Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-23 / 173. szám
>.MeL.eseBiiii0.Jlret...iseaÉa/eL.tlreL 5 SMP « máMkája 1976. július 23., péntek A Nap kél 4.10 — nyugszik 19.30 órakor A Hold kél 0.51 — nyugszik 16.24 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LENKE nevű kedves olvasóinkat! Az Ilona és a Magdolna német megfelelője közös végződésből nyert beoenév, a „Lene”, „Lanchen” származéka. Száz évvel ezelőtt halt meg Fényes Elek statisztikus és földrajztudós, a magyar leíró statisztika egyik úttörője, akadémikus. 1828-ban ügyvéd lett, majd 183G- ban Pesten telepedett le és statisztikai munkásságot folytatott. Munkái a nemzeti anyagi és szellemi erőforrásaink számbavételén túl fejlődésében ábrázolták anyagi viszonyainkat, összehasonlították ezeket a külföldiekkel, hogy elmaradottságunk még jobban szembetűnjék. 1848-ban Szem ere Bertalan belügyminiszter megbízta az Országos Statisztikai Hivatal megszervezésével és vezetésével. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc idején a forradalmi vészbíróság tagja volt, ezért a szabadságharc bukása után fogságba ve- vették. Kiszabadulva, folytatta statisztikai munkásságát. Egyebek közt kidolgozta az élettartam és a halálozás valószínűség-táblázatait. Hatalmas munkásságot fejtett ki Magyarország statisztikájának megalapozásai; művei forrásértékűek. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, ismétlődő esővel, záporral, zivatarral. Keleten egy-két helyen jégeső is lehet. Mérsékelt, időnként megélénkülő északi, északnyugati szél. Zivatar idején átmenetileg szélerősödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—26 fok között* Ünnepi esemény a KlOSZ-nál A Békemozgalom emlékplakettjét adományozták a kisiparosok megyei szövetségének Heves megye kisiparosainak helyzetéről, szociális körülményeiről, a népfrontbizottságok munkájában való részvételükről, valamint társadalmi tevékenységükről tanácskozott -csütörtökön Egerben a KIOSZ Heves megyei vezetősége. Ezen a tanácskozáson a napirendi pontok megvitatása után Ne- ményi Endre, az országos szövetség elnökhelyettese átLángok a vasút mellett Szerdán, a déli órákban, az Előhegyen, az eger—bervai kis vasútvonal mentén egy- holdas területen, mozdonyszikrától kigyulladt a búzaszalma. Az anyagi kár csekély, ám csak a gyors beavatkozásnak köszönhető, hogy a tábla mellett elterülő, egymillió forintot érő fenyves nem gyulladt ki. Dohányzásból származó gondatlanság okozott tüzet Megyei, városi vezetők a beruházásokról Nagy lehetőségek az együttműködésben Szakszervezeti jogsegélyszolgálat az építőknél Országosan is nagy jelentőségű beruházások, több mint 12 ezer lakás, új ipari, mezőgazdasági létesítmények; az V. ötéves terv idején is tovább nő a fejlesztések üteme megyénkben, s ezek túlnyomó részét a terület saját építőiparának kell megvalósítania. A tervek már elkészültek a vállalatoknál is és kiderült: körülbelül egymil- liárd forintnyi építőipari kapacitás hiányzik a megyében kitűzött feladatainkhoz. Szükséges tehát, hogy újra átvizsgálják, hogyan lehet maradéktalanul megoldani ezeket a nagyobb feladatokat, műszáki fejlesztéssel, esetleg a fejlesztéshez adott nagyobb központi támogatással. Különböző szervezési intézkedésekkel is sok tartalékot lehet azonban felszabadítani; például a megyében dolgozó építőipari szervezetek jobb együttműködésével. Erről rendezett tanácskozást csütörtökön a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztálya Somodi Lajos osztályvezető elnökletével. A tanácskozás résztvevőit: Eger és Gyöngyös város vezetőit, a megyei tanács illetékes osztályvezetőit, a beruházási vállalat, valamint az építőipari vállalatok és a gyöngyösi építőipari szövetkezet párt- és gazdasági vezetőit, a Hepes megyei Állami Építőipari Vállalat látta vendégül. Azokat a vezetőket hívták meg erre a tanácskozásra, akiknek irányításával a legnagyobb beruházási feladatokat kell megoldani, s akiknek együttműködése alapvető beruházásaink sikeres megvalósításához. Ér. Hortobágyi nyújtotta Vígh Lajosnak, a KIOSZ Heves megyei elnökének az Országos Béketanács kitüntetését, a Békemozgalom emlékplakettjét, majd megköszönte a megye valamennyi kisiparosának a lakosság szolgáltatásaiért végzett korszerű munkáját. Az ünnepi eseményen megjelent Páti Jenő, a Hazafias Népfront megyei titkára is. Tiszanánán, ahol kisebb területen égett le a takar - mányborsó-szalma. Az anyagi kár itt sem jelentős, viszont a tűzoltók 60 hektárnyi őszi búzát mentettek meg a lángoktól. A vizsgálat folyamatban van. Több mint hétezer hektár füvesített területtel rendelkeznek a vízügyi igazgatóságok az árvízvédelmi töltések, víztárolók és a nagy öntöző és belvízcsatornák mentén. A számítások szerint évente mintegy 160 ezer tonna zöldtakarmányt, illetve több mint 50 ezer tonna száraz szénát lehet betakarítani erről a területről. Eddig kaszálásra bérbe adták ezeket a fősávokat. A hasznosítást azonban a háztáji és a kisegítő gazdaságok támogatása érdekében most új intézkedéssel szabályozta az Országos Vízügyi Hivatal elnöke. Az új rendelkezés szerint ingyenesen adják használatba a fűtermc! területeket. A korábbi gyakorlatnak megfelelően elsősorban a gát- és. csatornaőrök és az állattartással is foglalkozó más vízügyi dolgozók részére jelölnek ki egy-egy katasztrális holdnyi területet. A fennmaradó fűtermő területek — és ez a hasznosítható fűsá- vok túlnyomó része — a ponDe. 10 órakor, a Technika Házában: IDEGENFORGALMI ANKÉT Délután 3 órakor, a főiskolán: ORSZÁGOS IDEGENFORGALMI REKLÁMPROPAGANDA- KI ÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA Délután 6 órakor, a Dobó téren: A NEMES EMBERRŐL ES AZ ÖRDÖGRŐL Este fél 8 órakor, a várban: MAGYAR DEKAMERON EGERBEN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Rendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szombat reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Módos gazda háza volt, ahol megtört anyám most lakik. Kívüle még legalább nyolc család részel az épületből. övék a nagy kert is, gondosan beültetve zöldséggel, virággal, termőre fordult gyümölcsfákkal. Együtt művelik, ápolják a tetszetős parcellákat. Már aki bírja erővel, egészséggel. A napokban Vásárhelyen jártam, barackszüret kellős közepén. Tépte a sárga, mézesen csorranó gyümölcsöt a Fekete Sas portásának felesége éppen úgy, mint Sanyi barátom, a nyugbéres nyomdász, aki valamikor első zsengéimet szedte ólombetűkből az öreg Erdei-nyomdában. Esteledett. Néhány vendéggel az utcai szoba hűvösében társalogtunk a világ folyásáról, olimpiai reményeinkről, az alföldi nagy parasztváros arculatának szinte követhetetlen változásairól. Anyám, ki immár harminc esztendeje az özvegység kenyerét morzsolja, szokott mozgékonysággal a konyhában szöszmötölt. Edényeit rakta Anyám barackja rendbe, kőpadlót sikált, ki- vénhedt bútordarabokat tologatott egyik sarokból a másikba. Csak zsörtölése jelezte, ha valamivel nehezebben boldogult. Cimboráim már éppen szedelőzködtek, elnyomták a hamutálon utolsó cigarettájukat, amikor zörrent a kilincs, hogy félbehagyva konyhai buzgólkodását, megjelenjék az ajtónyílásban a kis fészek gazdasszonya. Kezében szatyor, barackkal. — Hát ezt honnan varázsoltad? Szemében, s mindig dacos homlokán diadal bujkált. — A porcióm. Imént hozta Szabó úr. Befejezték a szüretet, lemérték a termést, majd egyenlően szétosztották. Annyifelé, ahányan bérlők vagyunk. Négy kiló. Tudod, fiam, mit ér ez most? Bólintottam. tos helyét közölni kell az illetékes tanáccsal, amely kijelöli a kaszálásra jogosult személyeket, akik kötelesek a meghatározott határidőkön belül elvégezni a munkát és betakarítani a fűtermést. Legeltetésre tilos felhasználni ezeket a töltés és csatorna menti' területeket és a kaszálásra jogosult személy köteles gondoskodni a kijelölt terület gyomtalanításáról, s tartózkodni a vízügyi létesítmény károsításáról, rendeltetésszerű használatának akadályoztatását. Ugyanakkor a vízügyi igazgatóságoknak azokon a területeken, melyeknek ingyenes hasznosítása elmaradt, gondoskodni kell a fű lekaszálásáról, betakarításáról és a bálázott szénának az állattartók közötti értékesítéséről. Az intézkedés a kihirdetéssel hatályba lépett, és így érvényüket vesztik a korábbi jogszabályok alapján határozatlan időre kötött haszon- bérleti szerződések. (MTI) — Felénk, Hatvanban is ; tartja az árát. Tálat tett az asztal közepére, felpúpozva apró sze-: mű, ám annál édesebb, íz- letesebb gyümölccsel. — Látod, szeretnek itt engem a házbeliek. Megtagad- ! hatták volna, mert a kerti ‘ munkát nem bírom már. Mégis kiadták a részemet. Jó emberek. Vettem a tálból néhány' szemet. S ahogyan ízlelgetni kezdtem, régmúlt udvarok, kertek hangulata telepedett a szívemre. Tarján- vég, nagyanyám, s Danes szomszéd, aki bottal kezében iramodott utánunk, ha ! utcára hajló barackfáiról ! szakítottunk pár gyümölcsöt. ! Aztán ismét a jelen! Sanyival, a portásfeleséggel, Szabó úrral. Akikről anyám azt mondja: jó emberek. Csak úgy egyszerűen jók? Jobbak Danes szomszédnál? Jobbak. De mások is. Tudatuk mélyén már szállást ütött az együvé tartozás érzete. Ami ma négy kilót ; nyom, tíz év múlva pedig ; talán a tízszeresét... (moldvay) István, a megyei tanács tervosztályának vezetője az építőipari kapacitáshiány megszüntetésére, a tanácsok szétszórtan dolgozó kicsiny költségvetési üzemeinek összevonására tett javaslatot. Szólt a szigorú építési normáktól, amelyeknek túllépése olyan fontos programokat veszélyeztethet, mint például a lakásépítés. Nagyon alapos, körültekintő előkészítésre, a tervezők, kivitelezők jó összhangjára van tehát szükség. A vita többi résztvevője is sok példát mondott el az együttműködésben rejlő lehetőségekről. Csak néhány ezekből: tanácsi és az állami építőipari vállalatnál az elmúlt években párhuzamos műszaki fejlesztések valósultak meg, amely sok felesleges kiadást okozott. Szükség van a vállalatok profiljának egyértelmű tisztázására, s a korszerű építési módokra felkészült nagyobb vállalatoktól ne kérjenek hagyományos technológiákat. Azokra ki kell alakítani a rugalmas, jól dolgozó szövetkezeti hálózatot. Sok szó esett a nagyobb felelősségtudatról: a vállalások megalapozottabbak, az Ígéretek őszinték legyenek, a megállapodások ne csak papíron maradjanak. Mindezek a jó együttműködés alapfeltételei. A tanácskozáson elhangzott javaslatok alapján együttműködési megállapodást készítenek elő a két építőipari vállalat és a legnagyobb építőipari szövetkezet között. (hekeli) Alig két hete tanácskoztak a megye nagyobb vállalatai} nak képviselői az Egri Do-} hánygyárban tartott összejövetelen a szakszervezeti jogú segélyszolgálat létrehozásá-J nak jelentőségéről, a helyt, tapasztalatokról, a megya" legnagyobb építőipari vállalatánál, az állami építőknél megszervezték a jogsegély- szolgálatot. A szakszervezeti bizottsági mellett működő jogsegély- szolgálat munkáját három jogász segíti, tagjai között képviselteti magát a vállalati pártbizottság és a KIS3 is, valamint az ügyek inté* zésében részt vesz az SZTK-} ügyintéző is. A jogsegélyszolgálat kereú tében tanácsokat, eligazítást kaphatnak a dolgozók különböző problémáikhoz, a munkaügyi vitáktól a hivatalos szervekkel való ügyin-} tézésig mindenben. Igénybe vehetik például a helyi tanácsnál egyes ügyeik inté-} zésében is a szolgálatot. A1 jogsegélyszolgálat a vállalat állandó dolgozóinak, azok családtagjainak, valamint ai vállalat nyugdíjasainak nyújt segítséget. A nagy területi elszórtsáf} miatt könnyítés, hogy Hatvanban és Egerben is lesá kirendeltsége a jogsegély- szolgálatnak. A gyöngyösi központban] valamint a két főépitésveze» tőségen minden héten, ked} den, szerdán és csütörtökön 14—17 óráig kereshetik fel a dolgozók a jogsegélyszolgá-} lat ügyeletesét Tőzegtűz Várpalotán üss A várpalotai tözegmező Pétfürdő határában begyulladt. A helyszínre siető várpalotai tűzoltók a kéthektárnyi területen égő tőzeget idejében lokalizálták, így a tűz nem terjedt tovább a szomszédos fenyveserdőre és a vasúti töltésre. (MTI fotó — Rózsás Sándor) A hatvani bányató áldozata Tragikus kimenetelű fürdőzés áldozata lett Fehér Lajos 23 esztendős, Boldog, cigánytelepi lakos. Szerdán délután a hatvani Kavicsbánya Vállalat egyik tavába ereszkedett, hogy lehűtse magát. Úszni nem tudott, a vízmeder hirtelen mélyülésére sem számolt, s ennek következtében pillanatok alatt elnyelték a hullámok. A közeiben levők próbálták menteni, sikertelenül. Fehér Lajos holttestét tegnap reggel a hatvani tűzoltóknak sikerült kiemelniük a bá* nyatóból. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAFP JANOS - Kiadja a Heves megyei LapkiaeH Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29, 24 44. 3200 Gyöngyös, Rózsa u 1 11-697. 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (Város! Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Vincellériskolí utca 3. szám. Igazgató: SÓLYMOS jOZSfiff. * Mintegy 160 ezer tonna zöld- takarmány a töltések és csatornák mentén Úi intézkedés a kaszálóterületek hasznosításáról