Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-20 / 221. szám

Jobb tanácsadás — kevesebb vándorlás 5000 fiatal véleménye a pályakezdésről Gyakorlattá kell tenni a fogadási rendszert A Könnyűipari Miniszté­rium megbízásából csaknem 5000 pályakezdő fiatal — 30 éven áluliak és hét évnél régebbi munkaviszonnyal nem rendelkezők — körében végzett vizsgálatot a Köny- nyűipari Szervezési Intézet ergonómiai laboratóriuma. A pályakezdők beilleszke­dése a különböző munkahe­lyeken, valamint a munka­hely részéről az új emberek fogadása igen sok és még megoldatlan problémát je­lent. Ezeket szeretnék csök­kenteni, s ezért kezdtek hoz­zá a kutatáshoz is, amely­nek során felmérték a fiata­lok iskolai és szakmai vég­zettségét, jelenlegi és terve­zett tanulmányait. Egyebek mellett 'vizsgálták beillesz­kedésüket az üzemi szerve­zetekbe, azonosulásukat az üzemmel és munkakörükkel, tájékozottságukat • az üzem életéről, részvételüket a ter­melési mozgalmakban, tár­sadalmi aktivitásukat, vala­mint anyagi és szociális kö­rülményeiket. Az eredmények elemzése után a kutatók különböző javaslatokat tettek az illeté­kes szerveknek. Indokolás­képp a vizsgálatra alapozva megállapították, hogy a pá­lyakezdők között nagyobb a szakmunkások aránya, mint általában a könnyűipari dol­gozók között. A pályakezdő férfiaknak csaknem fele, a nőknek negyede szakmun- , kás. Szakmunkásképzőbe 36,6 százalékuk járt, viszont szakmai területen a munká­ba lépés óta mindössze 4 százalékuk tanult tovább. A szakképzettek háromnegye­de dolgozik a tanult szak­májában, negyede rokon-, ■illetve más területen he­lyezkedett el. A kérdezett fiatalok felének iskolai vég­zettsége nem magasabb a nyolc általánosnál, de elég soknak még ennél is keve­sebb. A kutatók javasolják, hogy a továbbtanulókat a vállalatok minél hatéko­nyabban támogassák, külö­nösen azokat, akik még nem végezték el az általános is­kola nyolc osztályát, ugyan­is a fluktuáció ezeknél a legnagyobb. A különböző munkahelye­ken igen sok problémát, gon­dot okoz a munka megszo­kása, a fiatalok beilleszkedé­se a munkahelyi kollektí­vákba, valamint az egyén­nek a megfelelő pálya vá­lasztása. A könnyűipari pá­lyakezdők negyedének a be­lépés pillanatában a munka­helyválasztáshoz szükséges alapvető tájékozottsága is hiányzott. Legtöbb hatást a családi és baráti környezet­ből kapták. Ha kiszélesíte2- nék a pályaválasztási ta­nácsadást, a fiatalok jobban ismernék leendő munkáju­kat, kevesebben vándorolná­nak a különböző munkahe­lyek között. A beilleszkedésnél fontos, hogy hogyan fogadják, mi­ről, milyen formában tájé­koztatják az új belépőket a vállalatok. A kutatók úgy ítélték meg, hogy gyakorlat­tá kellene tenni a fogadási rendszert: aminek lényege az, hogy az új belépőt végig­vezetik a különböző terme­lési fázisokon, így megis­merheti: tulajdonképpen mi­vel Is foglalkoznak a válla­latnál, valamint személyes, egyéni beszélgetésekkel is könnyebben tudnának be­kapcsolódni a munkahelyi közösségekbe. A mozgalmi életről, a szer­vezeti munkáról az érdekel­tek tájékoztatása kielégítő, míg a személyi változásokról és a munkahely biztosította szociális juttatásokról szóló információk kevésnek bizo­nyultak, aminek hiányát a fiatalok hangsúlyozottan tet­ték szóvá. (MTI) Mindennap győz a csapat... Este fél tíz. Már javában gyülekeztek a csapatok az akna előterében. Szó esik családról, gondokról, futball- ról és még a tévéről is. Az­tán a teremben hirtelen csend lesz. A csapatvezetők és a frontaknászok névsor­olvasást tartanak, utána mindenki elindul, felveszi a karbidlámpát, mentőfelsze­relést, megtölti a kulacsát. A vájárok, vágatfenntartók, villanyszerelők felkészültek, hogy felváltsák a Visszatérő, fáradt csapatokat. Egy csattanás, felnyílik az aknafedél, felbukik a kas. Megjöttek. Gyors kézfogás és még gyorsabb helycsere, in­dulás lefelé. Kétszáz méteres mélység­ben megáll a kas. Irány a frontfejtés. A „népes”-nek becézett kis vonatban min­denki megkeresi megszokott helyét. Másfél kilométernyi utazás után elválnak a csa­patok. Jó szerencsét kíván­nak. Csapóajtókon, lejtős vá­gatokon, ereszkéken közele­dünk a front felé. Itt, már nehéz a levegő. A munka­helyre érkezők a „pihenő­ben” lerakják táskáikat, és a csapatvezető utolsó eligazí­tására várnak. ■ ■ ■ Egercsehiben az elmúlt évek kutatófúrásai során öt­venmillió tonnányi szénva- gyont tártak fel, — mondja Simon Sándor, az Egeresein Bányaüzem főmérnöke. 1907 óta napjainkig mindössze nyolcmillió tonna szenet hoz­tak felszínre. A feltárásra váró, nagy kiterjedésű szén­medence sorsa a jövő felada­tai közé tartozik. — Van egy rögeszmém; az, hogy Eger­esemből jó bányát csinálunk. Mindennapi tevékenységün­ket ennek szellemében vé­gezzük, tudják ezt bányá­szaink is, bátran mondha­tom, hogy ettől a bizakodó előrelátástól jó Egercsehi­ben a dolgozók közérzete. Márpedig ez nagyon fontos. — A tervezgetések mel­lett természetesen megvan a mindennapos gond, a bizton­ságos termelés megteremté­se. Tavaly olyan évet zár­tunk, ami ritkán fordul elő a bányászat történetében, mivel halálos baleset nem volt. Ez nálunk, bányászok­nál nagy szó. Bányaüze­münk pedig ez évben a kongresszusi és a felszabadu­lási évfordulókra szervezett munkaversenyben a féléves eredmények alapján az or­szágos versenyben hetedik helyen áll, s minden remé­nyünk megvan, hogy év vé­gén ezt meg is tudjuk tar-\ tani. Van egy olyan brigá­dunk is, amely az országos brigádversenyben eddig a hatodik helyen áll. ■ ■ ■ A föld alatt elbődülnek a motorok. A kígyózó kaparó­láncok még üresen járnak. Beindulnak a ventillátorok, friss levegő érkezik, s aztán Kelemen Károly frontak­nász társaságában járjuk vé­gig a szénmezőkét. — Húsz éve dolgozom a bányánál. Tíz éve vagyok aknász. Feladatom a közvet­len munkahelyi irányítás, a biztonságos termelés feltéte­leinek megteremtése. — ... hogy félek-e? Igen. Sokszor voltam már úgy, hogy többet nem jövök le. — Még vájár koromban történt, amikor egy vastag, leleni frontnál biztosító tá­rnokát szereltünk fel. Míg az első „fát” betettük, mögöt­tünk összeomlott a többi. Nagyon csúnya dolog volt. Akkor nagyon féltem. Aztán elmúlt, azóta is egyfolytában itt vagyok a bányánál. — Szeretem ezeket az em­bereket. Jó munkatársak. Itt nincs más mérce, csak az, hogy ki milyen munkatárs. Csak ió vagv, rossz mun'<a­Ország János mechanikus tárnokkal biztosítja a főiét. megindul a termelés. Izmok feszülnek, suhog nehéz csa­pásuk alatt a csákány, om­lik a szén. Elindul hosszú­hosszú szalagokon, csilléken felfelé oda, ahol nappal is van, meg éjszaka is. Itt csak éjszaka. Hevesiek Budapesten Dr. Szolnoki János: a legfiatalabb igazgató A megye és elsősorban Eger város kommunistái jól ismerik őt. A harmincegyné- hány évesek közül is sokan emlékezhetnek rá mint taná­rukra, mint gimnáziumi igaz­gatójukra. De a fiatalabb pártmunkások közt talán olyanok is vannak, akik vizsgáztak, vizsgáznak nála, s nem is tudják, hogy félig- meddig földijük az MSZMP Politikai Főiskolájának do­cense. Félig-meddig csak, mert nem Hevesben szüle­tett, nem is itt nőtt fel, de itt érett Igazán emberré — ha lehet hinni ama bölcses­ségnek, hogy az ember a második és a harmadik X között lesz az, aki. — 1953-ban kerültem az egri közgazdasági technikuip- ba, mondhatni, _ véletlen folytán. Az akkori társadal- i.. politikai viszonyok közt sokan kényszerültünk olyan kn kitérőkre pályánkon, mint én is. Ügy mondom én ezt ma, hogy átmeneti vere­séget szenvedtem és fel kel­lett adnom tanársegédi állá­somat az egyetemi filozófia szakán. Hogy később meny- •'vire nem bántam meg ezt, óz akkor kényszerű válto- ■óst. bizonyítja, hogy né­hány év múlva, amikor új- o hívtak vissza, ott marad- > o Egerben. Elsősorban 'rt. mert rájöttem: ha • T»n pedagógus akarok '">i — mároedig akartam. — a középiskolai gyakorlat egyszerűen nélkülözhetetlen. Szerintem nem véletlen, hogy legjobb egyetemi taná­raink, professzoraink vala­mikor középiskolában kezd­ték el a tanári munkát. Az egyetemen inkább csak szak­tudást szerezhet az ember, a pedagógiai, didaktikai gya­korlatot, tudást a tanári munka adja meg. S eh­hez legjobbr „iskola” épp a gimnázium, a 14—18 éves fiatalok tanítása. Egri ta­nártársaimtól is rengeteget tanultam: Lengyel Gábortól, Újvári Ottótól, (jóska Ká- rolytól, Ebergényi Tibortól. Alig néhány évvel később Szolnoki Jánosból igazgató lett. Könnyen meglehet, hogy máig is a legfiatalabb ma­gyar gimnáziumigazgató, hi­szen amikor 1957-ben kine­vezték a Dobó gimnázium élére, még a 25. évét is alig töltötte be. — Elsősorban politikai okai voltak igazgatóságom­nak. Erős kezű kommunista pedagógust kellett a Dobó élére állítani, mert 1956 után szinte anarchikus álla­potok voltak az iskolában. — ön mivel szolgált rá erre a bizalomra, s oz erős kezű jelzőre? — Azzal, hogy amikor kel­lett, fegyvert fogtam, hogy ne győzhessen az ellenforra­dalom. Azzal, hogy mindvé­gig következetesen vállal­tam, hogy kommunista va­gyok. Részt vettem az egri karhatalom megszervezésé­ben, olyan régi veteránok­kal, kedves barátaimmal, elvtársaimmal, mint Dancza János, Csirmaz Dezső, Nagy Béla, Csuhaj József. Azok az idők megtanítottak mérle­gelni is. Megtanultam, hogy a becsületesen, „tiszta lap­pal játszó” embereket érde­mesebb megbecsülök s az ügyünknek is könnyebb megnyerni, mint a kaméleo­nokat. a szm cser él őket. Ezek az elveim hasznosak voltak a Dobóban is. Három hónap sem telt el és már száz KISZ-tagunk volt. Nem pa­píron, mert akkor csak ak­tív KISZ-tagok voltak. Ha­mar rend lett az iskolában, hallgattak rám a fiúk, talán mert majdnem egyidősek voltunk. Korom a tanári karban ellenfeleket is jelen­tett, de idővel még őket is sikerült megnyernem. Leg­alábbis a jellemes ellenfele­ket. — Az oktatói-igazgatói munka mellett nem feledke­zett meg róla, nem hagyta abba a politikai , munkát sémi — A párt városi végre- ' hajtó bizottságának tagja voltam. Mint ilyen, ismer­tem a város kommunistáit, az értelmiségiekkel és a haj­tóműgyáriakkal közvetlenül is tartottam a kapcsolatot. Nehéz négy esztendő volt az, 1957-től 1960-ig. De Heves megyében hamar konszoli­dálódott a helyzet, ha­mar rendeződtek az erő­vonalak. Azt hiszem, eb­ben szerepe volt annak is, hogy nem politizáltunk rosz- szul. Hiába volt sok konzer­vatív ember a környezetünk­ben, megtaláltuk a módját, hogy közös céljaink legye­nek. Egyébként is ezek az emberek, konzervatívizmu­suk ellenére, tisztelték ben­nünk az elszántságot, a tö­retlen akaratot. Máig is em­lékszem, amikor 1956-ban az egri középiskolai tanári ér­tekezleten egyedül szavaz­tam a „forradalmi” követe­lések ellen és elfordultak tő­lem az emberek, egyetlen idős, meglehetősen konzer­vatív tanárnő akadt, aki odajött hozzám, elkísért, és őszintén megmondta, hogv bár nem ért egyet velem tiszteli az állhatatosságomat. Szolnoki János ezután 1960-ban egy időre otthagyta a pedagógusi és politikai munkát — a tanulásért. Moszkvába ment az SZKP KB mellett működő társa­dalomtudományi akadémiá­ra, ahonnan a filozófiai tu­dományok kandidátusaként tért vissza 1964-ben. — Azóta pedig itt tanitok — mutat körbe irodájából a főiskola épületére. ■/' — Nem sajnálja, hogy a gyakorlati politikai munkát, amely életeleme volt, föl­cserélte az elméleti tevé­kenységre? — Mi gyakorlati pártmun­kásokkal foglalkozunk, nem taníthatunk pusztán elméle­tet. Szerencsére, a hallgató­kon keresztül állandó a kapcsolatunk a gyakorlattal. Kérdéseik a napi munkából erednek, tehát kénytelenek vagyunk mi magunk is ifi­merni a pártmunka minden­napi kérdéseit. Tanári munkája mellett járja az országot, néhanap Egerbe is eljut. — „Be kell Egerbe men­nem! (Mert annyi édes voriz- erőnek) .Szívem nem állhat ellen!” — idézi Petőfi híres, verssorait, — Csák az a baj — teszi hozzá —, hogy ami­kor otthon járok, nincs időm mindenkit fölkeresni, emiatt néhánvan mindig megsértőd­nek. De a sok szíves invitá­lásnak is nehéz ellenállni, így gyakran megárt a sok jó egri bor! Ha nem megyek, az sem jó, ha egv-két napra megyek — és többre nincs időm — az pedig kevés. Mostanában különösen gya­kori vendég vagyok, mert érettségi találkozókra hív­nak. A legközelebbi számom­ra is különösen emlékezetes jubileum lesz. Flső gimna-i zista tanítványaim, az első V érista osztályom húszéves 'alálkozójára vagyok hivata­los. Első „vizsgáztatóimmal” találkozhatok! Angyalost LmszIó társ van. Hirtelen hangjelzésre le­szünk figyelmesek. Gergely Béla lőmester kiáltja el ma­gát. — Robbanás, robbanási Vissza a pihenőbe. — Van egy fiam — foly­tatja Kelemen Károly. — Egyszer behoztam, megmu­tatni neki a bányát. Nagyon izgalmasnak találta, de meg­fogadta, itt nem fog dolgoz­ni. A mi bányánkban az or­szágos viszonyokhoz képest Varga Géza, a il. számú frontfejtés csapatvezetője. sunk halt meg, itt dolgozott közöttünk. Valamennyi vájár részt vesz Doktorcsik József családja házának felépítésé­ben. — Nyolc évig a bányász­szakszervezet vezetőségének, most pedig az egri járási pártbizottságnak vagyok a tagja. Ami tőlem telik, ki is használom ezt a közösség ér­dekében, mert emberekért dolgozni szép feladat. Beszélgetésünket egy sző­ke fiatalember, Utasi István érkezése zavarja meg. Mor­cosán szólal meg. — „Tudja mit, főnök, nem jövök már én többet ide le, unom már az egészet. Furcsa hely ez, ha akarnak, kien­gednek, ha nem, akkor itt maradunk egy hétig is. Meg azután a fiamat is csak ün­nepnapokon látom, há nem kell szolgálatba menni. Érti, . főnök? Nem jövök én töb­bet, elmegyek innen a fené­be.” A csoportvezető mosolyog­va szólal meg: — ,Már öt éve egyfolytában ezt hajto­gatod.” ( A szőke fiatalember kissé' megnyugodva nekilát a fala­tozásnak. Visszatérünk a frontfejtés­hez. A robbantással jövesz- tett szenet mohón nyelik el a csillék. • A csapat legfiatalabb vá­járjai — Ország János és Nagy Gusztáv — rftécharíi- kus tárnokkal biztosítják a „főtét”, a mennyezetet. Egyre rosszabb lesz a le­vegő. A vájárok sűrűbben isszák a vizet. A fáradtság A marós jövesztőgép kezelője: Mikó Máté nagyon rosszak a körülmé­nyek. Hetven-nyolcvan cen­timéter rétegvastagságú szén­mezőt fejtünk sok esetben. Néhány csapzott külsejű, szénporos' arcú ember érke­zik a pihenőbe. Egyikük ne­kilát a hazai koszt elfogyasz­tásának; másik fáradtan leül egy poros szerszámos ládára. Köztük van Varga Géza, a frontfejtés csapatvezetője. — Jó szerencsét! — kö­szön, s leül a ládából készí­tett asztalhoz. — A bányába véletlenül kerültem. Még polgáriba jár­tam, amikor egy vakációt. lent töltöttem a termelésben. Nehéz idők voltak azok, ré­gen is volt. Apám egyszer azt mondta, keresd meg ma­gadnak a ruhára és cipőre valót. Hát megkerestem. Az­óta is itt élek, bányászok kö­zött. Sokszor elhatároztam egy-egy baleset után, hogy nem jövök le. Aztán, amikor szabadságot akartam kérni, láttam, hogy társaim újból leszállnak a föld alá, én is mentem velük. Ma már jobbak a körülmények, mint a régi Hőkben voltak^legíte- nek a gérjek, nv”s7,int a ..meleg^Srikány-váltás” idő­szaka. Szilaspogonyból járok ide dolgozni, ez napi 12 órát jelent, mégis ragaszkodom, hozzá. Idén egy munka-tár ­jele, hogy néha egy-egy szusszanásnyi időre vicce­lődnek egymással. „Nyomd meg, kis öreg.” „Ne végezz” sipli munkát, mert meg­mondalak az anyósodnak-,” Ahogy halad előre a front, nő a terhelés. — Hallja, ahogy sírnak a vasak? — kérdi Mészáros József. A frontaknász látja hogy magyarázatra szorul az előb­bi kijelentés. — Amikor egy-egy front termelése beindul, egyre bő­vül a biztosításra váró felü­let, úgy nő a nyomás a tá­rnokra. Ugyanis a szén fe­letti homokréteget a víz ki­mossa és a vastag kőpáncél- réteg beomlik. Ezt nevezik „frontrobbanásnak”. Előfordul, hogy percek alatt 50 centimétert süllyed a vágat. 1 Lassan végéhez közeledik a műszak. Utolsónak Varga Géza és Kelemen Károly hagyják maguk mögött a rö­vid időre elnéptelenedő vá­gatokat. Visszatérünk az aknaház­ba. A váltócsapatok már pvü'ekernek. Kézfogások, rö­vid szóváltás, irány a front­fejtés. Jó Szerencsei' Perl Marta* \

Next

/
Oldalképek
Tartalom