Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-20 / 221. szám
Ereszd el a szakállamat! Uj magyar film ezatirikus poénok csattanóit —, hanem az a mini-társadalom., amelynek modelljét a küzdőtér rangjára •emeli jel a film. Pedig egyre világosabbá válik, hogy a jellemek és magatartásformák 'csatáját tulajdonképpen egykapura játsszák. A balos személyzetis és a liberális álarcot magára öltő, akamok igazgató, bár féltékenyen acsarkodnak egymásra, mégis lefelé marnak, s egy beosztott tervezőt igyekeznek feláldozni hatalmi zsörtölődésük oltárán. 0 Még el sem '»ezdődött a filmbeli történet, amikor Ma- rstc#kó Béla, az Elhajlás- vizsgáló Hivatal sanda személyzeti vezetője, határozott hangon felszólított, hogy tiltakozásom jeléül azonnal hagyjam el a nézőteret. A furcsa nevű hivatal másik főnöke, Lépőid Iván, a kompiéit dilisnek titulált igazgató. sietve elhatárolta ugyan magát ellenlábasa vélemé- "nyétől, de azért ö is követelte távozásomat. Ennek ellenére maradtam. Es maradtak a többiek is, akik egy kellemes szórakozás és gondolatébresztő kikapcsolódás reményében váltottak jegyet as új magyar filmhez. Maradtam a nézőtéren és nemcsak azért, mert kíváncsivá tett az ötletes indítás, inkább azért, mert szeretem Bacsó Péter közéleti töltésű filmjeit, mozit csináló játékos stílusát, a szatíra éles pengéjén megtáncoltatott héMindebből úgy tűnik, hogy ezt a Pöcsik Mihály nevű tervezőt, akinek a türelmével a hatalom nevében — vagy még inkább a butaság nevében — visszaélnek, nekem szerefni kell. Pócsik valóban kedves fiú, olyan furcsa szerzet, legalábbis annyira, hogy elhiggyem habókos találkokentyűre, hiszen nagyszerűen pótolja azt az asszonyi lelemény: robogó vonaton a kanyarban Is lehet kitölteni a kakaót. Pócsik tehát ugyanolyan felesleges, lát- szatmurtkát végez, mint a két vezető, s pontosan ugyanúgy nincs rá szükség, mint az egész hivatalra, amely a vasúti pályák elhajlását van hivatva vizsgálni, de legszívesebben a gondolkodás kilengéseit szeretné, kordában tartani. \ Bacsó filmje remekül szórakoztat, de ugyanakkor le- egyszerűsíti a kérdést. Nem egy vállalat közérzetét vizs gálja, mindössze a két em bérből álló igazgatóság ma gatartására terjed ki a fi gyelme. Ezért nincsenek át menetek, mint ahogyan hi ányzik annak a társadaltni közegnek a bemutatása is amelyben érvényesülhet a józan ésszel összeférhetetlen magatartás. A film mintha egy hatalmas akváriumba zárná hőseit — az egymás ellen ágáló vezetőt, s ■ odadobja nekik a koncot, vagyis a szakállas fiatalembert — és figyeli, hogyan viselkednek: egymást marják-e föl, vagy a harmadikat. A hatalmaskodó butaság nagyszerű természetrajzát nyújtja ezzel a módszerrel Bacsó. A miért összefüggéseire nem keres ugyan választ, de a hogyant, azt szemléletesen ábrázolja. nyes témáit. És nagyon nem szeretem Lépoldot és Ma- racskót és a hozzá hasonló alibíembereket, akik a hatalmat magáért a hatalomért gyakorolják, megjátsszak fontosságukat, rakosgatják a rosszindulat aknáit és ami a legszörnyűbb: még azokat sem hagyják dolgozni, akik akarnak. 0 Bacsó filmjéoől egyértelműen kiderül, hogy nem az ominózus szakállt kell megnyirbálni, hanem azokat a pitlánerkedő, hatalmi túlten- géseket, amelyek olykor még fellelhetők társadalmunkban. Annyira legalábbis jelen vannak, hogy érdemes legyen rájuk zúdítani a szatíra nyilait. Ezt teszi ez az új magyar film is. S mert Bacsó — a filmíró és a rendező is — valóban dühösen szemléli a társadalmi fonákságokat, s emellett nagyszerűen érti munkáját, kifogyhatatlan az ötletekből remek helyzeteket teremt, jól mozgatja színészeit, így a remélt szórakozás. a sok-sok nevetés nem marad el. i Mert nevetni kell, nevetni muszáj a hivatal két egymást fúró kulcsemberén, különösen, ha olyan komédiás vénájú tehetséges színészek formálják meg a figurákat, mint Major Tamás és Kállai Ferenc. Szatirikus kettősük csaknem megismétli a Csur- ka-komédia színpadi sikerét, a Döglött aknák jellemcsatáját. A filmben is nagy lehetőséget kap a két színész, végeredményben vállukon nyugszik az egész komédia. Míg pereg a film, Major és Kállai jól tartja a dramaturgia szerkezetét, ám amikor vége az előadásnak, s kutatni kezdjük a szatíra mélyebb rétegét, akkor bizony úgy tetszik, hiányzik az « kötőanyag, amely ha nem is teljesen egységes, de legalább egymást erősítő stílusba fogja a történetet. Nem is a különböző értékű, olykor burleszkszerű jelenetek zavarnak — azok lényegében jól előkészítik a zását, majd röpke szerelmét egy Keksz nevű lánnyal, akit a típus-házak egyformaságában nyomban el is veszít. A fellángoló szerelmen túl más fontos dolgok is foglalkoztatják ezt a szimpatikus fiatalembert: olyan szerkezet tervén dolgozik, amely kompenzálja a centrifugális erőt. Mindezek ellenére és dacára nem tudom kellőképpen szeretni ezt a szakállas fiatalembert. Nem a szakálla miátt, mint teszik azt egymást fúró főnökei, hanem mert helyzetmegítélése nem éri el saját értelmi szintjét, s így kevésbé alkalmas arra, hogy méltó ellenfele legyen a hatalma Skodáknak. Sőt, a végén még az is kiderül, hogy az égvilágon semmi szükség a centrifugális erőt kiegyenlítő szer2 A két főszereplő ' mellett Bánsági Ildikó, Öze Lajos, Sinkó László, Garas Dezső és Moór Mariann nyújt remek epizódalakítást. A Pó csikót alakító Helyey László nem találta meg a megfelelő helyet és hangot ebben az együttesben. Az operatőr Zsombolyai János a reális és a szatirikus képsorok vál takozásával. valamint hatásos felvételeivel járult hozzá a sikerhez. Bár a fő témát kísérő sza- kállvita késett egy évtizedet, a film mondanivalója, a de mokratizmusról. a jogokról és lehetőségekről nagyon is aktuális. Különösen így, ilyen oldott fogalmazásban, amelynek ■ hatására jó hangulatban távozunk a moziból. Kedvünket még az sem rcrktja el, hogy tudjuk, kicsit rólunk is szól a történet. flWlisr 1: zenei világnap ! Az UNESCO nemzetközi zenei tanácsa a szocialista országok képviselőinek ajánlását elfogadva, október elsejét zenei világnappá avatta. Ezen a napon idén először, s ezentúl minden esztendőben az értékes, művészi muzsikára irányul az egész világ figyelme. A zenei világnapról valamennyi országban, minden hangversenyen és operaelőadáson, minden rádióműsorban, valamennyi énekkarban és iskolában megenó ék ezrek ezentúl. A tisztelgés a zenének szól, amely gazdagabbá, szebbé teszi az életet, s ösz- szekötő kapocs a népek között. Megrendezésével azt kívánják kifejezésre juttatny hogy a zene a maga sajátos eszközeivel híven szolgálja a béke ügyét, a népek barátságának gondolatát. A nagy jelentőségű esemény alapgondolata az, hogy a zene mondanivalóját, üzenetét szerte a világon m n- denki megérti. A magyar zenekultúrát méltán övezi elismerés világszerte. A magyar zenetanítás határainkon túl is el’smert fogalommá vált, a külföldi muzsikosok mind népesebb csoportjai tanulmányozzák iskoláink ének-, zeneóráit. Számos, hagyományosan fejlett _ zene kultúrával rendelkező nyu gáti országot is megelőzve, világviszonylatban is az el sók között vagyunk az ifjú sági hangversenyek és ope raelőadások számát, színvonalát és látogatottságát tekintve. A magyar énekkarokat nemcsak itthon ismerik, felkészültségük előtt külföldön is meghajtják az elis mérés zászlaját. A magyar zeneszerzők, szimfonikus zenekarok, karmesterek és szólóművészek is mindenféle sikereket aratnak, közöt tűk örvendetesen sok a fiatal, pályája kezdeten álló de máris sikeres művész. A zenei világnapról az ország valamennyi általános és középiskolájában, valamint az esti koncertek kezdete előtt megemlékeznek. Ezen napon a rádió és a televízió miisora is megünnepli az első zenei világnapot. (MTI) Márkusz László Hétköznapi tűnődés Az embereknek az életről különböző elképzeléseik vannak. Vannak, akik azt tartják, hogy akkor jó az élet, ha nyugalmas, békés, szóval amolyan lassú víz. Mások, — a bátrak — a veszélyt keresik, a kockázatot, mondjuk a repülést, a motorverseny zést, a barlangkutatást, Megint mások, mindenekelőtt az élet élvezeteit helyezik mindenek elé: ital, nő, evés. — Önnek milyen elképzelése van az életről? — Nekem gyakorlatom van! Én művész vagyok és a művészetemnek élek. Rajzolok, festek, vázlatokat készíteti, tökéletesítem önmagam mindennap. — Ez természetesen munka. Tehát ön a munka... — Látja, itt a tévedés! Ez külöpböz-tet meg minket, művészeket más emberektől. Nálunk a munka egyben szórakozás, hobby, kikapcsolódás, életcél, amit akar. Üres vásznak, képkeretek, festékek között botorkálva találom meg a jó öreg rekamiét, amelyen alig akad egy tenyérnyi üres hely. — Miért? Más is szereti a muhkáját. Aki nem szereti azt amit csinál, az tényleg sajnálatra méltó. — Igen, igen, de ez más! A művész, hogy is mondjam, A művész barátja érkezik, gyorsan bekapcsolódik a beszélgetésbe. — Hogyan érdemes élni? — Ügy, hogy forrjon, pezsegjen az életünk! — Mit ért ezalatt? — Tenni, csinálni, produkálni sikereken és kudarcokon át. Tudja, az élethez hozzátartoznak a csalódások, a sikertelenségek is. Ügy szoktam én ezt mondani: nem lehet egy életen át mindig tortát enni, mert akkor előbb-utóbb megutálja az ember. Pihenni csak az tud, aki előbb elfárad, jóízűen az eszik, aki éhes, a friss forrásvíz csak annak esik jól, aki szomjas. A művész barátja lelkesen beszél, mondhatnám pátosz- szál, de őszintén.* — A cél! Azt hiszem, a cél a legfontosabb. — Mire gondol? — Már úgy értem, hogy az életcél megvalósítása. Az orvos gyógyítson, a pedagógus neveljen, tanítson, az esztergályos. .. — Ez kevés! Így kevés. — Miért? Van egy életcél és e felé törekszünk. Nem? — Igen! De nem akárhogyan? Mindig többre és jobbra, tökéletesebbre kell véleményem szerint törekedni. Ez adja a lüktetést, a pezsgést, a lendületet. Csend van egy percre, úgy tűnik, zsákutcába jutott a beszélgetésünk. — Mit gondol? önmagának épít az ember tornyot? Cigarettát ránt eiö. — Látja, ez az! Az életnek csak akkor van értelme, ha másokért élünk. Gyermekeinkért, családunkért, az emberekért.. Kiket gyógyít az orvos? Másokat! Kiket nevel a tanár? — Mit szól a filozófiánkhoz, művész úr? — Titkon azt remélem, hogy egykor az én képeim előd majd egy fél világ gyönyörködik.., Szalay István Századok emlékei - harminc év alatt A Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Intézete és Múzeuma szeptember 26-án ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A levéltár a magyar hadtörténelem iratanyagait gyűjti az ország egész területéről. Gyűjteményük összesen hat kilométer hosszú polcot &,Nwww Hm, wept ember I. Dvinszkij — V. Koval; jr En is velük rohantam... ****** Az autóbusz megállójánál egy sportzekés, csüggeteg férfi benyúlt a zsebembe és kihúzta a pénztárcámat. — Ez az én pénztárcám, — mondtam hangosan. Körülöttünk már összeszaladtak az emberek. — Miről van szó? — kérdezte a csöggeteg férfi és csodálkozva nézegetett hol engem, hol a pénztárcámat. Készségesen megmagyaráztam: — ön ellopta a pénztárcámat. Mindjárt idehívom a rendőrt, és magát majd bekísérik. — Nem kísérnek be, — vetette ellen szomorúan a sportzekés férfi. — Hiszen beteg ember vagyok. Klepto- mániás. — És még ha isiásza van, akkor is beviszik — heves- kedtem. — Nekem vesekövem van, mégse lopok, — jegyezte meg valaki a tömegből. — A kleptomania egeszen más dolog — sóhajtott a csüggeteg férfi. — A kleptomania olyan betegség, hogy az .ember teljesen öntudatlanul lop, nem is tudja, mit tesz. És nem azért, mert szüksége van valamire, hanem mert ez a betegsége. Idegi alapon. — És már régóta szenved ebben? — kérdeztem nem minden gúny nélkül. — Ne gúnyolódjék — mondta, és bánatosan a földre meresztette a szemét. — Hiszen ez nagy baj, kínos betegség. Láthatja, hogy szenvedek. — És mikor kínozza leginkább, esténként, vagy időváltozáskor? — kérdezte részvevőén egy feketekendős anyóka. — Mikor hogy — élénkült fel a kleptomániás. — Már gyermekkoromban felfedeztem a szimptómáit. Szenvedtem, gyötrődtem, úgy kínozott a betegség. És ráadásul hányszor megvertek! — Egy beteg gyereket! — háborodott fel a tömeg. — Sajnos, így volt, — legyintett lemondóan a sportzekés ember, még mindig szorongatva a pénztárcámat. Egyre jobban elkomorodott: — A feleségem elhagyott — mondta csendesen és fázósan megremegett. '— A gyermekeim megtagadlak. amikor nagyobbak lettek és megtudták... — Ez a mai ifjúság már túlságosan sokat képzel magáról — kiáltott fel egy orkánkabátos, pirosképű öregúr. — A kozmoszba repülnek, de a, fejük üres. Már a szüleiket se tisztelik. A csüggeteg férfi hálás tekintetet vetett az öregre: — Hogy mennyi szekatúrát eltűrtem, hányszor elbocsátottak, igaz, hogy saját kérésemre... — És még meg is kellett köszönnie... — sajnálkozott valaki a tömegből. — Mennyi meg nem értés, értetlenség — panaszkodott tovább a kleptomániás. — Láthatják, *most is... — és' mélán lecsüggeszteite a fejét. — No, elég volt, ne szo- morkodjék, — vigasztalták, —, hiszen látja, mi megértjük. . — Mostanában is volt egy eset — emlékezett vissza a férfi és szenvedő ráncokba vonta a homlokát. — Egy televíziót csórtam az ismerőseimtől. .. méghozzá jó barátaimtól — remegett meg a hangja és szemében könnyek jelentek meg. — Alig bírtam hazavonszolni, mert már a szívem se a régi. meg már nem is vagyok fiatal. Nehéz voUl — Taxit kellett volna vennie — tanácsolták a tömegből. — Taxit! Hát lehet taxit találni, ha szüksége van rá az embernek! — kacagott fel keserűen és felhajtotta a zekéje gallérját. Aztán rápillantott az órájára: — Saj nos, mennem kell, a viszontlátásra! — és görnyedten, magába roskadva elindult A tömeg tisztelettudóan szétvált előtte. — Es a pénztárcám? kiáltottam fel, de lehurrogtak: — Mit akar, látja, hogy beteg ember, meg kell értenie. — Ha beteg, hát gyógy ittassá magát! — Nem szép dolog a más baján nevetni — pirított rám egy bevásárlószatyros asszony. Aztán a táskájába nézett és felkiáltott: — Szent ég, hol a pénztárcám? A tömegben mindenki a zsebéhez kapott: — Nincs meg a pénztárcám — hördült fel az orkánkabátos öreg. — Nekem sincs, nekem sincs — kiáltottak fel rémülten egyre többen. — Még nem lehet messze — kapott észbe az öreg és „Tolvaj! Tolvaj!" kiáltással elrohant. — Tolvaj, tolvaj! Fogják meg! — üvöltötte a tömeg, es az öreg után loholt. Persze, én is velük rohantam. , Fordította: S> Hering Margit foglal el, a többi közt a XVI századbeli okiratokat, a; egykori katonai hadvezérei parancsait, térképeit, hadbí róságok és intézetek , irat anyagait, az orszák első tér képészeti felmérésének do kumentumait, középkori tér képieket, a Tanácsköztársa ság eseményeivel kapcsola tos iratokat tartalmazza. A: ország legnagyobb hadtudo mányi könyvtára 250 eze kötetet számlál. A múzeum a hadtörténe lem tárgyi emlékeinek gaz dag tárháza, fellelhető ben ne az őskori nyilaktól a leg ■korszerűbb kézifegyverekig szinte mindenféle harci esz köz, csaknem 2 ezer zászl< — köztük Rákóczi és a 48-a szabadságharc, s a másodil Világháborúban harcolt par tizánok zászlói -r-, a XVIII századtól napjainkig fennmaradt egyenruhák, töbt mint 10 ezer kitüntetés. As értékes gyűjtemény nagyrészét A honfoglalástól a ma sodik világháborúig című állandó kiállításon ég téma* időszaki kiállításokon ismertetik meg a látogatókkal akiknek száma évente köze 200 ezer, nem számítva azr kát a diákokat, akiknek tanáraik a kiállításokon tartják meg a történelemórái Az intézmény történészei sikeresen tárják fel a magyar had történelem egész folyamatát. Egyik jelentős munkájuk a Tanácsköztársaság harcaival kapcsolatos adatok, tények felkutatása, publikálása, valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és azt követő polgárháborúban részt ve*t magyar internacionalisták tevékenységének ismertetése. Az ötvenes évek óta több mint 40 kötetük és csaknem 200 tanulmányuk látott nap- ViláflB*.