Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-18 / 169. szám
Nyári produkciók Nyári este. ölelgető szellő, kellemes, lágy meleg, hosszú, magányos séták, pihentető csend... Van ennél jobb szórakozás? Hát persze, hiszen régi hagyomány már, hogy nyárára, a szabadtéri színpadokon, új darabok előadására új társulatok szövetkeznek. S az is hagyomány már, hogy ami így a „szabad ég alatt” elhangzik, az — legyen bár víg, vagy keserű — csak tartalmasén szórakoztató A budapesti Körszínház előadásán Pefruska: Esztergályos Cecília lehet. A Szentendrei Theátrum idei bemutatója, a La Mancha lovagja A Gyulai Várszínház ősbemutatója, Keresztúri Dezső Nehéz méltóság című történeti drámája. Jobbra Sinkovits Imre Az egri vár gótikus palotája előtt fölépített színpadon nagy sikerrel játsszák az Agria Játékszín művészei a Magyar dekameron című komédiát, amelyet Heltai Gáspár dialóg-gyűjteményéből Nemeskürty István dolgozott át. Képünkön az előadás egyik epizódjának szereplői: Szabó Tünde és Bánffy György. (MTI fotók) Magyarország a monarchiában Hanák Péter tanulmányai A történésznek, lettlégyen az napjaink divatos szaván val élve egy szűk történeti periódus, vagy egy szakterület alapos ismerője, szakembere, a mélyebb megértés érdekében kutatási témáit és területeit újólag több oldalról éa többszörösen körbe kell járnia. Nemcsak önmaga kont- rollására van erre szüksége, hanem azért is, hogy egyre táguló anyagismerettel és fejlődő kutatási módszerrel aa egyszer már „végérvényesnek” tartott igazságról önmaga is újólag meggyőződjék: a történeti utókor nem alkothat megfellebbezhetetlen és végérvényesnek mondható ítéleteket az elődök tetteiről, cselekedeteiről. Hanák Péter kutatásainak, keletkezési időben egymástól negyedszázadnyi távolságra eső, különböző folyóiratokban publikált tanulmányait ismételten kiadni, kiadótól és szerzőtől is dicséretre méltó vállalkozás. A tanulmányok tudatosíthatják az olvasóban, hogy újkori történelmünk leglényegesebb mozzanataiban, az 1848—49-es forradalomban, az 1867-es kiegyezésben és az 1.918—19-es forradalomban, valamint a közöttük eltelt közel háromnegyed százados időszakban miként függnek össze polgári átalakulásunk alapvető problémái. A kötet tanulmányai arra keresnek választ: milyen külső és belső tényezők játszottak közre ahhoz, hogy az egységes és független polgári nemzetállam megteremtése — mely egyébként a XIX. századi európai történelem állandóan napirenden tartott" kérdése volt — Magyarországon nem következett be. Hanák Péter egyértelműen kimutatja azt a XIX. századi magyar fejlődési rendellenességet, hogy a gyengén fejlett polgárság ellenére, a polgári kibontakozást vezető középbirtokos nemesség gazdasági érdekei mellett, miként befolyásolták a társadalmi átalakulást egyéb tényezők. Nevezetesen annak igénye, hogy a Duna medencei, térség nemzetiségi törekvéseinek visszaszorítására csak egyetlen kiút van: a térség két legerősebb etnikumának — a magyarnak és az osztrák németségnek — ki kell egyeznie. Így jött létre az 1867-es politikai kompromisszum, mely valójában a magyar polgári átalakulás felülről történő lezárását eredményezte. Gyakori hibája volt történetírásunknak az a felfogás, hogy a kelet-európai társadalmi fejlődést nagyon sokszor a nyugati fejlődéshez viszonyította. Ebből a számunkra kevésbé kedvező összehasonlításból csak azt lehetett konstatálni: polgári-nemzeti átalakulásunk minőségében és tartalmában messze elmaradt a nyugat-európai fejlődéstől. Hanák Péter tanulmányainak erőssége és megállapításainak újszerűsége éppen abból adódik, hogy mindig közelebbről világítja meg a magyar polgári átalakulás lehetőségéit és határait. Igyekszik felderíteni azt is: a történelem több variációs lehetőségeiből milyen megoldási kísérletek számára kínálkozott optimális feltétel. Rámutat arra, hogy a magyar polgári átalakulás nyugatitól eltérő volta nemcsak abban mutatkozik meg, hogy később indult, és a polgárság helyett a középnemesség vezette, hanem a térség gazdasági-társadalmi struktúrájának és etnikai összetételének másmilyensége inkább rányomta a bélyegét! Ezen túlmenően a térség polgári átalakulását nagymértékben meghatározta az önálló államiság hiánya és az évszázadok óta fennálló anorganikus birodalmak, mint pl. a Habsburg-birodalom, meg részben a porosz birodalom. Olyan örökölt körülményekről van tehát szó, amelyek eleve meghatározták a Duna völgyi polgári fejlődés lehetséges határait. Hanák Péter tehát nem azt igazolja, hogy 1848—49 bukásából szükségszerűen, egy lényegében antidemokratikus tartalmú 67-nek kellett bekövetkezni, hanem azt: ha historikus szemmel közelítünk a kiegyezéshez, hangsúlyozva a dualista rendszer nemzeti és népelnyomó jellegét, észre kell vennünk: a táj társadalmi, etnikai és történelmi tradíciói sokkal progresszívebb megoldást — mint amilyen bekövetkezett — nem is valószínűsíthettek ! Gyakori vitára okot adó kérdés: milyen volt Magyar- ország helyzete a monarchiában. A kiegyezés osztrák ellenzői azt nehezményezték, hogy a kompromisszumban a magyar nemzetiség érdekei a dominánsak, ugyanakkor a magyar „függetlenségiek” a Lajtán inneniek alárendeltségét hangsúlyozzák. Hanák Péter szerint a fenti vélemé-' nyékét nagyon sokszor inkább politikai megfontolások indukálják, és nem annak igénye, hogy a két birodalmi rész monarchiái elhelyezkedését valóságos gazdasági és politikai összefüggésben értelmezzék. Nagy erénye a kötetnek a lendületes, olvasmányos stílusban való fogalmazás. Magas szakmai értékei mellett ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy napjaink történeti munkát olvasó gyér számú közönsége úiabb hívekkel gyarapodjék. SZŐKE DOMONKOS A suszter változatlanul büszke az új házára. Más ember lett, egész életmódja megváltozott azóta, hogy a kőműves elvitte az utolsó malterosládát, s a facér szobafestő is elkocogott a csattogó létrával. Addig az udvar mélyében lakott Egy szoba konyhás kis keresztépületben. ahova jobbról és balról virágokkal szegélyezett keskeny járda vezetett, a zöldre festett ablakokban muskátli nyílt, az ajtó előtt pedig szőlőlugas volt. Ott verte ő a talpat egész nyáron a zöld levelek alatt, s hangosan fütyülve. Jókedve messzire elhallat- szott. Most minden vasárnap délután felmegy feleségével az új ház utcára néző teraszára, s mintegy a helyzet magaslatáról, megelégedve tekint szét a poros falu fölött. Ünneplőben van, persze, fekete ruhában, fényesre kefélt kalappal a fején, s a felesége is kicsípte magát. Frissen ondolált fizurával ül szemben az urával, egy fehérre festett, ingatag kis kérdi* asztalnál, melynek közepére karcsú, palackzöld vázát állítottak rózsaszín jácinttal, s úgy ülnek ott, mintha minden pillanatban megérkezh taTuttuil v , : >rf Herceg János: A TERASZ ne a fényképész, hogy ezt a szép jelenetet megörökítse. Már illett, hogy én is elmenjek és megcsodáljam ezt a szegényesen modern kis házat, a padlásból ellopott „emeletet”, aztán a zuhanyt, amely ugyan csak akkor működik, ha az ember a falra szerelt szivattyút rángatni kezdi. De elsősorban a teraszt kellett megdicsérnem, az új ház ékességét, ahol ők ilyen boldogan tudják eltölteni az időt. M indamellett az asszony bol- ' * dogsága nem volt egészen zavartalan. — Csak azt sajnálom — mondta, s szeme sarkához emelte keményített zsebkendőjét, — hogy a gyerekeink elhaltak, s ha egyszer mi is elmegyünk utánuk, itt marad ez a mi szegénységünk gazdátlanul, idegenek terpeszkednek benne. — Elmegyünk, elmegyünk — utánozta siránkozását a mester és felállt, a pirosra festett vaskorláthoz lépett, mert az utca túlsó oldaláról lépteket hallott, s neki látnia kellett, ki megy el az ő új háza előtt. — Most élvezd és ne törődj vele, mi lesz, ha majd alulról szagoljuk az ibolyát. Na, mi az, Józsi? Együtt van a parti? Én nem. Én arról már lemondtam. Ez az elmenőnek szólt, vidáman és fölényesen, s az asszony elcsendesedett, készségesen engedte át az urának a szót. — Tisztelt uram — fordult felém emelt hangon a suszter, s ez is oly furcsa volt, minthogy azelőtt sokkal egyszerűbben szólt hozzám, s nem ilyen színpadiasán — nekünk a gyerekekkel nincs szerencsénk. Három lett, hármat el is temettünk. Akkor azt mondtam a feleségemnek, többé nem akarlak úgy látni, hogy elől rövi- debb a szoknyád. Az asszony erre illő szeméremmel sütötte le tekintetét, s a zsebkendőjét simogatta az ölében, a suszter meg így folytatta: — Azt mondtam, minek dolgozok én? Hátul lakjak a putriban holtomiglan, és benézzen mindenki, aki erre jár? Volt egy kis spó- rom a bankban, meg egy kevés kölcsönt vettem fel, az építőmester meg jó kollégám, hát mondom, gyerünk. Ezt legalább nem veheti el tőlem senki. Még az isten se a magas égben! p s keményen felmutatott az *- égbolt felhőtlen kékségébe. — Jani, ne vétkezz! — szólt rá a felesége. — Azt az ember sose tudja, hogy a gondviselés mit akar vele. Ami engem illet, megmondom, ahogy van, nem tudnék ilyen biztos lenni a sorsomban. — Én tudok. Ki építette ezt a házat, mondd meg?. Én! Nem is volt itt más, csak a kollégám, akit említettem. Mert én is odaálltam melléje, hordtam a téglát, a maltert, és amikor minden ott volt a keze alatt, falaztam én is. — Szó sincs róla — enyhült meg engedelmesen az asszony. — Nahát! Ebbe a teraszba, tisztelt uram, tizenhét mázsa vasat tettünk bele. A cementet nem is számoltam, csak azt tudom, hogy nem győztem hordani a zsákokat. De ez most legalább örökös. ««WWW Lehajolt, begörbített mutatóuj- 4 jával megkopogtatta a betont és diadalmasan nézett rám: — Mint az üveg! — Azóta az én uram nem jár sehova. Régente ő is elment kicsit kártyázni, vagy kuglizni a férfiakkal, mert megvoltak, ugyebár, a barátai. Most, tetszett látni, hiába is hívják. — Itt érzem jól magam, ez az egész! — hagyta jóvá a mester. Persze megdicsértem én is mindent, de nem sokáig maradtam. Az utca felől hatalmas porfelhő szállt, el kellett fordulni, s akkor az udvarmélyi kis házon akadt meg a tekintetem, amely úgy állt ott, mintha kifosztották volna. Ablakaiból hiányzott a muskátli, lugasa alól a füttyös kedvű mester. Az udvar kopáran, feldúltan terült el alattunk, mészfoltok és téglarakások tarkították. Mintha mindent feláldozott volna a suszter ezért az új házért, a teraszért, ahonnan estefelé és vasárnap délután úgy nézhet széjjel, mint a kapitány a hajó fedélzetéről. Ezért nem sajnált semmi áldozatot, ezért mondott le a kugliról, a kártyáról, a barátairól is. II gy búcsúztam el tőle, hogy ^ irigyeltem, s egyben sajnáltam is.
