Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-11 / 239. szám
A DOLGOZÓ NOK HELYZETÉRŐL MEZÖTÁRKÁNYBAN A mezőtárkányi Aranykalász Termelőszövetkezet vezetősége beszámolt a párt- alapszervezet tagjainak arról, hogyan gondoskodnak a tsz-ben a dolgozó nőkről, Tóth Ignác, a termelőszövetkezet vezetője beszámolójában ismertette a Központi Bizottság 1970. február 18—19-1 ülésének határozatét. Ezt követően a résztvevők azt hangsúlyozták, hogy a nőpolitika mindennapi feladat. Nem elég csak beszélni róla, tenni is kell sokat érte. Elsősorban gazdasági érdekeltséget biztosítani a mindennapi munkában, hiszen ott vannak az asszonyok a nagyüzem tábláin és a maximálisát adják a közösségért. A közös gazdaságban az egyenlő munkáért egyenlő bért elve messzemenően érvényesült. Az asz- saonyok keresete az utóbbi hónapokban háromezer és ötezer forint között van. A termelőszövetkezet vezetői biztosították az óvodai, bölcsődei, napköri otthoni elhelyezést á dolgozó nők gyermekeinek, s gondoskodnak az egyedülálló nőkről i& Sz. Kovács János Mezőtárkány SZOCIALISTA BRIGÁDVEZETÖK TANÁCSKOZÁSA A TUZÉP-NÉL Az Eszak-magyarországi TÜZÉP Vállalat Borsod, Nóg- rád és Heves megyei telepein dolgozó szocialista brigádok vezetői Egerben tartották meg tanácskozásukat. A megbeszélésen 27 brigádvezető vett részt, a gazdasági vezetést az egri kirendeltség igazgatója és a vállalat szervezési igazgatóhelyettese képviselte. A tanácskozáson a brigádvezetők kicserélték tapasztalataikat, megbeszélték, milyen feladatok állnak a vállalat szocialista brigádjai előtt. A brigádvezetői tanácskozás résztvevői az általuk képviselt 800 dolgozó nevében tiltakozó táviratot küldtek a spanyol terrorhullám áldozatai miatt a SZOT-hoz, kérve,, hogy táviratukat továbbítsák. Bodó Lajos Eger A DIAKOK IS SZÜRETELNEK GYONGYOSHALÁSZON A szőlő megmentésére megmozdult Gyöngyöshalász apraja nagyja. Szüretelnek a termelőszövetkezet dolgozói, nyugdíjasai, állattenyésztői, valamint az építőbrigád és a KISZ tagjai is, akik kommunista műszakot szerveztek. A gyöngyöshalászi . általános iskola tíz napon keresztül hatvan tanulóval, az adácsi diákok három napig, a gyöngyösi 5—6. számú általános iskola 200 diákja hat napig, a gyöngyösi 214. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet 8 napig 130 diákkal szüretelt, s ugyan- ennyien jöttek el a mezőgazdasági szakiskolából is. hogy segítsenek a szüretben. A gyöngyösi Könnyűipari Gépgyártó Vállalat dolgozói október 6-án segítettek a ■, szőlő betakarításában. Juhász László Gyöngyösh al ász KÖZÉPISKOLÁSOK A HATVANI KONZERVGYÁRBAN A hatvani gimnázium és szakközépiskola 500 tanulója néhány napra munkaköpenyre cserélte fel az iskolai köpenyt. Kilenc napon 4t. két műszakban a Hatvani Konzervgyárban dolgoztak. Több csoport paprikát szeletelt, üveget mosott, de voltak diákok a szalag mellett is. Munkájuk népgazdasági érték, de ugyanakkor fontos tényezője az életre való felkészülésnek is. Ilyen módon közelebbről ismerték meg a fizikai munkát. Kós Zoltánná Hatvan JÓL HALADNAK AZ ŐSZI MUNKÁK A FÜZESABONYI JÁRÁSBAN A járásban befejeződött a burgonya szedése, és a szója betakarítása. Befejezéséhez közeledik a zöldségfélék és a silókukorica feldolgozása is. Az 541 hektár cukorrépa-vetésből eddig kis híján 200 hektár betakarítását fejezték be, amelynek eddigi össztermése hatezer tonna. Jól halad a napraforgó termésének gépi betakarítása Mezőtárkány- ban, Sarudon és Füzesabonyban. A járásban eddig 720 tonna napraforgómagot csépeltek ki a kombájnok. Mindenhol megkezdődött a kukorica törése. Betakarítottak többek között 93 hektár zöldségfélét és 23 hektár gyümölcsöt. A feldebrői Rákóczi Termelőszövetkezetben 149 hektáron fejezték be a szőlő szüretelését. Jól halad az őszi búza vetése is. A tervezett 9 ezer 743 hektáros vetésterületből eddig 2 ezer 106 hektáron került talajba a vetőmag. A besenyőtelki Lenin Termelő- szövetkezetben 423,» Feldeb- rőn 480, Mezőtárkányban pedig 347 hektáron vetették már el az őszi búzát. Befejeződött a repce, a lucerna és a rozs vetése is a járás területén, őszi árpából eddig 500 hektáron, a tervezett vetésterület negyven százalékán került talajba a vetőmag a járás közös gazdaságaiban. Császár István Füzesabony CSÖKKENTIK A NEHÉZ FIZIKAI MUNKÁT Egerben a Sas úton és a Vécsey-völgyben, a nagy karbantartási munkák után, elkezdődött a termelés az Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdaság szeszfőzdéiben. A folyamatosan három műszakban üzemelő főzdék tervelőirányzata 170 ezer hektoliter gyümölcspálinka és csaknem 10 ezer hektoliter Egri víz. Rázsi Miklós üzemvezető elmondta, hogy ebben az évben tovább csökkentették a nehéz fizikai munka részarányát. Az egri tmk-részleg dolgozói, a kitűzött határidő előtt egy hónappal, gépesítették az alma darálását és szállítószalag viszi tovább a cefrét. A jövőben a nyitott vagonokban érkező, csak szeszfőzésre alkalmas almát rakodógép rakja a billenős tehergépkocsikra, amelyekről ráöntik az új fogadórészre, ahol tíz perc alatt darálásra kerül egy gépkocsi rakománya, kézi munka nélkül. A cefrét szállítószalag viszi a tárolóhelyre. Ez az új technológia gyors, korszerű, gazdaságos és jelentős mértékben megkönnyíti a dolgozók munkáját, kedvező hatást gyakorol a termelékenység fejlődésére. Lukács András Eger N Termelési tanácskozás a pétervásári ÁPÉSZ-nél A negyedévenként teedékes termelési tanácskozást a napokban tartotta meg a pétervásári A FESZ vezetősége. Értékelték az AfESZ üzletpolitikai programjának végrehajtását. Az előadó arról is tájékoztatta a résztvevőket, hogy a két legfontosabb üzemág, a kiskereskedelem és a vendéglátás, szeptember 30-cal teljesítette a IV. ötéves terv végére előirányzott forgalmi tervet. A termelékenység és a bérszínvonal növekedése ' területén hasonló az eredmény. Kedvezően alakult a gazáálkodási eredmény, így varható a nyereségterv teljesitése, ami megközelíti a négymillió forintot a. tervidőszak utolsó évében. Az időszerű feladatok között síd esett a kereskedelmi egységek őszi-téli felkészüléséről, az arualap biztosításával kapcsolatos tennivalókról. Több boltvezető az árubeszerzéssel kapcsolatos problémákat, a nagykereskedelmi vállalatok hiányos szállítását említette meg. Zay József Pétervására Kettős ünnepség volt Ka- rácsondon a tanácsok megalakulása 25. évfordulóján. Ekkor adták át rendeltetésének a társadalmi összefogással épült új, korszerű minden igényt kielégítő óvodát. Száméi Istvánnak, a községi tanács elnökének volt miről beszámolnia, amikor a község fejlődését ecsetelte. Az új óvodát dr. Gé- czi József, a járási hivatal elnöke adta át, megköszönve az összefogást, a segítséget. Az új óvoda létesítéséhez a MÁV Budapesti Igazgatósága félmillió, a helybeli Kossuth Tsz 200 ezer, a körzeti ÁFÉSZ 50 ezer, az Egyesült Izzó gyöngyösi gyára 20 ezer forinttal járult hozzá. A Gyöngyös— domoszlói Állami Gazdaság 15 ezer, a gyöngyösi parkettagyár, a társadalmi munka értékével együtt 30 ezer forintot adott. A megyei tanács 400 000 forinttal járult hozzá az építkezéshez. A vendégek és a tanácstagok az ünnepi köszöntök után megtekintették az új épületet, majd az óvodások, a maguk módján kedves kis műsorral köszönték meg a felnőttek gondoskodását. Dón Gyula Karácsond Ritka Hxiileté»nap Lőrinci nagyközségben ritka esemény megünneplésére került sor a napokban. Bognár Mihályné 103. születésnapját ünnepelték. Az idős nénit szeretettel köszöntötte a nagyközség tanácsának képviselője, a helyi Vöröskereszt, a nőbizottság képviselői, valamint a selypi általános iskola kisdobosai. Az idős néni meghatottan, könnyekkel a szemében köszönte meg a megemlékezést. Köszöntötték a ritka születésnap alkalmából az idős nénit a járási hivatal egészségügyi osztályának képviselői is. Az idős nénit, akiről a községi tanács is gondoskodik, lánya, Kazur Józsefné nyugdíjas gondozza. Horváth Károlyné Lőrinci Harmadik éve ünnepeljük Mátraszentimrén a szlovák nemzetiségi napot. Tudjuk, kis népcsoport ünnepe ez, mégis kedves nekünk, mélyíti a szlovák és magyar anyanyelvű lakosok barátságát. A község lakossága — látva az országos kezdeményezéseket, maga is kérte ezt a lehetőséget, amelyet a Hazafias Népfront helyi bizottsága és a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége is támogatott. Az egész napos műsort a népi együttesek felvonulása vezette be. Az élen a kisná- naiak csoportja haladt, majd az országosan is ismert Komárom megyei kesztölci szlovák irodalmi és tánccsoport követte. Részt vettek a visznekiek, a szomolyaiak, egerszegiek. A felvonulást a helyiek népviseletbe öltözött csoportja és a népi együttes zárta be. A hívogató felvonulás magával ragadta az üdülővendégele százait is. Felejthetetlen emléket hagyott mindenkiben a színvonalas műsor, mely a virágfüzérekkel feldíszített új művelődési otthonban folytatódott. Alt Gyula, a szövetség osztályvezetője magyar és szlovák nyelven méltatta nemzetiségi politikánk eredményeit. Tekintettel arra, hogy nagyon sok magyar vendég is volt, a műsorban is két nyelven tolmácsolták a magyar és szlovák irodalom gyöngyszemeit. Késő estig hangos volt a művelődési ház és környéke a vidám dalosoktól. Itt a községben a szlovák nemzetiségi napok megszervezésével most már hagyomány született. Zakupszky László Mátraszentimre Válaszol a% illetékes A KÖNYVTÁRBA — reprezentatív jellege illett is CSAK KIVÉTELESEN Boldogító igen a könyvtárban címmel egy képet közöltünk egy horti esküvőről, melyben az esketőterem állapotát is kifogásoltuk. A helyi tanács is megjegyzéseket fűzött az eseményről szójó képhez: Horton nincs külön házasságkötő terem, az esketé- seket a községi tanácsháza tanácstermében tartják, amely korántsem életveszélyesen romos, hiszen ott vannak a nagyobb tanácskozások, a tanácsülések — és az esetek túlnyomó többségében az esküvők is. A házasulok külön kérése miatt került sor erre az esküvőre a nemrégen korszerűsített könyvtárteremben, részint, mert a 180 tagú násznép nem fért volna el a tanácsteremben, részint mert az újjáalakított könyvtár a KISZ-esküvőhöz. A későbbiekben is sor kerül majd egyes esetekben itt esküvő tartására, amennyiben a házasulandó felek arra ér- ' demes KISZ-fiatalok. VÉDŐNŐNEK CSAK ÉRETTSÉGIVEL LEHET JELENTKEZNI Az MTI tájékoztatása alapján korábban hírt adtunk arról, hogy rendelkezés született, amely lehetővé teszi egészségügyi szakmunkások részére is az érettségi három év alatt történő megszerzését. A szakmunkások felsorolásába — tévedésből — a védőnők 16 bekerültek, s ez félreértésre adhat okot a pályára jelentkezők között. Védőnői tanfolyamra csak sikeres érettségi után lehetett eddig is jelentkezni és ezután is csak érettségivel rendelkezőket vesznek fel. lem egyeznek az adatok Sikerrel szerepelt Miskolcon az Anonym Színpad Szeptember végén még nyilvános főpróbán találkozott a gyöngyösi közönség az Anonym Színpaddal, amikor egyrészt felújítva bemutatták Lázár Ervin három mesejátékát, másrészt főpróbát tartottak Argó Válton A zöld hátizsákos ember című darabjából. A közönség — amely teljesen betöltötte a Művelődési Központ nagytermét — tetszéssel fogadta a két produkciót. Október másodikén a csoport Miskolcon mutatkozott be az Aurora ’75 elnevezésű színpadi fesztivál területi döntőjén. A zsűri nyolc csoport produkcióját tekintette meg, közöttük a hatvani és gyöngyösi színpad bemutatkozását. A kiadott négy díjból hármat Heves megyeiek hoztak el, ebből is kettőt a gyöngyösiek. (A legmagasabb díjat az Anonym Színpad kapta.) A bemutatkozást vita, szakmai megbeszélés követte, melyet Máté Lajos, a Népművelési Intézet munkatársa és Keleti István,' a budapesti Pinceszínház rendezője vezetett. A területi döntőről továb' jutott csoportot a későb' időben jelölik ki. Bárányt Imre Gyöngyös A Népújság 1975. október 1-i számában Szénről, fáról, szállításról címmel cikket írtunk, tüzelőellátási gondjainkról. A cikkben válaszolt az érintettek egyike, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság: A cikknek az a része, mely az erdőgazdaság szállítási teljesítéséről szól, nem felel meg a valóságnak. „Augusztus 30-ig 5280 tonna tűzifát adtunk át a TÜZÉF- nek, azaz egész évi kötelezettségünk 62 százalékát. Szeptember 30-ig pedig a TÜZÉP-nek átadott fa meny- nyisége elérte a 6430 tonnát, az éves kötelezettség 75 százalékát. „Tehát az újságíró fogalmazása egyoldalú, valótlan és sér-tő." Eddig a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság válasza. Mindössze annyit tehetünk a helyreigazítási kérelem, mellé, hogy az adatokat a TÜZÉP egri kirendeltségének vezetője, dr. Szilák Károly és a tüzelőanyag-előadó, Kádár Gyuláné mondották el tájékoztatásuk során. Feltehető még, hogy az erdőgazdaság a szállításba beszámította azt a szállítást is, melyet az ÁFÉSZ tüzelőanyagtelepeinek teljesített, amely ugyancsak a lakosság ellátását szolgálta. Egyébként az igazság az, hogy a cikk megjelenése pillanatában is gond volt a fű- részeltfa-ellátás megoldása. Hogy kinek van a szállítási határidőben és mennyiségben igaza, ezek után bizony sebes stóöatsai RADIO äOä&UTH 8.27 Liszt-rapszódiák. 8.35 Lányok, asszonyok. 9.00 Zenekari muzsika. 9.30 A szó születése, 10.03 Barokk muzsika. 10.50 Rádiószlnház. 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva , . . 12.45 Melódiákoktól. 14.05 Dzsesszfelvételeinkből. 14.25 Hol tart a mezőgazdasag? 15.55 Üj zenei újság. 15.30 A hegyek és dalok f öld je: Macedónia. 18.00 168 óra. 17.30 Mi a titkai 18.40 Mikrofonközeiben. 19.10 Színes népi muzsika. 20.00 Közvetítés az FTC—Vasas , bajnoki labdarúgómérkőzés II. félidejére!. 21.00 Nagy egyéniségek. 22.25 A beat kedvelőinek. 23.10 Versenyművek. PETŐFI 8.33 Sláger-múzeum. 9.33 Nóták. 10.00 Szombat délelőtt... 12.00 A Middle of the Road együttes műsorából. 12.33 Szerelmi bájttal. 13.09 Faluról indultak,.. 13.33 Népi zene. 14.00 Napraforgó. 15.00 n. félidő: 15.55 Versek világa. 18.12 Népdalok. 18.25 Orvosi tanácsok. 16.33 A hét műsorából. 17.08 Közkívánatra. 18.15 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.00 Ettore Bastianini énekel. 19.30 „A magyar népnek, ki ezt olvassa'’. 20.30 Rét filmdal. 20.33 Magángyűjtemény. 21.33 Gáspárom*.. 22.33 Chopin-művek. 23.10 Tánczene. SZOLNOKI RÁDIÓ 17.30—18.30 Hét végi kaleidoszkóp. Szerkesztő: Daloesa István. TŰI MAGYAB 9.20 tskola-tv. 9.50 Tv-toma, 9.35 A Strauss csaiad, (Angol tv-film.) 10.45 Mindenki közlekedik ... 11.15 Művészeti magazin. 12.05 Zenés ajándékkosár. 14.25 Rettegett Iván. (Szovjet film.) 16.05 A svédcsavar. (Tv-fümsorozat.) 16.50 Köszöntő. 17.10 Közvetítés bajnoki labdí.- rúgó-mérközésről. 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Szombat este .. Kb. 22.10 Tv-híradó. 2. 22.20 í’ejjel a falnak, (Francia film.) POZSONYI 18.00 Szórakoztató műsor, 19.00 Hiradó, publicisztika 20.00 Szombat esti vidám műsor. 21.30 Hiradó. 21.40 Sporteredmények. 21.55 Film. fmozi EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33.) de 10 órakor is du. fél 4, fél 6 és 8 órakor Gyémánt lady Színes amerikai bűnügyi kalandfilm. Felemelt helyárafc! Ifjúsági bértetszünet! EGRI BRODY (Telefon: 14-07.) du. fél 4, fél 6 és fey 8 órakor A halál erődje Színes japán kalandfflm. Csak 16 éven felülieknek! Ifjúsági bérletszünet! ÜTTÖRÖMOZI A megyei üttörőházban, minden szombat du. 3 és 5 órakor Hatan hetedhét országon át Színes, szinkronizált NDK mesefilm. GYÖNGYÖSI PUSKIN de. 10 órakor A szultán fogságában Ereszd el a szakállamai GYÖNGYÖST SZABADSÁG du. fél 4 órakor Ereszd el a szakállamai du. fél 6 és fél 8 órakor Macbeth HATVANI VÖRÖS CSILLAG du. fél 4 és 7 órakor Nyomorultak HATVANI KOSSUTH A fej nélküli lovas FÜZESABONY Repülőszázad PÉTERVASARA Átkozottak vagyunk, Irina Hagyomány születik r Uj óvoda — társadalmi összefogással