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/SAAAAAAAAA^AAAÍJ

s

Ismeretterjesztés magasabb fokon

Napjainkban, a tudományos-technikai forradalom ki- teljesedésének időszakában egymás után születnek, s hunynak ki a különböző divatos burzsoá jóslatok, aggodalmak, amelyek megjövendölték már a tudományos és humán kultúra kibékíthetetlen ellentétét. A civilizációs pesszimizmusnak a gyökere: a társadalom- és természet- tudományos szemlélet egységének fölbomlása, a társadalmi motivációkat figyelmen kívül hagyó, egyoldalúvá torzult világkép.

Legutóbb egy tekintélyes tudós személyiség, Moris Goldsmith — a Brit Tudománynépszerűsítő írók Egyesületének alapítója — már egyenesen a tudomány népszerűsítésének, az ismeretterjesztésnek létjogosultságát, lehetőségét vonta kétségbe. íme nézeteinek summázata: „Napjainkban le kell mondanunk a tudomány népszerűsítésének még a fogalmáról is... Nincs miért népszerűsíteni a tudományt olyan világban, ahol az vezető helyet foglal el. Hiszen csupán a kozmikus technika látványa többet nyújt a tudományos megismerésben, mint a szavak milliói. A mai tudomány katasztrofális hatalma, mindnyájunkat morális problémák elé állít...”

Szocialista társadalmunkban nincs talaja az ehhez hasonló nézeteknek. Ugyanakkor valljuk, s életünkben tapasztaljuk, hogy a kibontakozó tudományos-technikai forradalom a szocializmus feltételei között megköveteli az ismeretet, szakértelmet, és megköveteli ezzel kölcsönhatásban a széles horizontú, állampolgári, közösségi, nemzetközi és nemzeti öntudatot, s ennek megfelelő életvitelt, erkölcsöket, magatartást, kultúrát is.

Egy és más a kétségek közül persze hozzánk is eljutott, így például a televízió mindenhatóságáról és egyeduralmáról valló nézet, ám kiderült, hogy miközben a televízió valami újat, többletet ad a művelődés eddigi formáihoz, ugyanakkor növeli az érdeklődést más lehetőségek, így az ismeretterjesztés egyéb formái iránt is. Legföljebb olyan helyzetet teremt, amelyben a közművelődés „hagyományos” intézményei és formációi arra kényszerülnek, hogy tevékenységüket megújítva, az eddiginél hatékonyabban dolgozzanak.

Jelesen vonatkozik ez — többek között — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatra. A közművelődésben betöltött szerepét jelzi, hogy az elmúlt 20 évben a társulat évente 80—100 ezer előadást tartott 4—5 millió résztvevő számára. Ezen túlmenően különböző tanfolyamokat, Szakköröket, önművelő csoportokat működtetett, kiállításokat szervezett, országjáró túrákat vezetett, s egyéb újabb művelődési formákat hívott életre.

Mégis — különösen jí közművelődési párthatározat fényében — szükség van' az ismeretterjesztő társulat munkájának további tökéletesítésére, hatékonyságának növelésére. Ezt ismerte fel a társulat országos elnöksége, ámely megtárgyalta az MSZMP ‘KB közművelődési határozatából a TIT-re háruló feladatokat és kidolgozta programját munkája hatásfokának növelésére.

A párthatározat különös jelentőséget tulajdonít annak az ideológiai követelménynek, hogy a közművelődés eszközeivel nem egyszerűen csak műveltséget kell teremteni, hanem szocialista műveltséget. Ez nemcsak közreműködést igényel a résztvevőktől, hanem határozott ideológiai harcot a nem szocialista nézetek, jelenségek, maradványok ellen. Fel kell lépni a TIT-ben is a divatok, a rosszul értelmezett korszerűsítés, a nemtörődömség, a világnézeti nevelés lebecsülésének jegyében jelentkező ideológiai következetlenségek ellen. Itt elsősorban szemléleti kérdésről van szó, ami azt jelenti, hogy az ismeret- terjesztés ügyét jobban be kell kapcsolni a szocializmus építésének szolgálatába.

Ugyanakkor a társulat elnöksége megállapította, hogy a társadalomtudományi ismeretterjesztésben még mindig túlzott arányban szerepelnek a mai problémáinktól és korunktól távoleső témák. Fontosságához képest nem elég széles körű a közgazdasági, jogi és történelmi ismeretterjesztés, s nem kielégítő a természettudományi témák aránya sem.

Nem igazodik eléggé a kor követelményeihez a műszaki és agrárismeretek terjesztése sem. Nem foglalkozik súlyának és jelentőségének megfelelő arányban és színvonalon az ipar távlati terveiben kiemelt termelési területekkel, például a vegyipar, a híradástechnikai, illetve olyan átfogó műszaki fejlesztési célkitűzésekkel, mint a gépesítés, az automatizálás, kemizálás.

E tartalmi fogyatékosságokhoz kapcsolódnak a formai hiányosságok. Bár a társulat tevékenységén belül az utóbbi két évben egyre több az élet kívánta és alakította tanfolyamszerű foglalkozás, s bár egyéb új formák is kialakultak — nem sikerült még a párthatározat célkitűzéseinek megfelelő előrehaladást elérni a klub és szakköri keretekben folyó, a résztvevők aktivitására építő művelődési formák fejlesztésében.

E hiányosságok felismerése már önmagában is biztató: magában hordja a kiküszöbölésük lehetőségét. Ám nemcsak tartalmi és formai javítanivaló van a TIT munkájában; tovább kell fejleszteni a szervezeti feltételeket is. A szervezésnek az a formája, amelyben a szervezet legalsó 6zerve a járás és város, már nem felel meg a mai igényeknek. Bár 1975 végéig létrejött 130 helyi — üzemi, hivatali, egyetemi, területi — TIT-szervezet és 350 TIT- csoport, a városokon és járási székhelyeken kívül lakó tagság aránya azonban még mindig kedvezőtlen. Ez a helyzet akadályozza, hogy a társulat a közművelődési ; szempontból legelhanyagoltabb kis községekben, falvak- ; ban és egyéb lakóhelyeken szélesíthesse tevékenységét.

Ezért jelölte meg feladatként a TIT elnöksége, hogy ; 1976—77_ben, az ország egész területén, a TIT-szerveze- \ tek számát 500-ra, a csoportokét pedig 1000-re kell emel- ; ni. Csak így oldható meg az ismeretterjesztés konkrét í tervezése, szervezése, és a helyi értelmiség mozgósítása.

Természetesen a társulatnak tovább kell erősítenie r munkakapcsolatát, együttműködését a többi közművelő- r dési intézménnyel és a művelődési feladatokat is ellátó E társadalmi szervezetekkel. Pontosabban: ez kétoldalú ( erőfeszítéseket igényel. A sikeres előrelépés biztosítéka,

E hogy a különböző pártszervek ma már nemcsak határo< zottabban ösztönzik, hanem sokoldalúan segítik is a tár< sulatot munkakapcsolatainak, együttműködésének erősí< tésében.

S Az ismeretterjesztésben sincs megállás, nincsenek végleges formák, módszerek, szervezeti keretek — mindig egyiket állandóan az élet követelményeihez kell igazítani.

I HAVAS ERVIN

. NAA^AH^AáÁAA/SAAAA>\^VVSAA^Av«weVVVSAAAAAAAiA^VVWWWSAAAAAAAAAAAAi

mi

á%ua/U't

agazi

Q elvétel. Még mindig gyakori beszédtéma, hiszen a felvételt kérők sorsáról a végleges döntést nemrégen hozták meg. Gyűrűznek is az indulatok körülötte. Olykor forr, sistereg a levegő, néhá- nyan nem tudják türtőztetni magukat és esetenként

vad dolgokat mesélnek.

Kivételekről, kenésekről, amelyekben mindig valaki másnak sikerült gyermeke ügyét rendeznie.

Gyöngyösön a bölcsődei, óvodai és a napközis felvétel váltott ki hasonló mozgást, olykor még elkeseredést, dühös kirohanást, vádaskodást és fenyegetést is egyesekből.

★

A városi tanács végrehajtó bizottságának titkára, dr. Szabó Mihály, nagyon politikusán kezd a mondanivalójához.

— Hangsúlyozom, nálunk jobb a helyzet, mint akár az országos átlag, de a megyei adatokkal is versenyre kelhetünk nagy biztonsággal. Ez lényeges körülmény.

Valóban az. De milyen vigaszt nyújt ez a statisztikai kép annak a szülőnek, akinek a kérését visszautasították? öt egyáltalán nem deríti jókedvre az a tény, hogy átlagban jó a helyzet a gyermekek szociális ellátásában Gyöngyösön. Öt legfeljebb még jobban bőszíti az erre való hivatkozás.

— Az is a tényékhez tartozik, hogy mindenkit felvettünk a bölcsődébe is, az óvodába is, aki erre rászorult.

Ez igen, olyan szép, hogy szinte már hihetetlen. Akkor mi Váltja ki az elégedetlenséget, a morgolódást, néhány, egészen pontosan, huszonnyolc olyan szülőnek a szaladgálását a felsőbb fórumokhoz, akik sérelmesnek tartják a döntést?

— Megtörtént, hogy a gyermekgondozási segélyen levő szülő nagyobbik gyerekét nem vettük fel a bölcsődébe - adja a magyarázatot dr. Bállá Gyula, városi főorvos, az egészségügyi osztály vezetője. — Vagy az is kiváltotta az érintett szülő értetlenségét, hogy miért nem a lakásához legközelebbi bölcsődébe viheti a gyerekét, miért kell máshová mennie, illetve, ha az óvodás gyereke az egyik épületbe került, a vele egy tető alatt levő bölcsődébe miért nem viheti a kisebbiket?

Csakugyan, miért? így lenne logikus. Álmélkodha- tunk az „értetlen” szülővel együtt. A válasz: ilyen esetben rendezték a dolgot.

— Jó volna, ha a déli városrészben levő gyermekintézményeinket kerekekre tehetnénk — toldja meg az előző magyarázatot Fejes János, a művelődési osztály vezetője —, és eltolhatnánk a most épülő városrészbe, lakótelepre, mondjuk a Mérges utcaiba. Mindjárt köny- nyebb lenne a dolgunk.

Szóval, ott minden rendben van? Már szinte fölös hely is akad? A kérdés egyenesen az elmondottakból következik.

Néhány adatot idéznünk kell, hogy tájékozódni tudjunk. A városban összesen 267 bölcsődei hely van, és százzal több ennél a ténylegesen felvett gyerekek száma. Az óvodai helyek száma ezer, túlteljesítve ötszázzal. Az általános iskolai napközikbe a tanulóknak körülbelül az egyharmadát tudták felvenni. Még az alsó tagozatosak közül is többet el kellett utasítani. Talán ellentmondásnak tűnik, hogy a felsősök közül nagyjából 150- en vannak olyanok, akik napközisek lehettek. Mert ők nem a legzsúfoltabb körzetek diákjai, csak azért.

No, lám, a segitőkészség

Elutasított

szülők

és

gyerekek

szép bizonyítéka, mondhatjuk megkönnyebbülten a számokat hallva.

— De a felvett gyerekek arányában nem tudtuk a nevelők, a technikai személyzet és a tárgyi eszközök számát is növelni, ezt is közölnünk kell — int óvatosságra Fejes János. — Az óvónők és a személyi állomány minden tagja túlterhelt, a konyhák nem győzik, illetve csak nagy erőfeszítések árán győzik a munkát. Mit mondjak még? Jön a KÖJÁL és megállapítja, nem tartjuk tiszteletben a normákat. Nem jut annyi négyzetméter egy gyerekre, mint amennyi az előírás, a konyhai zsúfoltság szabályellenes. Zárjuk be az intézményt? Bocsássuk el a gyerekeket?

— Ugyanakkor a szülők mindjárt azzal fenyegetőznek, hogy írnak a tv-nek, a különböző pártfórumokhoz, tanácsi szervekhez és minisztériumi főhatóságokhoz fordulnak, mondják, amikor nem tudjuk teljesíteni a kívánságaikat — egészíti ki a feszültség forrására vonatkozó megállapításokat dr. Balia Gyula.

★

Gyöngyösön szinte valamennyi gyermekszociális intézményt be lehetne csukni, ha a KÖJÁL nagyon ragaszkodna mindahhoz, amihez ragaszkodnia kell.

Hirtelenjében néhány kérdés kezd ingerkedni velünk. Lehetséges-e a hatályos rendelkezéseket mindig pontosan megtartani?

A válasz, bár cinikusnak hangzik, nagyon igaz.

— Nálunk minden személy, aki döntésre jogosult, gyakran azt kénytelen keresni, hogyan tudja a rendelkezéseket a társadalmi érdekek szolgálata végett megkerülni. Egy jogász mondta egyszer: minden vizsgálat nélkül, minden „hivatalos” személy, az általa elkövetett vétségek miatt nyugodtan leültethető lenne öt évre. Nagyon kiélezett következtetés ez, de valami fontos dolgot mégis jelez.

A másik kérdés: a társadalmi érdekek szabotálásá- nak minősíthető-e, ha valaki pontosan a rendelkezések betartására törekszik? A harmadik: kj a felelős azért, ha a „jó szándékból” elkövetett szabálytalanság valamilyen káros következményt von maga után, mondjuk, a zsúfoltság miatt gyermekbaleset történik, az agyonterhelt konyhai személyzet nem képes az egészségügyi előírásokat abszolút betartani, és emiatt fertőző betegség lepi meg a gyerekeket? A válasz: az illetékes szakosztály vezetője, mert ő kénytelen mindig írásban közölni a döntését a gyermekszociális intézmény vezetőjévél, mégha előzőleg szóban meg is hányta- vetette vele, és ilyenkor az óvoda vagy a bölcsőde vezetője nem mondhatja a felettesének azt, hogy ő pedig nem hajlandó az intézkedését végrehaitáni. A papír tehát az intézmény vezetőjét formailag védi.

A további kérdések: miért kell mindjárt fenyegetőzni tv-vel, pártbizottsággal, ha valami nem megy „lent”? Miért alakulhatott ki az emberekben olyan vélemény, hogy a panaszukat „fent” biztosan elintézik? Miért kell mindjárt „fentről” olyan instrukciót adni az érintett szakosztályok vezetőinek, hogy „ennek és ennek a gyerekét vegyék fel”? Miért bizhatnak néhányan a protekcióban?

Ne legyünk álszentek, amíg több az eszkimó, mint a fóka, addig előfordulhat egy-két eset, hogy valakinek az érdekében valakiknek szólniuk kell. De csak úgy lehet ebbe az egyáltalán nem elvtelen kompromisszumos eljárásba beletörődnünk, ha valóban érdemes személyek esetéről van szó.

Persze, aki „kimarad”, az soha sem értheti meg, miért sikerült a másiknak.

Kéznél levő a megoldás, társadalmi összefogással kell a pillanatnyi helyzeten segíteni, méghozzá sürgősen.

— Ha az ötödik ötéves tervben szereplő intézmények felépülnek, akkor köny- nyebb lesz a helyzetünk — jegyzi meg Fejes János ennél a témánál. — Nem oldódik meg minden, de a mostani feszültségek lényegesen enyhülnek. A baj ott van, hogy általában a gyermekszociális intézmények építése késik a lakások felépítéséhez viszonyítva.

A társadalmi segítség? Arra is mindjárt hallunk egy nagyon friss példát. A húsipariak előálltak azzal, hogy ők nem akarnak már vesz- kődni ezzel a témával, elég volt nekik vitatkozni itt is, ott is, csinálnak ők maguknak egy óvodát. Aztán, ha minden készen lesz, odaadják a városnak, „üzemeltesse” az tovább. De csak a húsipariak gyerekeit helyezze el benne.

íme, a lelkesítő készség. Aki még ennek sem tud örülni, az bizonyára teljesen fából van.

— Nem lehet megcsinálni.

Mintha mellbe vágnák az embert, hátrahőköl, és bizonyára nagyon furcsa arcot vághat ilyenkor. Hát létezik ilyen?

— Nincs tervesítve, nincs rá státuszunk, nem tudunk oda sem óvónőt, sem más személyt felvenni, de még a fenntartás egyéb költségeit sem tudjuk honnan előteremteni.

— De ha a húsipar építeni akar! — erősködünk hitetlenkedve a közölt vélemény után.

— Nem építhet, mert ehhez nem kaphat engedélyt. Miután beruházásról van szó. Ha átalakítani akar valamilyen épületet, azt sem teheti, mert lakás céljára szolgáló épületet más célra nem szabad használni, még óvodának, napközinek, szociális otthonnak sem.

— De ha elintézi, hogy építhessen vagy átalakíthasson — erősködünk tovább makacsul.

— Mi nem tudjuk átvenni üzemeltetésre, mert nincs tervesítve. Bérkerettel gazdálkodunk, az igaz, de honnan vegyünk el bért? Ha volna forintunk máshol, azt sem bérre, sem beruházásra nem használhatjuk fel.

Meghökkentő. Aztán oldódik az elképedés, mert felülkerekedik a józanság: a társadalom teherbíróképessége, az árualap és a vásárlóerő aránya, a beruházási kapacitás és az igény összehangolása és egy sor egyéb, meg nem kerülhető követelmény teszi világossá a rendelkezések szigorát.

A valóságos helyzet mégsem olyan elkeserítő Gyöngyösön. Tulajdonképpen kényelmi szempontok okoznak összeütközési lehetőséget a szülők és a hatóságok között.

Ilyenek.

A gyereket egy távolabbi intézményben tudják csak elhelyezni. Ha az anya gyermekgondozási segélyen van, a már meglévő másik gyerekét nem veszik fel sem a bölcsődébe, sem az óvodába. Hacsak olyan helyzet nem áll elő, mint az egyik kisiparos-családnál, ahol már négy gyerek van, most várják az ötödiket.

Való igaz, a napközi — az más. Ott nincs hely, egyszerűen.

— Elavultak a mostani normatívák, amelyek alapján kiszámítják, hány lakás után hány gyerek elhelyezésére alkalmas bölcsödét, óvodát, napközis termet kell megépír teni — mondja Fejes János. — A mostani demográfiai mozgás régen túlhaladta ezeket a normákat.

Itt a legfőbb ok. A régi rendelet fölött elszállt az idő.

Ne tűnjék humoros dolognak, de ennek az ellenkezője is igaz. A gyöngyösi VI- os számú iskolának négy tanteremmel való bővítéséhez a KÖJÁL nem akart hozzájárulni, mert nem tudták az előírásnak megfelelő mértékben bővíteni az iskola udvarát a tantermek számának növelésével. Mi lett a megoldás? Betonlábakra állították a négy tantermet, hogy az udvartérből ne vegyenek el további négyzet- métereket a tantermekkel.

A KÖJÁL „kukacosko- dott”? Elnézést a vulgáris kifejezésért! De így közérthetőbb.

Nem. A rendelkezés a bűnös, amely ilyen állásfoglalásra késztette a KÖJÁL-t. Tehetne mást? Utóvégre, néki az a legfőbb teendője, hogy óvja a közegészségügyet az ellene vétőktől.

De egy második tornatermet is kellett volna ehhez a VI-os iskolához építeni, ha már négy tanteremmel bővítették, mert ez is az elavult, de még érvényes rendelet előírása lenne.

Ne tessék nevetni ezeken a „megáll az ész” töltésű körülményeken: valamennyit

hatályos rendelkezés támasztja alá. Kutya kötelessége lenne minden döntésre jogusult személynek ezeket a rendelkezéseket betű szerint megtartani. Különben minek vannak a rendeletek?

—* Ha ad abszurdumig akarjuk feszíteni ezt a kérdést — jegyezték meg ézzel kapcsolatban —, azt is feltehetjük választ várva: meddig lehet a rendelkezéseket a köz érdekében „rugalmasan alkalmazni”? Ha az egyik rendelkezést lehet, g másikat miért nem lehet? Ha a köz érdeke kívánja, hogy olykor a rendelkezéseket humánus szempontok szerint értékeljük, akkor vagy g rendelkezések rosszak, vagy a lehetőség válik gyakorlattá, mégpedig minden rendelkezés esetében.

Ezek már csakugyan nagyon filozofikus töprengések. A pokolra velük! Vagy talán mégis rejtenek ezek a mőr- fondírozások nagyon megszívelendő logikai sorokat

Nem mi tehetünk róla, hogy az adott téma túlnőtt a helyi kéreteken, szétfeszítve a lojális tényezőket, hogy sokkal messzebbre vitt el, mint néhány elutasítóit szülő és gyermek ügye, mint ami Gyöngyös gondjainak egy része.

Mi csak a röntgenképét „hívtuk elő” a diagnózis megállapítása az erre hivatott személyek dolga.

Molnár Ferenc-