Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-30 / 102. szám
20.05 Vizsgálót egy minden gyanú felett álló polgár ügyéken 01as2 film A kitűnő olasz film (Elio Petri rendező munkája) két díjat is kapott a cannes-i fesztiválon. A film témája jól ismert. Hiszen amikor a mozikban bemutatták, sokat cikkeztek Petri alkotásáról a magyar újságok is. Böviden: a film hőse egy ténylegesen „minden gyanú felett álló polgár”, a bűnügyi rendőrség főnöke. Ez az ember öl. Egy kicsit azért is, hogy bebizonyítsa : mindenki felett áll. Önnön mivolta és hatalmi helyzete is a törvény fölé emeli. A többszörösen megcsavart, s merész logikával felépített történet tartalmazza a krimik izgalmát, ugyanakkor átgondoltan és keményen leplezi le az olasz bűnügyi rendőrség elvtelenségét, hazug-hamis tunyaságát. A „védjük a testület becsületét” kiáltó ellentmondásait Újabb tömegsírok a mohácsi csatatéren A mohácsi csatatéren Sátorhely közelében április 13-dn megkezdődött a nemrégiben megtalált három újabb tömegsír feltárása. A sírokban az 1526-os csata magyar hősei nyugszanak. A sírokat felnyitják, megvizsgálják és dokumentálják. A csontokat kegyeletből — nem bolygatják meg. A sír mellett ugyanis kutatóárkot ásnak, s így állapíthatják meg az ott nyugvók számát, (MTI fotó — Bajkor József íelv.) Anonym Színpad, Gyöngyös: Öl év és egy előadás Szokatlan dolog ötéves évfordulót emlegetni. De ha ezt egy öntevékeny, közkeletűbb kifejezéssel élve: amatőr színjátszó együttes esetében tesszük, mindjárt más lesz a csengése. Ez már önmagában véve is valami. Azt mindenképpen jelzi, hogy ennek az együttesnek nemcsak múltja van, hanem jövője is, rendelkezik olyan összetartó erővel, amely képes megkötni lelkes fiatalokat, és visszaédesgetni egykori, de még mindig lelkes, nem egészen fiatalokat. Olyanokat, akik az irodalom iránt mindig fokozottan érdeklődtek, akik a szép szó értő tolmácsolóiként szívesén álltak közönség elé. Egyszóval: az elmúlt öt év lelkes letöltése már mindentől függetlenül is érdem. ' Nem kerülhetjük el, hogy Vázlatosan fel ne idézzük a letűnt évek eseményeit. Az Anonym Színpad 1970 őszén a gyöngyösi könyvtárban lelt otthonra. Kezdettől fogva a pódiumelőadások adták a tevékenységük gerincét, de szívesen ruccantak ki más tájakra is, a szó szoros értelmében is. Lassan a megyében, később pedig azon túl is kezdtek odafigyelni arra, amit az Anonym Színpad produkált. Egyik tevékenységi területük ma is a mátrai üdülők körzete, ahová szívesen járnak verset előadni, írókat népszerűsíteni műveik által, bemutatni egy-egy folyóiratot szigorú szerkesztésű összeállítások segítségével. Azt is nyilvántartja a monografikus figyelem, hogy a különböző megyei és országos találkozókon, minősítő szemléken milyen lépcsőig jutottak fel. Sokfelé tekintettek, sokféle műfaj fogta meg őket, mindig .odafigyeltek azonban a közönségre, a kedves közönségre, amely soha nem feledkezett meg róluk. írók, költők, népművészek jártak az együttesnél vendégségben, .de ezeket a baráti találkozókat is mindig a publikum nyilvánossága előtt ejtették meg. Az együttes teljesítményét több alkalommal ismerte el a hivatalos minősítés. A dicséret sokszor kijárt nekik, az oklevelek száma sem kevés. A fajsúlyosabb értékítéletet az 1972-es I. osztályú minősítés adta, majd két évre rá a megyei tanács nívódíját vehették át. A kisjubileumra megint valami újat, érdekeset, vonzót szántak. így jutottak arra az elhatározásra, hogy színpadra viszik Sarkadi Imre Kőmíves Kelemen c. drámáját. Az elhatározás tiszteletre méltó, igényes szereplést sejtet. Az első bemutatkozás már meg is történt, igaz, csak szűk körben, a jubileumi találkozó alkalmából, amikor az együttes mostani és hajdanvolt tagjai jöttek el a gyöngyösi Városi Művelődési Házba. Erről a produkcióról nem is lehet úgy szólni, mint a már érett előadásról, hiszen ott is hangsúlyozták, valamiféle jelmezes főpróbának szánták. Az „igazi” előadás majd csak később lesz. Any- nyit mégis el kell mondanunk erről, hogy ismét sokat ígér, egyenletes, jó teljesítményt sejtet, felléptet új arcokat is, akik szerves egységben kovácsolódnak a törzsgárdához egyenlő értékű partnerokká válnak az előadás sodrának felerősödésével egy időben. Ne tessék önreklámozásnak, de nem hagyhatjuk ki, hogy lapunk egyik munkatársa, Virágh Tibor a drámához illő vers értő és a hallgatósággal is értető előadásával erőteljesen tudta fokozni a hangulatot, lezárta. tetőzte az irpdalmi est egységes szerkezetét. ★ Az Anonym Színpad eltelt öt évének nincs semmi titka. Varázsa tevékenységének tárgyában, az irodalomban magában rejlik. Tehát olyan értékre épül, amely közkincsünk. Kívájuk, ezt a kincset továbbra is óvják, gyarapítsák és kamatoztassák a szétaprózással úgy, hogy a porciózás egyben az egész növekedésit is adja. Ehhez a „varázslathoz” semmi más nem kell, mint egy ilyen lelkes kis csapat, amilyen az Anonym. D. Molnár Ferenc Szakmunkástanulókat köszöntettek A megyei tanács művelődésügyi osztálya csütörtökön délelőtt — az egri Fegyveres Erők Klubjában — ünnepséget rendezett a Szakma kiváló tanulója és a tantárgyi tanulmányi versenyek megyei győzteseinek részére. A negyvenhat diákot Ka- meniczky Antal művelődés- ügyi osztályvezető köszöntötte, majd a sikeres felkészülés és helytállás elismeréseképpen oklevelet és könyv- jutalmat adott át nekik. Természetesen elismerésben részesültek- azok a pedagógusok is, akik foglalkoztak velük. t Ezútán a négy egri szakmunkásképző intézet fiataljai adtak kultúrműsort. Gyufa és egyebek Ha az ember rászánja magát, hogy vásárol valamit, ak- kor csak természetes, hogy pénzéért mindenből a legjobbat szeretné kapni. Eszembe jut és mosolyra derít gyermekkorom kedves figurája, a számomra azóta is emlékezetes Goldmann bácsi, aki tépázta, gyűrte a szövetet, majd két tenyérbe fogva a vevő felé mutatott: — Ezt, ezt tessék megnézni, kérem! Egy ránc, egy gyűrődés nincs ezen az anyagon. A gyapjúszövetből még szálat is húzott ki, azt gyufával meggyújtotta és nagy gesztikulálások közepette mutogatta: — Nézzék meg, kérem szívesen! Micsoda hamu ez? Ez valódi, százszázalékos gyapjúhamu. tehát a portéka hamisíthatatlan angol szövet. Igazságtalanok lennénk önmagunkkal szemben, ha azt mondanánk, hogy általában baj van nálunk a minőséggel, Sőt! Sokat javult a helyzet e téren is az utóbbi években, de azért... — Mi az, barátom, megint új cipőd van? A múlt héten említetted, hogy vásároltál egy pár barna félcipőt Ez pedig fekete. Nagyot nevet. — Képzeld! Egy hétig hordtam a cipőt és levált a talpa. Bevittem, szó nélkül becserélték. Most azután ebben a feketében járok addig, amíg... Más valaki a magnójával járt hasonlóképpen, pontod sabban annak a minőségével akadt baj. — Szép magnótok van! Arcát hirtelen elönti a pirosság, bosszankodik. — Hagyd csak! A szerviz már másodszor csinálta. Legutóbb két hétig kellett rá várni, és most azért fohászkodom, hogy romoljon már el harmadszor is, mert akkor újra cserélik. Vagy szóljak a kvarclámpáról, amely írd és mondd! összesen két használat után már javításra a GELKA-hoz került? Két hónappal ezelőtt. — Sajnáljuk, kérem, de itt kell hagynia! Alkatrészünk jelenleg nincs, de rendeltünk Budapestről. így telnek-múlnak a hetek, közben magunk mögött hagytuk a telet, jött a tavasz és jön a nyár, akkor pedig már úgysem kell kvarclámpa... De ha már élcelődésről, bajkeresésről van szó, miérá ne beszélnénk a gyufáról? Ahoi jártam a világban, minde-j nütt megfigyeltem a gyufa minőségét. Egyik helyen mesésen gyűlt, másütt csak minden harmadik szál lobban lángé ra. Nos, ezúttal ne keressük mások szemében a gyufaszálat; szóljunk inkább a saját gyufánkról. Az új magyar gyufáé találmányról. — Ismered az új magyar gyufát? —• Természetesen. •— Milyen az új magyar gyufa? — Zöld a feje. A „fája” másodpercek alatt ellobban és örül az ember, ha önmaga rá tud gyújtani, nemhogy még mások részére is tüzet adjon. Ügy ég ez a gyufa, mint a csillagszóró. A szikrája nem alszik el egykönnyen, hanem beleperzselődik mindenbe, ahová csak eljut Aztán a reklámfeliratok : OTP, CSÉB. És alatta írásos becsapás: BiaJ tonsági gyújtó! Ezek persze kis dolgok! Észrevesszük őket, megbeszéljük, meg is írjuk. Egyszer azonban neki kellene látni kos molyán a minőség javításához. Kinek? Nékem, neked, ön-' nek. mindnyájunknak! A parkettásnak, az asztalosnak, a kőművesnek, az orvosnak, a tervezőmérnöknek, a traktor rosnak. És természetesen a gyufagyári dolgozóknak is... Szalay Istváa Barlók-levelek Bartók összes levelét egy kötetben adja ki a Zenemű Kiadó. A könyv érdekessége, hogy ez lesz a legteljesebb levélkiadás, amely XX. századi zeneszerzőről valaha is megjelent. A bibliapapíron készülő egykötetes mű magában foglalja az újabban f\.Mmsöa 1376. április 30., péntek tudományos kiadványokban megjelent összes Bartók-le- vél magyar szövegváltozatát is. A kiadványban megtalálható majd dr. Demény János korábban megjelent négy könyvének anyaga. Összesen 1Ó88 levelet tesznek közkinccsé. Az Akadémiai Kiadó gondozásában jelenik meg majd Lampert Vera Bartók Béla könyve „A múlt magyar tudósai” című soro zatban. A szegény ember meg a gazdag molnár Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár. Valahányszor gabonát vittek őrölni a malmába, azt mondta: — Az őrlésért nem kérek fizetséget. De mielőtt odaadnám a lisztet, mindenkinek ki kell eszelnie egy csali mesét. Aztán meg én mondok egyet. Amelyikünké érdekesebb, azé lesz a liszt. Lassanként úgy beletanult a füllentésbe, hogy senki fiának se sikerült legyőznie. Üres zsákokkal tértek haza az emberek. A molnár pedig napról napra gazdagodott és egyre szemtelenebből hazudott De nemhiába tartja a közmondás, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg össze nem törik. Egyszer egy ágrólszakadt szegény ember érkezett a malomba. Folt hátán folt zsákjában csak pár kiló kukoricát hozott. Hanem a kapzsi molnár még erre is szemet vetett. — Nosza, ki-ki mondjon el egy csali mesét. Amelyikünké jobb lesz, azé a kukoricaliszt. „Várj csak — gondolta a szegény ember —, most majd kibabrálok veled.” És így szólt a molnárhoz: — Noha én nem szoktam ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozni, legyen úgy, ahogy kívánod. De van egy kikötésem: ha én győzök, többé senkitől sem követelhetsz csali mesét! összegyűltek a falubeliek, és elsőnek a molnár kezdte fűzni a szót: — Volt nekem egy tyú- kocskám. Búzaszemet csipegetett, kristálytiszta forrásvizet ivott. Egyszer, mikor a hegyekbe indultam, hogy behajtsam a pénzt az adásaimtól, bezártam a házba. Másnap, ahogy hazajövet kinyitom az ajtót, tudjátok-e, mit láttam? Amíg nem voltam otthon, a tyúkocskám annyi tojást tojt, hogy tele volt vele a ház pincétől padlásig. Ő meg a kéményen kimászott a tetőre és ott kotkodácsolt. Napszámét. Volt nekem egy pár kaptárom. A méheimre a királynő ügyelt, az igazgatta, kormányozta őket. Hanem egyszer úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Megfogadtam, hogy bárhol is legyen, megkeresem és hazahozom. Sokáig vándoroltam, mindenfelé kérdezősködtem utána, végül megtudtam, hogy a folyón túl kell kemosokat kellett felfogadnom, hogy kihordják a tojást az udvarra. A tojásokból egy fészekalja kiscsirke és kispulyka kelt ki. Ott i futkároztak, nyüzsögtek a lábam alatt, nem lehetett tőlük átmenni az udvaron. Méregbe gurultam, kaptam egy hosszú vesszőt és szétkergettem őket. Akkor egyszerre csak egyetlen nagy tyúkká és egyetlenegy óriási pulykakakassá változtak valamennyien ... Hát ez esett meg velem — fejezte be a molnár. — Jól van — mondta a szegény ember —, most hallgasd meg az én történetercsnem. Odamegyek és nem akarok hinni a tulajdon szememnek: hat bivallyal egy óriási ekét vonszol a méhem! Jó darab földet felszántottak már, a nyakát egészen véresre törte a járom. Kifogtam, hazavittem és egyre azon törtem a fejem, mivel gyógyíthatnám meg. Okos emberek azt a tanácsot adták, hogy porrá tört dióhoz keverjek bá- rányhájat, azzal kenjem be a nyakát, az a legjobb orvosság. Ügy tettem, ahogy tanácsolták: bekentem, bekötöttem a méh nyakát, aztán lefeküdtem aludni. Reggel, amint kinyitom a szememi sietek megnézni, jobban van-e már. Látom ám, hogy ott fekszik a földön, a nyakán meg az éjszaka terebélyes diófa nőtt. Akkota diók lógtak rajta, akár egy lapu- levél. „Megkóstolom, milyen az íze” — gondoltam. Felkaptam egy göröngyöt és felhajítottam, hogy leverjek egy diót. A göröngy meg fennakadt az ágak között. Fogtam egy másikat, harmadikat, ám azok is fennakadtak. Egész mező állt össze belőlük, akkora, hogy három nap alatt sem szántod föl. A hat bivallyal felmásztam a fára és szántani kezdtem. Aztán dinnyét ültettem bele, pirosat is, Sárgát is. Amikor eljött a Szüret ideje, újból felkapaszkodtam a fára. Hát látom, hogy körös-körül csupa görögdinnye nőtt; sárga csak egy volt, hanem az akkora, hogy nem bírtam fölemelni. Gondoltam, jobb lesz, hA felszeletelem. Kettéhasítom a kardommal — hát kiugrik belőle egy tapsifüles. Fogtam a szekercémet, utána hajítottam. A nyúl nagyon megrémülhetett, mert ijedtébén elejtette a szájában tartott papírdarabot. Nézem a papírt, hát az van ráírva: „A kukoricaliszt a szegény emberé.” Ezzel a szegény ember befejezte a történetét. A. falusiak mind azt kiabálták: — Az övé a liszt! NekI jár a liszt! A molnárnak mit volt mit tennie, oda kellett adnia a kukoricalisztet, ha már egyszer így jött ki a csali mesa vége. Csecsen népmese, fordította^ Zahemszky László. 0
