Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-24 / 46. szám

Kosárlabda Módosított menyitnr’mr a nemzeti Bajnokságban Módosított versenyrendszer alapján, megváltoztatott létszámú csoport kban zajltk majd a küz­delem 1977. tanuár 1. után az NB-s kosárlabda-bajnokságok­ban. Az NB I-ben nemenként 16—16, az NB tl-ben nemenként három csoportban ugyancsak 16 —16 csapat szerepel, és ezzel egytdöben megszűnik az NB 1IT. Azok a csapatok, amelyek nem szerzik meg a jogot az NB I-es, Illetve NB II-es szereplésre, a továb' 'akban a megyei, vagy a Budapest-bajnokságban indul­hatnak. összevont megyei baj­nokság rendezését nem engedé­lyezik. A változtatásnak mefelelöen módosították az 1976. évi kosár­labda Nemzeti Bajnokság ver­senykiírását. Az NB I-bfil kieső IS. és 14. helyezett nemenként az NB II. Síét csoportjának második he­lyezettlével osztályózót látszik körmérkőzéses rendszerben Bu­dapesten 1977. lanuár 7—9-én. Az első két helyezett kerül az NB J-be. Az NB II. két csoportjának idei bajnoka ugyancsak az NB I-ben indulhat. Az NB tn. első három helye­zettje feljut az NB Il-be. A 4. helyezettek az NB IX. 14. helyén végző csapatokkal játszanak osz­tályozó!. E nyolc együttes kö­zül az első hat kerül az Nb H- be. a 7. és a 8. alacsonyabb osz­tályban szerepelhet. osztályozó tornákon a csa­patokban azok a játékosok is szerepelhetnek, akiket egyesü­letük az OTSH szabályzata alap­ján 1976. december 1. és 1977. január 15. között átigazolt. Elkészült a Középiskolás Kupa ’76 leány mezőnyének csoport­beosztása. A 74 együttes között megyénket képviselő Egri Gár­donyi Gimnázium — miután a megyei bajnokságot fölényesen megnyerte — a „C” csoportba került. A gárdonyls lányok már­cius 2-án és 9-én Salgótarjánnal mérkőznek először Idegenben. A két találkozón összesítésben jobbnak bizonyuló csapat jut a következő fordulóba. A ..C" csóport további párosítása a kő­vetkező: Bp. Petőfi—Kiskunfé­legyháza, Debreceni Kossuth— Miskolci Kilián. Monor—Űjfehér­* V Egri Tanárképző—Szarvasi Fő­iskola 97:54. Tanárképző: <iái 14. Szeleczky 14. Kovács 21, Debre- őenyi 25, Szabó 8. Csere: Laczkó Tb. Groszmann. Lavotta, Dosz- poth. Prőkop. Edző: Sípos Jó­zsef. A főiskolaj—egyetemi baj­nokság I. fordulójában játszott találkozón az Egri Tanárképző férfi együttese fegyelmezett, tervszerű látókkal biztos vezetést szerzett már az első félidőben. Fordulás után bár elfáradtak az egriek, előnyüket tovább növel­ték. győzelmük Ilyen arányban is megérdemelt. Jók: Gál Ko­vács. Debrecenyl. Szabó. Si Gyöngyösi juniorok sikere a biatlon OB-n Pénteken és szombaton a Bükkben, Nagymező térségében jó minőségű porhavon bonyolí­tották le az országos biatlon- bajnokság kisöbű versenyeit ju­nior és Ifjúsági korosztályokban. Az első versenynapon (egyéni és csapat) a juniorok küzdelmé­ben (15 km) 18, az ifjúságiaké­ban (10 km) pedig 25 versenyző állt rajthoz — köztük a Gyön­gyösi Vasutas SC biatlonosai is. A Juniorok mezőnyében Német- berta, a BKV Előre kitűnősége végig magabiztos versenyzéssel jutott a bajnoki aranyérem bir­tokába. A gyöngyösi Kiss Imre szoros küzdelemben harcolta ki a 3. helyet. Ennek a számnak a csapatversenyében a GYVSC gárdája ezüstérmet nyert. Az ifjúságiak egyéni és csapatver­senyében Papp J. SE-siker szü­letett. Szombaton délelőtt a bajnok­ság váltóküzdelmeire került sor. A junior bajnokságot közel tíz­perces előnnyel a a^tönayösi fi­úk nyerték, az Újpesti Dózsa váltója előtt. Az ifjúságiak ver­senyében a hazai környezetben versenyző Papp J. SE négyese bizonyult a legjobbnak, a GYVSC fiataljai. pedig a 4. he­lyen végeztek. A kétnapos küzdelem során a GYVSC junior biatlonosai jól helytálltak, mert egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérem került a birtokukba. Eredmények. Juniorok. Eqyéni bajnok: Németberta (BKV Elő­re, edző: Posztolhegyi János) 1:24:32, 2. Dosek A. (Vasas) 1:29:12, 3. Kiss (GYVSC) 1:35:39. Csapatbajnok: Újpesti Dózsa 4:51:13, 2. Gyöngyösi VSC 4:59:55. 3. Vasas 5:16:30. 4x7.5 km váltó, bajnok: Gyöngyösi VSC (Kiss, Szanyi, Szabó, Bondor, edző: Horváth Béla) 3:53:40, 2. Újpesti Dózsa 4:03:30, 3 Vasas 4:14:06. Ifjúságiak. Egyéni bajnok: Pa- lácsik (Papp J. SE, edző: Be- recz Ignác) 1 :ll :05, 2. Dosek B. (Vasas) 1:15:53, 3. Pál I. (Papp J. SE) 1:19:18. Csapatbajnok: Papp J. SE 3:52:28, 2. Újpesti Dózsa 4:03:15, 3. Vasas 4:04:31. 4x7.5 km váltó. Bajnok: Honvéd Papp J. SE (Palácsik, Pál I., Pál Cs.s Pál L., edző: Berecz Ignác) 2:57:30, 2. Vasas 3:02:40, 3. Ú. Dózss* 3:05.44, 4. Gyöngyösi VSC 3:24:33. A vasárnapi szünnap után hét­főn megkezdődtek a nagyöbű puskás bajnokságok. A felnőtt tíz kilométeres versenyre ked- dert délelőtt kerül sor. Itt Bar- dóczi László (GYVSC), Kovács József (XJ. Dózsa) és Dosek Ágoston (Vasas) vív majd előre­láthatóan nagy küzdelmet a baj­noki címért. A KÉKESI SAS ALPESI VERSENYÉN mindkét napon népes mezőny állt rajthoz. Szombaton a műle- sikló-versenyre került sor. A felnőttek és ifjúságiak a nagy északi, a serdülők és úttörők pedig a hpnvéd pályán- mérték össze tudásukat. örvendetes, hogy a férfi felnőtt mezőnyben négy ' serdülőkorú versenyző is — Asztalos Miklós (Kékesi Sas), Csiszár István (ír. Dózsa), Völ­gy esi Miklós (Bp. Honvéd), Wo- vák. Ferenc (Ü. Dózsa) — nagy­szerűen helytállt. ^ Vasárnap nagy érdeklődés kí­sérte a kétfutamos kombinált műleslkló-versenyt. A 150 m szintkülönbségű 45 kapuval ne­hezített pályán szoros versenyt vívott a magyar élmezőny. A Közgyűlésekről jelentjük Tovább a megkezdett úton az Egri KoIacsLovszky SE-ben Egerben a megyei tanács vb- t.ermében g.v ültek össze a sport­kör tagjai, edzók, pártoló tagok, hogy az OTSH határozatának megfelelően alanyai legyenek az Egri- Kolacskovszky SE vezető­ségválasztó közgyűlésének. Az eseményen részt vett, az elnök­ségben foglalt helyet Pető Mik­lós, a megyeszékhely sportfel­ügyelője. Dr. Estefán Géza be­vezetője után Babonái Simon, az egyesület elnöke beszámoló­jában adott számot a tanácsiak elmúlt évi sportmunkájáról. Az egyesületben asztalitenisz, ritmikus sportgimnasztika és természetjáró minősített szak­osztályok ténykednek. Tömeg­sport jelleggel a férfi k^oálvás labdarúgócsapat és a női dol­gozók rendszeres tornája szá­mottevő. Bakondí Simon ki­hangsúlyozta: „Minden szakosz­tály jó munkát végzett”. Az asztaliteniszezők az NB ID-as bajnokságot megnyerve 976-ban már NB II-ben szerepelnek. A 20 főnyi szakosztályban csak­nem valamennyi korosztály meg­található. Úttörő versenyektől felnőtt megyei versenyekig sor­ra nyergek érmeket. A termé­szeti árók taglétszáma 25—30 kö­zötti. Közülük 11-en a Bükk­fen nsík és a Hevesi Tájak túra­jelvényt érdemelték ki. Társa­dalmi munkában részt vettek a várkúti túristaház rendbehoza­talán és a Bükki Vörös Meteor síházának bővítésében. 1975-ben 16p-an gyűltek össze a sportkör névadójának tiszteletére lebo­nyolított hagyományos Kolacs- kovsvky emléktúrá^a. A ritmi­kus sportgimnasztika szakosz­tály — amelyet néhány éve az e* ület karolt fel — folvtatj? jó nevelő munkáját. Kelemen Má'ta edzőnő a Testnevelés Sport Érdemes Dolgozója k’+ün tetést is megkanta. A lánvok az országos vidék és országos bajnokságon is tartják előkelő pozíciójukat. Pozitívum még, hogy nemcsak a sportban» hanem az iskolában is példa- mutatóak a versenyzőnők. A kispályás labdarúgók a városi bajnokság 3. helyén végeztek, s helyes kezdeményezésként be­vezették a női dolgozók rend­szeres tornáját. Hegyi János, a számvizsgáló bizottság elnöke kiemelte be­számolójában: „A költségvetés­ben betervezett összeg biztosí­totta a szakosztályok mükö***f feltételeit, a ráfordítások nagy­ságrendje reálisan oszlott meg a sportágak között”. Pálok István gazdaságvezető a költségvetés összegének idei emelkedéséről szólt. Mint ismertette, 1976-ban 213 forint áll majd a tanácsi sportolók rendelkezésére. A sportkör elnöksége a szor­galmas munkát végzett verseny­zőknek jutalmat nyújtott át, majd bejelentette lemondását. A jelölő bizottság .javaslatára meg­választásra került az új nyolc­tagú elnökség, mely a közgyű­lés után megtartotta első össze­jövetelét. Ezen a részfunkciók elosztása szerepelt napirendi pontként. Az Egri Kolacskovszky SE elnöksége 1976 sportfeladataira az alábbi összetételben kezdi munkáját: Bakondi Simon el­nök. dr. Estefán Géza, asztali- tenisz szakosztályvezető, Csáki Balázs ritmikus sportgimnaszti­ka szakosztályvezető. Üti Zol­tánná, a SE titkára. Pálok Ist­ván gazdaságvezető. Varga László a természetjárók szak­osztályvezetője, Papp Jánosáé női tornafelelős. Káló József kispályás labdarógúfelelős. A »zámvlzsgáló bizottság tagjai: Hegyi János elnök. Magda Mik- ós és Bartha Edit. Befejezésül Pető Miklós sport- 'eliigyelő kívánt eredményes porttevékenységet az új veze­tőségnek. Megemlítette, hogy rö­vid idő alatt a megye minőségi sportjának fontos pillérévé vált a Kolacskovszky sportegyesület­kétnapos versenysorozaton re­mekül helytálltak a Kékesi Sas SC sízői, akik a 15 versenyszám­ból kilencet megnyertekI Szombati eredmények. Férfiak. Felnőttek: i. Bognár László (Ké­kesi Sas) 94.53, 2. Csortos Nán­dor (Kékesi Sas) 97.73, 3. Guba­csi (Bp. Honvéd) 98.84. Ifjúsági­ak: 1. Asztalos András (Kékesi Sas) 101.05, 2. Csiszár (Ü. Dózsa) 101.27, 3. Novák (Ü. Dózsa 102.05. Nők. Felnőttek: 1. Horn Katalin (Kekesi Sas) 105.42, 2. Porosi (OSC) 114.95, 3. Fontos (OSC) 114.64. Juniorok: 1. Peltzer Kata­lin (Kékesi Sas) 126.74, 2. Csíki (Külker SC) 145.05. Ifjúságiak: 1. Bácsy Rita (Kékesi Sas) 107.n 2. Sztrilich (OSC) 111.35, 3. Apjok Cs. (OSC) 117.08. Set dűlő 1. Gönczy (BHSE) 40.49. Üttörő fiúk: 1. Jeszenszky (BKV Előre) 54.25. Serdülő lányok: 1. Róth (OSC) 56.74. Úttörő lányok: L Kökényesi (OSC) 72.08. Vasárnapi eredmények. Felnőt­tek. Nők: 1. Kővári Enikő (BKV Előre) 63.14. 2. Apjok I. (OSC) 65.32, 3. Horn Katalin (Kékesi Sas) 56.60. Juniorok: 1. Peltzer Katalin (Kékesi Sas) 66.80, 2. Fontos J. (OSC) 67.37, 3. Csíki (Külker SC) 96.40. Ifjúságiak: 1. Horváth Katalin (Kékesi Sas) 83.72, Apjok CS. 84.20, 3. Zolnai (BKV Előre) 88.76. Férfiak, fel­nőttek: 1. Bognár László (Kéke­si Sas) 59.35, 2. Szalai (BKV Elő­re) 65.34, 3. Kovács (Bp. Honvéd) 65.34. Juniorok: 1. Borsos József (Kékesi Sas) 59.69. Ifjúságiak: 1. Voigyesi (Bp. Honvéd) 63.53. * A Budapesti Honvéd síugró­versenyt rendezett Mátraházán. A felnőttek a nagysáncon mér­ték össze tudásukat, ahol Hé­nyel, a Budapesti Honvéd baj­nokugrója bizonyult a legjobb­nak 72 és 69 méteres ugrásokkal. A nap leghosszabb ugrása Mol­nár Gyula nevéhe? fűződik, aki 74.5 méterre szállt, de talajfo­gáskor bukott. Az ifjúságiak kissánc versenyét a kőszegi Sa- hoffer nyerte 51 és 48 méterés ugrásokkal. Szlgetvdry József FELVESZÜNK E304/B kotrógépre gépvezetőL Jelentkezni lehet: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Borsod—Heves megyei iroda, Sajószentpéter, Kossuth út 189. sz. alatt. MŰSZAKI MUNKAKÖRBE, fejlesztésben jártas, felsőfokú végzettséggel rendelkező munka­// . erőt keres A FELSÖ- MAGYARORSZÁGI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT. Jelentkezés: Eger, Lenin út 55. APRÓHIRDETÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk NAGY JANOS rövid szenvedés után február hó 21-én elhunyt. Temetése február 24-én 13 30 órakor lesz a Hatvani-temetőben. Gyászoló család Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, ak!k feleségem, édesanyánk KARRÉSZ JÖZSEFNÉ SZ. LIPTAI MARIA temetésén megjelenésükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család I PANORAMA szálloda ÉS VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT FELVESZ a gyöngyösi 220. sz. Kedves Vendéglőbe férfi fiszakáosot. JELENTKEZÉS: a Kedves Vendéglő üzletvezetőjénél. (Gyöngyös, Piac tért HEVES MEGYEI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT azonnal felvesz GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, középvezetői munkakörbe egri munkahelyre; ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST, művezetői munkakörbe recski üzemébe; ÉPÍTŐANYAG-ISMERETEKBEN JÁRTÁS raktárost egri raktárába; ÉRETTSÉGIZETT, építőipari elő- és utókalkulátort egri és recski üzemébe; NÖDOLGOZÓKAT, betanított gépmunkásnak egri fémipari üzemébe. JELENTKEZÉS A KÖZPONTBAN ALLAS 1—3 éves gyermek gondozását lakáso­mon vállalom. Eger, Zalka út 27. Hl. em 8 FIATALOK FIGYELEM! ■ pari tanulókat 'elveszünk szövő .zakmára. leientkezhet min den 14. életévét betöltött 8 általá­nos Iskolai vég­zettséggel rendel­kező fiatal Jut­tatások: kezdő tanulóbér 350.— Ft. amely a ta- ulmányl eredménytől függően emelked­het. Társadalmi ösztöndíj havi 250.— Ft. Utazá­si költség 50.— Ft. Az első 6 hő­napban összesen 650.— Ft-ot kap­nak. Ingyen tan­könyv. munkaru­ha és iskolakö­peny. Elhelyezés díjmentesen, a most épülő új kollégiumban. (XIV. ker-ben) A kollégiumban ingyenes ellátást biztosítunk. Fel- szabadulás után a kereseti lehe­tőség havi 2200— 2600,— Ft. Begya­korlott szakmun­kásaink 3000,- Ft-ot kereshet­nek. Jelentkezni lehet szombat ki­vételével. bár­mely munkana­pon 3—3-ig sze­mélyesen. Levél­re részletes tá­jékoztatást kül­dünk- A gyár cí­mei PATEX AN­GYALFÖLDI SZÖVŐGYÁR, személyzeti osz­tály 1135 Buda­pest. XIII.. Fáy a. 81—33. A BÜKKSZEKI BÁNYÁSZ GYÓGYÜDÜLŐ azonnal! belépéssel SZAKÁCSOT KERES, Részletes felvilágosítás az üdülővezető­nél. Egyedülállók előnyben. Kerecsenden 540 négyszögöl szőlő műút mellett eladó. Kecsmárné Fő út 25. Hatvan, Béla u. 13. számú telkes két­szobás családi ház eladó. Érdeklődni Csaba u. 27. Pintér Ferencnél. Kétszobás össz­komfortos új lakó­ház az üdülőterület közelében 300 négy­szögöl telekkel el­adó. Czank Jé” is. Kisköre, Dobó út 16. sz. JÁRMŰ Hatvani Téglagyár férfi és nöl munkavál­lalókat keres felvételre, betanított munkára. Jelentkezni az üzem­vezetőnél. Gyermek megőr­zését, gondozását vállalnám a délutá­ni és esti órákban. Ünnepnapokon Is. Ajánlatokat „Pót­mama” jeligére az egri hirdetőbe ké­rek. INGATLAN Kerecsend, Fő út 85. sz. alatti 930 négyszögöles kertes ház eladó. Érdek­lődni Kerecsend, Abonyi u. 26. Eger Pázsit u. 16. sz. családi ház be­költözhetően eladó. Érdeklődni Vécsei völgy 38. sz. alatt. Egerben a Homok utcában 300 négy­szögöl bekerített kert eladó. Érdek­lődni Eger, Zalka Máté u. 13. II16. Deutsch. ­Két külön bejára­tú bútorozott szoba 2—2 személynek ki­adó. Eger, Csokonai u. 53. _________________ P est-közeiben, hegyvidéken tanyát vennék olcsón. Ló­rihoz Péter, 1023. Orom u. 17. 78. júniusig érvé-“ nyes, műszaki vizs­gával oldalkocsis Pannónia olcsón el­adó, Sírok, Népköz- társaság u. 8. Fiat 127-es gépíró-1 esi eladó. Telefon: 26—06. Érdeklődni 17 óra után. _VEGYES 1 db Mecaior olaj« kályha eladó. Eger» Tizeshonvéd u. 8. 140 kg-os hízott sertés eladó. Eger» Attila u. 32. _________ E ladó egy nyu­gatnémet basszus gitár, és egy 100 W-os Goodmans hangfal erősítővel, Eger, Tetemvár ul 29. Automata 1000 es csirkekeltetőgép el­adó, Eger, Köztár­saság tér 2. (Lajós« város). _______________ K omplett fürdő­szoba-berendezés el­adó, ugyanott 7 hó­napos kan komon­dor, petőfibán ay Vorosilov u. 2 4L Kristóf István duu 4 órától. Eladó: MÉHÉ­SZETI szakkönyvek,, 13 db, díszes ke­ménykötésben + 2 db fűzve, 4- „Méhé­szét” szaklapok 20 évi gyűjtemény fűz­ve. Csak egyben át­vehető, 800,— Ft, Cím: Kishegyi Ve­renc, Gyöngyös, Fő tér 2­HAZASSAGJ 37/169 nőtlen fizi­kai dolgozó megis­merkedne házasság céljából káros szen­vedélytől mentes alacsony lánnyal* vagy elvált asszony­nyal, aki saját ott­honomban hűséees társam lenne. „Ka­landorok ne írja­nak” jeligére a*, eg­ri hirdetőbe. MAGÉV MISKOLCI KIRENDELTSÉGE, MISKOLC, SZELES U. 22. TEL.: 16-638; TELEX: 62411 műszaki becslést tart 1976. február 24—25-én EGERBEN ÉS GYÖNGYÖSÖN írásbeli bejelentésüket kérjük a Magyar Hirdető Vállalat. Eger. Alkotmány u. 2. címre beküldem U.i.: Varga. FOGLALKOZUNK: Használt gépek, műszerek vételével, eladásával és közvetítésével. ESZREV hogy egyre tó EGER, MAKLARI U. 7. A LATI A SZEMÉLYZETI VEZETŐNÉL. 'színes tv készüléken kört

Next

/
Oldalképek
Tartalom