Népújság, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-02 / 258. szám

I VAN-E NÁLUNK, hfogyarországon, 1975-ben demokrácia? Van. Elégedettek lehetünk-e mi azzal a demokráciával, ami van? Nem.

A két kérdést és a két választ csak az találhatja kényesnek, aki összeférhetetlennek tartja az elégedettséget az állampolgári lojalitással. Aki szerint a jó állampolgár mindenkori jellemzője az,-hogy elégedett. Aki úgy képzeli, hogy létezik egyáltalán tökéletes demokrácia, s mert a miénk nem tökéletes, hát szégyellni, dugdosni, eltagadni kell fogyatékait. Pedig a demokrácia közvetítő- rendszerei nem működnek se automatikusan, se tökéletesen — a demokráciát tehát nem várni kell csak valahonnan (mondjuk: felülről), hanem szüntelenül meg is kell verekedni érte.

Amiről én most írni akarok — méghozzá az elégedetlenség hangján is —, az bizó- nyos közéleti fórumaink működése. Azoké a termelési tanácskozásoké, ankótoké, mozgalmi összejöveteleké, társadalmi-politikai rádióműsoroké és televíziós fórumoké, amelyeken közösségi életünk egy része zajlik, amelyeken közéletet élünk, s amelyeken gyakran közéletesdit játszunk.

Mostanában különösen sok ankétot, kerekasztalvitát, társadalmi-politikai rádióműsort hallgattam végig, s a következőkre jutottam;

Először is: ezeknek az an- kétoknak, rádióvitáknak és televíziós belpolitikai fórumoknak jó a hangulatuk, A beszélgetéseket lompos természetesség jellemzi. Az úgynevezett „emberi dolgok” bőséges jelenléte: a nevetéseké, az elérzékenyüléseké, a dadogó vallomásoké, a bokázá- soké, a jóízű bemondásoké, az intimitásoké. A részvevőknek és a hallgatóknak otthonos érzésük támad, s ebben a jó légkörben úgy érezhetik: nincs az a társadalmi kérdés, ami megtár- gyalhatatlan volna.

Másodszor: minden ilyen

ankét, vita és fórum ízelítőt ad abból, hogy Magyarországon demokrácia van. Vagy más szóval: készség a társadalmi önvizsgálatra, és késztéig arra. hogy az önvizsgálat

eredményei rendszeresen nyilvánosság elé kerüljenek.

Harmadszor: a menyasz. szony mégsem ilyen szép, ezért hadd mondjam el a végső következtetést, amire jutottam. Ez pedig az, hogy egy régebbi időszak titkolózásai, szertartásos mellébeszélései és merevségei után, valóban nyitottabbak, szókimondóbbak („emberibbek”) lettünk. Ügy is mondhatnám: a közéleti érettség lépcsőfokára már jó ideje eljutottunk. Azóta finomodnak, csiszolódnak a demokrácia játékszabályai, ám újabb lépcsőfokra nem lépünk. Állunk azon, amit már elértünk. Ennek pedig olyan veszélye' van, hogy a közélet, amit ezeken az ankétokon, ilyenolyan vitákon és fórumokon élünk, közéletesdivé finomul. Es minél finomabb lesz, annál súlytalanabb.

Rögtön megmagyarázom:

Nyíltan beszélünk rengeteg társadalmi gondunkról, de mintha önmagunkat kezdenénk ámítani a sok beszéddel; azt is mondhatnám; kifecsegjük magunkból a gondokat, elfüstölögtetjük energiáinkat a „felszólalásokban”; az az illúziónk támad, hogy már túl vagyunk a gondokon, pedig csak agon, dók egy-egy nyíltabb, szókimondóbb, oldottabb-termé. szetesebb („emberibb”) kerékasztal vitáján vagyunk túL

Ennek a nyíltabb, szókimondóbb tárgyalásmódnak Is kialakul, (és megmerevedik) a szertartásrendje. A gyár- igazgató, a tanácselnök, az intézményvezető már tudja, hogy nem szólamokat kell mondania és nem dicsekednie kell: töprengnie kell inkább és férfiasán panaszkodnia. A vitavezető, a rádióvagy tévériporter már tudja, hogyan kell az ilyen vitasze- repiőnek, interjúalanynak aláadni a szót, hogyan kell

finoman

...-ellenkeznie vele

anélkül, hogy a teljes véleményütközésig jutna, hiszen miért bántanák egymást, amikor a vitapartner egyébként annyira nyfit, szókimondó és „emberi", sőt gyakran jópofa.

közélett vitáinkban

rengeteg jópofa szerepel; ő aztán kimondja kereken, nem fél ő senkitől, remek poénjai vannak, de halálos pontosan tudja a határt, amelyen túl — vélt vagy valódi érdekei kedvéért — nem léphet. Közéleti vitáinkból nem hiányzik a problémafel. vetés bátorsága, de gyakorta hiányzik a tét. Nem egy ember vagy egy csoport cselekvései szembesülnek a szocialista élvekkel és méretnek meg. Hanem elvont példák. Az elvont példáknak pádig nincs valódi tétjük. A szertartásrendhez hozzátartozik egy sajátos magatartás: közös gondjainkról van szó ugyebár, ezért mindenki úgy vitatkozik, hogy a véleményütközések lehetőségét végül belefojtja egy elvont, egységesnek és munkamegosztás nélkülinek felfogott közösségfogalomba. A közösségi magatartásból így közösségi lojalitás lesz.

A közösségi lojalitás pedig

a közösség ellen dolgozik. Mert mindenkit egybemos. Mert elfedi az íróasztal túlsó felén ülők és innenső oldalán állók, a közvéleményt képviselők és a közvéleménynek beszámolni kötelesek közötti munkamegosztásbeli különbséget, melynek — éppen a közösség jó egészsége érdekében — igenis a véleményütközésekig kellene eljutnia. Az ankétok, viták, közéleti rádió- és televízióműsorok esetében pedig semmi mást nem értek ezen az ütköztetésen, mint azt, hogy a vitavezető, illetve a riporter úgy lépjen föl, úgy kérdezzen, úgy tartsa a mikrofont, mint aki a szükséges munkamegosztás következtében az íré- ■asztal innenső oldalán állókat képviseli, ezért más a nézőpontja, a felelőssége, a dolga. Éppen azért, mert egyébként csakugyan egy közösségbe tartozik azzal, aki az íróasztal túlsó felén ÜL

fiS ÉPPEN AZÉRT, mert

ennek a közösségnek az az érdeke, hogy közéletet éljen. Nem pedig közéletesdit

Faragó Vilmos

Átadás előtt a Péti Nitrogén Művek új műtrágyagyára

A Péti Nitrogén Művekben

1970-ben új, nagy kapacitású műtrágyagyár építését kezdték meg. A hatalmas beruházáshoz tíz ország szállította a berendezéseket. A szerelésben szovjet, angcú, belga, cseh és francia szakemberek is részt vettek. A gyár évente 6S0 ezer tonna komplex műtrágyát, 240 ezer tonna mészamonsalétromot és 200 ezer tonna karbamida* állít elő, ezenfelül 220 eset tonna hagyományos pétisót gyárt az elkövetkező időkben. Az új gyárat november 1-t* teljes üzemelésre átadják.

Képünkön at

üzem.

(MTÍ-foto — bor felvételei Gt~

B3J

r

Erik a rézterv

Az utffliU Műkben wind

többen és többet emlegetik Recsket, pontosabban: a recski rezet A bánya soha nem látott fejlődéséről beszélnek, merész terveket emlegetnek, a mátrai község fényes jövőjét jósolgatja a határtalan képzelet

Vajon ml az alapja mindezeknek, tulajdonképpen mi is történt, mi van és mire szár míthatunk esen a vidéken?

A témáról Fodor Gyulával, a Recski Rézércmű főmérnökével beszélgettünk a napokban.

— Mint a Népújság már korábbi számaiból is értesülhettek az olvasók — válaszolt kérdéseinkre a főmérnök — Recsk térségében nagyobb ütemű érckutatás kezdődött A munka régebbi törekvések folytatása. Ismeretes ugyanis, hogy a környék felszínhez közeli eső rétegeit, <a Lahóca- hegyen, a Fehérkőriél, a HeHarminc ember hiányzik

Ha volna, az sem lenne jó

Ez a harminc ember a ga- lyatetői SZOT-üdülőből hiányzik. Méghozzá nem a beutallak létszámából, hanem a „ház” dolgozói közüL Elképzelhető, hogy a harminc ember munkájára nagy szükség lenne, mivel a dolgozók száma pontosan 132. Vessük össze a két számot, és mindjárt átlátjuk a kényes helyzetet.

Elég-e csupán megállapítani ezt a tényt, vagy tenni is kellene azért, hogy a feszült helyzet enyhüljön? Egyáltalán: mit lehet tenni?

— Ha lenne harminc dolgozónk még, nem tudnánk nekik helyet adni — halljuk Bódy Lajostól, a galyatetői üdülő vezetőjétől a meglepő kijelentést.

— Ezek szerint még az a jó, hogy hiányzik harminc emberük a személyzetből?

— Fonák egy dolog, de valahogy így van. Jónak ugyan semmiképpen sem jó, hiszen a hiányzó emberek munkáját azoknak kell elvégezniük, akik máy beléptek. De a hiányzó létszám miatt nem tudjuk megnyitni a turistaéttermünket sem. Illetve; milyen „jó”, hogy az étterem munkál elhúzódtak. Ezt a „jót” is úgy kell azonban érteni, hogy egyáltalán nem jó nz egész üdülő üzemeltetés“ szempontjából, de ha készen lenne a turistaétterem. akkor sem tudnánk megnyitni, mert nincs hozzá elegendő emberünk.

Faramuci egy helyzet: rossz, hogy nincs elegendő ember, mégis jó, hogy harminc ember hiányzik, mert így az elhelyezésük nem gond. Magyarán: nem tudnának nekik ágyat adni, ahol elal hatnának.

De hát miért nem készítettek annyi helyet a munkás- szálláson, amennyi kellene a teljes dolgozói létszámhoz? Érthetetlen, szinte rejtélyes dolognak tetszik ez így. Valami baj van itt, sejti meg a kérdezgető ember.

A vendégek száma bővült azzal, hogy a magasföldszinten a szobák egy részét felszabadították a részükre. Ezekben a szobákban az épület rekonstrukciója előtt a személyzet egy részét helyezték el. Ma már 300-an üdülhetnek Galyatetőn, a valamikori nagyszálló minden kényelemmel berendezett és felszerelt épületében.

Mellesleg: az uszoda

ami szintén a „minden kényelemhez” tartozik, még nem működik. A víztisztító berendezéssel kell még bizonyos dolgokat csinálni. Víz azonban van a medencében. Amolyan energiaelnyelő szerepet tölt be: a belehajigált fél téglákat, csodarabokat és egyebeket fogja fel, nehogy azok a medence burkolatában okozzanak kárt Mert ilyen az ember, a más szakmabeli : lezseren telehajigál- ja a medencét mindenfélével — munka közben —, mert akkora lavór, hogy abba sok minden belefér. Kényelmes „szemétgyűjtő edény” szerepét tölti be némely itt dolgozó szemében. Persze, nem az üdülő személyzetét kell

érteni az itt dolgozó címszó alatt, hanem a vállalkozók embereit.

Ismerjük a képet: az új lakás lefolyójában fél tégla és cementgolyó található, hogy a beköltözőnek legyen mivel foglalkoznia. Gályán is van ilyen.

■ ■ ■ ■

A m a.gasföl dszinten korábban megvolt sziemélyzeti szobák helyett készítettek szállást máshol, egyéb épületekben is. De nem eleget Hogy teljesen pontosak legyünk: éppen 133 személynek tudnak ágyat adni. A teljes létszám ettől csupán eggyel kevesebb.

— Gyakorlatilag tehát csak olyan munkavállalót vehetnénk fel, akinek nincs gyereke, vagy ha családos, akkor a feleség nem fog szülni, tehát nem marad otthon gyermekgondozási segélyen, korábban pedig terhességének meghatározott időszakában. Mert ahány ágy van a munkásszálláson, annyi dolgozónak, munkavállalónak kellene lennie. Lehet ezt így csinálni?

A kérdés nagyon költői,

hiszen a felelet világos.

— Az elmondottakból az is következik, hogy a turistaéttermet továbbra sem tudják megnyitni?

— így van. Nagyon saj-’ náljuk, mert éppen elég megjegyzést hallunk ezért Vasárnaponként 300—500 ember nem tud emiatt megebédelni Gályán, akik pedig nagyon számítottak a turistaétteremre. De hát jobbat nem tudunk mondani

Miért nem adják ki bérbe egy olyan cégnek, amelyik elegendő dolgozót

biztosítani a turistaétterem üzemeltetéséhez ?

— Kézenfekvő megoldásnak látszik ez, de a turistaétterem konyharészét nem tudjuk leválasztani az épület többi részétől, a személyzeti konyhától, ezért lehetetlen bérbe kiadnunk.

■ ■ ■ ■

Lehetne most nagyon Jól

hangzó dolgokat felsorakoztatni a hazai turizmusról, a belföldi idegenforgalom

helyzetéről és fejlesztésének szükségességérőL Arról is bőven ejthetnénk szót, hogy a galyatetői üdülő turistaéttermének jó értelemben vett múltja, hagyománya van, amit nem lehet és nem szabad felrúgni, máról holnapra semmibe venni.

Arról is beszélhetnénk, hogy éppen a szabad idő ésszerű és hasznos eltöltése mennyire megkívánná a hét végeken a turisták korszerű és aránylag kényelmes körülmények között való étkeztetését Gályán, ahol csupán egy kis büfé fogadhatja be őket mostanában. Hiába a büfében dolgozók minden igyekezete és jó szándéka, ez a helyiség elég kicsi, nem tudja a több száz ember igényét kielégíteni.

Galyatető tehát már évek óta „holt terület” és az is marad még továbbra is. A palacsintasütő, az élelmiszer- üzlet sült kolbász kínálata nem ad megoldást a vendéglátás összetett feladatához.

Galyatetőn kívül a Kékes is h-sontó csalódások okozója. De ez egy másik téma, mr-n-Ptnik csak meg Gályánál p-y-'ö-e.

(Folytatjuk.]

G, Molnár Ferenc

gyes-hegyen — az öreg banyánál, Parádfürdő felett, az új benzinkút mellett — még az 1950-es években „megkutatták", hogy újabb mezőkre bukkanjanak. A tapasztalatok azonban akkoriban nem sok eredménnyel jártak, inkább arra engedtek következtetni — ennek volt a szólója már akkoriban az üzem főmérnöke. az Országos Ére- és Ásványbányák mai igazgatója, id. dr. Gagyi-Pálffy András is, aki azóta is következetesen kitart álláspontja mellett —, hogy a rezet mélyebben, sokkal lentebb kell keresni. így aztán, 1959-től meg is kezdődtek a mélyfúrások.. Érdekes. hogy a 16. fú- ■ rásig csupán gyengébb jelek igazolták a feltevéseket, s lényegében csak ekkor, illetve a továbbiakban mutatkoztak jobb eredmények. Csak ösz- szevetésül említem, hogy a kezdeti, már említett kutatások 100

—150 méterével szemben, a későbbi munka során már 1000—1200 méter mélységben vallatták a Mátrát, sőt: 1300 méternyire is dolgozott a fúró. Ami — hangsúlyozni sem kell — meglehetősen költséges „kirándulás” volt, miután egy-egy ilyen fúrás öt-hatmillió forintba került. S eddig 100 fúrás történt.

— KIK VÉGEZTÉK A FELADATOTT

— Az Észak-magyar országi

Kutató és Fúró Vállalat, illetve a hasonló munkákban már jártas Mecseki Ércbányák szakemberei, az Országos Érc- és Ásványbányák műszaki gárdájának, illetve a Recsken, külön erre a célra létrehozott földtani apparátus irányításával. A költségeket pedig a Központi Földtani Hivatal fedezte.

— MIRE JUTOTTAKT

— 1968-ban már elegendő

tapasztalat volt arra, hogy érdemes itt foglalkozni a kutatással, s később a Gazdasági Bizottság döntése után, 1970. áprilisában megkezdődhetett az első akna mélyítése is. Ez utóbbi, voltaképpen azt a célt is szolgálta, hogy a következő időkben már az aknából, illetve az innen induló vágatokból, az előzőeknél lényegesen olcsóbban folytatódjék a föld faggatása. 1974 augusztusában aztán befejeződött az aknamélyités, elérték, sőt valamivel túl is haladták az 1200 méteres távolságot a kivitelezők. A Bányászati Aknamélyítő Vállalat dolgozói azóta már a második aknát építik — a 3C0 méter felé közelítenek ezekben a hetekben, hónapokban — egyidejűleg pedig 900, illetve 1000 méter mélységben a vízszintes vágatokkal is errefelé haladnak. Az aknamélyítők kétségtelenül iparkodnak, időnként egész kimagasló teljesfUnényvübR de — mi tagadás — mi már szeretnénk még előbbre lenni... Kutatásaink anyagából eddig csaknem 209 ezer mén- tót vizsgáltak a helyi laboratóriumban, Egerben, « pesti intézetben, egyetemeken, ■ anélkül, hogy „elkiabálnánk”, mondhatom: igen biztatóak a kilátásaink. Minden reményünk megvan arra, hogy évi több millió* tonna pacítású bányát nyithat Ami teljesítményben azt Jelenti, hogy akkora, mint például a Borsodi Szénbányák jelenlegi valamennyi üzemének együttes termelése. A mostani recski ércbánya viszont. mindössze 90—70 ezer tonnát ad évente...

— MIKORRA VARHAT«

A TERMELÉS KEZDETET

— A következő ötéves terv, lényegében még mindig a kutatásoké, az előkészületé. A Minisztertanács által a napokban kiemeltté nyilvánított beruházás is tulajdonképp«: ezt a célt szolgálja. Ügy gondolom, hogy igazibb termelésről, inkább csak a későbbiekben lehet beszélni.

— S ADDIG MI TÖRTÉNIK?

— Rövidesen új, nagy teljesítményű elöakna-mélyítő

berendezés érkezik a II. számú akna munkáinak folytatásához. s a feltárásokkal szeretnénk határozottabban előbbre haladni. Azon vagyunk, hogy a Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál siettessük a már régóta várt üzemi szociális létesítmények — öltöző, fürdő —, a gépház, csőrlőház kivitelezésének befejezését. s mielőbb elkészüljenek a raktárak, különböző más épületek, többi között a 22 szolgálati lakás. Nagy gondunk, hogy mindezekké! rendkívül lassan haladnak. Hova-tovább elviselhetetlen és megengedhetetlen, hogy baj van a hírközléssel is: a n-es aknával például csak ideiglenes és közvetett összeköttetésünk van, ami különösen veszély esetén kel’n- metlen. Késik az I-es akn ához szükséges finn vágatható gépsor. Valahogy az az érzésünk, hogy sem az építők, sem a posta, s még jó néh -í- nyan nem tekintik elén-é fontosnak az előbbre Pedig a türelmetlent

nek alapja, komoly a' van. Recsk nagyobb, sokkal nagyobb törődést érdemel.

Nos, ez Recsken.

Egyelőre..

tehát a helyzet

Gyónj Gyula

(NitmwG)

1975. aovemher 2„ vasárnap

Közéletesdi