Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-16 / 167. szám

Autóstoppal, kék overall ban f A KÉT ESET olyannyira I tanulságos, hogy minden- ' képpen érdemes a megörö- i kítésre. . / Az első. A minap hazafe­lé jövet két fiatalember ál­lította meg a kocsinkat az út szélén. Kék munkaruhá­juk, s a jellegzetes elemó- zsiás táska mindjárt arra utalt: ezek nem pénztelen, vakációzó, s az országgal is­merkedni vágyó diákok, vagy éppenséggel a kényszerű munkaközvetítés elől mene­külő sihederek. Ezek az em­berek munkások, akiknek — egy pillantás az órára — nemigen járt még le a mun­kaidejük. Az úticél meg­egyezik, a kocsi két utassal gyarapodva robog tovább. S az előbb még az út menti árok szélén ténfergő fiata­lok elmondják, hogy őket a vállalatuknál egy vidéki munkahelyre irányították reggel, Gyors feladatról van szó, mire odaérnek ott lesz­nek a szerszámok, alkatré­szek is — kapták az utasí­tást. Az autó letette, ott­hagy tar. őket,. s - azóta a kutya Se nézett "feléjük. Jó dolguk volt; egész nap heverésztek, majd közeledni érezvén a munkaidő végét; kiballagtak az útszélre, . hátha megszán­ja és hazaszállítja őket vala­ki. Jól számítottak. Még egy pofa sört meginni is maradt idejük, mielőtt keresni kez­dené őket az asszony. A MÁSODIK eset. A né­hány évvel ezelőtt átadott lakótömb mellett egy reggel munkások jelennek meg. Az idősebb lakók titokban fél­retett forintokat csörgetnek örömtől csillogó szemmel: vi­szik a Szent Antal perselyé­be, mert ugye, mégis eljöt­tek és elvégzik a hiánypót­lásokat az épületen, elszál­lítják a tengernyi törmeléket. A gépekkel egykettőre ké­szen lesznek, s végre ép lesz a ház, szép lesz a környék. A munkások leülnek a fal tövébe, falatoznak. Aztán, ahogy telnek az órák, moz­gásuk igazodik a nap állá­sához: a testet süsse a nap, a fej maradjon árnyékban, így tartja az íratlan mun­kavédelmi szabály. Hogy miért nem kezdtek el dol­gozni? őket ide irányították, a feladatukat még nem is­merik, a szerszámok, gépek és a munkavezető majd ké­sőbb érkeznek. A munkaidő végét túlnyomó többségük kivárja türelemmel, s csak utána ballagnak haza. Ha közgazdaságilag érté­kelnénk a két esetet, több ezer forint termelési érték kieséséről, eredményt rontó állásidőkről, a hatékonyság romlásáról kellene beszél­nünk. Vagyis népgazdasági kár keletkezett. De emellett keletkezett más, forintban már nehezebben kimutatható kár is: a munkások önbe­csülésében, munkájuk iránt érzett felelősségtudatukban. Fontos, hogy mit csinálnak? Hiszen akkor figyelnének rájuk, törődnének munkájuk megszervezésével. A két fia­tal a kocsiban nem is any- nyira a teljesítmény miatti pénzkiesésért, inkább ezért dohogott. Mert az ő felada­tuk becsületesen eleget ten­ni szakmájuk követelmé­nyeinek, s elég sokan van­nak azok is, akiknek felada­tuk ehhez megteremteni a feltételeket. AZ EMLÍTETT két eset azóta történt, hogy megje­lentek a hatékonyságot, na­gyobb tervszerűséget alapkö­vetelményként megszabó párthatározatok, s elkezdő­dött e magasabb minőségre alapozott ötödik ötéves ter­vünk megvalósítása. Persze, ha csupán ezek történtek volna, nem is érdemelnének figyelmet, s oktalan csám- csogás lenne mondvacsinált érvek alátámasztására elő- ráncigólni őket. De az üze­meknél, vállalatoknál -sok még a kihasználatlan beren­dezés, az üresjárat a mun­kában, s ugyancsak sok pél­dát lehetne még elsorolni, amely a tervszerűtlenségre utal. Vagyis: hasonló esetek gyakran előfordulnak. Pedig, ugye, milyen sok tanácsko­zást, füstös levegőjű ankétot hallgattunk végig, ahol szi­gorú intelmek hangzottak el a jövőt illetően. Igaz, arról is szó esett nemegyszer, hogy nem különleges dolgokat kell művelni, csupán a műszako­kat kell végigdolgozni be­csülettel. Ha nem is nyolc órát, de legalább hetet... Hekeli Sándor ÚJ falak között ■ a fi egri gyár — Valamikor egy pesti kis műhelyből, az Aradi utcából kerültem a régi gyárba, a fürdő mellé — mondja Mir- kóczki Tibor, az egri KAEV háromszoros aranykoszorús szocialista brigádjának ve­zetője — s bizony, ha más társaságra találok, mint amilyenre számítottam, hát menten visszafordultam volna. Mert zsúfolt, egész­ségtelen üzem fogadott, amit Befejezték az árpa aratását Kálban (Tudósítónktól.) A kál-kápolnai Károlyi Mihály Termelőszövetkezet földjéin az., idén is, elsőnek az ősziárpaláblákon indul­tak a betakarítógépek. A 450 hektáros területen rövid idő alatt végeztek a közös gazdaság kombájnjai és le­aratták a termést. Az ered­mények az időjárás viszon­tagságait figyelembe véve jó­nak mondhatók. Az ősziárpa-betakarítást követően folyamatosan mun­kában vannak a szalmabe­takarító gépek: a bálázók és lehúzok is. A szalmabetaka­rítást követően a tarlómun­kák megkézdése előtt a ta­lajerő-visszapótlás érdekében megkezdték a műtrágyázást, és a tarló tárcsázását. Te­kintettel a nagy szárazságra és az így kialakult kedve­zőtlen talajállapotra, a nyá­ri tarlóhántást nagy teljesít­ményű tárcsákkal végzik a termelőszövetkezetiek. A szántóföldi növények betakarításával egyidőben szedik a meggyet is a szö­vetkezet kertjeiben. A köz­kedvelt, különösen exportra kerülő gyümölcsből az idén az aszály miatt kevesebbet szednek a közös gazdaság­ban. Varga Gyula llj takarmánytariósítási módszer A Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem Termelés- fejlesztési Intézete új takar­mány-tartósítási módszert dolgozott ki a pillangós nö­vények silózására. E módszer szerint a levá­gott pillangós takarmányt felszecskázva PVC-f óliába helyezik, majd légmentesen lezárják. A vákuummal lég­mentesített takarmánytö­megre ezután széndioxid gázt fúvatnak, amelynek hatásá­ra a növényi sejtekben lévő életfolyamatok megszűnnek, s ez egyben megakadályoz­za az erjedést is. Így majd­nem zöld állapotban, mini­mális erjedéssel tudják tar­tósítani a pillangós növé­nyekben lévő nagy értékű fe­hérjetartalmat. Mirkóczki Tibor brigádvezetö csak azért nem nevezek „kócerájnak”, mivel hosszú szolgálata feltétlenül na­gyobb tiszteletet érdemel tő­lem is. Néha olyan helyen is kellett dolgoznunk, ahol ép­pen csak a tető volt meg, a falak hiányoztak. Télen min­dig cipeltük magunk után a hordozható „kályhát”, hogy meg ne fagyjunk. A kerese­tért ugyancsak megszenved­tünk! Utóbb, még külön is kellemetlen volt, hogy a gyár életveszélyessé vált. Ügy kellett megtámogat­nunk, hogy ránk ne szakad­jon, amíg az új el nem ké­szül! Hanem ez a mostani? Kérem, ez már az igazi! Egy asszony botladozik keresztül a még rerfdezetlen' udvaron. Mosolyogva kap el néhány szót a beszélgetésből s maga sem állhatja szó nél­kül: — Az irodánk sem volt kü­lönb a műhelyektől. Az ácso- lattól a végén már majdnem Ami a számok mögött van Orvosként, társadalmi munkásként — a községért Sokszor idézett mondás az, hogy a számok önmagu­kért beszélnek. Azzal, amit belőlük kiolvas az ember, behatolhat a mindennapok egy-egy területének mélyebb rétegeibe. Ezért is fogadja hasznos mankóként a számo­kat az információk gyűjtése­kor az újságíró... íme: az idei esztendő első félévében 538 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek a Pjtervásárán és a társközsé­gekben élő emberek. S ha ovább megyünk: már most riderül, ■ hogy az év első hat hónapjában lényegesen töb­bet tettek a lakóhelyükért, a környezetükért a községek lakói, mint egy esztendeje. Pedig az elmúlt évben sem tétlenkedtek, a közös felada­tok megvalósításához min­den lakos 230 forint értékű munkával járult hozzá. Néhány adat ez csupán, ám egyik sem tartalmatlan számsor. Több ezer ember összefogása húzódik mögöt­tük. És mennyi, néha apró­lékos, jelentéktelennek tűnő munka: járdaépítés, útkar- jmn tartás. vízelvezetés, park­gondozás, faluszépítés ... Egy közösség szorgalmáról be­szélnek a számok, s arról, hogy ügyes, jó képességű, rátermett irányítói, szerve­zői vannak ennek a több község lakosságából összete­vődő közösségnek. Az egyik fáradhatatlan szervező dr. Szorg István, a pétervásáriak körzeti orvosa, a községi népfrontelnökség tagja. A fiatal orvosra már akkor felfigyeltek az embe­rek, amikor — bár még alig melegedett meg a községben —- az első falugyűlésen szót kért és elmondta, hogy mi­ként lehetne együtt szebbé, egészségesebb környezetűvé tenni a lakóhelyüket. Aztán, hogy alátámassza a szavait, munkához látott: újjászer­vezte a széthullott vöröske- resztes csoportot, üzemi ak­tívákat szervezett, s velük együtt kezdeményezte a Tisz­ta udvar, rendes ház ver­senymozgalom meghirdetését. Fellendült a körzetben a véradómozgalom is. Az orvos a kötelező teendőkön túl, újabb és újabb patronálási feladatokat vállalt az óvo­dában és az iskolában. Té­len pedig, amikor az embe­rek jobban ráérnek egy kis beszélgetésre, Pétervásárán és a társközségekben isme­retterjesztő előadássorozatot szervezett... — Hogy mindezt miként bírja energiával és idővel, azt nem tudjuk — mondták róla a pétervásáriak. Egy tény, mindenre szakított időt, pedig két évig egyedül gyó­gyította két körzet betegeit. Sőt, ha ügyelt, akkorabükk- székieket, az istenmezejie- kel, a tarnaleleszieket és a bükkszenterzsébetieket is! Minderre könnyedén mond­hatná bárki: egy orvosnak ez a dolga ...! Valóban, ez is. Ám dr. Szorg István nemcsak az egészségügyi el- , látás területén nyújtott töb­bet az átlagosnál. Mint a községben mondták, aktív résztvevője a foglalkozásától teljesen elütő munkát jelen­tő akcióknak is. Amikor csak teheti, a „végekre” hívja fel a figyelmet. Ez azt jelenti, hogy a társközségek gond­jairól, nehézségeiről beszél a pártbizottsági, illetve a ta­nácsüléseken. — Az a kifejezés, hogy „beszél”, talán nem is a legpontosabb, mert amikor szót kér és elmondja a véle­ményét, az ötleteit, akkor már szervez is ... így aztán ezeknek a községeknek min­den jövőbeni lépésében és gyarapodásában benne lesz az ő munkája is — fogal­mazza meg a helyiek véle­ményét Nagy József, a Haza­fias Népfront községi titká­ra. Mi hát a jövő terve? Pé­tervásárán új községi ta­nács- és pártház épül, a kör­zeti általános iskola négy korszerű tanteremmel bővül, a közeljövőben kezdik el alapozni a szakmunkásképző intézet, valamint az iskola közös tornatermét, szenny­vízhálózat építését tervezik, s a társközségek teljes kom­munális , ellátását. Úgy ahogy ezen a környéken va­lamennyien — munkaszer­vezők és társadalmi mun­kások — együtt és közösen a falugyűléseken, a tanács­üléseken megálmodták... (szilvás) úgy nézett ki, mint a bánya, s attól remegtünk, hogy egy­szer talán végleg alatta ma­radunk, ha a nyakunkba sza­kad! Az ósdi falak közül egerek látogattak közénk, sőt néha, igaz, csak az aulá­kon keresztül, patkánnyal néztünk „farkasszemet”. ... Mondjam-e? — folytatja Demeter Ferencné pénzügyi előadó —, amikor végre ránk került a sor, hogy költözhe­tünk, olyan gyorsasággal menekültünk az iratainkkal, mint akiket üldöznek. Egy­kettőre áttelepedtünk, be­rendezkedtünk, mert olyan szívvel-lélekkel dolgoztunk, hogy talán otthon sem kü­lönben! Szerencsi János tmk-s a legújabb csarnok egyik osz­lopáról „rikkantja” vidáman, hogy már 1965. augusztusá­tól vár erre az időre, ugyan­is szinte a belépésétől kezd­ve ezzel biztatták a gyárban. — Itt már élvezet dolgoz­ni! — beszéli. — Mert nem­csak a gyár, hanem beren­dezésének nagy része is új. Sorra kicserélik a régi gépe­ket is, a feladatok egyre ér­dekesebbek, izgalmasabbak, csupa szép megbízást ka­punk. Eszembe sem jut, hogy megbánjam, amiért 17 esz­tendő után otthagytam a ko­hászatot s innen már nem mentem máshová. Nincs is szándékom továbbállni, úgy gondolom, itt töltöm ki a másik tizenhét évet, ami, ki­számítottam, éppen a nyug­díjazásomig ér... Nemrég még tanuló volt, most elsőéves szakmunkás Fejes Attila, akit az itt ta­lált — másoktól is annyit emlegetett — kitűnő gárda mellett természetesen az új gyár varázsa tart fogva kez­dettől. — Jó, mondhatom, most már csaknem teljesen ideális körülmények között vagyunk — lelkendezik —: a csarno­kunk tágas, világos. Komoly feladataink vannak, a mun­kámért én is tisztességes kezdő fizetést kapok. Ami­nek akkor is örülök, ha tu­dom, hogy egyik-másik tár­sam, másutt például egy fo­rinttal magasabb órabért ka­pott. Mert hiába, egy új gyárnak azért nincs párja! S ha az üzemünkben még a zajszintet is sikerül egy kicsit csökkenteni, talán nem is kívánok mást... A mestere, Bárdos Sándor bácsi némi „irigységgel”, vagy inkább szomorúsággal hallgatja a fiút. Neki ugyan­is — aki egyébként már 1942 óta dolgozik a „lakatosáru- gyárban” — már csak két éve van a nyugdíjig. — Kétségtelenül búcsúnak is szép ez a mostani munka­hely — magyarázza — job­ban örültem volna azonban neki, ha már esztendőkkel ezelőtt élvezhetem. Mert itt annyira más minden! Eskü­szöm, ha nem ismerős arco­kat látnék magam körül, ha. nem a régi jó szaktárcákkal dolgoznék itt, talán el sem hinném, hogy a KAEV-nél maradtam! No de, istenemre mondom, nem sajnálom a többiektől, hiszen rászolgál­tak, megérdemlik a fiatalab­bak is. Teljen hát csak so­káig boldogságuk benne! — kívánja őszintén, tiszta szív­vé!, miközben barátságosan megveregeti ifjú barátja há­tát. Az új gyárnak természe­tesen örül az igazgató, Veréb József is, miután szintén volt elég része a régiben. — Évek óla tart a kitelepe- dés, a költözés — beszéli —, de a júniusi „hurcolkodás” már az utolsó. Az öreg gyár­ban ugyanis már csak egyet­len részlegünk dolgozik, mindössze 16 emberünk vég­zi a feladatait. Dobozokat ké­szítenek még egy darabig, Demeter Ferencné pénzügyi előadó aztán véglegesen megválunk a profiltól, s ide, a Kistályai úti üzembe csupán a szak­társak jönnek át... Addigra persze szeretnénk még egyet s mást tenni a telepen. Mert az építkezés tulajdonképpen még nem fejeződött be telje­sen, néhány kisebb kivitele­zési munka hátravan. Nem­rég készült el például az öltöző, fürdő, most kezdjük berendezni az orvosi rende­lőt s rövidesen megnyitjuk a büfét is, amit amolyan ki­sebb bevásárlóhellyé kívánunk tenni, hogy női dolgozóink a legszükségesebbeket napon­ta megvehessék „második műszakjukhoz”. Ha az épí­tők végeznek a tereprende­zéssel, a parkosítást, fásítást már mi csináljuk, s eközben valamiféle kisebb sportpá­lyát is próbálunk készíteni. Ügy akarjuk, hogy november 7-re teljesen rendben le­gyünk, s hivatalosan is fel­avathassuk az új gyárat. Szebb „születésnapi” aján­dékot nem is kaphattak vol­na az egriek, (gyóni) Eredményes félév az Egri Háziipari Szövetkezetben Az elmúlt félévben 28 mil­lió forint értékben forgal­maztak különböző terméke­ket az Egri Háziipari Szö­vetkezetből. Amint Stéget Istvántól, a szövetkezet műszaki vezető­jétől megtudtuk, különösen nagy volt az érdeklődés bel­földön a fából faragott dí­szes népművészeti ajándék- tárgyak iránt, amelyekből a tervezettnél 200 ezer forint értékkel szállítottak többet a megrendelőkhöz. A hazai la­kosság igényeinek kielégíté­se mellett jelentős mennyi­ségű terméket exportált az Egri Háziipari Szövetkezet: így ' ez év első hat hónapjá­ban a tervezettnek csaknem kétszeresét — mintegy 420 ezer forint értékű perzsa­csomós szőnyeget küldtek a nyugati államokba, elsősor-? ban Svájcba, valamint a pá­rizsi szállodák részére. Az exporttervet ugyancsak túl­teljesítve, tizenöt százalék­kal több gyermekruhát szál­lítottak a Szovjetunióba. MSuiUtm 1976. július 16., péntek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom