Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-12 / 190. szám

Évforduló „Nemcsak magamért'’ Ötvenéves az első magyar nyelvű orosz irodalom­történet Kismamák, ha tanulnak... A nyelvész, műfordító, iro­dalomtörténész és kritikus Bonkáló Sándor (1380—1959) nevét a felszabadulás utáni szakirodalomban csali elvét­ve említik. Kevesen isme­rik ellentmondásos pályáját, s még kevesebb azoknak a száma, akik ei is ismerik, hogy buktatóktól, mellőzé­sektől terhes életének szak­mai és kortörténeti szem­pontból kiemelkedő állomá­sai vannak. Az orosz irodalom törté­netének szerzője 1906 és 1916 között Gyöngyösön tanított. 1919-ben Jászi Oszkár köz­benjárására megbízták a budapesti tudományegyetem rutén nyelv és irodalom tanszékének megszervezésé­vel. Haladó nézetei miatt 1924-ben nyugdíjazták. (Sür­gette a magyar—orosz keres­kedelmi kapcsolatok felvé­telének szükségességét, rutén mellett orosz nyelvet és irodalmat is tanított.) Az orosz irodalom törté­nete (Athenaeum Rt., 1926.) c. kétkötetes munkája a budapesti egyetemen eltöl­tött öt esztendő előadásait A pedagógusképző felsőok­tatási intézmények nappali tagozatán idén végzett 3700 hallgató mintegy 70 százalé­ka vállalt július elejéig mun­kát. Túlnyomó többségük pe­dagógusként helyezkedik el. Az utóbbi évekre mind­inkább jellemző, hogy a munkahelyek pályázati kiírá­sukban feltüntetik azokat a kedvezményeket, amelyekkel megkönnyítik a pályakezdés éveit. A legtöbb községben és kisebb városban a taná­csok. az iskolaigazgatók igye­keznek valamilyen kedvez­ményes lakás- és étkezési le­hetőséget biztosítani, s ke­resik a munkába történő zök­kenőmentes beilleszkedés le­hetőségeit. A helyi erőfeszítések mel­lett vonzerőt jelentenek a központi kedvezmények. A nagyobb városoktól távolabb eső. kisebb településeken pél­dául a pedagógusok egyszeri letelepedési segélyt kaphat­nak. amelynek összege 2—10 ezer forintig terjed. Igényel­hetik ezt a segélyt azok a képesítés nélküliek is. akik tanulmányaikat már befejez­ték. Mindenütt a megyei ta­nácsok határozzák meg azok. nak a településeknek a kö­rét, ahol ez a támogatás ad­ható. Amint a Pedagógusok Szakszervezeténél az MTI munkatársának elmondották, a meghatározott összeget min­den jogos igénylő megkapja. Viszonzásként a pedagógu­soknak természetesen bizo­nyos ideig azon a településen kell dolgozniuk. Ezt az időt és az egyéb feltételeket ugyancsak a megyei taná­csok jelölik meg. Elsősorban a kisebb tele­püléseken dolgozók lakás­gondjának megszüntetését se­gíti a kedvezményes pedagó. guslakás-építési kölcsön. Tíz éve kezdődött ez az akció, és a két ötéves terv idősza­kában több mint tízezer pe­dagógus — egyharmaduk há­zaspár! — otthonalapítását tette lehetővé. Június elején jelent meg a pénzügy-, az ok. tatási és a kulturális minisz­ter együttes rendelete, amely az eredeti rendeletet módo­sítja. és az eddigi maximum 140 000 forint kölcsönösszeget 160 000 forintra növeli. A köl­csön továbbra is csak csalá. N. di ház építésére adható, rend­kívül kedvezményes, egyszá­zalékos kamattal. 30 évi rész. letre. Kevéssé ismert — bár az érintettek nagyon is tisz­tában vannak vele —. hogy QiImjsM J.976. augusztus 12., csütörtök tartalmazta. Bonkáló első­ként tett közzé magyar nyel­vű összefoglaló, rendszerező munkát az orosz—szovjet irodalomról. Űttörő munkát végzett annak ellenére, hogy néhány hónap múlva napvi­lágot látott Számán István irodalomtörténete is. (Ez utóbbi gyengébb munka: adatainak nagy része pon­tatlan, szemlélete elfogult.) A szerző korában egyedül­álló nézetet képviselt, ami­kor könyvével hangsúlyoz­ta, hogy a régi orosz iroda­lom nem választható el a Puskinnal megindult klasz- szikus korszaktól. Számos orosz írónak és költőnek el­sőként említi a nevét, elő­ször szól munkásságukról magyar nyelven. Elpanaszol­ja, hogy eddig minden rend­szer nélkül fordították az orosz irodalmi műveket, s gyakran a fércmunkákat is klasszikusnak tekintették. Könyvének megírásához nem­csak a fordításokat, hanem az eredeti munkákat is fel­használta. Az orosz realizmus sajá­tosságát is ő ismerte fel először: „Az igazi realizmust a kölcsön összegéből az állam tízévi egy helyben tanítás után 25 500 forintot, további öt év után újabb 25 500 fo­rintot elenged. Külön intézkedések lehető­vé teszik, hogy rendkívül in­dokolt esetben, a kölcsön összege elérje a 200 000 fo­rintot. Ez a kölcsön csak a kis településeken és elsősor­ban általános iskolákban mű­ködő pedagógusoknak adható abban az esetben, ha a mun­kakör betöltése, a nevelő le­telepítése különösen indokolt. A Pedagógusok Szakszer­vezetének tapasztalatai sze­rint, a pedagógusok számon tartják ezeket a kedvezmé­nyeket. és élnek velük. Sok függ azonban attól, hogy a jó szakemberek megnyerését, letelepítését felelősségteljes feladatuknak érzik-e a foga­dók: a tanácsok, az iskolák, a tantestületek. 1. Elég ritkán szokott a fa­lunkban a vasmacska köly- köket elleni, de még ennél is ritkább, ha mosollyal fo­gadjuk közénk az idegene­ket. Mórikálhatják magu­kat, kitehetik a lelkűket, megkísérthetik a bizalmun­kat a kedveskedés ezer szí­nű pávatáncával: mind-mind haszontalan fáradság. Képe­sek vagyunk úgy nézni az efféle erőlködést, mint va­lami szeméremsértő illetlen­séget. Több rosszat nem mon­dok magunkról. Tény, hogy amikor Suhajdáék megvet­ték az elhalt Bocskor Emma penészes házát, kinyi mó­don találgattuk a kocsmá­ban, mikor veri őket odébb a jégeső, illetve meddig bírják kurázsival a mi rop­pant türelmes néma útála- tunkat. Hát bírták. Pedig hence­gés nélkül állíthatom, szíve­sebben ólálkodnék ellensé­ges lőrések előtt, mint hogy idegenként vegyek házat a mienkéhez hasonló faluban. Mert ugye; ott vagy eltalál­ják az embert, vagy nem. De itt élni kell, és ez igen keserves próbatétel a jöve­vénynek olyan helyen, ahol a tanácselnöktől a pásztorig, a tanítótól a kisbíróig szeg­ről-végről az egész falu egyetlen atyafiság. az orosz irodalomban látjuk, mert az egész életet ábrá­zolja, s nemcsak egy részét, mint pl. Zola, aki rendsze­rint csak a degenerációt ve­szi észre, jóllehet ez a mo­dern társadalomnak csak egyik jellemző vonása. Ebbe a hibába az orosz klassziku­sok nem esnek bele." Az 1917 előtti kormányhű orosz források egyértelműen támadták Nyekraszovot. Bon- káló megvédi a költőt, aki­ért „minden elnyomott és megalázott rajongott”, aki „forrón szerette a népét, s kimondottan gyűlölte az el­nyomatás minden formáját”. Aligha írtak a felszabadu­lás előtti magyar kritikában elismerőbben Turgenyevrői, „a nagy orosz föld legeuró­paibb írójáról”, mint aho­gyan Bonkáló szól róla. Az Egy vadász feljegyzései kap­csán a történelem materia- alista felfogásához közelít. Hangsúlyozza, hogy a Sztyen- ka Razin és a Pugacsov ve­zetése alatt felkelt töme­gek ugyanolyan veszélybe sodorták a birodalmat, mint „az 1904—1905. évi lázadá­sok, s végül ezek segítségé­vel győzedelmeskedett az 1917. évi forradalom. Az orosz nép olyan lemondás­hoz szokott óriás, amely tu­datában van erejének, s megremeg a föld, ha meg­mozdul”. Német, francia, cseh, ma­gyar és orosz nyelvű forrá­sain néhány esetben nem tudott felülemelkedni. Pus­kinban például csak nyelv­újítót, Gorkijban csak pro­pagandistát látott. Érthető, hogy nem mehetett vagy nem is tudott volna tovább menni a szerző kora társa­dalmában. Későbbi munkáin a Hor- thy-korszak hatása érezhető, idézeteiből, kommentárjaiból azonban arra is következtet­hetünk, hogy a polgári radi­kálisokhoz közel álló néze­teit nem tagadta meg telje­sem Munkásságának pozitív ele­mei — Az orosz irodalom története, A szlávok, a Há­ború és béke fordítása — nem méltóak a feledésre. Nemcsak kuriózumként, ha­nem forrásként is haszno­síthatók. Erről a Suhajda Vincéről meg nem tudtunk semmit. Amúgy persze mód felett kíváncsiak voltunk, de hát elképzelhető-e afféle bizarr- ság, hogy rákönyököljek a kerítésre, s megkérdezzem: — Mondja már, Suhajda, honnan és miért hordta ma­gukat ide az a bizonyos bo­szorkányszél? És ha már idehordta, miféle szerzethez tartoznak voltaképpen? Meg aztán jó ideig a ke­rítés is hiányzott, amire rá­könyökölhettem volna. Szó, ami szó, hitvány egy házat vásárolt ez a Suhajda. Sze­gény Bocskor Emma néni fölött igencsak megavasodott a nádfedeles vityilló. Jó há­rom éven át csak a kísértete üldögélt a küszöbön, míg ő az orgonabokros temetőben hallgatta a prücskök éjsza­kai ciripelését. Örökösei csak egyszer jöttek el Kanizsáról megnézni a hagyatékot, má­sodszorra már Suhajdáék jöttek, de a motyójukkal együtt. Állítólag harminc­ezer forintot fizettek házért- telekért. Azért állítólag, mert mi­ként említettem volt, holmi kaszinózásra senki nem állt oda velük. Ha köszöntek, visszabólintottunk olyanfor­mán, mintha gondterheltek lennénk. Más semmi. Amit mégis megtudhattunk róluk, Naponta látom őket. A játszótérre igyekeznek. A mama egyik kezében kosár, telistele játékokkal, a má­sikban könyvek, füzetek. És végre ott a játszótér. a mindent lehet birodalma, ahol kedvükre futkározhat- nak, viháncolhatnak anél­kül, hogy nyugtalanítanák, zavarnák az anyukát. Ö ugyanis tanul, államvizsgára készül német nyelvből. ★ Manapság igen gyakori, hogy a GYES-en levő kis­mamák gyermekük ápolása, gondozása, nevelése mellett egyre több időt fordítanak olvasásra, önművelésre. A kézimunkában élenjárók ez idő alatt rengeteget — főleg babakelengyéket — varrnak, hímeznek. De mostanában egyre több azoknak a szá­ma is, akik a három esz­tendőt tankönyvek, füzetek társaságában, vizsgákra ké­szülve töltik. Gyerekneve­lés, önképzés — két na­gyon fontos tevékenység, egyik sem tűr lazaságot, ha­nyagságot, És ha egyszerre túl sok teher ez a kismama vállán, legtöbbször a má­sodiknak, a tanulásnak mond búcsút. A riport során olyan kis­gyermekes mamák után ku­tattunk, akik mind a két megbízatást szívesen vállal­ták. és már leküzdötték az első akadályt, vagy éppen most vágnak neki. I Bobarékli és a . j szerves kémia Recsken, Pocsék házában — akár a mesében — há­rom fiú éldegél. Attila a legidősebb, már hétéves, má­sodik a sorban a kétéves Szabolcs és a legkisebb még karonülő. Balázsnak hívják, s mindössze héthónapos. — Nem tudnám megmon­dani, hogy melyikünk szá­molta jobban a napokat a vakációig, Attila fiam, vagy én — mondja Pócs Ferenc- né. — Ez az iskolaév na­gyon nehezen telt el, és nem is annyira a tanulás, hanem az utazgatás fárasztott el. Kazincbarcikára járok szak- középiskolába, és a négy év befejeztével gép- és vegy­ipari technikusi képesítést kapok. Két évvel ezelőtt, arról szabályszerű kémke­déssel szereztünk tudomást. Figyeltük őket a lőrésen át. Mindjárt az első látásra megállapítottuk, hogy fiatal házasok, szegények és bol­dogok. Munkásfélék. Busz- szal jártak Tapolcára dol­gozni. Az asszony néha vas­utas egyenruhát viselt, így nem kellett megkérdeznünk a százéves jövendőmondót, hogy hol keresi Suhajdáné a kenyerét. Férje a leggyak­rabban éjszakázott, ritkáb­ban huszonnégyórázott. Mint kiderült, őt is a vasút al­kalmazta, de valamilyen ok­ból szolgálaton kívül soha föl nem vette az egyenru­hát. De minden mellékes. An­nál feltűnőbbnek találtuk, hogy nem hatott rájuk a fa­lu néma hadüzenete. Moso­lyogva és karonfogva men­tek végig az utcán, minden­kinek köszöntek, még a gyerekeknek is. Volt, aki viszonozta, volt, aki nem. Ezzel sem törődtek. Amo­lyan harminc év körüliek le­hettek, vagyis fiatalok, de nem nyálasak. Ehhez’ mérten fogták gondozás alá Bocs­kor Emma néni egykori há- zát-portáját. Amikor otthon volt Suhajda, váltig kopá- csolt, mint a harkály. Haj­nalban is, késő este is csap­amikor Szabolcs megszüle­tett, arra gondoltam, ha itt­hon maradok GYES-en, any- nyi szabad időm lesz, hogy unatkozni fogok. Éppen ka­póra jött a gyár pályázati felhívása továbbtanulásra. Jelentkeztem és felvettek. Az első esztendőt szinte játszva tanultam végig, hi­szen a réklimosás, a fürde­tés, pelenkázás. takarítás mellett jól megfért a szer­ves kémia is. Amikor estén­ként a gyerekeket ágyba dugtam, elaltattam, kimen­tem a konyhába kísérletez­getni. A kémcsövekben, lom­bikokban fortyogó vegysze­rekkel együtt olyan volt az a kis helyiség, mint a bo­szorkányműhely. Az első tanév befejezése után újra terhes lettem, s megszüle­tett a kis Balázs is. Három gyerekkel, főleg a picivel igen sok tennivaló akadt, így aztán nem csoda, hogy a második év első felében kicsit bukdácsoltam. Ha fér­jem nem segít olyan sokat, biztosan évhalasztást kér­tem volna. Szerencsére azon­ban mindent magára vál­lalt a vizsgaidőszak alatt, főzött, mosott, vigyázott a gyerekekre, amíg én távol voltam. A következő két év talán még nehezebb lesz, de most már befejezem, ha tö­rik, ha szakad. Azt hiszem, ezt nemcsak magamért kell megtennem, hanem az ap­róságokért is. Mindig sze- x-ettem volna továbbtanulni, és most, a sok-sok házi te­endő mellett szellemi frissí­tőül mindig szívesen ülök a könyvek, füzetek mellé. I Csizmás Kandúr és a disszertáció Éppen a mesére érkeztünk meg Becskeiékhez. A három­éves Péterrel és a 14 hó­napos Csillával izgultuk vé­gig Csizmás Kandúr ka­landjait az Óperenciás ten­geren túl, Seholsincs ország­ban. — A napot mindig mesé­vel zárjuk, enélkül nincs alvás — mondja az anyuka, Réz Etelka. — Meglepődtek a gyárban, amikor beadtam a továbbtanulási kérelme­met az egri főiskolára. Meg is kérdezték tőlem a mun­katársaim, hogy minek ne­ta a zajt az a vézna, hóri- horgas ember. Először a da­rabokra hullott tragacsot eszkábálta össze, hogy aztán napokig trógerolja rajta a képtelenül sok ramatyot a régi téglagyár gödreibe. Emma néni hajdani háza mind kellemesebb ábrázatot öltött. Suhajda megagyusz- tálta a nádfedelet, kipofoz­ta, átfestette az ajtókat, ab­lakokat, bevezettette a vil­lanyt, s egy szép napon ar­ra ébredtünk, hogy a kerí­tés roncsai helyén új drót­háló feszült. Mi több, olyan cifra kaput rittyentett ez a Suhajda, hogy művét joggal nevezhettük bántó kihívás­nak. És a különcködés sem hiányzott belőle. Ki hallott már ilyet, a portáján talált tengernyi hulladékot gondo­san külön válogatta. Ne adj isten, hogy kiszórta volna a íületlen köcsögöket, az ánti- világból való faboronát, ökörjármot, a szúette sütő­lapátot, csoroszlyát, csibeita- tót, kendertilolót meg effélé­ket. Ezeket mind letisztogat­ta és kii-akta a hófehér ám- bitusra. A vasmacskát meg csillár módjára kifüggesz­tette. Az ám, a vasmacska. No, ettől bizony fennakadt a szemem. Először is igen jól mutatott ügyes formájával az ámbitus boltíve alatt. Másodszor, mi a kacskarin- gós nyavalyát keres a mi hegyi falunkban vasmacska. A harmadikat már nem is mondom — vásott rá a fo­gam, jobban, mint kölyök- koromban a fülesbagolyra. .Mert csak úgy a kalap széle kém főiskola, mikor már egyetemi képesítésem van. A tanárképző kémiakiegészítő szakára jelentkeztem, és bál* kémiából nem sok újat fo­gok hallani, a tanítás mód­szertanát, a pedagógiát, a lélektant azonban már iz­galommal várom. Férjem* mel együtt végeztem az ELTE vegyészmérnöki ka­rán, és már akkor foglal­koztam a gondplattal, hogy tanári diplomát is szerzek. Egyelőre még nem döntöt­tem, hogy ha végeztem a főiskolán, mire használom majd fel a diplomámat. A VILATI-ban dolgozom, érde­kes, izgalmas feladatokkal bíztak meg, amit szeretnék jól befejezni. És persze van még egy tervem, vagy mondjam azt: vágyam? A férjem a múlt év decem­berében doktorált, és én sem szeretnék lemaradni mögötte. Esténként a mese után leülök a szakkönyvek közé, gyűjtöm az ötleteket a disszertációmhoz. Sokszor megkérdeztem már magam­tól, hogy miért teszem, meg­éri-e ekkora fába vágni a fejszét? A válaszom ennyi; kell, szükséges, hogy képez­zem magam. Ha nem len­nék GYES-en, akkor is meg­csinálnám. Szeretnék majd később nyelveket is tanulni, hiszen a szakmámhoz elen­gedhetetlen az angol vagy a német műszaki nyelv isme- í-ete., — Hirtelen megfogja a karom és a ruhásszek­rényhez húz. Nevetve mond­ja: — Azt mondják, a mű­szakiaknak botkezük van az ilyenekhez. A GYES-en volt időm bebizonyítani az ellen­kezőjét. Vagy nem? Egymás után szedi elő a szebbnél szebb hímzett térí­tőkét. Büszkén mutatja a gyerekszobát, ahol a fala­kon függő, rongyból, pa­pírból készült mesefigurák a keze munkáját dicsérik. Ilyenek ők, a kismamák. Nem panaszkodnak, csendes példamutatássaf végzik min­dennapi teendőjüket, vagy ahogy ők mondják, a szük­séges jót, délelőtt a kony­hában, a gyerekek körüL este pedig a tankönyvek mellett. mellett súgom oda, hogy magam is kedvelem a régi­ségeket. Persze, nem azokat a nevetséges vászonköcsö­göket, meg egyéb háztartási hulladékokat, amilyennel tudtul adta habókosságát ez a Suhajda, hanem a szülő­falum komolyabb emlékeit. Van például egy olyan ba­konyi kanászostorom, ame­lyért rögvest körmöci arany­nyal fizetne akármelyik mú­zeum, ha elég bolond len* nék megválni tőle. Rendel­kezem egy valódi betyárfo­kossal is, amellyel állítólag Sobri Jóska vert agyon há­rom csikasz farkast télvíz idején, amikor a Sümeg kör­nyéki rengetegben ügetett Kesely lován Répa Rozi kar­jai felé. De vasmacskám nem volt. Mekkora könnyelműség! Tud­va tudtam, hogy szegény Emma néni édes bátyja — viharedzett agglegény — ha­jósként járta a közeli Bala­tont egy életen át. Vétségé­re megtért ide a hegyekbe, majd pedig az orgonavirá­gos temetőbe. Ügy számítottam, a vén Bocskor Fi-igyes minden bi­zonnyal nekem adta volna azt a gyönyörű kovácsolt horgonyt egy liter törkölypá­linkáért meg öt pakli pipa­dohányért. Mai pénzben te­hát egy százasért. Én, ugye, semmiképp nem vigyorog­hattam rá erre a Suhajdá- ra, hogy kössünk üzletet. At- küldtem hozzá Istókot, a ka­masz fiamat. Komoly pénz az a százas, de Suhajda szívtelenül visszaüzent, hogy a vasmacska nem eladó. (Folytatjuk.) Milyen kedvezmények adhatók a vidéki pedagógusoknak? (MTI) Dr. Saiga Attila Szüle Rita

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom