Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-04 / 104. szám
MeL.esmimLMeL.esBiiiÉoreL.tlrek. Héprajzi kiállítás Mezöszemerén &GMP k/wUkája 1976. május 4., kedd A Nap kél 4.23 — nyugszik 19.00 órakor A Hold kél 8,04 — nyugszik 23.23 órakor Szeretettel kiiszöntjiik névnapjukon FLÓRIAN nevű kedves olvasóinkat! Flórián nevünk a virág latin nevéből a „flos", „fIor”-ból keletkezett. Kétszázkilencven évvel ezelőtt halt meg Pósaházi János filozófiai író, akinek nevéhez fűződik kora egyik legjobb hazai filozófiai összefoglalója is. Az Erdélyből származó Pósaházi tanulmányait Lórántffy Zsuzsanna költségén végezte; Comenius és Tornyai János tanítványa volt. 1655-ben nyerte el bölesészetből a magiszteri fokozatot. 1657-ben a bölcselet, valamint a szabad művészetek doktoraként a sárospataki kollégiumba került tanárnak. Miután Báthory Zsófia a kollégiumot a jezsuitáknak adta át, Pósaházi növendékeivel 1671-ben átköltözött Debrecenbe, majd a következő esztendőben Gyulafehérvárott telepedett le. Kiváló hitvitázó is volt, de tevékenységének fő területe a filozófia. Filozófiai működése Descartes nézeteinek cáfolatára irányult, önállóan akarta megoldani kora filozófiai problémáit, a külföldi irányzatok szintézisének megteremtésével. Űttörő filozófiai munkásságának elsmerése. hogy müveiből szemelvényeket közöl az évekkel ezelőtt megjelent Régi magyar filozofikusok című összefoglaló mü Is, mely Mátrai László bevezető tanulmányával látott napvilágot. Időjárás: Várható időjárás: változóan felhős idő. szórványosan kialakuló esővel, záporral, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet lő—20 fok között. A gazdag népi hagyományokkal rendelkező községeink közé tartozik Mezősze- mere. A helyi emlékek gyűjtése, ápolása a célja a Juhász Gábor pedagógus és felesége vezetésével működő néprajzi szakkörnek. A csoport tagjai szorgos kutatómunkával gyűjtötték össze a szemerei summásélet emlékeit, a népdalokat, a helyi népviselet legszebb darabjait, s az egykori falusi szokásokat. Ebből a gazdag és sokrétű anyagból állt össze az a kiállítás amely április 30-án nyitotta meg a kapuit a községi pártház nagytermében. Az érdeklődők kevés híján száz értékes tárggyal, népművészeti remekművel, használati eszközzel ismerkedhetnek meg. Május végén gépkocsi-nyeremény* betétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpénztár május 26-án, és 27-én, az OTP Münnich Ferenc utcai központjában rendezi a gép- kocsi-nyereménybetétköny- vek idei második, sorrendben 60. sorsolását. A kétnapos húzáson mintegy 740 nyereményautó talál gazdára. (MTI) Kevesebb a kisiparos Tavaly óta tovább csökkent a KIOSZ megyei taglétszáma, ismét kevesebben vannak, akik főfoglalkozásban folytatnak ipari tevékenységet vagy éppen munkaviszony mellett vállalkoznak szolgáltatásokra, s a korábbinál mérsékeltebb az érdeklődés a tanulóképzés iránt, illetve az egyes szakmák kisiparosoknál történő elsajátítására. Különösen városainkban és körzeteikben fokozódnak az ilyer.íéle gondok, de általánosságban is meglehetősen aggasztó a helyzet, hiszen megyénk 91 településén, 33 szakmából 39S ember hiányzik. Anyagbeszerzési gondok, különböző — gyakran filléres — alkatrészek hiányai zavarják a mindennapi munkát, szegik kedvét a szervezeti keretek között dolgozó kisiparosoknak. S elkedvet- lenedésükhöz az is hozzájárul, hogy a hatóságok ma is meglehetősen elnézőek a kontárokkal szemben, nehezen szűnik a hivatali bürokrácia. Kubai delegáció Egerben Mindezek ellenére — vannak azonban jó tapasztalatok is. Az utóbbi időkben például 23 fiatal szakmunkás kért és kapott iparengedélyt. nyolc kisiparos bővítette tevékenységét, húszán pedig mestervizsgát tettek. Az OTP és a takarékszövetkezetek összesen 788 ezer forintos kölcsönt biztosítottak műhelyfejlesztésre, építésre, felszerelések, korszerűbb berendezések vásárlásához. Huszonhét szakmában 145-en vállalnak már gyors- szolgáltatást, 91 kisiparos garanciát ad munkájához, 25-en ünnepi ügyeletet tartanak. A nagyobb jövedelmű kisiparosok az eddiginél jobban osztoznak az adóterheken, a szervezeti élet tisztaságának megőrzése érdekében a KlOSZ-nál határozottabban felelősségre vonják a mulasztókat, a vétkeseket s ennek során régi, nagytekintélyű iparosok sem jelentenek kivételeket. Mindezekről és hasonlókról hétfőn délelőtt Szálkái János, a KIOSZ Heves megyei titkára adott számot Egerben, a megyei választmány ülésén, amelyen részt vett Fiala Tivadarné, a HNF megyei elnöke, az országgyűlési képviselőcsoport vezetője, dr. Rciduly Barna, a megyei tanács osztályvezető-helyettese, Berecz Istvánná, a HVDSZ megyei bizottságának titkára, dr. Németh Sándor, a KIOSZ főosztályvezetője s több más testület képviselője is. A választmányi ülésen értékelték a legutóbbi munkaversenyt is, amelyben ez alkalommal a körzeti csoportok közül a gyöngyösi, a helyi csoportokból pedig a recski bizonyult a legjobbnak. A résztvevők, a Béke-vi- lágtanács elnökségének felhívásához csatlakozva állást foglaltak az egyes országoknál tapasztalható fegyverkezési hajsza megszüntetése ellen, békevágyukat juttatták kifejezésre, miközben az V. ötéves terv kisipari célkitűzéseinek megvalósítását ígérték. Szovjet űrkutatási szakemberek Heves megyében Francisco Medina, a kubai CDR, a forradalom védelmére alakult bizottság éberség őrségének oszágos főtitkárhelyettese vezetésével május 2-án háromtagú delegáció látogatott Egerbe. A delegáció vezetőjét és a két tagját — Angel Guillent, a Matanzas tartomány népi ellenőrzési titkárát, valamint Jósé L. Turinót, az országos egészségügyi titkárság osztályvezetőjét — a megye- székhelyen Veres István városi népíronttitkár fogadta és kalauzolta végig a városon, hogy megismerkedjenek a nevezetességekkel. A kubai vendégek az esti órákban utaztak vissza a fővárosba. A. .V. Kuzenkov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, a szovjet űrkutatási kiállítás igazgatója, munkatársainak kíséretében tegnap Heves megyébe látogatott. Vendégeink a délelőtti órákban a Gagarin Hőerőművet keresték fel, majd délután Egerbe utaztak, ahol Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője tájékoztatta őket Heves megye politikai, társadalmi életéről. A megbeszélés után városnézésen vettek részt szovjet vendégeink. Megtekintették a várat és Eger több nevezetességét, majd ezt követően vettek búcsút vendéglátóiktól. Feloldották a tilalmat A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közleménye szerint a tavaszi rendkívüli időjárás miatt az erdőkben és az erdők közelében elrendelt általános • tűzgyújtási tilalmat — a Belügyminisztérium Tűzrendészet! Országos Parancsnokságával egyetértésben — április 30-tól feloldották. Az erdőkben szélcsendes időben a kijelölt tűzrakó helyeken most már szabad tüzet gyújtani, távozáskor azonban a tüzet el kell oltani. Lottötofekozlalo EGERBEN: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- l;y utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Rendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szerda reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság jelentése szerint a 13. játékhéten öttalálalos szelvény nem volt Négyta- lálatos szelvénye száz fogadónak volt, nyereményük egyenként 62 641 Ft. Három találata 9787 fogadónak volt, nyereményük egyenként 320 forint. A kéltalálatos szelvények száma 257 865 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. .A népi világítási eszközök közül itt láthatók például az asztali és a fali lámpák, a mécsesek legszebbjei. A használati tárgyak, edények gyűjteményében famozsarak, kormos fazekak, vékák, bú- zagereblyék, köpülök, arató- bocskorok, gyúróteknok, tojástartó kobozok és háromlábú summás serpenyők láthatók. A kiállítás egyik részlete a kenyérsütés, a másik pedig a kenderfeldolgozás és vászonkészítés folyamatát mutatja be. Kendertörő és -tiloló, rokka, gereben, sulyok, motolla, mángorló, többféle vászonanyag szemlélteti, miként állították elő a múltban az egyszerű népi eszközökkkel a ruhaneműket. At kiállítás egyik legszebb részlete az a szobasarok amelyben a híres, 1899-ből való szemerei vetett ágy áll. Rajta singolt párnák, dunnák és lepedők díszelegnek. A múlt századbeli tulipános láda, a faragott bölcső a régi mezőszemerei lakóház jellegzetes bútorai közé tartozott. Itt láthatók Horváth Károly népi fafaragóművész munkái is. Külön helyet kapott a tárlaton a híres szemerei népviselet. A színes baba- és menyecskeruhák, a menyasz- szonyi szoknyák, a réklik, a mellények, a selyemblúzok, az aranyozott főkötők, kon- . tyok a legszebb darabjai ennek a résznek. Május 1-én az egész község megtekinthette a szerszámok és a mezőgazdasági eszközök gyűjteményét. A Páva-kör tagjai summásdalokból adtak ízelítőt, s bemutatkozott a cite- razenekar is, a gyermekekből alakult együttes pedig a Szemerei fonó című táncjátékot mutatta be. A néprajzi szakkör tagjai egyébként a most bemutatott anyag gazdagítását, aprólékosabb, részletesebb bemutatását tervezik. Császár István új adótorony 1980-ig Hétszáz ifjúsági lakás épül Egerben A negyedik ötéves tervidőszakban 435 új lakást épített a megyeszékhelyen az Egri Ifjúsági Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet, ezzel Heves megye legnagyobb építő szövetkezetévé lépett elő. A közelmúltban elkészítették a következő öt esztendőre szóló programot is, amellyel a korábbi sikereket igyekeznek folytatni. Mint Csörögi József elnöktől és Már Gábor műszaki vezetőtől megtudtuk, Egerben a Faiskola utcában és a Lenin út mentén a városi tanács támogatásával több mint száz lakást építenek. Üj otthonokat létesítenek a La- josvárosban is. A Nagyváradi úttól a Szövetkezet utcáig 500 lakást adnak át az ötéves terv végéig. Ezekhez 246 garázst is építenek. A következő években együttműködnek az egri Stromfeld Aurél munkáslakásépítő szövetkezettel és ennek eredményeként a Csokonai utcában száz új otthont létesítenek. A négyemeletes két- és háromszobás összkomfortos lakások terveit a Heves megyei Tanácsi Tervező Vállalat készíti, a kiviteli munkákat pedig a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat végzi, amely hosszú távú szerződést kötött az Ifjúsági Lakásépítő Szövetkezettel. (MTI fotó — Mező Sándor) Solt mellett épül az új 2000 kilowattos Kossuth adó, amelyet a Szovjetunióban terveztek. A csaknem 300 méter magas adótorony szerelését a közelmúltban kezdték meg és mint a szovjet szakemberek közölték, augusztus 20-ra befejezik. A központi adóépületben az erősáramú berendezéseket magyar szakemberek szerelik. A berendezések építésével, szerelésével a terveknek megfelelően haladnak. Képünkön: torony. épül az adóRákóczi hadnagya Mmtsta A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsági' Vállalat. Felelős kiadó: N0SZTIC2IUS FERENC — Szerke- _ _ __ ____ .........................._ ___________ 1 1-697. 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (Városi Tanács épületei 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz' ti. 3. (¥t.': 23. 33Ton Telefon”- fizetési díj egy hónapra: 20.- Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index; 20 062. — Heves megyei' Nyomda Vállalat, utca 3. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF,-_s a Heves megyei Tanács napilapja - Főszerkesztő! PAPP JÁNOS - Kiadja a Heves megyei LapkladA oseg — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös. Rózsa u i. 12-63 — Terjeszti a Magyar Posta. Elő! Eger, Vincellériskola 4 k BARABÁS TIBOR REGÉNYE NYOMÁN ÍRTA: CS. HORVÁTH TIBOR. RAJZOLTA: ZÓRÁD ERNŐ.