Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-25 / 225. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I flPMitaa, AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVI. évfolyam, 225. szám ARA: 80 FILLÉR 1975. szept. 25., csütörtök Ma összeül az országgyűlés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján szeptember 25-ére, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta az országgyűlést. Az ülésszakon a Minisztertanács elnöke várhatóan előterjeszti a kormány munkaprogramját, s napirenden szerepel a pénzügyminiszter jelentése a Magyar Népköztársaság 1974. évi költségvetésének végrehajtásáról. l ekér Péter, az M "1 hírmagyarázója írja: A szokásosnál, a hagyományos parlamenti gyakorlatnál valamivel később, nem a nyári, hanem ezúttal az őszi ülésszakon teszik le a ház asztalára az 1974. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvénytervezetet. A „késedelmet” belpolitikai életünk eseményei magyarázzák: júniusban voltak a képviselőválasztások, így a nyári ülésszakon első, alakuló ülését tartotta a magyar országgyűlés. A mostani ülésszakon döntenek tehát — a napirendi javaslat szerint — a képviselők a zárszámadási törvénytervezet sorsáról. A javaslat szentesítését, törvényerőre emelését alapos, mélyreható elemzés előzte meg — a paragrafusokat az elmúlt ■napokban az országgyűlés ■nyolc állandó bizottsága vette tüzetesebben is górcső alá. Segítségükre volt az állam- háztartás elmúlt esztendei pénzügyi programjának végrehajtását tartalmazó vaskos kötet, amely a „jelentés az 1974. évi állami költségvetés végrehajtásáról” címet viseli, s amelyet minden képviselő kézhez kapott. A jelentés felsorakoztatja valamenynyi, a költségvetéssel kapcsolatban levő gazdálkodó egység elmúlt évi tevékenységének tapasztalatait, s közli a helyi mérlegek népgazdasági szintű összegzését is. Nem pusztán a kiadások és bevételek számszaki összevetése ez: felsorakoztatja azokat az úgynevezett naturális mutatókat is, amelyek az egyes ágazatok fejlődéséről tanúskodnak. (Például hány óvodai és bölcsődei hellyel gyarapodtak a szociális intézmények, hogyan bővült az oktatási és egészségügyi hálózat stb.) Részletesen beszámol a pénzügyi helyzet alakulásáról, a költségvetés bevételeiről, és kiadásairól, összesíti a költségvetési és társadalombiztosítási szervek, illetve a tanácsok költségvetési előirányzatait, s azok teljesítését. Az országgyűlés állandó bizottságainak a zárszámadást elemző tanácskozásain — más-más megfogalmazásban ugyan — elhangzott: a tények, adatok tanúsítják, hogy népgazdaságunk tavaly a negyedik ötéves terv s az éves terv gazdaságpolitikai céljaival összhangban fejlődött, ugyanakkor a tőkés világpiacon kialakult infláció, cserearányromlás jelentős népgazdasági veszteséget okoTáviratváltás Magyarország és a Szovjetunió diplomáciai kapcsolatai helyreállításának 30. évfordulója alkalmából Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság Külügyminisztere és Andrej Gromi- ko, a Szovjetunió külügyminisztere táviratban üdvözölte egymást. Púja Frigyes táviratában hangsúlyozta: a Szovjeunió amellett, hogy felszabadította hazánkat, nagy és nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a magyar népnek új élete megindításához. Azzal, hogy elsőként állította helyre országainkkal a diplomáciai kapcsolatokat, jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy hazánk elfoglalhassa helyét a szabad népek családjában. Andrej Gromiko, az évforduló alkalmából küldött jókívánságaival együtt, kifejezte mély meggyőződését, hogy a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság baráti és sokoldalú együttműködése a jövőben is tovább szilárdul mindkét nép, a szocialista közösség, a világbéke és a nemzetközi biztonság javára. Losonczi Pál fogadta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttségét Losonczi Pál, a Politikai Bizottság tagja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán a Parlament Munkácsy-termé- ben fogadta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttségét, élén Pjotr Mirnno- vics Maserovval, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagjával, a Belorusz Kommunista Párt Központi, Bizottságának első titkárával. A szívélyes, meleg, baráti hangú beszélgetésen jelen volt Péter János, az ország- gyűlés a.elnöke, valamint V. J Pav'ov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége szerdán délelőtt Budapesttel ismerkedett. E-ószor a Fővárosi Tanácshoz, a Városházára látogattak, ahol Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanacs elnöke és Kelemen Lajos, a tanács elnökhelyettese fogadta- köszöntötte a vendégeket Szépvölgyi Zoltán tájékoztatást adott fővárosunk fejlő déséről. gyarapodásáról, de nem hal.gatott a gondokról sem, beszélt a még megoldás, ra váró feladatokról, sürgető teendőkről. A Legfelsőbb Ta nács küldöttségének tagjait — és ezt a beszélgetés során feltett kérdéseik is bizonyítják — különösen az időszerű várospolitikai kérdések érdekelték, s tájékoztatást kértek a tanács szervezeti felépítéséről, szervezeti működéséről is A szovjet képviselők ezután Ke.emen Lajos kalauzolásával városnéző körsétát tettek. zott. A kialakult helyzetben — a gazdaság jobban felszínre került szerkezeti és egyensúlyi problémáinak ismeretében, s az MSZMP Központi Bizottságának tavaly december 5-i határozata nyomán — az idei népgazdasági terv, allami költségvetés már számításba vette a megváltozott feltételeket, és több, az egyensúly javítására irányuló feladatot határozott meg. Ezek végrehajtására már számos gazdasági-pénzügyi intézkedés történt — nyugtázták a képviselők. A bizottságok tagjainak felelősségteljes észrevételeiből, javaslataiból és indít- várfyaiból kirajzolódtak a legfontosabb teendők is. Így az ésszerű gazdálkodás követelménye, az anyagokkal és az energiával való takarékosság, s a termelésnek a szükségletekkel való még jobb összehangolása úgy, hogy közben a gazdaságtalan termelés aránya fokozatosan mérséklődjék, s erősödjék a meglevő kapacitások kihasználása. A képviselők és a pénzügyminiszter véleménye egybevágott, ezért is hangsúlyozta a terv- és költségvetési bizottság ülésén dr. Faluvégi Lajos: a bizottsági üléssorozat vitái is mutatják, hogy nagyon sok hasznosítható tapasztalatot lehet — kell is — az 1974- es gazdálkodásból levonni. A ma kezdődő tanácskozás az újjáválasztott országgyűlés első munkaülése lesz. Ehhez, s feladataink nagyságához mért, széles körű érdeklődés kíséri majd minden bizonnyal az őszi ülésszak másik témáját, a kormány munkaprogramjának megvitatását. Ülést tartott a Miniszter- tanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács szerdán ülést tartott. Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt az 1976—1980. évekre szóló magyar—csehszlovák, illetve magyar—NDK tervegyeztető tárgyalások lezárásáról. A kormány a jelentést elfogadta. Utasította az érdekelt minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy az ötödik ötéves terv ágazati célkitűzéseinek kidolgozásánál, a megállapodások figyelembevételével tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Borbándi János, a Minisztertanács elinökhelyette- se jelentést tett a magyar— mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság szeptember 7—11. között, Ulánbátorban tartott 9. ülésszakáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette, és határozatot hozott a tárgyalásokból adódó szükséges inézkedésekre. A külügyminiszter jelentést tett az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 7. rendkívüli ülésszakán részt vett magyar küldöttség tevékenységéről. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter javaslatára a kormány határozatot hozott a szegedi szalámigyárban folyó nagyberuházás gyorsított ütemű kivitelezésének fokozott ösztönzésére. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. sítettek, ahol modern körülmények között, jól felszereli lakásokban élnek a fiatal házasok, főleg munkások. Rámutatott, hogy a szövetkezet rövid múltra tekint vissza, hiszen 1971 augusztus végén alakult. Mégis, rövid négy esztendő alatt Heves megye legnagyobb lakásszövetkezetévé fejlődött. Tagjai a telepszerű, . többszintes építéssel járó legkedvezőbb szociál- és építéspolitikai kedvezményeket, ve hetik igénybe. A lakótelep tulajdonképpen a városrendezési tervben megjelölt KISZ-lakások folytatásaként alakult. A tanács biztosította a telket és vállalta a terület előközművesítését is. A lakótelep terveit a MÉSZÖV közreműködésével a Hevet Pékár István víz- és gázszerelő átveszi a 435. lakás kulcsát Csörögi József elnöktől. városi Bizottságának osztályvezetője, dr. Sebestény László, az egri városi tanács általános elnökhelyettese és Pásztor József, a SZÖVOSZ lakásfenntartó osztályának vezetője is. , Csörögi József, az Ifjúsági Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Klaisz Ferenc, a. MÉSZÖV elnöké mondott ünnepi beszédet. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Heves megyében a 'lakásépítésből jelentős feladatot vállalt a IV. ötéves tervben az Egri Ifjúsági Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet. Szervező munkájuk eredményeként a La- josyárosban egy tetszetős szövetkezeti lakótelepet léteJubileum az „ország tetején” Huszonöt éve« a kékestetői állami gyógyintézet Huszonöt évvel ezelőtt hozta létre az Egészségügyi Minisztérium az állami gyógyintézetet Kékestetőn, Az országos jelentőségű intézmény negyedszázados jubileuma alkalmából szerdán emlékünnepseget rendeztek az „ország tetején”. A jubileumi ünnepségen ott voltak az országos jelentőségű intézet alapítói, egykori és jelenlegi dolgozói számosán. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet többek között dr. Szentesi István, az Egészségügyi Minisztérium képviseletében, dr. Hámori Artur professzor, a Magyar Aller - gológiai Társaság elnöke. Ott volt dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titkára, Habéra László, az egri járási pártbizottság első titkára, Kovács Bertalan, az egri járási hivatal vezetője, Vadász József, a gyöngyösi városi pártbizottság első titkára, Berényi József, a váróéi tanács elnöke és Gulyás Mária, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete megy ebizottságának titkára. Gyetvai Gyula, az intézet igazgató-főorvosa emlékbeszédében méltatta a kékestetői gyógyintézet alapításának jelentőségét, ismertette azt a gvors ütemű fejlődést, ame’y az intézet negyedszázados munkáját jeüemzi. Utalt arra, hogv az Egészségügyi Minisztérium közvetít® felügyelete alatt 1950ben jött létre a kékestetői állami gyógyintézet, az új társadalmi követelményeknek megfelelően. Az ország egyetlen magaslati gyógyintézetében a, légzőszervi betegségben szenvedők klimati- kai és gyógyszeres, később pedig műszeres kezelésére rendezkedtek be. Szólt arról, hogy évszázados vizsgálati tapasztalatok, észlelések bizonyítják, hogy Kékestető magaslati környezetével, hazánkban egyedülálló klimati- kai gyógy tényezőkkel rendelkezik. Az intézet társadalmi méretű gyógyító tevékenységére jellemző, hogy az elmúlt negyedszázadban — az ország minden részéből — mintegy 120 ezer beteg részesült itt gyógykezelésben. A negyedik ötéves terv során mintegy 60 millió forintot költöttek a kékestetői gyógyintézet korszerűsítésére, fejlesztésére. A légzőszervi megbetege- desek vizsgálatához és gyógyításához ma már a kivételesen kedvező klimatikai gyógymódok mellett tekintélyes szakorvosi gárda, továbbá nagy jelentőségű műszerek állnak rendelkezésre. Kékestetó az elmúlt negyedszázad alatt a légzőszerv! megbetegedések gyógyításának országos iélentő- ségű bázisává feilődött. ahol a gyósvítő munka mellett egyre Jelentősebb kísérleti tudományos tevékenységet is folytatnak — hangoztatta az igazgató. A kékestetői klíma orvosbióiógiai vizsgalaténak eredményei világszerte érdeklődést keltettek az orvosok körében. Különösen jelentős lépés a gyógyintézet fejlesztésében a központi laboratórium létrehozása, amely nemcsak a gyógyintézetet szolgálja, hanem Heves megye kórházainak ilyen irányú igényeit is ki tudja elégíteni. A kékestetői gyógyintézet tevékenysége kiterjedt és egyre jelentősebb szerepet kap a gyermekgyógyászatban is. Az eddigi tapasztalatok alapjan szükségesnek tartják a gyermekosztály fejlesztését, bővítését és lehetőség kínálkozik iskolaszanatórium létrehozására is. A Mátra vidék fejlesztéséről szóló kormányrendelet Kékestető jelentős íejleszté- sét. írja elő, nemzetközi gyógyhely funkcióját kell betöltenie. Mindez megnövekedett feladatokat jelent az állami gyógyintézet számara is — mondotta befejezésül az intézet igazgatója. A jubileumi ünnepségen kitüntetéseket. jutalmakat adtak át a gyógyintézet fejlesztésében kimagasló érdemeket elért dolgozóknak. Ezt követően a vendégek megtekintették a gyógyintézetet Kovács András (Fotó: Szabó lajosi megyei Tanácsi Tervező, kivitelezését pedig a Heves megyei Tanácsi lL'pítőipari Vállalat végezte. Az építők a hagyományostól eltérő PE- VA-technológiával évente 100 —200 közmegelégedésre szá- mottartó otthonokat készítettek. Klaisz Ferenc végezetül arra kérte a városi tanácsot, hogy a szövetséggel együttműködve az új lakótelepen a következő ötéves tervben keressék a lehetőséget kereskedelmi és szolgáltató egységek létesítésére. Az ünnepi beszédet követően Varga Lajos, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója szólt. Elismeréssel beszélt a 3-as Főépítésvezetőség kollektívájáról, "amely a lakótelepet építette. Hangsúlyozta, hogy az ifjúsági lakásépítő szövetkezettel a vállalat eredményes kapcsolatot alakított ki és jó szervezéssel, közös erővel az országos átlagnál jobb lakásokat adtak át. Dr. Sebestény László, a városi tanács általános elnökhelyettese a párt és ‘tanács nevében mondott köszönetét a tervezőknek, az építőknek és a lakásszövetkezetnek eredményes munkájukért. Bejelentette, hogy a tanács az új lakótelepen óvodát, felnőtt és gyermekorvosi rendelőt, valamint gyógyszer- tárat létesített. Ezenkívül bővítették az általános iskolát is. A jövőben ugyancsak megadnak minden segítséget elsősorban út és közvilágítás létesítésére. Ezután Klaisz Ferenc kitüntetéseket adott át. A „Szövetkezet kiváló dolgozója” címet kapta Csörögi József, az Egri Ifjúsági Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet elnöke. Oklevélben és pénzjutalomban részesült: Hovancsek Károly, a Tanácsi Építőipari Vallalat föepv- tésvezetője, Szerencsi Már- ton, Bozsik József és Lakztrx- Lajos művezető, Sebők Imre és Bcrecz László kőművesbrigádja, Székely Csaba, a lakásépítő szövetkezet elnöke helyettese és Már Gábor. műszaki vezető. A százezredik szövetkezeti lakás átadása alkalmával többeket emléklappal tüntettek ki. Az ünnepség végén Csörgő József elnök ünnepélyesen átadta a 435. lakás kul csát a boldog tulajdonosnak. Pékár István víz- gázszerelőnek. (mentuzz) 435 új lakás Lajos városban % • R Ünnepélyesen átadták a fiatalok lakótelepét Eaerben Lezárult egy lakótelep építése Eger déli részén. Négyszázharmincöt új lakás készült el határidő előtt a Lajosvárc»ban. Ez az egyszerűnek tűnő statisztikai adat komoly társadalmi ösz- szefogás eredményességének bizonyítéka. A fiatalok lakótelepét avatták szerdán délelőtt a megyeszékhelyen. Rövid megemlékezésre gyűltek ösz- sze az Ifjúsági Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet, a Heves megyei Tanácsi Építőipari, valamint a tervező vállalat képviselői. Munkások, szocialista brigádtagok, és vezetők együtt köszöntötték a sikeres munka eredményét: az új lakásokat. Az ünnepségre eljött Kalmár Péter, az MSZMP Eaer