Népújság, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-18 / 270. szám
A SZOVJET TELEVÍZIÓ ESTJE nem nagyon engedett pihenést a képernyőtől, vagy hogy inkább a képernyő előtt. A gazdag és változatos programból most mégis csak két alkotást emelünk ki. Műfajilag a legtávolabbi rokonságot sem lehet köztük ugyan kimutatni, de művészi megjelenítő és megelevenítő erőben édestestvérek. Az egyik egy talán kissé .patetikusnak hangzó címmel szerepelt a műsorban: „Ezt a földet szeretem"; a másik Gorkij klasz- szikus alkotásából, a „Kispolgárok” című színműből készített szovjet filmet mutatta be az érdeklődő nézőknek. Az elsőről már a kezdeti kockák titán kiderült, hogy címében szó sincs patetiz- musról, hanem az egyszerű tényígazságot, a legköznapibb kijelentő módot tartalmazza és a végére: ez az egyszerű kijelentés megkapó emberi hősiességet, a munka szépségét, az alkotás örömet és a természet makacs eilen állá sa felet« győariem boldogságát fejed ki. A nagy szovjet ország minden részéből, de még a napfényes örök nyarú Kaukázusból is érkeznek ide, a szibériai tajgába, emberek, fiatalok és középkorúak vegyest, hogy feltárják a táj kimeríthetetlen kincseit, többek között az olajat Itt aztán van romantika: kutyaszán és helikopter, csontot is dermesztő szélvihar, lenyűgöző szépségű táj és derékon felül érő híg iszaptenger. És van egymásrautaltság, baj- társiasság és van tudomány és van igaz ember, aki úgy tud örülni az első maréknyi mélyről felhozott olajnak, mintha személyes kincsére lelt volna. A főszereplők: a munkások. A színhely: a szibériai tajga. Dráma: van; tragédia: nincs. Kár, hogy az operatőr nevét nem jegyezte meg a műsor. Nemcsak bravúr volt, amit csinált, de a dokumen- tumművészet kétségkívül egyik kiemelkedő alkotása is. A hihetetlen vált hihetővé munkája nyomán. A Tovsztonogov rendezte Gorkij-műben a hihetővé vált a ma generációja számára szinte hihetetlenné oly értelemben, hogy egy családon belül aligha lehetett még ennyire leleplező erejű képével találkozni egy olyan történelmi korszaknak, amely történelem már. Pontosabban Gorkij hősei készítik azt elő, hogy az állni látszó időből a történelem viharozzék I KÉPERNYŐ Hón elő forradalmi erővel. Besz- szenov háza — Gorkij színművében és e filmben — egy darabkája volt a háború, a forradalom előtti Oroszor• 1 .ÉS ELTN it TT. T BP.NYOVSZKY Móricz lova, és vele együtt elindult a kamera is, hogy 13 héten keresztül kövesse ennek a hányatott, de mégis szép és emberi életet élő hősnek [ az életét Nyitra megyétől Madagaszkár szigetéig. A pozsonyi televízióval közös produkcióban készülő sorozat elé — hiszen még csak az első „fejezet” vált ismeretessé a néző előtt — nem lenne illő sem dicsérő, sem kritizáló megjegyzést tenni. De azt már most el lehet és el kell mondani: függetlenül attól, hogy mii Kispolgárok drog magyanri bestén» szovjet filmből lyen lesz a közönségsiker — mely utóbbiban kételkedni már elöljáróban sincs okunk —, olyan útra lépett ezzel a közös vállalkozással a magyar televízió, amely más műfajok számára is nagyszerű lehetőségeket biztosíthatna. A közös erőfeszítések, a közös munka és a közös anyagi, szellemi befektetés nemcsak a televíziós alkotások színvonalában, hanem a két szomszéd nép közötti szálak szorosabbra fűződ ősében is meghozza a maga hasznát. Így hát: Vívás, Benyovszky! Gyttrkó Géza ahol az értelmetlenség és az értelem vív csatát, ahol a múlt csap össze minden pillanatban a még meg sem ért jövővé!, ahol a régi esaládeszmény felbomlása voltaképpen a régi rend bomlását jelen« és jelképezi. Gorkij „egyetemi éréi” emlékeiből bőven merítette talán legnagyszerűbb színpadi alkotásához, és könyörtelen realizmusát Tovsztonogov hangszerelte a ma gondolat- és érzésvilágára. Tette ezt úgy, hogy közben még mélyebbre hatolt a gorkiji műben, még egyetemesebbé téve a gondolatvilágát, de kevésbé félelmetesebbre hangolva, mint inkább már szánandó figurának is, az apát. Nemcsak megutáltuk Tovsztonogov rendezésében az apát, de ki is nevettük, nemcsak megsajnáltuk Tatjánát, de meg is értettük sorsának groteszkségét is. A Kispolgárok hősei a mához szóltak, sőt a jövőre nézve is intettek! A kitűnő alakítások egész sora maradt emlékezetessé, közöttük is kimagaslott talán Le begy e v Besszemenovja és Trofimov Percsihinje, Nem szabad megfeledkeznünk a remek szinkronról sem, amely jelentősen hozzájárult a Kispolgárok tévébeli sikeréhez. 'Az ünnepi Szivárvány a Szovjetunió különböző tájaira, felfedező utakra vitte hallgatóit. Néhányan csak egy más fogalkozás régióiba utaztak, a galgahévizi nótafához, egy múzeumba vagy csak a fogorvosi székbe. Rapcsányi László Szibériában járván az Angara meséjét hozta el a hallgatóknak. A vénséges, gonosz óriásnak, a Bajkálnak 336 lánya volt. Közöttük a legszebb a kék szemű Angara. Sirályok hozták a hírt. hogy él messze Északon egy ifjú herceg, Jenniszej. Angara elhatározza, hogy megkeresi a herceget. Apja azonban a hatalmas földesűr hoz, Irkut- hoz akarta adni. A lány hajthatatlan, és elhagyta a szülői házat. Éktelen haragra lobbant az agg atya. felkapott egy hegyet, lánya után hajította, hogy útját állja. Hatalma azonban csak Irkutszig terjedt, és Angara rátalált Jenniszej re. Azóta csak 335 folyócska kislány engedelmeskedik az öreg Bajkálnak. A „Ki tud többet a Kom- szomolról ?” pályázat nyertesei Leningrad ban. a KISZ nőtanácsának titkára Tallinban járt. Első utazások, találkozások emlékei teltek meg új tartalommal, melyek tanulsága az volt, hogy szürke minden elmélet, könyv, útleírás a valóság képeihez képest. „Menynyit kell az embernek veszítenie, hogy nyereséghez jusson?” — tette fél az ösz- szegező kérdést Mátrai-Be- tegh Béla az érzelmes utazásokat befejező glosszában. Minden ember a valóság forradalmát éli át, amikor a játék és képzelet világát elhagyja a valóságért s az útleírás után magával az úttal. az anziksz helyett a tájjal, a másolat után magával az eredetivel találkozik. MinSzámvetésre készül az Irodalomtudományi Intézet Újabb könyveoroaatok, nemzetközi egy fitt működé# A középkortól az élő irodalomig — félezer év magyar irodalmának eddig feltáratlan filológiai, történelmi, eszmei összefüggéseit tanulmányozták az Irodalomtudományi Intézet munkatársai az elmúlt időszakban. Kenyeres 'Zoltán, az intézet tudományos titkára az MTI munkatársának elmondotta: 16 kutatási témában végeztek vizsgálódásokat, s ez jelentősen elősegítette a tudományág fejlődését és a folyamatos továbbhaladást minden korszak, kérdéskör tekintetében. A tervidőszak egyik kiemelkedő kutatási eredménye: megjelent a magyar irodalomtörténet készülő bibliográfiájának első két kötete. A több kötetre tervezett nagy munka, az irodalomtudomány 1970-ig megjelent publikációjának bibliográfiája — amelyhez hasonlót eddig még nőm adtak ki — nélkülözhetetlen kézikönyv lesz. Az w* MÍSMi 1U75. november 18., kedd 1972-ben kiadott első kötet az 1772-ig, az idén megjelent második kötet az 1849-ig terjedő időszak publikációinak bibliográfiáját tartalmazza. Másik kimagasló teljesítmény: megkezdődött a magyar kritika történetének feldolgozása. A most záruló időszakban a középkor tói, a XIX. század végéig terjedően folyt kutatás. Ezekhez hasonló nagyságú vállalkozás csak a magyar irodalomtörténet hat kötetének kiadósa volt 1962—64-ben. Az utóbbi négy évben született a Kortárs könyvsorozat, amely a felszabadulás utáni magyar irodalom legjelentősebb alkotóit mutatja be, legalább 50 kötetben. Számos, jelentékeny nemzetközi együttműködést igénylő feladat megoldásában is közreműködik az intézet. Mindenekelőtt a Szovjetunió és az NDK tudományos aljadémiájával van állandó Kapcsolata. Ezenkívül részt vesz a nemzetközi ösz- szehasonlító irodalomtörténeti társaság (AILC) szervezésében készülő európai összehasonlító irodalomtörténet úáaábaa ttt —... mm KOLOZSVÁRI GRANDPIERE EMII Ötödik gimnazista koromban orvosolhatatlan elvetemültségem miatt internátusba adtak. A kolozsvári református kollégium interná- tusába. Anyám kijelentette, hogy nem bír velem, apám hivatalos elfoglaltsága miatt nemigen ért rá nevelésemmel vesződni. Mindketten azt remélték, hogy az intemátue rendje majd megtör, megfegyelmez. Ez a számítás ugyan nem vélt valóra, mert ha lehet, még jobban elromlottam ez év alatt De azért nem mondhatnám, hogy haszontalanul tett az idő. Egész nyáron hallottam a fenyegetést, hogy ősszel bentlakó leszek, de annyi mindenfélével fenyegettek nap-nap után, hogy egykönnyen semmi sem rémített meg. Miért ijedtem volna meg a bentlakástól, amikor minden félelem nélkül fogadtam a fenyítést, hogy utcaseprőnek adnak, kutya- pecémek, vagy odaajándékoznak a vándorcigányoknak. Bem ezt, sem azt nem tették meg, így abban sem hittem, hogy el kell költözjóslőan sankint Csak akkor ijedtem meg, amikor egy derűs szeptemberi napon anyám csomagolni kezdte a holmimat. Egyetlen szót sem szólt, ha véletlenül be nem megyek a szobába, meg sem tudtam volna, hogy mi készül ellenem. Anyám a szekrény előtt tettvett. Egy széken nyitott bőrönd feküdt, abba rakosgatta fehérneműmet. Az ajtófélfához támaszkodtam s nem szóltam én sem , holott nagyon furdalt a kíváncsiság. Anyám vésznyugodt volt. Las- megértettem, hogy ennek fele sem tréfa. A torkom összeszorult, kis híján sírva fakadtam. De végül erőt vettem magamon s úgy tettem, mintha a dolog a legkevésbé sem érdekelne. Meghúzódtam a kocsi sarkában s meg sem szólaltam az egész hosszú úton. hazulról a kollégiumig. Azelőtt sohasem fordultam meg internátusi szobában. Nem éppen barátságos kép fogadott, amikor beléptünk a régimódi tölgyfaajtón. Egy ütött-kopott, szegényes szobát láttam, négy magas vasággyal, amelyeknek alsó részét ki lehetett húzni, ott aludtak az alsósok, egy X lábú asztalt, kétoldalt két hosszú padot. Szemben! a két ablak között egy apró asztal mellett, nyitott könyv előtt a szobafőnök üldögélt. Parajdi úr. öt már ismertem, legalábbis látásból. Hosszú, nyurga fiú volt, a kollégium legjobb magasugrója. Most fel állott? s bemutalko- xM _ anyámnak. Aztán segíti en utazás felfedezés, kiút a zöldellő valóság, az élet aranyága, a teljes élet felé, kiút az illúziók magányából. ★ Két hangjáték, a „Feljutni a polcra” (Juhász István) és a „.Tanulságok” (Lu- gossy Gyula) mindennapi életünk egy-egy epizódját mutatta be. Mindkét játék hősei fiatalok — egy ifjú házaspár és egy helyét kereső fiatalember —, akik a maguk erejéből akarják megteremteni magukra szabott életüket, jövőjüket. Lugossy Gyula hangjátékáról, a Tanulságokról. Pétert nem vették fel az egyetemre, de nem adta fel a reményt, hogy valaha is diplomás legyen. Az új felvételiig azonban egy évet kell / várnia. Érti az atyai tanácsot, hogy mi olyan társadalomban élünk, ahol mindenkinek dolgoznia kell, ezért is indul munkát kereső utakra. Ez az út a könyvtártól a szénhordásig, a filmgyártól a mosodáig vezet. Mindmegannyi zsákutca a tanulni vágyó fiatalember számára. Szülők, jóakarók, barátok, haverok, a régi világ emberei és ifjú titánok kergetik Pétert a munkahelyek útvesztőin át a mosodáig, ahol a kezdeti sikertelenségek után megtalálja helyét a dolgozók és a munka világában. A helytállás napjaiban veszti fényét az hang játék legfőbb tanulsága, hogy mindenkinek magának kell megteremtenie a boldog életet, mert a körülmények és adottságok csak a lehetőségeit és a kereteit jelentik ennek az életnek. Lugossy kisregényei után (Széthullások), melyekben rosszízű sikertelenségeket ábrázott, ezúttal a helyét kereső és megtaláló fiatalember életének egy korántsem lezárt periódusával a boldogulás színeit mutatja meg. Szerkesztői eljárásban a regényeiben is bevált módszerét követi: látszólag ösz- szefüggéstelen hangképek ípozaikdarabjaiból állítja össze Péter és környezete tablóját. Szélsőséges embertípusok: a mérnök atya, a bárzongorista, a könyvtár- vezető. az úri hölgy, a film. rendező, a gépmester kísérői, de nem formálói ennek az újarcú életnek. Életünk árnyalati problémáit ábrázoló hangjátékok népszerűségét az is növeli, hogy lapjain a múlt éppannyira élénk színekkel Jelenik meg mint a varázsai jövő és szerzői hol költői eszközökkel (Don Quijote nosztalgiája a szélmalmok után), hol érdes tanácsokkal (az élethez pénz kell, nem diploma) a mai életvitel tükörcserepeit mutatják fe] a hallgatók előtt. Ebergényi Tibor tett kihúzni az ágy fiókját. Anyám berakta holmimat, megcsókolt s elment. Parajdi úr, mintha ott sem volnék, tovább olvasta könyvét. Nem tudtam, mihez fogjak. Leültem a padra s magam elé bámultam. Zavarom azonban nem tartott hosszú ideig. Már másnap oly otthonosan mozogtam az internátusbán, mintha gyerekkorom óta ott élnék. Vacsora után nem volt szabad elhagynunk szobánkat. Ez volt az esti szilen- cium ideje. A délutáni szi- lencium alatt ugyancsak a szobában kellett tartózkodni. Ennek a rendszernek az lett volna a hivatása, hogy rákényszerítse a bentlakókat a tanulásra. De tanulni az internátusi szobákban akkor is bajosan lehetett, ha valaki elszántan akart, Belőlem az elszántság tökéletesen hiányzott. Nem akartam tanulni, és nem is tanultam. Valamivel azonban el kellett pusztítani az időt. Parajdi úrtól nem volt mit tartanom, őt a magasugráson kívül egyedül a detek- tívregények érdekelték, ezeket bújta naphosszat. A tanulásról. az iskoláról szakasztott úgy gondolkodott, mint mi. Ha valamelyikünket tanuláson érte, rosszallólag csóválta a fejét: — Idáig süllyedtünk? — mondogatta. Eleinte kimondhatatlanul nehezen telt az idő. Éreztem, hogy ha nem találok ki valamit, előbb-utóbb belebolondulok a szilencíumi végeérhetetlen üres órákba. Aztán rájöttem, hogy az in- temátusi életnek is megvannak a maga jó oldalai. A szórakozásnak olyan lehetőségeit rejtegeti, amelyekre az otthon szabadságában még gondolni sem lehet. A diákcsínyek voltak ezek a lehetőségek, E csínyek ' közül kettőre még ma is büszke vagyok. Ezekről számolok be. Mindkettőt énmagam találtam föl. magam erejéből s ez csak fokozza büszkeségemet. Lehet ugyan, hogy mások is rájött«** ez aaoolaan out sem változtat a tényen, hogy nekem senki sem segített sem ötlettel, sem útmutatással. A kollégium lépcsői tölgyfából voltak, a sok diák jár- kálása öblösre koptatta őket Nagyon kellett vigyázni le- fele menet, mert könnyűszerrel kicsúsztak az embei lába alól. Akár a többi diák, én is megtanultam rohanni ezeken a lépcsőkön ez a nyaktörő mulatság voll egyik legkedvesebb szórakozásunk. Egy délután az i szégyen történt velem, hogj hanyattvágódtam a lépcsőn s alaposan megütöttem magam. Nem tudtam mire vél ni a dolgot, hiszen futá: közben pontosan kiszámítottam, hogy hova lépek s tévedni nem szoktam. Meg vizsgáltam tehát a balese helyét és némi keresgéléi után észrevettem, hogy égi darabka szappan okozt; vesztemet. S alighogy megláttam a szappant, máris felmerült bennem a nagyszert eszme. A gyönyörűség!» majd elállóit a lélegzetem Még össze-vissza ütött tagjaim sajgásáról is megfeledkeztem. Azzal az ürüggyel, hogy i mellékhelyiségre megyek délután szileívcium Idején i lépcsőházba surrantam, I nedves szappannal bősége■ sen bekentem • lépőd nésj hány fokát Aznap délután ParaJBÉ éh kis híján megpofoaott. Sbo- bája ugyanis közel feküd a lépcsőházhoz s valahányszor valaki megcsúszott a szappanos lépcsőfokok egyikén vagy másikán, «sztár lehetett hallani zuhanását S valahányszor valaki lezuhant, én majd megfulladtam a kacagástól. — Mit röhög? — kérdezte Parajdi úr az első kacagósi rohamom után. Azt h azud tam, hogy eszem: be jutott valami. De néhány perc múlva ismét egy zuhanó test tompa huppanását hallottam a lépcsőház felől. Ökölbe szőri- tottam a kezem, összeharaptam a szám, oly erősen, hogy a szemem szikrázott. De mindez nem használt, nevetésemet nem bírtam visszafojtom, (Folytatjuk i
