Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-29 / 126. szám

I I A falvak „mindenesei” Visszatérés Óz földjére Amerikai rajzfilm Kik ők? Bizonyára kitalálták: a pe­dagógusok. A tanítók, a ta­nárok, az igazgatók és a helyetteseik. Délelőtt leköti őket a vá­lasztott hivatás, a minden­napi oktató-nevelő munka. A délutánjaik? Az úttö­rőkkel törődnek, a tanuló- szobai foglalkozásokat veze­tik, készülnek másnapi órá­ikra. s teljesítik társadalmi megbízatásaikat. Vállalják a többletmun­kát — természetesen önzet­lenül — s közben aligha gon­dolnak arra, hogy egyre ke­vesebb idő jut az önkép­zésre, az állandó művelődés­re, s a családra. Erről a témáról még nem készítettek átfogó felmérést, holott a statisztikai adatok olykor riasztó tényekre hív­nák fel a figyelmet. Ezért hát őket kérdeztük a „míndenes”-sorsról, s vá­laszaik nyomán állítottunk össze erről egy jelzésszerű, ám mégis kifejező térképet. Q. Nagy Kálmán igazgató épp negyedszázada él Átányban. A huszonöt évre visszate­kintve érdekes következte­tést említ. — Növekedtek a tanítás követelményei, hiszen lé­pést kellett és kell tarta­nunk a neveléstudomány, s szaktárgyaink ismeretanya­gának mind gyorsabb fejlő­déséről. Ez a legfontosabb tennivaló, ám fokozatosan gyarapodtak az iskolán kí­vüli feladatok is. — Vajon miért? — Az alapvető ok azt hi­szem az, hogy a pálya el­nőiesedett. Tantestületünk ti­zennégy tagja közül kilenc . nő. Másutt még meghök- kentőbb az arány, s néhol csak egy-két férfi akad. Az asszonyokat munkaidő után az otthon várja: az egy-két vagy három gyerek. így az­tán nekünk jut a többlet- munka. Egyébként a mi kö­rünkben sincs köztehervise­lés: a kezdő, a fiatalabb, a tapasztalatlanabb kollégák­nak először a katedrán kell rutint szerezniük. S most nézzük az átányi helyzetképet részletesebben! A direktor tanácstag, a helyi gyermek- és ifjúság- védelmi albizottság elnöke, a községi NEB-csoport vezető­je, az ÁFÉSZ felügyelő bi­zottságának tagja, a felnőtt kórus irányítója. Korábban a kultúrházat is igazgatta. Erről azért mondott le, mert legalább heti tizenöt-tizen­nyolc óráját kötötte le. — Mit jelent ez gyakorla­tilag? — Általában csak este ju­tok haza, s legtöbbször fá­radtan. — Naponta hány óra jut az iskolára? — Három-négy. — Elég? — Jó lenne több is, ezért mondtam, legalábbis rész­ben búcsút a közművelődés­nek. 0­Kakuk Imre tanító — pártcsoportbizalmi, szakszer­vezeti titkár, sportvezetőségi tag, gazdasági ügyintéző — tömören fogalmaz. — Az oktatás, s ennyi megbízatás úgyszólván min­den percem leköti. Különö­sen nehéz akkor, ha össze­torlódnak a feladatok. De hát az ember igyekszik meg­tenni azt, amit várnak tőle. Eperjessy Géza igazgató- helyettes a falu Hazafias Népfront bizottságának elnö­ke, társadalmi tanácselnök­helyettes más — nagyon lé­nyeges — mozzanatokra is rávilágít. — Elsők a gyerekek. A pedagógus azonban nemcsak a kötelező óraszámát látja el. Ott van a tanulószobán, a rajfoglalkozásokon, rende­zi a különböző műsorokat, s nem maradhat ki a szerve­zett továbbképzésből sem. A férfiak közül négyen elvé­1976. május 29., szombat geztük a marxista egyete­met, s néhányan részt vet­tek a megyei kabinet által irányított egy- vagy kétéves tanfolyamokon. S ne feled­kezzünk meg a helyettesítés­ről, s a túlórákról sem. Ez persze pénzt jelent, de időt rabol, s felkészülést igényel. S ha már a helyzetképnél tartunk, idézzük a tenkiek véleményét, amelyet Mészá­ros József igazgató tolmá­csol. Annál is inkább, mert a közteherviselés hiányának újabb okaira hívjá fel a fi­gyelmet. — Sok a bejáró. A tan­testület tíz tagja közül csak négyen lakunk itt: három kolléganő és én. Ezért több­nyire rám vár a mindenes­ség. Ezért vagyok tanácstag, tevékenykedem a számvizs­gáló bizottságban, a tűzoltó­vezetőségben, s a Hazafias Népfront elnökeként. Két írógépet használok: egyet itt az iskolában, a másikat otthon, mert haza is viszek munkát. A fáradtságról ő is beszél, ám az átányiakhoz hasonló­an mégsem kesereg. Sőt! — Jó érzés tudni, hogy nemhiába dolgoztunk. Tár­sadalmi munkát szerveztünk, s így megoldottuk a járdá- sítást. Elkészült a kétcso­portos óvoda, s azzal büsz­kélkedhetünk: ide minden tenki apróság bejuthat. Bi­zony, érdemes volt talpalni, házról házra járni. Az elismerés Átányban sem hiányzik. Kiss József tanácselnök ezt emeli ki. — A tanítókra, tanárokra mindig számíthatunk. Nem vonakodnak: jönnek az első hívásra. Ráadásul: amit vál­lalnak : szívvel-lélekkel csi­nálják. B­Nem kis érdem, csak hát a falusi mindenesek igen el­foglalt emberek, s az is tény, hogy számukra első az okta­tó-nevelő munka, s ezt sem könnyű nap mint nap szín­vonalasan végezni. Aki itt bizonyít, aki itt ad többet, az is az egyéniségében rejlő adottságot, képességeket ka­matoztatta a felnövekvő nemzedékek pallérozására. Félő, hogy a sok egyéb megbízatás — legalábbis’ hosszú távon — épp ezt csorbítja. Szóval: segíthetnének má­sok is. Például a falusi ag­rárértelmiség. Az átányi Galvács Károly főagronómus, aki egyben községi párttitkár is, így vé­lekedik. — Nyolcán vagyunk, s munkaidőn túl mi is számos feladatot vállalunk. Többek között a honvédelmi elő­képzésben, s a különböző TIT-rendezvényekben. Tenken erről aligha lehet szó, hiszen az egyetlen me­zőgazdasági szakember is máshová jár dolgozni. Marad minden a régiben? Egyelőre úgy tűnik: igen. A pedagógusok lendülete tö­retlen. A fáradtság hullám­hosszán érkező SOS-jelzések azonban figyelmeztetnek: mi lesz később? Elgondolkodtató. .J Pécsi István A gyerek is haragszik (ha nem is nagyon mutatja!), ha a kedvenc mesét egy nagyon kedves, nagyon bájos hang után egy másik rekedten, né­mi dadogással, a kedvesnek, a bájosnak az utánzásá­val igyekszik elmondani. Ez az alapigazság jut eszembe, amikor most végignéztem ezt az amerikai rajzfilmet, az Öz egykori nagy sikeréből. a Victor Fleming rendező és Judy Garland énekessztár re­mekbe sikerült alkotásából táplálkozó utánérzést. Ez a Visszatérés hasonlít is. meg nem is az eredetire. Itt is van — rajzban — a kis Dorothy Kansasből. van Madárljesztő a Smaragdváros trónján, Jelzőkaró is. amely három irányt mutat, de ma­ga sem sudja, melyik lenne az igazi. Glinda is van. a jó tündér, aki éppen a kel­lő pillanatban tud meg min­dent és tesz meg mindent Dorothy és társai érdekében. Van Bádogember, van gyá­va oroszlán és mindenek­előtt van Mombi, ez a csúf, háromfogú boszorkány, aki­nek a hatalma hamuvá om­lik a szeretet mindeneket meglágyító tüzénél. Van éneklés is, van a képze­letnek gazdag játéka színekkel és formákkal, még azt is mond­hatnánk. van művészi fegye­lem is. amellyel a Visszaté­rés meséjét keretbe foglal­ták. De ez a varázs és va­rázslat hiányzik ebből a filmből, amit az első Ózban Judy Garland és társai te­remtettek emberi, élettel te­li egyéniségükkel. Igaz. itt is emberi hang szól. emberi gondolatok kergetőznek a mese csörgedezése közben, a jó megütközik a rosszal — Kétszáz éves a moszkvai Nagy Színház Megalapításának 200. évfordulóján ünnepi előadást rendeztek a moszkvai Nagy Színház­ban, közismert nevén: a Bolsojban. A képen: Prokofjev Rómeó és Júlia balettjének egyik jelenete. (Telefotó — TASZSZ—MTI—KS) írhatnánk a két ellenséget akár nagy betűvel is! — mégsem igazi mese ez a film. (Persze. egyik barátunk mondta, hogy ilyen filmet gyerekkel együtt kell meg­néznünk. az ő szemük, fülük a valódi bírája az ilyen al­kotásoknak!) A rajzok színe­sedtek elébünk; a kitáruló látvány szabatosan azt hitet­te el velünk, amit a rendező. Hal Sutherland elgondolt; az énekesek azt énekelték, amit Jimmy van Heusen leírt. A szereplők azokat a verseket mondogatták el, amiket Sam­my Cahn költött. És bizo­nyára mindez nagyon sikeres is, részleteiben, de így egész­ben nem halványítja el még azt az egyébként erősen el­halványodott emléket sem, amit a néző a negyvenes évekből őriz a régi, az igazi Őzről. Sokan azt mondják, a szinkron zavarja a mi nézői élményünket. Kétségtelen, hogy egy kansasi kislány ma­gyarul megszólalása önma­gában véve még nem térít el a témától; az is igaz, hogy a Jeizőkarót jellemzőbben és hangulatosabban az eredeti hang sem énekelhette job­ban, mint ahogyan ezt tette Csákányi László. Glinda tün­dérségét is elhittük Kalmár Magda tolmácsolásában, sőt Szirmai Márta Mombi-ja, valamit még adott is a bo­szorkány figurájához. De Li­sa Minelli hangját szerettük volna hallani Dorothy sze­repében, még akkor is, ha a feliratos megoldás esetleg el is hagyott volna bizonyos részleteket. Ilyenkor van persze ezer ellenérv és magyarázat, mert vitatkozni már tudunk. Még­is úgy hisszük, hogy ez a rajzos Öz — ebben a túlpe- dáns, túlkomoly, felnőttes és túlszínes feldolgozásban — nem kelhet versenyre a régi film emlékeivel, azokkal a dallamokkal és szereplőkkel, amelyeket és akiket ma is őrzünk emlékeink között. És ez a Visszatérés azzal még fásabb és szárazabb lett az­zal, hogy a tipikusan ameri­kai ízű dallamokat, magyar­ra áttörve — itt-ott még érthetően is énekelték neve» színészeink. Azért ez a Visszatérés nem annyira rossz, mint egy mű­vészfilm, amit előadásonkint öten néznek meg; csak má­solata valaminek. És ezt ér-; zi, megérzi a közönség. (farkast I Ülést tartott a megyei tanács oktatási, egészségügyi és sportbizottsága Két vállalat tömegsportmunkája a napirenden Változatos napirendet tár­gyalt tegnap, pénteken dél­előtt a megyei tanács okta­tási, egészségügyi és sport- bizottsága. Kameniczky An­talnak, a megyei tanács osz­tályvezetőjének előterjeszté­sében az állandó bizottság tagjai megvitatták a Megyei Művelődési Központ mun­káját, elismerően szólva a központ mind sokoldalúbb tevékenységéről, egyúttal megszabva e művelődési in­tézmény munkájának továb­bi feladatait is. Széles körű vita kísérte azt a kék tájékoztatót, amelyet egy3 részt a Gyöngyösi Izzó ém Félvezető Gyár, másrészt aa egri Finomszerelvénygyáif' megbízottai nyújtottak be a két vállalat tömegsportmun­kájáról. Szóbeli tájékoztatói hangzott el dr. Csicsai Jó-- zsefnek, az oktatási albizott­ság elnökétől a középfokú tanintézetek minőségi és tö­megsportjáról, valamint aa ifjúsági turizmus tapasztala­tairól. Gyermekgyógyászok tanácskozása Egerben Május 27-től 29-ig Egerben rendezik meg az Északkelet­magyarországi Gyermekgyó­gyász Szakcsoport ez évi tu­dományos ülésszakát. öt megye — Hajdú, Sza­bolcs. Borsod, Nógrád és He­ves vezető gyermekgyógyász főorvosai, a városi, járási kórházak gyermekosztályai­nak képviselői találkoznak a megyeszékhelyen, hogy meg­vitassák legújabb kutatási eredményeiket. A Debreceni Orvostudomá­nyi Egyetem szakmai irányí­tásával szervezett háromna­pos tanácskozást csütörtökön délelőtt — a megyei kórház előadótermében — dr. Szabó Ferenc, megyei főorvos nyi­totta meg, majd Kövér Béla és Karmazsin László debre­ceni professzorok tartottak ^előadást. A szakemberek tanácsko­zása nemcsak a vitás prob­lémák tisztázását segíti elő, hanem szorosabbá fűzi az öt megye tudományos együtt­működését is. A nővér Az ember gyönge, gyarló, esendő és emiatt, hol az egyik, hol a másik műtőasz­talon vendégszerepei- Én sem tehetek mást, ha mu­száj, én is ember vagyok. És éppen most hozza a nővér, a tündérszép Sárika a parányi fecskendőt. — Ne féljen, fiatalember — szól hangja olyan édesen, — mintha Mozart hangsze­relte volna. — Csupán egy tűszúrás az egész. Ügy érzi majd magát, mint aki becsí­pett. Remegve nyújtottam a ka­romat. — Bevallom őszintén — rebegtem, — én már akkor részeg voltam, amikor elő­ször a szeme közé néztem. — Látom, szepeg minden porcikája. — Egy kicsit, hiszen nem mindennap operálnak meg. De vigasztalom magam va­. lamivel. — Éspedig? — Éspedig azzal, ha a mű­tőasztalon a fűbe harapok, magát, gyönyörű Sárika, éj­félkor meglátogatom. Elnevette magát, mert Sá­rika nemcsak szép, hanem természettudományosán f is képzett nő volt. — Tudja mit? — kérdezte- — Ne harapjon a fűbe, ha­nem igyekezzék, gyógyuljon meg mielőbb és ne éjfélkor látogasson meg, hanem nap­pal. Adja rá a kezét. Ha helyrekalapálták az orvosok, megbeszéljük. Mondanom sem kell, hogy most már nemcsak a kés alá feküdtem volna boldogan, hanem bárd alá is. De még egy keveset várni kellett ar­ra a fehérköpenyes úrra, aki négykerekű kocsijára fekte­tett, mert a műtőbe sem a király, sem a proletár nem jár gyalog. •k Amikor felébredtem, más kórteremben találtam ma­gam. Bevallom, alig éltem, minden mozdulatom sajgott, izmaim nyikorogtak és nem engedelmeskedtek. Egyálta­lán nem találtam szépnek az életet. — Hol van Sárika? — kér­deztem magamtól és sokáig kerestem rá a választ. Aztán, mintha valaki messze, pél­dául a holdban gyufát gyúj­tott volna, némi fény deren­gett az agyamban. Persze, Sárika azon az úton teljesít szolgálatot, amelynek a mű­tő a végállomása. Világos tehát, ha újra akarom látni Sárikát, előbb talpra kell állnom és meg kell gyógyul­nom. ★ Ettől a pillanattól kezdve magam is siettettem a gyó­gyulást. Nem bántam a tű­szúrásokat, nyeltem a kese­rű tablettákat, csak mielőbb láthassam a meseszép Sári­kát. Hamarosan eljött a nagy pillanat. Meggyógyultam, hurrá! Sárika szeme közé nézhetek, éljen! — Emlékeztetem Sárika — kezdtem dadogva, mert az ékesszólás nem kenyerem, — úgy-e, azt mondta Sári­ka. .. azt ígérte, hogy meg­beszéljük. — Persze, mondtam mond­tam — trillázta könnyedén, mint valami koioratúréne- kesnő, — hogyne mondtam volna, hiszen azért áTítottak az utolsó állomásnak a mű­tő elé. Tudja, fiatalember, az emberek olyan keserű ábrá- zattal mennek a kés alá. Ám a kórház mérlegében a bete­gek akarata is a nyom r ’at­ban! Csak mi tudjuk, r.z egészségügyi minisztertől a betegszállítóig, hogy mii, _.i sokat! — Szóval csak kegyes csa­lás volt az egész? — kérdez­tem keserű szájízzel, mé­lyen csalódva. — Az bizony, mégpedig lé­lektanilag indokolt " csalás. És ami magát illeti, fiatalem­ber, magával sem tehetek kivételt. Mert ha mindenkit össze akarnék gyűjteni, aki­nek műtétje előtt biztatásul könnyelmű ígéretet tettem, akkora hálószobámnak kelle­ne lennie, mint az Operaház. A valóság pedig az, hogy mindössze én férek el benne, a férjem, meg a kisfiam­Szűts Istvá

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom