Népújság, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-31 / 77. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVII. évfolyam, 77. szám. ÁRA: 86 FILLÉR 1076. március 31., szerda Bolgár pártkongresszus Barátságunk felhőtlen és megbonthatatlan Kádár János az MSZMP KB első titkáráriak felszólalása Szófiában Lázár György Heves megyében VIIÄ6 PROIETÄRJAI EGVESUUETEICS HmiSÜlj Kedden reggel Szófiában folytatta munkáját a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusa. A központi bizottság Todor Zsivkov által előterjesztett beszámolója alapján széles körű eszmecsere bontakozott ki. Felszólalt Miso Misev a BKP Központi Bizottsága Titkárságának tagja, a Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, Drazsa Vlcse- va a politikai bizottság póttagja, a plovdiv körzeti bizottság első titkára és mások. A küldöttek a beszámolóban foglalt megállapítások egyöntetű helyeslése mellett ismertetik az általuk képviselt megyék, üzemek, minisztériumok és egyéb területek sikereit és feladatait. A kongresszus iránt megnyilvánuló nagy érdeklődésre tekintettel a bolgár televízió úgy határozott, hogy a központi bizottság beszámolóján kívül egyenes adásban közvetíti a nagy horderejű tanácskozás egész további munkáját is. A kongresszuson L folytatódnak a külföldi delegáció- vezetők felszólalásai is. Ezek sorát hétfőn délután Fjodor Kulakov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyitotta meg. Kedden kapod szót Edward Gicrek, Erich Honecker, Gustáv Husák, Jumzsagijn Ceden- bal, felszólalt Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára is. Óvodások köszöntik a Dohánygyárban a Minisztertanács elnökét — A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége ne- véoen Köszön Löm a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusának résztvevőit — mondotta Kádár János. — Átadom önöknek, s az önök személyében minden bolgár koinmunistának, a testvéri' bolgár népnek a magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép forró üdvözletét és szívből jövő jókívánságait. kedves elvlársak! A központi bizottság átfogó oeszámolója reális képet ad a X. kongresszus óta mcg.ett útról, a Bolgár Nép- koz.ár saság dinamikus fejlődéséről jól tükrözi az e.ért hatalmas eredményeket és marxista—leninista igényességgel, tudományos alapossággal jelöli ki a szocialista építés soron következő feladatait. A kongresszus jogos büszkeséggel adhat számot arról, hogy a X. Kongresszus - határozatait végrehajtva, a fejlett szocialista társadalom építésének döntő területein előretörtek és az utóbbi ót év a.att a Bo.gár Népköztársaságban az ipari termelést 53 százalékkal, a mezőgazdasági termelést 17 százalékkal, a nemzeti jövedelmet 46 százalékkal növelték, és ugyanezen időszak alatt a dolgozók reáljövedelme 32 százalékká! növekedett. A magyar kommunistákat, népünket örömmel tölti el. hogy a nagyszerű forradalmár, Georgi Dimitrov hazája és népe a két kongresszus közötti időszakban ismét hatalmas lépést tett előre a szocialista fejlődés útján. A felszabadult nép a dicső Bolgár Kommunista Párt kipróbált vezetésével hatalmasat alkotott, mélyreható forradalmi • változásokat valósított meg Bulgáriában. A Bolgár Népköztársaságnak ma korszerű nagyipara, fejlett nagyüzemi szocialista mezőgazdasága, magas színvonalú tudománya és kultú- ráia van és a do'gozók élet - szf vonala a szocia’izmu- építésével rendszeresen env' kedik A Bolgár Népköztársaságban erős a szocialista társadalmi rendszer, a párt és a nép összeforrott, a társadalom erkölcsileg-politikailag egységes. Bolgár testvérpártunk a nemzetközi kommunista mozgalom nagy tekintéllyel rendelkező harci osztaga, a Bolgár Népköztársaság szilárd nemzetközi pozíciókkal rendelkezik, megbecsült tagja a szocialista országok közösségének. Mindez arról tanúskodik, hogy a testvéri bolgár nép, a Bolgár Kommunista Párt vezetésével — élén a központi bizottsággal és annak első titkárával, Todor Zsivkov elvtárssal, a bolgár nép kiváló fiával, a nemzetközi munkásmozgalom nagyrabecsült harcosával — töretlenül ha'ad előre a fejlett szocialista társadalom megvalósításának útján. A magyar kommunisták, a magyar nép nevében szívből gratulálunk a testvéri bolgár nép nagyszerű eredményeihez, történelmi vívmányaihoz és teljes sikert kívánunk a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusának munkájához. Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt a múlt év tavaszán tartotta meg soros, XI. kongresszusát. A múlt év végén befejeztük IV. ötéves tervünket. Népgazdaságunk a tervidőszakban erőteljesen fejlődött, a tervben kitűzött célokat elértük. Ez év január 1-vel megkezdtük az új, V. ötéves népgazdasági terv feladatainak megvalósítását. Népgazdasági terveink va’óra váltása állhatatos munkát, nem csekély erőfeszítéseket kí- rán népünktől, de céljaink reálisak és feleme- lőek. Üj ötéves tervünk biztosítja társadalmunk általános, töretlen fejlődését, megteremti a szilárd anyagi alapokat a termelőerők további növeléséhez éppen úgy, mint kulturális és szociális törekvéseink megvalósításához és a dqlgozók életszínvonalának további emeléséhez. Hazánkban érvényesül a árt, a munkásosztály vezető terepe, szocialista rendszerünk szilárd, s népünk rendületlenül halad előre a szocializmus építésének történelmi útján. A Magyar Népköztársasággal barátaink úgy számolhatnak, hogy országunk megoldja saját feladatait, egyúttal kiveszi részét abból a nemzetközi küzdelemből is, amely világszerte folyik a társadalmi haladásért, a népek szabadságáért, s azért, hogy béke legyen a földön. Bizakodva nézünk a jövőbe. Pártunk kongresszusának programnyilatkozata, amely a fejlett szocialista társadalom építésének 15—20 évre szóló feladatait foglalja össze, éppen úgy, mint új ötéves tervünk céljai megértésre és egységes támogatásra találtak népünknél, nemzeti programmá váltak. Hazai terveink valóra váltásához mérhetetlen erőforrás népünk számára'- .annak tudata, hogy egységünk szilárd és megingathatatlan, mind sokoldalúbb lesz és évről évre növekszik együttműködésünk a nagy Szovjetunióval, a Bolgár Népköztársasággal, a varsói szerződés és a KGST többi országával, a szocializmust építő népekkel. (Folytatás a 2. oldalon) Országszerte, a városokban és a falvakban, az ipari és a mezőgazdasági üzemedben, az intézményekben megkezdődtek az előkészületek hazánk felszabadulása 31. évfordulójának megünneplésére. Az ünnepi események során megkoszorúzzák azoknak a katanahősöknek a sírjait, em‘ lékműveit, akik a második világháborúban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért. Sok helyen felszaba- du'ási ünnepségeket rendeznek, emlékműveket, új létesítményeket avathak fel az évforduló tiszteletére. A Magyar Népköztársaság Elnöki 'tanácsa, kormánya, valamint a magyar fegyveres erők nevében április 2- án elhelyezik a megemlékezés virágait a- rákosligeti ■temetőben, a román hőtök síremlékénél. Koszorúzást ünnepség lesz a solymári angol katonai temetőben a felszabadító harcok során elesett angol, lengyel és kanadai katonák emlékművénél, továbbá a budaörsi úton, a fasizmus ellesi harcokban hősi halált halt amerikai katonák emlékművénél. Kegyeletei megemlékezés színhelye lesz Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke tegnap megyénkbe látogatott. Egerben, a megyei párt- bizottság székháza előtt Vaskó Mihály, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja, az MSZMP* Heves megyei Bizottságának első titkára és Fekete Győr Endre, Heves megye Tanácsának elnöke köszöntötte a kedves vendéget, majd a megyei párt- bizottság tanácskozótermében Vaskó Mihály tájékoztatta Lázár Györgyöt a megye politikai, társadalmi, gazdasági helyzetéről. A tájékoztatón — amelyen részt vett dr. Sípos István, Barta Alajos, Virág Károly, a megyei pártbizottság titkárai, Schmidt Rezső, az egri városi pártbizottság első titkára, Dorkó József, az SZMT vezető titkára, Pálinkás Ferenc, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője és Molnár József, a Központi Bizottság munkatársa — a megyei pártbizottság első titkára ismertette megyénk természeti szépségét, gazdagságát, lakóinak életét és részletesen szólt a IV. ötéves terv sikeres teljesítéséről a harkányi bolgár hősi emlékmű, s koszorúzást ünnepséget tartanak Eeremenden, a jugoszláv katonai temetőben is. Április- 3-án, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bízót.sága, a Miniszerta- nács, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa rendez koszorúzás! ünnepséget a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél és a Hősök terén, kegyelettel emlékezve a felszabadulásunkért életüket áldozott szovjet katonákra. Az évforduló alkalmából koszorúzást ünnepségre kerül sor a megyénkben levő szovjet hősi emlékműveknél is. Egerben, a felszabadulási emi> lékműnél április 3-án, délután 5 órakor helyezik el az emlékezés virágait a pártbizottságok, a tanácsok, a tömegszervezetek, valamint a fegyveres erők képviselői, s a város dolgozói. Ugyancsak ezen a napon — délután 4 órakor — koszorúzzík m?g a Nénkzrtbrn lövi s.cvje. ,i5- si emlékművet, illetve az állami temetőben emelt díszsír, helyet. amelynek eredményeként tovább gazdagodott szűkebb hazánk. Vaskó Mihály részletesen beszélt a Központi Bizottság 1975. novemberi határozatának végrehajtásáról. Elmondotta, hogy a határozat a pártszervezeteken, a tömegszervezeteken és a pártnapokon keresztül eljutott a megye lakosságához, feldolgozták a pártoktatásban, szót váltottunk róla taggyűléseken és szó esik róla most is azokon a beszélgetéseken, amelyek a párttagság és a pártvezetőség között folynak. November óta a megyei, a járási, a városi pártbizottságok több nagyobb vállalatot, gazdálkodó egységet számoltattak be tevékenységükről, célkitűzéseikről. A Központi Bizottság említett határozata óta javult például az összhang a tervezésben a népgazdasági igények és az üzemi érdekek között, növekedett az exportkedv, csökkent a gazdaságtalan termékek gyártása, csökkentek a fejlesztési, a pénzügyi túlzott igények a tanácsi tervezésben, megélénkült a háztáii termeléssel való foglalkozás. Április 3-án, szombaton este 7 órakor, az egri Gárdonyi Géza Színházban kerül sor hazánk felszabadulása 31. évfordulójának tiszteletére rendezendő díszünnepségre. Az ünnepi megemlékezést dr. Sipos István, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára tartja. Ezt követően, az ünnepi műsort tekinthetik meg a résztvevők. A megye másik két városában és a községekben is ünnepélyes keretek között emlékeznek meg az évfordulóról. Kápolnán díszsírhelyet avatnak, majd koszorúznak meg a község lakói. Mezötár- kányban az ünnepi megemlékezés résztvevői a hősi emlékműhöz vonulnak, hogy elhelyezzék a talapzaton a kegyelet virágait. A Heves megyei fiatalok április 4-én, a kékestetői felszabadulási emlékműnél adnak randevút egymásnak. A koszorúzással, s azt ezt követő hálatűzzel egyben lezárul a forradalmi ifjúsági napok idei, megye rendezvénysorozata. Az ifjú kommunisták egyébként a KlSZ-kongresvzu ra készülődve, a felszabadulási évörvendetes az Is, hogy megnőtt a szakmunkásképzés iránti érdeklődés és a különböző kormányprogramok, határozatok végrehajtásában eredményes munka folyik. Megyénk gazdasági helyzetét a gondok ellenére is eredményesnek értékelte a megyei pártbizottság első titkára, kedvezőbbnek, nvnt az elmúlt év első negyedében volt. Bizonyítja ezt az, hogy ez év első negyedében a megye iparának termelése várhatóan három százalékkal magasabb lesz, mint az elmúlt év azonos időszakában volt, hogy a mezőgazdasági üzemeink úgy láthattak az V. ötéves terv teljesítéséhez, hogy egyetlen veszteséges üzem sincs közöttük és ami talán a legfontosabb: a hangulat, a légkör az üzemekben, a gazdálkodó egységekben és az egész megyében jó, a többet tenni akarás jellemzi. Lázár György megköszön te a tájékoztatást, amely mint mondotta, egybeesik azokkal a tapasztalatokkal, ismeretekkel, amelyekkel ő rendelkezik megyénkről. Különö(Folytatás a 3. oldalon.) forduló napjaiban rendezik meg a városi és a . rás. küldöttértekezleteiket. Szombaton a gyöngyösi, az egri és a hevesi járás küldöttei tanácskoznak, vasárnap pedig a három város, illetve a füzesabonyi járás ifjúkommunistáit képviselő fiatalok ülésére kerül sor. A megyében több létesítmény, üzlet, úttörőcsapat otthon avatását is ezekben a napokban tartják. Ma, szerdán, délelőtt adják át rendeltetésének például az adácsi új napközi otthonos óvodát, Hazánk felszabadul á - án sk évfordulója alkalmából kitüntetéseket adnak át a politikai, a társadalmi munkában, illetve a termelésben kiemelkedő eredményeket elért atkivis iáknak, dóig azoknak. Április 1-én, délután, az ifjúsági mozgalom legjobbjai- nak a kitüntetésére kerül sor Egerben, április 2-án pedig a kisipar kiváló mestereit köszöntik, majd jutalmazzák meg. Kitüntetéseket adnak át a megye vállalatainál, szövetkezeteiben, intézményeinél iz az ünnepségek során, Az ünnepre készül az ország Koszorúzás a szovjet hősi emlékműveinél - Díszünnepség az egri Gárdonyi Géza Színházban - Felszabadulási háia'űz a Kékesen - Óvodát avatnak Kdácson - Kitüntetések az évlorduiá alkalmából