Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-19 / 144. szám
Könyvtár Tarnaleleszen Az igenre van remény Tarnalelesz. A hosszú, derékban meghajlott főútnak egyenesen a közepén tesz le a busz. Innen még kilométerekre nyúlik el jobbra is, balra is a falu. Útbaigazításra azonban nem hiába vár az ember. — A könyvtárunk? Erre! Az új könyvtárunk? Tessék csak! Ez a családias miénk kísér el egészen a község legújabb büszkeségének kapujáig, akár kisfiút, akár fiatalasszonyt, akár öregembert kérdezek. Kétéves munkával, mintegy félmillió forintért építették föl Tarnaleleszen a május elsején átadott Fel- szabadulási Emlékkönyvtárat. Létrehozásáért összefo- gott a Kulturális Minisztériummal a helyi tanács, a megyei könyvtár és társadalmi munkájával hozzájárult a lakosság. A kérdés az, vajon igazzá válik-e, megtelik-e valódi tartalommal a falubeliek ajkáról hallott MIENK? Lesz-e a könyvtárból irodalombarátokat vonzó, olvasókat nevelő, formáló kulturális intézmény? ötezer-ötszáz könyv' — A községben 2800-an élnek. De ide tartozik még a szomszédos Bükkszenterzsé- bet, Fedémes és Szentdomonkos is, hiszen a leleszi a járás első központi könyvtára. Az itt lakók javarésze a környékbeli gyárakban és a helyi tsz-ben dolgozik. S itt van az iskola is, amelynek diákjai közül mind többen és többen készülnek gimnáziumba, szakközépiskolába, szakmunkásképzőbe. Az anyagi lehetőségek mellett bizony sok szempontot figyelembe kellett venni akkor, amikor berendeztük ezt a 130 négyzetméter nagyságú termet —mondja Lukács Béláné, az egri Megyei Könyvtár munkatársa, a leleszi könyvtár kialakítója és irányítója. Vele, s a könyvtár két helyi dolgozójával, Ortó Ilonkával és Szakonyi Istvánnéval a gyönyörűen berendezett olvasóban beszélgetünk. A fali polcokon körös-körül kötetek sorjáznak sűrű egymásutánban, a hátsó sarokban a modern, kényelmes asztalok, székek közelében helyezkedik el a napilapok és újságok tartója. f - ..............———■ A lakkos padlón meleg színű szőnyeg, az ablakokon vidám függönyök teszik barátságossá a környezetet. — Ötezer-ötszáz könyv, szépirodalom, szakirodalom, kézikönyvek, szótárak, ismeretterjesztő művek, 40 féle folyóirat és egy készülő fo- notéka, könnyű- és komolyzenei lemezekkel... — mutat körbe Lukács Béláné. Egyelőre ez az, amit ajánlani tudunk. Nem túlságosan sok, dehát a fejlesztés, a bővítés már az itteni gazdák gondja lesz. A piros nyuszi az ellenőr Csivitelő gyereksereg érkezése szakítja félbe a beszélgetést. A szomszédos iskolából jöttek át a diákok. — A zölddel jelöltek a kalandregények, az ezüstcsíkosok a fantasztikus regények. Minden témának más és más a színe. Végignézhetitek őket, csak arra vigyázzatok, ugyanoda tegyétek is vissza! Hogy úgy lesz-e, azt egyébként a gyereksarok nagy sárga oroszlánja és a vidám, piros nyuszija ellenőrzi. A nyolcadikosok persze már a felnőttek részlegéhez is el-el- kalandozgatnak Hegedűs Pista például azt mondja, ő már majdnem teljesen ismeri az ifjúsági irodalmat, hiszen másodikos kora óta jár kölcsönözni, s minden héten legalább hat könyvvel fordul. Most a nagyok polcain valami olyat szeretne találni, amit majd hasznosíthat a felvételin. Tévé-rádiószerelő szeretne lenni, Özdra jelentkezett a „műszeripariba”. Ancika néni följegyzi kívánságát. — Hát bizony tíz éve vagyok könyvtáros a faluban, de az efféle különleges óhajok teljesítésére nem volt idáig lehetőség. Abban a tenyérnyi parasztházban, ahol eddig voltunk, örülhettem, ha megtaláltam valamit. Pedig, hogy ki mit szeretne, akkor is tudtam, mert az emberek mindig elmesélték mit olvastak, s tetszett-e. így még arra is megkérhettek a betegek, magam válasszak valamit, s munka után vigyem el hozzájuk. Hát persze, hogy megtettem. Hiszen úgy gondolom, a mi szakmánkban az a legfontosabb, hogy szoros baráti és bizalmas kapcsolat jöjjön létre a könyvtáros és az olvasó között. Csak így lehet aztán később az ízlést is irányítani. Olvasnivaló puttonyban Valahogy így gondolja Ortó Ilona is, aki bár igen fiatalon került a könyvtár élére —, hiszen csak tavaly érettségizett —, de máris tervekkel van teli. — Tavaly még mindenáron képesítés nélkül akartam tanítani. Sajnos, nem kaptam a közelben állást, így egy fél esztendős keresgélés után valósággal mentőövnek tűnt ez a hely. Ma már inkább úgy érzi Ilonka, hogy sok-sok lehetőség van a pedagógus hivatás kiteljesítésére. Már az első is igen komoly feladat; ide kell szoktatni az embereket. — Hogy ez mennyire nem könnyű, bizonyítja az, hogy épp a minap kért meg egy néni, jól takarjam be a könyveket a puttonyába — egész családjának vitte —, mert különben ugyancsak megszólják a szomszédok, hogy hiábavalóságokkal foglalkoznak dologidőben... Persze, hogy ezen a szemléleten én is változtatni tudjak valamit, még sokat kell tanulnom, ezért is határoztam el, hogy beiratkozom az egyetemre. Egyelőre a kicsiket szeretnénk idecsalogatni ; gyerekműsorokkal, könyvbarátok körével. Tervezzük azt is, hogy szeptembertől vendégül látjuk őket tanítás idején is. Itt tarthatnák meg a nevelők az irodalom, a történelem, a földrajz és az énekórákat is, hiszen jobbnál jobb térképeink, kézi könyveink, művészeti albumaink vannak ... És még/sorolja a felnőtteket is csábító programokat, a vetítést, az író—olvasó találkozót, azt, hogy együtt lehetne működni a kultúrház- zal. Sikerülnek-e a leleszi tervek? Az igenre van remény, hiszen már ma is ott bujkál azokban a kérdésekben, amelyekkel a falubeliek nap mint nap ráköszönnek Ancika nénire és Ilonkára: „No, mehetünk-e már a könyvtárba? Mit olvassunk? Mit ajánlanak?” Németi Zsuzsa 3. Ügy látszik, a zenekedvelő közönség érdeklődése növekedőben volt a hanglemezipar termékei iránt, mert a POLYPHON Rt. hivatalnokainak mind jobban szaporodott a munkája. Szedla- csek segédkönyvelő például, akire Erőss a prospektusok tanulmányozásának idején munkája oroszlánrészét áthárította, minden igyekvése ellenére akkora restanicában volt, mint az az adófizető polgár, aki délelőttönként ott sírdogál az adóhivatalban. A segédkönyvelő már reggel hétkor bement az irodába, csak hogy megbirkózhasson a munkájával— Ez már nem is túlóra — panaszkodott is gyakran. — Ez tulajdonképpen innen- óra ■.. De azért lankadatlanul túlórázott tovább. Mert Szed- lacsek a keserű élettapasztalatok ellenére nem szűnt meg fényes karrierről álmo1976. június 19., szombat dozni magánhivatalnoki pályáján. A fényből azonban mind ez ideig csak a nadrágjának és a kabátujjainak jutott, mivel tízéves tisztvise- lősködése alatt még nem telt neki egy valamirevaló székpárnára és könyökvédőre sem. Ebben nem csekély része lehetett a feleségének, aki olyan könnyelmű teremtés volt, hogy a szegény férj januárban már a júniusi fizetésére vett fel előleget. Amellett állítólag meg is csalta az asszony, ez nem is volt titok, a kollégák gyakran ugratták is vele. Ilyenkor Szedlacsek rezignáltan legyintett, és szokott akasztófahumorával csak ilyeneket mondott: — Nem könnyű ám egy elfoglalt férjnek az asszonyra vigyázni. Lám, a csigabiga állandóan otthon ül és mégis fel van szarvazva .. • . ★ Egyik szép szeptemberi nap délutánján, a munkaidő végeztével Bánatos Nusi megkérdezte Remetét: — Nem lenne kedve ma este elkísérni moziba? A Tivolira gondolok, az Alabamai tragédiá-t adják', azt hiszem, nagyon jól mulatnánk. Remete meglepődve nézett a lányra. — Hogyan, hát magának szabad az estéje? — kérdezte. — Nekem? Miért ne? Én akkor vagyok szabad, amikor akarom. — És az igazgató úrnak nincs ez ellen kifogása? — Nem értem — mondta a lány. — Mi köze ehhez és egyáltalán mi beleszólása lehet a dinnek az én magánéletembe? Remete jelentőségteljesen elmosolyodott. — Nézze, Nusika — mondta —, én nagyon jól tudom, hogy maga a Villányi úr pártfogoltja. — Ügy van. A diritől kaptam ezt az állást, akit a „Kék Macska" mulatóból ismertem. Egy ideig mint tán- cosgörl szerepeltem ebben a lokálban. Tudja, nagyon jól táncolok, és a magamfajta szegény lány nemigen válogathat az állásokban• De hamar rájöttem, hogy nem nekem való az éjszakai élet. Nem tudok inni, sőt még a cigarettafüstöt sem bírom. Meg aztán a nem amolyan nőket nem nézik az ilyen helyen jó szemmel. Amikor egy este a direktort megismertem, panaszkodtam neki, mire 6 felajánlotta, hogy lépjek be ide. Nekem megvan a négy polgárim, hát persze hogy örömmel kaptam az ajánlatán. Ez minden, amit mondhatok. Azóta privátim még csak nem is beszéltem Villányival, Mi is az a grafika? Egy kiállítás jó ürügyén Czinke Ferenc neves grafi. kusművész egri tárlatára in. vitái a plakát a Megyei Könyvtár igen szép barokk kapujában. Czinke Ferencet azoknak bemutatni, akik ha bármily keveset is. de érdeklődnek a képzőművészetek iránt általában, és közelebbről pedig a grafika hazai fejlődéséről, sikereiről és néha bizony kudarcairól is tájékozottak valamelyest, nos. azoknak feleslegesnek tűnik ez. A kevésbé értők és érdeklődők számára most és itt csak annyit, hogy aligha vitatható, a Salgótarjánban élő .Czinke Ferenc a legjobbak vonulatában is egyéni hangú, látású művész, akinek műveivel megismerkedni, ha néha vitára ingerlő is, de mindig élményt jelent. Ám most bocsásson meg a grafikus és a kiállításszervező, e sorokkal mégsem Czinke Ferenc munkásságát, még kevésbé a kiállítás rangosságát, a kiállított művek művészi értékét kívánjuk megítélni. Olyasmire vállalkozunk, amelyről szólni min. den bizonnyal a kiállítás ala. nya is örül, s amely követésre méltó példa lehet másutt is. más körülmények közepette is. A Megyei Könyvtár ugyanis nemcsak egyszerűen arra vállalkozott — bár ez sem kevés —, hogy ízelítőt adjon a jelen grafikus munkásságából. hanem másra, többre is. Jelesen: közművelésre. Vagy népművelésre, ha úgy tetszik. Felmérték, hogy a könyvtár aulája, ahol a kiállítás képei sorjáznak, egyben bejárata, áthaladó helye is a bibliotékának, ahol következésképpen olyanok7 is igen nagy számban meg- fordulak, akiknek még nem volt vonzódásuk a képzőművészet eme ága iránt. Megismertetni a grafikát, hogy egyáltalán mi az, megismertetni a grafika történetét, a metszés múltját és műfajait, a fától a rézig, aztán szót ejteni néhány csak látszólag technikai, valójában lényegileg is művészeti kérdésről a grafika kapcsán — erre vállalkozott a könyvtár. Ott sorjáznak az ötletes tárlók a képek tövében, mintegy Remete alig akart hinni a fülének. De mivel Nusi arcán látszott, hogy igazat beszél, a pénztáros elkísérte a moziba. Az Alabamai tragédia igen komor hangulatú kép volt, a nézőtéren többen csöndesen szepegtek, amidőn a szép fiatal hősnőt gyilkosság gyanúja miatt az esküdtszék halálra ítélte; csak Nusi kacarászott rendületlenül. Hiába pisszegtek feléje a sötétben, a leány mulatott tovább, mint alá biztos a dolgában. És a happy endet illetően megint csak neki lett igaza. Előadás után vacsorázni mentek. A férfi az étlap tanulmányozásába mélyedt— Akar libát enni? — kérdezte azután. Nusi megmutatta szép fehér fogait. — Hogyne. Imádom a libát. Hiszen az a legtisztább állat a világon I.. —• A liba? Miért? — Ezt se tudja? — nevetett a lány. — Már hogyne volna tiszta, amikor állandóan két toliseprűt hord magánál... Ezt a vicces butaságot Nusi kedvenc filmkomikusa szájából hallotta. Amiből viszont kiderül, hogy az általános művelődés szempontjából mennyire előnyös, ha az ember gyakran eljár a mozibaÖTÖDIK FEJEZET Enyhe, ködös eső szitált az október végi éjszakában. Remete Géza a néptelen Lánchídon át Budának vette útját, hogy hazaballagjon a Krisztinavárosba. Éjfélre járt már, de nem érzett álkiegészítve és magyarázva is azok létrejöttének történelmi és technikai körülményeit, bevezetni szándékozván a kőnyomás, a rézkarc, a litográfia nemes titkaiba. A grafika populáris művészet. Egy festmény, egy szobor — ezt is a kiállítás hangsúlyozza egyébként — egyedi darab, kiállítják valahol — mint egyetlent. Egy grafikai alkotásról 200—240 „ere. deti” levonat készülhet, és mint ahogyan nem a kinyomott partitúrák száma dönti el egy zenei mű eredeti voltát, úgy ezek a levonatok is akár negyedezer kiállítási helyre is eljutva, széles tömegekhez szólhatnak. Velük és általuk természetesen S művész. Erről szól, ezt mutatja be hivalkodás nélkül, mindenféle fontoskodást, művészettörténészkedést elkerülve, igényesen, de köznapi nyelven szólva és láttatva a kiállítás. Ha valaki végignézi az érdekes tárlókat, mélyebben megérti a művész alkotásait is. a műhelymunka e feltárt „titkain” keresztül alaposabb bepillantást nyer. hét a grafika világába. Okos és hasznos „szótár* ez a kiállítás az egy nyelven beszéléshez a művész és a közönsége számára. Gyurkó Géza A pölöskei fafaragó A Zala megyei Pölöske községben él a megye legjelesebb fafaragója, Breglovics mosságot. Nusiéknál volt vacsorán, és a lány egy-két óra alatt annyi jóízű csacskasá- got tudott összehordani, amennyi untig elegendő ahhoz, hogy egy harmincnégy éves magántisztviselő szeméből kiverje az álmot Milyen furcsa is az élet — töprengett. Az ember küzd, dolgozik, esetleg sikkaszt is, aztán egyszer csak rádöbben, hogy hiába küzdött, hiába dolgozott, mindennek semmi eredménye sincs. A sikkasztással ugyan másként áll a helyzet, annak esetleg lehet eredménye, jobban mondva következménye, de éppen ez az, ami egy csöppet sem kívánatos. Remete összerezzent. Hogy is állunk csak ezzel a dologgal? Eddig még nem volt semmi baj, de mennyi energiájába, mennyi fölös munkájába került, hogy ezeket a szánalmas kis manipulációkat elleplezze. Visszaemlékezett egy korábbi munkahelyére, ahol az egyik tisztviselő úgyszólván semmit se dolgozott. De mennyit kellett szimulálnia, hogy rajta ne kapják a semmittevésen! Nem lett volna egyszerűbb, ha ugyanazzal a fáradsággal becsületesen elvégzi a munkáját? Hiszen akkor a lelkiismerete is tiszta lett volna. Elhibáztam az életemet — állapította meg keserűen. Ha kevés a fizetés, különmunkát kellett volna vállalnom, és akkor most nem élnék állandó szorongásban és szégyenérzésben. (Folytatjuk) Teréz, akinek munkái külföldre is eljutnak. •> Az apja nyomdokain haladó népművész dísztárgyakat, dobozokat és figurákat készít. (MTI Fotó) 22.00: RÉSZEG ANGYAL Japán film. Örömmel üdvözöljük, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően korábbi időpontban sugározzák a Kuroszava-sorozat filmjét, így nyilván jóval többen nézik meg a fordulatos cselekményű, megrendítő hatású alkotást. A történet főhőse Szroda doktor, aki nem veti meg éppen az italt, de emellett nagyon jó orvos és jóindulatú ember. Elhatározza, hogy meggyógyítja az alvilág egyik „fejedelmét”. Ám a vakmerő bűnöző az egészségét sem félti, mindaddig, amíg egyszer csak vért nem köp. A megrémült alvilági figura most már szívesen venné Szroda doktor gyógyító gondoskodását... A főszerepben, mint minden Kuroszava-filmben, Toshiro Minufét láthatjuk. 4
