Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-24 / 46. szám
Muzsika az éjszakában Vasárnap este mutatta he a televízió a hét másik tévé- produkcióját, Öze Kati történetét, amely Palotai Boris regénkből került a képernyőre — a Zöld diót. Felvételünk innét való. Olvastam valahol, hogy Bornemissza Péter Elektrájától Csokonai Karnyónéjá- ig fehér folt a magyar drámairodalom története. Majdnem két évszázad ez! Hihetetlen kincsek rejtőzhetnek a történelem mélyében még akkor is, ha tudjuk, hogy az 1600-as, 1700-as évek nem nagyon kedveztek Terpszihorénak. Nézem a televízióújság műsorát és olvasom benne Papp Dániel nevét. Ki ismeri? Az irodaiprajzi rs amalőF I: mszemle Dombóváratt vasárnap befejeződött az 5. országos amatőr néprajzi és a 11. déldunántúli amatőr filmszemle és találkozó. Az idei szemlére nyolcvannál több amatőr film, közte 18 néprajzi, zömében fé- kete-fehér film érkezett. A jugoszláv Zornborrói is szt vett alkotásával négy amatőr filmes. A játékfilmeket Bán Róbert filmrendező, a néprajzi téméjúakat R'/fay Anna filmrendező elnökletével bírálta el a két zsűri. Dijat kapott: a nyíregyházi Kurecskó István: A aki cifra pitvar című néprajzi filmje: a miskolci Bíró—Kűri—-Nagy alkotóhár- Thas: A múlt szobrai című, továbbá a pécsi Varga Csabi:.: Viszonylatok című, valamint S Baksa—Tomasek alkotópárost Versatll és Roll icor című játékfilmje, a pécsi RZ-stúdió görögkeleti V állás és művészet című r éprajzi, s a dombóvári B! ikösi—Ozorai alkotópáros: Az út kezdetén című "játék- f: mié. KülÖndíjban részesítették a dombóvári Takács Lászlót ér. a pécsi Décsi R. Pált néprajzi filmjükért, illetve a bolatonboglári Kalász—Váci isz alkotópárost, valamint a jugoszláviai Pandek Ivánt játékfilmjükért. A díjakat bau Róbert filmrendező adta át, majd a díjriyertes filmek nyilvános, nagy sikerű vetítésével fejeződött be a háromnapos szemle és amatőr filmes tapasztalatcsere. MTI) 1976. február 24, kedd lomtörténészek leginkább. Az átlagnéző alig, vagy egyáltalán nem. A századforduló írója ő, rövid életű, nem a nagy mélységedben járó, de jellegzetes íróíigurája e kornak. Másodvonal? Harmadvo- nal? A csúcsok ismertek, az alacsonyabb dombtetők, amelyekről azért messzire elláthat az ember, már kevésbé, vagy alig. Pedig a század- forduló és környéke nem fehér folt még az iskolai oktatásunkban sem. Nem másfél, vagy két évszázad kincseiről, hanem néhány év, évtized alkotóiról van szó, akiknek művei, ha jó kézzel nyúlnak hozzájuk, segítő szándékkal, újrateremteni való akarattal, sok szépet és hasznosat nyújthat1. Mi egyszerűen csak így hívtuk Valentyin Tyihvinsz- kijt: Valka. Szeretném most kereszt- és apai nevén nevezni, de nem megy. Nem megy, mert nem ismerem az apai nevét. így bizony, s azt. hiszem, egyikünk sem tudta, hogyan is szólítsa Valkát apai nevén. Erre tulajdonképpen nem is volt szükségünk. „Valka” — így közelebbinek, otthonosabbnak, és ami a fő, igazából közénk tartozónak, sőt nemcsak közénk tartozónak, hanem a miénknek éreztük. Ha őszintén belegondolunk, egy kicsit mindnyájan beleszerettünk TyihvinsZkijbe, jóllehet, ahogy az ilyen esetekben szokás, gyakran kötődtünk vele. nak a ma televíziós nézőinek. A járásbíró fiaként született és végül maga is jogásszá avanzsált, de valójában újságíróként, íróként élő — összesen 35 évig élő — Papp Dániel nem sok és rém jelentős művet hagyott látra —, bár néhány novel- ája maradandó értékű. Nem is ezért érdekes az alakja, illetőleg nem azért, mert benne egy korszak nagy egyéniségét kellett, vagy lehetett volna felfedezni. Érdekes márpediglen azért, mert alakja mintegy kifejezője volt a századforduló liberálisnál „több”, de a Bró- dy-féle radikálisnál „kevesebb” értelmiségiéinek, akik meglátták, vagy legalábbis megérezték a monarchia militarista-abszolutisztikus politikájának tarthatatlan voltát. Nem szembefordult ezzel, de szembeszállt, nem harcolt ellene, de megírta a maga módján a valójukat és ez a harcnak mégiscsak egy sajátos és tiszteletre méltó formája volt. Mindezeket azért kellett előrebocsátanom, hogy elmondhassam azt is: az előadás, a televíziós játék ugyan nem nyerte meg a tetszésemet maradéktalanul, a cselekmény építőkövei között nagyon is rá lehetett látni egy „mai” művészi formára való erőlködésre és az sem biztos, hogy egy gyorsabb tempójú rendezés és egy rövidebb forgatókönyv nem járt volna-e nagyobb haszonnal — de... De az a tény, hogy a televízió művészeti osztálya ismét és bátran nyúlt a „könyvespolcra”, hogy a kevéssé, vagy az átlagnéző számára nem is ismert művek adaptációjával mélyebbre jusson irodalomtörténeti, sőt politikai-történeti múltunk kincsestárába — az minden elismerést megérdemel. A már kifogásolt problémáktól eltekintve, Horváth Z. Gergely, aki rendezte és írta a forgatókönyvet, jó szatirizáló készséggel bányászta ki Papp Dániel művéből a lényeget, amiben az író eredeti és otthonos: a kisvárosi világ konzervativizmusának bemutató leleplezése, a- tragikum és a komikum sajátos keveredéséből építkező valósága. Garas Dezső és Rajz János voltak talán a legsikerültebb figurák Márkus László és Törőcsik Mari egymásra talált szerelmespárja, elsősorban szerelmüket Illetően halványabb alakításnak tűnt, Gyurkó Géza — Valka, fűzz cérnát a tűbe! — biztattuk. Tudjuk jól, hogy könnyebb neki hármas szállót csinálni, mint az említett műveletet végrehajtani, Valka ugyanis erősen rövidlátó volt. Házinyomdánk nagyon büszke .volt rá, hogy Valka Tyihvínszkij személyében saját fotóriporterre tett szert, még akkor is, ha a szabályzat szerint ilyen egyáltalán nem járt nekünk. „Nem jár” — hangoztatták kérlelhetetlenül a személyzetisek. Valka nálunk állományon kívüli volt. Fő feladata szerint a párt- és .Komszomol-tagsági könyvekbe kellett apró fényképekei készítenie a harcosokról és parancsnokokról.' A pártnyilvántartás vezetője pedig nagyon féltékenyen ügyelt, nehogy Tyihvínszkij kibújjon ✓ A SZÉPPRÓZA jobban visszhangzik a hangszóróbah, mint a vers A költőt köti a versformák zártsága és szigorúsága, a prózaíró szabadon kalandozik, körbejár eseményeket, alakokat. Mintha több lenne a játék a prózában, mint a versben. Erről győzött meg a múlt héten az Irodalmi kirándulások egy-egy mondata. Hársing Lajos ezúttal a budai várba vitte hallgatóit, a Szombat-kaputól a Bécsi-kapu térig. Területben, sétában néhány száz méter, és nem több fél óránál, mégis évszázadok hangja szólalt egy-egy ház előtt Ilosvai Selymts Pétertől József Attiláig. A Fortuna utcában lakott Thomas Mann, amikor 1937-ben hazánkban járt. A Táncs.cs Mihály utcában élt néhány évet Tóth Árpád. Itt' írta Az új Isten és a Lélektől lélekig című verseket. Ez Jókai első drámájának színhelye. A várbörtönben raboskodott Kossuth, Táncsics, Jókai. A Várszínházban adott hangversenyt Beethoven. A Hess András téren állt a budai főgimnázium. Itt tanult Eötvös József, akinek osztálytársai csak nagynehezen bocsátották meg, hogy apja és nagyapja a Habsburg-ház kiszolgálója volt. Ide érkezett vissza Ju- liánus barát, magával hozva a tatárok közeledésének hírét. Itt működött az első budai nyomda, itt jelent meg a Budai krónika. Néhány vará- zsos Krűdy-mondat így idézte a történelmi levegőt: „Re- | zeda úr Budán lakott a várban és éjszakánként, midőn hazafelé járt, gyakran találkozott régi királyokkal, amint a kőfalból kilépték. Rezeda illedelmesen megemelte kalapját a deákköpenyes Mátyás vagy a zordon, fekete szakállas Zsigmond előtt és mindaddig meghajtott fővel állott a bástya mellett, amíg a régi királyok szellemalakja őszi éj ködéből, sápadt hold ezüstjéből és ódon tornyok tompán visszhangzó harangütéséből szőtt árnya ismét eltűnt valamerre a várfal mentén. .. Mélyből hangzott a tábori síp hangja, az ércből való borosedények összekon- dultak és a mulatók borízű danája olyanformán hallatszott, mint éjszaka a síkon, messzire a háborúba vitt bakák énekelnek a robogó vonaton. A pinceajtót kívülről becsukták, a bejárás bolthajtása összeomlott, mintegy örökre elzárva az utat.” Hagyományidéző szemelvények ezek, de időben roppant távol esnek egymástól. Szokatlan volt József Attila (Thomas Mann üdvözlése) és Tóth Árpád után (Lélektől lélekig) Ilosvai Selymes Pé~ ter-sorokat hallani. Hátha még egyszer vállalkozna a szerkesztő költők és írók életútjának, bolyongásainak be- kalandozására, annak igazolására, hogy mit adott az idegen táj, titokzatos városok, terek, kávézók egy-egy irodalmi alkotás megszületéséhez. A házak kövei életpá lyákat, sorsokat zárnak magukba, de érdemes lenne egyszer Vörösmartyt követni Görbőből Pestre, Kölcseyt Sződemetertől Pozsonyig vagy Madáchot Sztregovátó! Balassagyarmatig, Pestig, Bró- dyt Egertől Békés, Gyulán át a Margitszigetig. A MINDENKI KÖNYVTÁRÁBAN Hemingway Az öreg halász és a tenger című regényéből hallhattunk részleteket. Sükösd Mihály rövid bevezetőjében megjelölte a mű helyét a XX. századi világ- irodalomban és az író munkásságában. Santiago, a halász, akit valamikor el cam- peonnak (bajnok) neveztek, ma már öreg ember. Nyolc18.15: Napirenden a holnap , A Horizont-szerkesztőség mai műsora: riportfilm, vannégy napja nem sikerűit halat fognia, de nem csügged, nekivág a tengernek nyolcvanötödször is. Ez alkalommal megakaszt egy csodálatos mariint A hal legalább 18 láb hosszú, ilyen halak csak a tenger mélységeiben élnek. Hosszú órákon át birkózik vele, amíg sikerül a víz fölé hoznia, üt közben, hazafelé tartva, cápák támadják meg, felfalják az óriás halat és az öreg ember csak a puszta csontvázát vontatja be a kikötőbe. A győzelemnek és a vereségnek ez a megjelenése, az egyszerű történet nagy jelkép az ember legyőzhetetlenségéről, az emberi akaratról, az örök küzdelem értelméről: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. A embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” A NAGY REGÉNYEK ilyenféle bemutatása épp a műfaji adottságok miatt, közelebb hozza a művet az olvasóhoz, mint a dramatizált változatok. A történetet, egy halászat történetét, a halász monológjai — a tengerről, a madarakról, az oroszlánra és a martinról — viszik előre. A cápákkal folytatott veszekedésre már nem futotta as időből. Amikor a lerágott csontvázhoz visszatérő' ragadozókhoz vágja a törött kor- mányrudat, ezt mondja: „Edd meg ezt is, egyétek meg! És álmodjátok azt, hogy megöltetek egy embert!” Dé kitől szenvedett vereséget Santiago? „Semmitől. Nagyon mesz- szire mentem ki a tengerre” — mondja. Makiári Zoltán együtt élt a művel. Néhány mondatával légkört teremtett, érzékletessé tette az öregember szegénységét, kiszolgáltatottságát és hitiét a szerencsében. Ebergényi Tibor amely a Szovjetunióban ké~ izült, ahol ezen a napon cezdődik az SZKP XXV, kongresszusa. A film bemutat olyan üzemeket, ahol a egkorszerűbb gépsorokkal a egkorszerűbb technikát al- calmazzák; elvezet egy va- lonatúj színházba, ahol a egelső előadásra készülnek; i emu tat egy nagyszabású sportlétesítményt: egy sport- csarnokot. Mindezeken a helyeken azonban mégsem csak az eszközök és az épületek bemutatása volt a cél: emberi arcok villannak íeL, olyan emberek, akik e korszerű létesítmények közeliben már a holnapon gondolkodnak. saját, „közvetlen” kötelezettségének teljesítése alól. Szerkesztőnknek nem kevés erőfeszítésébe került megszereznie az engedélyt, hogy Tyihvínszkij gárdatörzsőrmester újságunknál dolgozhasson. Igazi portré, valamelyik hős képe az első oldalon; kezelőszemélyzet a löveg mellett, tüzérségi előkészítés alatt, gyalogsági roham ;sza- nitéclány, aki kihozza a csatamezőről a sebesült harcost: melyik szerkesztő nem ábrándozott ekkortájt ilyenfajta képekről? Ebből következik, hogy Valkára mindenáron szükségünk volt Ezt meg is mondtuk Gyenyiszov ezredesnek, a politikai osztály főnökének: — Bármi áron, de szükségünk* van rá. — Mire az maguknak? —- Hogyhogy mire? — kérdeztük csodálkozva. — Hisz nincs klisékészítő műhelyük A klisét hol készítik majd? Hallgattunk. Mit is mondhattunk volna? Valóban nem volt klisékészítő műhelyünk. S honnan is lett volna. Egész nyomdánkat egy másfél tonnás teherautón szállítottuk, mely már réges-rég darabokra hullott volna, ha Lay- rának, jólelkű sofőrünknek, Lavrentyij Jerjominnak nem lett volna olyan arany keze. — Nos, miért hallgatnak? — kérdezte újból ravaszul a politikai osztály főnöke. — Nincs más hátra, meg kell lenniük fényképek nélkül. — Miért kellene meglennünk fényképek nélkül, ezredes elvtárs? — lépett előre Valka. — Végül is be lehet ugrani a közeli városba a hadseregújsághoz. Ott pedig elkészítik a klisét! No lárfiésak, milyen tervei voltak a mi Valkánknak! — Hát akkor próbálják meg. És Valka megpróbálta. Csupán egy napot töltött a hadseregújság szerkesztőségében, és annyi klisét hozott, hogy vagy két hétre elegendő volt. Képzelhetik, mekkora ünnep volt ez a kis hadosztályújság számára Most már közölhettük az újság hasábjain az egységünk hős harcosairól készített fotókat, ez Volt aztán az igazi boldogság. Valentym azonban nem hagyott fel fő foglalatosságával sem: csakhogy pint eddig, most is nap mint nap kijárt az első vónalba, ahol barátja, Szasa Krupiéin útmutatása alapján sorba fényképezte a Komszomolba frissen felvett harcosokat. Val ka ezt a nagyon egyszeri munkát azzal a rá iellemz szeretettel végezte, méllyé általában a rábízott feladatokat — bárminők is voltak — ellátta. Különösen a közkatonákat kedvelte. Rövidlátó szemét erőltetve vizs- gálgatta arcukat, igyekezett megjegyezni őket. Sokukkal már rögtön ott a lövészárokt ban barátságot kötött. És szenvedett,, mikor egyikmásik harc után több — még egészen friss — Komszomol- tagkönyv ezzel a rövid bejegyzéssel került vissza a politikai osztályra: „Elesett.” Remegő kézzel vette kézbe az ilyen tagkönyvet, *s hosz- szasan vizsgálgatta a. Hme- rős, gyakran véráztatt i.pró 'ényképet. Ezekben n értekben ren lszerint —— -j tem szólt, és komora t "el s alá .. . fTolytatjuk.) í
