Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-05 / 184. szám

7 1 ! Ki Egri Dózsa — Yarmok (Kuwait) 7:1(4:01 Eger, 300 néző. V: Széchenyi Károly. Nemzetközi barátaágo.-; I labdarúgó mérkőzés. I E. Dózsa: Flak (Rozsnaki) — I Fodor, Burján, Patvaros, Csathó, ! (Horváth), Csuhay (Molnár), Galántai. Zsidai, Barta, Vlgh, Dudás. Edző: Bánkúti László. Yarmook: Elszasz (Gamal) — Kabid, (Lali), Bemir, Khalal, Magdad, Rosdan (Ahmed), Szü­ltél, Héder, Goád II. (Hádi), Goád r„ Falz (Eid). Edző: Ka­pocs). Sándor. A csúszós fű nem ízlett ven­degeinknek, s az erőtől duzzadó Dózsa bajnoki főpróbáján tél- szetős, könnyed játékkal és látványos gólokkal nyert. G: Vig 3. Galántai 3, Dudás, Zsidai, ill'. Szültél. Labdarúgás A játékvezetők is készültek A Heves megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottsá­ga augusztus í—3—4-én a tardo- si sporttáborban rendezte meg a megyei játékvezetők szokásos évi táborozását, ahol a tájékoz­tató jellegű előadásokon kívül a megyei I. osztályban működő játékvezetők szellemi és tlzikai próbatételére is sor került. Az utóbbi Időben megváltozott sza­bálydöntvényeket és módosítá­sokat Is Ismertették, s szó volt ezek egvséges értelmezéséről és alkalmazásáról. .. Az elméleti vizsgát a 13 + 1-es — játékveze­tői kérdéseket tartalmazó — szelvény . kitöltése jelentette. A megjelent 41 játékvezető több­sége ebben jó eredményt ért el. A fizikai felméréseket két cso­portban (negyven éven aluliak és negyven éven felüllek) vé­gezték. melyek keretében 10. 60 és 400 méteres, valamint 12 per­ces futásra került sor. A keddi program keretében lapunk is aktívan képviselve volt, amikor előadás hangzott el a sportújsápírás és játékvezetés kapcsolatáról. Ugyancsak a ked­di napon tartott nagy figyelem­mel kísért előadást Békési Jó­zsef, a megyei TSH helyettes vezetője, aki a játékvezetők tár­sadalompolitikai szerepéről be­szélt. A tábor vendége volt L-osonczi Árpád a Borsod megyei játék­vezető bizottság főtitkára, ugyanis északkeleti szomszé­dainkkal csere-játékvezetői kap esolatot tart fenn megyénk. í záró napon sor került a játék­vezető csoportok hagyományos kispályás mérkőzéseire is. Egri birkózók Csuuasiöban Míg a legjobb sportolóink Montrealban vívták harcukat az öt karika jegyében, addig a ber- vai birkózók — mint arról már írtunk — Csuvasiában képvisel­ték Heves megyei színeit. A 15 fős küldöttség Varjú Vilmosnak, az egri városi tanács titkárának vezetésével tíz napot töltött a szovjet köztársaságban, ápolva ezzel a jó sportbaráti kapcsola­tokat. A programból jelentős rész jutott a versenyszerű spor­tolásnak. Kétszer csapat-, egy­szer pedig egyéni verseny kere­tében találkoztak az Egri Vasas birkózói a Csuvas válogatottal. Alapvető nehézséget kéllett leküzdeni mindkét félnek. hi­szen a szovjetek szabad, a vasa­sok pedig kötöttfogásban verse­nyeztek. A szabadfogásban rert- tíezett első tr.lálkozó a kitűnő adottságokkal rendelkező ha­zaiak 9:1 arányú győzelmével végződött. A kötöttfogású össze­csapáson 6:4-re sikerült vissza­vágniuk a vendégeknek. Az egyéni versenyt ismét szabad­fogásban rendezték, ahol Sipeki István, Nagy József első, Laka­tos András, Palagi János máso­dik. Soós László, Nagy István harmadik helyen végzett. Érde­kes statisztikát készítettek á Vasas-vezetők, mely szerint ösz- szesen 41 mérkőzésen volt alka­lom az erők felmérésére. A győ­zelmi arány 24:17 a szovjetek javára, ami mindent összevetvé reálisan fejezi ki az erőviszo- nvokat. Valamennyi összecsa­pás sorsa vérbeli küzdelemben dőlt el, nagy erőkifejtésre kész­tették egymást a versenyzők. Az egriek számára otthonossá tette a versenyeket az a körül­mény, hogy az ugyancsak dtt levő egri és gyöngyösi főiskolá­sok szűnni nem akaró buzdítás­sal lelkesítették a szőnyegén harcoló Vasas-fipkat. Nagysze­rű élmény volt mindannyiunk számára, hogy a verseny kere­tében. távol hazájától egymásra talált a versenyző és a szurko­ló — mondta haz&érkézésük után Uzelman Ferenc szakosz­tályelnök. Kikapcsólóqásként barátságos labdarúgó-mérkőzés is lezajlott a két nemzet fiái között, melyből az egriek ke­rültek ki győztesen. Az igazi győztes természetesén ezúttal is maga a sport volt, mely ismét jó szolgálatot tett a népek közötti barátság elmé­lyítésében. A táborban tapasztaltak alap ján ‘ megállapíthatjuk, hogy a Heves megyei játékvezetők fel- készülten várják az 1076—77. évi bajnokság rajtját. Kál-Kápoliia a kupagyőztes A Bátori Ákos Nyári Labdá- rúgókupa döntő mérkőzéséire Ká­polnán került sor. Tlszaszőllős tá­volmaradása miatt Kál-kápolna, Besenyőtelek és Felsőtárkáriy csapatai körmérkőzést játszottak. Kelemen Gyula községi tanács­elnök megnyitója után, mintegy 500 néző jelenlétében lépték pá­lyára a csapatok. Eredmények: Besenyőtelek—Felsőtárkány 1:1 (1:0) V: Szigetváry L. A Szabó S. — Riczu I., Nagy L., Zbiskó, Vasas, Szakái. Riczu B., Szabó E. (Kiss), Homonnai, Rágó, Kriston összeállítású megyei újoncnak egyenrangú elleiifele volt a lelkesen Játs: ó Felsőtár­kány. G: Kriston, illetve Hegyi S. Jók: Homonnai, illétvé Baj­zát P., Bakondi P. és Bajzát L. Kál-Kápolna—Besenyőtelik 2:0 (1:0) V: Puhl. A képzettebb játéko­sokat felvonultató kápolnai gár­da biztosan nyárt. G: Szabó, Káló. Jók: Szabó, Karsa ill. Riczu B„ Homonnai. Kál-Kápolna—Felsőtárkány 1:0 (6:0) Innen-onnan A Heves megyei Labdarúgó Szövetség közlönyéből: — Az if­júsági csapatok bajnoki mérkő­zései — az eddigi gyakorlatok­nak megfelelően — a felnőtt csa­patok mérkőzéseivel párhuza­mos sorsolással kerül sorra. A Honvéd Gáspár SE nem indít ifjúsági csapatot, a Magyar Lab­darúgó Szövetség által kiadott országos érvényű labdarúgó­versenykiírás értelmében. A többi sportkör köteles indítani és szerepeltetni ifjúsági csapa­tot. — Áz ifjúsági bajnoki mér­kőzéseken az 1958. szeptember 1— 1962. augusztus 31. közötti időszakban született játékosok szerepeltethetők. Az 1962. au­gusztus 31. után született serdü­lő korú játékosok csak a Heves megyei LSz külön írásbeli enge­délyével szerepeltethetők az if­júsági csapatok bajnoki mérkő­zésein. A felnőtt csapatok baj­noki mérkőzésein az alsó kor­határ: az 1960. évben született játékosok szerepeltethetők 1976. évtől kezdve, míg az 1977. évi tavaszi bajnoki évadban már az 1961. évben születettek is játsz­hatnak. * Augusztusban két jelentős lö­vészverseny színhelye lesz Hat­vanban a MÁV új lőtere. A vá­rosi TSH sportlövő szövetsége és az MHSZ várósí vezetősége közös rendezésében augusztus 15-én kerül sor a hagyományos Alkotmány Kupa versenyre. Ezt követően augusztus 23—29-én rendezik meg Hatvan város fel- szabadulásának 31. évfordulója tiszteletére a ,.Hatvan Kupa” lövészversenyt, melyre Kecske­mét. Salgótarján Bp. Növény- ólai. Gyöngyösi Kitérőgyár, Eger és Sírok legjobb lövészei is jelezték részvételüket. Jelentős változások történtek a járási bajnokságot nyert Hor- ti Vasas labdarúgócsapatának keretében. Az együttes két erős­sége: Misi Ottó és Bajuhovszky György katonai szolgálatra vo­nult be, viszont új játékosok is jöttek. A megyei bajnokság újoncát erősíti nfajd: Szukán Nándor és Somoskeöy Gusztáv (GYESE). Szabó István (Nagyré- de). Kerek Oszkár (Hatvani Ki­nizsi), Futó András (Boldog), Szép Ernő (PAKÜSE). Szántó Gvörgy oktató, aki másfél éve edzősködik Horton, már kijelöl­te a 18-as kerétet, amely így alakult: Rédei J.. Lengyel S., Kerek. Sára. Denés. Buborék. Szukán. Maka. Juhász, Tusór, Széo. Hegedűs. Szabó. Fehér. Somoskeöy, Futó. Rédei D. és Lengyel I. * Az ausztriai Kindberg térsé­gében rendeztek a Mürztaller nemzetközi tájfutóversenyt. A háromnapos viadalon a svájci, az osztrák és a mágyar élgárda mérté ősszé tudását. A férfi elit­kategóriában Boros Zoltán, az Egri Spartacus versenyzője a 2. helyen végzett. A nők verse­nyét Monspart Sarolta nyerte. * Űjabb kettős fordulót bonyolí­tottak le a vízilabda OB II-ben a hét végén, ahól az egri fiúk á következő eredményeket ér­ték el: Elektromos—Egri vízmű 5:4 (2:1, 1:1. 0:1, 2:1). V.: Mar­tin dr., MAVC—Egri Vízmű 1:5 (2:1. 1:2, 2:0,.2:2). v.: Bíró R. Az egri csapat 15 mérkőzésből á póntot szerzett, s ezzel a táblá­zat utolsó előtti 9. helyét fog­lalja cl, • Az egri járási I. osztályú if­júsági bajnokság végéreditténve: 1. Erdők. 24 10 2 4 69- 2? 38 ?. 3.-fatva 24 18 1 5 113- 34 31 3. F.-tárk. 24 13 5 6 58- 3Í 31 4. PAKÜSE 24 12 5 1 81- 33 29 5. Hevesar. 24 10 6 8 39- 43 26 6. Egérszai.1'* 24 15 4 5 94- 33 24 1. Egerbakta 24 10 - 14 5i- 59 aé 8. Egérszólát 24 7 6 11 33- 60 20 9. Andornál«. 24 7 4 13 4l- 82 18 10. Mátraballa 24 7 1 is 37- 8( 15 11. Mátrádér. 24 6 3 15 46-10(1 15 12. Nagytálya 24 6 2 1* 39- 77 14 13. Istenm.* 24 7 1 16 37- 63 7 Megjegyzés: » = 0, •• = ló bün­tetőpont levonva. Az egri járást libdárúgó-báj- noleság ■ U. OsztályátIák végered­ménye : 1. Ivád 20 14 3 3 49-31 31 2. Szajla 20 14 1 5 50-30 20 S. Mikófalva 20 12 4 4 55-33 ’8 4. Noszvaj 20 13 1 6 47-33 27 5. Reésk II. 26 16 2 8 56-40 32 6. Péterv.* 2Ó 9 2 9 42-43 18 7. Verpeléf 20 7 4 9 33-35 18 8. Bódony 20 5 2 13 44-54 12 9. Kérecsend 2Ó 3 5 12 22-49 11 10. Váraszó* 20 4 5 11 20-53 11 11. Makiár 20 1 7 12 17-33 9 * = két büntetőpont levónva. « A vízilabda-bajnokság őszi idényének ratjá előtt Szentesen rangos nemzetközi tórnát ren­deznek. Augusztus 13—15-én könnérkőzésés formában a Szentesi Vízmű, az Egri Dózsa és az Ojpésti Dózsa méri össze tudását három erős külföldi együttessel, a többszörös ÖEK- győztes zágrábi Mladosttal. a jugószláv bajnokság második helyezettjével, az. NDK bajnók- ésapatával. a Dynamo Magde- burggai és az ólasz baj nok.-iag 7. hélyézéttjével. az R ér. éa- tAogliával. Az ünnepélyes meg­nyitó 13-án, pénteken 17 órakor lesz. V: Kóródl. Az első helyre esélyes két csapat a következő Összeállításban lépett pályára. Kál-Kápolna: Szigetközi — Dá­vid, Bencsura, Szabó, Balázs, Borics (Bíró Gy.), Lövei, Bíró L., Bodó, Dománszki (Karsa), Szabó. Felsőtárkány: Bajzát La­jos — Bóta K., Bakondi Ú., Bakondi L., Káló, Bajzát László, Vásárhelyi, Béres, Hegyi S., Bajzát P., Barta (Juhász). Az első félidőben Szigetközi két esetben is ritkán látható nagy bravúrral mentette meg kapuját a góltól. A hajrában feljöttek a hazaiak és Bodó, majd a hosz- szabitáö percében Karsa góljá­val biztosan nyertek. Jók: Szi­getközi (a mezőny legjobbja). Káló, Szabó, ill. Bajzát Lajos, Bakondi P., Hegyi. A döntő végeredménye: 1. Kál-Kápolna 2 2 - - 4-0 4 2. Besenyőtelek* 2-111-31 S. Felsőtárkány* 2-111-31 * = A Besenyőtelek és a Fel­sőtárkány büntetőrúgásokkal döntötték el a második és har- harmadik hely sorsát. Ebben a besenyőtelkiek nyertek 4:3-ra. A díjakat Kovács József járási sportfelügyelő adta át. ★ A füzesabonyi járási LSZ Kompolton rendezte meg a He­vés Ifjúsági Nyári Kupa dön­tőijét. Eredmények: Poroszló— Kómpolt l:ó (1:0) V: Mester,- Kompolt—Atány 5:0 (3:0) V: Vá- rádi, Poroszló—Átány 5:0 (2:0) V: Szakái. Á döntő végeredmé­nye: 1. Poroszló 4, 2. Kompolt 2, 3. Átány 0 ponttal. A füzesabonyi járási LSz ren­dezésében a Füzesabonyi Vasas sporttelepén került sor a női kispályás bajnokcsapatok megyei döntőjére. Eredmények: Egri Lendület— Andornaktálya 2:0 (1:0) G: LáncZki 2. Andornaktálya—Ver- pelét 6:0 (4:0) G: Korózs 6. Egri Lendület—Verpelét 4:1 (3:0) G: Erdélyi 3. Száva illetve Kalinsz- ki. A döntő végeredménye: l. Egri Lendület (Nagyné — Utassyné. Pummer, Száva. Er­délyi. Lánczki, Csere: Dér É. Edző: Nagy Frigyes) 4. 2.* An­dornaktálya 2, 3. Verpelét 0 ponttal. A legeredményesebb csatárnak Kotózs (Andornaktálya), a leg­jobb kapusnak Nagy Frigyesné, s a legsportszerűbb csapatnak pedig Andornaktálya együttese bizonyult: A díjakat Bukodi Gá­bor, a járási LSz titkára adta át. (sz. j.) Az Egri Megyei Bíróság felvesz főfoglalkozású takarítónőt. Jelentkezni lehet a megyei bíróságon: I. em. 58. szoba. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk KORMOS BÓTA JÖZSEFNÉ temetésén megjelénték, utölsó útjára elkísérték. A gyászoló család Balaton Labdarúgó-iskola A KSí labdarúgó-szakosztálya minden nyáron 100 fős táborban foglalkozik kilenctől tizenegy éves gyerekekkel, és ez egyben az ősszel induló KSI labdarúgó-iskola fel­vételi vizsgája is. Képünkön: a jelöltek a kapura lövést gyakorolják. (MTI Fotó — KS) Havannai ünnep Havannában nagy örömmel, ünnepélyesen fogadták a Mont­realban kitünően szerepelt sportolókat, s különösen kiju­tott a gratulációból Teofilo Ste- vensonnak, a nehézsúlyú ökölví­vó-bajnoknak. Stevenson az egyetlen a világon, akinek olimpián egymás után kétszer sikerült a nehézsúlyban győz­nie, méghozzá olyan imponáló fölénnyel, amilyenre kevesen emlékeznek. — Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy sikerült ismétel­nem — nyilatkozta a ringek ünnepelt csillaga. — Meggyőző­désem. hogy Münchenben nehe­zebb volt az olimpiai bajnoki cím kivívása, most kicsit tartot­tak is tőlem az ellenfeleim. . . Arra a kérdésre, hogy elége­dett-e és ott lesz-e a moszkvai olimpián is, így válaszolt: — Nagyon-nagyon elégedett vagyok és boldog, hogy ezt az aranyérmet is a kubai népnek és Fidel Castrónak ajánlhatom. Kitünően érzem magam, ter­mészetesen készülők a moszkvai olimpiára is. A kétszeres olimpiai és egy­szeres világbajnok, aki mögött 116 győzelem és mindössze 10 vereség áll, még csak 24 éves, ami a nehézsúlyúak mezőnyé­ben a legideálisabb kor. Ste­venson kijelentette, hogy szeret­ne minél több versenyen részt venni. APRÓHIRDETÉS ALLAS A Siketek Általános Iskolája felvételre keres takarítónőt. Jelentkezni lehet: Eger, Klapka Gy. u. 10. 1974-ben végzett öntözéses-melio­rációs üzemmérnök állást keres. Eger, vagy környéke jel­igére az egri hirde­tőbe. INGATLAN Egerben a vár környékén garázst bérelnék l évre. Eger, Fazola Hen­rik u. 6. _____________ K ertes ház eladó. (600 n-öl) Andor­naktálya, Rákóczi u. 153. sz._______________ 2 szobás kertes családi ház beköl­tözhetően eladó, fi­zetési kedvezmény­nyel is. Eger, Balas­sa B. u. 21. sz. 17— 19 h között._________ H atvan, Bástya u. 4. sz. alatt ház be­költözhetően eladó. 2 szoba-összkom­fortos állami laká­somat Eger, Eger környéki kertes ház­ra cserélném. ..Meg­egyezéssel 5283” jel­igére a dunaújváro­si hirdetőbe._________ Hatvanban mo­dern kétszintes négy szoba-összkom­fortos családi ház két fürdőszobával, garázzsal 160 n-öl telken eladó.. Lanto­si László Hatvan, Csapajev u. 61. Ér­deklődni a helyszí­nen. __________________ G yöngyösön, ker­tes családi ház vá­rosi kislakásokban, beköltözhetően el­adó. Gyöngyös, Aba u. 2. _____________ G yöngyösön, Ko­lozsvári u. 7. sz. beköltözhetően el­adó. 2 szoba-össz­komfortos, 65 m2 OTP-öröklakás. Levélcím: JPatkós Györgv 1077 Buda­pest VII., Rotten­biller 15._____________ E gerben egyszo­bás összkomfortos bútorozott lakás igé­nyes házaspárnak kiadó. ..Szolid” jel­igére az egri hirde­tőbe. JARMO 1300-as Polski Fiat eladó. Gyöngyös, Saiga, Csalogány u. 16. Telefon: 12-685. IG rendszámú Fiat 128-as eladó. Eger, Kolozsvári út 31. ____________________ J ó állapotban le­vő 601-es Trabant el­adó. Eger, Keglevich u. 20._____________ 25 0 cm3 T. S. MZ motorkerékpár ol­csón eladó. Eger, Cifrakapu u. 13. fszt. 1. 2 éves Zsiguli el­adó. Eger, Zalka Máté 13. Érdeklődni 19 h után Mohácsi. Volkswagen 1302- es garazsírozott el­adó. Dr. Krause, Hatvan, Vöröshad­sereg u. 11. Telefon: 18-97._________________ Z C-s fehér Wart­burg de Luxe eladó. Hatvan, Csányi u. 7. Takács._______________ 4 07-es Moszkvics- alkatrészek eladók. Hatvan—Kerek- haraszt, Gagarin u. Szabó József. VEGYES Jó állapotban tevő működő DET—20 Diesel-targoncát megegyezéssel át­vennénk. Agria Bú­torgyár, Eger. Ügy- intéző: Juhász. ______ Z K 145 Grundig magnó féléves ga­ranciális eladó. Eger, Tittel Pál u. 3. IV/1. Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdaság palackozóüzemeibe és göngyölegtelepére targoncavezetőket keres felvételre­Bővebb felvilágosítást a pincegazdaság központjának munkaügyi és bérosztályán kaphatnak. Eger, Széchenyi u. 3. Gyakorlattal rendelkező A Hatvan és Vidéke ÁFÉSZ kirakatrendezőket húsipari felveszünk. eladót keres Jelentkezni lehet: azonnali belépéssel. Hatvan és Vidéke ÁFÉSZ Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán. kereskedelmi főosztályán Hatvan, Hámán Kató u. 1. Hatvan, Hámán Kató u. 1. T MAI MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTh 8.25 Érdekes szigetek 8.53 Zenekari muzsika 10.03 Éneklő világ 10.30 Magyar mondák 10.50 Cosi fan tutte (Operarészletck) 11.25 Olvasnivaló 11.40 A fáraó (Epizódok Prus regényéből) 12.35 Melódiákoktól 14.00 Irodalmi évfordulónaptár 14.30 Népi zene 15.10 Csákányi László éneket 15.25 Ezeregy délután. . . 16.05 Hidas Frigyes müveiből 16.44 Dzsesszfelvételckböl 17.05 Van új a nap alatt! 17.25 Kincses Veronika énekel 17.46 Népi zene 18.15 Kritikusok fóruma 18.30 Esti magazin 19.15 Menyasszony (Dráma) 20.38 Winifred Atwell zongorázik 20.50 Nagy siker volt! 22.20 örökzöld dallamok 23.14 Magyar zenemüvek PETŐFI 8.33 Slágermúzeum 9.23 Délelőtti torna 9.33 A régi magyar irodalom hetei 10.00 Zenés műsor üdülőknek 11.55 ifjúsági könyvespolc 12.00 Népdalok 12.33 Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik 12.55 Zenekari muzsika 13.25 Édes anyanyelvűnk 13.33 Indulók 14.00 Szórakoztató antikvárium 17.00 Az Ifjúsági Rádió órája 18.00 Könnyűzenei olimpia 18.38 Hét végi panoráma 20.00 Harminc perc rock 20.33 Kíváncsiak klubja 21.25 Magnósok, figyelem! 22.10 Egy szerelem három éjszakája (Zenés játék- részl) 22.33 Zenekari muzsika 23.14 Népi zene SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.05 Hét közben. . . 18.00 Alföldi krónika 18.15 Tánczene 18.28 Hírösszefoglaló — Müsorelözetes i MAGYAR 17.40 A bank (Amerikai filmburleszk) 18.00 Vallomás . 18.25 A nyelv világa 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 Háború és béke (Tévéfilm) 21.30 Teleszubjektív 22.30 Tv-hiradó 3 2. MŰSOR 20.01_ Századunk (Dók.-film) 20.55 Tv-híradó 2. 21.15 Anyag és technika (Rövidfilm) 21.30 Kelepce (Lengyel film' POZSONYI 19.00 Híradó, publicisztika 20.00 Az arany (Tévéjáték) 21.50 Klublátógatóban 21.45 KRESZ-müsor 22.35 Sajtószemle mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4. fél 6 és 8 órakor Mr. Majestyk Színes amerikai kalandfilm EGRI BRÓDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4 és fél 6 órakor Olaszok hihetetlen kaland­jai Leningrádban Színes, szovjet—olasz film- vígjáték Este fél 8 órakor Felső tízezer Színes, szinkronizált angol film EGRI KERT: Este 8 órakor Legendák lovagja GYÖNGYÖSI PUSKINT A kék katona % GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: A kenguru GYÖNGYÖSI KERT: Este 8 órakor Suljeska HATVANI VÖRÖS CSILLAG .* Gerolsteini kaland HEVES: A fej nélküli lovas FÜZESABONY: Fehér Agyar visszatér LŐRINCI: Csempészek nyomában

Next

/
Oldalképek
Tartalom