Népújság, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-12 / 265. szám
M Variációk egy t'^izinalnizói'u" Gondolatok egy kiállításról Lakatos József kiállítása 82 Egri Kisgalériában látható november első felében. Amikor az. anyagot; körbejártuk, vegyes érzéseink támadtak. nyugtalanítóak. A vegyesaseg érzése annak okán us keletkezhetett, hogy sokfajta próbálkozást, sokszínűi gondolati és érzelmi munkát véltünk felfedezni. Azt gon dőltük, hogy ez a művész inás fegyelemmel dolgozik moitotypiáirr mást akar, ami - kor — talán emlékezetből — Kodályról fest portrét, es megint mást éreztet' velünk, amikor papírt ragaszt, hogy a játékos sgraffitot megmutassa nekünk Aztán hirtelen, csaknem meghökkentés- ként linóban is és olajban is variációkat kapunk egy csiz- gnahúzóra Ekkor kezdtünk jobban odafigyelni. Mi az oka annak, hogy az a művész, aki szemmel láthatóan szerelmes a megmunkált fába, a deszkába. a kerítések elszürkült anyagába az formai játékot űz, nem. is • rossza l a csizmahúzóval?? A töprengés kétszer is, háromszor is végi gsétáltatta velünk a tárlatot, amíg ügy érteztük érzéseink és- gondolataink is a helyükre billenlek. Ez a művész benne él s falu mindennapjaiban. A falusi utcák öreg házain láthatta eddig is nagyon sokszor. és bizonyára ma is látja ezeket a megszürkült, esőtől félig agyonvert deszka építményeket, fafaragásokat, amelyek oly nagy hatással vannak a szemlélődő hajlani ú emberekre. Nem nehez beléjük, látni az összeillesztett deszkákba az arcokat, -amelyek szigorúan vissza tudnak nézni, olykor riadtan is. hiszen annyi minden mendemonda járja a falvakban. Az Üvöltő kapufélfa talán iszonyatot igyekszik kelteni, a Maszkon is mintha ez az élmény ismétlődne még. A Kapukompozició viszonylagos nyugalmat takar, -a Böszörményi kapu ugyancsak arról győz meg, hogy a deszkák aprólékos végigül - gyelese. ilyen ábrázolásban való felhordása nem véletlen; ez itt nemcsak téma, nemcsak forma egy viszonylag egyéni témához, hanem sűrű élmény hordozója: egy világ kér itt szót, az a világ, amely egy nyírségi, vagy hajdúsági faluban egy lassú és elélmélkedtető séta során tapasztalható meg, vehető fezre a múló időben.- A kiállításnak ez a „deszkás része” — beleértve a két csizmahúzós variációt is — -egységes, sajátos külön világ, amit még akkor is értünk, ha ebből a tájból riasztóan kiugrik, bár színekben és formai rokonításban 20 00; Győrben kérték Kívánságműsor a Magyar Vagon- és Gépgyár dolgozóinak kérése alapján. Az önök kérték 'kíván.-ágműsor ezúttal Győrbe látogatott, ahol a Magyar Vagon- és Gépgyár 20 ezer dolgozójának kívánsága szerinti műsort készítetek. A műsorban megismerkedünk a gyár legérdekesebb üzemcsarnokaival, do’.go- zóival Horváth Jánosba műsor riportere/ 18 -beszélgetésben Igyekszik bemutatni a gyárat, s érdekes embereit. A dolgozók nemcsak sa^át nevükben kértek műsorszámokat, hanem munkatársaik. brigádjuk - kívánságát tolmácsolták. A sokféle kérés változatos,’ szórakoztató műsort vígér. QSJmm ma, november l? . saer«fak idetartozik, a Ne lőj! feliratot viselő, nagyon, is pateti- kus, nagyon is direkten agi- tatív kép. Megváltoztatja, töri «méla a kiállításnak a hangulatát sok más alkotás is. A Fák; gyökerek a léleknek egy egészen más tartományába vis5 el, a bonyolultabb megelese. két érzékelteti; a színekben és a kettéosztottságban mintha a tudati es a tudat alat t világ mérkőzne. Ehhez képest a Kékszürke motívum, vagy a Narancsszürke motívum zárt formai rendjévé'; illusztratív megjegyzéskei h fogható csak fel. Vagy ittvan például az Egy élet. A viszonylag nagy méretű képen az anyóka feje látható; átlósan szembe neki egy kicsiny templonmblak és azonkívül csak a templom- sárga fala. Még oldalvást se kell fordulnunk, az Egy élet mellett ott a Régi temető című alkotás, ügy erezzük, nünden érzelmi motiválás nélkül. A Fejfák sem mondanak sokkal többet, Alkotni mindenki lelki kényszer hatasara kezd. Újrateremti magában azt, amit egyszer, vagy sokszor megélt, Ez- rendjén is van. De nem minden alkotás sikerül, vagy legalábbis nem minden alkotás egyenértékű. Ezt már a kiállításra kerülő anyag felülbírálásánál el. kell döntenie, művésznek, rendezőnek. nem utolsóí>orban a zsűrinek. Aztán a kiállítást, ha az egyéni, meg kell szerkeszteni. Valamilyen elv szerint el kell igazítani a nézőt, hogy jól érezze magát a tárlaton. Eis odajusson élményében, ahova a művész kalauzolja. Ez a kiállítás néhány eleven élményt adó táblán kívül azzal is foglalkoztatott bennünket, hogy a közönség és a művész kapcsolatának ilyen szempontjaira is felhívjuk a figyelmet. Egy művész egységes anyagot, egységes képet adjon magáról egy alkalommal és azt is , lehetőleg érzelmi és értelmi- okoknak jól alárendelve. És itt nem lehet mentség a túlzott szigor, vagy a tül - zott művészi alázat. Ha a témák szerények, legyen annál előkelőbb annak foglalata. átgondoltabb a táblák egymás mellé állítása, egymásra való hatása. E kiállítás némely részében ellenpéldák lógnak a paravánokon. Farkas András Vit»; Mi van a zsákutcában? 1; l A Népújság mindig nyújt valamilyen meglepetést az olvasónak a művelődés témakörében. Reggelente kíváncsian nyitjuk ki a postaiadat és azonnal a művelődést „leleplező” oldalt keressük. s rendszerint nem hiába. Az ember akár kívülálló, akár beavatott, igyekszik magaeva tenni a lelkes és elkeseredett, az aggódó es biztató, a feddö es dicsérő, a tanácsadó es kioktató cikkeket, azonosul- ö akar az újságíró harcias hevével, de valamilyen megmagyarázhatatlan hiányérzete támad minden alkalommal. A „Van-e kiút a. zsákutcából?” végre megvilágította azt, ami eddig a művelődésről szóló fejtegetésekből hiányzott: a kiutak a megoldást, a követendő irányt. Igaz, hogy ez az első próbálkozás még sikertelen, mert az újságíró által meg találtalak vélt megoldás, ha ném is . zsákutca, de útszűkületei és sebességkorlátozást jelző táblákkal van tele. Hangsúlyozzuk: «óm. * cikkekkel vitatkozunk, ha- nem a szemlélettel, a ben- nük közölt problémákra azoknak . kell válaszolniuk, akiket közvetlenül érintett A közművelődés területe soég a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1974. márciusi határozata előtt is, a kulturális kérdésekkel bármi módon foglalkozó számára több volt, mint a művelődési otthonok tevékenysége. A közművelődés magába foglalja az ismeretek terjesztését. a színházak, a mozik előadásait, a koncerteket, a kiállításokat, az amatőr művészeti mozgalmat és más kiscsoportok tevékenységét, a könyvtári és a múzeumi hálózat szolgáltatásait, a tömegkommunikáció ilyen irányú hatásait. Népművelőink: a TIT aktívái. a könyvtárosok, muzeológusok, a művészeti vezetők, a klub- és kiscsoportvezetők, a film- forgaimazök, a művészek és a művelődési házak igazgatói vagy munkatársai dolgozhatnak intézményeikben; de a lakóterületen és a munkahelyi közösségekben is. Sőt. ez utóbbi formák erősítésére biztat minket a párt határozata. Éou varos, épp közién közművelődését nap- jóinkban már nem lehet a művelődési, otthon felnin belül vizsgálni! A jnjvflMósi otthon hétózat elavultsága, rossz káderhelyzete nem egyedi probléma, amit a Népújság a pétervásári művelődési házról ír, megyénk sok hasonló intézményére igaz: „A hanyatlói! jelei régebben jelentkeztek... az egyik igazgató ment, a másik jöti... a művelődési otthontól valami mást, valami sajátosat várnak (t. L: a lakosság) ... a gondokért elsősorban a kapkodó, az olykor szakszerűtlen, s nemegyszer rutinhianyban szenvedő vezetés a felelős...” A fentiekben az újságíró alap igazságot fogalmazott meg, a levont következetetese azonban mar téves; „Végleges megoldást az jelentene, ke függetlenített igazgatót, és művészeti előadót .. alkalmaznánk ” Te hát még egy függetlenített népművelőt egy olyan intézményhez, ahol már dolgozik egy függetlenített ember, e ha ezután, se menne a művelődési otthon, akkor megint egyet... Egyszer aztán a függetlemtés kiterjedhet majd az intézmény látogatóira is! Komolyra fordítva a szót: a függetlenitések fokozása, áss új és új állások létrehozása nem oldja meg művelődést otthonaink gondjait1. Valami mást, valami sajátosat vár a lakosság a művelődést otthontól — írja az újságíró a fent említett cikkben. De mit?! Baj van a heveri járás! művelődési otthon, hálózató - val — állapította meg egy korábbi szakfelügyeleti . el ■ lenórzés. De miért?! Nem szabad pontozni a művelt-' séget, másképp kelt csinál - mi a szocialista brigádok vetélkedőjét — írta- a Népúi- ság október 9-én. De hogyan?: Mintha az újságíró és a szakfelügyelő idegen volna: feltárom a bajt, de a mtt, miért és hogyan kérdése nem rám vonatkozik. Erre maid fe!elienek az illetékesek. esetleg hozzanak létre eev új státuszt, függetlenítsenek néhány embert a problémák, megoldására. A mit. miért, hogyan kérdését azonban nekünk kell megoldani. Erre kötelez minket a közmüvelődés-poUti- Icai határozat is. Az emberek számára vf Tagos, hogy mit kapnak a moziban, a könyvtárban, a múzeumban, a kioltáson, a színházban- és a TTT’-ben. A művelődési Ijazak esetén már nem Qyen egyértelmű a helyzet, mert ezek mindent csinálnak, minden formát kipróbálnak, , s mindig azt hiszik az intézményvezetők, hogy megtalálták az igazit, pedig a formák csak újszerűségükkel, hatnak es csak átmenetileg. Népművelőink legjobbjai már nagen tudják, hogy a művelődési otthon típusú intézmények válságát nem a formák, variálása, és az újabbnál újabb ötletek' . kiagyalása • oldja meg. Művelődési: otthonaink hibát és eredmenyei egy for mák. nincs — vagy rso.k elvetve van - sajátos profiljuk Igaz hogy sok helyen megkísérelték egyik-másik művelődési forma kiemelését, de ezt legtöbbször nem a helyi hagyományokra, , a lakosság igényeire,. hanem -a pillanatnyi intézményvezető hobbijára építették. Sajnos, még nem tartunk ett. hogy' művelőd es, -otthonainkat sajátos '„tájjellegű” kultúrájuk alapjan megkülönböztethetnénk. Pedig eok kai jobb lenne, ha komplex módon -az egyikben a folk kór, a másikban a szocialista. brigádok, a harmadikban a hobbikörök találnának otthonra A komplex módszer alatt azt értem, hogy minden művelődési formában az alapcélkitűzés érvényesülne, . nem a forma határozná meg a legjobb művelődési formák kialakíts sát A sajátos arcélképzés miatt nem kell féltenünk művelődés' otthonainkat an egysíkúság veszélyétől, mert a jelenlegi formakultusz csak gúzsba köti a fantáziát. állandósítja a már régen elavult, az emberek számára érdektelen kínálatainkat. Jó lenne tudni, bogy megyénk népművelői miként látják a mit? miért? fe hogyan? problémáit Pétervá- sárán. és a megye sok más helységében beszélgethetnénk erről a népművelőkkel: a művelődési ház igazgatójával. a könyvtárossal, a mozi üzemvezetővel, az ismeretterjesztő vagy művészeti. vezető pedagógussal, . a szaktan folyamot tartó me ^tógazdasági mérnökkel. az egészségügyi felvilágosfJásj végző orvossal es védőnővel, a snortvezetővél. a ta- n a'^elnökkel, a párttitkárral. lés még sokon) mind „fűngetlmró^e” vannak a közművelődésért. Ballner Károly a megyei tanács vb közművelődési csoportvezetője PIER PAOLO PASOLINI*: A folyó partján még alig voltak fürdőzők, de a Ponte Garibaldi és a Ponte Sísto felől egymás után érkeztek a törzsvendégek. Fél órán belül már nyüzsgött a nép a parton. A hintán tíz év körüli srác ült. sovány arcú. kissé görbe hátú, sűrű szőke hajú gyerek. A nyakán levő pattanások egyike gennyezett; ő maga úgy nézett rám, mintha kérni akarná, hogy hajtsam meg a hintát. Hozzá lépteim, — Meglökjelek? Felcsillanó szemmel biccentett, a szája széles mosolyra húzódott. "‘Pier Paolo Pasolini a közelmúltban meggyilkolt olasz irá, tJeöHö, plmmenőesS, — Vigyázz, nagyon meglöklek! — figyelmeztettem. — Nem baj... — felelte. Jól méglódítottam, ő pedig a magasból így kiáltott a többieknek: — Ide nézzetek, milyen magasan vagyok! Néhány perc múlva ismét ott ült a hintán, várta, hogy valaki meghajtsa.- — Te, bárrá...! — szólt rám. — Meglöksz még egyszer? Amikor végleg leugrott a hintáról; hozzám jött,-én megkérdeztem, hogy -hívják. .— Nandonak... — felélte gyorsan. A vállai pirosak voltak, mintha nem js a nap, hanem a láz pirította volna. Azt mondta, hogy nagyon viszket Közben a part már olyan volt. mint egy vásár* , egyesek súlyt löktek, gyűrűn tornáztak, mások heverész- tek, mindenki beszélt, kiabált, egymást túlszárnyalva, gúnyolódva, egymást sértegetve, vagy éppen közömbösen. Az első csoportok elindultak az- ugródeszkához, és elkezdődtek a fejesék, a «saal- tók. es •a.. csavarugrások. . Én úszkáltam-a Ponte Sisto pillérei áíatt. Fél órával később ismét, összetalálkoztam Nan dóval, amint a • ponton korlátjába kapaszkodott es utánam- kiáltott: — Hé, tudsz evezni? kérdezte, '— Tűrhetően.... feleltem, ö pedig a fürdőmesterhez fordult. — Mibe kerfil egy csónak? A fürdőmester úgy végszóit, hogy rá se nézett, hanem avizet kém' el te. — Százötven Ura egy órára, két személynek. —- Gebéd] még, ... — mondta. Nándo. mosolyogva, ,az*án eltűnt, az öltözőfcábinok között. De csakhamar ismét előjött;. . .7 •— Van száz lírám... — mondta, — Szerencsés fickó vagy — feleltem. —- Én teljesen le vágyók égve. — .Mit jelent az, hogy le vagy égve? — kérdezte értetlenül. — Azt. hogy egyetlen fixám, sincs. — Nem dolgozói? " . — Nem. Nem- dóftíeiipstAr — Azt hittem, dolgozol. — Tanulok. ■— És azért nem fizetnek? — Nem. Azért nekem kell fizetnem. — Úszni tudsz? — És te? . —, Nem valami jól. Félek. Cspk akkor megyek a vízbe, ha. nem. ér a. mellemen felüli — Menjünk együtt úszkálni? Beleegyezett fe, kis-kutyaként követett. Az ugródeszka alatt elővettem a fürdősap- Vamat '. : Az mt? — kérdezte, a sapkára mutatva. —• Fürdősapka. — Mennyibe kerül? — Négyszáz lírát fizettem érte tavaly... — Klassz! — mondta fe feltette a fejére. — Mi szegények vagyunk. De ha gazdagok ’lennénk, az anyám venne nekem ilyet. — Hol laktok? — A Via Casilma barakk Jóiban: .1 — Akkor honnan van száz lírád? — Kerestem. Csomagkor- dássql. : — Hol? —■ A pályaudvaron. . A válasz bizonytalan volt. láttam, hogy .füllent, hiszen a karjai olyan vékonyak voltak, hogy azokkal nem lehet csomagot cipelni... Tekintetem a nyakára,, a kiütésére siklott. A sebből egy csepp genny éppen a vállára csurgót! és a barakkra gondoltam. , amelyben ez a fiú lakik. fülífaM -. Molyttttötád] MAI MŰSOROK: RADIO ivuaaüTH 8.Ti Népi hangszeres muzsika 8. >2 Üj zenei t elv ételei« 8.52 Puccini: Bohémelet 11.44 A Leningrad* Rádió zene* kara .játszi IL\L*0 Ki nyer ma? I, 2.35 Tánczenei koktél 13.30 Népdalolt 14.00 Lzeregy délután . . 14.26 Bég* táncok 14.41 Zo.ngorarative.fe 15.10 Iskolarádió F5.5© Makiári József \e*eny&! 16.10 Vörösmarty Mihály élete 16.31 Régi énekesek műsorából II. 05 Híres karmesterek 11.45 Színészek énekelnek 18.15 Mién igen. mién nem? 18,25 üi könyvek 18.30 Esti magazin 19.15 Gondolat 30.00 Nóta est 20,55 Kis magyar néprajz 21.05 Adok — veszek,. 21.45 Mario Lanza éneké! 22.30 A dzsessz világa 23-30 Századunk zenéjéből PETŐFI 8.05 8.33 8.55 9.33 10.00 11.30 12.00 12.33 13.00 13.33 14.00 17.00 18.00 18.10 18.33 19,02 19.30 20.00 ».:« 21.09 21.49 22.05 23.00 23.30 Barokk szonáták Szimfonikus zene Könnyűzene Életmentő nők A zene hullámhosszas A szabó család (Ism.) Nóták Északi muzsika Offenbach operettjeiből „A gyermekeknek Irta Bartók Béla** Kettőtő! ötig, .. Játékmester kerestetik*? A világgazdaságban tör* tent Népdalok Zenekari mnasfka Knock out! Tánczene László Margit és Sólyosn- Nagy Sándor éneke! Tanulságok (Hangjáték) Barátság slágerexpressz Kórusművek versekre Népdalok Francia muzsika Bécsi vér SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.05 Tízmillió csibe egy cv alatt. Kiportműsor 17.25 Farmer és nyakkendő (Ifj. magazin) 18.00 Alföldi krónika 18.15 Táncmelóíliák 18.27 Hírösszefoglaló — Lap és műsorelőzetes MAGYAB 8.05 10.20 10.25 10.50 12.20 13.05 16.55 13.25 18.50 19.30 20.00 21.15 21.40 22.10 22.20 Iskolatevé Idősebbek is elkezdhetik: (Ism.) Delta (Ism.) A Rajna szüze (Ism.) Játék a betűkkel (Ism.) Iskolatevé (Ism.) MAFC—Vasas Izzó férfi kosárlabda-mérkőzés Játék az életért Zöld utat! TV-híradó Győrben kérték. .. A szovjet kultúra napjai Veszély az utakon (Dók. íilm) TV-hiradó 3. TV-tükör / 2. műsor 20.01 Az állatvilág titkai 20.25 Alkohol • 21.00 TV-híradó 2. 21.20 Az ismeretlen lövész trófeája (Csehszlovák film), POZSONY] T7.20 A fiatalok szemével 18.10 'Autó-motor nevű 10.00 Híradó Í9.30 Es mégis forog — 20.00 Ember a másik oldalról (Szovjet film) •21.35 Híradó 21.55 Folklórműsor D mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-?3) du. 3 fél 6 és este 9 óraikor Vörös kányafa Színes, szinkronizált szovjet film EG RT B7T ÖDY: (Telefon: i4-97> du. fél 4 órakor Vörös -báítyafa Színes,' szinkronizált szovjet ■ film du. fél-6 órakor Svejk, a derék katona T—Tf. Színes, szinkronizált, cseh szlovák film Dunln helyárak! GYÖNGYÖST- PTJPKTN: Elfelejtett ősök árnyai du. fél 4 és iél 6 órakor Kenyér es cigaretta Este fél 3 órakor Az utolsó völgy HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4 és fél 6 órakor Robinson és a kannibálok Este fél 8 órakor Filmklub HATVANI KOSSUTH* Bob herceg «