Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-16 / 115. szám

Petyo az ff I rr I yrbol Balassi és a világirodalom (Fotó: Szántó György) A minap Egerbe látogatott Petya ' űrhajóval érke­zett, de kényelmes földi járművel. Ehhez volt ’ szabva öltözéke is: nadrág, s rövid ujjú ingpulóver, amely bizonyára kényelmesebb mozgást enged, mint a szka­fander. Bár az is igaz, hogy itt a földön mindennek sú­lya van. A KISZ kongresszusán részt vett Komszomol-kül- küldöttség tagjaként érkezett hazánkba Pjoir Klimuk űr­hajós ezredes, a Szovjetunió kétszeres hőse, akiből Eger­ben egyszerűen csak Petya lett. S nemcsak közvetlen, megnyerő, barátságos moso­lya avatta Petyává, hanem az a vitathatatlan tény, mi­szerint kiderült, kollégák va­gyunk. Petya is újságíró! Jó­magam a földi dolgok sze­rény krónikása, ő pedig iga­zi hős, aki a messzi kozmosz­ból, a Szojuz 4. fedélzetéről küldte tudósításait. Pontosan hetvenszer jelentkezett a ke­ringés 63 napja alatt, s ép­pen ezért kapta meg a szov­jet újságíró szövetség ripor­teri díját. — Gratulálok, kolléga! — mondom, mert valahogy még­is el kell kezdeni a beszélge­tést. A tolmács fordít, a kolléga, a Szovjetunió- legfiatalabb kétszeres hőse, egy űrhajó és egy űrállomás parancsnoka pedig névetve válaszol: — Köszönöm, kolléga. Bár nem tudom, szólíthatom-e így? A riporteri díj ugyan igaz — és büszke is vagyok rá —, de én csak amolyan m" 'odállásban vagyok újság­író. — Hogyan lesz egy űrha­jósból újságíró, és milyen kö­rülmények között születtek azok a bizonyos riportok? — teszem fel a szakmai kíván­csiság kérdéseit. — Nem könnyen, az bizo­nyos. Úgy látszik, az újság- lrókép2ésnek is sokfajta út­ja. formája van. Most kide­rül' hogy nemcsak egy lap­nál. vagy tv-stúdióban, ha­nem az űrben is el lehet töl­teni azt a bizonyos gyakor­noki időt. Én legalábbis ott töltöttem. Eddig már kétszer jártam az űrben. Legutóbb 1975. május 24-én startoltunk a Szójuz 18. űrhajóval, más­nap hajnalban már megköze­lítettük a Szál jut 4. orbitáiis állomást. Este már megkezd­tük az űrrandevú előkészíté­sét. Másdópereenként 13 ki­lométeres sebességgel szágul­dottunk a kozmoszban űrha­jós társammal, Vítalij Sze- vasztyjanovval, amikor be­kapcsoltuk az automatikus közelítő szerkezetet, majd né­hány perc múlva megláttuk az állomást, amely akkor már 2375-ször kerülte meg a Földet. Már egész közel vol­tunk) amikor engedélyt kap­tam. hogy az autómarától átv vjetn áz irányítást. Vak- söt/,L volt, hiszen a randevú­ra. illetve az összekapcsolás­ra a kózmikus naplemente illán került sor, s nehezítette helyzetünket az Is, hogy ezek­ben a pillánatokban űrhajónk kívül esett a földi állomások itidióövezétén. Egyszóval, nem vóit kapcsolatunk a Vö'ddel. De ázért itt vagyok; vagyis ^került. Átszálltunk, kiósó- jíiarm1'"'" - mfl«rereket. be­OäMkM május 16-, vasárnap rendezéseket, beállítottuk a tv-kameráltat, s elkezdtük a munkát. így kezdődött az én újságírói pályám. Elmondva milyen egysze­rű!, Petya úgy beszél az űr­randevúról, a dokkolásról, az átszállásról, mint mi, amikor felszállunk a budapesti gyors­ra, s így említi azokat a bi­zonyos riportokrat is. — Az volt a legfontosabb, hogy gyorsan és aktuálisan reagáljak mindarra, amit-Iá-' tok, amit érzek és tapaszta­lok. Tehát az élményeket, a friss élményeket kellett köz- vetítetenem. — Az űrből nézve hogyan látszik a Föld? — Amikor 350 kilométer magasságban repülünk, és mondjuk balra nézek, akkor Afrikát látom, ha jobbra, Skandináviát. Amerika felett például egyszerre-, -látható mind a két óceán,, amely e hatalmas földrész partjait mossa. Fentről -bizony kicsi a Föld! Ha - egyik tenyeremet; ráteszem az ablakra, eltaka­rom vele egész Európát. Ki­csi a Föld, de azért minden jól kivehető rajta. Még a Ba­latont is észrevesszük, ha fö­, lőtte repülünk. Odafönt ugyanis van egy földgömb­höz ■ hasonló mozgó műsze­rünk, amely pontosan jelzi, hol járupk. . — .-Nehéz elszakadni, a Földtől?, — Inkább megszokni ne­héz .... Tréning kell hozzá. — Elmondana néhányat? — Vadászrepülő iskolába jártam, 23 éves koromtól dol­gozom az űrhajós . központ­ban, ahol azóta kitartó edzés­sel mindig készülök. A leg­nehezebb talán a pszicholó­giai felkészítés, áz úgyneve­zett idegedzés. 6—8 órán át kell ülni üres szobában egy üres asztalnál, mozdulatla­nul. A másik sem könnyű: sötét szobában egy tv, s a képernyőn fekete és piros számok futnak, miközben ze­ne szól és különböző szavak hangzanak el. Figyelni kell! Mégpedig egyszerre sok irányba, mert - a fekete szá­mokat mindig kivonni, a pi­rosakat pedig hozzáadni kell, s a végén közölni az ered­ményt, megmondani, milyen zeneszámok hangzottak el és ismételni a szavakat. Tessék, egyszer meg lehet próbálni! — Vannak egy űrhajósnak nehéz percei? „ . — Azt hiszem, csak nehéz percei varinak. Nekem pél­dául egyszerre két hajóm volt. A Szojuz 18. amelyen utaztunk és a Szaljut 4. űr­állomás, amelyre átszálltunk. — Mi a dolga fent egy pa­rancsnoknak? — Olyasmi mint idelent. Teljes egészében ő felel a program végrehajtásáért. Közben persze ugyanúgy dol­gozik mint a társa, hiszen ketten vagyunk odafönt egy­másra. ufalva. — Család? — Feleségem gyógyszer ósz­egyet emet végzett, Van egy hétéves fiam, Misa. — Misa ierúiészeiesen űr­hajós akar lenni. Nem. Misa azt mondja, mérnök lesz. De még lehet belőle űrhajós is. Hogyan fogadja egy gyerek apja hősiességét, rendkívüli hírnevét?-k Azt hiszém, ezt könnyen elviseli, hiszen láthatóan na­gyon büszke az apjára, de a ^kimaradásaimat”, azt már nehezen. Igaz, nékem sem volt könnyű az a 63 nap, ámelyet odafönt töltöttem, család nélkül, Misa nélkül. S hogy mindezt komolyan mondja, elmesél egy Kedves, történetet. —. Már több mint.,lsét hete keringtünk, * amikor egyszer csak váratlanul meghallottam a fiam hangját,. Köszöntött, beszélt hozzám, kérdezgetett és. ismételte:, Válaszolj, apa! ..Én-meg csak forgattam, a mikrofpnt, egy szó nem jött ki. a számon, ß majdnem el­sírtam magam. ..Azt hittem .ugyanis,, hogy- Misa -magneto­fonról beszél. . A központ meglepetést akart nekem-sze- rezni, ezért nem közölték előre, hogy a családomat be­viszik a vezérlő terembe. — Mit "csinál szabad ide­jében egy űrhajós? — Szabad idő? Naponta négy órát repülök, aztán kü­lönböző vizsgálatok, ellenőr­zések.' Ha mégis alkalom ádó- dík, horgászom, vadászom,, olvasok,- s a családdal va­gyok. — Azt mondják, csodálatos érzés repülni, s odafent min­den olyan szép, nagyszerű, így igaz? — Én nem azt mondanám, hogy csodálatos érzés, inkább azt,, hogy nagyön nehéz fel­adat ' repülni. És egyre nehe­zebb, bonyolultabb. Az első napok azzál teinek el, hogy az; ember, megszokja a súly­talanságot, , a; kozmikus álla- pbtpt, s aztán jön a munka'. Az űrhajósok, nem azért re­pülnek a kozmoszba, , hogy le* nézzenek a Földre, s meg* figyeljék,. milyen széft ér cso­dálatos' a „kilátásIlyen is van, de mindez, néhány perc .psupáft. Az_ idő' págy íjászét a munka, töfti Töb^.jpinj kétszáz kíséíléiet yegezlijnk odjáfoht,,; tolph., -ejer.’telfieieH csmálfóm aá - üstökösökb'cil, á papfd'lto.krp£ ameíyéke.t most dolgoznak fel. Kütatuhk, ta­nulmányozunk, . bogst még jobban megismerjük á nap­rendszert és a Földet, amin élünk: Hatalmas -méretű munka, energia és anyagi áldozat összpontosul az űrhajózásban. Nem túlzók, 'ha azt mondom, hogy a mi utazásunk előké­születein csaknem egy fél or­szág dolgozott. A kozmoszban keringeni persze szép és nagyszerű feladat, de olyan jó dolga az embernek sehol sincs, mint itt á Földön. Ezt nekem elhiheti, — teszi hoz­zá mosolyogva. — Elhiszem. Márkus? László De sokan írták már meg, hogy literatúránk legkivá­lóbbjainak a világirodalom kivételes nagyságai Közt a helyük. így igaz, ám a valóság azért mégis más. Országha­tárainkon túl bizony keveset tudnak róluk, elsősorban azért, mert szellemi diadal - útjukat a nyelvi korlátok akadályozzák. Ezért öröm, ha Külföldi kutatók foglalkoznak velük, ráadásul olyanok, akik vál­lalkoznak népszerűsítésük­re is ■ Erre gondolok, amikor Jan Slaskivat, a varsói, Amedeo Di Francesco oal, a nápölyi és Gömöri Gyiirgy- gyel, a cambridgei egyete­mek tanáraival beszélgetek. Mindhárman á Balassi Bálint életművéről rendezett háromnapos tudományos ülésszakra érkeztek Egerbe. Közös vonásuk az, hogy ked­velik első nagy lírikusunk műveit, ; s értékes adalékok­ká* gazdagították költészeté­vel kapcsolatos ismeretein­ket. A lengyel adjunktus a két nép hagyományos, a tör­ténelem által hitelesített ba­rátságát emlegeti. — A középiskola után ma­gyar-lengyel szakra jelent­keztem, , s a diploma meg­szerzése után a reneszánszt választottam' kutatási té­mául. Köztudomású, hogy ebben a korban is igen szo­ros szálak kötötték össze a két nemzetet. Természetesen ennek elsősorban kulturális vetülete érdekelt. Különös­képp vonzott a XVI. száza­di magyar irodalom, s a vég­vári harcok költőjének ka­landos, szinte regénybe illő élete. Ismereteimet akkor mélyíthettem. el igazán, ami­kor két szép évet töltöttem Magyarországon lektorként. A nápolyi pedagógus egy sztorival indít’ — A komolynak ígérkező próba felcsigázza az embert, s úgy érzi: képességeiből vizsgázik, ha nem. retten meg. a nehézségektől. Ezért birkóztam meg nyelvük buk- AatéivaL;. -Később többször jártáig hazájukban, s ma is büszke vágyóit’' árra, hogy szakdolgozatomat a Szép magyar komédiából, "s kandi­dátusi értekezésemét Balassi munkásságából készíthet­tem. Mit hallottak neves poé­tánkról a nagyvilágban? Is­merik-e műveinek legjavát? Erről kérdem őket, s a válaszok nem épp szívderí­tők. 3. SLASKIi — Egy gyűjte­ményes kötetben — ez hét évszázad legjobb magyar al­kotásaiból ad ízelítőt — ki­lenc- versét olvashatjuk. Mást, sajnos, eddig még nem fordítottak lengyelre tőle. Azt hiszem, változik -a hely­zet, ha a kutatás újabb ösz- szefüggésekre is fényt ■ derít majd. Csak egy példát saját feltételezéseimből. A végek Jan Slaski, Amedeo Di Francesco, Gömöri György (balról jobbra) (Fotó: Szántó György) dalosára bizonyára hatott a nagy reneszánsz költő: Koc- hanowski. Elképzelhető az is, hogy találkoztak. Közö­sen mindenesetre sokat te­hetünk, hiszen önök sem .tisztázták még lengyelorszá­gi tartózkodásának részleteit. Előadásomban korabeli iro­dalmunkkal való kapcsola­tára szeretnék utalni. A. DI FRANCESCO: — A régi magyar literatúrában nálunk egy viszonylag szűk kör mozog otthonosan. For­dítások sajnos nincsenek. Mi mégis arra törekszünk, hogy legalább a hallgatók tájé­kozottságát gyarapítsuk. En­gem most Zrínyi Miklós epi­kai költészete foglalkoztat. GÖMÖRI GYÖRGY do­cens: — Én lengyel és ma­gyar irodalmat oktatok Cambridgeben. Mi tagadás, volt mit tenni, mert angol földön vajmi keveset tudnak reneszánsz nagyságainkról. Fura kivételek persze akad­nak. Az egyik amerikai szer­zőnek megtetszett Tinódi Lantos Sebestyén egyénisé­ge, s passzióból lefordította műveit. A mai líra iránt vi­szont nagyon érdeklődnek. Ezért szerkesztettem egy Jó­zsef Attila-köteret, tolmá­csoltam Nagy Lászlót, s társ­fordítója vagyok egy Radnó- ti-kiadásnak. Nem maradt visszhang nélkül az a könyv sem, amit a magyar és a len­gyel irodalom 1945—1956-ig terjedő történetéről írtam. Abban mindhárman egyet­értettének, hogy nincs szebb küldetés az igazi értékek képviseleténél, a sajátos kö­rülmények miatt — ilyenek a nyelvi sorompók — észre­vétlen kincsek feltárásánál. — Vajon Balassi esetében milyen segítséget adott eh­hez az életművéről rendezett tudományos emlékülés? 3. SLASKI: — Kitekintést, szélesebb látókört kínált, hi­szen úgyszólván teljes képet kaptunk arról a témáról, amelynek csak egy részleté­vel bíbelődünk. Az itt el­hangzó előadások megkőny- nyítették az eligazodást, a viták és a baráti eszmecse­rék ráadásul ötleteket ad­tak, s a tisztánlátást szol­gálták. Az külön öröm, ha a magunk szerény eredmé­nyeivel hozzájárulhatunk az önök kutatási sikereihez. A legtöbbet az a poéta nyer vele, aki valóban világiro­dalmi nagyság. A. DI FRANCESCO: — Másodszor járok Egerben. Először — igen rövid időre — a debreceni nyári egye­tem hallgatójaként voltam itt. Most viszont alkalmam adódott eredeti környezet­ben felidézni a végek éne­kesének életét. Olyan ösz­tönzés ez, amelyhez íróasztal mellett, Nápolyban, sosem juthat az ember. GÖMÖRI GYÖRGY: — A személyes találkozások rend­kívül fontosak. Hármunkat például az azonos téma ho­zott össze. Jó elmondani: Balassinak is köszönhető, hogy lengyel és olasz kollé­gámmal magyarul beszélhet­tem. .. Pécsi István 14.00: A Stülpner legenda Hétrészes, színes NDK-fite.se« rozst vetítését kezdi meg a tele­vízió Stülpner Kari kalandjaí- ról. A fordulatos cselekményt! sorozat Szászországban Játszó­óik, s amolyan német Robin Hcoc-történet. Stülpner ésszel, íuríar.ggai, egyéni leleménnyel az urak ellen fordul, s a sze­gények érdekeit képviseli. Ahol telteti, megtámadja a gazdago­kat, elveszi kincseiket, de nem tartja meg magának, hanem a rászorulóknak, a legszegényeb­beknek juttatja. Az izgalmak­ban bővelkedő történetből ter­mészetesen a szerelmi szál sem hiányzik: Stülpner ugyancsak hódító jelenség — s kedveli a gyengébb nemet. A filmsorozat főszereplője a nálunk is ismert, népszerű NDK* beli színész. Manfred Krug. Álldogálok egy könyves­bolt előtt, nézem a járóke­lőket Szépen süt a nap, kel­lemes ■ az idő, áprilisi fel­hők szaladnak a januári égen. így déltájban, megle­hetősen kicsi itt a forgalom. Állók a járdán, a fényes ki- . rakatok előtt és mint akinek semmi dolga, ráérősen vá­rakozom. A sarkon föltűnik valaki. Fiatal lány, diákforma."Meg­állítom. Járt már a könyves­boltban? A lány elmosolyo­dik. Éppen oda igyekszem. Biológia szakos vagyok, tan­könyveket veszek. A lány mögött törődött ar­cú, fáradt mozgású férfi. Tisztelettel szólítom meg. Hengerészvagyok,' ' kér ein. Harminchárom ■ éve. Nem, •'még életemben nem ■vettem könyvet Néha "a: lenyom hbz- a gyár­ból, egyet-egyet én is elolva­sok közülük. A szerzőre nem emlékszem, egy anyáról és a lányáról szólt. Igen, tetszett Veszi a lánya vagy kölcsön­zi? Nem tudom, kérem. Min­denesetre szép, új könyvek, A kitakar: előtt kerten . is .állnak. A fiatalemberhez for­dulok. Mikor megszólítom, hátralép, alakja a mozdulat­tól megbillen. Sánta.- Veszek, rengeteg könyvet veszek.. A legjobban? Á sportót! Min­den sporttárgyú könyvem megvan. Az 'útleírások és a VATHy ZSUZSA, régi történelem is érdekei. Három-négy könyvet minden hónapban megveszek. Köszö­nésül biccent és visszafordul a kirakat felé. Elmélyülten néz valamit Rossz lábán messzebb jár, mint bárki az utcán. Egy közeli kapualjból idő­sebb férfi lép ki, két-három éves'kislányt vezet Könyvet? Hogyne vennék. Már csak azért is, mert itt lakunk a .szomszédban. Milyeneket? Meséskönyveket, kérem. A kislányra mutat Neki Csak­is neki. Magunknak? Nem. Soha. A kirakaton át benéz az üzletbe, az elárusítókra, lehalkítja a hangját Négy éve megvan ez a könyves­bolt, de csak jót mondhatok róluk. A nyitást és a zá­rást pontosan betartják. A kirakatok, kérem, ragyogó tiszták. A járda és az üzlet eleje minden kívánalmat ki­elégít A könyveket rend­szeresen cserélik. A vevők­kel udvariasak. A kislány in­dulna, nagyapja karját M­zigálja. Elnézést mi a fog­lalkozása? Miért fontos az? Nyugdíjas vagyok. Nem fon­tos, csak a többiek miatt. Mondom,^ nyugdíjas. És ko­rábban? Azelőtt rendőr vol­tam, kérem. Fiatal fodrászlány. Vörös haja kikunkorodik e sapka alól, kacéran mosolyog. Nem a mellette elhaladóknak, ha­nem az utcának, a szélnek, a világnak. Hangja, mint az arca, kedves, kicsit kényes- kedő. Én csak a romantikus könyveket szeretem. Bronte-t Beviszem magammal az üz­letbe, és ha nincs vendégem, ott is olvasok. Előfordul, hogy közben kimegyek sír­ni. Az öltözőbe. Szóval, ha Bronte-könyvről hallok, azt bárhonnét megszerzőm. Hól­esőn kéri ? Könyvesboltban veszi? A kislány mosolyog, ó, hogyne! És mintha a szél fújná el, továbblibben. összekapaszkodotfc fiú és lány, egyikőjük sincs húsz­éves. A lány riadt, szomorú szemű, a fiú gömbölyű áEú, kihívó tekintetű. Épp a köny­vesboltba mennek, könyv- utalványuk Hóimét kapták? A fiú a lány felé int Nyerte. Hol? Helyesírási versenyen. Szakmunkásképző iskolában. Kétszáz forint mit vesznek ennyi pénzen? A lány lehajt­ja a fejét. Én a Pendragon- legendát A többin? A fiú megfogja a lány vállát, a lenge kis alakot valósággal magához cövekeli. Majd meg­látjuk. Majd körülnézünk. És szúrós tekintetét a lány ar­cára szegezi Borvirágos orrú, megálla­píthatatlan korú férfi. Lehet hatvan, de nyolcvan is. Vál­lát a szélnek feszíti, akkora lendülettel jön, hogy. alig tu­dom megállítani. Olvasni ? Beszélni! Hat nyelven. Par la iialiano? Tengerész, vol­tam tizenhét hévig. Adria- tenger, Fekete-tenger, Balti- tenger. Ott igen. Ott lehetett volna t olvasni. A hajón. Azt hiszem, olvastam is. Kikötőt« tünk a városokban, vásárol« tűrik könyveket. Más nyel« vem Persze. Dehogy volt baj Éppen azt akartuk, megta­nulni a nyelvet. Szóval, bl« vágtám. Most már egészes biztos vagyok benne, hogy olvastam. Mit? Hát nyolo. vanhaí éves vagyok. Hogyan emlékeznék rá? Előredől, aeá 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom