Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-26 / 201. szám

A rigai balett vendégjátéka 'A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Csajkovszkij Hattyúk tava című balett­jével mutatkozott be a Lett Szocialista Köztársaság Ál­lami Akadémiai Opera- és Balettszínházának táncegyüt­tese. (MTI fotó: Benkő Imre felvétele — KS) Csak a név változott? Néhány nap óta új nevet keli megtanulnunk, méghozzá így: a Gödöllői Agrártudomány Egyetem Mezőgazdasági Főis­kolai Kara. Gyöngyös. Ebből az is kiderül, hogy nem va­lami egészen új felsőoktatási létesítmény kezdte el most a működését, a mátraalji vá­rosban, hanem a régebbi adta át a helyét egy újabbnak. Vajon csak formalitásról, puszta névcseréről van szó? — A hivatalos közlönyben augusztus 7-én jelent meg az új rendelet — halljuk Hodá- szi Miklóstól, a főiskola igaz­gatójától —, de még az át­adás és átvétel nem történt meg. — Milyen változás követ­kezik be ezután? — Megszűnik majd Gyön­gyösön a zöldségtermesztő és az agronómiái szak, marad tehát a szőlész, és új szak lesz az üzemszervező, amely szintén üzemmérnöki képesí­tést ad. 1 — Hallgatókat és oktatókat tcgyaránt érint az átszerve. eés. milyen mértékben? — A tantestületet egyelőre 6zemély szerint semmi váltó, zás nem érinti, mivel az ed­digi szakok kimenő rend­szerben megmaradnak, tehát itt végeznek nálunk mind­azok. akik tavaly itt voltak elsősök. Az új elsősöket érin. tette a változás. Akik hoz­zánk jelentkeztek zöldségter­mesztésre vagy agronómiára, most máshol kezdik meg ta­nulmányaikat. — Ennyi az egész, ilyen si­mán áttelepítették őket? — Nem. hiszen olykor har­colnunk kellett azért, hogy mindazokat fel is vegyék, akiket mi erre érdemesnek találtunk volna, ha a mi hallgatóink lettek volna az új tanévben. Egyikét rende­zetlen ügy még így is ma­radt, fellebbezési eljárás fo­lyik ezekben, de a végső dön­tés meghozatalakor, a tárca­közi bizottság ülésén mi is részt veszünk, tehát vélemé. nyűnket elmondhatjuk. Elő­fordult az is. hogy a jelent­kezőt is. szüleit is meglepte az átirányítás. Például: gyön­gyösi szülők lánya most nem itt jár majd főiskolára, ha­nem a Dunántúlon. Erre ők nem számítottak, és most minden követ igyekeznek megmozgatni, hogy a kislány visszakerüljön Gyöngyösre. Mi ebben nem tudunk segí­teni. Az új szak az üzemszerve­ző. Ennek jövendő hallgatóit a gödöllői egyetem vette fel. Pontos számukat még nem tudják. 60 és 70 között lehet, a fellebbezés folytán még módosulás következik be fel. tétlenül. Feltehetően jórészt Pest környéki fiatalok lehet­nek ezek. akiknek a ltollégiu. mi elhelyezése sem könnyű. Eddig a hallgatók kétharma­da állt fiúkból, most fele-fele arányban számítanak a ne­mek közötti megoszlásra. Emiatt a kollégiumi elhelye­zésben is változásokat kell végrehajtani. — Számítottak már koráb­ban is ezekre a változásokra? OJtégmjüb 107(j. augusztus 116., csütörtök — Hivatalosan ugyan nem tudtunk róla, de sejteni le­hetett. hogy bekövetkezik — közli Hodászi Miklós. — Benne volt a levegőben, ahogy ezt szokás mondani. Ezért fordult elő olyan, hogy a környékből néhányan már az új iskolájukhoz és nem hozzánk küldték el a jelent­kezési lapjukat. Biztosan úgy gondolkoztak, hogy nagyobb eséllyel nézhetnek a felvéte­li elé. ha azon nem közvet­ve, hanem közvetlenül vesz. nek részt, az új iskolájukban. — Ha benne volt a levegő­ben, ha sejthették, akkor az oktatók, a tanári testület kö­rében is okozhatott bizonyos fokú nyugtalanságot, hiszen itt emberek egzisztenciájáról van szó. olyanokéról is, akik itt értek el sikereket, akiket minden szál ehhez az intéz, ményhez és ehhez a városhoz köt? — Túlzás nélkül állítha­tom. az intézet párt. és szakszervezete is sok agitatív jellegű munkát végzett azért, hogy segítse az intézmény ál­lami vezetését a személyes jellegű kérdésekben. Nekünk ugyan jogosítványunk nem volt ahhoz, hogy bárkivel tárgyalhassunk személyes kérdésekben, de azt tudtuk, senkinek sem kell aggódnia a jövője miatt. Ezért éppen olyan nyugodt légkörben, a személyi és a tárgyi feltéte­leknek birtokában kezdhet­jük ezt az idei tanévet is. mint máskor. — Véleménye szerint mi­kortól válik esedékessé, hogy az érdekelt személyekkel a tényleges tárgyalást meg­kezdjék? — Miután a szakok kimenő rendszerét sikerült biztosíta­nunk, legalább két év átme­neti időnk van. Az is fontos körülmény, hogy tavaly sem szorgalmaztuk már a lét­számhiányunk megszünteté­sét, egy kicsit a változásra is gondolva, emiatt az érintett oktatók száma sem olyan ma­gas, mint ellenkező esetben lenne. Mintegy tíz-tizenöt sze. mélynek azonban a sorsá­ról mielőbb dönteni kell, ha nem akarjuk, hogy a belső feszültség elvonja őket a munkától. De ez nem raj­tunk múlik, mi csak a vég­rehajtásban veszünk részt. Az ésszerű változtatások elkerülhetetlenek, éppen a jövő. a haladás érdekében. A mostani esetben csupán egyetlen kérdés nem hagy nyugton bennünket. — A szőlész szakemberek képzése hol folyik ezentúl? A választ Hodászi Miklós így fogalmazta meg: — A Kertészeti Egyete­men, tehát a fővárosban, amelynek főiskolai kara Kecskeméten működik. Ter­mészetesen nálunk is. az egyik szakunkon. Mi következik ebből? A Kertészeti Egyetem a fővá­rosban és annak környékén túl sok, jó nevű szőlőter­mesztő vidéket -nem tud át­fogni. Marad a homoki ter­mesztés Kecskeméten és egy „féllábas” Gyöngyösön. Mi lesz a Hegyaljával, a Dunán­túl jó hírű. kiváló szőlősvi­dékeivel? Ügy tetszik, a szőlő kezd az országos érdeklődés szélé­re kerülni. Mintha már nem lenne elég fontos az export részére sem, mintha a devi zagazdálkodásunkban, deviza, termelésünkben megcsappant volna a súlya. Vajon szabad-e ilyen kö­vetkeztetésekre lehetőséget adni? Jó-e az, ha azt su- galljuk a termelőknek, hogy a szőlő sem a belföldi, sem a külföldi piac szempontjából nem jelentős? Mondjuk, tudjuk, egyre ki­sebb területre zsugorodnak össze szőlőskertjeink. így van ez a mi megyénkben is, de méginkább a Hegyalján, ahogy értesüléseink ezt bizo- nyítják'* a messzibb vi_ dékről is. Meg kell-e vár­nunk. amíg ebből is „ügy” lesz. akárcsak a zöldségből vagy a cukorrépából?-¥■ Elkezdtük a gyöngyösi fő­iskolán bekövetkezett válto­zásokkal és eljutottunk egy egészen más területre. Más területre? Aligha, hiszen a mezőgazdasági szakember, képzés nem választható el a mezőgazdaság egészének és egyes részterületeinek váló. ságától. Hiszen a szakember- képzés a gyakorlati gazdái, kodás érdekében folyik. Ügy is mondhatjuk: olyan lesz a jövő évek mezőgazdasága, amilyen most a szakember- képzésünk mélysége és mér­téke. A mai jelenünk a holnapi jövőnk bölcsője. G. Molnár Ferenc Csörsz árka i ELŐBB még hangos zápor verte a tájat, most csend­van, szép napsütés, finom, áttetsző párákat lehel a fénybe a föld. A műút nyíl­egyenes szalagját nyurga nyárfák, görbe akácok kí­sérik, egészen a faluig. Dor­mant! ez a falu, Remenyik Zsigmond szép faluja, a „mindig emlékeztető és so­hasem feledhető táj”. Ide tartunk, régmúlt idők neve­zetességéhez, Csörsz árká­hoz! Füzesabony felől köze­ledve, ahogy ritkulni kezde­nek és megfogynak a fák, a falu előtt, nagy füves lege­lő mezőben látható ez a ré­gi árok. Hatalmas horpadás, különösebb látványosságot nem kínál. Aki mit sem tud róla, közömbösen halad el mellette, aki azonban vala­mit is tud mibenlétéről, sze­repéről, elidőzik kicsit a töl­tés magasán. A televízió jóvoltából im­már milliók szerezhettek róla tudomást. Érdekes, és nyugodtan mondhatni, izgal­mas dokumentumfilm adott ismertetést történetéről sok forrásértékű adat s az utóbbi évtizedben, a 60-as évek második felében végzett ré­gészeti kutatások alapján. Hosszú évek fáradságos munkájába került, amíg Pa- tay Pál, Soproni Sándor és régésztársaik tisztázni tud­ták : a nevezetes árokrend­szer római tervek alapján épült a IV. század második felében, az akkor szövetsé­ges alföldi szarmata népek közreműködésével. Közvetle­nül Sarmatiát védte, .végső sorban azonban a Pannóniái római tartomány határát erősítette. A TELEVÍZIÓ dokumen­tumfilmjéhez nem sokat le­het hozzátenni, az ismerte­tett forrásértékű adatokat azonban ki kell egészíte­nünk. Ki kell egészítenünk azért, mert a film készítői igen mostohán bántak a Csörsz-árok első ismertető­jével, Bél Mátyással, hiszen még csak a nevét sem emlí­tették. Bél Mátyás a XVIII, századi magyarországi nem­zetleíró tudománynak volt kiváló művelője, az első me­gyei monográfiasorozatnak és a magyar helytörténet­írásnak elindítója. Annyiban is kötelessége a mai króni­kásnak pótolni azt, amit*' a dokumentumfilm készítői el­mulasztottak, mert Bél Má­tyásban a magyar újságírás jelentős úttörőjét is tisztel­hetjük. Bél Mátyás Magyarország egyetemes — politikai és fi­zikai, földrajzi, történeti, nyelvtörténeti, néprajzi, ter­mészetrajzi, gazdasági és or­vosi — képét akarta meg­rajzolni, s nagyszabású terv alapján országos kutatást, gyűjtőmunkát szervezett. Mű­vének első része a kilenc Dunán inneni vármegyét is­merteti, munkáinak nagyobb része pedig kéziratban ma­radt. 1730-ban bejárta Heves és Külső-Szolnok vármegyét, megfordult Egerben, Gyön­gyösön, Szolnokon, bebaran­golta a Tisza vidéki pusztá­kat éppúgy, mint a Mátra és a Bükk tájait. Utazásá­nak, megfigyelésének ered­ményeit foglalta össze a ket­tős vármegyét ismertető munkájában — Notitia co- mitatus ■ Hevesiensis —, amely sajnos, Heves várme­gye elöljáróságának tiltako­zására nem kerülhetett nyomdába. Az Országos Széchenyi Könyvtár kézirat­tárában őrzik ma is, Föl. Lat. 3376. jelzet alatt. A kéziratos munkát — amely­ben a Csörsz árkának első részletes leírása is olvasható —■ Soós Imre, a Heves me­gyei Levéltár ma már nyu­galmazott igazgatója ültette át latin nyelvről magyarra, s így jelenhetett meg végül mégiscsak könyvalakban, 1968-ban, az Eger Vára Ba­rátainak Köre kiadásában. HADD IDÉZZÜK fel itta riportszerű leírás szép mon­datait. Mindenképp érdemes arra, hogy többen megis­merkedjenek vele, hiszen az említett könyv csak kevesek kezében forog, mivel mind­össze 500 példányban jelent meg. íme így írt Bél Mátyás a Csörsz árkáról 1730—1735 között: „A megyének középső táj­részén nevezetes árokrend­szer látható. A Csörsz-árok Csege falu fölött lép ki a Tiszából, borsodi területen halad az Eger patakig, on­nét Abony alá hajolva, Dor- mánd fölött ferdén a Szik­szó patak mellé fut, majd ettől elkanyarodva, a Tárná folyását Kál falunál éri el és mély árkában Zsadányig viszi az egész folyót. Itt ki­lép a folyómederből s míg 4 folyó dél felé tart, az árok, nyugatra fordul, eléri Árok­szállást és nevet ad ennék a településnek. Innét Csány faluig halad. Nem tudnám megmondani, mennyi idő telt el azóta, hogy töltése itt a régiségtől egészen a talaj - szintig lekopott, de Csány-? nál ismét kiemelkedik. A monda azt tartja, hog^ ezt az árokrendszert egykor Csersz király vagy királynő ásatta ki a Tiszától a Duná­ig azért, hogy amikor elfo­lyik belőle a víz, gyorsan eljuthasson az egyik folyótól a másikig. A nép ezért adta neki a Csörsz árka nevet. Régisége, állóképessége szembetűnő. Ugyanis mind­máig megszakítatlan folya­matosságban húzódik ez a két öl mélységnyire kiásott és többé-kevésbé meredek töltés, de megvan még a vi­zet szállító mederszakasz is a Tiszából való kilépése he­lyén, de megvan Dömsödnél is, a Dunánál, mellyel a Csörsz-árok a monda sze­rint valaha össze volt kötve. Később, hosszú idő múltán, a meder egyes középső sza­kaszai földdel feltöltődtek, így a Dunával való kapcso­lata megszakadt, csak az árok őrizte meg mindmáig a folyómeder alakját. Mind­az, amit a nép regél róla mondák és hagyományok alapján, nem több a mesé­nél, melyet bizonyítékokkal alátámasztani nem lehet, a történetírók pedig hallgat­nak róla. Magyarországon másutt is vannak ehhez ha-? sonló sáncok, árkok. Van­nak, akik határozottan ál­lítják, hogy a Tiszán túl i3 láthatók ehhez hasonló, ugyancsak feltöltődött árkok nyomai. Nem tartjuk érde­mesnek ezen hosszasan rá­gódni, de annyit elmondha­tunk róla, amennyit sze«; műnkkel is láttunk: hogy táj nagyon hasonlít egy régi módon megépített védősánc­hoz, melyet a hegyvidéki népek az ellenséges táma­dások kivédése céljából hoz­tak létre. Euagrius, könyva XIV. fejezetében említi, hogy a szkíták vezérét, Eur- sot Tiberius császár ezen a tájon szólította harcba Cos- roe ellen. Lehet, hogy ez a *i Cosroe azonos Csörsszel, aki később árokrendszerrel vette körül birodalmát...” Pataky Dezső 2. Három nap alatt érkezik a vonat Taskentből Moszk­vába; de akkoriban senki sem tudta, hány nap kell az útra. Át kellett törniük a szemközt jövő vonatok ára­datán. Sebesülteket szállítot­tak Taskent, Szamarkand, Buhara kórházaiba, magate­hetetlen öregeket és gyere­keket a testvéri üzbég csa­ládokhoz; gépeket- és acélt vittek, hogy az üzemek, amelyeket kiszakítottak az ellenség által azóta már el­foglalt földből, az új helyen azonnal munkához kezdhes­senek. A szemközt jövő vo­natok visszatarthatatlanul gördültek, kattogtak éjjel­nappal, s csak nagy ritkán dermedtek meg a kitérőkön, hogy utat engedjenek a frontra siető, tankot szállító vagy katonákkal zsúfolt sze­relvényeknek. Álltak, türel­metlenül várakozva, párafel­hőbe burkoltan... ő meg holmi almákkal! A szerelvényt folyton mel­lőzték. Az egyik állomáson szerez egy mozdonyt, a má­sikon elveszik és visszakül­dik, hogy megtoljon egy túl­terhelt vagonsort. És a nyug­talan vonatfüttyök elhalnak mögötte, ott, azon az isme? rős vidéken, ahová annyi nép áttelepült... Az öreg szégyellt moz­donyt kérni az almáinak. De azért lassacskán mégis­csak kúsztak észak felé... Az Araion túl már tél volt. Az öreg nyugtalankod­ni kezdett. Az almát desz­kaládákba csomagolták, s a régi vagonok résein besüví­tett a jeges szél. A kocsik elfelejtett kitérőkön veszte­geltek, távol az állomások melegétől, néptelen puszta­ságokon, kopár sztyeppeken; lapos tetejükön egyre vasta­gabb rétegben rakódott le a hó, s a kerekek között ki­vert kutyaként vonyított a vihar. Rosszul álltak a dol­gok. Az öreget az álom is el­kerülte. Egy éjjel arra lett figyelmes, hogy imbolygó lámpafény közeledik a sze­relvényhez. Majd hosszú ár­nyak vetődtek a hóra. Az öreg nemrég tért vissza az állomásról, ahol semmivel 6em biztatták, se mozdony­nyal, se szénnel, s ha jobb­ra is fordultak volna a dol­gok, akkor is az ügyeletese rohanna, akit otthagyott a piros sapkás állomásfőnök mellett. Jönne sietve, botjá­val ütögetve a síneket, mint a vakok: nem volt lámpása. Az öreg másik kísérője — szintén vele egykorú — kö­penyébe burkolózva^ szundi­kált, saját leheletével s a távoli jobb napok ábrándjá­val melengetve magát. Az öreg is, a kísérői is fegyvertelenek voltak, ám a közeledőket mégis magabiz­tos kiáltás fogadta: — Állj! Ki vagy? — Ne kiabálj, apuskám! — hallatszott a válasz. — Beszédünk van veled. A piros sapkás állomásfő­nök elsőnek kapaszkodott fel a vagonba. Két furcsa vat­takabátos, kucsmás ember követte gyanakvó tekintettel. A kiálló pofacsontú izomtö­megnek olyan kerek volt a háta, mint egy teknősbéká­nak, a szemei futkostak, s szemhéjai úgy hulltak rá, mintha szégyenében el akar­ná takarni a tekintetét vagy álmos lenne. Ragyás szom­szédja meredt tekintettel bá­mult; patkó alakú ajka le- fittyedt, előreugró állát ren­detlen ősz 6zőrcsomó nőtte be, mint a követ a kiégett fű. Az emberek nem tetszet­tek az öregnek, de a ven­dég az vendég, elnézésüket kérte, hogy még teával sem tudja megkínálni őket. — Ezek majd segítenek magának — mondta vidá­man az állomásfőnök. — Együtt megyünk, apus­kám? — topogott a tenyeré­be fújkálva és szaporán pis­logva a fiatalabb. — Akarnak valamit tő­lem? — kérdezte az öreg, de már értette őket. — Eszes ember — csodál­kozott a fiatal, és még sű­rűbben pislogott. — Két vagonra van szük­ség az áruink számára — mondta hidegen-ridegen a ragyás. — Mit visztek? — Kenyérkét sóval — vi­gyorgott a fiatal. — Hová? — Ahol nincs! — Hát az alma? A teknőchátú korcs csaÖ a vállát vonogatta, s eset- tintett a nyelvével. Jól van lakva, jó a kedve — miért nem harcol ez az ember? Hogy mondhatja ilyen köny- nyedén, hogy szórják alföld­re az almát, amit az asz- szonyok Moszkva védelme­zőinek szedtek, csak hogy a kocsikat megtömje a lopott rizzsel meg sóval teli zsá­kokkal, hogy ott adja el őket, ahol nem eladni, de adni kéne? S ami a lényeg: a főnök miért adO|tt nekik mozdonyt? Kenyérért, sóért? — Rendben van — mond­ta az öreg. Nem csodálkozott, hogy ilyen emberekkel találkozik. Csak a társait döbbentette meg utóbb a magyarázatá­val: — Nem engedhettem ki ezeket a bitangokat a ke­zemből ! De elbánni sem tudott ve­lük. Lármát csapni — azt lehetett volna. De mit érne vele? így hát mentek. Az öreg töprengett. Az egyik rövid éjszakai pihenő ide­jén kiszállt, s hívatlan uta­saira rátolta kívülről a re­teszt. És a távoli, sötétbe, hóba borult városba távirat ment: „Két vagon speku­lánst szállítok. A rendőrség teljes készültséggel várjon.” Hajnalra értek a városba. A szerelvényt már várta a rendőrség, a munkásőrök meg a szállingózó hírekre összeverődött tömeg. Mikor elvezették a speku­lánsokat, a peronon felmo­raj lőtt a tömeg. A ragyás körülnézett, ráförmedt az öregre: — Te gazember! Az öreg csak a fejét for­dította utánuk. (Folytatjuk.) I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom