Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-24 / 174. szám
Köszöntjük munkásőrjelöltjeinket A munkásőrség a népi hatalomhoz, a szocializmushoz hű munkásokból, parasztokból és más területen dolgozókból szervezett önkéntes fegyveres testület. Az utánpótlást biztosító Jelöltek az elmúlt napokban kezdték meg felkészülésüket. Sok ezer munkásőrünk már több mint 15 esztendeje viseli acélszürke egyenruháját és fáradságos mindennapi munkája mellett, önként és minden ellenszolgáltatás nélkül fegyverrel is szolgálja népünket, hazánkat. Helytállásukkal méltán vívják ki pártunk és állami vezetőink megbecsülését, dolgozó népünk szeretetét. Többségük példamutatóan veszi ki részét a gazdasági munkából. Kiváló szakmunkások, szövetkezeti tagok, műszakiak, orvosok, pedagógusok, pártós állami vezetők tartoznak sorainkba. A megye munkásőreinek több mint 60 százaléka szocialista brigádokban dölgozik. Az élet rendje, hogy gondoskodjunk az utánpótlásról. Meg kell ismertetnünk a fiatalokkal testületünk feladatait, célkitűzéseit, megszerettetni hagyományainkat, szolgálatunkat, hogy alapos kiképzés, felkészítés után átadjuk a fegyvert. A munkás- mozgalom legszebb hagyományait követjük azzal is, hogy a fiatal generáció legjobbjait munkásőrré, kommunistává kívánjuk nevelni. A munkásőr-jelöltek harci feladata a szükséges ismeretek elsajátítása, hogy fegyelmezetten és szolgálatkészén vegyenek részt a foglalkozásokon, hajtsák végre a rájuk bízott feladatokat, szaktudásban és politikai meggyőződésben gyarapodva készüljenek fel az esküre, a munkásőri szolgálatra. Az erős képzés során törekednünk kell, hogy méltó utódaivá váljanak az elődöknek. Tőzsér József megyei parancsnokhelyettés Társadalmi munka Boldogon A községben az utóbbi időben jelentősen megnőtt a társadalmi összefogás. Az elmúlt évben adták át a kibővített, felújított óvodát, mely az igényeket teljesen kielégíti. A munkát teljes mértékben társadalmi ösz- szefogással oldották meg... Ebbén az évben került sor az új tömegszervezeti székház alapozására, amely mintegy 250 négyzetméter alap- területű lész éS helyet kap benne a helyi pártszervezet, a KISZ és a HNF bizottsága, az MHSZ, a Vöröskereszt és a vadásztársaság. A mintegy másfél millió forintba kerülő székházhoz az anyagiakat biztosították, hozzájárul á Béke fftz és a vadásztársaság is, a kivitelezés átonban teljesen társadalmi munkával történik. A helyi kubikosbrigádok kiásták az dlápökat, elvégezték a betonozást. Július 17-én és 18- áM 3»—40 ember dolgozott egész nap a tűző melegben. Az eredmény: már állnak a falák, bdtétték az ajtókat és az ablakokat. A társadalmi munkások: a pártszervezet tggjai. pedagógusok, tsz-dol- göZÓk, a cigáhyklub tagjai, a fiatálok, az MHSZ-lagok együttesen végezték a munkát. Még sok teendő van bátra. A helyi kisiparosok befejezik a szakipari munkákat, ha a székház felépül, összesen mintegy 600 ezer forint értékű társadalmi munka megtestesítője lesz. Boldogon egyre nagyobb teret kap a társadalmi ösz- szefogás. Bálint Sándor Boldog Irodalmi és szakmai vetélkedő A pétervásári ÁFÉSZ pártós KISZ-szervezete, valamint a szakszervezeti bizottság irodalmi és szakmai vetélkedőt szervezett. A vetélkedőn a KISZ-szervezet tagjai közül, illetve a szocialista brigádok képviseletében hét csapatban 30 fő versenyzett. Igen érdekes és sikeres volt a verseny, érdekesek voltak az irodalmi kérdések, s a szakmai feladatok. Az értékelő bizottság a részt vevő csapatokat oklevéllel, az első három helyezettet' értékes tárgyjutalommal díjazta. Zay József Pétervására Napirenden a Bányászati Aknamélyítő Vállalat dolgozóinak szociális helyzete A recski községi tanács vb legutóbbi ülésén az aknamélyítő vállalat recski körzete dolgozóinak szociális, kulturális, egészségügyi és munkaügyi helyzetét tárgyalta. A végrehajtó bizottság tagjait Bara József üzemvezető tájékoztatta. A hat éve működő, háromszoros élüzem dolgozói 18 községből járnak ide. Mintegy 30 százalékuk helybeli lakos. A dolgozók átlagéletkora 34 év. Tizenhárom szocialista brigádban végzik munkájukat, s jól működő KISZ- szervezetük is van. A szocialista brigádok 1975-ben 4300 óra társadalmi munkát végeztek lakóhelyeiken. Az üzem jelentős összegekkel támogatta a községek, köztük Recsk gyermekintézményeit. A politikai és szakmai oktatásról szólva beszámoltak arról, hogy évente nyolcva- nan vesznek részt különböző politikai oktatásokon, s jelenleg 15 dolgozó végzi a középiskolát. Sajnos, negyvenen még ma sem rendelkeznek az általános iskola nyole osztályával. Tanulásukat a következő évben a helyi általános iskola segíti. A szabad idő hasznos kihasználására kirándulásokat szerveznek, üdülési lehetőséget biztosítanak. A kulturális életbe a dolgozók lakóhelyükön kapcsolódnák be. Az olvasni szeretők igénybe vehetik az ü.zemi könyvtárat. A vb eredményesnek ítélte az aknamélyítő üzem dolgozóinak társadalmi munkáját. kielégítőnek a szociális helyzetet. A kapcsolatok további erősítése érdekében a tanácselnök és az üzemvezető együttműködési megállapodást köt majd. Maruzs János, Recsk Krakkói egyetemisták a kál-kápolnai tsz-ben A kál-kápolnai Károlyi Mihály Tsz és a Kertészeti Egyetem gyöngyösi főiskolai kara között az utóbbi években egyre fejlődik a kapcsolat. Ennek keretében került sor arra az üzemlátogatásra, melyen a főiskola vendégeiként Gyöngyösön tartózkodó lengyel egyetemisták megnézték a termelőszövetkezetet. A szakmai tapasztalatcserén a lengyel fiatalok megismerkedtek a tsz kertészeti munkáival, a fóliatelep utóhasznosításával és a nagyüzemi dinnyetermesztéssel. A háromhetes tapasztalatcsere-látogatáson megyénkben tartózkodó lengyel egyetemisták több állami gazdaságba és termelőszövetkezetbe is ellátogatnak. A sokoldalú szakmai programon kívül megismerkednek megyénk nevezetességeivel és kirándulnak a Balatonhoz is. A lengyel egyetemisták látogatását a gyöngyösi fiatalok viszonozzák: ugyancsak három hétre utaznak Krakkóba. Varga Gyula Kai Klubélet Mezőtárkányban A helyi tanács, a párt- és a tömegszervezetek, s a községben működő gazdasági szervek, intézmények vezetői közösen tanácskoztak a község közművelődésének helyzetéről, a közművelődési munka tárgyi és személyi feltételeinek biztosításáról. Nagy az érdeklődés a községbén a közművelődési házban működő nők klubja iránt. A ruhaipari szövetkezet mezőtárkányi üzemének két szocialista brigádja együttesen kérte felvételét a klubba. Most már több mint 70 fővel működik a klub. A nők klubja már nemcsak a szabás-varrás tanfolyam színhelye. Előadásokat hallgatnak a nevelésről, egészségügyi dolgokról, az iskola és szülői ház kapcsolatáról. Most az a terv, hogy a kismamákat is bevonják a klub munkájába. Sz. Kovács János Mezőtárkány jVem mindenkire vonatkozik?! Megjelent a rendelkezés mindannyiunk jól felfogott érdekében a 11. fokú víztakarékosságról. S megjelent a panaszos és felháborodott levelek sokasága szerkesztőségünkben. Azokról szólnak mérsékeltebb, vagy kevésbé mérsékelt hangon, akiket nem érdekel a víztakarékosság, az, hogy egyes városrészeken csak éjszaka tíz óra után kapnak vizet, vagy a felső emeleteken nem gyulladnak be a gázboylerek az alacsony nyomás miatt. Őket csak kiskertjük, pázsitjuk érdekli. Szomszédom — írja az egyik levélíró, — takarékoskodik a „saját vízzel”, nehogy a vízórájáról megállapíthassák a túlzott fogyasztást, s az utcai csapról hordja a vizet, s öntözi kertjét. Hogy ne kelljen minduntalan bajlódni a csappal, kitámasztották valahogy, s ha nem lofelfelé alig van víz. A bosz- szúságot fokozza, hogy éppen lelátnak a Csákó kertes kis házaira, ahol gondtalanul lo- csolgatják este a kerteket, pázsitokat, egy-két órán keresztül. És nincs aki figyelmeztesse az ivóvizet pazarlókat. Ideje lenne, ha a korlátocsoltak belőle, addig is zuhogott a víz, elfolyva az árokba. A Hadnagy utcai lakótelepen az ötödik-hatodik emelettől zás után bírságolnának is, mert megengedhetetlen, hogy amíg az egyik szomjazik, a másik pazaroljon. Előzzük meg a bajt! ben vannak a kerékpárosok miatt. A panaszos levelet írhatták volna a Csebokszári-lakátelep más játszóterekre nyíló házaiból éppúgy, mint a Hadnagy, a Csákány utcai lakótelepekről, vagy a Lajosvárosból. A balesetveszély egyforma minden helyen. Vajon a szülők, kik meglepik gyermekeiket előbb kerékpárral, aztán kismotorral, megtanítják-e arra, hogy másokat ne veszélyeztessenek. A tapasztalatok azt mutatják, erről elfelejtkeznek. Talán egy időben kivetett közlekedési bírság jobb belátásra bírná a vir- tuskocK'kat. Addig, amíg valóban komoly baj nem történik. —d.— „Fekete” zöldség Több olvasónk tette szóvá, hogy a viszonylag olcsóbb zöldség eltűnik a piacokról, egyesek felvásárolják, s drágábban árusítják, kihasználva a szárazság miatt fellépő hiányt, többletkeresetre tesznek szert. Ennek megakadályozására legutóbb Patkó József, a SZOVTERMÉK igazgatója javasolta a megyei mezőgazdasági szervezési bizottság egri ülésén, hogy a vásárlók érdekében központi intézkedéssel határozzák meg az egyes zöldségfélék fogyasztási árát. A zöldséghiányos időszakban működésbe léptek a „feketézők”, akik nem is termelnek zöldséget, csupán felvásárolnak az egyik piacon, és eladják drágábban a másikon. Olyan példát is említettek, hogy egyetlen éjszaka 20 ezer forintot kerestek a felvásárlók. Képünkön: egy háziasszony zöldséget vásárol az egri piacon. ___ E zzel a mondattal kezdték levelüket az egri Csebokszá- ri-lakótelep egyik kilenceme- lefes épületének lakói. Ablakaik a játszótérre nyílnak, amely arra rendeltetett, hogy a kicsik és nagyobbak ott játsszanak, mászkáljanak, erősítsék izmaikat, s focizzanak is. Eddig nincs is kifogás.. A gyermekeknek szükségük van mozgásra és kétszeresen szükségük van a bérházak szűkös lakásaiban élőknek. Ami felháborítja az ott lakókat, az az, hogy serdülő csemeték száguldanak sebesen kerékpárjaikon, — sőt kismotorjaikon, járdán és játszótéren, mit sem gondolva arra, hogy elüthetnek valakit. Hiába ül lent a kicsi mellett a mama, az arrébb ténfergő apróságok veszélyM A] I műsorok: RÁDIÓD KOSSUTH 8.30 Lányok, aszonyok 8.55 Segíthetünk? 10.05 Olimpiai hírek 10.10 Énekszóval, muzsikával 10.29 A Moszkvai Filharmonikus Zenekar hangversenye 12.20 zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva... 12.45 Melódiákoktól 14.05 Kóruspódium 14.24 Feladataink a • zöldségtermesztésben 14.55 Üj zenei újság 15.30 A lengyel kultúra hete 16.00 168 óra 17.30 Anda Géza felvételeiből 18.28 Ü.i könyvek 18.40 Széchenyi és az árnyak 20.49 Chopin: Huszonnégy prelüd 21.25 Az Állami Népi Együttes műsorából 22.15 Halló, itt Montreal! PETŐFI 8.33 Nóták 9.25 300 másodperc. . . 9.33 Mozart: C-dúr szonáta négy kézre 9.59 Tömegdalok 10.10 Poénvadászat 11.33 Az élő népdal 11.43 Do-re-mi 12.25 Orvosok a mikrofon előtt 12.33 Válaszolunk hallgatóinknak 12.48 Operahármasok 13.05 Találkozzunk munka után! 13.33 Éneklő Ifjúság 14.00 Fiataloknak! 14.30 Halló, itt Montreal! 18.33 A liliom 18.48 Bock: Hegedűs a háztetőn 19.04 A Drotest song nagy előadói 20.00 Halló, itt Montreal! 22.10 Népi zene 22.33 Mendelssohn: d-moll concerto 23.10 Slágermúzeum SZOLNOKI RADIO 17.00 Zenezuhatag 18.00 Hét végi kalaidoszkóp MAGYAR 9.30 Tévétorna (Ism.) 9.35 Háború és béke 11.10 Letűnt kullúrák nyomában 11.35 A sebészek évszázada 15.05 Sarkvidéki nyár 15.30 Úszásoktatás 15.45 Jövőnk. Európánk 16.15 Műsorainkat ajánljuk 16.50 Montreal '76 18.20 „Száll az ének szájrul szájra.. . ” 18.55 Egymillió fontos hangjegy 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 A világ cirkuszai 20:50 Café Hunggria 21.20 Tv-hiradó 2. 21.30 Montreal ’76 POZSONYI 17.15 Don Juan (Rövidfilm) 17.25 A fekete arany (Lengyel film) 17.45 A szocialista tábor dalaiból 22.10 Tóth Maca (Tévékomédia) 23.10 Montreali közvetítés mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG; (Telefon: 22-33) de. 10 órakor is du. fél 4 és fél 6 órakór A fej nélküli lovas « Vadnyugati történet színes, szinkronizált szovjet filmen Este 8 órakor Amarcord Fellini színes olasz filmje Éjjel negyed 11 órakor Egy tinédzser naplója Dán film EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4. fél 6 és fél 8 órakor Azon az éjszakán Szinkronizált NDK bűn ügyi film EGRI KERT: Este 8 órakor Bizalmi állásban GYÖNGYÖSI PUSKIN í Pénzt, vagy életet! GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Murphy háborúja GYÖNGYÖSI KERT: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Bosszú a bércek között HATVANI KOSSUTH: Fehér farkasok FÜZESABONY: A londoni férfi PÉTERVASARA: Folytassa cowboy!