Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-20 / 298. szám
MA© HtOILEYAftMI. EGVESUUE7EKII kl MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA 2XV2. évfolyam. ÄflSAs 89 P0ÍLLE1B 1975. december W., ssonaibag Törvény a Jövő évi állami költségvetésről Befeiesí® munkáját sie ©rszásgywlés téli üléffyffika Péntekem déJeíőtó a Parlamemíbeja folytatta munkáját az országgyűlés téli ülésszaka, vett a tanácskozásom Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának ffltaöke, Lázár György, a Mimisztertamáes elnöke, Ácséi György, Apr® Antal, Sisak« Sete, Stock Jemfi, Huszár Halvám, Németh Károly és Sarlós István, az MSZMP Politikai lSiaottságáwak tagjai, továbbá a Központi Bizottság titkárai, valamint a kormány tagjai As emeleti páholyokban helyet foglalt a Budapesten akkreditált diplomáciai testület több vezetője és tagja. Aa illést Péter János, aa országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Bejelentette: aa «8- Cogadott napirendnek megfelelően hozzálátnak a Magyar Népköztársaság 1976. évi állami költségvetéséről szóló törvénytervezet megvitatásához. Ezután Ealuvégi Lajos, pénsügy- aateísateff tartotta meg expozéját. Faluwégi La job begséde Bevoetiijébem elmcsadte, hogy az 1976. évi költségvetési javaslat az ötéves és ma éves népgazdasági terv céljaival összhangban, azokkal párhuzamosan készült Az előirányzatok kialakításakor az idei év gazdálkodásának elemzéséből indultak ki. Figyelembe vették az országgyűlésen és annak bizottságaiban az elmúlt időszakban elhangzott felszólalásokat is, amelyek általában megértéssel fogadták, helyeselték költségvetési politikánkat, de bíráló megjegyzéseikkel sokszor számon kérték az eredménye, sebb, takarékosabb gazdálkodást 1975-ben gazdaságunk a tervezett ütemben fejlődött, a társadalmi termelés várhatóan 5,5—6 százalékkal, sí nemzeti jövedelem 5—5,5 százalékkal nő. Biz a növekedés 6 százalékkal nagyobb állóeszköállománnyal valósul meg, miközben az anyagi termelésben foglalkoztatottak száma csaknem változatlan. Az ipari termelés várakozásaink szerint alakul, ősz. ezesen 6 százalékkal bővül. Legdinamikusabban ^ a gép- és vegyipar fejlődött. A tervezettnél jóval alacsonyabb a növekedési ütem a kohászatban és a könnyűiparban. Korszerűsödött, a gyártmány összetétel, bár e téren a fejlődés a lehetségesnél lassúbb volt. A vállalatoknál megvalósult szervezési és takarékossági Intézkedések nyomán némileg csökkentek^ a termelési költségek és nőtt a nyereség A népgazdaság szí- gorúbb mércéjével mérve azonban a gazdasági hatékonyság gyorsabb javulására lett volna szükség. A mezőgazdaság termelése, s kedvezőtlen nyári időjárás miatt csak egy százalékka’ haladta meg az előző évit A lakosság élelmiszerellátása kiegyensúlyozott volt, kivitelre azonban mind növényi mind állati termékekből kevesebb jutott. Legfőbb nép- gazdasági gondunk az, hogy erőfeszítéseink ellenére sem sikerült számottevően javítani a nemzeti jövedelem termelésének és felhasználásának összhangját Ismert, hogy íscz elmúlt években a külkereskedelemben jelentős árveszteségek érték népgazdaságunkat A világpiacon értékesítési nehézségek voltak, fontos exporttermékeink ára nem emelkedett olyan ütemben, mint az általunk importált cikkeké. A gazdasági főleg a termelés mennyiségi egyensúly javulását az is nehezített», hogy a nemzeti jöved“’em belföldi e’osztását nem igazítottuk elég következetesen lehetőségeinkhez. A betold* felhasználás — a felhalmozás és a fogyasztás , SMyó áron számítva •= a nemzeti jövedelműéi gyorsabban növekedett. A vállalatok beruházási kedve változatlanul bizakodó. örvendetes, hogy nőtt — a gépek, ezaa belül is a szocialista országokból származó gépek — vásárlása, mivel. a vállalatok jobban szívükön viselik a gyorsan megvalósítható és hamar megtérülő korszerűsítéseket. A nemzeti jövedelem felhasználásának legnagyobb része, a lakosság fogyasztása, amely mintegy 5 milliárd forinttal haladja meg a tervezettet. Gazdaságunk változatlan lendülete, eredményei megmutatkoznak i a költségvetés gyarapodó bevételeiben. Az államháztartás helyzetét azonban meghatározza a tervezettnél nagyobb belföldi felhasználás is, ezért a kiadások meghaladják a bevételeket. A hiány az 1974. évihez közel álló, de a tervezettnél kisebb. Nehézségeink is nyilvánvalóak, de mutatkoznak már a kedvezőtlen hatások leküzdésének jelei is. Falüvégi Lajos továbbiakban rámutatott, hogy az új ötéves tervidőszak elsó esztendejének gyakorlati feladatait azokból a társadalmi és népgazdasági törekvésekből határoztuk meg, amelyeket a csütörtökön elfogadott törvény tartalmaz. A népgazdaság erőforrásait 1976- ban a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődésének megalapozására, a társadalmi termelés hatékonyságának fokozására, az export mennyiségének növelésére, minőségének és szerkezetének, egyszóval gazdaságosságának javítására kell összpontosítanunk. Ezt szolgálják a terv irányszámai és közvetlenül kijelölt feladatai, valamint a vátlalati döntéseket befolyásoló közgazdasági srabályo(Folytatás a 2. oldalon) Kubűti pártkongresszus „Történelmi győzelem születettf a szocialista Kuba megvalósult!1 KóHér !áno% felnsólalásm IMS A Kubai Kommunista Párt első kongresszusán csütörtökön délután megkezdődött a Ülése ftaríGtfc Heves megy® tan*e*a Két aaplreRáet vitattak meg JeMentés a SV, ötéves terv t®»j@sii9ésér©Q Év végi hajrá van egész közéletünkben: még javában tartott az országgyűlés, amikor annak harmadik napján, pénteken délelőtt összeült Egerben a megyei tanács is. A tanácstagokat és a vendégeket 1975 utolsó megyei tanácsülésén Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke köszöntötte és máris egymás után peregtek a napirendek, hangzottak el a hozzászó’ások, emelkedtek szavazásra a kezek. Végtére is milyen napirendek voltak azok. amelyek fölött döntenie kellett a megyei tanácsnak? Nos, az egyik, talán a legjelentősebb az volt, amelyet dr. Hortobágyi István, a tervosztály vezetője terjesztett be és ez pedig arról szólt, hogyan teljesítette , Heves megye azokat a tervfeladatokat, amelyeket maga elé tűzött. Az írásos beszámoló, a szóbeli kiegészítés, az elhangzott vita egyaránt azt igazo’ta, hogy amint az egész országiak. úgy' Heves megyének sincs szégyenkezni valója: egészében véve ered. ményesen zártai a TV. ötéves toenrsA &, tóm, tény és adat közül most csak egyetlen egyet erre illusztrálásként: ebben a terv- ciklusban négyezerrel több lakást adtak át a megyében, zömükben a megyeszékhelyen, illetőleg a városokban, mint a megelőző tervidőszak alatt. Joggal állapíthatta meg a tanácsülés, hogy soha ilyen dinamikus fejlődésen keresztül nem ment át még Heves megye, mint az elmúlt ötéves terv ideje alatt. A további napirendek keretében olyan kérdések kerültek megtárgyalásra, mint például Kántor Imrének, & pénzügyi osztály vezetőjének beterjesztésében a megye tanácsi szerveinek 1980-ig tartó középtávú pénzügyi terve, valamint a jövő évi költségvetési és íejlesz'ósi alap javaslata. Dr. Hortobágyi István másodszor is szerepelt a tanácsülésen, azokról a tapasztalatokról számolt be az előterjesztés, amelyek a várost* és a vonzáskörzetükbe tartozó községek fejlesztési terveinek összehangolásából adódtak. Na figyelemmel hallgatta a tanács dr. Pápai Gyulát, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkárát, aki az írásos anyagot beterjesztve arról szólt, hogy a tanács jogi és igazgatási bizottságának milyen tapasztalatai vannak a tanácsrendeletek végrehajtása és a lakosság érdekeit széles körben is érintő jogszabályok érvényesüléséről. Ugyancsak dr. Pápai Gyula terjesztette be a megyei tanács jövő évi munkatervét, jóváhagyás végett, majd indítványokra, előterjesztésekre és személyi ügyök megtárgyalására került sor. A lastógyei tanács tagjai! a beterjesztett javaslatokat, indítványokat a megfelelő vita után jóváhagyták és azzal az érzéssé! búcsúzhattak az idei esztendő utolsó tanácsülésétől és egymástól, hogy az 1975-ös esztendő az eredményes munka éve volt Heves megyében is. És ezekben az eredményekben ott vaa a tanácstagok, a tanács minden dolgozójának esorgo® munkája la. I«, íf0wteW központi bizottság beszámolója feletti vita és sor került több testvérpárt képviselőjének a felszólalására. Hosz- szan zúgott a taps, amikor Ramiro Valdes, a Kubai KP PB tagja, az ülés soros elnöke bejelentette, hogy Kádár János, az MSZMP KB első titkára következik felszólalásra. Tisztelt Kongresszus! ' Kedves elvtársak, elvtársnők! Mindenekelőtt őszinte kö- szönetemet fejezem ki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, valamint küldöttségünk nevében a Kubai Kommunista Párt első kongresszusára szóló meghívásért, a testvéri fogadtatásért. Engedjék meg, hogy átadjam önöknek, kongresszusuknak, az önök személyén keresztül minden kubai kommunistának, a szocializmust építő kubai népnek a magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép forró, testvéri üdvözletét és őszinte jókívánságait. Kedves elvtársak! Tizenhét évvel ezelőtt a felkelt nép győztes forradalma nyomán szárnyára kapta a hír és megismertette az egész világgal Kuba nevét. A világ minden haladó embere tiszteli és becsüli azokat a forradalmárokat, akik a kubai függetlenség apostolának, Jósé Martinak igazi örököseiként szembeszálltak a gyűlöletes Batista-rendszer- rel. Kuba legnagyszerűbb fiai, a Moncada-laktanya meg- ostromlói, a Sierra Maestro. hősei, élükön Fidel Castm elvtáseeego © Sfe-magasló vezetőjével, SrSkz ' beírták nevüket hazájuk, latin-amerikai földrész és . nemzetközi munkásmozgalo. i történetébe. A kubai nép ügyéért, az általános emberi haladásér: sok kiváló harcos ontotta vé rét, áldozta életét. Közötti: olyanok, mint Che Guevoí Camüli Cienfugeos elvtőrsa! akiknek alakja örökre a sze badságért, a forradalomé vívott küzdelem jelképe ms rád. A Kubai Kommunista Pái első kongresszusa Fidel Cairo elvtárs átfogó, elvi, nyí. és bátor beszámolója nagyszerűen összegezi a kuba forradalom történelmi vívmányait és tapasztalata* amelyeknek nemzetközi jc lentőségük van. A kubai nt hősies, kitartó harcban visszaverte a jenki imperial! mus beavatkozási kísérlete kudarcra ítélte a fegyver« akciókat éppúgy, mint a d- lomáciai és gazdasági biok. dot és kivívta, megvédte ; igazi nemzetközi független? get. Kivívták a munkáso tály hatalmát, megszűntet! a kizsákmányolás mindé formáját, lerakták a szoci lizmus alapjait. Sikeresen folyik a népi hatalom szerve: nek kiépítése, a szociális: állam fejlesztése. A forradalom átalakítót az ország arculatát. Kút alig több mint fél évtize alatt hatalmas utat tett me, évszázados mulasztásokat pótolva, elmaradott félgyarmav sorból a fejlett ipar és a mezőgazdaság megteremtéséne útját járó országok közé lé pett. Tört éne! mi győseSem ssfi= Setett: a szocialista Kaiba Hsegvaiéssalti A kubai forradalom küK leges történelmi jelentőséc abban van, hogy az amerik földrészen elsőként jelez: részvételével, határozott a lásfoglalásával erősíti a ? el nem kötelezett mozgalon imperialistaellenes vonásait. A kubai forradalom tapasztalatai tovább gazdag! tották az osztályharc elmék tét és gyakorlatát. A Kub: Kommunista Párt példája : igazolja, hogy a párt a legne hezebb körülmények közöt is képes győzelemre vinni c. forradalom ügyét, ha marxista—leninista elvi politikát folytat, ha szorosan össze forr a tömegekkel, és a testvérpártokhoz internacionalista kapcsolatok fűzik. A Kubai Kommunista Pár* elsó kongresszusának dóka mentumai, a párt program nyilatkozata, az ország szocialista alkotmányának tervezete arról tanúskodik, hogy Kuba történelmileg halad a társadalmi felemelkedés, a szocializmus építésének útján. Meggyőződ esünk, hogy a kongresszus új szakasz kezdetét jelenti a kubai forradalomban, s az önök sikerei tovább erősítik a haladás, t SS’s^eQás & ,