Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-25 / 98. szám
Az a bizonyos többlet..» Értelmiségiek kultúraterjeszfő szerepéről rés képzőművészeti ismeretEgerese híj lenn és lenn A FŐISKOLÁK, EGYETEMEK államvizsgát követő záróünnepélyének legszebb szávai közé tartozik, amikor az ifjú értelmiségieknek arról beszélnek: a szakmai fel adatok teljesítésén ítúl tennivalójuk az is. hogy szétsugározzák azokat az ismereteket, amelyeket tanulmányaik során szereztek. Ez a szép misszió a tanároknál természetes, ők már az első tanév első napján megkezdik sugározni ismereteiket, — a legtöbbjük eredményesen — egy életen át. A kényelmes felfogás áz ő esetükben még könnyű és cáfolhatatlan indokot is talál : ez a dolguk, ezért tanultak. De hiszen valamennyien tudjuk, hogy nemcsak erről van szó, amikor az értelmiség értéktovábbító, kultúra- terjesztő szerepéről beszélünk. Előhozakodhatnánk nagyszerű és lelkesítő példákkal : miként vesznek részt mérnökök, örvösök, muzeológusok, pártmunkások, tanácsi előadók, agro- nómusok, kutatóintézetekben dolgozó tudósok a kultúra terjesztésében. Hány előadást tartanak, milyen eredménnyel vesznek részt szakkörök, klubok, helytörténeti gyűjtők munkájában, műsoros estek stb. szervezésében, fizikai munkások továbbképzésében. Nagyon szép és örvendetes vívmányok ezek; sohasem kerülhetett volna rájuk sor, b,a nem várja szomjasan a társadalom. Kivált azok a rétegek, amelyek korábban el voltak zárva a kultúrától. Emlékezzünk a két évtizeddel ezelőtti ismeretterjesztő előadásokra, író—olvasó találkozókra, művelődési házakban rendezett összejövetelekre: bármi volt is a meghirdetett előadás témája, utána rendszerint közvetlen beszélgetés következett. Az előadó — pedagógus, tudós, mérnök, politikus. katonatiszt, művész — nem szabadult könnyen. Szóba került a szakmája, annak új eredményei, szóba került politika és életforma, múlt és jelen, irodalom és történelem ... A kérdezettnek beszélnie kellett, minden szava az érdeklődés élénk közegébe hullt, mert az emberek mindenről tud- ni-hallani akartak. Hogy mára kielégült, vagy akár elcsitult volna az a társadalmi méretű érdeklődés —, azt egyáltalában nem mondhatjuk. Inkább talán azt, hogy felismertük: az ismeretszerzésnek és továbbításnak rendje, üteme, sok-sok tudományosan meghatározott fokozata van, egyiket sem helyes elhagyni, átugrani, megkerülni. Valami azonban mégis hiányzik. NEM A MÚLTHOZ, hanem a jelenlegi igényekhez és lehetőségekhez képest. Hiányoznak azok a meghitt és közvetlen találkozások, amelyek, tömeghatásuknál fogva, a kultúra magasabb régióiba vonzzák-vezérlik az érdeklődőket. Kíséreljük meg egy példával megvilágítani, mire gondolunk. Állami képkereskedelmi vállalatnak ügyes, szakmájában megbízható és tisztességes alkalmazottja járja a vidéki iparváros új lakásait. Készletében vannak jó képek és gyengébb képek — ahogy az ilyen esetben lenni szokott. Az üzletmenet jó; sok a vásárlás, fogynak a képek. A meglepő az, hogy a vásárlók foglalkozásszerű megoszlásában alig van különbség. A tanácsi művelődési osztály egyik jól képzett előadójának erről jutott eszébe: mi volna, ha sorra látogatná az új képekkel gazdagodott lakásokat a múzeum egy művészettörténészének kíséretében és elbeszélgetne a háziakkal a képről. Az ötletet megpendítik a helyi lapban. Másnap már csengenek a telefonok a szerkesztőségben és múzeumban: jöjjenek ide is, ide is, hozzánk is... A két- látogató első meglepetése az, hogy általában a gyenge kvalitású képeket — szokvány-csendéleteket, ezerszer látott olvasó nőket, miegyebeket — vásároltak. A második meglepetésük, hogy ugyanezek láthatók a segédmunkás és a főorvos, a villanyszerelő, a mérnök és a tanár falán. Közös a következtetésük és gondolatuk: azok az értelmiségi rétegek, amelyeknek hivatásuk volna — vagy legyünk kevésbé szigorúak: amelyektől elvárható vólna — bizonyos ízlésbeli irányítás, nem mindig alkalmasak erre. Helytelen volna e példából valamiféle általános következtetést levonni. Jelzésértéke van csupán — a képzőművészeti közízlésről ad, nem éppen lelkesítő jelzést. Nyilván más lett vólna e képvásár eredménye, ha az ipárvárósban rendszeterjesztés folyik, s „előhar- cosként” a magasabb alap- képzettséggel rendelkező értelmiségieket hívják meg művészekkel és művekkel való találkozásokra. Gyanítjuk: könyvvásárnál folytatott „felmérés és tájékozódás” esetében — korántsem ez volna a helyzet. Ott a közízlés magasabb, emelkedettebb, igényesebb. S minthogy ugyanebben a városban a komolyzenei eseményeknek — elsősorban az értelmiség körében — minden alkalommal nagy közönségük van, a zenei ízlés jobb minőségére is joggal gondolunk. A MIND TELJESEBB embert, mind nagyobb figyelmet követelő szakmák mellett nem könnyű gyarapítani az általános műveltséget, a művészetekben való jártasságot —, ezt mindenki jól tudja. S nincs is szükség arra, hogy egy fogorvos, mérnök vagy agronómus képzett kalauz legyen képek, szobrok dolgában. De hát nem is erről van szó, amikor az értelmiség befogadó-szerepéről és kultúraterjesztő hivatásáról beszélünk- Arról, hogy lehetősége, ideje és ereje szerint gazdálkodjék a kulturális élményekkel. Mondhatnánk úgy is, hogy engedje tovább művelni magát. Az al- kalóm tengernyi. Budapesten, vidéken egyaránt. Aki többet tud, s magasabb szellemi értékek birtokában van, feltétlenül érez kényszert, belső ösztönzést, hogy ismereteit másokkal is megossza. Oldalakat tölthet- nénk meg nagyszerű példákkal, hogy városokban, falusi közösségekben milyen ízlésemelő tevékenységet folytatnak ma is értelmiségi foglalkozású emberek, az egész társadalom hasznára. De nem térhetünk ki a kedvezőtlen jelenségek regisztrálása elől sem. Említett példánk ilyen volt Az értelmiségiek, akik önmagukat szüntelenül ösztönözve a kultúra értőivé és befogadóivá válnak, példájukkal, tekintélyükkel, kultúrájuk kisugárzásává! hatást gyakorolnak a környezetükre. Ezzel teljesítik azt a többlethivatást amelyekről a diplomakiosztó ünnepélyen szép mondatokat hallottak, s jobban eleget tesznek társadalmi kötelezettségüknek is. NEM ELŐÍRÁSBÓL: szívből. T. 1. Erdőkendős, búbos hegyek, felettük cémafellegek. A dombok között szétnyújtózó házak sorát aranysárga nap. ragyogás fürdeti. A házak előtti kis kertekben ásók. ge- reblyék hasogatják a meg- langyosodott földet. idei - zöldségnek, virágoknak készítik a friss ágyásokat, parcellákat Az áprilisi délelőtt íényzáporában olyan a színes. sokalakos táj. mint megelevenedett Breughel-kép. amelyben minden részlet olyan éles. mintha színes pa. pírból lenne kivágva. S kiegészítésül. magasban. a dombok nyergén. remek kompozíciós elemként ékelődnek az ég kékjébe a drót- kötélpálya vastornyai. Száz méterekkel talpam alatt dolgozik, él a bánya; mélyből felbukkanó, terhükkel dicsekvő csikorgó csillék jelzik a szénért nyüzsgő igyekezetei. Nem sokkal e kinti kép után egy térképet szemlélek a bányairodán. Bányaemlékek helyszíneit keresem, ismert vágatok és ereszkék nyomvonalát. amerre sokszor lá- boltam. Számtalan a változás odalenn, idefenn, s bizony sem itt, sem ott nem boldogulhatni szakavatott idegen- vezető nélkül. » „Településünk lakosságának kulturális érdeklődését az utóbbi jó néhány évben nem tette próbára az az intézmény, amely hivatott lenne a közművelődés centrumául szolgálni, nevezetesen a bányatelepen levő. szak- szervezeti kezelésben álló művelődési otthon..Szummer József, a művelődési otthon igazgatója vetette papírra ezt a mondatot 1974-ben. egy közművelődési vizsgálat kapcsán. Nem véletlen hát, hogy éppen őt faggatom: mozdult-e valamit a közművelődés ügye azóta? S egyáltalában azokra a kérdésekre kérek választ, ami a leg- megkapóbb: mi az. ami belül. az emberekben épül; mennyi és hogyan tud cselekvő erővé visszaáramlani a munkába a változó valóság emberi ymáló lendületéből; milyen feszültségű az új ío- gamzású gondolat, ami aztán megint előremoccantja a környező világot? — Kiléptünk a falak közül — mondja Szummer József. — Ügy érzem, jó és hasznos, amit most csinálunk. Korábban is készültek kulturális tervek, de azok többnyire csak arra voltak jók. hogy elmondhassuk. nem dolgozunk terv nélkül, fejetlenül. Mostani terveink valóságosabbak. hiszen a feltárt igényekre építünk. Korábban itt senkit nem kérdeztek: mii akar. hogyan szeretne szórakozni, művelődni? 1974-ben megkérdeztük és több százan válaszoltak arra. hogyan érzik itt magukat, mit hiányolnak. mit várnak tőlünk. Csak egy példát említek, arra a kérdésre, hogy „Milyen témájú ismeretterjesztő előadást hallgatna meg szívesen?”. 38 tárgykörben megtartandó előadásra kaptunk javaslatot. így aztán nem volt nehéz összeállítani a tematikát. • Előadás, műsor, kiállítás, színház — nagy a választék a kívánságok alapján megszerkesztett programokban. Nem törekednek arra. hogy mindent az otthon falai közé zsúfoljanak. Az egri várásatás történetét dokumentáló kiállítást is például a felolvasó melletti tanácskozóteremben rendezték, áhol nyolc nap alatt 639-en írták be nevüket a vendégkönyvbe. A szociális létesítmény felolvasóját választották az ismeretterjesztő előadások színhelyéül. Az előadások hallgatósága a leszállásra váró délutános műszak, ami 150 —160 embert jelent. Egy-egy témát három előadásra ütemeznek, így az ismeretterjesztéssel az üzem minden dolgozójához eljutnak. a témák közérdekűek, s az előadók nem időrablók, hiszen egy előadás sem tart tovább 20 perenék « Az I-es függőakna szomszédságában levő szociális létesítmény öntként kínálkozott a közművelődés szolgálatára. A többszintes épületben van a fürdő, a íelolvasó- és tanácskozóterem, s itt a föld alatti üzem valamennyi munkása megfordul: innen indulnak a mélybe a leszállók. és ide temek vissza műszak végeztével. Az autóbuszok műszakkezdés előtt fél órával érkeznek, hogy a bányászok nyugodtan átöltözzenek és magukhoz vegyék a szükséges felszereléseket. Ez nem több tíz percnél. S ami idő a leszállásig hátra van, az tétlen várakozással, beszélgetéssel telik el. Korábban legalábbis ez volt a helyzet A közművelődés azonban hadat üzent az üres időtöltésnek, tétlenkedésr.ek. Hasznos dolgot kínáltak: ismeretterjesztést. S a kezdeményezés bevált. Azok is érdeklődéssel hallgatják ma már a rendszeressé vált előadásokat. akik eleinte nemtetszéssel fogadták ezt a „beavatkozást”. — Berendeztünk a felolvasóban egy fiókkönyvtárat is, s ma már általánosan jellemző. hogy nemcsak nézegetik a könyveket, hanem kézbe is veszik, forgatják és hazaviszik olvasni. Minden hét szerdáján, délután 1 órától 3-ig tart nyitva a kiskönyvtár. így a délutános és a nappalos műszakban dolgozó bányászoknak is szolgálatára áll. Szummer József más újdonsággal is dicsekedhet. — Három hete működik a szociális épületben a ..Bányászrádió”. s nemrég a Magyar Rádió 3. adója is köszöntött bennünket. Heti 26 perces műsort sugárzunk mind a három műszak bányászainak. Ez újabb lehetőséget kínál a közművelődés kiszélesítésére. Nemcsak információkkal szolgálunk, hanem zenével, ismeretterjesztéssel. A műsorok szerkesztője. a rádió szpíkere is magam vagyok, de vannak segí. tőim is. Legutóbb a II. Rákóczi Ferencről készített műsorunkban az iskola úttörői működtek közre szavalatokkal. felolvasásokkal. Ez a műsor adta az ötletet arra, hogy rádiósítsuk történelmünk fontosabb eseményeit, És természetesen rövid riportokra is gondolok. » — Nemrég „felsőbb” vas- művelődési szervektől jártak nálunk, s arra biztattak, üssük a vasat, sajtoljunk ki mi. nél több pénzt az üzemtől, a szakszervezettől. Mondták, ki kell verekedni, hogy az új szabályozók értelmében a részesedési alapból megkapjuk az egy főre számított 670 forint szociális, kulturális támogatást Nem kell „harcolnunk” ilyesmiért A szabályozók megléte előtt is megkaptunk az üzemtől minden támogatást. A művelődési otthon igazgatójának véleményét támasztja alá Kelemen Béla. a bányaüzem szakszervezeti bizottságának titkára is. Igazolásul friss példát idéz. Az elmúlt évben nekifogtak, hogy a volt tűzoltószenárat átalakítsák. s itt készítsenek 62 négyzetméternyi alapterületen új helyet 6060 kötetes könyvtáruk számára. Az átalakítást az üzem szakmunkásai végezték, s emellett pénzt is adtak a bútorok, berendezések. függönyök és szőnyegek beszerzésére. — Legnagyobb gondunk volt és marad jó ideig a bejárók helyzetének javítása — mondja Kelemen Béla. — Közművelődés: helyzetük javítására nemcsak a felólva- sóteremben tartott ismeret- terjesztő előadásokat említhetjük. hanem mást is. Kísérletképpen az Istenmezeje és Egercsehi között közlekedő autóbuszokra újságokat adunk fed. Főként hetilapok- ról van szó: Magyarország. Magyar Ifjúság. Rakéta. Élet és Tudomány. Film Színház Muzsika, Korstárs stb. A járaton utazó bányászokat megkértük. ne vigyék haza a lapókat. hadd olvassa más is. Még kell nézni ezeket a lakókat egy hét után. Ügy tapasztaljuk. hasznos ez a kísérlet és állandósítani kell. Égy szerződéstervezetet mutat. Szocialista szerződést kötnek az egri Dobó István Vármúzeummal. Az üzem dölgözói elvégzik a szükséges karbantartási szakmunkákat s ennek fejében múzeumi tárlatvezetést kérnek és segítséget, szakmai támogatást egy bányászmúzeucs megszervezésére. Közművelődési tevékenységük Célját így fogalmazta még: Természetes dolog, hogy mindenki ott szeretné magit jól érezni, ott szere'~te tanulni, művelődni. szí fikázni. ahol él. Ezt akarjuk megteremteni mi Erercsehi- ben: lent, és fenn.. . Pataky Dezső Álmosan kibújt az ágyból, lustán nyújtózott és elindult a fürdőszoba felé. Amikor az öltözködés végén íelCsatolta a karóráját és rápillantott a számlapjára, szinte meghűlt benne a vér — Nagy ég! Ma vagyok ötvenesztendős. Annyi ereje maradt, hogy belehuppanjon a nagy fotelba. — Ötven esztendő! Fél évszázad. Több mint egy fél emberöltő. Az élet délutánja — játszott a hangosan kimondott szavakkal, de azokat kívüle nem hallótta QM3MÉÉ 1976. április £5, vasárnap senki. Kényszerítő vágyat érzett, hogy valakinek él* möndja, hogy valakivel megossza ezt az Öt évtizedet, de éjiben dióst még a teleíón- ja is elromlott, süketen hallgatott, amikor füléhez nyomta a kagylót. Élőlény csak egy sárga kanári vólt a házban, így hát ahhóz beszélt: — Hé! Lajkó! ötvenéves a gazdád. Érted? A madár öleségre várt ás elkezdett csapkodni a szárnyával — No, látod! Örülsz mi? A fenét őrülsz. Suta madár vagy, eszél, íszói, bámészkodsz a tükörben és ha mészhiányod van, csipkeded a falat. Mit tudsz te az életről, madár? Kockasajtot, turiStaSZaiá- mit szedett elő a hűtőből, ás ünhepi általam lávái, a* asztal sarkára leterített egy gyűrött szalvétát. Eszébe jutottak a gyermekkori születésnapok. A gyertyás torták. A négy- gyertyás tortára tudott visz- szaemlékezni, a négyéves születésnapjára. Az apja két cuppanós puszi után a magasba emelte. — Ilyen nagyra nőj, Tónika! Szórakozottságában megette az egész doboz Mackó sajtot és bőröstől rágta a turistaszalámit. Csengettek. Ügy ugrott fel, mint akit megcsíptek, mintha várt volna valakit, vagy éppen meglepetést remélt volna, de amikor kinyitotta az ajtót, csak a gázórás állt előtte. n» Sohasem tálálom itthon! Gondoltam, vasárnap reggel még... Az ember leolvasta az órát, valamit még motyogott r- Ha meg heni sérteném, jöjjön béljebb égy pohárka valámire, elvégre vasárnap vagy' miafene van. A férfi nem szabadkézéit. bár módfelett csodálkozott, hiszen évek óta nem íórdult éló, hógy a mérnök úr őt itallal megkínálja, sőt még az sem, hógy a köszönésen kívül szóra érdemesítse. Üljön csak le! Ide, a kényelmes helyre. Van ko- nyákóm, egy kis cseresznyém, vodkám, de ha jobban megnézem, még egy kis eparíabardóbas. ériéit szatmári szilvám is. Melyikből inna? A gázórás kényelmetlenül feszengett a fotelban. — Az igazai megvallva, én jobbadán törkölyt szoktam, de ha a mérnök úr effélét nem fogyaszt, jó lesz éppen a szilva is. — Tehát szilva! Nagyszerű. öreg pálinkát iszunk ezen a szép vasárnapon. Egészségére! Gyújtson rá! — Köszönöm. Szó, ami szó, most éppen nem sietek, mert a többi helyen, ahol család van, hétköznapokon is jobban otthon találok valakit, csak az ilyen facér embereknél fordul elő a rendkívüli járkálás. — Facér ember — ütötte meg a szó a mérnököt, de csak egy másodpercig volt eszében a megjegyzés. — Maga mennyi idős? — Mennyinek saccol a mérnök úr? — Negyven körülinek nézem, de ne sértődjék meg, ha... Az ember mélyet húzott a cigarettafüstből és nevetett. — Jól tetszett saccőlni, mert a harminchetediket töltöm a nyáron. — Családja van-e? — Már miért ne lenne? — Csak azért, mert nem mindenkinek van. Látja, nekem sincs. A gázórás nevetett. — Igaz is! Éppen az elébb móndtam, hogy a mérnök úrhoz nehéz bejutni, mért facér ember. — Mit ért ez alatt? — Azt, hogy se kicsi, se nagy. Én — ha meg nem. sértem a mérnök urat — bizony még macskát se láttam ebben a lakásban. Mondtam egyszer a feleségemnek: Furcsa ember lehet ez a mérnök a 36/B- ben. Csak van magának, beszélni sem nagyon beszél, nemigen látok én ott mozgolódni senkit A mérnök kiment a konyhába és ennivalóval alaposan megrakott egy tányért. — Tessék! Harapjon. Jólesik majd a pálinka után. A vendég bicskát vett elő és jóízűen nekilátott az evésnek. £gy jókora harapás után megkérdezte: — Aztán sose volt felesége a mérnök úrnak? — Nem! így éltem mindig, egyedül. Erre tele szájjal kuncogni kezdett. — Fersze! Tudom már. Azt tartotta a mérnök úr, hogy jóbb egy erdő, mint egy fa. Nem igaz? Mert nők, ugyebár, vannak ólya* hók, hógy... De — hógy szavamat he felejtsem j*» egy stampóval még elfogadnék evés közben, mert tetszik látni, ilyen kacsa természetű vagyok. Nem akar lemenni a falat a torkomon, ha közben nem iszom. {folytatjuk.)
