Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-04 / 81. szám
Szovjet és magyar vezetők táviratváltása Hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából Leonvid Bre~=tiyev az SZKP Központi Bizottságának főt!'ká- ra, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének e'nöke és A. N. Kosz’gin a Szovjetunió Min'sz- ftertanácsának elnöke a következő üdvözlő táviratot küldte a magyar vezetőknek: Felszabadulás! Ünnepség, kitüntetések a megyei tanácsnál Április 3-án, szombaton, délelőtt ünnepi megemlékezést tartottak Egerben. a megyei tanács dísztermében is. A résztvevőket — Köztük Vaskó Mihályt, a megyei pártbizottság első titkárát — dr. Varga József, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte. Ezután Feren.cz János, a megyei tanács apparátusi pártbizottságának titkára emlékezett meg a 31 évvel ezelőtti eseményekről, s felszabadulásunk évfordulójáról. Az ünnepi beszédet követően került sor a kitüntetések átadására. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa. valamint a Honvédelmi Minisztérium által adományozott kitüntetéseket Szalay István, a megyei tanács elnökhelyettese nyújtotta át a kimagasló szakmai és mozgalmi tevékenységet kifejtett dolgozóknak. A Munka Érdemrend arany fokoza. tát kapta Bodó Antal, a ró- zsaszentmártoni községi tanács vb-titkára. Az ezüst fokozattal Zbiskó Mártonnét, a hevesvezekényi községi tanács vb-titkárát. Bágyi Imrét. a megyei tanács kereskedelmi osztálya vezetőjét. Semjén Pált, az Egri Ingatlankézelő és Lakásberuházó Vállalat igazgatóját, valamint Sárosi Istvánt, a Heves megyei Szövetkezeti Baromfikeltető Vállalat igazgatóját tüntették ki. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta Sasvári Olga. az al- debrői községi tanács vb- titkára. Szerdahelyi Jánosné, a gyöngyösi városi tanács igazgatási osztályának előadója. Gyenge Istvánná, az Egri Dohánygyár üzemi cső. portvezetője. Sőregi Béláné, a tamaörsi Dózsa Termelő- szövetkezet borjúgondozóia. dr. Rapcsák László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának főelő. adója, Bakacsi Ernő, az os- torosi Egyetértés Termelőszövetkezet főmérnöke. Hop- ka Pál, a Gyöngyös—domosz- lói Állami Gazdaság iralc. torvezetője. Pálffi László, a Hatvani Konzervgyár karbantartási csoportvezetőié. Takács László, a MEZŐGÉP gyöngyösi gyáregységének főkönyvelője. Veres István, a Hevesi, Állami Gazdaság 'gaz. gatóia. Rudas Sándor. i z abasári Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke. Tóth Imre, a Mátrai Erdő. és Fafeldolgozó Gazdaság erdészetvezetője. valamint Molnár Pál. a p&ervásári Gárdonyi Termelőszövetkezet ágazatvezetőie. A Haza Szolgálatáért érdemérem ezüst fokozatát Marsai Ervin, a gyöngyösi járási hivatal elnökhelyettese kapta meg a kitüntetés bronz fokozatát Maruzs Jánosnak, a recski községi tanács elnökének. valamint Nagy Lajosnak, a nagyvis- nyói községi tanács elnökének nyújtották át Április 3-án. Budapesten, a Parlamentben vette at a kitüntetését, a Munka Érdemrend arany fokozatát Molnár Jánosné. a horti Kos. suth Termelőszövetkezet el nökhelyettese. az ezüst f< kozatoí Visontai Józsefné. az Eger—Gyöngyös vidéki Pin. cegazdaság főosztályvezetője. a bronz fokozatot pedig Molnár Sándorné. a megyei tanács gazdasági hivatalának dolgozója. A MÉM-ben nyújtották át Vrabecz Mátyásnak, a Mátravidéki Cukorgyárak igazgatójának a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, 'dós Garancz Sándornak, a pélvi Tiszamente Termelőszövetkezet sertésgondozójának Ded'g az érdemrend bronz fokozatát.-k A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk fel- szabadulásának 31. évfordulója alkalmából, eredményes munkájuk elismeréséül Molnár Lajosnak, a Mátravidéki Hőerőmű lakatos csoportvezetőjének. P difi Sándorné- nak, a Mátravidéki Fémmű- \ -k betanított lakatosának, szocialista brigád vezetői ének a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést. Benedek Jánosnak, a Hatvan—füzesabonyi MÁV pályafenntartási főnökség csapatvezető előmunkásának. Kerek Lászlónak, a GÉL. KA Vállalat gyöngyösi szervize műszerészének. Soós Zoltánnak, a VOLÁN 4-es számú Vállalat gépkocsivezetőjének Tamás Istvánnak, a Mátraalji Szénbányák nánvú- mesterének. a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést; Faragó Sándornak, a MÁV Kitérőgyártó Üzem termelésirányítójának, Farkasai Gyulának, a Heves megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége titkáránál:. Frankó Mátyásnak, a VOLÁN 4-es sz. Vállalat igazgatóhelyettes főmémökéneK. Fügedi Miklósnak, az Öntödei Vállalat egri vasöntödéje szakmunkásának, id. Ga- ranczh Sándornak, a oélvi Tiszamente Termelőszövetkezet sertésgondozójának. Hídvégi Jánosáénak, a Mátravidéki; Fémművek szoci üU- ta brigádvezető gépmunkásá. nak. Varga Istvánnak, a kossuth Könyvkiadó Heves megyei kirendeltsége vezetőjének. Láng Jánosnak, a Mátraalji Szénbányák főéoités- vezető-helyot lesének. Lip'<->. vies Jánosnénak, a hatvani ÁFÉSZ bolti eladójának. Mohácsi Miklósnak, a Gagarin Hőerőmű igazgatóhelyette jenek. Molnár Sándornénak. a Heves megyei Tanács V. B. gazdasági hivatala takarítójának. Romvári Jenőnek, a lőrinci Szalagszövő és Csio- kegvár üzemvezetőjének. Sőregi Bélánénak. a tarnaörsi Dózsa Tsz bor júgondoz dónak. Szántó Györgynének, az Egri Fém- és Mechanikai Szövetkezet tagiának. Szép Ernőnek, a mátraházi Állami Tüdőgyógyintézet portásának eredményes mun.tája ■elismeréséül, a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést adományozta. ★ Április 2-án rendezte meg az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hagyományos díszünnepélyét a Gárdonyi Géza Színházban. Ünnepi beszédet dr. Gaál István, főigazgató-helyei tes mond d ;t,' majd dr. Szűcs László, az n- tézet főigazgatója átadta a Pro Academia Pedagogiia Agriensi főiskolai alapít, ványt dr. Bakos Józsefnek, a nyelvészeti tanszék vezetőjének. Ezenkívül 33 főisk ilai dolgozó kapta meg a törz*- gárda arany, ezüst és onnz fokozatát. Az ünnepségen a főiskola irodalmi színpada as énekkara adott színvonalas műsort. •k A Heves megyei Rendőr- főkaoitányságon ugyancsak április 2-án rendezték meg az ünnepséget, ahol a részt, vevőket Mohácsi József alezredes köszöntötte, köz ó. tűk Pálinkás Ferenc vezérőrnagyot a megyei rendőr-iőka- pitányság vezetőjét is. \z évfordulóról Kovács János, az MSZMP Eger városi Bizottságának titkára emlékezést meg. majd Pálinkás Ferenc vezérőrnagy kitüntetéseket és jutalmakat adott át. ★ A KISZ Heves megyei Bizottságának < rendezésiben sorra került megemlékező ünnepségen . Kiss Sándor, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára kitüntetéseket és iutalmakat adott át az ifjúsági mozgalomban legjobb munkát végzet’ éknek és azoknak, akik munkájukkal segítették az >fjú. kommunisták tevékenységét. Az Ifjúságért érdemérem kitüntetésben Török Kálmán, az egri ipari szakmunkáskép. ző intézet szakoktatója ré szesült. A , KISZ-értíemerem kitüntetést Jaros János. Katona Csaba. Verebélyi Dénes és Orosz Tibor kapott. Kiváló ifjúsági vezető kitüntetést kapott Maróti Sándor es Király József. Rajtuk kívül többen részesültek az arinv- koszorús KISZ-jelvény, a KISZ-kb dicsérő oklevele, az Üttörővezetői érdemérem, a Kiváló úttörővezető és a Kiváló ifjúvezető-munKáért kitüntetésben. A felszabadulási évforduló alkalmából Kiváló népi ellenőr kitüntetésben részesültek: Balázs László, Gedeon János, Köblő Tibor, dr. Papp Kálmán, Pásztor Jánosné, Puskás Sándor, Sass Dezsőné, Semjén Pál és Veréb József. Hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából a Magyar Honvédelmi Szövetségben több éven keresztül végzett kiváló honvédelmi munkája elismeréséül; a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere Honvédelmi érdemérem kitüntetésben részesítette Demén Lászlót és Pclle Bélát. Az MHSZ főtitkára az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozat Kitüntetésben részesítette Kovács Istvánt. A SZŐ VT ÉRMÉK ünnepi termelési tanácskozásán Pat- ká József igazgató Hídvégi Istvánnak, az egri hűtőház vezetőjének a belkereskedelem kiváló dolgozója. Kántor Lajos áruforgalmi előadónak a mezőgazdaság kiváló dolgozója, és Berényi Lajos szállítmánykísérőnek. a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter dicsérő oklevelét nyújtotta át. ■ár Pusztai László, a megyei sporthivatal vezetője nyújtotta át a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetést Kökény Jánosnénak, a megyei sporthivatal munkatársának, dr. Csicsai Józsefiének, a Sportszövetségi és Rendezvényi Iroda munkatársának és Krajcsi Éva. az egri városi sportfelügyelőség munkatársának. ★ Felszabadulásunk évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak a Fogyasztási Szövetkezetek Heves megyei Szövetségének dolgozói. Az ünnepség keretében kitüntették azokat a szövetkezeti dolgozókat, akik több éves munkájukkal kiérdemelték az Országos Tanács elismerését. Kiváló szövetkezeti munkáért kitüntetésben részesítették Bokros Jánost, a domosz- (.lói ÁFÉSZ. Sarvdi Damon- * kosnét. az egri ÁFÉSZ dolgozóiét. és Kovács MiVóst a tarnaleleszi takarékszöv^ke- i4«A-»nv 4s Vincze István MESZÖV-dol- gozót. 'ir Ünnepi megemlékezést tartottak hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából a KIOSZ Heves megyei Titkárságán is, Egerben, ahol Szálkái János megyei titkár méltatta az esemény jelentőségét. Egyidejűleg kitüntetések átadására is sor került. Á szövetség elismerését fejezték ki Heller Lajos gyöngyösi asztalosnak, aki 50 esztendeikisiparos. A KIOSZ 23 éves szolgálatáért Koczke '.Iván gyöngyösi cipész, és S ijedi Józsefné, a szervezet hevesi adminisztrátora kapott elismerést. Az ipar kiváló mestere oklevelet kapta Brossai Sámuel vízvezeték-szerelő, Heltovics Sándor cipész, Inancsik Mík'ósné női 'rábó, Juhász Rudo'f lakatos. "~cz- ka István cipész. Mity ■ • tó- zsefné fodrász, özv. Nagy rí- no-né kőfaragó. Ríittkaí Antal kőmévé*. Zagyva J '-séf asztalos és Zimmer Ernő 'zabé. » 1976. április 4., vasárnap (Totó: Perl Márton) Sárosi István átveszi a ki tüntetési Szalay Istvántól. KADAR JANOS elvtársnak, L0SONCZI PÄL elvtársnak, a Magyar Szocialista a. Magyar Népköztársaság Munkáspárt v;;- .Elnöki Tanácsa elnökének Központi Bizottsága ^ 1 ; ' első titkárának «, ? . »*:. ív - ■ LAZAR GYÖRGY elvtársnak, a Magyar Népköztársaság M’n’sztertanácsa elnökének A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bízotté iga, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége és Minisztertanácsa, az egész szovjet nép nevében szívélyes üdvözletünké' é° lev obb ki- in■ '•'"»’rkat kii’d'’ik a Magvar Sz"C;a'’sta Munkáspárt Központi Bizottságának a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának, a testvéri jn-~—»r nA*>nek ne*”'"'*' unnc-wh — M-»—''>-o-«T-?go'«k a ía«!--z*a elnyomás alóli felszabadítása 31. é-'ordulója alkalmából. 1945. április 4-én. amikor a szovjet hadsereg felszabadító küldetését teljesítve kiűzte Magyarország földjéről a faaet kezdődött. A magvar dolgozik a kommunisták pártiának v*z“+ésével. a s70",n,i7m"s építésének útiára léntek. és történelmileg rövid idő alatt korszerű ipart, élenjáró mezőgazdaságot hoztak létre, nagy eredményeket értek el a tudomány és a kultúra fejlesztésében. A testvéri Magyarország jelenleg sikeresen váltja valóra a Magyar Szoc’alista Munkáspárt XI. kongresszusának a fejlett szocialista társadalom felépítésére vonatkozó útmutatásait. Széles körű megbecsülésre tett szert a Magyar Népköztársaság következetes kttl- (po’Hikáia, aktív részvétele a békéért és a nemzetközi b’z- tonságért folyó küzdelemben, hozzájárulása a szocialista államok közösségének erősítéséhez. A szovjet emberek naevra értékelek pártjaink, országaink valamennyi alanvető kérdésében megnyilvánuló teljes nézetazonosságot, a Szovjetunió és a Magyar Nénköztársa- aág közötti állandóan feü<"dő sokoldalú, kapcsolatokat. A Szovjetunió kommunistái és egész dolgozó népe. az SZKP történelmi jelentőségű kongresszusának határozataitól vezettetve a továbbiakban is azon lesznek, hogy mélyítsék pártjaink és államaink közötti sokrétű együttműködést, a szovjet és a magyar nép javára. Nevezetes napon kívánunk önöknek, kedves barátaink, ás a testvéri Magyarország dolgozó népének új sikereket a szocializmus építésében., a Magyar Szocialista Munkáspárt XT kongresszusa határozatainak valóra váltásában, a nén- igazdaság fejlesztésének V. ötéves terve teljesítésében, s ki- vintmk hatójuknak., további.' felvirágzást-'. t jW Kádár JáuM ~tiű MSKSP TiÖzpohtT'Bltetitógánal; " első föfkára. Losonczi Pál. a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár. György, a Minisztertanács elnöke a {következő táviratot küldte a szovjet vezetőknek: L. I. BREZSNYEV elvtársnak,N. V. PODGORNIJ elvtársnak, S Szovjetunió Kommunista a Szovjetunió Legfelsőbb ' Pártja Tanácsa Elnöksége elnökének, Központi Bizottság®. . ' (>• ’ főtitkárának. A. N. ’ KOSZIGIN -elvtársinak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének v Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, u Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, £gész népünk nevében szívből köszönjük nemzeti ünnepünk, "hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalma- Utói hozzánk intézett szívélyes üdvözletüket és baráti jókívánságaikat * A szovjet hadsereg hősies felszabadító harcának ered-1 4 asényeként pépünk a nemzeti függetlenség, a társadalmi haladás útjára léphetett Az elmúlt évtizedek alatt történelmi lépést tettünk előre, , leraktuk és megszilárdítottuk a szociálisa»*«® alapjait nagy eredményeket értünk el az ország anyagi és szellemi javainak gyarapításában. Dolgozó »énünk most a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével a XI. kongresszuson megjelölt feladatok végrehajtásán, a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik. Felszabadulásunk óta hazánkat népünket a testvéri barátság és a sokoldalú együttműködés széttéphetetlen szálai fűzik a társadalmi haladás élharcosához, nagy szövetségesünkhöz. a kommunizmust építő Szovjetunióhoz. Azon leszünk. hogy e testvéri kötelékeket tovább erősítsük. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköz- társaság marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elveitől vezérelve — vállvetve a Szovjetunió Kommunista Pártjával, a Szovjetunióval — következetesen sík- iraszáll a szocialista országok együttműködésének széles körű fejlesztéséért, a nemzetközi kommunista- és munkásmozga- Hom .nternacionaüsta egységének további erősítéséért, minder antiimperialista erő tömörüléséért, közös célkitűzésein- Ik«. a békéért és a társadalmi haladásért. A tisztelet, a megbecsülés és az elvtársi szeretet érzésével üdvözöljük a Szovjetunió Kommunista Pártját, amely »7 elmúlt hetekben tartotta meg XXV. kongresszusát. A szovjet kommunisták ezen a történelmi jelentőségű tanácskozáson áttekintették a kommunizmus építésében elért »agyszerű eredményeket, a XXIV. kongresszuson elfogadott békeprogram végrehajtásában elért nagy sikereket és kijelölték a továbbhaladás útját. Az SZKP XXV. kongresszusa nemcsak a Szovjetunió népei számára volt kiemelkedő (esemény, hanem a szocializmust építő népek, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom, az egész haladó emberiség számára is. A magyar {kommunisták biztosak abban, hogy az SZKP XXV. kongresszusán hozott határozatok végrehajtása jelentős mértékben előmozdítja mind a kommunizmus építésének, mind a béke és biztonság megszilárdításának nemes ügyét Nemzeti ünnepünkön a magunk és a magvar nép nevében további nagy sikereket kívánunk önöknek és az önök személyén keresztül a Szovjetunió Kommun'sta Parija Központi B'zottságónak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és M'n'sztertanácsónak, a testvér« szovjet népnek a kom- imunlzmus énítésében. az SZKP XXV.' kongresszusa határozatainak valóra váltásában.