Népújság, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-15 / 12. szám

Euróna-iwnnksáiioii a invar lűkorcsofyárók Az 197b. évi mükorcsoly izó és jégtánc Európa-bajnok .ágot január 13—18-a között Genfben rendezik meg. A ma jyar színeket a Regőczi—Sail y jégtáncospár, valamint Vajda László képviseli. Vajda a kötelező számok után az 5. helyen áll. (MTI fotó — Kovács Gyula felvétele — KS) fedőnkön kösgyűié»t*krnl lelemiük liál-Iíápo n»i Tsz Slí Nem egészen egy esztendeje an­nak hogy a Tárná mentén elte­rüld két község *— Kál és Kápol­na — sporkörei egyesültek s to- vaobra is mint termelőszövetke­zeti sportkör folytatták tevékeny­ségüket mind a versenysport, mind a tömegsport fejlesztése érdekében. Az elmúlt időszak munkájának eredményeit hiányosságait, va­lamint a további feladatokat tár- gvalták meg a minap a sportkö­ri közgyűlés résztvevői, valamint a meghívott vendégek. A sport­kör 1975. évi munkájáról a veze­tőség beszámolóját Szalóki Jó­zsef, a sportkör elnöke terjesz­tette elő. A beszámoló vázolta a két sportkör egyesülését követő -d szak munkavégzésének körül­ményeit. a tárgyi és személyi *el- tételeket. s ennek tükrében szá­molt oe a sportkör két szakosz­tályának eredménveiről. vala­mint avitani való teendőiről. Mint ismeretes, a két termelőszö­Időszakában került sor arra, hogv a labdarugó-s. atcosziáiv eredményességének bizonyítása­ként a kápolnai labdarúgók jő teliesftménvük eredményeként bekerültek a megyei labdarúgó­ba! nokságba. A labdarúgó-szakosztály mel­let* működik az asztalitenisz- szakosztály. amely ugvan érdek­lődésben és aktív működésben e’mzrfiÖ q .. tói, de működését bizonyltja az, hogv a szakosztály spor.o.ói igye­keznek megyei szinten Is helyt­A* egri 34. számú sportgalamb egyesület tájjellegű galamb­kiállítást rendez január 17-18- án Egerben, a vasutas klub­helyiségben. A kiállításon be­mutatják a híres egri kékte- nyésztök legszebb példányait, de a kiállításon negteklnthetők a díszgalambok, valamint a ke­resett húsgalambok különböző példányai is. 4 Február 1-e helyett — terem­hiány és egyéb technikai okok miatt — január 25-én, vasárnap 9 órai kezdettel rendezik meg az egri járás ez- évi felnőtt és ifjú­sági férfi és női egyéni asztali­tenisz-bajnokságát. Elektromos—Egri Dózsa 6 :S (1:1. 2:0, 1:0, 2:2). Felszabadulási vízilabda kupamérkőzés. V.: Olcsváry. Az 1975 évi kosárlabda NB 11. végeredménye. Férfiak. Keleti csoport: 1. MEAFC 26 22 4 1959:1578 48 2. Csőszer. 26 20 6 2099:1741 48 3. Közgazd. 26 19 7 2114:1821 45 4. BEAC 26 18 8 1909:1713 44 5. ASE 26 16 10 1565:1532 42 6. OSC 26 15 11 2020 :1974 41 7. Eger 2S 15 11 2042:1876 41 8. Kandó M. 26 12 14 1782:1802 38 9 S.-tarian 26 11 15 1957,2170 37 10. Szolnok 26 10 16 1866:1955 36 11. Kőbány. S. . 26 9 17 1791:1846 35 12 Diósgyőr 26 9 17 1809:1922 35 13. H.mvh. 26 3 23 1605:2205 29 14. Ny.-háza 26 3 23 1634:2017 29 Nők. Keleti csoport: 1. Csepel 26 25 1 2226:1091 51 2 SZEOL 26 25 1 1795:1271 51 3. Egri TK 26 20 6 1795:1400 48 4. Kandó M. 26 18 8 1467:1338 44 •Icly fájdalommal tudatjuk, hogy szerető feleségem, ' lesanyám és nagymamánk KUN IGNÁCZNÉ SZ. BOZSIK MÁRIA már 13-án rövid szenve­dés után e'hunyt. '’emelése január 15-én 14 órakor lesz az egri Hatvani-temetőben, :r.ie és a gyászoló család állni a bajnokság idején. Az el­ért eredmények mellett, a veze- -őség beszámo.ója részletesen szólt azokról a hibákról, hiányos­ságokról, melyek elsősorban a versenysport területén voltak ta- oasztalhatók az elmúlt esztendő­ben. A hiányosságok és hibák eredője leginkább abban keres­hető. hogv az egyesülés és a ma­gasabb osztályba való feljutás egyszerre történt meg és ez portvezetőkre játékosokra ha- ással volt. A versenysportban elért ered­mények mellett szólt a vezetőség beszámolója a tömegsport helyse­iről is. Itt a legeredményesebb­nek a helyi. valamint a Járási szervezésben bonyolított sportna­pokat tekintették. A sportkör ve­zetősége különösen lónak értékel­te a munkahelyi sportkezdemé­nyezéseket, amelyek nemcsak a A Heves megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala és a mellette működő úszó- és ví­zilabda szakszövetség jelentke­zést hirdet XD. osztályú minősí­tést adó úszövarsenybiró és vizl- labda-játékvezetől képzéssel ösz- szekötött alapfokú szakszövetség! sportvezetői tanfolyam«. A tanfolyam díjmentes. Három szakaszban kerül lebonyolításra. ONNAN 5. Szolnok 26 17 9 1703:1498 43 6. E. Gyógy. 26 15 11 1520:1421 41 7. Duna C. 26 13 13 1489:1533 39 8. OSC 26 12 14 1307:1292 38 9. DVSC 26 9 17 1353:1662 35 10. DASE 26 8 18 1097:1432 34 11. Tipogr. x 26 8 18 1185:1499 33 12. Kískunf. 26 7 19 1217:1542 33 13. Szarvas 26 5 21 1284:1615 31 14. EgriV. 26 — 26 1022:1873 26 x=^l büntetőpont levonva. Megjegyzés: Áz első vonal fe­letti csapatok feljutottak az NB i I-be, a második vonal alattiak kiestek. Az azonos pontszámú ] csapatok közötti sorrendet az ‘ egymás ellem eredmények ha- i tározták meg. | ;ermelőszövetkezet, de a két köz- ség területén levő más üzemek­ben Is kedvezően éreztették ha­tásukat. Különösen a labdajáté­kok — labdarúgás, kosárlabda — voltak népszerűek, emellett nőtt az asztalitenisz iránti érdeklődés Is. A hozzászólások mindegyiké­ből kicsendült, hogy a sport­körök egyesülése, a nagyobb társadalmi segítség és nem utolsósorban a sportolók és a sportszerető közönség dése kedvezően hatott a két köz­ség sportéletére. A hozzászólások elhangzása után a közgyűlés megerősítette a sportkör vezetőségének koráb­ban megválasztott tagjait, a meg­bízta a további feladatok ellátá­sával. Varga Gyula Az első szakasz február 27—28— 29-én Tardoson, háromnapos bentlakásos formában, amelyen az úszás és a vlzilabdázás szak­anyagát sajátítják el a hallgatók, és vizsgáznak a szabályiamaret- ből és alkalmazásból. A második szakaszban, március 5—7-én és a harmadik szakaszban, március 20—2l-én Egerben a sportszerve­zői, sportvezetői Ismereteket sa­játítják el, amelyből Írásban ad­nak számot. A komplex tanfolyamot elvég- -ettek versenybírói, játékvezetői igazolványt és sportvezetői ok­levelet kapnak, melyek műkö­désre, illetve magasabb képzési fokozatokban való részvételre is feljogosítanak. A tanfolyamra a hallgatókat kikérik munkahelyükről a foglal­kozások Időtartamára, utazási- szállás-étkezési költségeiket fede­zik, csupán a háromnapos bent­lakás idejére kémek 60 forint hozzájárulást, amelyet viszont a sportegyesületek, sportfelügyelő­ségek magukra vállalhatnak. Tan­anyagot díjmentesen biztosítanak hallgatóik számára. A tanfels-amra 1978. február 7-lg V’.envltezni lehet. Jelentkezni a Heves megvel Tanács V. B. Test­ívelést és Sporthivatala Eger, Kossuth Lajos u. 9. (Molnár Ist­ván főelőadó) címen lehet. Figyelem! A HATVANT LAJOS MÜZEUM VASÁRÓL I RÉGI KOCSIGYARTÓ, LAKATOS. KALAPOS, kötélgyártó, kovács stb. CÉGÉREKET, CÉGTÁBLÁKAT. LEVÉLCÍM: 3000 HATVAN, PF: 5L SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLÖ MUNKÁKAT kezdéssel vállalunk. VEGYESIPARI SZÖVETKEZEI FÜ7ESABONY. ÜGYINTÉZŐ: \ ARADI JENŐ. TELEFON: MM. Tanfolyam Az új személykocsikban július l-’ől kőtelező a két v g»zapili»nió tükör, a biztonsági öv és a tartalék izzók RrndeVt a járműnek Wga^omba heive/ésenek műszaki lellctrleirőt Vegreha tá*i menetrend A közúti közlekedés janu­ár 1-e óta érvényes új sza­bályaival változtak a közúti járművek előírásai is. Ezt fi­gyelembe véve a közlekedés- és postaügyi miniszter — a kohó- és gépipari miniszter­rel egyetértésben — rendele­tet adott ki a közúti jármű­vek forgalomba helyezésé­nek és forgalomban tartásá­nak műszaki feltételeiről. A rendelet a közúti közlekedés biztonságának növelését, s a környezet fokozottabb védel­mét szolgálja. A korábbi ren­delkezésekkel szemben bizo­nyos gén jármű tartozékok kö­telező felszerelését írja elő, egységesíti a járművek vilá­gító- és jelzőberendezései­nek számát, színét, meghatá­rozza a biztonsági és környe­zetvédelmi követelményeket. Mindezeket figyelembe véve a járművekkel kapcsolatos követelményeket műszaki előírásokat a korábbiakhoz képest megszigorították. A rendelet egészében ja­nuár 1-én hatályba lépett, egész sor fontos, új előírásá­nak végrehajtására azonban — figyelembe véve. hogy a hozzá szükséges feltételek is csak folyamatosan teremt­hetők meg — különféle ha­táridőket állapítottak meg. Már január X. óta érvé­nyes az az új rendelkezés, amely a környezetvédelem érdekében előírja, hogy az Ottó-rendszerű motorok ki­pufogógáza — üresjáratban és a maximális fordulatszám 60 százalékánál — 4,5 térfo­gatszázaléknál több szénmo- noxidot, a Diesel-rendszerű motorok kipufogógáza köb­méterenként 550 milligramm­nál több kormot nem tartal­mazhat. Ugyancsak kötelező ellátni a motoros járműveket olyan zavarszűrő beren­dezéssel, amely megakadá­lyozza, hogy az elektromos egységek a meghatározott ér­téknél nagyobb rádiófrek­venciás sugárzást bocsássa­nak ki. A motoros járművek megengedett legnagyobb zaj­szintjére vonatkozó előírások viszont csak a január 1-től újonnan forgalomba állított járművekre vonatkoznak. A lényegesebb változások életbe lépésének következő határideje július 1. Ettől az időponttól valamennyi újon­nan forgalomba állított sze­mélygépkocsinál megkövete­lik a két visszapillantó tük­röt, az első két ülésen a há­rom ponton rögzített bizton­sági övét, és a rendeletben meghatározott lámpák, min­denfajta izzóiból legalább egy tartalékot. Ugyancsak július 1-től minden gépjár­művön —f a személygépko­csikon, a mezőgazdasági von­tatókon és a pótkocsikon is — csak a rendeletben előírt színű és számú világító- és fényjelző berendezés lehet. Egész sor új előírás al­kalmazását követelik meg 1977 január 1-től. így pél­dául akkor már minden újonnan forgalomba helye­zett személvgénkocs't el kell látni kiegészítő sárvédővel és ablakmosó berendezéssel, a motorkerékDárokat az elő­irt visszajelző lámpákkal. A gvermekszállításra alkalmas­sá tett kerékoárokon megköve. telik a lábtartót és a kapasz­kodót is. Ettől az időponttól valamennyi gépjárművön csak az úgynevezett euró­pai asszimetrikus fényszórók használhatók, s csak boros­tyánsárga színű irányjelző lehet valamennyi gépjármű vön. Akkortól már minden személygépkocsin kötelező lesz két, minden motorkerék­páron egy visszapillantó tü­kör. Üjabb határidők: 1977. jú­lius 1-tól minden személy- gépkocsi első két ülésénél ott kell lennie a hárompon tos biztonsági övnek — attól kezdve megkövetelik hasz­nálatát is —, 1978. január 1- től minden motorkerékpárt és pótkocsiját fel kell sze­relni féklámpával, a gépko­csik vezetőüléseit pedig nap­ellenzővel. A mostani rendelet min­den előírását lényegében 1979. január 1-től érvényesí­tik. A Magyar Közlöny 1975. évi 90. számában megjelent miniszteri rendelet természe­tesen nemcsak ezeket a leg­fontosabb változásokat, új­donságokat tartalmazza. A rendelet részletesen foglalko­zik a járművek forgalomba helyezésének egyéb követel­ményeivel, meghatározza pél­dául a járművek méretét és súlyát, az általános biztonsá­gi és környezetvédelmi köve­telményeket, a fékekre, a kor­mányműre és a futóműre vonatkozó előírásokat, fog­lalkozik, a mezőgazdasági járművekre, a vontatókra, a segédmotorokra, a villamos- kocsikra stb. vonatkozó ren delkezésekkel is. (MTI) üpröHírdetés ALIAS A Heves megyei Gyermek- és If­júságvédő Intézet alkalmaz azonna­li belépéssel növendékügyi főelőadót munkakörbe jogtudomány­egyetemi végzettségű dolgosét. Illetmény 212/1971. MM—Mü. M. az. utasítás 5532. ksz. alapján, meg­egyezéssel. La­kást biztosítani nem tudunk. Je­lentkezni lehet személyesen vagy írásban. Eger. Kertész u. ICC. sz. alatt. INGA ft AN Kis családi ház el­adó. Eger. Darvas ut. 12. sz. Kétszoba-konvha kamrás, hajópadlós családi bá* saellék­Gyöngyősl Tej­üzem felvesz kazánfűtőt, hűtő­kompresszor­kezelőket, elektro­műszerészt, mechanikus műszerészt, tmk-lakatost, férfi munka­erőt pasztörgép- kezeléshez és női segéd­munkásokat. épülettel eladó a te­lek központjában. Füzesabony, Szabad­ság ut. 8. Érdeklőd­ni hétköznap 17 órá­tól. Makiáron 400 n-öl házhely eladó. Ér­deklődni Makiár, Jó­zsef Attila u. 82. Kétszoba-konyhás kertes családi ház­rész eladó. Eger. Pa­csirta u. 40. Telefon: 12-20. Kádas. ________ 2 szoba komfortos názrész pincével el­adó. Eger, Lenin út oldalon. Érdeklődni egész nap. Építésre alkalmas telket, vagy romos épületet vennék. Ajánlatokat „Szeren­cse” jeligére az egri hirdetőbe. VEGYES Jó állapotú Hajdú Super automata mo­sógép költözés miatt eladó. Eger, Grónai u. 9. IX. em. 6. aj­tó. 50 q széna eladó. Füzesabony, Kis­buda u. 1. ________ A z egri 34. sz. ga­lambtenyésztők egyesülete nagysza­bású galambkiállí­tást rendez 1976. jan. 17—18-án Egerben a Vasutas Klub disz: termében. Lenin út 90. Nvitva 8—18 órá­ig. Minden kedves érdeklődőt szeretet­tel várunk. Jó állapotban levő 3 ajtós szekrény el­adó. Eger, Gyónl Géza u. 4. H 2?$!iO 30 éves, 175 cm ma­gas, saját lakással rendelkező elvált férfi mégismerkedne 25—30 éves egyedül­álló, vagy elvált nő­vel házasság céljá­ból. „Tavaszi eskü­vő" jeligére az egri M I műsorok: tíOaSUTh Könnyűzene ilarsan a kürtszói Zenekari muzsika V adászoaiesetek Tizenkét szék Ki nyer ma? Melódiákoktól Mindenki könyvtára Kóruspódium I vanov -Radkievlcs- müvek Johann Strauss: Egy éj Velencében Ezeregy délután ... Banda Ede gordonkázik Arany János dalai Adám Jenő feldolgozásá­ban 17.05 Körmikrofon 17.30 Zenekari muzsika 18.15 Kritikusok fóruma 18.30 Esti magazin 19.15 Város a vízben (Kádiójátékl 19.58 Népzenei magazin 20.38 Melis György énekel 20.10 Katedra 21.30 Maurice André trombitán játszik 22.20 A Generál együttes műso rából 22.40 Metronóm 23.00 Kamarazene 3.27 8.50 5.20 11.13 11.23 12.20 12.30 14.00 14.30 14.43 15.10 15.28 16.05 16.28 PETŐFI 8.05 8.33 9.00 9.23 9.33 10.00 11.55 12.00 12.33 12.55 13.33 11.00 17.00 18.00 18.33 20 33 21.00 22.33 23.00 Oscar Strans operettjeiből Operahármasok A Czerwone Gltary együttes felvételeiből Délelőtti torna DekUnálás A zene hullámhosszán ifjúsági könyvespolc Népi zene Pécsi stúdiónk jelentkezik Zenekari muzsika A német ifjúság dalai Válogatott perceink Az Ifjúság rádió órája Mikrofonközeiben Hétvégi panoráma A 04, 05, 07 jelenti Irányítás zám: 1800 Ré~i h*res énekesek műsorából Magyar képeskönyv SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.05 Hét közben. Zenés riport műsor — Előadók ábécé­ben 18.00 Alföldi krónika 18.15 Tánczene 18,27 Hírösszefoglaló — Műsor- előzetes TEJ MAGYAR 9.00 11.00 11.05 14.00 16.45 16.50 17.15 17.30 17.45 18.00 18.20 18.40 19.30 20.00 20.05 21.00 21.20 21.50 22.00 Iskolatévé Tévétorna (Ism.) Iskolatévé Iskolatévé (Ism.) A Bolgár Televízió estje Bevezető Szmoljan (Rövidfllm) A trák művészet kincsei (Képzőművészeti film) A Sztruma mentén (Rövidfilm) Kóből és fából... (Rövidfilm) A rodooei vízlépcsők (Rövidfilm) A barátság távlatai Bulgária ma (Rövidfilm) Tv-híradó Tévétorna A fehér kéz (Bolgár film) Húsz perc muzsika Kőnnvűzene Tv-híradó 3 Műkorcsolya EB 2. műsor 20.01 Varázslatos varázslatok (Francia zenés film) 20.55 Flúgos futam 21.20 Tv-híradó 2 21.40 A szófosadó Fitty (NSZK-tévéíilm) POZSONYT 19.00 Híradó, publicisztika 20.10 Zeman őrnagy esetei 21.05 Híradó 2T .35 Műkorcsolya EB \JFun*\ EGHI VÖRÖS CSILLAG (Telefon' 22-33) Du fél 4 fél 6 és 8 órakor A sakál napja Színes angol—francia film EGHI BRÓDY v (Telefon: 14-07) A Cliarlotok bejárják Spanyolországot Színes francia film víg játék GYÖNGYÖSI PUSKIN Az idők kezdetén GYÖNGYÖSI SZABADSÁG du. 3 órakor Az idők kezdetén du. fél 6 és este fél 8 óraker A 22-es csapdája HATVANI VÖRÖS CSILLAG Baracktolvaj FÜZESABONY Egy tiszt nem adja meg magát LŐRINCI Vörös kányafa >

Next

/
Oldalképek
Tartalom