Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-20 / 298. szám
Vita Eger képzőművészeti élete, - egri képzőműviszsk élete Eger és a megye az elmúlt két évszázad oan annyi mindent kapó t a képzőművészettől és annak társművészeteitől, hogy ez a múlt 67inte megszabja és meghatározó erővel követeli, emeljük magasra jelenünk igényeinek minőségi mércéjét. Azt. hogy milyenek az igényeink, a mindenkori körülmények szabályozzák. A irülmér.yeket pedig ne- li:ik kell megteremtenünk, . ik a jelenben élünk és í zkílkcdunk. Ilyen magitól ások u án szeretnék pasi Levente október 19-i ■ kéhez hozzászólni, előre- ' sújtva rögtön, hogy írá- al teljes mértékben egyetek. Ügy gondolom, hogy elvetett problémák meg- 'ában nem jelentene seéget egv-két sirám el- agzása. így inkább né- iny javaslatot teszek, relive, hogy azok megoldatok. Mint képzőművész, aki éhezi a hivatás minden s 'épségét, jóságát, de előnyben oldalait is, szeretném 'mondani, hogyan látom ger képzőművészeti életének problémáit. Megyénkén jelenleg 15 művész él — egyik sem a művészetből. lem hiszem el, hogy Heves megye ne tudna „el.ar'ani” — munkájuk ellenértékeként — nyolc-tíz művészt. Ügy gondolom, ezt a’aptény- nek kellene tekinteni, e ebből kiindulva lehetne a problémákat megoldani. Legalábbis jómagam minden „bajnak” forrását ebben lá'om. Bár gyűléseinken ez a kérdés minden evben úira és úira felmerül, mégsem jutunk előbbre. Valószínűnek tartom ho°v azért, mert nem működünk megfelelőkénnen együtt a tanácsi szervekkel. Jó lenne pedig, ha ez a probléma megoldódna, hiszen akkor a képzőművészek valóban csak az alkotással foglalkoznának. S ez már önmasában is biztosíték lenne arra. hogy egv_ részt a Heves megyei művészek munkái közelebb kerülnének az országos nívóhoz. más-észt kialakulna egy olyan belső man. amelyik képes e vidék művészeti életé- ek karakterét megteremteni. Oak ígv lehet é-téke annak. ho«v vidéken élni és alkotni nemcsak sriik-s^ges de jó is. Ha esv úi szellemi lég- kön kialakulna talán kevesebb kételkedés és meg- nemór'ós fo«adn4 a kís-ttle- tező új i-ánimátokhoz kan- csolórlá pll-a^ *ka^ ^ Még egyszer; hogy Eger képzőművészeti élete erőteljes, és dinamikusan fejlődő legyen, ahhoz alapvetően szükséges, hogy az itt dolgozó művészeknek biztosítsák a hivatásos művész életkörülményeit. Egerben élünk-dologzunk mindannyian, de nem tudunk eggyéválni igazán munkánkkal, mert nincs művészeti létalapunk. Nem a művészetből élünk — ps-4 dagígia, reklámgrafika és más egyéb munkálkodás adja anyagi egzisztenciánkat. Napi munkánk után fáradtan próbáljuk ugyanazt a minőséget adni, amit nagyon sok más megyében élő művész az előbb említett előnyök seg'tségével produkál. Ez a fárad ság érezhető munkáink bizonyos hányadán. Ez az oka annak, hogy képtelenek vagyunk időt szakítani a szellemi kapcsolatok kialakítására és a művelődésre. amelye*- péd'g a mindennapok szemlélése közben kellene kapununk magától a valós, és változó élettől. Ez ugyanis minden jó művészet alapja és mozgatóereje. El kell ismernünk, hogy munkáinkat olykor jrggal illeti kritika, de erről nemcsak mi tehetünk. Jócskán gátja az elindulásnak, egy minden lehetős-get felmérő, tudatos — művészek és hivatalos szervek által közösen irányított — esztétikai munkálkodás hiánya. Pótolni lehetne például az évek óta elmaradt anyagi támogatást. Mű érméink kicsik és nem felelnek meg mindenben a követelményeknek — nem pó olják a műtermes lakás előnyeit — a folyamatos, elmélyült munkát nem biztosítják a szűk kis szobák. Mi is ’ tudjuk, hogy ez nagy gondot jelent városunknak, de ha nem kezdjük el a hiányok pótlását már ma, akkor szinte behozhatatlan lesz a jövőben Eger és a megye hátránya. Igen, legyen példa Miskolc és Salgótarján! Igaz, Eger évek óta színhelye az akvarell biennáié- nak, de sajnos, ennek jelentősége nem elég ahhoz, hogy pótolni tudná a pezsgő képzőművészeti életet. Szükségünk van egy jól szervezett képzőművészet). csoporttá, alkotókra, akik tartalmas, nívós művekkel fellendítik a képzőművészeti közéletet. Ehhez nekünk művészeknek is hozzá kell járulni. Rendezve sorainkat, tartós, állandó jó kapcsolatot kell kialakítanunk a hivatalos fórumokkal. Egyéni képességeinket maximálisan fölhasználva, közös érdekeket és célokat kell szolgálni, olyanokat, amelyek a közművelődést előbbre viszik, /.z eddigiekhez mérten gazdagabb és sokrétűbb művészeti programot ke.I végiggondolnunk, s e programot művekkel kell támogatnunk, hogy tényleg pezsgőbbé tegyük Eger képzőművészeti életét. Ehhez azonban szükséges egy olyan helyiség (és egy hozzákapcsolódó szerény intézmény), amelyben nemcsak kulturális és politikai kiállításokat rendezhetnének, hanem ipari, vagy kereskedelmi kiállításokat is. Fel ve ódik az a gondolat is, hogy talán jó lenne, ha a városi tanács környezetfejlesztéssel foglalkozó üléseire művészeket is meghívnának, hiszen ha a képzőművész is beleszólhatna abba, hogvan lehet a várost még szebbé tenni, akkor szorosabbá válna a művész és a közönség kapcsolata is. Bár csak a magam nevében beszélek, meg's úgy érzem, bizonyos tekin etben többek problémáit is feltártam e néhány sorban. BALOGH LÁSZLÓ képzőművész W■■ «; gur 31 '> December 20-án fejezi be éves tervét a Hit — f P iPI 1R 31 »t P • s0pron; Szőnyeggyár. Idén 2,9 millió négyzetméter szőnyeget és bútorszövetet gyárt. Az év végéig 10 ezer négyzetméterrel több szőnyeget, illetve lakástextiliát állít elő eredeti tervénél. (MTI fotó — Matusz Károly) KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A gipssang TÖBB ÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ ELENTKEZÉS: Heves megyei Tanács Építőipari Vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Eger, Klapka György út 11. gp Mimim U75. december 2D., szombat Varjú Péter, a tanyai tanító már ősz óta töprengett azon, hogy karácsonykor milyen ajándékkal lepje meg a húgát. Ezek Budapesten laktak. Egyre több szívességet/tettek neki, s ő az ajándékkal ki akarta fejezni, mennyire szereti őket, miiyen nagyra tartja rokoni kedvességüket. Két évvel ezelőtt vitt nekik egy söröskészletet — kancsót és poharakat —, tavaly meg egy kínaezüst cigarettatárcát. melynek födelén egy ló ágaskodott. Mit vásároljon az idén? Nehéz volt ezt eldönteni. Voltaképp kevés dologgal lehet meglepni az embereket. Arra gondolt, hogy majd vesz még egy söröskészletet vagy még egy cigarettatárcát, végre k -:to is elfér a háznál, de er *51 a tervről letett. Az ünnepek e’őtt pár nappal fölutazott Budapestre. Sorra járta az üzleteket, keresett valami megf lelő ajándékot. de nem talátt. A kereskedők telebeszélték a fejét, ide-oda ráncigálták, körülhízelegték és lemosolyogták, ő azonban csak állt a sok holmi között, soványan, mint a piszkafa, garádicso- san nyírt, fölfelé fésült hajával, tűnődött, nem tudott választani, bocsánatot kért és egy másik üzletbe nyitott, így csetlett-botlott, határozatlanul. A karácsony előtti napon délután, amint a Rákóczi úton kóválygott, a kirakatokat bámulva egy izmos, tagbaszakadt „behúzó”, aki télikabátban leste künn az utcán a vevőket, észrevette ezt a cingár, tétova vidéki emberkét, s szelíd erőszakkal betuszkolta a boltba. Ott egy gipszangyalt mutatott neki. — Gyönyörű! — kiáltotta a tanító, az önkéntelen elragadtatás hangján. Aztán föltette csíptetőjét is és úgy nézegette » gipszangyalt. A gipszangyal nagy volt. akkora, mint egy tízéves leányka. kezeit imára kulcsolta, szemét az égre fordította és mosolygott, oly édesen mosolygott, mintha nem is gipszből, hanem süvegcukorból faragták volna ki. A tanító a szűk homlokát ráncolgatva visszamosolygott rá. A kereskedő és a segédek is mosolyogtak, hogy a gipszangyal, mely már régóta a nyakukon porosodott, s a tanító, ily szerencsésen egymásra talált. Huszonöt pengőre tartották. — Nem lesz drága? — kérdezte. A kereskedő és a segédek viharosan tiltakoztak. Máris csomagolták, hogy hazaküldjék. A tanító sietve fizetett — szeretett hamarosan túlesni a kellemetlen dolgokon —, de minthogy nem bízott a pesti emberekben. inkább maga vitte haza. Kebléhez ölelte a gipszangyalt és úgy botladozott vele a nines utcákon, közben pedig állandóan reszketett, hátha összetörik a szobor. De nem történt semmi baja. Szállójában kicsomagolta, letette a padlóra, és hosszan bámulta a homályos villanyfényben. \ ginszanr-’al most is mosolygott szttuoédcsen és tmelvft'en, de a mosolyával együtt valami nagy-nagy sz&Vakáció Küszöbön a téli szünet, a vakáció! Reméljük, megembereli majd magat az időjárás is, és szép telünk lesz az elkövetkezendő he ekben. —- Várod-e már a vakációt? — Várom nagyon: Megaztá.n a szép téli havas időt! — Mivel töltőd majd a vakáció.? A hetedikes Jóska gyerek gondolkodik, látom az arcán, hogy nincsenek előre kigondolt tervei. — Mégis! — Bejárok majd az úttörőházba, sokat olvasok, mert szeretek olvasni, a téli szünetben ráérek majd tv-t nézni is.. Megazlán moziba járok... , Meglep a válasz. Ezért — csak úgy a biztonság kedvéért — megkérdezek még három ismerős gyereket: mit kívánnak-csinálni a vakáció alatt. Jól sejtettem! A válaszok között alig-alig akad egy-egy óhajtás a szép téli havas túrákra, a hócsatákra, a sízésre, a ródlizásra. E őszedem a napokban szerzett friss információkat, amelyek enyhén szólva meghökkentőek: Pontos felmérések alapján például megállapították, hogy az iskolába járó mai gyerekek átlagosan — tanítási idő alatt — napi 20 percig tartózkodnak mindössze szabad levegőn. Az egyik szakember erről így nyilatkozik: — A gyermekkorban rájuk kényszerített mozgáshiány az életben már sohasem pótolható. A levegő, a mozgás hiánya elsatnyítja az izmokat, erősen gyengíti a szervezet ellenálló képességét. Ugyanakkor bebizonyították azt is, hogy a rendszeresen sportoló, sokat mozgó felnőttek háromszor kevesebbet hiányoznak a munkából, mint társaik. Nem véletlen tehát, ha egyes tőkés országokban a gyáros csak akkor veszi fel a munkást, ha aláírja a nyilatkozatot, amely szerint rendszeresen részt vesz a munkahelyi testedzésen. Ezek az urak ugyanis tudják, hogy a torna, a mozgás után következő két-három órában a munkások munkateljesítménye sokkal gyorsabb. Tehát nyereség nekik a látszólagos időveszteség. — Tovább beszélgettünk az egyik nyolcadikossal: — Te napi 23 órát föl'esz zárt helyen? — így szoktam meg! Ha sokat gyalogolok, fáj a bokám. .. — Van szöges talpú bakancsod, hátizsákod? Nevet és úgy néz rám, mintha nekem kellene szégyellnem magam a kérdés miatt Később régi telek, karácsonyi vakációk jutnak a* eszembe. Napok, amikor úgyszólván reggeltől estig szán- kóz'unk, faku'yáztunk a jégen és este már a tóra jött értünk hazakiabálni minket anyánk. — Egész nap kint csavarogtok! És jól kifáradva, kipirult arccal indultunk hazafel A Itt a vakáció most is! Pedagógus és szülő gondja legven a szobához szokott gyerekeket ínra a szabadba, a levegőre szoktatni. Legalább most pótoljanak valamit a mulasztottakból. Szalay Istváa szágba viszi el a nézőt. A háborútól sokat szenvedett, leromlott Nápolyba. 1943. szeptember 8 án indul a film cselekménye. Ezen a napon írta alá az olasz kormány a fegyverszünetet a szövetségesekkel. A hír hallatára a nápolyiak azt hiszik, azt remélik, véget ért a háború, véget értek szenvedéseik, megszűnnek a bombázások, életük visszatérhet békés medrébe. Ám néhány órával a fegyver- szünet kihirdetése u‘án a náoolvi náci parancsnokság elrendeli egy fiatal livornói tengerész kivégzését. A főszerepekben Gian Maria Volontet. Lea Massarit, Jean Soréit láthatjuk. 22 20. Nápoly négy napja OLASZ FILM Az 1962-ben készült film a II. világháborús Olaszormorúságot is árasztott, mint az ízléstelen gyári holmik, melyek a művészekét akarják utánozni. A tanító elszomorodott. Félt, hogy túl fizette és becsapták. Félt, hogy sógorának, meg a húgának nem fog tetszeni. Félt, hogy nem tudják majd hová tenni, hiszen lakásuk telistele van csecsebecsékkel, tavaly egy szobrot is vettek, igaz, hogy az csak egy öreg szakácsnőt ábrázol és sokkal kisebb, mint ez. Egyelőre a gipszangyalt letakarta az ágyterítővei, hogy ne is lássa. Ez volt az ő rendszere. Nem szeretett arra gondolni, ami kellemetlen. Magára se igen gondolt, csak fölkelt és lefeküdt, dolgozott és pihent, élt. Nyáron valami mérges bibircsók nőtt az álián. Akkor hetekig nem nézett a tükörbe, mindaddig, míg a bibircsók le nem száradt, s szentül meg volt győződve hogy a bibircsók azért mű., el, rr.srt figyelemre se méltatta. A gipszangyal azonban nyugtalanította. Hol levette róla az ázvt^rítőt. hol megint ráborította. Egyszer tetszett neki. másszor num tetszett Még éjszaka almából is i fölkelt, hogy megtekintse. Akkor megint nem tetszett neki. Reggel azonban kisütött a nap. Akkor megint tetszett neki. , — Ha nem mosolyogna — mondogatta magában —, akkor nem érne ennyit. De mosolyog. Olyan édesen mosolyog. Ebbe aztán meg is nyugodott. Karácsony estéjén maga vitte rokonaihoz, titokban, anélkül, hogy látták volna előzőleg, a karácsonyfa alá állította. Amint sógora meg a húga megpillantotta az ajándékot, kissé elmosolyodott, de kissé meg is döbbent. — Milyen kedves vagy — mondogatták. — Köszönjük, nagyon köszönjük. De miért vered magad ilyen költségbe. — Tetszik? — kérdezte a tanító. — Nagyon szép — biztat- gatták, de nem néztek a gipszangyalra, mely a maga gyári ízléstelenségével, mintha elsötétítette volna a karácsonyi gyertyák vidám lo- bogását. — Az a szép, rajta, — szólt a tanú-ó zavartan —. hogy olyan édesen mosolyog. (Folytatjuk-)
