Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
4 Befejeződött a Balzac nagy szerelmeiről szóló — Balzacról, az íróról és kordról sajnos nem sokat mondó — francia—lengyel filmsorozat. Dokkolás két perccel korábban Visszaszámlálás a stúdióban Három portré Balczó Andrásról, sikerei csúcsán is igen keveset tudtunk. Akkor is csali arca jelent meg a legtöbbször, a hírverés nem sokat szedett ki belőle. Feltűnt, hogy egy ilyen sikerekkel dicsekedhető fiatalember nem fut a saját híre után. Ügy hisz- szük, hogy most sok mindenre fény derült. Elsősorban arra, hogy ez a rendkívül komoly gondolkodású ember zárt, határozott egyéniség, az érettség és felelősség szigorú keretei között. Az Ötszemközt stílusa szerint Vitray próbálgatta őt kedélyessé tenni, a külső eseményekkel eljátszogatva. Me- séltette Balpzót Mimikéről, a drága kis lovacskáról, üzleti balfogásairól, a szövetségi javaslatokról és kikötésekről. De a néző is érezte, hogy ez még mindig nem az igazi, ez nem lehetett ennek a beszélgetésnek a célja. És akkor végre Balczó Vitray- nak az egyik kérdését elkapta, megigazította és bár szabadkozva, mégis kimondta, sőt többször megismételte eddigi élete nagy tanulságát. Mindig az volt a törekvése, hogy a tőle telhetőt megtegye, a meggyőződése szerint. Innen van az, hogy csak akkor tudott igazán örülni sikereinek, ha a meggyőződése szerint cselekedett és ha úgy érezte, hogy a tőle telhetőt megtette. Ettől a két mondattól el nem választhatóan még mást is mondott, nevezetesen azt, hogy ő az embereket nagyon szereti és becsüli és minden munkájával ezt az érzését akarja szolgálni. És ezeket a mondatokat nem úgy, a riporter által felvetett kérdésre válaszolta, saját bevallása szerint ennek az elmondását tartotta fő céljának, amikor az Ötszemközt vallatószékének elfoglalására vállalkozott. Érdemes tehát ezt a szándékot még egyszer megismételni: úgy, azért és azzal szereti az embertársait, hogy számukra önmagából a lehető legtöbbet adja, a saját meggyőződése szerint. Ezt a mondatot akár egy keleti bölcs is mondhatta volna, vagy egy nagy hírű európai gondolkodó. Balczó „csak” sportember. És nagy egyéniség! Illés Endrét, mint drámaírót, mint ess^éírót, mint a krétarajzok kitűnő belletris- táját sokkal jobban ismerjük., mint novellák szerzőjét. Novellái kor- és kórrajzok, ahol egy-egy. pillanat pattan ki az írásaiból, a történelem egy ritka, de fájó mozzanata. Mint az örvények között című írásában, ahol a kis ember nagy szándékát; elsöpri a viharos idő, hogy aztán a kis ember a maga módján a váratlan fordulattól felzaklatottan maga elé csodálkozzék. De ok az elgondolkodásra az emberi gyengeség nyilvánvalósága is, mint például a QMnwsm 4375, szeptember Z,, kedd Hullaszekrényben, ahol — nem tudni pontosan '— a főnök ostoba hiúságát akarja-e fényesebben bizonyítani, mint a beosztottak talpnyaló gerinctelenségét. Az Alvilág című novellában a társadalom pincéiben élő kisebb ragadozókat rajzolja meg, egy áldatlan példázatban, amikor az egyik fajta rágcsáló-ragadozó teszi tönkre a másik fajtát. A rajz kegyetlen, éles és elgondolkodtató. Mint a Paradicsomlé című írás, amely a maga szűkszavúságával, a mozdulatok szemtelen biztonságával leplez le egy egész elmúlt társadalmi szituációt és lehetőséget. Horváth Z. Gergely rendezése az írói szándékot engedte érvényesíteni azzal, hogy nem színházat, tévénovellát készített az írásokból. A Színészmúzeumban most Ladányi Ferencet láthattuk. A kivallatott kor- és pályatársak visszaemlékezései — többek között Rajz János, Greguss Zoltán, Kőmíves Sándor szólaltak meg — örökzöld közhelyek maradtak és édeskésen hatottak, de egyáltalán nem volt édeskés a?, amit Ladányiból idézett a hangja. Amit filmszerepeiből kaptunk, a kort idézte elsősorban és nem őt. A rövid részlet a Peer Gyntből élményszerű volt. Karinthy Frigyes Az ember és a szék című monológjában iskolapéldaszerű remeklése élvezhető ma is. A szöveg lekottázhatatlan ritmusa mellé párosult az a dramaturgia, amivel a földöncsúszást Ladányi érzékeltette. A mondatok közé a hízelkedésnek, a nyelvvel és a hanggal való „bedolgozásnak” olyan ijesztően valódi hangfoszlányait dugdosta be amitől a figura bőszítő arányokat kapott. Farkas András Mesélő városok: London A kövek is vallanak az emberről. A kirakatok is. A táj is. A múzeumok csendje, a vonatkerekek csattogása is. A párizsi, a budapesti, a moszkvai, vagy a londoni emberről egyaránt. De az irodalom is. Az irodalom vall talán a legközvetlenebbül a legkevesebb áttétellel, a legközérthetőbben. Ez az irodalmi bédeker, amelyet „London” címmel láthattunk vasárnap este az angol főváros mindennapjairól, embereiről „mesél”. Nem a Towert mutatja be, nem a Hyde parkot, a Piccadillyt, vagy a Sohót, nem az őrségváltás hagyományos pompáját, nem Londont, mint a szemmel láthatót, hanem a londoni embert, az angol embert, mint a sorsából kiérezhető és kiérthető mai angol valóság hordozóját. Három mai angol szerző három televíziós egyfelvo- násosa három „magassági” pontról enged bepillantást az angol főváros életébe. Aligha lehet kétséges, hogy ezek a magassági pontok a rendezői elképzelés pontjai, tehát önkényesen kiválasztottak, am az is aligha lehet kétséges, hogy ez a rendezői „önkény” szó szerint is idézőjeles: művészi, sót politikai alapállás kifejezője egyben. Lehettek volna masok is az egyfelvonásosak, lehettek volna más sorsok is a város szimbólumai és más szereplők a más sorsok hordozói. Ám nehéz lenne kétségbe vonni Málnay Levente választásának jogosultságát: három műfaj, három hang, vagy ha úgy tetszik, háromszólamú trió mutatja be London falakon belüli életét A „Péntek este van” Bobja és társai az elidegenedés világáról szólnak, onnan valók. Sorsuk, mint a biliárdgolyók, csak össze-össze koc- 'cannak, hogy szinte hatástalanul pattanjanak le és el egymástól. Reménytelen, sivár és tisztességtelen világról ír Colin Finbow és elsősorban Kozák András, valamint Bencze Ilona játéka az, amely az elvetélt emberi álmok szintjén vall .keserű rezignációval az embertelenségről, a társadalom el- embertelenedéséról. Zádori Ferenc kamerája itt nyújtotta a legnagyobb segítséget Málnay Levente szikár szűkszavú rendezéséhez. Alan Pl'ater „Izgalmas este” című szatírája egy más műfaj eszközeivel mesél a jellegzetes angol figurák bemutatásával arról, hogy milyen labilis is egy londoni házaspár szemre kiegyensúlyozott élete. Uram bocsá’, egy vécéöblítő zúgó hangja, egy ott égve maradt villany is alkalmas lehet arra, hogy ne csak a hagyományos angol hidegvérből zökkentse ki Albertet, a szatíra főszereplőjét, de majdnem az őrülésbe is kergesse és rádöbbentse: egyedül van. Védtelen. Senkire sem számíthat. Még a rend őreire sem. Márkus László, Feleki Kamii, Tábori Nóra és Balázs Péter volt az, aki elsősorban ráérzett a szatíra mélyén ott rejtőző tragédiára. „Ésszerű magyarázat” volt a címe Tom Stappard krimikomédiájának. Hogyan is lehetne meg egy Londonról szóló televíziós film angol krimi nélkül. Vagy legalábbis annak karikatúrája nélkül? Sehogyan. És bár az „Ésszerű magyarázat” volt a leggyengébb a három jelenet közül, arra mégis módot nyújtott, hogy Foot alakjában az élete nagy ügyét kergető, de olyanra soha rá nem akadó rendőrnyomozót formáljon meg, s rajta keresztül ismét a kisember reménytelenségét villantsa fel a szerző, és a rendező. A mesélő városok Londo- na persze többet is „mesélhetett” volna, jobbat is, izgalmasabbat is. A rendezői szándék azonban így és ezek mellett a történetek mellett döntött. És végtére ezek is alkalmat nyújtottak, hogy egy újfajta útikönyvbe kukkantsanak bele, mintegy ízelítőül, a televízió turistái: a nézők. Gyiirkó Géza t Fontos kérdésnek szeretnék a végére járni. Jók az emberek — vagy rosszak inkább? Bízhatunk — úgy általában — embertásainkban, yagy okosabban tesszük, ha igen takarékosan osztogatjuk bizalmunkat? Rögtön az elején megegyezhetünk valamiben: e kérdés vizsgálatából ki kell zárnunk a végleteket. Nyilván nem igaz, hogy mindenki rosszindulatú, kártékony, tisztességtelen, a mások rovására akar élni, hiszen, aki netán így vélekednék, az is tesz legalább egy kivételt: magamagát nem számítja bele a romlott emberiségbe. Másrészt az sem igaz, hogy mindenki becsületes, derék, jóakaraté, igyekvő — fölösleges volna bizonygatnom, hogy ez sem igaz. E két végletes megítélés közt azonban igen sok fajta szemléletnek, magatartásnak, „attitűdnek” jut hely; az optimisták sok színű táborának is, azoknak, akik általában bíznak az emberekben, meg a pesszimisták sok árnyalatú táborának, azoknak,. A világon egyedülálló adássorozatban számolt be a Magyar Televízió az űrtörténelem eddigi legnagyobb eseményéről, a Szojuz—Apolló randevújáról. Az amerikai és a szovjet űrközpontból közvetített beszélgetések vezették be az adássorozatot, majd a dokkolás idejére a stúdióban ülő szakértők „táborába” invitálták meg a nézőt, végül pedig egy záróműsorban kommentálták az űrrandevú eseményeit, tudományos jelentőségét. A stúdióban helyet foglaló szakembergárda egyik tagja volt dr. Abonyi Iván kandidátus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa, aki a napokban az ifjú fizikusok egri, országos találkozóján tartott érdekes előadást az űrhajózáshoz is kapcsolódó tudományágról, a plazmafizikáról. Az előadás után kértük meg a hazai „űrhajós stáb” tagját arra, hogy idézze fel a közvetítés érdekes perceit, a szakemberek felkészülésének eseményeit. 20.05: Filmlevél Graham Greene-hez Dokumentumfilm. Róbert László, az ismert újságíró „filmlevélben” számol be Graham Greene-nék „A csendes amerikai” című, nagy sikerű regény írójának az 1973-as Saigonról. Greene ugyanis éppen húsz évvel ezelőtt — 1953-ban — irta Saigonban játszódó regényét. A tévé forgatócsoportja — Radó Gyula rendező, Illés János operatőr, Róbert László riporter — végigjárta a regény helyszíneit, megkereste és megszólaltatta a ma még élő szemtanúkat. A „filmle- vél” felhasználta a Thália Színház előadásában megszólaló regény színpadi adaptációját. Raymond Cauchetier fotóalbumát pedig mai helyszínekkel azonosították. A filmnek az 1953-as és 73-as év összehasonlításán túl az ott élők vallomása és Graham Greene megszólaltatása ad különös érdekességet. FEKETE GYULA: akik — általában — bizalmatlanok. Az olvasó, természetesen, most arra gondol, hogy némi célszerű köntörfalazás után majd kardot rántok a bizakodók mellett. Hiszen a nyilvánosság előtt minálunk az optimizmus a „vonalas”, a haladónak minősülő — mondhatnám: a kötelező. A pesz- szimizmus legfeljebb is némely szűkebb körökben számi: sikknek, modernnek — mondhatnám: kötelezőnek. Alig valószínű, ugye, hogy mellőzve az illendőt, a nyilvánosságnak előrecsomagolt optimizmus helyett holmi illetlen és csomagolatlan pesz- szimizmust fogok feltálalni. Márpedig az olyan retorikus kérdést, amelybe jó előre s körültekintően be van építve az egyetlen lehetséges válasz is, magam sem szeretem — tehát mivégre szaporítanám? Legtisztább, ha én nem foglalok állást az ügyben. Ráhagyom az ítéletet az olvasóra. (Tehát az ítélet arról: buhatuak-e jo lelkuamecettel — Az adássorozat indulása előtti „visszaszámlálás” tulajdonképpen a naptári évvel együtt kezdődött meg. Az ötlettől a megvalósításig rengeteg munka várt az események kommentálóira, így szükség volt a több mint fél esztendős visszaszámlálási időre. Az adások „haditerve” arra a másodpercnyi pontos* 6ágig kidolgozott űrforgatókönyvre épült, amelyet mi már korábban megkaptunk. Adás közben örömmel nyugtáztuk, hogy az űrhajósok tartják a menetidőt, így az eseményeket a fellövések perceitől nyomon követhettük. .. — Kivéve a dokkolás pillanatát. — Valóban, mert mint utólag kiderült, a legfontosabb eseményre, az űrhajók találkozására két perccel hamarabb került sor, mint ahogy tervezték.' Ezekben a percekben úgy éreztük a stúdióban, hogy kicsúszott a lábunk alól az „űr” ... Képet kaptunk, de nem tudtuk eldönteni, hogy állókép-e, makett-e, vagy az űrből érkező közvetítés jelenik-e meg a képernyőn. Végül lpper Pál „hallott” valamit a fejhallgatóban, mire megnyugtatott bennünket, amit láttunk, az az űrből jött... Igaz, ismétlésben. — Említette az előbb a maketteket. Az adásokban meglehetősen nagy szerepet kaptak ezek a kicsinyített űrhajók és az űrbéli útjukat imitáló filmtrükkök. — Arra törekedtünk, hogy minél érthetőbben kommentálhassuk az eseményeket, hogy minden néző egyformán értse: az adott pillanatban mi történik a Szojuzon és az Apollón. Ezért készítettük el a maketteket és vettük át a valósághoz megtévesztően hasonlító trükkfilmeket. Az ezekhez fűzött magyarázatokat is percnyi pontossággal kidolgoztuk, megegyezve abban, hogy mikor ki fűz kommentárt az eseményekhez, amelyeket sokszor mi is csak elmosódva, homályosan láttunk. A távolság, a meteorológiai körülmények ugyanis nagyban befolyásolták a kép és a hang minőségét. Ennek ellenére, úgy érezzük, sikerült a legjobbat nyújtanunk a közvetítések során. — Mindkét űrhajó sikeresen földet ért, az Apolló apró hibája miatti ijedtség hullámai elültek. Mi a teendője ezek után a tudósnak, az űrszakértők hatalmas táborának? az emberi tisztességben, becsületben, jóakaratban, vagy szapora rossz tapasztalatainkra hallgassunk inkább, mondván: az emberek nagy többsége végképp nem szolgál rá a bizalomra.) Induljunk ki talán a garázdaság egyik igazán hétköznapi, meglehetősen gyakori fajtájából. Régebbi újságcikkből idézi az adatokat egy friss újságlevél : „ ... a Tokaj expressz első osztályú kocsijainak a bőrüléseit csontig lenyúzták, az elektromos fütő- és világító berendezéseket felaprították, az olvasólámpákat és a tükröket porrá őrölték, a WC-kagylót pedig nem kis technikai bravúr árán fejjel lefelé fordították a munka utáni pihenésüket élvező, hazautazó ifjoncok... Kétszéztíz darab izzót ütöttek szét. . A Nyugati pályaudvar egy évi, műszaki veszteséglistája: ....... 361 darab ablaküveg, 1 13 WC-kagyló, 170 tükör, 27 576 izzólámpa... stb.”. Mondom, nem a-legírissebó — A Szojuz—Apolló program során beláthatatlan mennyiségű információ jutott az emberiség birtokába. E i- nek az anyaghalmaznak a feldolgozása már meg is kezdődött. A tapasztalatok bir o_ kában szabványosítják majd a dokkolószerkezetet, vizsgálják a bolygóközi tér és a bolygók kapcsolatát. Ezekben az eredményekben térül ugyanis meg az az összeg, amelyet az űrrandevúra fordítottak. Csak zárójelben: Amerikában már jelentkezett is az Államok területéről készített felvételekre az első vevő — az adóhivatal... Mondván, így egyszerűbb ellenőrizni az igazságot és az igazként bevallott adatokat. .. ? — Amerikában a közelmúltban felbocsátottak egy űrszondát, ez már bizonyára a jövő terveit készíti elő. — Igen, ugyanis az elkövetkezendő években a bolygók felé fordul a tudósok figyelme. A szovjet—amerikai együttműködés is erre a területre vonatkozik majd. Közösen kutatják a Mars és a Jupiter felszínét, holdjait. Például azt, hogy mitől van sós talaja a Jupiter egyik holdjának. Vagy, hogy miként lehet más bolygón 21 kilométer magasságú egy hegy, amikor a Földön, bizonyos fizikai törvényszerűségek miatt csupán 11 kilométer magasra „nőhet” meg egy hegység... — Szó esett az előbb arról, hogy óriási munkát igenyel az információk feldolgozása. xHazánk részt vesz-e ebben a rendkívül hasznos tevékenységben? — Bátran mondhatjuk, hogy Magyarország űrkutató nemzet. Most humorosan megkérdezhetik: mikor lövik fel az első magyar űrhajót. .. ? Nem erről van szó. Hazánk tagja az Interkoz- mosz nevű űrkutatási szervezetnek, amely tulajdonképpen elosztja a munkát. Nálunk évek óta végeznek radiológiai vizsgálatokat, rendszeres szputnyik-megfi- gyelő hálózatunk van, tanulmányozzuk a magaslégkört, sőt részt vettünk a holdkőzet elemzésében is. És egy érdekesség: az egyik szovjet űrhajó magyar gyártmányú meteorit-detektor készüléket vitt magával a hosz- szú útjára... Talán ezért is mert vállalkozni ez a maroknyi csoport az űrrandevú kommentálására. Szilvás István adatok; lehet, javult a helyzet, lehet, rosszabbodott azóta, de vizsgálódásunk szempontjából ennek nincs jelentősége. A rontás, a rombolás, a kártevés tízéves, százéves, vagy akár ezeréves esetei is tanulságosak lehetnek számunkra abból a szempontból, hogy olyan következtetésekhez, olyan jellemzőkhöz: jussunk el, amelyek minden korban érvényesek voltak idáig. Olyanokhoz, amelyek holnapra is érvényesek maradnak. Vegyük példának az említett tükröket Anélkül, hogy részletezném, hogyan készül a tükör, az üveghutától a táblaüveg csiszolásáig, — leszabás méretre, újabb csiszolás, fonc6oro. zás, felszerelés a vagonokban, — azonnal beláható, hogy a készítés, a felszerelés munkálatainak eme sorozatához képest a szóban levő tükröt sokkal-sokkal gyorsabban, eredményesebben, hatékonyabban lehet összetörni. Hasonló következtetésre jutnánk, ha egy villanykörte gyártási folyamatait kísérnénk nyomon, egy villanykörtéét, amely egyetlen mosda- lattal szétverhető. (F olytaiyukj Bistató
