Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-29 / 204. szám
30000 éves fejsze Feltehetőleg 30 ezer éves fejszére és kőkésre bukkantak Tokió közelében, Takai- do-Higasi térségében. Jelenleg ismereteink szerint ezek a leletek a hasonló tárgyak sorában a legkorábbi eredetű ek. A kőkorszak elejéről származó szerszámokat tíz üledékréteg alatt fedezték fel a régészek. A leletek életkorának mégha, tározásában radioaktív szenet használtak. Így állapítot. ták meg, hogy a fejsze és a kés kb. 30 ezer éves. Akkoriban, a jégkorszak közepe táján Jaján az ázsiai föld. részhez tartozott, és még nem alakult ki a tokiói öböl. A 14 cm hosszú és 9 centiméter széles fejszét minden bizonnyal favágásra és a nagyvadak elejtésére hasz. nálták. A kisebb méretű kés viszont a kisebb vadászzsák. mány elejtésére és a hús fel. dolgozására szolgált. A röntgensugárral végzett vizsgálat kimutatta, hogy a kés hegyé, re tűzve forgatták a húst a tűzön. A külföldi humora BUKAREST: Az építőipari vállalat éjjeliőrt keres. Az egyik jelentkezőt emigy faggatja a személyzeti osztály vezetője: — Mondja kérem, rendelkezik ön azokkal a képességekkel, amelyek egy ilyen állás betöltéséhez szükségesek? — Hogyne kérem, én már a legkisebb zajra is felébredek. DUBLIN: * A víkendező skóthoz váratlan vendégek érkeznek. Vacsorára gombapörkölttel kínálja őket. — Ehető ez a gomba? — kérdi valaki a társaságból. — Ne beszél, hanem egyél — korholja a szomszédja —, a víkendházban különben sem férünk el mindannyian... ★ LONDON: — Borzasztó, hogy milyen feledékeny vagyok — panaszkodik klubtársának az egyik újgazdag, — A minap például puska nélkül mentem vadászni. — Es mikor vette észre, hogy otthon hagyta a puskáját? — Hazafelé jövet, amikor az inasom öt fontot kért fácánvásárlásra... ★ NEW YORK: — Fiam, fiam, neked az isteb pénze is kevés lenne! — szól az apa költekező csemetéjéhez. — Nem is tudom, hogy tíz dollár vagy húsz dollár zsebpénzt adjak neked? — Nem bánom, adjál csak egy tízest, de csomagold be abba a húszasba ... ROMA: — Nem szégyelled magad, kisfiam! Alig látszol ki a földből és már az apád cigarettáját szívod? — Téved a bácsi, mert ez a húgom cigarettája ... , ★ BELGRAD: — Azt ígérted, hogy este nyolcra itthon leszel — szidja férjét az asszony —, most pedig éjjel két óra van! Kíváncsi vagyok, mit találtál ki mentségedre?! — Véletlenül összefutottam Gosával, akinek lányko- rodban kosarat adtál miattam, és most hálából meghívott egy borozóba ... »|^AA^WVWVÄM5^AAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAA»\AAAA/WNAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAf Különlegesség — künyvben: Néprajzi Ínyesmesterség A Minerva Könyvkiadó Vállalat adta ki azt a könyvet, melyet szerzője, Erdei Ferenc, a neves tudós és politikus már nem forgathatott, és nem örvendezhetett nagy sikerének. Nem lehet egyszerűbben és találóbban megfogalmazni a könyv célját, jelentőségét azok számára, akik a gyorsan változó falusi világ egykori kedvelt ételeit szívesen készítik el ma is, baráti találkozók, családi összejövetelek kellemes és még gondolatokat is termő óráiban: mint ahogyan azt a fülszövegen írják: „A parázs hunyorgó, piros melege, a bográcsot ölelő kormos láng lengedezése, a sercegő hús, meg a fővő paprikás hal illata — a várakozás, a készülődés derűje mind át meg át hatja e kedves könyv lapjait. Férfiak kedvére való könyv ez. Erdei Ferenc is a maga örömére, pihentetőnek írta... Annyi nagy műve mellett szinte csupa vidámság ez a könyve: nem a paraszti gondot, kemény munkát, nehéz társadalmi harcokat írta meg. A sütő, főző emberek tudományának hites rajzát adja... A régi magyar paraszti konyhát, aztán a pásztorok, halászok szakácsi tudását úgy idézte fel, hogy útmutatása nyomán bárki elkészítheti e jeles ételeket.” A kis kötet bevezetőjében „Üdvözlet az Olvasó-, nak!” címmel szabadtéri sü- tésre-főzésre invitál bennünket a szerző: „Ahogy növekednek, szaporodnak a városok, ahogy mind nagyobb mértékben urbanizálódik az élet és több a szabad idő, úgy kívánja mind vágyako- zóbban a városlakó a természetet, az időszaki kivonulást a városból. Hétvégi házakban és kertekben, erdei kirándulásokon, táborozóhelyeken való tanyázások- ra keres felüdülési a városiak mind nagyobb tömege... s az ételekben is az erdei-mezei sütés-főzés utolérhetetlen ízeit keresi.” Szinte hallom, ahogy a Tisztelt Olvasó felkiált: „így van!” — és máris megkülönböztetett figyelemmel olvassa tovább e sorokat: mit tanulhat a nagy tudóstól, a barátságos, csendes, természetben töltött órák kedvelőjétől ebből a kis könyvből? Először is azt, hogy a technikai fejlődés sokrétűen megváltoztatta az otthoni sütés-főzés folyamatát, gázét villamos tűzhelyek, előkészítő gépek, hűtőszekrény, zsír nélkül sütő edények, gyorsfűzők olyan változások forrásaivá és kiterjesztőivé lettek, melyek lassan de egyre biztosabban eltávolítják a ma konyháját attól, mely egykor a paraszti konyhát jellemezte, s melynek jó ízei azért napjainkban is visszatérnek, legtöbbször azonban csak — emlékeinkben. Hogy ne így legyen, ' és hogy igazi, jó, egykori ételeket is tálalhassunk családunknak, vendégeinknek, abban segít a „Néprajzi ínyesmesterség” c. könyvecske. Elsősorban a szabadtéri sütés-főzésre, erre a nyugtató, hangulatos tevékenységre ösztönöz, fel is sorolva a hagyományos eszközöket, edényeket, melyek nélkül „igazi” néprajzi ínyesmesterség el sem képzelhető. A nyárs: külön fejezet, hiába a legegyszerűbb sütőszerszám, és bőségesen tárgyalja a nyárson sütés különféle módozatait is. A rostély szintén ősrégi sütőeszköz, melyen kitűnő húsételek készíthetők a szabadtéri sütés izgalmas óráiban. A bogrács, a főzőedények egykori fejedelme a néprajzi ínyesmesterség legfontosabb eszköze. „Különös nevezetességű — ír ja a szerző —, hogy a honfoglaló magyarok cserépbográcsot használtak. Annyira jellemző volt ez rájuk, hogy az ilyen régészeti leletek jelzik a legelső magyar szálláshelyeket.” Annyiféle kapható manapság, hogy sokan gyűjtik is, és alkalomról alkalomra választanak bográcsot az éppen esedékes főzéshez. A következő oldalakon a kis könyv legfontosabb részei; leírások arról, hogyan készíthetünk igazi paprikást, pörköltet, és . a kettő változatát különböző húsfélékből; disznótorost, gulyást, ezeken kívül paprikás krumplit, az egykori „szegényételt”, melyet ma is sokan áhitatos, jó érzéssel fogyasztanak. A krumplistarhonya és a lebbencsleves is feltárja titkait, végül a halászlé és a halpaprikás, ezeknek is számos 1 ríijellegű változata. A leírásokat anyagbeszerzésre és megfelelő eszközökre, szerszámok-" ra vonatkozó jó tanácsokkal zárja a szerző, és azzal a szép gondolattal, hogv társaság nélkül a néprajzi ínyesmesterség sem ér sokat, a közös öröm teszi igazán felejthetetlenné a szabad tűznél tnltnH órákat. SASS ERVIN Zármúzeum nyílt Párizsban Az utóbbi napokban zármúzeum nyílt Párizsban egy XVII. századi palotában, amelyet Lí- bérül Bruant. Colbert „pártfogolja” épített. A múzeumban időrendi sorrendben mutatják be a lakatosművészet remekeit 1840-től kezdve. Látható itt a Chamberd kastély vasból készült zárcso- dájq, a Trianon-palota bronz zárlapja, 1000-ban készült aranyozott zár,, kapukilincsek stb. A gyűjtemény mellett dokumentációs könyvtár áll a láto- gatójc rendelkezésére. Itt a vas- és bronzfeidötgozasfa vonatkozó könyvek, a' XVI—XIX. századi . ornamentista művészeti kiadványok facsimile kiadásai, zár- és kulcstörténeti munkák láthatók. A kérdőjel története Mindennek megvan a maga története, még a kígyóformájú alakzatnak is — alatta ponttal —, anut a kérdő - mondat végére teszünk. A XVI. században élt egy Aldus Manutius nevű nyomdász. Neki köszönhetjük a kérdőjel meghonosítását. Egy napon az az ötlete támadt, hogy a kérdő mondatokat különleges jellel kiemeli. Hogy a nyomdászt mi hozta erre a gondolatra, ma már nem tudjuk megállapítani. Azt azonban tudjuk, hogy Manutius a latin Quaestió (kérdés) szót egy írásjellé alakította át, ami a kérdő mondatokat jellemezte. Ezt oly módon csinálta, hogy egy kis „o” fölé egy nagy „Qu”-t nyomtatott. Az új írásjelet aztán utánozták, és mind nagyobb sikere lett. Később megváltoztatták, rövidítették, s egy könnyebben írható, nyomtatható alakot nyert. A rövidített, egyszerűsített formából keletkezett a kérdőjel mai, közismert alakja. S még egy említésre méltó sajátosság; Manutius a kérdőjeleket nem a mondat végén helyezte el, ahogy ma tesszük, hanem az elején. A mondat végi kérdőjelre csak később tértek át. Egyébként a spanyol nyelvben még ma is szokás két kérdőjelet tenni — egyet a mondat végén, egyet pedig az elején. Bóvli...(?!) Az igényes nyelvhasználati formákat szerető olvasók írásban, telefonon és szóban gyakran nyilatkoznak elítélően a címűi adott szóalakról. Elsősorban azért füstölögnek, hogy ez a szerintük „hétköznapi”, „igénytelen” és „csúnya” szó gyakran és feleslegesen jut nyelvi szerephez. Van jó magyar megfelelője is. Bóvli: kiárusításra szánt, rossz holmi, értéktelen limlom, régi áru, csekély értékű, silány árucikk; fércmű, giccs. Éljünk tehát ezekkel a magyar formákkal! A szavunk szócsaládjába tartozó bóvlis, bóvlizik, formák is egyre gyakrabban jutnák nyelvi szerephez, elsősorban a szóbeli közlésekben. Egy olvasónk különösen felháborodott azon, hogy mar a szépprózában, sőt még a versekben is olvashatta a bóvli megnevezést. A szó valóban nem tartozik a „legszebb” magyar szavak közé: idegen jövevény. A német Bofel^Bovel adott alapot a bóvli kialakulására, s ezzel a hangalakkal illeszkedik bele az ugyancsak német eredetű alábbi szósorba: nudli, gigerli, stanicli, hokedli, sámli stb. Most csak azt mutatjuk meg, hogy pl. a versmonda- tokban milyen stüusértékben és jelentésváltoztatásban jut nyelvi szerephez a bóvli szó. Hogy miért került versbe, arról két költőnk is nyújt magyarázatot. Ladányi Mihály elsősorban azokat az olvasókat nyugtatja, akik megbotránkoznak az igénytelen szavak versbeli használatán: „Nem botrány már a csúnya szó,/ mivel objektívak vagyunk” (Ladányi: Három strófa.); Olykor a valóság hű ábrázolása céljából jut versbeli szerephez szavunk. Erről versbeli magyarázatot Kalász Márton Végül című költeményében a3. „Csak elhasznált, hétköznapi szavakkal szeretnék elmondani,/ ami valóban oly hét. köznapi,1 hogy elhasználjak is tűnik”. Sokszor a lírai groteszket, az ironizáló, a szatirikus hangvételt is tükrözik pl. ezek a vererészletek: Eh. mit nekem a mozik andalító bóvlija” (Tímár György: Dániában). — „Ez ál-svantgard ellen/ Nem azért bátorkodta- lak titeket óvni,/ Mert túlságosan új, hanem mert régi bóvli” (Vas István: Egy másik). — „Március a legjobb vevő,/ mindössze az a bökkenő,! hogy neki jut a bóvli.” (Horváth Imre: Végeladás). Dr. Bakos József j EJNYE! ; — Piriké, főzzön ; két jó kávét, és : küldje fel hozzám ; Perczegős Norberte t ; — szóit ki a titkár; nőjének Stirpák Sán- ; dor, a Timsó• és ; Robbanómotorgyár ; teljhatalmú vezetője. ; Néhány perc ' múl- ; va már az igazgató ; előtt ' ült az Önhibáján kívül kopaszodó ; művezető. — Talán sejti, miért hívattam — mondta komoran Stirpák. — Biztos vagyok benne, hogy nem jutalmat akar átadni — válaszolt Percze; gős. Piriké megje- , lent a két kávéval, Stirpák elgondolkozva kavargatta a két csészét: 7— Magát nem kínálom, mert amint mondta, őrt a vérnyomásának. — Az utóbbi napokban idegesebb vagyok az. átlagnál — mormolta Perczegős rosszkedvűen. — Nos, térjünk a i tárgyra! A robbanórészlegből Sehoda Lajos panaszkodott, magára. Belegázolt a leikébe, minősíthe\ tetten hangon beszélt vele. Elpana- ; szollá, hogy felnőtt, : négy válópert meg- ! ért férfi létére majd- í néni elbőgte magát. ! Az önérzetét sértet- ! te meg. . Mi a véle- ! ménye erről? ! Perczegős Norbert ! mély lélegzetet vett: l Hangja remegett az ! indulattól: > VWVW'WWWWWWWWW\ — Megsértettem iehodát? Igazán saj. lálom. Most már tu- iom, hogy homlokon tellett volna csókolnom, kedves, becéző szavakat kellett volta gügyögnöm a fűébe, kezet kellett volna szorítanom ve. e, vagy vállon ve- 'egetni: „Bravó, Se- ioda, csak így tovább!” — Kérem, tartóz- todjék ettől a gúnyos lángtól. A lényeget nondja, mi történt? — figyelmeztette az gazgató Perczegőst. — Elmondom, mi .örtént. Sehoda La. ios úgy adott ki a kezéből egy robbanómotort, hogy az íasználhatatlan lett. Már csak ócskavasként tudjuk értékesíteni. Amikor meg. láttam, milyen po- :sék munkát végzett, azt mondtam: „Ejnye. Sehoda!” Erre elsápadt, aztán elvörösödött, és úgy nézett rám, mint egy hivatásos bérgyilkosra, majd elrohant az üzemi büfébe disznósajtot enni. Állítólag a disznósajt erőt ad neki nehéz helyzetekben. Hát ez történt... — zárta le beszámolóját a méltán népszerűtlen művezető. Stirpák Sándor kinyitotta az íróasztal fiókját, és bekapott egy szem savanyú cukrot. — Kér? — Köszönöm. Ebéd előtt soha — válaszolta Perczegős. — Nézze barátom, magának teljesen igaza van. Felháborító és meoenaedhetetlen az ilyen tre-i hány munka. De nem? volna szabad elfeléj-\ tenünk, hogy a Tim-? só. és Robbanómo-? torgyár dolgozói ér-? zékenyek. Egy dór-? gáló, megrovó sző? komoly következmé-? nyekkel járhat. Se-? hoda megsértődik és? máris kéri a mun.? kakönyvét. Nagyon? megkérem tehát, ? hogy ha máskor > valami helytelent ta-í pasztái, őrizze meg? nyugalmát, ne mond-? ja azt, hogy ejnye,? hanem inkább men-? jen ki a folyosó egy? eldugott zugába, és? ott alaposan ká.? romkod ja ki magát,? vagyis vezesse le az? idegességét. Legyen a? jelszava: szelídség és\ mosoly! Ezt várom? magától — figyel-? meziette beosztottját? a Timsó. és Rabba. ? nómotorgyár igazga-? tója, majd így foly.? tatta: __ ? — De ugyanakkor? ne feledje, hogy az? új évben nagyobb? jogkör és nagyobb? felelősség vár a mű-? vezétőkre! > Perczegős Norbert,? a balsorsú művezető? köszönt, bétette ma-> ga után az ajtói, az-? tán a néptelen fo-\ lyosó n mély lélegze-? tet vett és halkan? suttogta: > — Ejnye ... | Galambos Szilveszter*
