Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-10 / 238. szám
I Szabad-e a szabad idő? Egy jól sikerült nyár után. Beszélgetés egy országi árásvezetővel A SZ ABAD IDŐRŐL Kosz fHányí játékos sora jut eszünkbe: „emlékezet — most azt hiszed, hogy volt, most meg azt, hogy nem létezett.” Létezik-e növekvőnek mondott szábad időnk, ha igen, mit tekinthetünk annak, s jut-e belőle a könyveknek? Szabad időnek a munkától szabad időt mondjuk. Minél kevésbé szereti valaki á szakmáját, annál élesebben válik el a nem szabadnak tekintett óráktól a szabad idő, annál inkább lesz számára az önmegvalósítás eszközévé (hobbyk útján), s az élet naposabbik felévé. Viszont, ha valaki megszállottja hivatásának, elmosódnak a határok: a szabad idő egy része a hivatást szolgálja, egészíti ki (szakkönyvek olvasása, viták szakmai témákról, kísérletezés, rajzolás, tervezés, számítások, stb. otthon.). Az aktív pihenéshez és a személyiség gazdagodásához azonban más jellegű tevékenység is szükséges. Olyan órák is kellenek, melyeknek kitöltése a legszeretettebb hivatástól Is független, melyek ki- kapcsolódást adnak annak gondolatköréből, elősegítik a felüdülést jelentő esztétikai élményeket (művészetek, szépirodalom) biztosítják a szükséges mozgást (sport kertészkedés, turisztika), a céltudatos vagy kíváncsiságból kezdett tanulást, művelődést. A valóban sokoldalú személyiség sok ilyen órát kívánna és tudna kitölteni. Az unalomtól csak a semmi iránt sem érdeklődő, „szen- vedélytelen” embereket kell félteni. Ám ha növekszik is a szabad idő, egyelőre kevés van belőle. Nem tekinthetjük ugyanis szabadnak a munkaerő reprodukálásához szükséges időt; tehát az élelmezésre (vásárlás, főzés, étkezés, mosogatás), a tisztálkodásra (takarítás, mosás, fürdés) és az alvásra fordított időt. Közgazdasági értelemben a munkaerő bővített újratermelésének tekinthető a gyermeknevelés is. Ha még a „nem szabad" időhöz soroljuk a közlekedés szinte személyenként változó idejét, akkor kiderül. hogy vajmi kevés olyan óránk marad, melyet valóban szabadnak mondhatunk. De még ezeket is igen sok embernél elviszi a másodállás, maszekolás, külön munka. AZ ELMONDOTTAKBÓL kitűnik, hogy a szabad idő igen becses kincs és korántsem jut hozzá mindenki egyforma arányban. A kis fizetésű dolgozóknál a mellékmunkáknak sokkal nagyobb a szerepük, mint a magasabb keresetűeknél. A magasan képzett értelmiségiek viszont hivatásszeretetből fordítanak az előírtnál több időt munkájukra. A becses kincset ésszerűen felhasználni: ez a feladat. A szabad időre is vonatkozik a régi tapasztalat: amire . nagyon akarunk időt szánni, arra mindig is lesz időnk. Aki arra hivatkozik, hogy nincs ideje olvasni, az nem szereti a könyvet. Mert a könyvbarát az idő szorongató harapófogójában is megleli magának a szükséges perceket. Közlekedés közben is lehet olvasni, az alvás idejéből is elcsenhetünk valamennyit. Vannak akik a „gyorsolvasás” új technikájára esküsznek (legelterjedtebb módja, ha csak a sorok közepét olvassuk, a sorok két szélét csupán érinti a pillantás). Ám azt hiszem, hogy a gyorsolvasás csak az eleve „ájfutni” szándékozott szövegek esetében célravezető. Amit valóban meg akarunk ismerni, azt nyugodtan, a megragadó gondolatok fölött töprengve, esetleg visszalapozva és újra átnézve kell olvasnunk — a nagy gyakorlottság aztán magától is gyorsítja az olvasás és gondolkodás sebességét Legfontosabb azonban a válogatási képesség, a könyvek közti eligazodás. A könyvekkel bensőséges viszonyban lévő könyvbarát úgy lel rá a maga számára szükséges művekre, ahogy az ókori Róma nagy gondolkozója, Seneca tanácsolja Erkölcsi leveleiben; „Szerintem a kiegyensúlyozott kedélyállapot első ismertetőjele, ha valaki képes megpihenni és elmulatni magában. Ám de arra ügyelj, hogy a sok szerző, s a mindenféle fajta könyv olvasása ne legyen csapongó állhatat- lansággá; bizonyos szellemeknél el kell időzni, s meg kell őket emészteni, ha úgy akarsz magaddal vinni valamit, hogy az hűségesen megüljön telkedben.” Igen. válogatni és elmélyedni felületes csapongás, betű- falás helyett; gondolkodó társául szegődni a könyvnek, s így írójának is, ki az olvasás során személyes ismerősünkké válik, mert műve azáltal nyer teljes életet, hogy befogadtuk, vitatkozva vagy helyeselve, de mindenképp átélésre készen. KEVÉSKE SZABAD IDŐNKET tehát adjuk át tiszta szívvel „örök barátainknak”, fogadjuk be őket életünkbe, megkeresvén köztük a' lélekrokont, akinél szívesen elidőzünk, s olyan ajándékot kapunk cserébe, mely elűzi A magányt, a bánatot, és betölti fogyó napjainkat fénnyel és derűvel. B. E. „íz, szín, tűz legyen a borban” — hallottam a klasszikus Kazinczy-idéze-, tét egy id egen vezetőtől — Gyöngyösön. Nem tévedés! Idegenvezető volt és nem borszakértő egy borversenyen ... Meg is kérdeztem tőle a rögtönzött borászati és gasztronómiai előadás végén, hol tanulta ezt a sok jóízű tudományt? — Egy jó idegenvezetőnek mindenhez, még a borhoz is kell értenie, főleg ezen a híre« történelmi borvidéken — felelte nevetve RÓNAI KÁLMÁN nyugalmazott gimnáziumi tanár. — Hogy lesz egy komoly matematika—fizika szakos tanárból vidám és kedélyes cicerone? — Nemcsak mások szabad idejének, az enyémnek is szép tartalmat akartam adni és amikor nyugállományba vonultam, elhatároztam, aktívan részt veszek megyénk, Heves megye tájainak, történelmének, népi hagyományainak, jelen fejlődésének megismertetésében. így csaptam fel idegenvezetőnek az IBUSZ-nál. — öreg diákoktól hallottam, hogy ön, amikor még tanított a Berze Nagy János Gimnáziumban, már akkor is, ott is nagy szervezője volt a felejthetetlen iskolakirándulásoknak, hatalmas országjáró túráknak. így volt. Aktív pedagógus koromban mindig szívesen éltem a közös tanulmányi kirándulások nevelési, kul- tui-ális lehetőségeivel. Tanítványaim, iskolánk tanulóinak hazafias nevelését is akartam ezekkel a programokkal erősíteni, ezért különös gonddal készültem fei minden alkalommal. Rengeteget hozzáolvastam egy-egy iskolai kiránduláshoz, feljegyzéseket készítettem megfigyeléseimről ... Ezt a jó szokását ma is őrzi, akárcsak megőrizte jó kedélyét, vitalitását, fiatalos mozgását. Kálmán bécsi az idén is altra kel III-os ’ gimnazistákkal. Erről az ezer kilométeres programról forgatókönyvet is készített és tett le dr. Fülöp Lajos gimnáziumi igazgató íróasztalára. Tőle magától tudom, milyen megbízható, mennyire kidolgozott, minden apróságra kiterjedő figyelemmel és sok szeretettel tervezte meg Rónai tanár úr. — Talán még a holdtölte is fel van tüntetve benne? — kérdeztem meg Kálmán bácsitól, akinél a tréfában nem lehet sok túlzás. A TIT városi és járási szervezésében sok érdekes csillagászati témájú előadást is tartott már a Mátrában, a SZOT-üdülőkben és a gyógyintézetekben évekkel ezelőtt. Sokszínű egyéniség — mondta róla valaki, azért csak arra merek vállalkozni, hogy mint főhivatású idegenvezetőt, vallassam meg. — Említette hogy idegen- vezető lett az IBUSZ-nál, bizonyára kellett valami vizsgát tennie? — Nem is egy vizsgát, körülbelül huszonkettőt. Irodalom, történelem, földrajz, régészet, folklór, képzőművészet, zene és sorolhatnám a „tantárgyakat”, sok praktikus ismeret és örökös készenlét, amiből „áll” egy idegenvezető. — Ügy tudom, ön már elérte az országjárásvezetői rangot az idegenforgalmi szakmában. Tsz-ek, vállalatok, oktatási intézmények kérik fel személy szeirint Kálmán bácsit, hogy kísérje el dolgozóikat jutalomkirán- dulásra, diákokat országjáró tanulmányútra. — Igen, német nyelvtudásommal Csehszlovákiába, Lengyelországba és Romániába is kísértem már fiatalokat. Legjobban azonban szűkebb pátriámat mutatom be az idegeneknek, a nyár oil orosházi tsz-ásszonyokat fogadtam Gyöngyösön és kalauzoltam őket végig a Mátrán, az ország legmagasabb pontjára, majd a híres bükkszéki gyógyvízbe. A gyöngyöstarjánl tsz dolgozóinak ugyancsak nagy élményt jelentett a szegedi szabadtéri játékokon való részvétel. Száz tag ismerkedett a magyar drámairodalom és a magyar operák legszebbekével, a Bánk bánnal. — — Az idegenvezetésben van-e uborkaszezon.? — Nem ismerek ilyet, a Mátrában minden évszakban lehet programot készíteni. — Mi a legközelebbi program? — Utazni őszi tájakon, külföldön vagy itthon, egyaránt varázslatos dolog. Vérbeli idegenvezetővel találkozott... Elekes Éva 20.05 A Rókus* templom harangjai A budapesti művészeti hetek programjában, kerül sor Száraz György televíziójátékának bemutatására. A tévéjáték hőse Batsányi János, aki az első magyar forradalmi vers szerzője. „A franciaországi változásokra” írt költeménye a tévéjáték idejéhez viszonyítva 19 éve keletkezett. A vers — és nézetei — kuf- steini várfogságot vontak maguk után. Szabadulása után a költő lojális nézeteket vall, királyhű alattvaló. Napóleon bevonulása azonban új helyzetet teremt; gyanú merül fel, hogy Batsányi fogalmazta meg Napóleon számára a magyarokhoz intézett kiáltványt. A gyanú annál is inkább igazolódni látszik, mivel Napóleon távoztával Batsányi is eltávozik Becsből. Ám Batsányit magasabb célok vezérlik. Művét, a Viasko- dást szeretné megjelentetni, hozzáférhetővé tenni Európa számára. Párizsba megy, ahol könyve megjelenését várja... Batsányi szerepében: Horváth Sándor, A rendező: Hajdúfy Miklós. Tv-film készül Talma életéről ENVER BIKC8ENTAJ*: Frontnovellák Mihályi Sándor rendező irányításával, Gáspár Matyit könyvéből „Istent szikra” címmel ív-film készül. Operatőr: Kecskés László. Tál- ma—Lukács Sándor, felesége — Béres Ilona. Képünkön: Béres Ilona és Márkus László a kamera etőtt. ‘(MTI fotó — Keleti Éva) Bélyegkiállítás Egerben Bizonyára érdeklődéssel fogadják a hírt szükebb hazánk filateiistái: október 10- én. pénteken bélyegkiállítás nyílik Egerben. A KPVDSZ kulturális napok keretében megrendezett bemutatón a magángyűjtemények legszebb példányait láthatják a bélyegek szerelmesei. A tárlaton bemutatják a legújabb hazai és külföldi darabokat és blokkokat is. A kiállítást október 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők az állami biztosító Kossuth utcai bemutatótermében. .1 ,Méamm 1975. nktober 1#., péntek A katona kitárja a bunker ajtaját Margit azelőtt a negyedik emeleten lakott, Attila a másodikon. A környező házak lakói a tűz után költöztek le a bunkerbe. Cementfalak. Pelenka- szag. Gyertyája csak Margitnak van. A bunker kilenctized része sötét, csupán a szemek fehérjének sápadt fénye látszik, Minduntalan egyről folyik a, szó: — Mikor lesz már vége? Már megszokták a robbanások zaját Már az a szörnyű, amikor csönd van. — A József körúton a németek felrobbantottak egy házat — tárgyalták suttogva az asszonyok. — Mindenki odaveszett a pincében. Attila, aki az ostrom előtt egy töltény gyár ban dolgozott, a robbanások hangjáról már szakszerűen meg tudta állapítani, ki lőtt. — Német:., Orosz... Német ... Orosz ... — sorolta "Szovjet-baskír Író. 1913-ban született Ufában. Irodalmi főiskolát végzett. Részt vett Magyarország felszabadításában. Elbeszéléseiben, regényeiben a szovjet katonák hősiességéről, valamin* s munkások életéről ír. egymás után. mialatt a többiek a robbanások nyomán aiáhulló kövek zajára füleitek. Reggelre egyre távolabbról hallatszottak a robbanások. Senki sem tudta, kik jönnek: oroszok, németek? Délben Szaniszló, Margit fivére óvatosan felmerészkedett a lépcsőn. Néhány perc múlva már hozta is a hírt: — Oroszok! Nem tudták, mitévők legyenek : örüljenek-e, vagy féljenek. Túlságosan hosszú ideig ijesztgették őket az oroszokkal. És ekkor hirtelen megnyikordult a pináé- ajtó, mindnyájan a közeledő lépéseket figyelték. Az idegen súlyos léptekkel jött lefelé a lépcsőn. Margit oda- bújt a bátyjához, Szaniszló félreállt az ajtóból. A csinos Etikát a vaságy alá bújtatták. Lépcsőnyikorgás. Csizmatalp i dobogása. Zseblámpa fénye hasít a bunker sötétjébe. Elsőnek Attila kelt fel a vaságyról, utána sorban a többiek. Maguk sem tudták, miért tesznek így. A szürke köpeiyes katona figyelmesen végigfürkészte a pincét, aztán mondott valamit. Senki sem értette, és egyszerre sajnálni kezdték, hogy már nincs itt a zsidó Schneider úr. aki nyolc nyelven beszélt. A katona újból mondott valamit. A bunker hallgatott., Ekkor az ajtóra mutatott, a beáradó fényre, aztán intett, mintha elköszönne, és elment. Megértették, hogy vége a szenvedéseknek. Az orosz katona kitárta a bunker ajtaját. Kék szemek — Ismered a járást? — kérdezte Izabella asszony, a görbe orrú patikus. Mostanában a hátsó udvaron keresztül járták be a gyógyszertárba. Gizi, a kislány, inkább a szemével — apró fekete mazsolákkal —. mint a szájával rebegett köszönetét Izabella asszony - nak. A kis kuncsaft mögött becsukódott a vasrácsos ajtó. Kilépett a Múzeum körútra. A fal mellett osont, félt a néptélen utcáktól, és... az emberektől. Januárban orosz és német gépek köröztek Budapest felett. A lövedékek és aknák vijjogva repültek át a Dunán. Befordult a Rákóczi útra. f innen még óvatosabban lépkedett tovább. A Duna túlsó oldaláról tűz alatt tartották az egész utcát. Gizi hirtelen egy orosz lovas katonát pillantott meg. Rémületében el akart bújni egy kapualjban, de erős ütést érzett és a földre zuhant. Ott feküdt a jeges aszfalton. Az orvosság szétszóródott. Gizi szemei — az apró fekete mazsolák — fennakadtak egy borbélyüzlet cégérén. A felrobbant lövedék nemcsak Gizit terítette le. Ló és lovasa is az úton feküdt. A katona felnyögött, szitkozódott, aztán feltápász- kodolt. Súlyosan sebesült lova görcsökben vonaglotl. Egy pisztolylövéssel megváltotta a szenvedéstől hű társát, aki a Don partjáról hozta el idáig. Aztán odabicegett a kapualjhoz, amely előtt a kislány feküdt eszméletlenül. A lábán sebesült meg. A katona letérdelt, bekötözte a sebet. Gizi egy pillanatra magához tért: közvetlen közelről meglátta a katona nagy kék szemeit. Ilyen kék szemeket eddig csak a samponreklámokon látott. Aztán úiból elveszítette az eszméletét. A katona a maga sebét is bekötözte. Arrafelé nézett, ahol hű bajtársa a földre zuhant, de már csak a maradványán látta. Az éhes pestiek már fejszével darabolták a lótetemet. — Hé, emberek! — kiálHanem ezzel csak megijesztette őket, visszabújtak a pincékbe. Egyedül egy sildes sapkás fiú maradt ott. A katona nagy nehezen ösz- szeszedte néhány szavas magyar tudását és megkérdezte tőle: — Hol lakni kislány? A fiú az Appomyi tér felé mutatott. Gizi az anyjával és a nagyanyjával lakott a pincében. A nők megrémültek, amikor a katona belépett, karjában a kislánnyal. — Ez a mszki kötözte be — mondta a kisfiú. A katona is megszólalt a maga nyelvén: . — Minek engedik egyedül az utcára?! Hiszen harcok folynak! A két nő egyszerre kezdett beszélni, ám a katona nem tudott annyi magyar szót. Csak akkor értette meg, mit beszélnek, amikor a nagymama megcsókolta a kezét. A katona indulni készült. Odakint, egyre sűrűbben lövöldöztek. Áz asszonyok megpróbálták visszatartani, de hiába. ...Az Apponyi téren lakik a kis Gizi, szemei szomorú kis fekete mazsolák. Az ágya fölötti samponreklámról nagy kék szemek néznek le rá. Gizi csakmeg- mentője nagy kék szemére emlékszik. Igazi fénykép nem maradt a katonáról. Zahemszkf László fordPUim
