Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-24 / 226. szám

I I Jövőre befejezik A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri 24 szintes toronyépületét az építő, a 21. sz. ÁÉV és a kivitelezés­ben közreműködő 17 válla­lat, a tervek szerint a jövő évben fejezik be. Jelenleg az elméleti tömb épületé­ben, valamint az oktatási épületben a belső szerelési munkákat végzik. (MTI Fotó bért — KS) Kozák Al­Nyomozás balladák után * Heves megye, Eger és kör­nyéke rendkívüli gazdag népzenei hagyományokban. Még ma is sok népdalgyűjtő keresi fel a Bükk és Mátra dombjai között meghúzódó falvakat és nem eredményte­lenül. Igen sok falusi kórus, Pávakör működik, többek között Fedémesen, Egerbo- cson, Bükkszéken, Bükk- szentmártonban, Mikófalván és még sorolhatnánk legalább 20 községet a megye területé­ről, akik ápolják falujuk zenei hagyományait. Felületesen ismerünk né­hány balladát, amit szeret­nénk körülhatárolni és meg­menteni az utókor számára. Az alábbiakban négy ilyen balladát írunk le, melyekről kevés adat áll rendelkezé­sünkre, de tudjuk, hogy Egerben, illetve a megye te­rületén ismeretesek. Egri hóstyai történet: Lász­ló Sándor nevű legény sze­relemféltésből megölte ve- télytársát. Kezdődhet így! '*László Sándor mért mentél az ivóba? Jobb lett volna aludni az éjszaka." Vagy: „László Sándor nem fájt-e a te szived, Mikor ezt a szőke legényt megölted?” stb. A következő mozzanatban a gyilkost „kísérik a tömlőé­be”, panaszosan mondja: „Jaj Istenem, hogy kell nékem szenvedni, Legénységem börtönbe kell tölteni." A befejezésben a halott búcsúzik a szeretőjétől: „Horvát Róza, ha fel akarsz keresni, A Hatvani-temetőbe gyere ki. Ott nyugszom egy szomorú fűz fa alatt, Kedves babám, ott sirasd ki magadat.” A második szintén egri vo­natkozású. A század elején Egerből sokan jártak az Al­földre aratni. Egy egri arató- legény öngyilkosságát mesé­li el a következő ballada. „Sütött a nap az egri ! legényekre, j Lakatos Sándor el van keseredve. Nem tudott a dőlt búzában haladni, Azért akart mindenáron meghalni. A továbbiakban leírja az öngyilkosságot, miszerint La­katos Sándor kútba ugrott, vagy kaszába dőlt, majd a halott búcsúzása következik: „Édesanyám, sirassál meg engemet, Idegen földbe temetik testemet. Ti is sirassatok egri kislányok, Mer’ én többet nem járok el hozzátok.’ A fenti két balladának, mind ez ideig két előfordu­lása volt Egerből. Egyet Le- 1 gányi Ferenc jegyzett le kö- ' rülbelül 1925. körül, a má­sikat magam gyűjtöttem 1971-ben, a Ráchóstyán. A harmadik egy vidám történet, két tarnaleleszi só­gorról, akik Egerbe jöttek a vásárba fát, illetve szénát eladni. A kezdés az eddigiek sze­rint egy bizonyos pénzösz- 6zeg megnevezése: „Két pengő húsz krajcár volt a lajbizsebbe, Mikor a jó cserfát behoztam Egerbe” stb. Ott volt a sógora is, Vas Csutora Bernát, aki szénát hozott. „Olyan jó széna vöt, még a szent se kérte, Vas Csutora Bernát haragudott érte. Ne lármázzék, sógor, szólok oda néki, Talán bizony nincs ki mind a négy kerekű Nem lármázott sógor, egye ki a fene, Hanem jól rá ......... a kezem f ejire! összeverekedtek, majd a befejező két sor: „Négyen is rugdostuk még se kapott észre, Alig hogy elbírtuk cipelni Leleszre." Utolsónak egy summás- balladát ismertetünk. Egy lányról szól, aki „summás volt a Harangodi-tanyában.” Kezdő versszak: „Esik eső, szép csendesen csepereg, Szecskó Ilona lassan ballag befele. Borkő Bernát még utána kiáltott: Gyere vissza, mert mindjárt beléd vágok!” „Szecskó Ilona harmad­napra beteg lett.” Elvitték Szerencsre, majd Miskolcra, de az orvosok azt mondták: „Ilonának jó Isten az orvo­sa.” A lány édesanyját hí­vatja : „Öltözzön a lelke fekete gyászba, Ügy jöjjön a lányának halálára.” A lány meghalt és „kivit­ték a miskolci-temetőbe.” Az utolsó versszak: „Gyászba van a heves-bátri főutca, Szecskó Ilona nem sétál végig rajta. Oda van a bandájának címere, Dorkó Bernát átkozott legyen érte!" Gondoljuk, hogy akik eze­ket a balladákat ismerhetik, nem szívesen fognak tollat a kezükbe, mégis kérjük azo­kat az olvasóinkat, akik bár­melyik ballada szövegét, vagy dallamát valamilyen formában ismerik — nem baj, ha a fentebb közöltek nem azonos szöveggel — vagy valamit tudnak a ke­letkezéséről, írják meg a Népújság Szerkesztősége cí­mére (Eger, Beloiannisz u. 3.) a feladó nevét és lakcí­mét megjelölve. Nagy Miklós Évadnyitó a Gárdonyi Géza Színházban Premiert tartott csütörtö­kön este a Gárdonyi Géza Színház. Az évad első bemu­tatója Johann Strauss a De­nevér című operettje volt. A Rózsa Sándor, Várhegyi Már­ta, Komáromy Éva és Varga Gyula főszereplésével bemu- . tatott Strauss operett —, amelyet Bor József rende­zett — a premier közönsége előtt nagy sikert aratott A könyvtárügyi új jogszabályok alkalmazásáról A Kulturális Minisztéri­umban megkezdték a könyvtárakra vonatkozó tör­vényerejű és minisztertaná­csi rendelet végrehajtási utasításának előkészítését A júniusban megjelent jogszabályok csak a legalap­vetőbb, legáltalánosabb ren­delkezéseket tartalmazzák, ezek alkalmazására dolgoz­zák ki a miniszteri utasítá­sokat, rendeleteket A könyvtári rendszer haté­kony működéséhez szüksé­ges sürgős intézkedéseket összevontan, egyetlen utasí­tásban — lehetőleg még eb­ben az évben — szabályoz­zák. Az utasítás kijelöli a könyvtári hálózatot, a könyvtári együttműködési köröket, koordinációs köz­pontokat és meghatározza a fő feladatokat. Mielőbbi in­tézkedés szükséges már azért is, mert az új alapjog­szabályok részben megvál­toztatták a könyvtári ter­minológiát, például a tu­dományos könyvtár fogal­mát. Ahhoz tehát, hogy a tudományos könyvtárakra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazhassák, meg kell határozni a tudományos könyvtár minősítésének fel­tételeit és ki kell je­lölni a tudományos könyv­tárakat. Üjabban a közmű­velődési vagy más típusú könyvtárat is megilletheti a tudományos könyvtári cím, ha az megfelel bizo­nyos feltételeknek. Az alapszabályok — a könyvtári jogszabályok tör­ténetében először — tartal­mazzák a nemzetiségi lakos­ság anyanyelvi könyvtári ellátásával kapcsolatos ren­delkezéseket is. SUGÁR ISTVÁN: Őszinte vallomás Eger hajdani cifra nyomorúságáról OSMMM 1976. szeptember 24., péntek Eger, a falu Harmadik arcát a város nem mutatja a látogató ide­gennek. Ez az arc kifelé néz, a tág és párás rétek és a kö­zeli hegyek felé, a réten le­gelő állatok és a tavasszal lassan serkenő füvek felé. Ez az arc megvan minden vidé­ki magyar városban, sőt a legtöbb vidéki magyar város­nak ez az igazi arca: A FA­LU. Apró házak, ősszel és ta­vasszal szinte járhatatlan sár, gyér füst a kéményekből. Eger faiurésze körülöleli a városi részt, magába szorítja a templomokat és az iskolá­kat. Szoros és kemény ez az ölelés, lehet, hogy valamikor szorítóis lesz belőle. Már a Makiári hóstya gazdalegényei között az a mondás járja, hugy „szúrd meg, Berci, nadrágos!” Egerben kevés a közvetítő, tehát eléggé éles az ellentét a parasztváros és az úri város között! A város paraszti része, ez az ősterme­lő-öv alig egy-két kilométer­nyire van a város közepétől, de ha a távolságot a szociá­lis helyzet fényeiben mérjük, szörnyű nagy lesz a messze­ség a pompakedvelő nagy­urak városa és a külső nyo­morúság között. A Szalapar- ton pincékben élnek az em­berek, a napszám kicsinysé­géről panaszkodnak és arról, hogy egyre drágul a fa. A lankás dombhátak itt már közvetlenül a szántóföldekbe futnak bele és e dombhátak alja háztetőben végződik. A domb lábát a szalapartiak cseréppel, szalmával, zsin­dellyel fedték be, anyagi ál­lapotuk szerint és ha ezeken a halmokon sétál az ember, itt-ott kéménybe ütközik. Ezek a kémények, mint sze­génységadta különlegességek merednek ki a rétből, törek­vő füvek és száradó giz-gaz közül, alattuk emberek lak­nak. „Lakható domb” — gondolom fanyarul, ahogy já­rok a dombtetőn, mely a napszámosok házának teteje is egyben, meg a szomszéd cigányoké. Mert cigányok és magyarok egymás mellett és egyformán a föld alatt lak­nak itt. A különbség csak annyi, hogy a magyarok épí­tenek maguknak mellékhe­lyiséget, a cigányok az ud­vart használják mellékhelyi­ségnek. Annyi, hogy a ma­gyarok befoltozzák deszka­darabbal, konzervdoboz-hul­ladékkal a tetőt, ha kilyukad, a cigányok hagyják a lyukat lyuknak. És még annyi, hogy a magyarok napsugárdíszt fa­ragnak a kapukra, régi ha­gyomány szerint, de lehet, hogy kárpótlásul azért, mert házukba sohase süt be a nap és csak ez a faragott napsu­gár ■ vidámítja életüket. A szobáik mélyen vannak, az utca szintje alatt fél méterrel. vagy még mélyebben és bizo­nyos, hogy eső idején inkább alkalmasak az utcai vizek le­vezetésére ciszternának, mint lakásul embernek. A pince­lakók azt tartják, hogy öre­gek, nagyon öregek ezek a pinceházak, a tö­rökök elől menekülő magya­rok vájták maguknak, hogy megbújjanak az ellenség elöl. A török azóta nagyon régen eltakarodott, de A MA­GYAROK MÉG MINDIG NEM JÖHETNEK FEL A PIN­CEHÁZAKBÓL. Valamilyen ellenség mindig odaszorította őket és odaszorítja ma is! Hogy ki ez az ellenség, arra az a három parasztgyerek adott választ, aki aggodalom­mal figyelte, mint rajzolom a házak alaprajzát a domb­tetőről. Mikor hívtam őket magamhoz, azt válaszolták, hogy nem mernek jönni, mert félnek, hogy letaszítom őket a domboldalról. Lehet, hogy csak évődés volt a sza­vukban, de lehet, hogy eb­ben az évődésben a nadrá­gos embertől való irtózás fejeződött ki, fojtott félelem és félelemben bújt harag. Később megbékültek velem és együtt nézegettem velük s háztető-domboldalról a gö­dör-udvarokat. Bevittek egy­két házba, ahol bádoggal bé­lelték a mennyezetet a le- csurgó víz ellen. A pincela­kás egészében barátságos ■•'olt, p:vos virágú tányérok hivalkodtak a falon és előtte talmi tornác fehér oszlopai A gyógyító szó Az ember legdrágább kincse az egészség. Ha egészség nincs, tulajdonképpen nincs jelentősége semmi másnak. A beteg embert nem érdekli az autó, a televízió, a színház, a beteg csupán egyetlenegyet akar: gyógyulni! Ezért csak a remény élteti, a biztatás, hogy előbb, vagy utóbb vissza­nyeri az egészségét. A vasárnap délelőttök általában csendesebbek a kórhá­zakban a többi napoknál. A fennjárók, a lábadozók ilyen­kor felkeresik egymást. Beszélgetnek: — Mi a baj? — A vérnyomás, meg a szív.-J — Mit mond az orvos? — Nem mond különöset, csak latinul beszél... Intézke­dik ezt, azt, és megy, vizitel tovább. — És maga? — Én nem panaszkodhatom! Nagyon szépen gyógyulok, sőt, tegnap a főorvos úr is megdicsért. Nem tűri, hogy ál­landóan az ágyban feküdjek. Az adjunktus úr is aranyos! ö is beszól, amikor csak egy kis ideje van: Sétálgatni, La­jos bácsi, sétálgatni! Magának két hónap múlva munkába kell mennie. Mi lesz, ha folyton fekszik, lustálkodik, elhagy­ja magát? Az egyik szobába „friss” beteget hoznak- Idős néni, sír keservesen. Két-három nővér is bejön, ellátják lelkiismere­tesen, de minden szó nélkül. Egy kis nővérke — úgy mond­ták, alig egy hónapja dolgozik itt — megkérdezi: — Miért sír annyira, kedves néni? — Meghalok én, kedves! Érzem én! Nem leszek job­ban. .. A kis nővér elmosolyodik, még el is neveti magát — Miket beszél a néni? Tudja hány száz, meg száz em­ber ment ki innen már gyógyultan ugyanilyen betegségből? Szót kell fogadni és majd meg tetszik látni... Az idős asszony szeméből felszárad a könny, bütykös ujjaival — mint mentő szalmaszálba — belekapaszkodik a törékeny kis ápolónő karjába. — Köszönöm, csillagom, nagyon köszönöm! Látja, máris könnyebb! Ügy-e, van remény? A másik osztályra kötözésre visznek egy kis gyereket Baleset érte játék közben. — Maga menjen ki! — utasítják a kísérő rokont — Ne! Ne hagyj itt engem! És ne adjon nekem injek­ciót a doktor bácsi. •. A kötözőben komoran csörrennek! a műszerek, ideges a hangulat. — Mi fáj jobban, a kezed, vagy az injekció? — formed rá valaki a zokogó csöppségre... És lehetne sorolni a példákat. A jókat is, sajnos a ros­szakat is. Budapesten egy mogorva adjunktustól egyszer — gyógyulás után — bátorkodtam megkérdezni: — Mindig ilyen mogorva, szigorú a betegekkel? Szeme szikrázott és így válaszolt: — Én, kérem, a diplomámmal tudást szereztem. Azzal gyógyítok. Én orvos vagyok és nem színész... Valóban, az orvosi, az ápolónői diploma mellé „ember­ségből” nem adnak külön bizonyítványt. Nem is papír kér­dése ez! Ezúttal azon tíz- tízezer orvos és ápolónő előtt kí­vánok tiszteletet nyilvánítani, akik tudásuk mellé a szívük­ből is nyújtanak egy „darabkát” a betegeknek^ És a szavuk­kal is gyógyítanak. Lehet, hogy az emberi szó nem orvosság, ámbátor leg­többen mégis hiszünk benne... Szalay István őrizték a bejáratot. Ezek itt már életükben alulról szagol­ják a virágot, - gondoltam ma­gamban búsan, mikor kilép­tünk a sáros utcára. Ez a sár' pontos mércéje Egerben a szegénységnek, ahogyan nő a sár az aszfaltos középponttól kifelé, a sárba süllyedt kiß utcákig, úgy nő a szegénység is. Ezt a szegénységet szép, hangulatos kerettel veszi kö­rül a táj, a párolgó pocso­lyáknak jó tavaszi szaga van, és a Bükk szomszéd hegyei, meg Eger barokk tornyai biztonságosan őrködnek a vi­dék szegényes békéje és csendje fölött. HÁROM ARC — HÁROM RÉTEG E három arc, — a halódó kisváros, a barokk és epigon- ja, meg a falu, — nemcsak a városképben nyilatkozik meg, hanem a városlakókban is. Nemcsak Egerben a vá­rosban, hanem az egri társa­dalomban is. A város egyes részei szinte pontos határvo­nalakkal elkülöníthetők egy­mástól. E három jellemző városkép szerint az egri társadalomnak három arca van. A halódó kisváros a város közepében helyezkedik el, azon a kis területen, melyet Egerben a templomok és egyházi épületek, az iskolák és középületek a város kö­zéppontjából a kereskedelem és az ipar számára átenged­tek. E városrész lakói: az aránylag kevés kereskedő, a kisiparosok jobbmódú, oolgá- rii'b része es a szegényebb körülmények között élő értei, miségiek, „zrk, akik közelebb vannak a kispolgárhoz, mint az úrhoz. A barokk képviselője né­hány szép templom és egyhá­zi épület, a barokk epigon- jának képviselői az összes középületek, továbbá azok a magánházak, ahol az egri „úri társadalom” tagjai lak­nak. Ezek legnagyobbrészt a város középpontjában he­lyezkednek el, szorosan egy­más mellett a főutcán és kis­sé szétszórtabban a belváros egész területén. Ezenkívül azokon a városszéli részeken, ahol a jobb nyugdíjasok lak­nak a kis dombokon, esetleg saját, rendszerint neobarokk jellegű hazakban, távol a vi­lág zajától és még attól a kis zajtól is, mely a világ za­jából Egerbe eljut. E stílus szellemi képviselőit két cso­portra lehet osztani. Az egyik csoport az egyháziaké, mely részint az érsekség, részint a káptalan köré csoportosul egy-egy naprendszerben. A másik a világiaké. Ezeknek egy része az öreg bárok!: me­gyeháza körül kereng, mint olyan bolygó, melynek kap­csolatát a maga napjához nem a nehézkedési erők, ha­nem o társadalmi hibák te­szik. További kisebb szige­tek: a törvényszék, a tiszti­kar és a pénzügyigazgatóság. Általában a barokk-neoba- rckk szellemiség jelzője alá csoportosíthatjuk Egerben mindazokat, akiknek vágyál­muk az egyházi és világi méltóság, vagy úriság. Egy­szerűbben: azt a felső réte­gei, mely saját szava sze­rint a nemzetet fenntartja és ÍGY tartja fenn. Ezenkí­vül azt a középosztályt, mely a nemzet és sokszor a nem­zeti hibánk fenntartásának Egerben is készséges tárna­6ZCL* (Folytat juJ^ I \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom