Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-15 / 193. szám

A/VW vWl ( iVAMMAAMAMAAAAAMAAAMAMAAAAAW ,>AAMAAMMAMMAM/VWV Négyszemközt a faluval Ügy kezdődött, hogy: hoppon maradtam. Ügy kell nekem, aki annyit nem tud a maga számára is hasznos illemből, miszerint bejelentetlenül sehová ne érkezz. Nagyrédére sem. Molnár Flóriánt kerestem volna, ő itt a társadalmi elnökhelyettes — meg veze­tő ember a népfrontban, a szövetkezetben is —, de előre nem jeleztem j öttöm, én érkeztem Nagyrédére, ő meg közben éppen Egerbe. — Ezzel hát megvolnánk... — mormoltam önma­gamat jogosan korholva, amikor anyós, asszony, sőt még nagyobbacska leányka gyerek is bizonyította: Molnár Flórián ügyében én aztán ma igencsak feles­legesen érkeztem. Ügy álltam ott a falu közepén, olyan tanácstalanul, mint aki aranyát vesztette. Ki szeret hiába járni? És még nem is okolhatok senkit. Csak magam: magam. Mit lehet itt tenni? Szétnézni. Nem segítség után, mert ebben az esetben az aligha jöhet, de szétnézni csak úgy, kíváncsiságból, mit mu­tat a falu képe. Kicsit kandi szemmel is téve tán, mintha váratlan vendégségbe érkeznénk és míg a ház asszonya felkap valami tisztességest magára, körül- pillantgatnánk: milyen is a ház, hogy tudjuk belőle, milyen is lehet a lakója. "Hát a ház, akarom mondani Nagyréde, amely ép­pen erre az esztendőre lépett múltjából jelene 701. esztendejébe, furcsa egy falu, annyi szent. Jószerint nem is falu. Nem jártam itt, van annak talán négy esztendeje is — bevallani alig merem, hogy meg van az öt is tán’ — és itt, legalábbis amerre forgok én és velem a tekintetem, falut alig látok. Vagy semmi­olyast inkább, ami falu lenne. Kertváros ez. Nagyré- déből, a faluból, Nagyréde kertváros lett? Termelő­szövetkezeti kertváros? Álldogálok az enyhén szemerkélő, tarlóillatú eső­ben és azon tűnődöm, hogyan is lehet egyetlen utca­képpel, egy villanásnyi benyomással így ennyire il­lusztrálni a légszárazabbnak tűnő tényt, adatot. A keresőképes lakosság háromnegyed része, több mint ezer ember a szövetkezetben és a szövetkezetből él. A minap olvastam egy tanulmányt, amely éppen a 701. esztendőre készült, s abban szerepelt ez a tárgyilagos, tényszerű mondat, még 1959-re emlékezve, ami­kor. .. „.. .Munkások, kommunisták jöttek Gyöngyös­ről és a helyi kommunistákkal együtt, kemény viták­ban győzték meg a rédei parasztokat az új életforma előnyeiről.. Arról nem szólt a tanulmány — nem is volt a feladata — hogy mennyi könny is folyt el, hogy an­nak árján besodródjanak — akkor jó néhányan úgy érezték — a szövetkezetbe. Mennyi méreg és mennyi elszántság, mennyi veszekedés és örök harag és mennyi barátság és örök társerő fogódzkodott itt ösz- sze és vált olyan erővé, hogy á Szőlőskert — szép név, igazán szép! — termelőszövetkezet valóban meg­teremje a szőlőt és hozzá a lágy kenyeret is a tag­ságnak. A házak emeletesek is. És villák. És színesek, mint a szivárvány. Talán egynémelyike hivalkodónak is tűnhet, de hát nem örökségből, vagy lottóból épült a legtöbbje, hanem kemény munka a vakolatja, ce­mentje igencsak mindegyiknek. Magamban őrzöm azt a faluképet a gyerekkorból, amely lehetett szép, idil­likus és mindenképpen romantikusabb, mint ez, az it­teni. A fehér, meszelt kicsi szobákkal. A zsupfedeles és kívülről megintcsak fehérre festett, esetleg a lá­bazatnál kékre, vagy — uram ég’ — feketére rity- tyentett házacskákkal, rajtuk a homályos, se ki, se be nem látó ablakszemekkel. A kéményen természe­tesen gólya kelepeit. Az eresz alatt fecske csivitelt. És a kert végében a budi. Szépen megföstve, a dög­legyek irtó hadait nem hallva, a szagot nem érezve, még az is idilli falukép, zsánerkép lehetett. Ide festő ne jöjjön effajta zsánerképet festeni. Ide se. Lassan mind kevesebb településére se az országnak. Az ugyan igaz, — de ez már más téma lehetne, hogy nem ártana azért szép, okos és olcsó, mégis mu­tatós típusterveket kidolgozni a jó és gyarapodó pén­zű, a faluból, kertvárosokká, kertkisvárosokká átved- leni akaió települések és azok lakói számára. Mert így állva és csak bámulva is az utcasoroknyi házak újságát és még jó néhányak szépségét is, mégiscsak felötlik az emberben: mennyi érték, mennyi munka és a régi helyén egy új, de a réginél valahogy mégis szegényesebb falukép. Mármint, hogy egységében, sajátos szépségében, maiságában és korszerűségében, sőt célszerűségében érezhető szegényesebbnek a má­hoz mérten, a ma igényeit figyelembe véve. Ám az is lehetséges, hogy e falu számomra olyannyira várat­lan „újsága” az, ami indokolatlanul keltette bennem ezt a benyomást. Mert azt letagadni és eltagadni nagy ostobaság lenne, hogy Nagyréde is példázza, mint alakul át az egykori magyar falu, a kelet-európai falu, jó értelem­be vett európai településrendszerré. Nem vesztvén el a kertekbe öltözöttségének báját, a gyümölcsfák lomb­jaiból feje köré font párta szépségét, a tágas leve­gősség jó érzését, és a földhöz, a mezőgazdasághoz, a tájhoz való jó ragaszkodását. Nagyréde új, vagy hogy inkább megujhodott, de szervesen illeszkedik a tájba, a szőlőskertek zöld hullámai közé, amelyet oly szépen zár le, foglal keretbe a nem messzi Mátra kicsit min­dig opálos sziluettje. Voltaképpen nem is maradtam én itt hoppon. Voltaképpen nagyon is jó, hogy egy kicsit négy- szemközt maradhattam a falu képével. Míg „kint volt a háziasszony”, jól körülnézhettem, szorgos, gazdák lakják-e a házakat. Azok 1 WWW/WWWftW^WVVWVvWVWVWWVWW»AWWAW\MAWW A parafrázis nemzetközi szó, elterjedésében a latin és a görög nyelvnek egyaránt része volt. Több jelentése közül kettőt említek: sza­bad fordítás, átköltés; sza­bad átdolgozás. Azért vá­lasztottam riportom címéül éppen ezt a szót, mert olyan emberekről szeretnék alább szólni, olyan embereket sze­retnék bemutatni, akik ti­zennégy éves korukban, ép­pen úgy, mint mások, pályát választottak, dolgoztak tisz­tességgel, s aztán, mert nem leltek örömet munkájukban, fordítottak a sorsukon. Sza­badon átköltötték, átdolgoz­ták, átprogramozták az éle­tüket. Persze, az, hogy sza­badon, ez nem teljesen igaz. Némely esetben a kénysze­rítő körülmények voltak a katalizátorok. Riportom szereplőit hosszú évek óta ismerem. Sőt, jól ismerem, hiszen a barátaim. Sok huzakodásba telt, amíg kötélnek álltak, hogy el­mondják parafrázisuk törté­netét. Kikötötték azonban, hogy nem írhatom meg a ne­vüket. Ezt a kívánságot nem tudták kellően indokolni, de hát mit tehet az újságíró, a riportalanyok óhaját teljesí­tenie kell. A történetek ta­nulsága azonban nevek nél­kül is tanulság marad... MEZŐGAZDÁSZ, MINT SZÁLLÁSMESTER ■— Debrecenben végeztem a mezőgazdasági akadémiát, s mindjárt a mély vízbe ke­rültem. Friss diplomával küzdöttem végig a mezőgaz­daság szocializálásának hősi korszakát. Hajdúsági terme­lőszövetkezetben dolgoztam hét esztendeig. Nem mon­dom azt, hogy hét szűkös esztendő volt, hiszen nagyon szépen kerestem. Hatezer fo­rint volt a havi átlagjöve­delmem. Nagyon jó szövet­kezet volt a miénk. Az or­szágos hírnév fényében fü­rödtünk. Nekem azonban sok dolog nem tetszett. Dőlt hoz­zánk a pénz, nyakra-főre kaptuk az állami támoga­tást. De a pénzt a gazdaság vezérkara nem arra fordítot­ta, amire a forintot adták. Mert mire kaptuk a pénzt!? Arra, hogy fejlesszük a ter­melést, gépeket vásároljunk, istállókat építsünk, s hogy fokozzuk a talaj termékeny­ségét, elvégezve a szükséges meliorációs munkákat. Az elnök irodaházat épített, tíá- ridózott a haverokkal, nagy jutalmakat osztogatott aZ irodaőrző hölgyikéknek, pa­zar szobát rendeztetett be magának, s a termelés he­lyett a könyvelést, az ügyvi­telt gépesítette. Mikor több­ször is felemlítettem, hogy ez nem szabályos, ebből baj lehet, lehurrogtak: „Nem rád tartozik a dolog, ne üsd be­le az orrodatj gyerek! ! ! ” Többször szóltam a felettes hatóságoknak is, de hasonló­képp „rendre intettek”. Azt mondták, hogy a tsz-ben Pai a frázis nagyszerűen mennek a dol­gok, minek gizdáskodok. Az­tán valaki azt „javasolta”, hogy ha ennyire rosszul ér­zem magam ebben a jó tsz- ben, keressek magamnak más helyet. Sokáig viaskod­tam és végül beadtam a fel­mondásomat. A vezetőség nem értette a dolgot, nem járult hozzá távozásomhoz. Kétszer is elutasítottak, vé­gül rendkívüli közgyűlést kellett egybehívni, s ha ne­hezen is, de elengedtek. Cso­dálkoztak távozásomon, hi­szen megbecsült ember vol­tam, a termelőszövetkezet háromszoros kiváló dolgozó­ja. Én azonban tudtam, miért kell kiválnom a brancsból: nem akartam bűnrészes lenni a különböző manipulációkban. Mert a vé­gén bírósági ügy lett az egészből. Most idegenforgalmi pá­lyán dolgozom. Elvégeztem az idegenforgalmi főiskolát és most ebben a szakmában dolgozom. Te azt mondod, szállásmester vagyok. Tulaj­donképpen igazad van, hi­szen a munkám az idegen- forgalmi szolgáltatások szer­vezése. Már most eladtam a szállodákat, szálláshelyeket 1977-re. Lóghatnék és teke­reghetnék kedvemre. De az ilyesmi nem kedvemre va­ló. Szeretek dolgozni és a mások munkájából is átvál­lalok, amit lehet, magamra. Hogy elégedett vagyok-e? Igen is, nem is. Nekem élet­elemem az örökös mozgás, a szervezés. Ebből van elég. A pénz azonban kevés. Három­ezer-egyszáz. NEHÉZGÉPKEZELŐ, MINT REKLÁMFŐNÖK — Egerben, a Dobó Gimnáziumban érettségiz­tem, aztán visszamentem oda, ahonnét indultam. Apám cementgyári munkás, a cementgyárba mentem dol­gozni én is. Én voltam az első — és lehet talán az utolsó — érettségizett segédmunkás. A melósok nehezen akartak be­fogadni, de befogadtak. Tulajdonképpen az idő­sebb, több évtizede szakma nélkül dolgozó segédmunká­sok serkentettek, noszogat­tak, hogy tanuljak szakmát, így lettem nehézgépkezelő. Hazudnék, ha azt monda­nám, hogy nem tetszett a szakma. Tetszett, de vala­hogy többre vágytam. Meg­tettem, amit tőlem vártak, sokat dicsértek, sok jutalmat kaptam. És mégis, nem vol­tam elégedett. Elvégeztem a közgazdasági technikumot. S itt jött a sorsfordító vál­tás. Kedvet éreztem a ven­déglátáshoz, otthagytam a gyárat. Kitanultam a sza­kácsmesterséget, dolgoztam hosszú ideig instruktorként, végül a reklám-propaganda ágazat irányítását bízták rám. Közben megszereztem ebből a képesítést is. Diplo­mamunkám a bébiételek reklámozásának a kidolgozá­sa volt. Hogy elégedett va­gyok-e? A válasz nem egy­szerű. Nem egyszerű azért, mert gyakorlatilag nem min­dig azt csinálom, amit egy reklámfőnöknek csinálnia kellene. Hogy példát is mondjak: amit megtervezek, gyakran nekem kell végre­hajtanom. Nincs ember, aki megírjon egy árjegyzék­lajstromot. És van eset, hogy a reklámtáblát én szögezem fel a falra. Sok harcot kell vívni azért, hogy a minimá­lisan szükséges reklámkölt­séget biztosítsák a pénzügyi tervben. Most már elértem, hogy egymillió forinttal gaz­dálkodhatok. Persze, ennek az összegnek nagy részét el­csipkedik. Mégis azt mon­dom, jó sínen vagyunk. Nem azért vagyok nehézgépkezelő, hogy a nehéz dolgokkal ne bírjak megküzdeni... MÜKÖSZÖRÜS, MINT GASZTRONÓMUS — Volt egy tanárom, aki a fegyelmezetlenkedő diákot mindig azzal ijesztgette: „Képen kaplak, mint köszö­rűs a kutyáját!” Lehet, hogy ezért, lehet, hogy másért, de én legelőször is köszörűs let­tem. Műköszörüs. Finom szerkezeteket, szerszámokat, munkadarabokat köszörül­tem gépemen. Speciá­lis és precíziós feladato­kat végeztem. Ehhez a mun­kához jó szem szükségelte­tik. Az én szemem pedig va­lami ok folytán egyszerre több dioptriát is romlott. Mint műköszörűs alkalmat­lan lettem. Sok tanácsot kaRtam, mi­vel próbálkozzam. Én azon­ban nem hallgattam senkire. Pontosan tudtam, hogy mit akarok. Legelőször is elvé­geztem a vendéglátóipari technikumot, utána pedig a vendéglátóipari főiskolát. így a vállalatnál, ahol dolgozom, most gasztronómus vagyok. A gasztronómia tudvalévőén az italok és ételek szakértő ismerete, illetve élvezésük művészete. Egyszerűen meg­határozva, szakácsmesterség. Hogy mi a dolgom, mint gasztronómusnak? Tanács­adás, patronálás. A vendég­látó egységek önállóak, ma­guk állítják össze az étel- és itallapokat. A tanácsot, ja­vaslatot persze nem veszik okvetetlenkedésnek. Leg­többször azért verem a va­sat, hogy több speciális népi ételt vegyenek fel a lajstrom" ba. Régi igazság, hogy a ven­dég szívéhez a legrövidebb és a legegyenesebb út a gyom­rán keresztül vezet. Mégpe­dig a hazai, otthoni ízekkel. Mint gasztronómus, sok hasznát veszem eredeti szak­mámnak. Tudniillik, ha va­lahol baj van, én a csorbát egy-kettőre kiköszörülöm.., VASMUNKÁSBÓL TŰZOLTÓ — Engem tulajdonképpen a sértődöttség indított arra, hogy szakemberként más pá­lyát válasszak. Vasipari szakmunkás vagyok eredeti­leg. Marós, fogazós, vésős Egyetlen szóval mondva — forgácsoló. Ahogy a szak­munkás-bizonyítványt meg­szereztem, mindössze két he­lyen dolgoztam. Szeretek dolgozni. Szeretek hasznos munkát végezni. De rühel­lem az olyanokat, akik csak úgy rászállnak a virágra, akár a darázs a mézre és az­tán gucsmolni, becsmérelni kezdik azt a talajt, amelyen a virágmag megfogant. Fia­tal vagyok, de már sok ló­góst, tekergőt, semmirevaló embert megismertem. Olyat is, aki ha megcsinált egy ér­dekesebb darabot, körülsza­ladta a csarnokot, a gyárat, s mutogatta, hogy ő mit tud... Én mindig arra men­tem, hogy ha fölfogom azt a szerszámot a gépre, ne le­gyen fönnakadás. A kivágott darab század-, sőt ezredmil- liméterre találjon. Aztán azt tapasztaltam, hogy a semmi­revaló dumás emberek kap­ják a több pénzt, nem pedig az, aki precízen és pontosan dolgozik. Különben a dumás bőbeszédűség, állítom, fölér egy jó szakmával. Ahol dolgoztam, jól ismer­tek. A nehezebb darabokat mindig hozzám hozták. Bá­torságot vettem és kértem, emeljék az órabérem. Hadd legyen annyi pénzem a munkám után, mint a du- másoknak, a duma után. El­altatták a kérésemet. Aztán, amikor újra szóltam, objek­tív nehézségre, meg a népgazdaság teherbíró ké­pességére hivatkoztak. És felemelték a KISZ-titkár órabérét, aki még rajz után se bírta megcsinálni a leg­egyszerűbb munkadarabot, s aki a. legkevesebbet állt min­dig munkaidőben a gépe mellé. Olvastam egy felhívást, hogy lehet jelentkezni tűz­oltónak. Nem vagyok még harmincéves, jelentkeztem. Szívesen fogadtak. Ennyi megbecsülést, törődést, amíg dolgoztam, soha nem kap­tam. Pedig dolgoztam. Sze­rettem dolgozni, hasznos munkát végezni. Tulajdon­képpen sajnálom, hogy nem dolgozhatom többé a vasas­szakmában. De amit most csinálok, azt is szeretem. És ezért nemcsak pénzt, hanem megbecsülést is kapok. Így pedig egészen mát minden. Egészen más... Pataky Dezső Hová? Motte ? Meddig ? (Fotó: L’Humanité Dimanche)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom