Népújság, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-06 / 4. szám
A nő és a sport Ki ne ismerné Olga Korbut tornásznőt, aki kedves mosolyával és sajátos, csakis rá jellemző művészetével mindenkit eíbűvült a müncheni olimpián és azóta is versenyről versenyre növeli rajongóinak számát. Egyébként a szovjet női sportágakban rengeteg követendő példa található. Az 1972-ben Münchenben megtartott nyári olimpiai játékokon például a szovjet csapat 33 női résztvevője szerzett bajnoki címet. A Szovjetunióban a sportot sohasem tekintették csupán a férfiak kiváltságának. Manapság a Szovjetunióban a női sportot 16 és fél millióan reprezentálják. Valamennyien tagjai a különböző kluboknak és rendszeresen edzenek. S hányán vannak még olyanok, akiket a hivatalos statisztika nem képes figyelembe venni, akik baráti családi körben sportolnak, vasárnapi gyalog- és sítúrákon stb. vesznek részt. Mint ismeretes, sok nőt gyakran a megfelelő pszichikai. beállítottság hiánya gátol abban, hogy sportoljon. ■Nem elég tehát sportbázisokat építeni, szakosztályokat és sportiskolákat szervezni, kvalifikált edzőket és oktatókat kiképezni. Fonton, az is, hogy olyan légkört teremtsünk. amelyben a rendszeres testedzés- megszokottá válik. A szovjet iskolában, a testnevelési órrk külön program szerint folynak, ezek felölelik mind az általános fejlesztő hatasú tornagyakorlatokat, mind pedig sok hozzáférhető sportág csíráit. A fiúk és a lányok között itt csupán a terhelések adagolásában van különbség. Ezenkívül minden iskolában kötelező sportszakosztályokat alakítani, ahol a tanulók tökéletesíthetik magukat választott sportágukban, s versenyezhetnek. így aztán gyermekkortól kezdve megszokottá válik a testkultúra, megnyílik a fiatalok előtt a sport színes, emóciókkal teli világa. Azoknak a gyermekeknek, akik bizonyos tehetséget árulnak ,el a sportban, nem kell csupán az iskolai sportfoglalkozásokra szorítkozniuk. Rendelkezésükre áll a gyermek- és ifjúsági sportiskolák kiterjedt hálózata. A hagyományok folytán magatartásukban a nők sokkal inkább igazodnak környezetük erkölcseihez és szokásaihoz, mint a férfiak. Ezzel kapcsolatban például a közép-ázsiai köztársaságokban, különösen faluhelyen S női sport fejlődése bizonyos nehézségekbe üt.iözik. Itt a szokások évszázadokon keresztül olyan magatartásmódot kényszerítettek ' a nőkre, amely lehetetlenné tette .számukra, hogy mondjuk sport- öltözékben jelenjenek meg a pályákon. Márpedig a nemzeti szokások nem egyköny- nyen változtathatók meg. így aztán a közép-ázsiai sportköröknek, amelyek arra törekszenek, hogy a nőket bevonják a rendszeres sportolásba, tapintatot és türelmet, állhatatosságot és rugalmasságot keli tanúsítaniuk. Egyaránt felhasználják az általánosan elfogadott és á specifikus szervezési intézkedéseket, amelyek a Szovjetunió keleti részén élő nők sportolásának fejlődését, ösztönzi. Közéjük tartoznak egyebek közt a közép-ázsiai köztársaságok és Kazahsztán női spartakíádjai. Ezeket a versenyeket, mint ahogy elnevezésük is jelzi, kizárólag a nők számára szervezik. A falvakban és a településeken, a kisvárosokban és a kerületekben kezdődnek, s nagyszabású sport- iinnepséggel, az említett köztársaságok egyikének fővárosában megrendezett döntőkkel fejeződnek be. Mind Közép-Ázsiában, rnindpedíg más köztársaságokban sokat tesz a női sport népszerűsítéséért a televízió, a film, a sajtó. Az utóbbi időben a mc/ikban egyre gyakrabban vtiteriek sportfilmeket, a televízió csaknem minden nagyobb versenyről, köztük a női versenyekről is közvetítést ad. A lapok és folyóiratok különféle sport- mfgrftiációkat közölnek, leveleznek az olvasókkal, tanácsokat adnak a kezdőknek. Mindez olyan légkört alakít ki, amelyben a nők sportolása természetes és általánosa’“ elfogadott. Mlfitiu Skotimxcv® UcoUo-laz Venezuelában... OkoMvő-rangsor Elkészült és nyilvánosságra hozták a magyar ökölvívók 1975. évi súlycsoportonként! tízas rangsorát. Ezúttal kilencedik alkalommal, kiforrott módszerek, azonos elveit és hiteles versenyeredmények alapján lőtt összeállítva a ranglista. A Heves megyei versenyzők a következő helyezéseket érték el súlycsoportonként. l.egsúly. a. Botos János, 8. Fischer I.ászló (mindkettő Zalka SE). Könnyűsúly: 8. Burai Dénes (Zalka SE). Kis- váltósúly: 3. Juhász László (Pe- tőflbánya). 7. Mustos László (Zalka SE). (Nagyváltósú'y: 7. Bakondi József (Zalka SE). Középsúly: 3. Szálkái Sándor, 7. Schmidt Imre (mindkettő Zalka SE). Félnehézsúly: 5. Tan Gábor (Petőfibánya), 8. Takács János (Zalka SE). Nehézsúly: 4. Juhász Lajos, 5. Lőrincz Karoly (mindkettő Zalka SE). A szakosztályt sorrend élmezőnye a tízes ranglisták alapján így alakult: 1. Bp. Honvéd 119, 2. tj. Dózsa 84, 3. Zalka SE 48, 4. Bp. Vasas 43, 5. Bp. Építők S3. 6. Kaposvári Dózsa 32... 14. Petöjibdnyai Bányász 14- ponttal. 1974-hez képest a Zalka SE egyet előbbre lépett, a Petőfibánya pedig öt he’lyel hátrább került. Az abszolút ranglista 30. helyén található a legjobb pozícióban levő Heves megyei versenyző, a Zalkás Szálkái Sándor személyében. Sportérdekess é gek A motoros világ szakembe- S<e! nagy jövőt jósoltak Johnny Alberto Cecottónak, & 19 éves venezuelai fiatal- I embernek, aki nemrégen az i Európában rendezett motor- 1 kerékpár-verseny 350 ccm-es I kategóriájában világbajnok I' lett. Arra azonban még a 1 legmerészebbek sem gondoltak, hogy a világraszóló győzelem nyomán valóságos 1 „Cecotto-láz” kerítse hatalmába a caracasi tizenéveseket. A Maciuetia-i renülőtéren mintegy húszezer főnyi lelkes fiatal gyűlt össze a világba inok ünnepélyes fogadtatására. A város központjáig vezető 25 kilométeres út két oldalán mámorosán integető. éljenző, zászlóikat lobogtató ezrek köszöntötték Ceco+tót. aki egyenesen Carlos Andres Perez venezueiai államelnök palotáéba hajtatott. A ..nemzeti hős” tiszteletére rendezett ünnepélyes fogadáson, amelyet a tévé egyenes adásban közvetített. a város politikai,' társadalmi előkelőségei is Tne“ielentek. Az elnök oo~ hárítöszöntőiéhen — töHKek "Kart — e szav=Wal fordidi az úidonsült vüá"bniookhnz- — Johnny, a kivételes képességű. csodalatos önfe®ve- íemmri rendelkező sportoló pőidaV^ne legyen országom fiafal«ó«áriak! A laook. fői rétévé a politikai esemőnveket. első oldalon közöl tőle CeCOtlo főr\vkénát és öklömnvi b“*flVVoi számoltak be Venezuela fiának világraszóló győzelméről. Fát ami még ezután következett? Ceontto, a ..Kái- vánv” egvsze-űan ferradnlmnefWfa a fia*-.Icác. q]+öv- kö^őeíf hajviseletét és, mint a ovn-saság, a technika ezirnhóhrma fellendítette p njofcrkoróVnár-üzl^tok forgalmát mő« az eléggé kényes ízlésű oocaoasi lányok is azokat a fiúkat kedvelték ak*k autójuk mellett mo- tOTke-őknán*0! is rendelkeztek. Annak b^tsö pvezzóKe" ülve arra kőn vsze>cf tett*1őket. ho»v esz°v»szett se- ’bes«őrtreo1 szémileHanak. mint eszmó»nrkér>ijk ("'“CO+tO. A ..Ceootto-láz”. ha 1“het jpóg hevesebben tombolt. A két ő<s főj millió lakosé ezvőKVórrf, envhe ézhaüaté fő—á-os tizen ívesei ..moghal- ezv hő-fz-merőrt és szűk Kőrdzsekiért. aművet Ceootto-módra hordanak otthon, utcán, iskolában, szórakozóhelyen, egyszóval mindenütt. A kereskedelem, lépést tartva az igényekkel, „átállt” a Cecotto névvel fémjelzett farmerek sorozatgyártására, amelyért a világbajnok nem kevesebb, mint 50 ezer dollárt vágott zsebre. A fodrászok soha még ilyen óriási forgalmat nem bonyolítottak le. Minden, többségükben sötét hajszínű tinédzser, á la Cecotto szőkére festeti, daueroltatja és hátrafésülten viseli haját. Egy népszerű cigarettáról már Cecotto világbajnokságot nyert motorkerékpárjának képe díszeleg. Számos bazár pedig Cecotto-módon öltöztetett táncoló baijákkal igyekszik profitját növelni. A féktelenül tomboló „ce- cottizmust”, a főváros baloldali érzelmű diákjai, mint a kapitalizmus csökevényét, mélyen elítélik, amely ellen Cecotto hívei hevesen tiltakoztak. Akadtak köztük józanabbak is, akik így vélekedtek: helyes, hogy a politika és az ideológia nem tartozik a sport világába. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy Cecotto kivételes képességei révén, hírnevet' és dicsőséget szerzett fejlődésben levő országunknak és így lett annak első számú nagykövete Európában. .. München. A bajor főváros fociszurkoló galambjai általában az olimpiai stadion tetejéről szokták végignézni a meccseket. A nemrég lejátszott kétszeres BEK-győztes FC Bayern München—Hamburger SV közötti Bundesliga mérkőzésen első ízben fordult elő, hogy az egyik „olimpiai galamb” tevékenyen részt vett a játékban. % Az 50 003 néző általános derültségére, hol a labda után, hol a labda előtt repkedett, majd a kapu előtt „lesállásban” várta a labdát, máskor két játékos összecsapásából ő került ki győztesként, mert elrepült. Egy alkalommal úgy látszott, mintha el akarta volna fejelni a labdát az általános kavarodásban. De volt úgy is, hogy csak álldogált a pályán, mint egy játékos, aki kimaradt a legutóbbi prémiumosztásból. A Bayern csapata végül is, nehéz küzdelem után l:0-ra győzött, mire az egyik hamburgi szurkoló elkeseredetten megjegyezte: — Könnyű nekik, ők tizenketten játszottak és az egyiknek még szárnya is volt... ★ Skóciában egy gyár munkásai körülbelül 280 000 font sterlinget nyertek a totón. Ennek ellenére a tévé képernyőié előtt komor arccal jelentek meg. Amikor a tévé munkatársai megkérdeztek, hozv rrvé-t rém mosolyognak. kijelentették, hogy csak aklmr. ha személyenként 15 font sterling ,.ka- cajnérrzt" kanna. De amikor a rinort befejeződön. az egyik totónv"rtes kijelentette, hnzv belül azért ,moso- lyogtunk!... ★ Oíaszo"szá«ban a foci őrület ínevében úiahb m<w,°nő ödetet azvaRnk ki a (»városok. Az e^Vik Ipmancvobb in"kés-nt-ő nzom khibwínek- hen Tvzí^rná’.-at dobn4t nagy mennyiségben a pi -’"m. O’as’7'’0"ö'’n. közí«rrrt«rt, jiA-r n perrt'’rnk Jin«V f ő-Cí n*l tóKr,_ Tn 1<! Tzn-n. TP-srs rn orrArvI lően női nizszmáknt is készítettek, s azok is igen kelendőek. Az ötletnek olyan sikere van, hogy a nagy keresletre való tekintettel megkezdték a klubszínekben virító pizsamák exportra gyártását is. A népszerűségnek örvendő tifózipizsamák lehetővé teszik, a szurkolók számára, hogy éj jel-nappal emlékeztessék őket kedvenc csapataikra. A világ legidősebb repülő nagymamája, a 83 éves amerikai Marion Hearth, az írországi Shennon repülőtérhez közeledve, a következő rádióüzenetet küldte az ellenőrzőtoronyban: —atlanti-óceáni átkelés után engedélyt kérek a leszállásra! Az engedélyt természetesen megkapta. A leszállás után a repülő nagymama kijelentette, hogy egymotoros repülőgépével már tizedszer kelt át szólóban az Atlanti-óceánon. — 1953-ban kezdtem a repülést, mert válásom .után unatkoztam. Egyébként sohasem féltem ég és föld között — mondotta a riportereknek — ezért még ejtőernyőt sem viszek magammal. ALLAS i A «ömlői ÁFÉSZ szakképzett. vegyesbolt- vezetői állásra Pályázatot hirdet. Jelentkezni ’ehet: Kömló, Fő út 10. sz. alatt. írásban* vagy személyesen. Vízügyi Építő Vállalat felvételre keres jól képzett autószerelőket, továbbá autővíUasssos- sági szerelőt, gépszerelőket ée adminisztrátorokat. Jelentkezni iehet Eger Kistályai út, üzemvezetőnél. Férő beteg melk, képesített ápolót, vagy ápolónőt keresek bentlakássa] két hónapra. „Sür- gők” jeligére az egri hirdetőbe. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ azonnali belépéssé; jegykezelőket és takarítónőket alkalmaz, INGATLAN Maki áron családi ház eladó nagy kerttel. Érdeklődni: Tóth Tibor, Miaklár Egri u. 4. Ostoroson Petőfi út 17. számú ház és két pince eladó. Érdeklődni Eger, Brez- nay u. 19. Garázs bérbeadó. Eger, Pápai Sámuel u„ 1. fszt. 2. Kétszóba-össz~ komfortos kertes családi ház garázs- zsal, sürgősen eladó. Eger, Rózsás-dűlő u. 20. (Bethlen u. vége) Külön bejáratú szoba-konyhát keresek Eger belvárosában „Sürgős” 773” jeligére az egri hirdetőbe. \ Eladó az egri. Cse~ bo kszári-lakótelepen társasházi kétszobásösszkomfortos lakás. .Erkély” jeligére az egri hirdetőbe. Hajdúhe^yen kertes családi ház eladó. Érdeklődni Eger, Tetemvár u. 54. 17 órától. VEGYES Elveszett szilveszter este Egerben autóbusz-pályaudVuíuíj fekete vátV •te fika s/.emelyiga« zolváimyal, iratukkal. Kérem a be- esülettü megtalálót jutassa el a benne *evő címre. Jó állapotban levő dobi elszerelés el«' adó. Makiár. Lenin út 31.___ Megvételre keresek Almória (Oha- uez) elnevezési! gyökeres vagy sima szőlővesszőt. Pécsi János 6500 Baja, Józef Attila u. 25. sz Német juhász kis« kutyák eladók. Kitűnő szülőktől Sas« réti Előd Lobó fiától. Szülők: Sárkányölő Ladi, Hágóhegyi Alex. Ugyanott 20 hónapos tény ész szuka eladó. Érdeklődni lehet szombat, vasárnap Kál. Dózsa Gy. u. 20. sz. __JÁRMÖ E ladó 601-es Trabant. Felső tárkány, Fő út 277. Bartánál. Igényesnek eladó S—100-as személy- gépkocsi. Kompolt, Hámán K. u. 18. sz. egész nap. Üzemképes Volga személygépkocsi és P 10-es motorkerékpár eladó. Eger, Olasz u. 7. 1700-as Opel Record Caraván személygépkocsi eladó. Eger, Dr. Nagy János ú. 14. sz. Érdeklődni mindennap 1? órától. ____________ __ 1978-ban vizsgaköteles 601-es Trabant sürgősen eladó. Érdeklődni Eger, Kertész u. 36. Ipacs. HÁZASSÁG Független 42 éves értelmiségi férfi házasság céljából megismerkedne otthont és minden szépet szerető 160 cm kö- •rüli még gyermektelen karcsú nővej. Leveleket „Szivárvány’' jeligésre az egri. hirdetőbe kérem. LEGJOBB. Lit J (Némsag**’ tbckjwrhRCSISH Lakatos szakmunkást szerszámkarbantartóként és ügyeletes lakatosnak, autóvillamossági szerelőt, targonca- és gépkocsidaru- javításban, gépkocsivezetőket HIAB darus gépkocsira és villástargoncára azonnali belépéssel alka!imt?nnk a Felnémeti Fűrészüzem ben