Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-04 / 29. szám

EGERBEN DÉLBEN 12 ÓRAKOR HÖKIRáLYNÖ BÉRLETSZÜNET + ORVOSI | ÜGYELETf EGERBEN: 19 Urától csütörtök (faggel 7 óráig a Bajcsy-Zstlinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: Sl-lő.) Rendelés gyermekek ré- aaére Is. GYÖNGYÖSÖN: is órától csü­törtök reggel 1 óráig, a Széch— öyi u. 1. szám alatti rendelőben. 2 CM? k/i&Hi&ája 1976. február 4L szerda A Nap kél: 7.09 — nyugszik: 16.49 órakor A Hold kél: 3.2S — nyugszik: 21.21 órakor Szeretettel köszörűjük névnapjuk©!» RÁ C H E L nevű kedves olvasóinkat! ösl héber név, mely nyelvben női névként has náltak állatneveket is. A Rá eh el „anyajuh” a jelentés Kilencvenöt évvel azelőtt születeti Kliment Vorcs lov ismeri szovjet politikus, a Szovjetunió marsall: hazánk nagy barátja. Tizenöt évesen bekapcsolódó a forradalmi mozgalmakba, s már 1903-ban tagja lt a bolsevik pártnak, majd a következő évben a li gar.szki bolsevik bizottságnak. Az 1905—1907. évi pc gári demokratikus forradalomban való aktiv részv tele miatt újból és újból bebörtönözték, illetve kén; szérrr.unkára ítélték- Tevékenyen részt vett a Naj Októberi Szocialista Forradalomban; a polgárhábci és az intervenció idején — 1918 tavaszán — Ukrajn; ban partizánosztagoi szervezett, később pedig a dl fronton harcoló &., illetve 10. hadsereg parancsnol leit. 1919 tavaszán hadseregparancsonkbént haroc Ukrajnában. A következő években az 1. lovas bads- reg forradalmi katonai tanácsának tagja volt. Vor. silov töltötte be 1925—1981 között a hadügyi és teng részetügyi népbiztos tisztét; 1934-től 1940-ig honvédé ml népbiztos volt, 1940-től a Nébbiztosok Tanácsán: az elnökhelyettese. 1950—52 közt ő volt a Szovjetun: Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. időjárás ­Várható Időjárás ma estig: északkeleten változ: an, máshol erősen felhős, párás idő, csapadék nélkü Gyenge, a nappali órákban mérsékelt északkeleti, k leti szék Heggel elszórtan köd. Várható legmagasat nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok köze: Ma: Párinapok negYÍBkbeB Váltó- és Kitérőgyár, Gyön­gyös, 14 órakor Vaskó Mi­hály; Eger Város Pénzintézetek­nél 16 órakor dr. Fa! uvégi Lajos pénzügyminiszter; Hatvanban 16 órakor dr. Pápay Gyula; Nagyíüged tsz-nél 17i óra­kor dr. Géczy József tart pártnapot. Ébresztői — Ébresztőórát kérek. — Micsodát? — Csörgőórát. Magyarul: velő- kert. — Ja, az nincs. Odalopakodik, mellém egy fői­dig éré kabátban parádézó nagy sód, aki ugyancsak az óra- üzletei választotta vadászterep­nek. és azt mondja: — Nézze, uram, ajánlok, ma­gának egy jó üzletei. Vegye meg a kakasomat, az becsület­szavamra minden reggel pont­ban fél hatkor kukorékol. No* güt az üzlet? Ad egy százast és viheti a kak'ist. Higgye el* ebben a mai rohanó világban még' jól is esik, hogy nem egy automata, lélektelen nyavalya ugráltatja ki az ágyból. Vekker meg különben sem kapható se­hol. — Ne hallgasson rá, uram., hát nem látja„ hogy ez a sat­rafa teljesen részeg — fogja meg tapintatosan a karom egy elegáns tweedkabátos úr, és fél­hangosan ennyit mond — remek belga ébresztőórát tudok magá­nak szerezni, egy ismerősöm ugyanis most jött haza Lon­donból. — Uram, csak azt az egyet magyarázza meg, hogy a belga órának mi köze Londonhoz? — Csalódtam magában. Néz­ze meg az emberi Micsoda ma­ga, földrajzkutató, vagy ébresz­tőórái akar? Na, hat darab szá­zas, de csak magának. A szám­lapján ugyanis minden órában megjelenik egy nő ruhátlanul. Hát nem azért mondom* de Anita Ekberg. .. — No, kéll vagy nem keU* mit néz olyan üiődötten? — Ide figyeljen, hapsihám — újabb alak tűnik fél mellettem —, fizet nékem három nagy- fröccsöt és én holnap beszere­lek magának akármilyen órába akármilyen csörgőt. Hát et rémes, ez Iszonyú, ez felháborító. Hogy müyen embe­rek vannak nálunk. Üzérked­nek, csempésznek, a gyárban fusiznának munkaidő alatt, ezt még kell akadályozni* ez nem mehet így további Nem ám. Tényleg meg 'kell akadályozni. Méghozzá rendkí­vül agyafúrt módon. Ügy. hogy az üzletben mindig lehessen kapni azt, amit a vásárló kíván. No, nem kétszemélyes légkon­dicionált kárpitozott, luxus ten­geralattjáróra gondolok, sportos kivitelben* nem. Mondjuk éb­resztőórára, amit hetek óta hiár ba keresnek az üzletekben. Az ébresztőóra nem luxuscikk. Köz­szükségleti eszköz. Jó lenne a kereskedelem* vagy az ipar ágya mellé is ál­lítani belőle egyet-kettőt, hogy mindig idejében ébredjen fel» —szyA.— — Ne haragudjon, apám, mennem kell. Mondtam, hogy a főnök vár. Nem szereti a késést, megköveteli a fe­gyelmet. — Jól van, fiam, megyek már. Csakhogy mit mondtak anyádnak? Mikor jössz hs- za? Beteg szegény, ő nem tud jönni. — Hát mondja meg, hogy rövidesen hazamegyek. Per­sze, ha engedi a munkám. Széttárta a kezét. ’— Maga is látja, mi van, Az öreg felállt, begombo!- ta a kabátját. A fia a zsebébe nyűit, elő­húzott egy ötvenest. ’ ' — Vegyen rajta, anyám­nak valarnii. Én is szívesen vennék, de hát látja, hogy mennyire nem érek rá. (kavc'sú Megoldható, elintézhető, eredményes kárbecslés Négy megye biztosítási szakemberei Egerben Mezőgazdasági kflovviiúnaji Járási megnyitó Novajon Az idén, februárban 19. alkalommal rendezik meg a mezőgazdasági szakkönyvek és folyóiratok hónapját. A tudományos-technikai forra­dalom korában a szakkönyv nélkülözhetetlen munkaesz­közzé vált. Nem hiányozhat sem a szakmunkásnak ké­szülő, vagy magukat, tovább­képző munkások kezéből, sem a középkáderek, sem a fel­sőszintű vezetők asztaláról. De nem hiányozhat az üze­mi könyvtárakból,' a kézi­könyvtárakból, ahol minden­ki utánanézhet az éppen ak­tuális problémáknak. Ott kell, hogy legyenek a megfelelő szakkönyvek a háztáji gazdaságok művelői­nek is, a kiskertészeknek, a kertbarátoknak, akik min­dennapos munkájukban hasz­nosíthatják a leírtakat. Az idei mezőgazdasági könyvhó­napon Heves megyében is rendezvényeket tartanak. A debreceni országos megnyitó után ma este Novajon, a mű­velődési házban kerül sor a könyvhónap egri járási meg­nyitójára. Tél a Balatonon Jégvitorlással a jégen Mint, arról már lapunkban is hírt adtunk, 1976. ja­nuár 1-től . új mezőgazdasági biztosítási feltételeket lépte­tett életbe az Állami Bizto­sító. Ennek jegyében kezdő­dött tegnap, január -i-án, Egerben négy megye — Bor­sod. Hajdú. Nógrád és He­ves — mezőgazdasági bizto­sítási szakembereinek Kétna­pos tanácskozása. A tanácskozáson Gergely Jenő az Állami Biztosító központi kárrendezési osztá­lyának főelőadója tartott vi­taindító előadást. Ebben mindenekelőtt annak jelen­tőségét hangsúlyozta. hogy az új biztosítási feltételek al­kalmazásával a korábbinál jobban érvényesül a niző- gazdasági nagyüzemek pro­filja. Termelőszövetkezeteink és állami gazdaságaink ugyanis ez évtől, a biztosí­tás megkötésekor két módo­zat közül választhattak, ület- V“ választhatnak, s ebben a választásban termelési szer­kezetük a meghatározó. A biztosító szakemberei­nek kétnapos egri tanácsko­zása — a már említettekkel összhangban — különösen az esetleges elemi károk szem­pontjából nagyon fontos. A biztosítás szempontjai ugyan­is optimálisak, s lényegében a legkönnyebben rnegoliha- tó. .leggyorsabban elintézhe­tő, legeredményesebb kár­becslés feltételeinek kidolgo­zásáról megvalósításáról van szó. Ebben a munkában, vala­mint az esetleg bekövetkező kár' felmérésében — az Ál­lami Biztosító szakemberei mellett részt vesznek a me­zőgazdasági nagyüzemek szakmérnökei is. Lényegében kétszeres biztonságról van tehát szó, és ezt hivatott szol­gálni a tegnap kezdődött és ma befejeződő egri szakmai tanácskozás. Gyermek- és ifjúsági klubvezetők továbbképzése Egerben és Adácson Ifjúsági klubvezetők to­vábbképzésére kerül sor feb­ruár 5-én, 14 órai kezdettel a Megyei Művelődési Köz­pontban. A foglalkozásra meghívták Czakó Gábor írót is, akivel író—olvasó talál­kozó keretében találkoznak a klubvezetők. Szintén a Megyei Művelő­dési Központ rendezésében, január ■ 7-én, Adácson a gyermekklubvezetők részére tartanak továbbképzést.' Ré­szükre Vargha Balázs „Anyanyelvi foglalkozás” címmel tart módszertani be­mutatót. Gyöngyös kulturális programjából (Tudósítónktól): A februári kulturális prog­ram Gyöngyösön az Állami Déryné Színház vendégsze­replésével kezdődik. Oscar Strauss 1907-ben komponált művét, a Varázskeringőt mu­tatják be az operettkedve­lőknek. A szocialista brigádveze­tők soron következő klubfog­lalkozásának február 4-án. Krasznai Jánosné, az EV IRT pártbizottságának titkára lesz a vendége. A foglalko­zás témája a munka erköl­csi és anyagi megbecsülése, az egyéni és brigádt^vékenv- ség elismerése és a Kiviló cím rangjának sorsa lesz. A színes, diaképes ismeret­terjesztő estéken Juhász András tanár Nápoly neve­zetességeit. Párizst, a Louvre, a világhírű múzeum és kép­tár anyagát, Nizzát és Mo­nacói mutatja be az érdek­lődőknek. Február 8-án. az ifjúmunkások fórumán Foik- pódium címmel tartanak fog­lalkozást. Közreműködik Bo­ros Lajos polbeat-énekés. a KISZ-művészegyüttes irodal­mi színpada, a Colinda ás a Vízöntő együttes, a 'Zsigmon­dy—Kamondy duó és Vas János, A városi—járási könyvtár és a művelődési központ közös szervezésében 1976 február 9-én, „Irodal­mi törvényszéki tárgyalás”- ra kerül sor, amelynek vád­lottja Soós Zoltán költő.. Közreműködik: dr. Halmos Béla, dr. Kocsáry Péter, dr. Pálos Oszvald és a Hatvani Irodalmi Színpad. A gyermekek szórakoztatá­sáról sem feledkeztek ' meg. Az Állami Déryné Színház $ február 17-én, a Többsincs j királyfi című mesejátékot mutatja ba Február 22-én, a Vidróczki együttes a Gyön­gyösi Játékszín és a Cordial együttes közreműködésével rendezik meg a fiatalok far­sangi mulatságát Baranyi Imre. Gyöngyös Hokizók a tihanyi „szabadstrandon” (MTI fotó — Bisztray Károly) «Bokros fielet a 1$ródly ftílndor utcai rend (Sri ál m ikIíÍí bűnügyoben Hartman László vádlott­nak és védőjének az első fo­kon eljárt fővárosi bíróság ítélete elleni fellebbezését elbírálva a Legfelsőbb Bíró­ság Hartman Lászlót élet­fogytig tartó — fegyházban végrehajtandó — szabadság- vesztésre ítélte, jogerősen. (MTI) Látogatás *s főnöknél kell lepni. Fontos egyeztető tárgyalás. Az öreg halkan mondta: — Tudom én, fiam, hogy mi a munka. Nekem is volt benne részem bőven. Aztán még hozzátette: — Ha nem is az íróasztal mellett. A fia dühbe gurult. — Tudom én, hogy ma­guknak ez a. munka nem munka. Csak az, amikor az ember megfogja a kapát, vagy a kaszát. — Dehogy is fiam, dehogy is — csitította az öreg. A fia határozottan félállt, kezébe fogott egy iratcso- mót MfMím Maavar Munk npves megvet Ris-itttága és Vállalat Felírta ihahó - Hevt*. meg vei tanács napilapra - c-óczerk esztó PAPP IANO« - K‘ad1a a Heve- megvet Lankadó . í00( H' * C*Z1 wS FER?:NC - Szerkesztősé« - «01 Eser Beloiannisz ütea 3 tp» w nor IV! I2-7S *o 2ö « T>0fl Svlnev*; Rózsa ü 1. fizetési 111 "*r«r * ,.AÍrORL r?-n4? épU tte) ,(M1 K'a.lóhiva'aí Eset T30l Bel H indis? g 3 (Pf >2 *301) Telefon 12-«« Teraszt, a Magvar P^tfl-• - **V !£££•;■“sólymos tóZSBT. eOSU&tV“tótí * - mde*; 29 0<& - Heves Eegyed Nyomd* Vük Bíus ti. ejám EgeSe Viuceiíerukols A Bródy Sándor utcai ren­dőrtámacLás bűnügyében hi­vatalos személy sérelmére — előre kitervelt módon, nye­reségvágyból — elkövetett emberölés kísérletének bűn­tette miatt emelt vád alap­ján kedden hirdetett ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. Az öreg feszengve ült a öblös fotel szélén. A télika bátját sem vette le. Kézévé a kalap szélét gyűrögette. A fia idegesen mutatott a: íróasztalon, levő irathalmaz­ra. — Látja, hogy mi van. A. ember egy másodperére s, tud szabadulni, örök roha­nás az egész. Értekezlet ügyiratok, panaszosok. Legyintett egyet. — Hát legalább maguk ér tenék meg. Az öreg bólogatott. — Megértjük, jiam, meg­értjük, csak hogy fél éve hogy otthon se voltál. Anyái nagyon vár. — Megírtam, hogy mién nem tudok menni. Látja maga is, hogy mi van itt Most is öt perc múlva a

Next

/
Oldalképek
Tartalom