Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-07 / 184. szám

□as> hírét, mménrefc. .hlnfc:e khátUfeáji 1975. augusztus 7., csütörtök \ Nap kel 4.28 — nyugszik 19.10 orakor A Hold kél 4.24 — nyugszik 18.44 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IBOLYA nevű kedves olvasóinkat! .rtxnya névnapnál könnyű clolga van a krónikás- nak: nem sok magyarázat szükséges hozzá. A világ' minden táján a nép már ősidőktől kezdve szívesen választolt lányainak virágnevet. Hetvenöt évvel ezelőtt halt meg — 74 éves korá­ban — Wilhelm Liebkecht. a német és’ nemzetközi munkásmozgalom egyik vezetője, Németország Szo­ciáldemokrata Pártjának egyik alapítója, ismére új­ságíró. Már .fiatalon bekapcsolódott a politikai küzdelem­be, s' részt vett az 1848—49. évi német polgári forra­dalomban is. Ennek bukása után Svájcba, majd Nagy- Britanniába emigrált.- Londonban Marx és Engels be­folyására szocialista lett; velük haláláig baráti kap­csolatban állott. 1882-ben visszatért Németországba és megszervezte az I. Intemacionálé német szekcióját, majd hét esztendővel később — A. Bebellel együtt — létrehozta a Szociáldemokrata Munkáspártot. Í891-tőJ. haláláig a párt Vorwärts (Előre) című lapjának szer­kesztője volt. 1867-től több ízben választatták be a parlamentbe képviselőnek. Forradalmi tevékenységéért több ízben bebörtönözték. Részt vett a II. intemacionálé megalapításában . (>089). majd kongresszusainak tevékenységében és kö­vetkezetesen harcolt a militarizmus ellen. Időjárás: Varható időjárás ma estig: változóan felhős Idő, szórványosan, kialakuló záporral, zivatarral. Mérsékelt, Időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. Zivatar idején átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb hőmérséklet: 24—28 fok között. Oszlopokhoz robbantanak A. hegyvidéki viszonyok sa­játosságaihoz igazodva épül Mátraháza és Kékestető kö­zött az új, 20 kilovoltos elekt­romos távvezeték: az oszlo­pok gödreit robbantásokkal mélyítik. Ezekben a napok­ban így számos dörrenés ve­ri fel az erdő csendjét, de riadalomra semmi ok, hiszen nagyon is békés természetű, hétköznapi mi ától ered, s a kirándulók, üaülők bizton­ságára gy áznak, messzemenően tlázolt. majd továbbhajtott Három közlekedési baleset Hatvanban Szerdán ismét bőven akadt dolga a hatvani rendőrkapi­tányság közlekedésrendészeti osztályának. A balesetek so­rozata már reggel öt órakor elkezdődött. Kovács Antal, a 7-es számú Volán Vállalat tehergépkocsijával harma­dikként \ akart előzni. Ennek következtében lehaladt a Csányi’ út baloldali padkájá­ra, kidöntött egy beton vil­lanyoszlopot, majd átszakí- ■ tóttá Tábi Lajos házának ke- £ rítését, s összetörte a vete-< ményes kert melegházát.1 Személyi sérülés szerencsére < nem történt, az anyagi kár 5 viszont tetemes. Súlyosabb következmény- < nyel járt Kátaly Imre auszí-< rál állampolgár karambolja. ' Reggel 7 órakor Hatvan bel­területén az Állami Biztosító' közeiében levő kijelölt gya­logátkelőhelyen elgázolta ^ gépkocsijával Habó József né < 72 esztendős, Horváth Mi- ] hály u. 4. szám alatti la-< kost. Az idős asszonyt ko­moly sérülésekkel szállítót- ' ták a helyi kórház baleseti' sebészetére. Délelőtt fél 11-kor az új-í hatvani vasúti felüljáróhoz 5 kellett kivonulniok a men-< tőknek és a helyszínelő rend­őrközegeknek. Itt a kerékpá­ron közlekedő Koczka And.< rás Hatvan, Mohácsi u. 10. < szám alatti lakost csapta el< egy Wartburg személygépko- < esi, s mialatt a sérültet ren-< delőintézetbe szállították, ve-< zetője továbbhajtott. A rend­őrség — mint alig egy héttel ezelőtt — a gépkocsi feljegy­zett rendszáma alapján meg­állapította, hogy a gázoló Hajas Károly kistarcsai la­kos volt. Mindhárom karambol ügyében a rendőrség megin­dította a vizsgálatot a fele­lősség tisztázására. Virág Károly ős Papp Béla látogatása az egri járásban Az MSZMP Heves megyei Bizottsága végrehajtó bi­zottságának két tagja — Vi­rág Károly, a megyei párt­bizottság titkára és Papp Béla, a Mátraalji ‘Szénbá­nyák Vállalat partbizottsá­gának titkára — szerdán az egri járásba látogatott. A Végrehajtó bizottság tagjait a járási pártbizottságon Ha­béra László, a járási párt­bizottság első titkára tájé­koztatta a terület életéről. Virág Károly és Papp Bé­la a tájékoztató utáfl Ha­béra László kíséretében el­látogatott az egercsehi bá­nyaüzembe, ahol Morvái Miklós, az üzemi pártbizott­ság titkára, valamint Papp János, a bánya igazgatója üzemlátogatásra invitálta meg a vendégeket. A dél­utánt a megyei párt-vb tag­jai Andornaktályán • töltöt­ték. Itt Kérészi Károly párt­titkár és Czifra Miklós el­nök társaságában megtekin­tették az Egervölgye Ter­melőszövetkezet egyes üzem­egységeit. Vallanak az ezeréves kövek Ásatások a feldebrői altemplomban (Tudósítónktól): A nyár kezdete óta különö­sen megnőtt az idegenforga­lom Feldebrőn. Hazai és kül­földi turistacsoportok, kirán­duló diákok, érdeklődők ke­resik fel a község nevezetes műemlékét az Árpád korabe­li altemplomot. Fokozódott a látogatók ér­deklődése július eleje óta, amikor is újabb ásatások, feltárások kezdődtek az ezer­éves műemlékjellegű épít- . mény környékén. Az ásatáso­kat dr. Kovalovszky Júlia, a Nemzeti Múzeum tudomá­nyos munkatársa vezeti. A templom közvetlen kör­nyékén több kutatóárkot ás­tak, amelyekben a középkori temető sírhelyei, csontmarad­ványai láthatók. Az ásatások során előkerültek az egykori temető kőkerítésének falai is. Határidő előtt elkészül a gyöngyösi aszfaltgyár A .múlt ev őszén megálla­podást kötött a megyei ta­nács, az Útépítő Tröszt és a KPM közúti főosztálya, hogy a megye Közútjainak gyor­sabb javítása, az utakat épí­tő mezőgazdasági üzemek, aszfaltigényeinek kielégítése érdekében aszfaltgyártó te­lepet hoznak létre Gyön­gyösön. A beruházás költ­ségeihez io millió forinttal a megyei tanács is hozzájá­rult, a többi költséget az Útépítő Tröszt és a KPM közúti - főosztálya vállalta Megfelelő előkészítés után május elején kezdődött ■ a korszerű aszfaltgyár építése. Eddig negyvenezer köbmé­ter földet mozgattak meg az Egri Közút Építő Vállalat, dolgozói, elkészült már a villamos bekötés a transz- formátorházzál, s előkészí­tették a gépek betonalapjait. Egy új utat is építettek a leendő telep mellett. A megrendeléseket telje­sítve megérkeztek az első gépek is és szerdán meg­Lenn az altemplomban a központi sir feltárása folyik, amely Aba Sámuel feltéte­lezett temetkezési helye volt. A hatalmas kőlappal lefedett sír üres, a régészek szerint Aba Sámuel holttestét annak idején innen más temetkezé­si helyre szállították. A műemlékvédelmi fel­ügyelőség támogatásával a jelenlegi templom épületének renoválását is megkezdték. Statikai vizsgálatnak vetik alá az oldalfalakat, sor kerül még a közeljövőben a temp­lom tetőzetének teljes javítá­sára is. A jövőben még to­vábbi feltárásokat végeznek az altemplomban, s az itt le­vő leleteket, falrekeszekét restaurálva kívánják majd bemutatni a látogatóknak. Császár István A kirakatban. vagy mögötte + ÓRVOSI i ÜGYELET I EGERBEN: 18 órától péntek reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10) Rendelés gyermekek ré­szére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától pén- ! tek reggel 7 óráig, a Jókai utca 41. szám alatti rendelőben. (Te­lefon : 11-727) All a pult mögött s üzlet­feleket fogad. Kéréseket tel­jesít. Kiszolgál, mint bárme­lyik kereskedő a boltjában. Pedig voltaképpen: vasaló­nő. S csak ázért van itt, mert a házi megállapodás szerint a négy kolléganőnek olykor helyettesíteni is kell egymást. Most tehát éppen vállaló és amolyan árukiadó, sőt „vezető” is — mivel délután háromtól teljesen egyedül dolgozik. Háromig gépkezelő volt a szomszédos helyiségben, a nagy tisztítóberendezésnél. „Végy 12 kilogramm ruhát s adj hozzá 100 liter perklór- etilént” — ismételgette a sa­játos receptet a „kirakatban”, úgyszólván az egész város szeme láttára. S ilyenkor, a csengőszóra nyíló gépajtón minden alkalommal bedobott vagy 15—16 ruhadarabot: öl­tönyt, nadrágot, kabátot. Amelyeket addig nem ha­gyott nyugton, amíg a folt­jaik, szennyeződéseik rajtuk éktelenkedtek. Mert a jő gépkezelőnek nemcsak az automatán, ha­nem a szennyesen is rajta kell tartania a tekintetét Ha a gép nem segít, hát: „ma­gad uram....!” Be. a méreg­szekrényhez, s előkeresni belőle a legalkalmasabb vegyszert. Tintához, kávéhoz, vérhez s miegyébhez. Ügy, hogy a kedves megrendelő tökéletesen elégedett legyen a munkával. A sok reszort közül, va­jon melyik a legkedvesebb? — kérdezzük Kovács István- nét, a Heves megyei Patyo­lat Vállalat hatvani szalon­jában. I A fiatalasszony mosolyog: valamennyit őszintén sze­reti. Pedig otthon, valami­kor sem a mosásért, sem a vasalásért nem lelkesedett különösebben. Akkor hát, hogyan került mégis ide? Teljesen véletlenül — be­széli. — Ugyanis annak ide­jén, szíve szerint a helyi konzervgyárba kívánkozott, később meg . a liftkezelés vonzotta.. „ Igen ám, de a liftet olyan helyen kezelte Pesten, ahol érdekes vasalógépek is vol­tak, amelyek minden eddigi­nél jobban felkeltették az érdeklődését. így aztán — bár azelőtt nem is gondolt er­re — a vasalást, a „Patyolat­szakmát” választotta. Öt esztendeje dolgozik is-5 mét Hatvanban — s öt év$ óta ebben a szalonban. Választását máig sem bán-$ ta meg — jóllehet, itt a sza-5 Ion melyén gép nélkül, kéz-5 zel vasal. S ez eléggé fá-) rasztó. Mégis kitart, mert. a> munkahelyét, a munkáját? szépnek tartja. Ügy érzi,; hogy megtalálja a számítá­sát. Nem keres rosszul és> többször kapott már jutái-1 mat is. Miért menne hát to­vább.. .? í— ni) kezdték a berendezések sze­relését. Először a mészkő­liszt tartályokat és a fűtő­olaj-tartályokat. hegyezik e!. ezeket követi majd az NDK- ból már a múlt héten meg­érkezett bitumenmampul-K - tea- szerelése. Az aszfaltgyá­rat igen korszerű berende­zésekkel látják el: óránként ICO köbméter aszfalt előállí­tására lesz képes, teljesít­ménye eppen kétszerese a közúti építő vállalat egtsr- baktai keverőtelepének. A szerelési határidő hat hét. de a Hliva József vezette No­vember 7. szocialista szere­lőbrigád vállalta, hogy ha­marabb végeznek a munká­val. , Ez azt jelenti, hogy az idén októberben már üzem­be helyezhető lesz az asz- faltgyáil, s jövőre már 180— 190 ezer tonna aszfaltot- állít elő. A megyének, a közúti igazgatóságnak igen fontos a telep mielőbbi megvalósí­tása; gyorsabbá teszi a sür­gős . útfelújítások elvégzését, a közutak és az üzemi utak minőségének javítását. IQ 060 négyzetmétert kap az őszi BNV-n a könnyűipar A Könnyűiparom) elké­szültek a térték, amelyek? szerint az idei őszi BNV-n összesen mintegy 10 000 négyzetméternyi területet kapnak a kiállító vállalatok. A szakosítás elvenek meg­felelően külön jelentkezik'.-az ,.öltözködés”-ágazat, amelyet 57 vállalat képvisel majd, a nagyközönség számára min­dig , vonzó látványosságot nyújtó divatbemutatókat az idén is megrendezik a 28-as pavilonban, ahol . egyúttal helyet kap a divattanács­adók standja és a TEXI- MEX szervezésében a ter­mékek . kezelését ismertető tájékoztató szolgálat is. A ..sportszerek” kiállítá­sán tíz könnyűipari vállalat vesz részt, míg további '44 az „otthon” bemutatón kép­viselteti magát, összesen 4500 négyzetméternyi területen. A Könnyűipari Miniszté­rium az idén is meghirdet­te a BNV-t megelőző „kor­szerűség—divat’’ című, vala­mint a bútorok, lakberende­zési tárgyak tervezésére é* kivitelezésére kiírt pályáza­tot A gyöngyösi művelődési központ programjából (Tudósítónktól); Gazdag programot bonyolí­tottak le már eddig is, és jelentős fellépések előtt áll­nak még a gyöngyösi műve­lődési központ műkedvelő csoportjai. A Játékszín szín­játszó csoport, amely' népi komédiákból álló műsorával az „Agria ’75” játékokon is részt vett, a Velencei-tó mellettt, Agárdon készül a következő évadra. Az Ano­nym Színpad, melyet az egri közönség az országos színját­szó karneválon ismert meg, ahol Lázár Ervin A négy­szögletű kerek erdő lakói cí­mű művét mutatták be nagy sikerrel, most az Aurora el­nevezésű versenysorozatra készül. Arvo észt író művét adják elő, melynek címe A zöld hátizsákos ember. A leggazdagabb nyári programot a Vidróczki Nép. táncegyüttes bonyolítja le. Tizenkét fellépést terveztek júliusra és augusztusra, az ország legkülönbözőbb he­lyein; Hajdúszoboszlón, Gö­döllőn, Egerben, Gyóngyös- solymoson, Adácson, Tárná- mérán. A csoport szorgalma­san készül az észak-magyar­országi néptáncfesztiválra, melyet már negyedik alka­lommal rendeznek meg Gyöngyösön. A csillagászkor, akár csak az Anonym Színpad, ebben az évben ünnepli fennállásá­nak ötödik évfordulóját. A csoport tagjai közül többen részt vettek a békéscsabai és hajdúnánási szakmai, minő­sítő jellegű, továbbképzésen, és meglátogatták a "legrégibb csillagvizsgálót Ógyallán. A csoport ötéves munkájának eredményeit első írásos kiad­ványukból is megismerhetik az érdeklődők. Az ifjú szociológusok vi­szont már második kiadvá­nyukat készítik elő. A mát- raalmási felméréshez hason­lóan, móst is életmódvizsgá­latot végeznek a váci járás­ban, Perőcsény község lakos­sága körében. Baranyi Imre Elfogták a Bródy Sándor utcai merénylet tetteseit Mint annak idején, a napi sajtó és a televízió is közöl­te, július elsején két is­meretlen tettes Turóczi Fe­renc rendőrtizedes szolgála­tos rendőr sérelmére ember­ölés büntette kísérletét kö­vette el. A rendőr a két ismeret­len férfit — gyanús maga­tartásuk miatt — igazoltat­ni akarta, aminek azok nem tettek eleget, s ezért előál­lításukat kezdte meg. Ami­kor a Bródy Sándor utca 6. sz. ház előtt az egyik sze-. mély szökést kísérelt meg, és a rendőr azt meg akarta akadályozni, a másik férfi hátulról egy 44 cm hosszú­ságú súlynehezekkel tömí- tett vascsővel több ütéssel életveszélyesen megsebesí­tette Turóczi tizedest. Az egyik támadó elvette az eszméletlen Turóczi tize­des szolgálati fegyverét és lőszerét. A rendőr segítségé­re siető személyekre fegy­vert fogott. A cselekmény elkövetése után mindkét tet­tes a helyszínről megszökött. A rendőr életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A lakosság támogatása, a tettesek elfogása érdekében igen széles körű-volt. A meg­tett intézkedések nyomán a rendőrség augusztus 5-én el­fogta és előzetes letartózta­tásba helyezte Hartman László 21 éves rakodómun­kás és Blaser Ferenc 24 éves foglalkozásnélküli, bün­tetett előéletű, budapesti la­kosokat. Hartman László la­kásán megtartott házkutatás során megtalálták és lefog­laltak Turóczi tizedes szol­gálati fegyverét a hozzávaló lőszerekkel. Nevezettek a cselekmény elkövetésére vo­natkozóan beismerő vallo­mást tettek. Az ügyben a nyomozás tovább folyik. A rendőrség ezúton mond köszönetét a lakosságtól ér­kezett. az elvetem-Tt bűnö­zők kézrekeritését segítő számos bejelentésért. rj Magyar Szocialista MunKásoarr Heves mervoi Bizottsága es a Heves meevei Tanács napilapja - Főszerkesztő PAPP JÁNOS - Kiadja a Heves megve: Uaoklauó 7 vállalat Felelős kiadó- NOSZTICZTUS FERENC. — Szerkesztőséi — 3S01 Eger Beloiannisz utca 3. (Pl 27 3301) Telefon: 12-73 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös Rózsa u L. 11-697. - 3000 Hatvan: Kossuth tér B. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési ‘4$ «er te*saee* 23fces 4M* dtMlfcfeesftőinéL — Index: 20.062. —Hevet) jj&aeyai -**tt*Aa tfiiSsüz??, tBnüy. -jtra, -í ■*•&» *0)Mgpté reeti»«*

Next

/
Oldalképek
Tartalom