Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-23 / 223. szám
Ápc még veretlen H|srő hirdetés AIMS A megyei labdarúgó-bajnokéig 7. fordulójában az első helyen állt Hatvani Kinizsi pontot vesztett Tarnamérán. Az Ape a vendég Adács, a Heves pedig a' vendéglátó Szűcsi legyőzésével jutott újabb két ponthoz, ezzel a táblázat első, illetve második helyére került. A Nova j Rózsaszentmáiáon ellenében megszerezte első győzelmét. A nagy múltú MÁV HAC újabb vereségével az utolsó helyre került — nyeretlenüt! A forduló mérkőzéseiről tudósitőlnk a kővetkezőket jelentették: Apc—Adács 3:1 (2:0) Apc, 600 néző. V.: Csák I. F. Apc: Illés (Molnár) — Szlcle- nár. Dombi. Tóth K.. Volner, Tóth J., Pajkos (Almást). Kovács. Szita, Rozsnyók ti.. Rezs- nyák I. Edző: Fekete László. Adács: Bagi II — Kovács. Acs, Fehcr, Tóth, Magyar. Birsekül, Juhász, Toms, Tőrök. Dankó, Edző: Balogh András. Kitűnő játékvezetés mellett végig nagy Iramú mérkőzésen a hazai csapat helyzete! alapján akár nagyobb arányban ts nyerhetett volna. G.: Dombi, Szita, Tóth J., illetve Barackai. Jók: Tótth J. (a mezőny legjobbja). Rozsnyók I,, Volner, illetve Bagt n,, Kovács, Fehér. Pandúr Sándor Novaj—R.-szentmárton 2:0 (1:0) Nova). 150 néző.. V.: Gyarmati. Novaj: Ltfctor — Bartók, Csuhái. PáSzk. Fegyvernek!, Ho- min, Jánost M., Berecz, Vere- bélyi, Tóth, Antal (Birtnyi). Edző : Liktor László. RÓTsaszentmórton: Szegedi — Hegyi, Gubis. Dudoia, Kapás. Molnár, Miczkl, Vakli, Morvái, Rezsnyák, Deme. Edző: Dorner András. A hazai csapat Jó játékkal sz-rezte meg első győzelmét, s helyzetei alapján nagyobb arányban te nyerhetett volna. Rezsnyákot sorozatos szabályta- -tankodás miatt a játékvezető kiállította. G.t Jánost M., Vere- bélyi. Jók: Verebélyi (a mezőny legjobb la). Fegyvernek!, Romén, Csuhaji, illetve Hegyi, Miczkl. Kormos László GYESE—Selyp 2:1 (1:0) Gyöngyös. 300 néső. V.: Bukta. GYESE: Jakab — Kiss, Balogh L.. Kelemen, Szalai. Varga, Csikós (Szerző). Balogh Gy., Szilágyi, Szukán (Teli), Jaros. Edző: Takács László. Selyp! György — Vigh, Sándor, Bacsa, Kovács, Czank II,, Nagy (Veress), Roznyik, Szabó. Bíró, Tóth. Edző: Balogh István. Közepes színvonalú mérkőzésen nehezen győzött a gyenge formában levő hazai csapat. Szerző durva játék miatt a kiállítás sorsára jutott. G.: Varga ll-esből, Balogh Gy.. illetve Tóth. Jók: Jakab Varga. Szálai, Illetve Sándor, Roznyik, Tóth. Takács László Egcrcsehi—MÁV HAC 1:0'(0:0) Hatvan, 400 néző. V.: Medveczkt. Egercschl: Bráz — Bóta, Dor- kó í„ Dorkó D., Gál, Országh, Plrkó, Blrgenstoek, Csuhaj. Gere, (Suhai), Petrányi. Edző: Csizmarik imre. MÁV HAC: Aradi — Pásztor, Petrik. Makai, Nagy, Tóth. Huczka. Kiss, Mundruczó, Mayer (Kovács). Varga A. Edző: Pogonyl Lajos. Az első félidőben a hazaiak, • második játékrész.ben pedig a vendegek játszottak Jobban. A döntetlen igazságosabb lett volna. G.: Birgenstock. Jók: Dorkó I., Pirkó, Birgenstock. illetve Petrik, Tóth, Huczka. SreJ József Tárnáméra—Hatvani Kinizsi 1:1 (1:1) Tárnáméra, 500 néző. V.: Vin- czepap. Tárnáméra: Kovács I. — Csintalan F., Katona, Farkasinszki. Várkonyi, Urban Z., Surányi (Ui-bán A.), Véreb, Csintalan J.. Nagy n.. Somodi. Edző: Varga István. H. Kinizsi: Vajda — Lénárt. Burján, Szekeres, Baranyi, Tóth, Bóna, Kővágó, Nánal, (Patai Varga), Ludvigh, Kerek. Edző: Kristyán István. A határtalan lelkesedéssel játszó hazai gárda végig méltó ellenfele volt a listavezetőnek.. G.: Somodi, illetve Ludvig. Jók: Kovács I., Csintalan F., Várkonyi, Nagy, Somodi. Uletve Burján, Tóth, Ludvig. Blahó Sándor H. Gáspár SE—Tárná lel esz 4:1 (3:0) Tarnalelesz: 350 néző. V.: Osvath. Gáspár: Kakas — Kőröst. Alföldi (Benkő). Mészáros, Ónodi. Kemenczi, Vajda, Hagara, Tóth. Verebélyi, Fábián. Edző: Nánisl Ferenc. Tarnalelesz: Becza — Kovács B., Botó, Kovács A. (Petrénvi), Utassy B„ Utassy D., Utassy L., Ködmön, Ferencz, Balázs, Síké. Edző: Érsek László. Közepes Iramú mérkőzésen a vendégcsapat az első félidő 13. percében már S:0 arányban vezetett. A hazaiak játéka nagy csalódást okozott szurkolóinak. G.: Vajda 2, Fábián, Tóth, illetve Utassy László. Jók: Vajda, Tóth, Verebélyi, Illetve Kovács B. Csírmaz Ágoston Sírok—Recsk 3:1' (0:1) Recsk, 600 néző. V.: Hart. Sírok! Bátka — Béres, Bartók, Ferencz. Szoboszlai. Kovács, Varga. (Bánik). Tóth. Erdélyi, Megyesi, Szabó. Edzó: Gere Tihamér. Recsk: Szimcsák — Benus, Babák, Orosz, Nagy, Korcsog (Simon), Gáspár. Cseh (Szajkó), Pócs, Bódt, Dlrmyésl. Edző: Péczely Szabolcs. Mintaszerű játékvezetés mellett a helyzeteit jobban kihasználó vendégek megérdemelten jutottak a két ponthoz. G,: Bánik 2., Szabó, illetve Pócs ll- esből. Jók: Bátka, Ferencz, Kovács. Bánik, a hazai csapatból senki nem érdemel dicséretet. Pócs Ferenc Pctőfibánya—Kál-Kápolna 3:3 (2:1) Petőflbánya, 500 néző: V.: Szécsényl, Petőflbánya: Bozó — Oldal, Gugyella, Galambos, Somoskeöy, (Kulcsár). • Tamás, Tóth, (Kiss G.), Nagy, Osztafi, Laczkó, Agó. Edző: Zilál János. Kál-Kápolna: Szigetközi Dávid, Molnár. Hugíi, Lövei, Purger, Pálinkás, Dományszkí, Bíró. Rajnai, Váczl. (Bíró L.). Edző: Rottenstein László. A lelkesen Játszó vendégegyüttes megérdemelten vitte haza az egyik bajnoki pontot. G.: Nagy 2, Osztaft, Illetve Rajnai, VAezt. Btró. Jók: Nagy, Tamás. illetve Lövet, Rajnai. Pálinkás. Kulcsár Mihályné Heves—Szűcsi 3:1 (1:0) Szűcsi, 150 néző. V.: Paksi. Hevés: Ridégh — Berki, Horváth, Kolozsvári, Budai I., Bet- tenbuck, Glrlnd, Budai II., Nagy (Ducsaí). Tábori. Edző: Gombaszegi Miklós. Szűcsi: Sánta — Szálai II., Szalai III., Koczka, Hegyi, Soös II., Kiss, Soós I„ Szalai I., Tóth M„ SzőlösL Edző: Nádudvari László. Hattátrozott játékvezetés mellett a helyzeteit Jobban kihasználó vendégek megérdemelten jutottak a két bajnoki ponthoz. G.: Budai II. 2, Budai I., Illetve Tóth M. Jók: Budai 11. a mezőny legjobbja, Ridegig Girind. illetve Szalai m.. Szőlőéi, Szalai I. Tóth Pál A bajnokság állása: Ökölvívás Zalka SE—Lokomotiv Kosice 12:8 Nemzetközi mérkőzés. Gyöngyös. 400 néző. V.: Riesz H. (csehszlovák). Gregor (magyar). Eredmények. (Elől a Zalka- versenyzők). Légsúly: Botos ellen Bari a második menet végén feladta. 2:0. Pehelysúly: Klein pgy. Fencsék ellen 4:0. Könnyüsüly. Nagy pgy. Veres ellen 6:0, Csűri ellen Ondrejka pgy. 2:6. KisváltósUlv. Burait Mlhalecki döntetlen, 7:3. Váúó- súly. Bakondl pgy. Farkas ellen 9:3. Középsúly. Schmidt pontozással vereséget szenvedett Balkótól. 9:5 Szálkái ellen Ka- vol a második menetben feladta. 11:5. Félnehézsüly. Takács pontozásos vereséget szenvedett Tomcsiktől 11:7. Nehézsúly. Lőrinc—Prado döntetlen. 12:8. ★ Petőfi bányán. az elkészült ököl vfvóesarnokban rendezték meg a Vidék—Buda pest ifjúsági TÖBB ÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GYORS- GÉPÍRÓKAT azonnali belépéssel felveszünk JELENTKEZÉS A VÄLLALAT SZEMÉLYZETI OSZTÁLYÁN. HEVES MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT, EGER, KLAPKA V. 11. 1. Apc 6 5 1 — 16- 3 11 2. Heves 7 5 1 1 22-12 11 3. H. Kirnest 7 $ 1 1 15- 6 11 4. Sírok 7 4 2 1 20- 8 10 S. GYESE 7 4 2 1 11- 6 10 6. K.-Kápolna 7 4 1 2 20-15 9 7. P.-bánya 7 3 3 1 18-13 9 8. Gáspár SÉ 7 4 1 í 13- 8 9 9. Recsk 7 3 2 2 17-15 8 10. Egercschl 7 3 1 3 11-10 7 11. Tamamera 7 2 3 2 13-16 7 12. Adács 7 2 1 4 5-11 5 13. F.-szenim. 6 2 — 4 9-12 4 14. Selyp 7 1 2 4 7-16 4 15. Szűcsi 7. 1 l 5 7-18 3 16. Novai 7 1 1 5 5-16 3 17. T.-lelesz 7 1 — 8 7-15 2 18. MÁV HAC 7 •p 1 6 8-20 l A/ i:0-as apci vezetésnél félbeszakadt Rózsaszeptmárton— Apc lalálkozó eredményét a fegyelmi blzottttság megsemmi- si.ette és a mérkőzés újrajátszáséi rendelte el október l-én, zárt kapuk mögött. A onnali belépéssel alkalmazunk műszaki osztályunkon GÉPÉSZMÉRNÖKÖT. Fizetés megegyezés 1 szerint a kollektív szerződés alapján. Jelentkezni lehet: a személyzeti vezetőnél. CÍM: Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalat, 3200 Gyöngyös, Vasöntő út 2. Felveszünk: nőkéi betanított munkám egy- és két műsza kos beosztásban, és fűtőt 8 órás munkaidőre. JELENTKEZÉS 8—15 óráig Egri Cipőipari Szövetkezet, Dobó tér 6. Telefon: 22-89. 'Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, kálié- gákkal, barátokkal és ismerősökkel, hogy drága jó fiam, férjem és édesapánk, SZILAGYI JANOS forgalmi adócsoport-vezető, hivatalvezető-helyettes 1975. szeptember 20-án rövid szenvedés után elhunyt Temetése szeptember 23-án du. 15 órakor az egri Kisasszony-temetőben lesz. Gyászoló édesanyja, felesége és két gyermeke Lőrinci Fonó felvetett hirdet 1« éven felüli lányok részére. Betanulási Idő I hónap. A kereset 2000—2600 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cim: PFV Lőrinci Gyár. 1153 Budapest. Gyömrői u. 83—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk, VEGYEPSÉER Salgótarjáni Gyára AZONNALI I BELÉPÉSSEL felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: esztergályos, gyalus, marós, szerkezeti lakatos,^ hegesztő, betanított munkás, segédmunkás. Korszerű, minden Igényt kielégítő üzemünkben várjuk a Jelentkezőket a fenti munkakörök betöltésére. Jelentkezés levélben, vagy személyesen a gyár munkaügyi osztályán. Salgótarján, Rákóczi út 249. A Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi vállalat Borsod—Heves megyei irodája októberi kezdéssel ne ltézg épvezetői tanfolyamot indít. A tanfolyam időtartama két hőnap. melyre kollektív szerződésben meghatározott munkabért biztosítunk. A tanfolyamra Jelentkezhetnek 8 általános Iskolai végzettséggel rendelkező. !*■ életévüket betöltött dolgozók. A tanfolyamot sikeresen elvégzett hallgatókat gép- vezetői munkakörben alkalmazzuk. Jelentkezés: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Borsod—Heves megyei Irodájában, Sajószentpé- ter, Kossuth u. 189. se. Azonnali belépéssel ’ alkalmazunk! mélyépítési munkában jártas technikust, kotrógépvezetőket és kenőket, nehézgépkezelőkét változó munkahellyel. Jelentkezés Tiszántúli Talajjavító és Talalvé- delml Vállalat Borsod-Heves megyei Irodájában, Sajószentpéter, Kossuth u. 189. 82 Az Országos Takarékpénztár Heves megyei Igazgatósága (Éter- Széchenyi u. 2.) jogtanácsosi munkakör betöltésére FELVÉTELT HIRDET. Jelentkezés személyesen az intézmény vezető-í jénél. A KAEV 1«. n. gyára |FELVESZ gyors- és gépírókat. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti vezetőjénél, Éger. Lakatgyár- tó u. 2. Mélyépítő Vállalat felvesz: gépjárművezetőket billenős és DARUS gépkocsikra, villanyszerelőket, vasbetonszerelőkel, ácsokat, hegesztők mellé segítőket, segédmunkásokat, kubikosokat. Tanfolyam előkészít : ács, vas- befon-készilő szakmunkásvizsgára, nehézgépkezelői Jogosítvány megszerzéséhez. Betanít: érettségizetteket adminisztratív munkakörbe. Jelentkezés: Mélyépítő vállalat Munkaügyi Osztály, Budapest V., Arany János üt 34. sz. Levélre válaszolunk. Címünk: Mélyépítő v. Munkaügyi O. 1397. Bp. Pf. 545. A Heves megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet ALKALMAZ gyermekfelügyelőt és gyermek- gondókónöt. Jelentkezés Eger, Kertész út 100. sz. alatt 8—16 h-lg. A TIGAZ Miskolci Üzemegység Heves megyei Kirendeltsége egri kivitelezőt munkahelyre. azonnali belépéssel felvesz: — kubikosokat. — segédmunkásokat. Továbbá felveszünk hatvant munkahelyre: — víz-, gáz— és központifűtés- szerelőt, — hegesztő szakmunkásokat, — kőművest, — szerelő kisegítőket. BÉREZÉS: kollektív szertödés szerint, teljesítménybérben. JELENTKEZES! Eger, Klapka u 2. sz. alatt. Építési-szerelési tizem. segédmunkás«. kát építkezéshez azonnal felveszünk. Háziipari Szövetkezet, Eger, Vörösmarty u. fi Főiskolai előkészítésre tanárt keresek. „Fizika" jeligére . az egri hirdetőbe. Mg. Kombinát Bábolna Putnokí Gazdasága felvételre keres erőgépvezetőket és gépkocsira rakodó- • munkásokat. Jelentkezés * gazdaság központjában, Po- gonyl-pusztán. Férfi és n<H kisegítő és eladó dolgozókat FELVESZÜNK. É. M. Rövlköt Nagykereskedelmi Vállalat Egri Lerakat» Eger, Felszabadulás tér 1. Egerben családi- ház eladó. Eger, Sas üt. 25. sz. alatt. Érdeklődni lehet ugyanott, egész nap. Egy másfél szobás lakást keresek Eger belterületén. Kp-vet vagy -4- OTP-vei. Bodonyi, Hell M. 3, II, 6. T.: 26-36. Irodának, raktárnak alkalmas nagyobb családi ház. esetleg két családnak megosztva iseladó. Eger, Makla-. rl üt 17. Érdeklőd-., ni: Eger, Tűzoltó tér. 1. Tel.: 55-48. 6 lakásos társasházban 3 szobás ga- rázsos lakás 'eladó. Eger, Pogonyl u. 2iJÁRMŰ KeresUnk óvodához, gyerekeket «szerető nőket dajkai beosztásba. Jelentkezni lehet: Eger, X. sz. óvoda, Kodály Zoltán u. 1. sz. (Hadnagy úti lakótelep) INGATLAN Ludas községben az Imre u. 85. sz. alatti családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Ludas, Fehér György, Imre u. 88. Salgótarjáni összkomfortos tanácsi bérlakásom elcserélném egri, esetleg gyöngyösi lakással. Fodor Pál, Salgótarján, Schuyer F. u. 30. Moszkvics 408-as CT rendszámmal eladó. Érdeklődni-; Eger.-: 15*46 telefonszámon, _______________ I H-s repdsz Zaporozsec eladó. Eger, Csákány u. 17. з. em. 2. Telefon: 22-32. VEGYES 4, 5, 6 hektoliteres boroshordók eladók. Gyöngyös. Kossuth и, 8. (órásnál)) Weljsh-tcrrier kiskutyák törzskönyvi előjegyzéssel eladók. Faragó fényképész.... Eger, Széchenyi u. 13. ___________________ 1. WASNICZEK zongora eladó. Gyöngyös, Gorkij u. 25/A. este 18 után. találkozót, amelyet Szemes László, a MOSZ főtitkára 1» megtekintett. Vidék' ifj. vál.—Bp. ifj. vál. 18:6 Petőflbánya. 800 néző. Eredmények (elöl a vidékiek). Papír- súly: Farkas Z.—Villás, pgy. 2:0.’ Légsúly: Makay J. p. v. sz. Selyemtől. 2:2. Harmatsúly: Berki a 2. m-ben fa. Stezák ellen. 2:4. Pehelysúly: Tóth—Molnár M. p. gy. 4:4. Klsváltósúly: Vidovenyecz—Horváth pgy. (A sokkal jobb Horváth győzelmet érdemelt volna!) 6:4. Klsváltósúly: Bőgi p. v. sz. Kosiktól. 6:6. Váltósúly: Némedi—Deák Gy. pgy. 8:6. Nagyvéltósüly: Hideg—Tot- ka pgy. 10:6. Középsúly: Binküti Hatosi pgy. 12:6. Középsúly: Bánkút!—Hatost pgy. 12:6. Fél- nehézsúly: Kiss A. ellen Deák J. a 2.m-ben fa. 14:6. Nehézsúly: LévaL ellen ifj. Bódis az első m-ben fa. 16:6. Engedményes őszi vásár! 1975. SZEPTEMBER 15-TÖL A pétervasari Áruházban. — férfi-, női . gyermekkonfekció — pamut-méter és szövet — cipőáruk VEGYESIP ARCIKKEK BÖL: — terménydarálók — hűtőszekrények 30—10 % engedmény 30 'Vo engedmény 40 O/o engedmény 20 % engedmény 10 °,o engedmény MATRAVIDÉKI FÉMMŰVEK FÜZESABONYI GYÄRA felvesz azonnal: női dolgozókat (18—15 éves korig), dobozgyártáshoz. Könnyű betanitott munkára, heti 44 órás munkaidővel. JELENTKEZNI LEHET: a gyár munkaerő-gazdálkodásánál. — Tv-készülékek db-onkónt 500 Ft engedmény AMÍG A KÉSZLET TART! ■ ■ ■ ■ Keresse fel áruházunkatl ■ ■ ■ ■ Most érdemes vásárolni! ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA ^ Bútorvásár Verpeléten — lakószobák: — konyhabútorok: — kárpitos garnitúrák; — szóló mosogatók és heverök; — két- és háromajtós szekrények; — egyedi darabok NAGY VÁLASZTÉKBAN. KERESSE FEL BÚTORÜZLETÜNKET. VERPELÉT, BEZERÉDI ÜT 2. SZ. ALATT. TELEFON: VERPELÉT 53. TERÍTÉS ELLENÉBEN HÁZHOZ SZÁLLÍTUNK ÁFÉSZ. VERPELÉT eSmi