Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-17 / 40. szám
\ KEDD ESTE - SZOMBAT ESTE Jelenet .4 fej című. elképzelhetétlen tévériportból. FUipóvék néni akarják felvenni a prémiumot. Nagy összeg — feis öészeg?: 50 rubel. Egyetlen szóvjet családban sem elvetendő az ennyi pénz és erkölcsileg is nagyszerű dolog, ha így is elismerik egy brigád munkáját. Átn éppen itt van a bökkenő. Fi- iipovék brigádja talán még az ötven rubelt, elfogadná, jól jön az minden konyhára, dé ha elfogadnák, éppen erkölcsileg éreznék magukat megbélyegezve. Nem a pénz. hanem a lényeg, az erkölcsi, az emberi megbecsülés veszne el. De hát Riiért nem akarjá a Filipov és épitőbrigádja felvenni a jogos prémiumot? Mert nem jógos. Mert Filipovék látják ét tudják, hogy ezen áz építkezésen. á tervek bűvöletébe* a százalékók bilincseibe* mindent elkövetnek a Vezetők. még csalnak is. Hazudnak is. Félrevezetik az átvevőkét. „megdumálják” egymást is. a dolgozók, az építő- munkásokért ágálnak és közben a helyi érdekek csálárd előtérbe helyezésével az egész országot károsítják meg. Erről szól Alekszandr I. Gel- man tévójátéka. az Egy értekezlet jegyzőkönyve. Erről és még sok másról. Emberi tartásról. őszinteségről, meg arról, hogy a munkások sem egyformák és arról is. legfőképpen arról, hogy nem szónokolnia kell a kommunistának csak, hanem tennie is. példát adóan. Mindazt, amit így és éd- dig leírtám. nyugodtan belehetne rakni abba a skatulyába, amelyre ez van írva: sematikus beszámoló egy sematikus drámáról. Ám, aki látta — a beszámoló Ugyan lehet az — az Egv értekezlet jégyzőkönyvét. derűvel és izgalommal szurkolva ésközH nng versenysorozat az orgonamuzsikáról A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola zenetermében szombaton *?te tartották meg az öt tételből álló zenetörténeti ismeretterjesztésnek első előadását, amely az ókorba visszanyúló kezdetektől a német barokk mesterekig bezárólag kíséri végig az orgonamuzsika történetét. A TIT szervezésében létrejött, igen hasznos és tanulságos pódiumműsor egyrészt eleget tesz annak az igénynek. amely napjainkban az orgona, mint hangszer és az orgonamuzsika, mint zenei torma felé irányul. Igaza van a széles anyagot feldolgozó és a történelmi visszapillantást röviden, de célratörően megfogalmazó Ocskay Györgynek, hogy napjainkban reneszánszát éli. főleg a barokk orgonamúzsika iránti érdeklődés. de nem marad eladatlan lemez a boltokban akkor sem. ha arra a régi magyar mesterek műveit vették fel. Elég talán utalnunk azokra a hangversenyekre, amelyeket akár az egri bazilikában. vagy a házasságkötő teremben rendeznek meg: mindenütt telt ház van. hiszen a fenségesség, az alázatot parancsoló és áhítatot keltő orgonazengés magasztos élményt tud kelteni az emberekben. Ennek az előadásszerű hangversenynek azért is örült a zenerajongók egy nagyon hűséges része — alig száz fő —. mert nein szigorúan vett szakmai előadás folyt le szombat este. hanem a zenetanán előadás érdekes kultúrtörténeti elemekkel is gazft fsbraá? VU kedí dagodott. olyan anyaggal, amely jól feladta” a témát. Jelentőségénél fogva talán többet szerettünk volna hallani a gregorián dallamokból és arra is kíváncsiak lettünk volna, hogyan énekli el ma egy férfikar a Salve reginát de hát ne legyünk túl igényesek: a Dobó Gimnázium lányaiból álló kamarakórus és a szólisták mindent mégtettek, hogy illúziónk lehetőleg teljessé váljék. Az egyes orgonaszámokat Kelemen Imre mutatta be. Perotinus. Dufay. Hofmaler és a többi mesterek muzsikája arról győzött meg bennünket hogy nincs csak mai. modern zene és nincs a zene- történeti korok között olyan választóvonal, amely a zenei invenciót, a találékonyságot, a leleményességet ne engedné továbbhaladni, átalakulni, érvényesülni. A polifónia kezdeteinél is teremtő szellem működött, mint ahogyan manapság is — az eredeti szerzők — azt a muzsikát írják. ami megszólal bennük legbelül. Ez az egyik nagy tanulsága ennek az első esetnek. A másik pedig: hovatovább Egerben elszoktunk vagy az arra illétekesek elszoktattak idők folyamán attól, hogy ilyesfajta ismeretterjesztő rendezvényeken szóljanak muzsikáról és megszólaltassanak műveket, szólistákat, kórusokat. Pedig van igény rá, csak jelentkezniük kellene a szervezőknek. Mint most a TIT. Persze, lehetne ennél élénkebb szervezést Is elképzelni és nem feltétlen arra gondolni, hogy a bérlettel majd biztosítunk közönséget. Egy kis hírverés, berkeken kívül, az utcán, esetleg Plakátokkal. A ió bornak is kell cégér! £s ez az' ((Jarkas'i GOMB- ÉS SZALAGAVATÓ Szombaton az egri Gép- és Műszer-’ K , u0 , *1V lpari ^középiskolában rendezték meg a hagyományos gomb- és szalagavató ünnepséget. Kép ünkön: Kugier Béla osztályfőnök tűzi fel a szalagot Kovács Csaba IV. c. osztályos tanulóra. ~~ ^' (Fotó: Szántó György) |* Várhat a vár? beszólni akarőan. az igazolhatja. az utóbbi évek egyik legjelentősebb, a mai szovjet életről szóló televíziós drámáját láthattuk a szinte „láthatatlan”. mert mesteri munkát végző Zsurzs Éva rendezésében. Itt ebben a drámában voltaképpen senki sem gazember, jtt nincs ellenség, akit le kell leplezni, itt a jellemekben. az emberi érzésekben, a szituációkban, a történelmi helyzetekben van a drámai konfliktus. Filipov sem szent, s Ajzatullin. a főmérnök sem csak karrierista. Inke László remekbe formált Batarcevje sem érzéketlen és érdektelen figurája a nagy építkezésnek, aki számára látszólag nemcsak a terv teljesítése a fontos, hanem hiszi és úgy is érzi. hogy amit tesz, azt itt a munkásaiért teszi. A legnehezebbről. az önmagunkkal való szembenézésről, s a bennünk való rosszal való leszámolni tudásról szól Gelman tévéjátéka. Izgalmas, szép és a szó nemes értelmében tanulságos történetet játszottak el nekünk a színészek, egymást felülmúlva és kiegészítve. Izgalmai szép és tanulságos este volt. amikor betekintést nyerhettünk a Gelman „vezette” értekezlet jegyzőkönyvébe. O A szombat esti vidám műsorból háróm dolóá érdemel feltétlenül említést Elsősorbán az az elképzelhetetlen riport, amelynek végignézte után belémborzongott a rémület: úristen, ez ném is ólyan elképzelhetetlen. Kállai István és Szálkái Sándor alig több időben, mint tíz percben valósított még egy rémék ötletet, kacagtatóan és elgondolkodtatóan. A másili, ami ugyancsak kiemelkedő, az Szuhay Balázs remék persziflázsa. amely ugyan nem sértően, de egy sorozat ürügyén mégis kellő mértékbeli fricskázta meg a kissé modorós, tudálékos előadókat, és előadásokat. A harmadik, ami szót érdemel. az a fiatal színész. Maros Gábor téljesen érthetetlen modorossága, keresettsége. Kár lenne, ha az igen tehetséges és sok sikert már méltán aratott színész olyan pózba kényszerítené önmagát. amelyből nehéz vagy lehetetlen is később kitörni, s amely aligha találkozik a közönség kedvével. Talán túli zásnák tűnik mindezt egy farsangi kabaré kortferálása miatt felróni véteknek. de aki a kabarét nem becsüli, az a Shakespéare-t nem érdemli. Gyurkó Géza Ha valaki azt gondolná, hogy a hajdani rablóvár, Kis- nána ma már semmi izgal- mas históriát nem tud nyújtani, az téved- Igaz, ma már nem az éjszakából előbukkanó rejtélyes fekete lovasok jelentik a feszültséget, hanem a fehér papírú akták, ügyiratok,, levelezések. Történt ugyanis, hogy a Mátra— Eger—Nyugat-bükki Intéző Bizottság 1974. május 10-i ülésén százezer forintot szavazott meg a kisnánai műemlékvár javára, ebből az összegből szánva negyvenezer forintot a vár környéki telkek kisajátítására. Simi ügy, gondolhatná bárki, hiszen oly kevés a nem épségben maradt váraink, de még várromjaink száma is, hogy mindenikét külön kell óvni, védeni. Így hát minden bizonnyal gyorsan halad előre a vár sorsának ügye. Az idái esztendő, tehát 1976. január 20*án már készült is egy emlékeztető — mert mi aztán szép neveket tudunk adni a különböző papírosoknak —, amelyben a kisnánai tanács közli, hogy „a kisajátítási eljárás beindítását nem tudta mégkérni, mivel az érvényben levő 1955. évi 15. sz. tvr. 7. paragrafusa 61. bekezdésének m.) pontja az ilyen kisajátítások kérésére a Műemlékvédelmi Felügyelőséget jelöli meg”. Ekkorra — érthető, hiszen sok idő telt el — már bizonyára feledésbe merült az 1975. július 24-én készült emlékeztető, amelynek első pontja világosan tartalmazza, hogy .az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség előzetes hozzájárulása alapján a Dobó István Vármúzeum kérni fogja a telkek kisajátítását”. Kérte is. 1975. augusztus 5-i levelében, úgy hogy az intéző bizottság (MEBIB) ötvenezer forint támogatást biztosított hozzá az imént idézett emlékeztetőben. Ezt az összeget 1975. október 21- én újabb 40 ezer forinttal toldotta meg. Hogy a kisajátítás indokolt, azt a Gyöngyösi Járási Hivatal levele is megerősíti, amely 1976. január 29-én keltezett s a kisajátításról azt mondja, hogy az „évek óta elhúzódó, községrendezés szempontjából is jelentős feladat megoldható.” Az elhúzódás ókát talán ott kellene keresni — szintén a járási hivatal levelére hivatkozva —, hogy „A Heves megyei Vármúzeumok igazgatósága részéről 1975. augusztus 5-én Kisnána Községi Tanács V. B.-hez küldött kérelmet nem továbbították a járási hivatal igazgatási osztályára”. A kisajátítás lefolytatására pedig csak a hivatal igazgatási osztálya jogosult, a községi tanács nem. Az igazgatási osztályhoz pedig nem küldött levelet senki. Baj azonban nincs, mi vei minden érdekelt fél kinyilvánította abbeli szándékát hogy a vár ügyét szívén viseli, hiszen mindenkinek érdekében áll a híres rablóvár idegenforgalmi nevezetességét elősegíteni. A kisnánai községi tanács írt is egy levelet a MEBIB- nek 1976 elején, amelyben a következők olvashatók: „... folyamatban van es községünkben a műemlék középkori vár jobb bemutat tása érdekében a várral közvetlenül szomszédos 11 fa tulajdonost érintő terület kisajátítása.” Tehát folyamatban vans immáron harmadik esztendeje. Ha meggondoljuk azt, hogy Kisrtánáh strandot,, campinget szeretnének építé- ni, igazi üdülővé fejleszteni, akkor csak azon búsonghaT tunk egy kicsit, hogy ezeknek a megvalósítását is „folyamatba fogják helyezni" egyszer. V Mikor? Egyszer... Szigethy András REGGEL ltja Lavrov: Minden napom kenyérvásárlással kezdődik. Az én házamban senki sem mond ja: „Ma én hadd menjek el a boltba!” Már mindenki tudja, hogy ez az én és csakis az én dolgom. Akár októberi eső suhog az aszfalton, akár lágy meleget lehel a földre a korai nap, akár havat vág arcomba a viharos februári szél, akár áttetsző kis patakok kígyóznak a nedves hóbuckák alól, én — megyek a boltomba. Ügy örülök, mintha egy kedves emberhez sietnék találkozóra. Az „Orosz Kenyér” nevű bolt egy nagy ház földszintjén van. A bolt egyik fala — csupa üveg. Alig érek oda az ajtóhoz, máris kitágul az orrlyukam: micsoda illata van a friss kenyérnek! És eszembe jut a hábórús évekből egy jéghideg szibériai éjszaka. Történetesen egy pékség mellett haladtam el. És hirtelen megcsapott a meleg kenyér tllata. Szédülni kezdtem, úgyhogy megálltam. Már három napja nem volt a számban egyetlen morzsa sem: el vesztet- iena * kenyérjegyemet. Megfogóztam egy léckerítésben, hogy el ne essek, és ettől a csodálatos illattól megrésze- gülve sokáig álltam ott. Zúgott, fütyült a szél a csupasz nyírfák között. Zúgott a borzongatóan sivár, fagyos, fekete éjszaka. Csak ez a szélben gomolygó illat öntött életet belé... Es eszembe jutnak a harmincas évek is, amikor mint kisfiú órákig álltam sorba egy falatnyi barna kenyérért, amely csípős volt valami keveréktől. Elviselhetetlen sorba állni egy kisfiúnak, de kellett, hát én álltam is. Csak a „Tom Sawyer kalandjai” adott erőt. Álltam és olvastam, olvastam és álltam... Eszembe jutnak a háborús évek sorállásai is. A sület- len, nehéz kenyérszeletek is, a kukoricakenyér szétmor- zsálódó fehér darabkái is. De bármilyeh volt a kenyér, mindig felséges ízűnek éreztük. Öt ember kapott any- nyit, amennyit egy is rögtön meg tudott volna enni. Szent és keserű volt az a kenyér, amelyet katonafeleségek, serdülők és öregek teremtettek elő 9 0-0 Most belépek a boltba. És rám hömpölyög a meleg kenyér illatának anyaian simogató hulláma. A tágas üzlet fényárban úszik. Az üvegfal miatt még terjedelmesebbnek hat: az utca a járókelőkkel mintegy a részévé válik. önkiszolgáló üzlet. Csak két pénztárosnő ül a bejáratnál. Én a sarokban állok, és megilletődve nézem a kenyérrel telezsúfolt polcokat. Domború, kerek fehér kenyér, mákos fonott sütemény, orosz kalács, aranyszínű zsúrkenyér, mandula- és fahéjillatú zsemle, ropogós kétszersült, laktató, jó szagú rozscipó ... Valóságos kenyérparádé! Megnedvesedő szemem káprázik, és ezeknek a kenyereknek a helyén egy pillanatra a paraszt nagy, nehéz, barna keze tetszik fel előttenl Üristen! Mennyi különféle kenyér! Jegy nélkül. Vedd, vidd! És micsoda illat! Sok pompás szag van a világon. M'lyen csodás csupán a gomba illata! Hát még a szamócáé! Meg az almáé! És mivel lehetne összehasonlítani a görögdinnye szagát? A virágokról már nem is beszélek. De milyen remek szaga van például a parthoz kikötött tutajnak, a beszurkozott ladiknak. Meg a frissen kaszált fűnek a fejünk alatt! Vagy a szabadtűz füstjének! De a kenyér illata! Az az élet szaga... Arcomat és torkomat erősen dörzsölve, attól tartva, hogy elbőgöm magam, esetlenül megyek a polcokhoz a nyugodt, gyakorlatias emberek között, leveszek egy lisztporos, pufók, fehér cipót, óvatosan, mint kiscsirkéket, hasuknál fogva felemelek néhány pehelykönnyű sárga zsemlét, mindezért pár kopejkát fizetek, és kifelé indulok; igyekszem elfordítani a szememet az emberekről, akik közömbösen szur- kálják a kenyeret valami ostoba villával, hogy ellenőrizzék : friss-e. Kimegyek az esőbe, vagy a napsütésbe, vagy a hóviharba, és hazafelé lépkedve valahogy restelkedek, amiért a kenyér templomában járva én, pogány nem vettem le a sapkámat... Hát így kezdődik minden egyes reggelem. Azután pedig nekigyürkőz- ve rhunkához látok. hogy holnapra is megkeres em mindennapi kenyerünket... Makai Imre fordítása J
