Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-17 / 142. szám

1 I Szerda esti külpolitikai kmamea tárunk: Fejvadászok NEM AKÁRMILYEN HÍR ÉRKEZETT a rhodesiai fajüldöző rezsim fővárosából, Salisburyből. Eszerint Ian Smith miniszterelnök hatóságai máris létrehoztak egy „különleges egységet”, amelynek tagjai „portugál állampolgárok”. Magyarul ez annyit jelent, hogy j Smith, az egykori vadászpilóta állig felfegyverzett hadseregéhez megteremtette az első, nyíltan is zsol­dos egységet, amelyet a portugál gyarmati háború egykori tisztjeiből toborzott. A TASZSZ a hírrel kapcsolatban emlékeztet ar­ra, hogy Ian Smith a közelmúltban érzékeltette: „ha a helyzet súlyosabbá válik” széles körű zsoldostobor­zási kampányba kezd. Ügy tűnik, ez a pillanat elérke­zett, A Bourbonokról mondták,1 hogy soha Semmiből semmit nem tanultak. Ilyen értelemben a rhodesiai rezsim „királyi” tulajdonságokról tesz tanúságot. Sa- lisburytől nem is olyan messze, a felszabadult Angola fővárosában nemzetközi nyilvánosság reflektorfényé­ben most folyik az elfogott zsoldosok pere. Soha a történelemben ilyen nyilvánvaló nem volt, hogy a más népek eltiprására felhasználható bérgyilkosok, a hírhedt fejvadászok ideje lejárt, a kolonializmus utolsó fehér bástyái felett nem lehet nem hallani a lélekharangot — és Smith ezt a pillanatot választja zsoldostoborzásra! NEM TUDJUK, a luandai fejlemények fényében mennyi lesz a jelentkező Salisburyban. Kalandvágyó, megtévesztett fiatalok, emberi és morális roncsok, kisiklott egzisztenciák, az igazságszolgáltatás elől menekülő bűnözők mindig akadnak. Egy azonban biztos: ha a gyarmattartó nagyhatalmak félelmetes ereje nem tudta megakadályozni a kolonalizmus szét­hullását, ha legutóbb Angolában egy sajátos Washing­ton—Peking—Pretoria tengely közös támogatása el­lenére sem a neokolonializmus, hanem a felszabadí­tás erői diadalmaskodtak — Rhodesiában sem fogja ( megállítani az időt gyülevész zsoldosok, szánalmas fejvadászok serege. Plenáris ülés Becsben Szerdán Bécsben újabb plenáris ülést tartottak a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalá­sokon részt vevő delegációk. Immár a 106. hivatalos ta­nácskozást rendezték meg a Hofburg nemzetközi konfe­renciatermében. Az ülés után tartott sajtó­tájékoztatón közölték, hogy ezúttal Wolfgang Behrends nagykövet, az NSZK küldött­ségének vezetője elnökölt és dr. Slawomir Dabrowa nagy­követ a lengyel delegáció ve­zetője szólalt fel. A lengyel delegátus kifejtette: a Szov­jetunió, Csehszlovákia, az NDK és Lengyelország által februárban előterjesztett ja­vaslat és az azt követő kiegé­szítő indítvány, amelyet az elmúlt héten nyújtottak be a szocialista országok, jó alapot szolgáltat egy kölcsönösen előnyös megállapodás eléré­sére. A szocialista országok — hangsúlyozta Slawomir Dobrowa — a bécsi tárgya­lásokon rendkívül aktívak és kezdeményező készségről tesznek tanúságot. Arra tö­rekszenek, hogy előbbre vi­gyék a konferencia munkáját és előmozdítsák eredményes­ségét. Hozzáfűzte, hogy a NATO-országoknak is ha­sonló rugalmasságot és akti­vitást kellene tanűsítaniok ahhoz, hogy Európában mi­előbb megvalósuljon a kato­nai enyhülés. A résztvevők megállapod­tak abban, hogy a legköze­lebbi plenáris ülést június 24-én rendezik meg. (MTI) Eredményekkel biztatnak a libanoni tárgyalások Az egyre élénkülő gerillatevékenység miatt katonai kíséret fedezi a gépkocsioszlopok útját a Rhodesiát a Dél-afrikai Köztársasággal összekötő országúton (Népújság telefotő — AP—MTI—KS) A portugál szélsőbal a jobboldal malmára hajtja a vizet Élesen támadja a Carvalho elnökjelölését támogató szél­sőbaloldali erőket az Avante, a Portugál KP hetilapja szer­dán megjelent új számának szerkesztőségi cikkében. Azt írja, hogy ezek a csoportocs- kák „felbecsülhetetlen szol­gálatot tesznek a jobboldal­nak a baloldali erők megosz­tásában”. A cikk emlékeztet arra is, hogy Eanes táborno­kot egyetlen demokratikus párt, a szocialisták támogat­ják, a mögötte felsorakozó többi erő a jobboldal és a maoisták táborához tartozik. Azzal, hogy a szocialista párt elutasítja a baloldali többsé­get, ellenzi a nép valódi ér­dekeinek megfelelő egyetlen helyes megoldást, feltételeket teremt olyan szövetségek megkötéséhez. amelyekkel megnyithatják az utat a mo­nopoltőke hatalmának hely­reállítása előtt. Dzsallud líbiai miniszter­elnök és Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára Damasz- kuszból Bejrútba érkezett. A Szíriái fővárosban az elmúlt napokban megbeszéléseket folytattak a damaszkuszi ve­zetőkkel a libanoni helyzet­ről és a szíriai csapatok rész­vételéről a libanoni esemé­nyekben. Dzsallud kijelentette, hogy Szíria hozzájárult csapatainak 48 órán belüli kivonásához Bejrút, Saida és Tripoli tér­ségéből. A csapatok keleten Bekaa völgyébe, északon pe­dig Akkar térségébe vonul­nak vissza. A tűzszüneti megállapodás betartásának ellenőrzése érdekében Liba­nonba be kell vonulniuk az arabközi békefenntartó erők jelképes csapatainak — mon­dotta Dzsallud. Szükséges azonban, hogy a Libanonba való bevonulást követően a konfliktusban szembenálló felek képviselői „kerekasztal- beszélgetésre’ üljenek ősz- sze a súlyos belpolitikai vál­ság leküzdése érdekében. Programot dolgoztak ki a részben lerombolt bejrúti nemzetközi repülőtér és a tengeri kikötő felújítására és helyreállítására. A repülőtér ellenőrzését a jobboldali erők, a palesztínai ellenállási moz­galom, a nemzeti-hazafias erők, a szíriaiak és a libano­niak képviselőiből álló egye­sített csapatoknak kell ellát­KÉT HÓNAPPAL az ápri­lisi parlamenti választás után, június 27-én Portugália népe újra az urnákhoz járul, hogy ezúttal a köztársaság elnökét válassza meg. A múlt hét péntekjén lejárt a határ­idő a jelölésekre és másnap már meg is történt a sorsolás arra, hogy az elnökségre pá­lyázók milyen sorrendben ke­rüljenek a szavazócédulákra. Mivel Portugália felnőtt la­kosságának mintegy harmad­része ma is analfabéta, a sza­vazólapokon az elnökjelöltek nevei mellett ott szerepel fényképük is. Bár a választási hadjárat hivatalosan még csak június 12-én kezdődik, máris felfor- rósodóban van a politikai légkör Lisszabonban. Mi az oka ennek? Mindenekelőtt, hogy az idén április 2-án el­fogadott alkotmány különle­ges jogkört biztosít Portugá­lia közvetlen választások út­ján hivatalba lépő fejének. A köztársasági elnök kezében összpontosul a legfelső végre­hajtó hatalom, ő a forradal­mi tanács elnöke és a leg­felső katonai parancsnok. Ki­nevezi és felmenti a minisz­terelnököt, a kabinet tagjait. A kormány fejének kineve­zésénél ugyan az alkotmány előírásai szerint figyelembe . kell vennie a parlamenti vá­lasztások eredményeit, de nem köteles annak a pártnak adnia a kormányalakítási megbízatást, amely a legtöbb QjyMkM 1*76, június lls ssútöriSk Portugália elnököt választ szavazatot kapta. Igaz: a ki­jelölt miniszterelnöknek a törvényhozás elé kell állnia és jóvá kell hagyatnia a kor­mánylistáját. De az alkot­mány még ekkor is különle­ges jogkört biztosít a köztár­saság elnökének. Az általa megbízott miniszterelnök kor­mányalakítását a parlament csakis akkor akadályozhatja meg, ha a képviselők kéthar­madrésze az elnöki javaslat ellen szavaz. Túl mindezen a köztársasági elnök jogköré­be tartozik, hogy ostromálla­potot hirdessen ki, feloszlas­sa a parlamentet és új vá­lasztásokat Írasson ki, hadat üzenhet, békét köthet. Sőt, bizonyos megszorításokkal, elnöki vétója alkalmazásával megakadályozhatja azt is, hogy a nemzetgyűlés által el­fogadott törvények életbe léphessenek. A PARLAMENTI VÁ­LASZTÁSOK eredménye ugyancsak hozzájárult az el­jövendő elnök kulcsszerepe meghatározásához. Az áprili­si parlamenti választáson ugyanis egyetlen párt sem volt képes megszerezni az abszolút többséget. Még az első helyen végzett szocialis­ta párt is csak relatív több­séget ért el, és így kisebbség­ben lesz a törvényhozásban, így Soares szocialista párti főtitkár számára sem min­degy, hogy ki lesz az elkö­vetkező esztendőkben Portu­gália legfőbb közjogi és ha­ts!»? tísriságéb«*? Igaz, a legesélyesebbnek tartott elnökjelölt Ramalho Eanes tábornok, akit a szo­cialista párt is támogat, el­kötelezte magát amellett, hogy Soarest kéri fel majd kormányalakításra. Eanest azonban a középjobboldali polgári erőket tömörítő PPD és a gyárosok és földbirtoko­sok érdekeit nyíltan képviselő CDS is támogatja, sőt, felsora­koztak mögötte maoista ele­mek és ul tarbaloldali színek­ben fellépő álcázott szélsőjobb- oldali szervezetek is. Még el sem kezdődött hivatalosan a választási hadjárat, de ezek a heterogén erők máris meg­kezdték küzdelmüket, hogy Eanest a saját elképzeléseik irányába befolyásolják. Pinheiro de Azevedo tenger­nagy, a jelenlegi kormányfő „független” jelöltként indul, bár érzékeltette, hogy meg­választása esetén szintén Soa- resnek adna kormányalakítá­si megbízatást. Azevedo — akinek megválasztását lisz- szaboni politikai körök sze­rint a NATO-főhadiszálláson szívesen vennék, — a napok­ban az AP amerikai hírügy­nökségnek adott nyilatkoza­tában kijelentette: ha ő lesz az elnök, Washington dönté­sétől teszi függővé, hogy a kommunisták Helyet kaphat­nak-e Portugália új kormá­nyában. Cárvalho őrnagy, a novem- ben 25-én megszüntetett COP- ©031 egykori parancsnoká­nak neve és fényképe is sze­repel majd a szavazólapon. Az őrnagyot, aki egyaránt tá­madja a vezető politikai pártokat, a kalandorság útján haladó ultrabaloldali anar­chista csoportok támogatják. A teljes ismeretlenség homá­lyából emelkedett az elnök­jelöltek közé egy Pompilio Cruz nevű politikus. Ot a CDS-hez szorosan kapcsolódó úgynevezett Független Szo­ciális Centrum indítja. A jobboldal e jelöltje az Ango­lából visszatért mintegy hét­százezer volt portugál telepes elégedetlenséget akarja meg­lovagolni. OCTAVIO PATO, a Portu­gál Kommunista Párt elnök­jelöltje olyan politikai prog­ramot tárt a választók elé, amely biztosítaná a szövet­ség fennmaradását a portugál nép és a demokratikus érzel­mű fegyveres erők között, cé­lul tűzi ki a fegyveres erők egységének erősítését az ápri­lis 25-i forradalom haladó eszméi körül, az új demokra­tikus kormány csorbítatlan érvényesítése alapján. A por­tugál kommunisták állás­pontját Alvaro Cunhal főtit­kár egyébként így fogalmaz­ta meg: bárki legyen is majd az elnök, a kommunista párt aszerint támogatja, vagy har­col ellene, hogy a dolgozó nép érdekeinek megfelelő, vagy azzal szembenálló politikát folytat-e. A. 1 niuk. A csapatok Bejrútba érkezését szerdára várják. Dzsallud miniszterelnök tárgyalt a PFSZ vezetőivel és a nemzeti-hazafias erők kép­viselőivel. Mahmud Riad, a jobboldali keresztény erők vezetőivel találkozott. A ve­lük folytatott megbeszélés után újságíróknak kijelen­tette, hogy a jobboldali pártok vezetősége végre „általában és egészében” hozzájárult az Arab Liga rendkívüli élésen elfogadott határozatok életbe léptetésé­hez, amelyek az arabközi biz­tonsági erők libanoni bevo­nására vonatkoznak. Ugyan­akkor azonban hozzájárulá­sukat egy sor feltételhez kö­tötték. A válság megoldását célzó aktív politikai erőfeszítések ellenére az országban tovább­ra is voltak fegyveres össze­csapások. A jobboldali erők újabb kísérleteket tesznek ft nemzeti hazafias erők elleni támadó hadműveletek végre­hajtására. Nemcsak Bejrut­ban és elővárosaiban folytak harcok, hanem az ország északi részének hegyvidékén, Tripoli és Zghorta városok térségében is. A harcok kö­vetkeztében 53-an meghaltak, 74-en megsebesüllek. Különböző körzetekben ösZ- szecsapások voltak a nemze­ti-hazafias erők és a PFSZ erői, illetve a szíriai csapatok között. A nemzeti-hazafias erők és a PFSZ egyesített parancsnokságának képviselő­je azt jelentette, hogy a szí­riai csapatok erős tüzérségi támadást intéztek Saidának a baloldali erők által ellen­őrzött körzetei, valamint Pa­lesztinái menekülttáborok ellen. A képviselő megjegyezte, hogy a szíriaiak a Bekaa- völgyében állomásozó csapa­tokat harckocsizó és rakéta- tüzéregységekkel egészítették ki. A szíriai csapatok által el­foglalt területeket a szíriai­ak katonai övezetnek minősí­tették. ★ Bejrútban szerdán délben eltűnt Francis Meloy, az Egyesült Államok bejrúti nagykövete és Robert War­ring, az amerikai nagykövet­ség gazdasági tanácsosa, mi­után. gépkocsin indultak el, hogy találkozzanak Eliasz Szarkisz megválasztott liba­noni elnökkel. Feltételezés szerint az amerikai diploma­tákat a főváros muzulmán negyedében, a szembenálló feleket elválasztó demarká­ciós vonal közelében, eddig ismeretlen fegyveresek elra­bolták. Az amerikai nagykö­vet május 12-én foglalta el Bejrutban állomáshelyét, és megbízólevelét még nem nyújtotta át, arra várván, hogy Frangié átadja a hatalmat Szarkisz megválasztott el­nöknek. Amerikai bírálat Santiagóban Az AÁSZ közgyűlésén az emberi jogokról folyó vitában kedden Sergio Diez, Chile képviselője visszautasította azt a jelentést, amelyet a szervezetnek azi emberi jo­gokkal foglalkozó bizottsága készített és amely az embe­ri jogok megsértésével vá­dolja a katonai rezsimet. A chilei küldött az „objektivi­tás hiányával” vádolta a do­kumentumot, s szemrehá­nyást tett, hogy a jelentés ké­szítői „figyelmen kívül hagy­ták” a santiagói kormány ál­tal rendelkezésre bocsátott dokumentumokat. Diez azt állította, hogy kormánya „haladást próbál elérni a százéves demokrá­ciát sújtó betegség gyógyítá­sában”. Robert White, az Egyesült Államok képviselője ismétel­ten kijelentette, hogy támo­gatja a chilei junta kínzá­sairól és elnyomó intézkedé­seiről szóló AÁSZ-jelentést. A chilei küldött vádaskodá­saira válaszolva kijelentette, hogy a szóban forgó jelen­tés „a tárgyilagosság félreis­merhetetlen jegyeit hordoz­za”. • Az AÁSZ emberi jogok bi­zottsága megbízta öt ország képviselőit, hogy az AÄSZ- közgyűlés záróülésére dolgoz­za ki az emberi jogokra vo­natkozó végleges határozati javaslatot. Az amerikai küldött egye­bek között azért is bírálta a chilei kormányt, mert meg­akadályozta, hogy amerikai újságírók keressék fel Chilét. Az AÁSZ-közgyűlés többi bizottsága is befejezte ta­nácskozásait és a záróülésig hátralévő időben kidolgozzák a közgyűlés elé terjesztendő határozati javaslatokat. SZÖVETKEZETÜNK azonnali belépéssel felvesz egalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező AGRÁRMÉRNÖKÖT vagy TECHNIKUST a működési területünkön levő kisgazdaságok termeléséne: fejlesztésére, szakmai irányítására és a felvásárlási tevékenység bonyolítására. Munka díjazása a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a Mátraalji Körzeti ÁFÉSZ központi irodájábar, Domoszló, Petőfi út 31. Telefon: 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom