Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-19 / 117. szám
Szürke zakós Iglódi István rendezi a „Szürke zakós” c. tv-játékot a Magyar Televózió I. stúdiójában. Főszereplők: Kállai Ferenc és Day ka Margit, akik mellett — képünkön — még Kiss Mari látható. (MTI fotó — Naszályi Kornélia — KS) A néző visszaszólhatott A miskolci tévéíesztivál után AZ ELMÚLT IIÉTTKL véget ért a XVI. miskolci íilmfeszlivál. Szombaton, május 15-én kiosztották a díjakat. A legjobb alkotások címét — melyeket a néző könnyebben vagy nehezebben felidézhet magában — szárnyra röpítette a hír. A közönség örömmel vette tudomásul, hogy a fesztivál fődíját a megrendítő bejrúti riport kapta (Harcok a magányos cédrus országában), hogy ugyancsak nagy • elismeréssel illeték a Rejtett hiba című filmet, amely a televíziósok valóságfeltáró tevékenységének egyik legértékesebb bizonyítéka s a Magyar Televízió elnökének díját az a film kapta, amely oly szívbemarkoló őszinte- , seggel beszélt a határokon túl tengődő magyar disszi- densekről (A capuai fiúk üzenete). Egyszóval a fesztivál híre, rangja eljutott az ország minden városába, jelentőségét azonban csak azok érezhették, akik légkörében éltek egy héten át. Csak most, a fesztivál után lett igazán nyilvánvaló — nekünk, „civileknek” —, hogy miért ragaszkodott annyira minden televíziós alkotó a személyes találkozáshoz. Mert bármennyire is sokan beültek most a fesztivál hat napja alatt a vászon. illetve a képernyő elé, a nézők száma — a televízió milliós nézőszámához viszonyítva — elenyészően kevés volt. Tömegbázist tehát semmiképpen sem fesztiváljain teremt a tévé, viszont párbeszédet csak fesztiválokon, találkozókon folytathat nézőivel. Tulajdonképpen egy kölcsönös igény elégíttetik ki egy-egy ilyen tévés szemlén, hiszen a néző annyiszor szeretne visszaszólni, vitatkozni. s a televíziós alkotók semmivel sem kevesebbszer szeretnék megkérdezni: jól láttuk, önöknek is van hasonló tapasztalatuk, önök is örülnek-bosszankodnak ? A miskolci fesztiválnak tehát egyik legnagyobb erénye — kölcsönös ajándéka —, hogy sikerült közvetlen kommunikációt teremtenie a nézők és az alkotók, a kritikusok és az alkotók, s nem utolsósorban a különböző alkotócsoportok között. (Az utóbbira is nagy szükség van, hiszen a televíziós munka természete — megosztottsága — következtében viszonylag ritkán van alkalmuk műhelybeszélgetésekre a különböző stáboknak.) AZ A 61 PRODUKCIÓ, amit a miskolci fesztiválon láttunk, szinte minden erősségét és minden gyengéjét is felvillantotta a televízió politikai műsorainak. Az erények nem maradtak jutalma- zatlanul. Nemcsak a zsűri által adott díjakra, hanem az elismerő tapsra is gondolok. Mik ezek az erények? Elsősorban a közéleti érdeklődés, a jobbító szándék, a valóság feltárásának igénye. Egyszóval elkötelezettség pártunk politikája, népünk elsőrendű érdekei mellett, s nem utolsósorban áz internacionalista szemlélet. (A külpolitikai műsorok különösen jól orientálnak.) És mindez csak alapvető feltétele a jó alkotásnak. Izgalmas, esztétikai értékeket is hordozó mű csak akkor jön létre, ha az alkotókból nem hiányzik az ábrázolás készsége, s a mesterség alapos ismerete. Régi igazság, hogy a legszebb, a legjobb, a legszentebb dolgokról is lehet rosz- szul szólni. Természetesen erre is volt példa, még a gondos előzsürizés után is. A terjengősség, a pongyolaság, a modoros riporteri magatartás, a demagógiát súroló szólamok olykor bizony visz- szájára fordították a legjobb szándékot is. A téma, a tartalom regisztrálásán túl — a legrövidebb politikai adásokat, akár egy híradórészletet is — kellő esztétikai szigorral kell mérnie mind az elfogadónak, mind — ha adásba kerül — a kritikának. Tévés műhelyben nehéz dolgozni. A politikai adások különösen nagy gyorsaságot és felelősséget igényelnek. De a meglevő — és zömében megmaradó — cfbjektív nehézségek sem mentik fel az alkotókat az igényes munka alól. A FESZTIVÁL utolsó napján többször is elhangzott búcsúzóul:. Viszontlátásra! Mindenki komolyan mondta. A közönséggel persze két fesztivál között is lehet találkozni. • Gyarmati Béla Csaki-Maronyák József képei Egerben Csáki-Maronyák József, Kossuth-díjas kéthetes kiállítását az elmúlt csütörtökön nyitotta meg Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Közvetlen és emelkedett szavakkal méltatta a festő munkásságát, egyéniségét, azt a piktúrát, amit a művész az érlelő évtizedek során megvalósított. Amikor az Egerben és most kiállított képeit, jobban, a képeknek egymásra vetődő hatásában hosszasabban is szemügyre vesszük, nyilvánvalóvá válik: • Csáki-Maronyák hagyományőrző lélek, miközben a maga módján, a lírai elbeszélés műfaját alkotja újra. Ebben a világban, ezeken a képeken nincs dráma, nincs a léleknek az a bizonyos felajzottsága, amitől a nyugalom messze menekülne. A festő egy bizonyos távolságba néz el, ott keresi meg azt a bizonyos pontot, ahol a tekintetet megnyugtatja, ahová — mint a vágyakozó gyermekek szokták — kiveti a lélek pányváját, azért, hogy az el- révedő boldogság egy pillanatát megfoghassa, megörökíthesse. Még akkor is így van ez, ha több képén az élet egy bizonyos mozzanata az emberi mozgást Ígéri, azt láttatja, hogy az emberek célra törnek; a halászok a csónakból a víz fölé hajlanak; a kirándulók a jókedv látható és érezhető sugárzásával törnek kitűzött célreDruar oca Készült a Két iskola, Heréd és Nagykökényes úttörőinek nyolc őrse a szombati viadalra, amely honvédelmi órákon szerzett ismereteikről adott számot. S abban, hogy minden versenyszám óraműpontossággal zajlott le, nemcsak a rendezésben segítkező Vöröskereszt-szervezetnek és a Mad- léna Mihályné elnöklésével működő zsűrinek volt része, hanem a herédi, nagykökényes! nevelőknek, csapatvezetőknek, akik nagy gonddal készítették fel diákjaikat az érdekes, izgalmakban bővelkedő találkozóra. Heréd község vezetőinek részvétele, Temesvári József tanácselnök megnyitó beszéde azt a megbecsülést tükrözte ugyanekkor, amelyben az úttörő- mozgalom ilyen irányú tevékenységét részesítik. Az iskola földszintjén rendezett juk felé; a kocsmaudvaron — jaj, hívjuk inkább vendéglőnek a balatoni nyár igézetében! — néhány sárga széken a kék égbolt alatt megülnek a vendégek. Akár a Via Appián megy végig a festő, akár a tengerpartot szemléli, akár a Balatonnál keresi önmagát és a lírai elemeket, akár a délutáni csendet fürkészi a táj színeiben, fénylő párájában, akár a hprgászpadon elmélkedik, vagy a disznóölés per- zselési hangulatát idézi — talán a gyerekkorig visszanyúlva — akár a sétalovaglás korokba visszanyúló szertartását és fojtott elevenségét, elegáns mozgását kutatja a lovakban és a tájban, — mindig elhisszük, hogy a festő átélte a látvány örömét, a fény játékát. Azt a villódzást fogta meg, amelyben az árnyalatok mindig is elvezetnek addig a képen fellelhető távoli pontig, ahol a közelben még élénk sárgák és kékek már meghatározatlan ködökbe fulladnak. És ezeket a lírai elbeszéléseket magától értetődően, a keresett rendezettség, a témaválasztás minden görcse nélkül tárja elénk, mint aki tudja és érzi, hogy mindent könnyeden kell vennünk, mindent természetesnek kell tartanunk. Ahogyan az élénkbe táruló világban adódnak a dolgok, úgy kell őket vennünk, és úgy kell őket megélnünk. Ez a bölcs tanítás sugárzik Csáki-Maronyák képeiről, ezért van jelentős tábora a mai műgyűjtők körében. Jókedélye nem engedi, hogy az izgatott embert közelebbről vizsgálja, az emberi arc és az emberi lélek — mint téma és forma — nem szükséges neki ahhoz, hogy önmagát kifejezze. Sokat vitatkozó és sokfelé kutató korunkban nem nyúl olyan absztrakciókhoz, amikből a bonyolultság, esetleg az üresség, vagy a kettő nagyon is haszontalan keveréke tetszenék ki. Nem is akar viaskodni azzal, mekkora tragédiák bomolhatnak ki az emberben. És mintha derűjével, nyugalmával, a színekből áradó lírájával, témáival és kedves esetlegességeivel — Táj szűrt fényben, Napfoltos part, Kirándulók, Falusi táj. Horgász, Kocsmaudvar, Tengerparton, Délutáni csend — tanítani is akarna minket: hagyjuk a nagyon-nagy gondok állandó zavarását, a természet nyugtat meg igazán és tesz valamiféleképpen jobbá, nemesebbé minket És ha ez a derű árad a képekből, már az sem megvetendő! És ebben a haladószaladó korban az emberek nagyon is igénylik ezt a derűt és ezt a nyugalmat, formai és színbéli játékosságával együtt! Farkas Andris Nyuszi, Tigris és a többiek meg a diadalt. Kilenc ponttal előzték meg a 61 pontos herédi Tigris őrsöt, az pedig eggyel a harmadik helyre szorult kökényesi Szabadság őrs úttörőit. A vetélkedővel együtt rendezett rajzversenyt a herédi Pataki Erzsébet nyerte meg csapattársai, Juhász András és Besszen András előtt. Természetesen nem maradt el az ilyenkor szokásos jutalomosztás sem. Sok szép könyv talált gazdára a fiatalok között, s minden szereplő őrs oklevelet kapott a mozgalom 30. évfordulója alkalmából rendezett versengés után, amely — Tóth János parancsnok szavaival élve — híven • visszaadta mindazt az ismeretet, amihez a két község úttörői jutottak a honvédelmi oktatás keretében. On. gy.) I 30.05: A Kin ALT ASSZONY LOVAGJA Francia fii m A magyar színpadokról is ismert Victor Hugo-színmű francia filmváltozatát láthatjuk. A XVII. századi spanyol királyi udvarban ármány és bosszú leselkedik mindenünnen. Carlos, a király nem törődik az ország kormányzásával. szeszélyeinek él, távol az udvartól. Félesége, Mária kormányoz, de gyenge asszony lévén, nem látja át a kusza szövevényű életet Tanácsadói csak saját érdekeiket nézik, s ha sérelem éri őket. bosszúra készek. Don Salluste, a száműzött udvaronc is bosszúra készül. Eszközül a fiatal lakájt, Ruy Blast használja fel. mert tudja, hogy szerelmes a királynéba. Az álnéven megjelenő lakáj tehetsége és a királyné titkos támogatása révén miniszter lesz. De felfedi kilétét, mikor Don Salluste meg akar- ia zsarolni a királynét... A főszerepekben Danielle *5ari'ieux és Jean Marais. május 19., szerda A kisgyerek a kakashintán ült és egy seszínű műanyag játékkal babrált. Homokot szórt bele, lassan, óvatosan, hogy egy szem se hulljon mellé, majd amikor a művelettel készen volt, az egészet kiborította. — Apu, gyere már játszani-i-i...! Apu egyelőre nem mozdult, ült Anyu mellett, emelgette a Szimfóniás dobozt, a rárakott gyufával együtt. — Az ősszel már iskolába megy a Pici — mondta Anyu. — Igén, hamar nagy gyerek lett — mondta Apu. A parkban sokan voltak. Mintha két óvodás csoportot hoztak volna ki a friss levegőre, napra, megannyi kócos ugrált, kiabált, kergette a nagy pöttyöst. A gyerek lekászálódott a hintáról, mire az felcsapódott. A műanyag kacsa messze bukdácsolt. — Anyu, anyu, a kacsa. ..! — hívta Pici a szülét, de az nem figyelt. — Ezer forint elég lesz? — kérdezte Apu. — A táska megvan, ruha kell neki. Ruha kell, és az drága — mondta Anyu. —Ezeröt...? — kockáztatta meg Apu. — Füzetek, gyurma, cipő. .. iskolaköpeny. — Ezeröt. Jó? — mondta inkább Apu, mint kérdezte, miközben szelektálta a cigarettákat. A gyerek a csuszkához ment, feledte is már a gics- cses kacsát, és nézte, hogy a nagyfiúk, meg a nagylányok milyen merészen csúszkálnak le a műanyag vályún. Beállt a sorba. De mindig csak hátrébb került, nem mintha félt volna, hanem az újak eléje álltak. — Te ki vagy? Még nem láttalak — lépett hozzá egy copfos. — Én Pici vagyok. Az ősszel iskolába megyek. Te is jössz? — kántálta. — Te menj innen, te nem vagy ismerős — mondta a kislány, tudomást sem véve a kérdésről. Pici megindult, majd hirtelen vágtába csapott át. és egyenest anyjához futott. — ... ritkán kérdez. Akkor azt mondom, te elmentél. Dolgozni. Messze. Megjöttél, aranyom, édesem — nézett a gyerekre Anyu. — Hol hagytad a kacsádat? — Nem akarsz inkább apuval játszani? Gyere, csúszkálhatsz egyet. Apu megfogta Pici kezét, és odasétáltak a csúszkához. — Na, menjetek innen! — mondta Apu keményen és hátraszorította az éppen soros gyereket. — De bácsi kérem, most mi jövünk — szólt oda a kis copfos, mire Apu nagyon mérgesen nézett rá. A gyerekek eloldalogtak, egy-kettő maradt ott, nézni, ahogy egy Apu játszik a Picivel. — Fel tudok menni, ne rakj fel — kalimpált Pici, de Apu csak-csak felemelte a csuszka tetejére. — No, csússz. Bátran, hiszen nagy gyerek vagy. Pici ki akarta húzni kezét az apjáéból, de az nem engedte. Apu meghúzta egy kicsit, mire Pici megindult. Kezénél fogva tartotta visz- sza, s így kínosan lassan, féloldalasán ért le Pici a homokba. A copfos kuncogott. — Félősz, félősz, félősz ... — mondogatta, kicsit selypítve. — No, lecsúszol még egyszer? Pici alsó szája széle feltolta a felsőt, majd kikerekedett az egész gyerek feje, s belevörösödött, ahogy könny nélkül bőgni kezdett. Apja kézen húzva visszaléptette a pádhoz. — Gyámoltalan lett — mondta Anyunak. — Lányos, érzékeny. — Ne előtte. Apu rágyújtott, kétszer sem sikerült a gyufát meg- sercintenie, mindig eltörött. — Menj, Pici, menj játszani. ... Keresd meg a kacsát. A gyerek hátrálva megindult, apját nézte, sokáig, nagyokat pislantva. Apu bukszát vett elő, piros, meg lila papírokat adott Anyunak. Az meg kinyitotta a táskát, beletette, és a zsebkendővel a tenyerét nyomkodta. Apu hozzá akart nyúlni Anyuhoz, de meggondolta magát. •— Mikor jössz? — Nem tudom — mondta Apu. — A feleségem ... szóval nem szereti. Majd találkozunk. A pénzt kapod, ugye? — Ühüm — mondta Anyu, és nem akart sírni, ö sohasem sír. Itt a kép, amit kértél — mondta összeszorított szájjal. Odaadott Apunak egy papírt. amin Pici nevetett, nagyra nyílt szemrrtel, csodálkozva nézte, amint „repül a kismadár”. — Pici! Megyünk, gyere. Apu felállt, mondott valamit Anyunak, fnegfogta Pici lábát, megszorította, aztán elment. Sietett. — Anyu, anyu, a kacsa...! Anyu bekattintotta a táskát, megigazította a haját, és azt mondta: — Hagyjad, Pici, az úgysem volt igazi. Majd veszünk egy szebbet. — Szebbet? — élénkült fel Pici. — Olyan Nagykő- két? — Azt, kicsim. Egy ip<*» 2 it veszünk, egy sokkc/t szebbet — mondta mikor a csuszka mellett mentek el. A kis copfos, aki éppen soros volt a csuszkánál, énekelve ismételgette a számára ismeretiéi szót: nagykék, naaagykék, nagykééék... 4 t kiállítás, illetve rajzverseny pedig szemléletesen mutatta: fiataljaink miképpen segíthetik a polgári védelem célkitűzéseit, s milyen kis „műalkotásokra” ihleti őket a honvédelmi órák anyaga, valamint az úttörőélet. A verseny „műsora” igen összetett volt, s alaposan próbára tette az őrsöket. Elméleti, gyakorlati jellegű kérdésekre kellett pontos választ adni tesztlapok alapján. Később előkerültek a vörös- kereszes ládák, hogy a kirándulásokon, tornaórákon, munka közben is hasznosítható sebkötözésben szerzett jártasságról tegyenek bizonyságot a piros nyakken- dősök. Majd további honvédelmi jellegű feladatok következtek. S az eredmények, a külön-külön szerzett pontok összesítése végül a he- rédiek Nyuszi őrsének hozta
